A kapirgáló tyúk és az égő csipkebokor – kovács géza beszél fáy miklós blogján 606

Page 1

A kapirgáló tyúk és az égő csipkebokor – Kovács Géza beszél Fáy Miklós blogján: életéről, Kocsisról, és arról, hogy miért hagyta ott a Nemzeti Filharmonikusokat A kívülállókat nagy meglepetésként érte, hogy Hamar Zsoltot nevezték ki a Nemzeti Filharmonikusok élére. Előtte azt rebesgették, hogy Eötvös Péter követi majd Kocsis Zoltánt. Talán Eötvös nem vállalta? – találgatta az ember. (Tizenegynéhány éve volt szerencsém látni a speciális naptárát: abban már nyolc évre előre is voltak ceruzás bejegyzések…) Hanem aztán bombaként robbant a hír, hogy távozik az óvatos duhajként számon tartott főigazgató, Kovács Géza. Nem nyugdíjba, hanem egy másik zenekar élére. Mostantól ő lesz a rossz állapotban lévő, kriminális körülmények között dolgozó MR Szimfonikusok élén… Ezen a ponton a zenei életet érdeklődéssel figyelő emberek botrányt szimatoltak. A hagyományos sajtóorgánumokban Kovács Géza diplomatikusan nyilatkozott. Annyit mondott, hogy sok sikert kíván a volt zenekarának, és Herboly Domonkossal egyszerűen helyet cseréltek. Elmondta, hogy a zeneakadémiát végzett kulturális menedzsert (aki a közelmúltig az Örkény Színház gazdasági igazgatója volt) már régen kiszemelte saját utódjának. A napokban azonban hosszú beszélgetés került ki Fáy Miklós blogjára. Talán a kötetlenebb műfaj, talán a terjedelmi korlát hiánya teszi, e beszélgetésnek sikerült nagyon mélyre ásnia. Szép és tartalmas önvallomás arról, hogyan került Kovács Géza egy vidéki városból a nem neki való konzervatórium után lépésről lépésre a magyar zenei élet csúcsaira. Hogyan lehetett saját ötleteként behozni a Nemzeti Filharmonikusok élére Kocsis Zoltánt. Kendőzetlenül beszél arról, miken ment át Kocsis mellett, hogyan küzdött a zseni a halállal. Miként volt az egyetlen logikus választás Eötvös, aki hajlandó lett volna átalakítani teendőit, de aztán a minisztérium mégis másként


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.