A liszt ferenc zongoraverseny gálaestjének online közvetítése

A Liszt Ferenc Zongoraverseny Gálaestjének online közvetítése Már régen kinéztem a programból, hogy esetleg elmegyek egyik-másik eseményre. Szeretek a fiatalok közül magamnak „csillagot választani”. Az élet aztán elsodort, így végül is olyat tettem, amit még sose: a gálaest élő online közvetítését követtem.

Képileg remek, technikailag gyenge volt a közvetítés, úgy értem, hogy néha váratlanul homályosabb, rosszabb felbontású lett a kép, sőt néhányszor le is állt, és elkezdett letölteni. De ez lehetett a hálózat hibája is, a közvetítés összességében technikailag ötös alát érdemel, ez igazán nem rossz. Tudom, hogy igazi zeneértő barátaim némelyike a falra mászik tőle, Bősze Ádám konferansziéi ténykedése nekem mégis bejött. Most a szó jó értelmében volt laza, néhány váratlan helyzetben feltalálta magát. Látszik, hogy sikeres polgár is, zenei antikváriumából nyilván rendesen megélne akkor is, ha ilyesmit nem csinálhatna.

Hanem az egyéb szervezés kriminális volt. Először a zsűri nagy tekintélyű japán elnöke beszélt szépen és röviden. Aztán a (zenetanár képzettségű) kulturális államtitkár papírról olvasta szokásos közhelyeit, ezen senki nem akadt fent. A botrány ezután következett: a rendező Filharmónia cég igazgatója egy téveszme áldozata lett. Azt hitte, hogy itt valamiféle tömeges igény van egy harmadik beszédre. Ő papír nélkül beszélt – bár ne így tett volna. Szóba hozta a futball Európa bajnokságot (!), és tréfás történeteket mesélt arról, hogy mik történtek a Zeneakadémia elé kitett zongoránál, és hogyan biztosította a panaszok után, hogy a környékbeli lakók mégis tudjanak aludni… Aztán pedig – nem vicc – megköszönte az emberminisztériumnak a támogatást.

Ezután kihirdették a három díjazottat. Kiderült, hogy a nyolc döntőbe jutott zongorista közül Kocsis Krisztián „nem tud jelen lenni”. Vajon ennek mi lehetett a háttere? (Nem mondták, hogy betegség miatt – fellépést biztosan nem tervezett a verseny idejére…)

Ami ezután következett, az a kabarétréfa határát súrolta. Vagy harminc különdíjat – leginkább fellépési lehetőségeket – osztottak ki. De nem ám csak felolvasták, hanem kijött egy-egy ember, és átadott egy-egy papírt. Már ha volt ilyen egyáltalán – sok esetben ugyanis csak tekergették a nyakukat az átadók, kezet adtak a művésznek, aki egyáltalán nem tudta, hogy miről van szó, mert csak magyarul hangzott el a különdíj. Bősze csak itt-ott, hevenyészve tudott fordítani.

Ezután szünet és a három díjazott koncertje következett, a Rádiózenekar Kesselyák Gergely dirigálta kíséretével. Az I. díjat Szakata Tomoki, a II. díjat Szergej Beljavszkij, a III. díjat Leon Bernsdorf nyerte el.

Mindannyian érett, nagy technikájú zongoristák, könnyedén abszolválták a híresen gyilkos Liszt műveket: a két zongoraversenyt, illetve a Haláltáncot.

Azt a bizonyos pluszt, ami esetleg hosszú távon is az élvonalba emelhet valakit, én egyedül a II. díjas orosz Beljavszkijban éreztem. Visszatérünk az ügyre tíz év múlva.

(2016. szeptember 11. Az első képen balról jobbra az I., a III. és a II. díjas művész.)