962: Saly Noémi különleges pályája
1
Megjegyzés e különszámhoz
Az online újságírói nyelvben disclaimernek hívják azt a cikkhez illesztett rövid megjegyzést, ami arról szokott szólni, hogy az adott írás tárgya nem független a szerzőtől: valami anyagi, függelmi, rokonsági kötelék áll fenn. Ekképpen sietek ezúttal leszögezni, hogy Noémi a barátom – néha azt érzem, több annál, szinte mintha a testvérem lenne. Fiatalon nem ismertem – azt kell mondanom, sajnos. Valamivel több, mint két évtizede egy közös asztaltársaságot alapítottunk (Nagy Budapest Törzsasztal), aztán egy folyóirat kiadásában működtünk együtt (Budapest), manapság közös rádióműsorunk van a Tilos Rádióban (Podmaniczky Rulez). Időnként a titkainkat is megosztjuk egymással. Jó dolog a barátjának lenni!
Még emlékszem, amikor meghívtam vacsorázni az első könyve megjelenésének örömére a lipótvárosi Szerb Étterembe. Azóta könyveinek száma kéttucatra nőtt, ismertsége pedig követte ezt a növekedést. Köszönhető ez nyomtatott, audiovizuális és személyes varázsának egyaránt.
A Vademecum e különszáma – egy frissen megjelent podkászt és legújabb könyve apropóján – arra tesz kísérletet, hogy felvillantsa páratlan sokszínűségét, közben elmondja, hogyan lett szegedi egyetemi oktatóból előbb a magyar kultúra egyik titkos sztárja, majd későn jött celebje. (A terminusnak ugyanis van jó értelme is.)
E hosszúra nyúlt mentegetőzés végére hagytam, hogy van félhivatalos tisztségem is, ami Noémihoz köt. Amikor arra kért, hogy írjak
fülszöveget legújabb könyvéhez, a rövidke szöveget (ld. alább) így
írtam alá: „TA, a Saly Noémi Fan Club ólipótvárosi tagozat titkára”. (Alább az első könyv, amelynek megjelenését 2005-ben ünnepeltük meg.) 2
Ajánló Az én Budám című könyv hátlapjára „Van valami közös József Attilában és Saly Noémiban: mindkettőjükkel a szegedi egyetem „fura urai” babráltak ki, de amíg a költő miatt csak megvetéssel gondolunk rájuk, a jeles művelődéstörténész esetében hálával tartozunk nekik. Ha nem bocsátják el a francia tanszékről, e kötetet a kedves olvasó bizonyára nem tarthatná a kezében.
A Gondviselés úgy akarta, hogy Saly Noémi pályája második felében Budapest történetének legyen nagy hatású krónikása, kutatója és népszerűsítője. Nem sokkal azután, hogy erre az új pályára kilépett, valamikor az ezredforduló táján egy nap különleges keresztúthoz ért: valahol a szaktudomány, a szépírás és a mesemondás hármas határán. És ott olyan jól érezte magát, hogy hamarosan lecövekelt. Ez
nem azt jelenti, hogy onnét ne kirándulgatna - különösen a szépírás irányába. De mindig visszatér támaszpontjára, arra a szellemi magaslatra, ahol általában ő tartózkodik, egyes-egyedül. Ott jól érzi magát. Ez a mi szerencsénk.
Saly Noéminak jól áll ez a későn jött, emelt szintű celebség, amit jó szimata, szorgalma és egyedülálló stílusa mellett varázslatos hangjának is köszönhet. Nem kellene hangos könyvben is kiadni az írásait?
Nyelvében és mesélőkedvében van valami archaikus. De gondolatfűzése eltéveszthetetlenül 21. századi. Miközben stílusa egy jókedvű erdélyi nagymamáé, gondolatfűzése egy kalandos természetű mai huszonévesé. Ez teszi ezt a könyvét lebilincselővé.
A szerző régebbi, rövidebb írásai nem fértek el egyetlen kötetben. Várjuk a két másik opust is. Ezek témája Pest, illetve a Budapesten kívüli világ lesznek.”
(Amikor lelkesen megköszönte a fülszöveget, csendesen megjegyezte, hogy igazság szerint Horger Antal, a kiváló szegedi nyelvész, akit
József Attila versében hírhedtté és halhatatlanná tett, nem a költőnek az egyetemről való eltávolítását szorgalmazta, csupán azt, hogy ne kaphasson tanári diplomát...)
Sorsok a receptkönyvből
Az élet meg minden podkászt 70. adásában Tóth Szabolcs Töhötöm házigazdának két órában sikerült egy minden eddiginél hitelesebb és teljesebb hangzó portrét alkotnia Noémiről. Az alany a tőle megszokott visszafogott lelkesedéssel így ajánlotta a műsort híveinek: „Önfény. Köszönet érte Tóth Szabolcsnak. Piszok hosszú, és a felét fejből tudjátok, de unalmas autózáshoz vagy lecsó eltevésekor a paprika darabolásához megteszi. Az élet meg minden, kábé ez van benne tényleg. ”
A jó podkásztot (ahogy a memoárt is) elsősorban a szerkezet teszi. A Prima díjas podkászter a lehető legfigyelmesebb olvasó, mindennek utánaolvas, és egyenrangú szellemi partnere eddigi hetven interjú alanyának. Óriási szellemi teljesítmény, nagy élvezeti értékkel.
Ebben a műsorban csokorba tudta kötni Noémi elképesztő felmenőit, akiket a történelem nem egyszerűen, hanem színpompás módon kínzott meg, és ennek törmeléke bőven hullott őrá is. Apa nélkül nőtt fel, két asszonnyal.
Noémi az egyetlen olyan ismerősöm, aki abban a házban él, ahová született. Persze a szülőházáról is írt könyvet – az erről való rész a podkászt egyik csúcspontja. A másik egy szakácskönyv históriája. De van harmadik és negyedik is.
Az élet meg minden podkászt honlapján, mint minden adáshoz, ehhez is tartoznak jegyzetek. Többek között készült „tartalmi kivonat időkódokkal” is. Ezt bemásoltam a Mellékletbe. Hogy még nagyobb kedvet csináljak a meghallgatásához.
A teljes, két óra hosszú podkászt meghallgatható itt.
4
Franz Kellner morva pallér és Czipauer János vizsgabizottsági elnök
Százával találni videókat a YouTube-on arról, ahogy Noémit faggatják Budapestről, de ezek között kiemelkedik a FUGA Mikrokozmosz sorozat 263. adása, ahol Noémi egymagában arról beszél, hogy mi köze neki Budapesthez. Az apai felmenőivel kezdi, akiket nem emlegettek a családban, maga kutatta ki. Franz Kellner, morva pallér volt az egyik ükapja, aki a Lánchíd építkezésére szerződött Pestre és itt ragadt. Az ő fia meg a budapesti ács ipartestület mestervizsga bizottságának az elnöke lett. És az általa épített állványról, az ő közreműködésével helyezték el Gábriel arkangyalt az oszlop tetejére... Aztán rátér az anyai ágra, ahol gazdag molnároktól származik, akik olyan vagyonosak voltak, hogy minden fiúkkal és lányukkal egy malmot adtak hozományba. Kivéve Imrének, aki egyetemi taníttatást kapott. Itt aztán előhúzza id. Francsek Imre indexét, és megmutatja Steindl Imre, Hauszmann Alajos és mások
aláírását. Aztán elmeséli ifj. Francsek Imre kalandos életét és kártyaszenvedélyét, ami miatt Teheránig kellett menekülnie.
Aztán azzal fejezi be, hogy a családban volt egy mondás, hogy a polgár az, aki hozzátesz valamit a világhoz. És hogy ő maga nem volt annyira tehetséges, hogy rajzoljon, vagy építsen valamit... „én bötűt rakok. De hát a bötűrakásnak is meglehet a maga becsülete.”
Ez a 12 perc jó bevezetés kezdő SN rajongóknak.
Megtekinthető itt.
5
Négyszáznyolcvankét kép a Fortepanon
Ha beütjük a Fortepan keresőjébe a Saly Noémi nevet, 482 képet ad ki. Ő volt a közösségi fotóportál egyik legelső adományozója. Bőven találunk itt képeket a fentebb említett ősökről, de az én legkedvesebb képem a kamasz Noémiről készült, tizenhét éves korában. Akkor a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulója volt, és a kórus alt szólamának oszlopos tagja. És már akkor is nagy állatbarát. El lehet képzelni, milyen nagy pusztítást végezhetett a fiúk között.
Egy tartalmas Facebook oldal
Kevés embert ismerek, akinek ennyire aktív és egyben értelmes lenne a Facebook oldala. Noémi nem választja szét a magán- és közéleti mondanivalóját külön oldalakra. Ő egy és ugyanaz a perszóna. És passz.
Hosszasan tanulmányoztam Facebook oldalát. És arra jutottam, hogy alapvetően öt dologra használja.
1.) Mint minden más köszszereplő, kapcsolatot tart a rajongóival. Új könyvem jelent meg, itt és itt lesz a bemutatója. Előadást tartok, gyertek.
2.) „Hiteles helyként” is működik, mint a középkorban a kolostorok. Megoszt fontos dolgokat. Olvassátok mit írt megint Sanya! (Bardóczi Sándor főtájépítész.) Ez csodás. (E két szóval az én posztomat osztotta meg a 200 000. Fortepan képről. De van, hogy csak ő talál valami jó mondatot egy könyvben, és megosztja velünk. Egyik kedvencem:
„Csak hogy tudjatok róla: a Turisták Dalköre »másodszor 1908. deczember 31-én a Pénteki Asztaltársaság Szilveszter-estélyén lépett a nyilvánosság elé a Váczi-körút és Alkotmány utcza sarkán levő vendéglői helyiség különtermében, midőn az alkalmi dalt dr. Wiederspann Károly kisérte harmoniumon, a kart pedig Déry József dirigálta, még pedig karmesteri pálcza hiányában megfordított és szövettel bevont főzőkanállal«.”
3.) Ventilálás. Ilyenkor a katolikus úrilány elveszti a fejét, és vaskos szavakat vág vélt vagy valódi ellenfelei fejéhez. Ha megengedik kedves olvasóim, ezek közül nem idézek...
4.) Közszolgálati világutazó. Legutóbb erről lásd a vidéki Franciaországban tett körutazást, több száz fényképpel illusztrálva.
5.) Minden eddiginél mélyebb betekintést enged saját életébe. Itt nem arra gondolok, hogy erkélyéről rendszeresen kifényképez és azt
megosztja olvasóival. Hanem például azt, amikor Karsai Dániel
harcáról és haláláról (akit kisgyerekkora óta ismert, hiszen a papája kedves tanárkollégája volt Szegeden) a saját mamájának az elmúlással folytatott harca jutott eszébe. (Csak erős idegzetűeknek ajánlom, alább. Terjedelmi okokból kicsit rövidítettem.)
7
Egy kíméletlenül személyes FB poszt
„Isten látja lelkemet, nem akartam belemenni a részletekbe. Abba, hogy nekem Karsai Dani és Peti két kis kobold, akik a pulim nyomában nyargalásznak a Várkert pitypangos gyepén, mi pedig –apjuk (kedves, jóbarát kolléga a szegedi egyetemről), anyjuk meg én –derűsen ballagunk utánuk a tavaszi napsütésben. Vagy terüljön piros avarszőnyeg a vadcseresznyefa alatt, mindegy, nyargalásznak, ballagunk. Évekig.
Abba meg pláne nem, hogy az anyám betegségét úgy hívták: demielinizációs polineuropátia. Ebből a mielin az idegburok, a de- itt azt jelenti, hogy megszűnik, a poli-, az a sok (mind), a neuro-, az az ideg, a -pátia meg az, hogy baj. Nagyon nagy baj. Szétfoszlik az idegburok, mint a pókháló, emiatt nem jut el az üzenet az agyból az izmokhoz, emiatt az alany szép lassan megbénul. Lassan, bazmeg, lassan. Ízlelgesd.
A Dani betegségét kicsit másképp hívják, de az összes tünet és a lefolyás is ugyanaz. Először a perifériák. Egyik láb, másik láb. Nem tart. Elesik. Bot, mankó, kerekesszék. Egyik kéz, másik kéz. Ekkortájt – nagysokára, mert ritka nyavalya, nem ismerik föl azonnal – orvos barátod kimondja: – Anyád meg fog halni. Sejtetted, mégis visszakérdezel, szűkölve, ostobán: – Mikor? Nem az a válasz, hogy fél év vagy kettő, hanem ez: – Lassan.
Nem tud kötni, írni, rádiót bekapcsolni. Kanalat, poharat szájhoz emelni, feneket törölni. (Az a pillanat, amikor először nem érsz oda időben az ágytállal. Az ő szégyenkezése, a te dühöd és tehetetlenséged. Röhögésbe fullad, akkor még.) Pelenka. (...) A test kegyetlen erős: a szív és a tüdő izmai, azok múlnak el utoljára. A tüdő izmai. Fulladásos rohamok. Jönnek és mennek, nappal és éjszaka. Folyamatos halálfélelem, remény, hogy ez lesz az utolsó. Kórház, gépek. Segítenek a tüdőnek, hogy tovább lehessen félni.
Nem azért él még mindig, mert akar. Nem akar. Te se akarod. Az Isten sem akarja. Ő már rég magához vette volna. (...) Maminak és nekem ebből másfél év jutott, az utolsó hat hónap a poklok pokla volt. Kábé mint Daninak és a családjának. Aztán egy hajnalon telefon a kórházból, ahonnan másnap haza akartad vinni, hogy haljon meg legalább otthon, a saját ágyában, hogy fogd a kezét. De nem, még ez se.
Leszakad rólad száz mázsa súly, cserébe rád szakad az árvaság.
Hát körülbelül így. És akkor jön pár sötéten buta, érzéketlen, álkeresztény senkiházi, és ez a nyálas fos dűl ki a szájukon: »Hogy az emberben ne legyen annyi türelem…«? »Danikám«? »Az Isten döntött«?
Döntsön rólatok is érdemetek szerint.” (2024. október 4.)
8
Hosszas sodródás a szépírás felé
Noémiből a litera.hu csinált szépírót, ami egyelőre kiegészítő sport számára. Már 2006-ban felfigyeltem egy szövegére, amikor a portál 4. születésnapja alkalmából arra kértek szerzőket, hogy a Horus Archívum egy-egy fényképéről írjanak valamit. Noémi többek között ezt írta: „Emlékszem? Nem tudom. Öt hónaposan a pincében. Mami külön rekeszt kapott miattam: úgy vonítottam, hogy a lakók vita nélkül megszavazták neki. Később sokat jártam le oda – eleinte nagymamával, aztán egyedül is. Fáért, ja. Az a szag… Nedves bükkhasábok savanykás párája, Duna- és talajvíz, doh és penész, bizonytalan egérbüdi, ezek mind ott lebegnek, mint egy lapos, lomha felhő. Léc válaszfalak a rekeszek között. Ritkás, sárga fény. Nem tudom eldönteni, félek-e. Igen. Mégse. Otthon lettem a pincében azon az őszön, rettegő egérkölyök.”
Aztán 2014-ben arra kérték a portál szerkesztői, hogy írja ő a havi tárcarovatot egy éven át, ahogy szokás, valakivel párban. Elvállata, nagy megtiszteltetésnek tartotta. Izgalmában elfelejtette megkérdezni, ki lesz a párja. „Ja, még nem mondtuk? Nádas Péter.”
Ekkor, ahogy akkor mesélte nekem, rárogyott az ég. Visszalépni nem lehetett.
Ebből a füzérből lett a Példabeszédek című könyv. Remélem, mindenki olvasta. (Az ugyanekkor íródott Nádas-könyv: Az élet sója.) (A képek forrása: litera.hu)
9
Ami nem fért ebbe a hírlevélbe Saly Noémiről – a kávéháztörténész, – a szakácskönyvíró, – a sétavezető, – az előadó, – a muzeológus, – az ízes beszélő méltatása. Na jó, erről az utolsó témáról mégis néhány szó, hogy tudják a kedves olvasók, hogy mire gondolok. Amióta megismertem, elbűvöl ízes, nyomdakész beszéde, szóhasználata és szóláskincse. Éveken át gyűjtöttem ezeket, mint egy kávéházi etnográfus, lejegyeztem a telefonomba. Hanem aztán egy telefoncsere miatt ennek nyoma veszett. Néhányra azért emlékszem. Például ezekre:
„Belégabalyodott, mint koldus fasza a rongyokba.” (Egy férfi, a mondanivalójába.)
„Nézett, mint a lűtt medve.”
„Vót abba minden, kutya fasza, cintányér” (Valami réges-régi ételről.)
Melléklet:
Az élet meg minden No. 70 / tartalmi kivonat időkódokkal
A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak.
[00:06:24] Saly Noémi Döbrentei utcai lakásának története. 1947, a kezdetek.
[00:13:47] Egy polgári intézmény és hosszú utóélete: Manyi néni, a pesztonka.
[00:21:20] Az anyai nagyapa, Francsek Imre, építész, budapesti működése, majd eltűnése Magyarországról.
[00:27:20] Teheráni évek, Francsek Imre karrierje Iránban.
[00:34:25] Saly Noémi édesapja, Saly Géza tíz éve a Gulágon és egy megrendítő találkozás.
[00:42:56] Hazatérés a Gulágról, Saly Noémi emlékei édesapjáról, majd az édesapa történetének feldolgozása.
[00:58:37] Színes szakmai életút: tanítás, Szegedi Egyetem, műfordítás, Vendéglátóipari Múzeum, írás, könyvek.
[01:09:57] Egyházi gasztronómia és a régi magyar konyha.
Misztótfalusi Kis Miklós szakácskönyve. Hogyan főzzünk régi receptekből?
[01:24:03] A paprika megérkezése a magyar konyhába, a nép ételei, magyar gasztronómiai hagyományok.
[01:27:33] Hogyan került a magyar háztartásokba a kávé? A pesti kávéház, mint felnőtt napközi.
[01:33:31] Tanulmány a krisztinavárosi Philadelphia kávéházról. Tabán, a világ közepe.
[01:37:26] Saly Noémi: Micsoda népek… – könyv a Döbrentei utcai ház történetéről és hajdani lakóiról.
[01:53:03] Az én Budám – Saly Noémi új könyve.
[01:59:27] A családi történetek, a város történetének megőrzése, az emlékezés fontossága.