A Fortepan Fotógaléria Kőszegen
A csapatból senki sem érti pontosan, hogy a Fortepan alapítója és szerkesztője miért éppen Budapesttől ilyen messze, az osztrák határszélen vásárolt magának romos műemlék házat. Az egyemeletes ingatlan homlokzata és tetőzete jó állapotban volt, de minden más cserére, illetve javításra szorult. Például az egyetlen csap az első emeleten volt. Azon valaha, a ’80-as években három család osztozott.
Négy évig tartott, amíg a Várkörön belüli, a Jurisics tértől 150 méterre álló kétszintes épület emeleti részét lakhatóvá tették. A földszint nem fűthető, ide eleve egy fotógalériát szántak.
Ez nyílt meg július 25-én, csütörtök délután, csaknem sikerült eltalálni a nyár legmelegebb napját. Az új hely neve természetesen Fortepan
Fotógaléria – a csapat évente egyetlen, szabadon és ingyenesen látogatható kiállítást tervez, minden alkalommal a Fortepan egy-egy nagyobb fogását fogják bemutatni, nem feltétlenül újdonságot. Lissák Tivadar képe már pár éve fent vannak a portálon. Ahogy az előző kiállítások képeit, ezeket is Virágvölgyi István kurátor válogatta. Ám a programjait kínos gondossággal naptárjába beíró szakember –minthogy a galéria megnyitása egyre csúszott – egyszer csak rádöbbent, hogy ez éppen egybe esik családi nyaralásával. Így ő nem volt jelen, de távollétében így is nagy tapsot kapott. Az installálásban részt vett a Fortepan csapat Szombathelyen élő tagja, Németh Tamás is, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy a képeket igen csinos patkószegekkel erősítették a falra… A képek felirata kétnyelvű, az osztrák határ közelségére tekintettel a másik nyelv a német.
A galériát és a Lissák Tivadar fotónaplója című kiállítást különleges ember nyitotta meg: Dejcsics Konrád, bencés szerzetes, a Pannonhalmi Apátság kulturális igazgatója. Mivel civilben volt, nem csuhában, foglalkozása bizonyára meglepte a megnyitó közönségének túlnyomó részét. Inkább látszott volt élsportolóból lett sztáredzőnek,
Vademecum Newsletter 949/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Newsletter 949/2024 by András Török
vagy Hollywoodban karriert csinált filmszínésznek. (Egyébként latinnémet szakos tanár, egyetemre már szerzetesként járt, ma is tanít.)
A megnyitó szöveg messziről közelített a témához: egy VI. századi anekdotából indult ki, amit Nagy Szent Gergely jegyzett fel Szent Benedekről, a bencés rend alapítójáról – a történet középpontjában egy eltört szita áll, de valójában a hagyományőrzésről, a közösség iránti önzetlenségről, a szeretetről szól.
Ezután Tamási Miklós mesélte el, hogy miképpen vetődött családjával együtt Kőszegre, és hogy mik a távolabbi tervek a galériával. Aztán reagált Konrád atya szavaira. Elsőre megdöbbent és nagyon erős túlzásnak érezte, hogy a Fortepant bármilyen átvitt értelemben is összefüggésbe lehetne hozni Szent Benedekkel, de a beszéd végére egy nagyon vékony szálat mégis el tudott fogadni. Elmondta, hogy a kiállítás minden őrzés nélkül ingyenesen nyitva lesz mindennap 10 és 7 óra között. A bejáratnál egy nagy méretű felirat el is magyarázza, hogy a kiállított képek nem műtárgyak, hanem egyszerű printek, minden kép fent van a Fortepanon, így mindenki kinyomtathatja bármelyik itt látott képet saját használatra. És ha valaki adománnyal kívánja támogatni a jövő évi kiállítást, akkor azt bedobhatja az ottani perselybe. (A javasolt támogatás 500 Ft.)
További részletek a Heti Fortepan 200. számában, itt.
(Kőszeg, Táblaház utca 9. A kiállítás nyitva szeptember 29-ig naponta 10-19 óra között.)



Vademecum Newsletter 949/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

Vademecum Newsletter 949/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft