A Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-Schumann koncertje a Müpából, az Index honlapján, élő kommentárral Második internetes koncertélményem véletlen műve volt, esti munka közben kattintottam a hírportálra, még éppen jókor, amikor bevonultak a zenészek, készülődtek Beethoven Hegedűversenyéhez. A beharangozó szövegben azt is megemlítették, hogy ahogy az már náluk szokás, a Facebook oldalukon „élő kommentárral” kísérik majd a hangversenyt. Hát ez milyen lehet? Mint egykor a futball körkapcsolás zsenge ifjúkoromban? Nagy nehezen megtaláltam azt a beállítást, amikor a beírással egy időben jelentek meg az index.hu beírások. Meg kell mondani, hogy a kommentárok tömörek és szakszerűek voltak, megtudhattam, hogy melyik alapítvány a tulajdonosa Benjamin Beilman, a harminckét éves amerikai szólista Stradivari hegedűjének. Kicsit tényleg olyan volt, mint egy futballközvetítés („Dunai II hosszan szökteti Zámbót” mintájára „most a kürtök veszik át a főtémát”.) Kicsit zavaró volt, hogy a civil hallgatók közbe tudtak kotyogni. Volt, aki annyira lusta volt, hogy azt kérdezte, mit játszanak, meg ki a szólista. Volt egy troll is, aki nem bírt magával, és azt fűzte hozzá: „Hajrá Fidesz!”. De jó lenne egy olyan szűrési lehetőség, amely csak a szakkommentárt mutatja. Kezdőknek való kommentárok, kár, hogy nem vállalja névvel a szakember. Nem lenne szégyenkezni valója. Beilman nagyszerű ráadást adott: egy Fritz Kreisler darabot játszott, igazán élményszerűen. Aztán szünet jött, azalatt is közvetítették a