Új helyen a Tilos Rádió_972

Page 1


Új helyen a Tilos Rádió

Amikor megszűnt 2020-ban a nyomtatott Budapest folyóirat, Saly Noémi és én kaptunk egy kedves felkérést a Tilos Rádiótól, hogy lenne-e kedvünk egy új, kétheti műsort indítani a meglehetősen

hallgatott péntek 10.30 – 12.00 óra közötti műsorsávban. Hát persze hogy volt. Én azt javasoltam, hogy hívjunk egy harmadik személyt.

Egyből Zsuppán András jutott eszembe, mert jóval fiatalabb nálunk, de érdeklik a részletek és a „big picture” is. Szerencsére volt ehhez kedve, és azóta így, vetésforgóban beszélgetünk egymással, illetve a betelefonálókkal. A műsor címe Podmaniczky Rulez lett.

A múlt pénteken már nem az egykori Állami Pénzverde végletekig lepusztult melléképületében beszélgettünk Noémivel, hanem a Margit negyed 9. szám alatti egy emeletes épület felső szintjén, melynek bérleti jogához a II. kerületi önkormányzat jóvoltából jutott a Tilos Rádió.

Az elmúlt adásban sokadszor beszélgettünk a műemlékvédelem áldatlan állapotáról, illetve a Rákosdubaj saga legújabb fejleményeiről. Én szóba hoztam az MNB épület üdvözlendő és kárhoztatandó aspektusait. Bizony, semmi sem fekete-fehér... Az első emeletet, valamikor a Rákosi-korszakban (a kétszintes bankrendszer megszüntetése miatt feladatnövekedés miatt) függőlegesen kettévágták... Ezt most természetesen visszaállították. A tetőre helyezett bádogdoboz viszont méltatlan látványelem. Aztán én szóba hoztam Wachsler Tamás nyilatkozatát, az Országház technikai modernizációjának előkészítéséről. Abban a nálam sokkal kevésbé megengedő Noémi is egyetértett, hogy az Igazságügyi Palota helyreállítása üdvözlendő, az Agrárminisztérium gigagarázsát viszont teljes erőből ekézte. Én említettem a ház belső szerkezetének javítását és az átjárhatóság megvalósítását. Még szóba akartam hozni, hogy mennyire jól működik a Kossuth tér építési palánkjaira elhelyezett sok régi fénykép, illetve a most felújítás alatt álló két épület konténerben megtekinthető modellje – de erre már nem volt idő. Hamar elszaladt a

Vademecum Newsletter 972/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit

Vademecum Newsletter 972/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

másfél óra. Hiszen volt sok a betelefonáló. És az alaptársaság itt nagyon jó. A beszélő fejek mellett a műsor készítésében részt vesz Primusz Éva szerkesztőnk, és Csabai Gábor „Papó”, aki a zenét szolgáltatja, a Tilos sok éven át volt ügyvezetője, ősrégi műsorkészítő.

A Tilosnak egyébként remek az Archívuma, minden műsor visszahallgatható. (90,3 MHz, www.tilos.hu)

Vademecum Newsletter 972/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Új helyen a Tilos Rádió_972 by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu