A jövő grafikusai között, avagy hatvankét diplomamunka_712

A jövő grafikusai között, avagy hatvankét diplomamunka Mivel kalandos életem egy szakaszában tipográfusként dolgoztam, egy régi barátom rávett arra, hogy vállaljam el a külsős államvizsgaelnöki szerepet a Metropolitan Egyetem tervezőgrafikai szakán. Azt hittem egy-két napról van szó, kiderült, hogy hat teljes napig tart majd a vizsgáztatás, összesen hatvankét diplomázó munkáját kellett értékelni. Minden hallgató prezentációt tartott régi munkáiból, aztán be kellett mutatni diplomamunkáját. Aztán felolvasták az opponens bírálatát, majd kérdésekre kellett válaszolni. A megadott húsz perc ritkán volt elég. Talán leginkább a külföldi hallgatók értettek a lényegre törő prezentációhoz. Nem gondoltam volna, hogy holland, orosz, török kínai/amerikai és más nemzetiségű fiatalok Budapesten akarnak grafikusi végzettséget szerezni. Most, hogy többé-kevésbé kipihentem magam, csak a jóra emlékszem. Hogy milyen sok társadalmi ügy került elő a diplomamunkákban. Környezetvédelem, betegségek, ilyen olyan fogyatékosságok – szemlátomást sok diákot érdekel a világjobbítás. Egy héttel a vizsgáztatás után a következő fél tucat kiemelkedő diplomamunkára emlékszem leginkább: — egy holland fiatalember Józsefváros cégtábláit fényképezte és gyűjtötte, a legnépszerűbb használt betűtípusokat újratervezte, — egy magyar fiú megírta és megrajzolta a Szent István csatahajó történetét és banális pusztulását, — egy fiatal hölgy újratervezett egy vacakul illusztrált színtévesztésről szóló orvosi könyvet, érthető, szépséges ábrákkal, — egy török hallgatónő szenzációs mesekönyvet írt és illusztrált arról, hogy egy kislányt csúfolnak, mert nagy a lába, — egy magyar hallgatónő mai héber betűtípust tervezett, amiből megtudtam például, hogy héberül nincs dőlt betű,

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook