A Duna tükre – Kritika a MOL Campus kritikáiról
Alig van érdekesebb és bonyolultabb (nem húsba vágó) értelmiségi vitatéma, mint a MOL torony megítélése. Kezdődött a döntésnél, folytatódott az építésnél, tetőzött az átadás körül. És nem látszanak az érzelmek csitulni. A magam, lényegében kedvező, a buborékommal élesen szembe menő véleményét már másfél évvel ezelőtt megírtam, most az epiteszforum.hu-n fellángolt vitára szeretném felhívni a figyelmet. Egy gyakorló építész küldött sarkos, viszonylag rövid véleményt, nem egészen világos, hogy milyen apropóból. A szerkesztőség részéről Borenich Levente már kicsit több, mint egy éve írta meg „korrekt, hozzáértő, bátor írását.” (© Pákozdi Imre üzletember, félhivatásos sajtólevelező, aki kemény, mint a vídia).
Elolvasható itt.
Ezúttal Gulyás Bálint, a MÁS építésziroda munkatársa írt cikket laikusoknak is érthető nyelven, a következő címmel: A Duna tükre –Kritika a MOL Campus kritikáiról.
Az írás egy történelmi kitekintéssel kezdődik: mi minden épült az elmúlt 500 évben a Duna-parton. Színvonalasan ekézi a rendszerváltás utáni építészetet. Például így: „Az ezredfordulóra az országra oly jellemző kontraszelekció az építészetet is utolérte. Persze arról nincs szó, hogy az egymás alulmúlásának 50 éve tartó versenyében a MÜPA átvette volna a vezetést a Nemzetitől. Ebben a nemtelen versenyben a »hajó színháznak« az eggyel nagyobb szellemi bakugrást produkáló »folyami bálna« volt a méltó kihívója a közraktárak helyén, de az mégsem tűnik földtől elrugaszkodott elvárásnak, hogy a MÜPA tervezője reflektáljon a mélygarázs vízszigetelésén túl a Duna-parti szituációra.
A kronológiai felsorolásból érzékelhető, hogy a magyar kultúra hanyatlásának vizuális megjelenítéséhez pénzkidobás lenne
nagyköltségvetésű mozifilmet készíteni, elég jegyet venni egy hajóra a Batthyány téren, majd tetszőleges irányba elindulni.”
Aztán beszél arról, hogy a felhőkarcolók megjelenése a régióban világtrend. Elmondja, sajnálja, hogy az emberek törzsi alapon, a politikai berendezkedést ekézve bírálják a magasságot, mert azt a legkönnyebb. Aztán így folytatja:
„Beszélhetnénk a torony szoborszerűségéről, városi szövetbe való csatlakozásáról, az üvegfelületek görbületéről, az irodaház belső tereiről, vagy arról, hogy mennyire időtálló a high-tech dizájn. A diskurzus fő iránya azonban nem az építészet, hanem a politika, s az épület megítélése is jórészt a politikai hovatartozástól függ.
Mindeközben Budapest Duna-parti építészetének az elmúlt 50 évének alakulását látva a MOL-torony mind építészeti, mind anyagi minőségében felülmúl minden várakozást a középszerűség és a koncepciótlanság rengetegében. Persze a korszellem ismét jól tapintható: az illiberális államban a »konzervatív« kormány felrúgja a szokásjogot és eseti intézkedéssel lehetőséget biztosít a Bazilikánál magasabb épület engedélyezésére, hogy egy »fast fashion« toronyház születhessen, ami a fejlődést hivatott szimbolizálni egy kőolajfeldolgozó vállalat székháza képében – de erről nem az épület tehet.”
Gulyás Bálint unja a politikai diskurzust, és így fejezi be írását:
„A Duna-part mindig is a politikai reprezentáció terepe volt, jó lenne ezen újra felülemelkedni és észrevenni az építészeti teljesítményt.”
A cikkre a szerkesztőség nevében, logikus módon Borenich Levente válaszolt, higgadtan és magas színvonalon. Madártávlatból indul a válasz, majd mondatszintre is leér. Az utolsó bekezdés afféle építészetkritikai ars poetica:
„A politika/ideológiamentes építészeti közbeszéd délibábja helyett olyan kritikát kell művelnünk, mely az »építészeti teljesítmény«
köldöknézegető ünneplése, és a politikai cselekvésről – a jogunkról, hogy beleszóljunk a minket érintő közügyekbe – való teljes lemondás helyett, éppen a politika, kultúra és szakmai dimenziók szoros, összetett, homályos, átlátszatlan egymásra rakódását képes konkrét
állításokon keresztül új fényben keretezni, kimutatni és rámutatni, hogy hogyan és milyen ideológia mentén épülnek a város »politikai reprezentációi«, valamint hogy mi ennek az építészekre, a térhasználókra és a közállapotra vonatkozó jelentékenysége.” És nagyon hálás vagyok neki, hogy belinkelte a Till Attila készítette 25 perces Propaganda műsort, amelyben Rabb Donát és Turai Balázs építészek vezetik körbe a színvonalasan kérdező és bohóckodó műsorvezetőt. Megtekinthető itt.
(Az alábbi képet, a cikk többi szenzációs képével együtt Gulyás Attila készítette.)
