A fattyú - Nikolaj Arcel dán-német-norvég-svéd életrajzi drámája
Egy Mads Mikkelsen köré épített film csak jó lehet. De hogy zseniális is, az nem törvényszerű. Márpedig most egy ilyen filmet láttam. Egy western elemekkel megtűzdelt kosztümös dán thrillert, amely 1755ben kezdődik, amikor Ludvig Kahlen kapitány, huszonöt év katonai szolgálat után királyi engedélyért folyamodik. Szeretne a jütlandi lápon kolóniát alapítani - ezt sokan próbálták már, de mindenkinek beletörött a bicskája, pedig a király nagyon szeretné, ha megvalósulna. A kapitány, tudva a kolónia értékét, a sikerért cserébe nemesi címet és birtokot kér az uralkodó hivatalnokaitól.
A film lényegében e herkulesi küzdelem története. Kahlen éveken át tartó harcát követjük nyomon, amelyben annyi kanyar van, hogy hamar bele is fájdul a nyakunk. Ráadásul a kapitány nehezített pályán küzd, mert a láp szélén élő földesúr és helyi kiskirály a magáénak tekinti a lápot, és mindent megtesz, hogy hősünknek keresztbe tegyen.
A kapitány ellenlábasa, a negatív főhős egy sovány, piperkőc, tanult Döbrögi, akinek minden oka megvan a bizakodásra: csak ő győzhet a királytól ennyire távoli vidéken, különösen, miután összefog a környékbeli földesurakkal.
Innen már nem mesélhetjük tovább a történetet, amelynek két főalakja történelmileg hiteles személy. A szerelmi szálat a film alapjául szolgáló regény írója költötte. De akár ez is lehetett volna valóságos. Ironikus módon a királyt, aki a történet egyik fontos szereplője, sose látjuk, kivéve egy futó pillantásra hátulról. Még a nevét se tudjuk meg. Ebben a filmben minden nagyon különleges. Elsősorban a dramaturgiája. Kahlen egy olyan emelt szintű Kohlhaas Mihály, aki az önpusztító makacsság és a számító vakmerőség határán egyensúlyoz, de szíve is van (ez fokozatosan, csigalassúsággal derül ki). Már-már veszít, de mindig újra talpra áll. Egy idő után zsigereinkben érezzük,
hogy ehhez a filmhez nem illik se a bukás, se a győzelem. És valóban. A sors contra Kahlen párviadal voltaképpen döntetlennel zárul.
Elejétől a végéig döbbenetes erejű képeket láthatunk a földet túró, a természettel viaskodó kapitányról. De persze egyik sem vetekedhet a Kahlen arcán lepergő küzdelemmel.
Az ízig vérig mai, pörgős cselekményvezetés olykor olyan akadályokba ütközik, amire nem is számítunk. A XVIII. században például még nagyon erős volt a babonaság.
Háromszor is úgy éreztem, hogy itt a film vége. Micsoda kerek történet! De mindannyiszor csalódtam. És a végén még érkezett egy csavar, ami teljesen új megvilágításba helyezte Kahlen személyiségét és harcát.
Nehezen szétbogozható, mitől olyan sodró és ellenállhatatlan ez a film. Talán mert rendelkezésre állnak a következők:
– Egy többé-kevésbé történetileg hiteles tanmese a feltörekvő pionírról, akiben van fakírokhoz illő, a szenvedést is jól tűrő kitartás, de előnyöket/hátrányokat méricskélő polgárerény is. Egy olyan forgatókönyv, amely nem hallgatja el az éjjel-nappal részeg király alkalmatlanságát, a fojtogató udvari intrikát – s mindezt velőtrázóan hitelesen ábrázolja.
– Főszereplőnek itt van egy olyan dán világsztár, aki számos hazai film után Hollywoodban is helyt állt, A-kategóriás blockbusterek főgonosz szerepeiben. Már ötvennyolc éves, de olyan sudár, mint egy jegenye, ha kell, előkelő, ha kell paraszt, és úgy lovagol, mint egy olimpikon díjugrató. És arcának minden barázdája külön életet él.
– Rendezőnek ott a kosztümös filmek iránt különösen vonzódó Arcel, akinek istenáldotta tehetsége van a ritmushoz, a részletekhez.
Mondanám, hogy sokszor nézzék meg ezt a filmet a magyar történelmi filmeket szakmányban ontók, hátha tanulnak belőle.
Mondanám, de minek. A három dolog híján...
Feliratos előzetes itt.
(Bastaarden, 2023, 127 perc. Rendezte: Nikolaj Arcel. Forgatókönyv, Ida Jessen regénye alapján, Nikolaj Arcel, Anders Thomas Jensen. Fényképezte: Rasmus Vidbæk. Vágó: Olivier Bugge Coutté. Zene: Dan Romer. A főbb szerepeben. Mads Mikkelsen, Amanda Collin, Simon Bennebjerg, Melina Hagberg, Gustav Lindh.)
