A Hessischer Rundfunk zenekara örömzenét játszik
A zenei általánosban Ildikó néni, az imádott énektanárnőm azt mondta egyszer, hogy nem is tudjuk, hogy milyen jó dolgunk van, hiszen 300 évvel ezelőtt csak a főurak hallgathattak szimfonikus zenét – csak nekik voltak zenekaraik. Most meg ő mindjárt felteszi a lemezjátszóra a varázslatos zenét, és meghallgathatjuk, ha akarjuk, többször is. És vannak hangversenytermeink, ahová elmehetünk, és hamarosan el is megyünk.
Akkor, arról a lemezjátszóról tapasztaltam meg azt a páni örömöt, amit azóta is sokszor keresek. Volt egy idő, amikor felkelés után mindig barokk zenét hallgattam, az volt az én ébresztőórám.
Aztán lett YouTube, és felkerültek előbb rövidke, majd CDhosszúságú felvételek. De annyi lett, hogy nem tudtam, hová nyúljak.
Aztán találtam a Facebookon néhány barátot, akik rendszeresen ajánlottak zenéket. A legnagyobb ínyenc/rokonlélek Kálmán C.
György egyetemi társam, a nagy irodalmár volt. Ha ő ajánlott valamit, abban soha nem csalódtam. Aztán egy nap egyszer csak fogta magát és meghalt... Azóta hiányolom az okos szavait és a szép zenéit.
A minap új örömzene beszerzési forrást találtam magamnak. A Diétás Magyar Múzsa FB oldalán jelent meg ez a szöveg és a hozzá tartozó link:
„Ha valaki esetleg nem követné, a Hessischer Rundfunk szimfonikus zenekara kiváló komolyzenei örömforrás. Rengeteg videójuk van fenn, ingyen és jó minőségben. Sokáig Andres Orozco-Estrada volt a karmesterük, a fiatal generáció egyik legjobbja. Hangszeres tudásban simán partiban (sic!) vannak a Berliner Philharmonikerrel vagy bármelyik más, ismertebb zenekarral.
Nemrég került fel egy zseniális Mahler: Dal a Földről, de az mélyvíz annak, aki csak ismerkedik a komolyzenével.
Helyette ez a Vivaldi kettősverseny, amelyet szoktak két pikoló trombitával előadni. Érdemes megfigyelni, hogy mennyire nem erőlködik a két szólista. Ez arról árulkodik, hogy igen-igen tudják a
szakmát, mert míg minden más rezes hangszernél azt tanítják, hogy minél több levegő, annál jobb, a pikoló trombita nagyon kontrollált mennyiségű levegővel szól jól. Aki ezt nem tudja, vöröslő fejjel fújja túl a csövet. Egyébként a zenekar első trombitása pár évvel ezelőttig magyar volt, Nemes Balázs személyében. Szóval minőségi komolyzenéért érdemes követni őket, noch dazu a felvételek is nagyon jó minőségűek.”
(A sic! jelölést a szövegben azért tettem ki, mert az oldalt gondozó kiváló ügyvéd és közíró, Ésik Sándor alkalmasint tévesen használta a „partiban van” kifejezést a „pariban van” helyett. Olyan ez, mint amikor valaki a „hátrébb az agarakkal!” kifejezést a „hátrább az agyarakkal” felszólítással helyettesíti, mert a szólást így érzi helyesnek...
Ezt a feltehető tévedést szóvá teszi az összesen 76 hozzászóló egyike is. Bámulatosan magas szintű eszmecsere zajlik itt, és a humoros elemeket sem nélkülözi. Van hozzászóló, aki a zongoristakarmesternek hosszabb nadrágot, vagy legalább zoknit követel, egy másik ledorongol egy hozzászólót, hogy a komolyzene már elavult kifejezés, tessék a klasszikus zene terminust használni. A vita egyik fénypontja Lehmann Ágnes hozzászólása: „Tényleg fantasztikus! Köszi! A kedvencem az 1. tételben az a hely, ahol a téma utolsó
megjelenése előtti imitációban egy pillanatra különböző artikulációt használnak a szólisták. Micsoda felvétel, micsoda minőség, micsoda hang. Meleg, fényes, tiszta, elegáns... Nagyon lehet szeretni.”
Ehhez egy hozzászóló – nem gúnyosan – tolmácsot kért. Meg is kapta: „Balogh Fruzsina! Ha figyelmesen hallgatod a zenét, észre fogod venni, hogy az egyes hangok hol szünet nélkül kapcsolódnak egymáshoz (össze vannak kötve), hol pedig kis szünetek vannak közöttük (el vannak választva). Ez az artikuláció. Nagyon nagy meló van amögött, hogy a két trombita ne csak tisztaságban, hangerőben, de a hangok elválasztásában is egységesen hangozzon. Ettől él, ettől is olyan virtuóz az egész, nem csak a tempótól.
Amiről írtam, az 2’08” körül van, mikor a két szólóhangszer egy
helyen egymás után játssza ugyan ugyanazt a motívumot, de nem utánozzák egymás artikulációját. Tetszik. Az ilyen apróságról tudja az ember, hogy tökéletesen átgondolt és kivitelezett interpretációt hallgat.”
Bravó a kérdezőnek és a válaszadónak is.
A 8 perces Vivaldi versenymű meghallgatható és megnézhető itt.
(Antonio Vivaldi: Konzert für zwei Trompeten, Streicher und Basso continuo C-Dur RV 537. hr-Sinfonieorchester – Frankfurt Radio Symphony. Jón Vielhaber, trombita, Sebastian Berner, trombita, vezényelt Jonathan Cohen. Barock+ sorozat, hr-Sendesaal Frankfurt, 2024. május 17.)
