„A csaló” – francia és magyar módra_671

„A csaló” – francia és magyar módra Akármennyire is hiszünk a magyar géniuszban, az nem vitatható, hogy Magyarország mindig periféria volt – boldog korszakokban, például 1900 körül gyorsan átterjedt ide mindenféle „művészeti préritűz”.

A Szabadság Kávéház a valahai Újépület helyén kialakított 27 telek egyikén, az Aulich utca 8-ban először 1903-ban nyílt meg. Mint a házon látható emléktáblától is tudjuk, Ady Endre itt írta a Harc a Nagyúrral című versét. 1926 óta a kávéház a Batthyány-örökmécsesre néz.

Keresem nyomait, hogy a kávéházak bezárása után mi történt az üzlethelyiséggel, de még nem találtam meg. A hetvenes évektől kezdve a rossz emlékű Spartacus söröző működött itt – az egykori kávéháznál határozottan kisebb területen. A rendszerváltás körül aztán emlékeim szerint egy ideig nem volt itt vendéglátó-ipari egység. Nem sokkal 2000 után, hosszas átépítést követően egyszer csak megnyílt az új Szabadság Kávéház, amelyben nagy mennyiségű, ma festett „antik”, Budapest témájú festmény díszítette a falakat. Nevezetesség volt még egy életnagyságú Ady bábú, ami éppen körmölt valamit. Ha közelebb mentünk, akkor látható volt, hogy ez a híres vers a disznófejű nagyúrról.

Napközben még csak-csak volt forgalom, de este a hely kongott az ürességtől. A menedzsment mindenféle hazafias estekkel próbálkozott, de ez nem hozott elég bevételt. Egyszer aztán a pulton egy új képzőművészeti alkotás jelent meg. Egészen biztosan nem volt ott a nyitáskor.

Három fából kifaragott jókedvű magyar atyafi kártyázott. Így nézett ki:

A szoborra csak felületes pillantást vető vendégek egyáltalán nem tudták értelmezni a mögöttes jelentést. Én alaposan szemügyre vettem, és ezt láttam:

Namost két lehetőség van. Vagy egy művelt fafaragóval állunk szemben, aki jól ismerte Georges de La Tour híres képét, és annak magyar parafrázisát szerette volna megalkotni. Vagy sose hallott róla, és a saját fejéből pattant ki az ötlet. Önök szerint, kedves olvasóim?