Vademecum 939_Kilenc emlék Lugosi Lugo László fotográfusról

Vademecum 939

Kilenc emlék Lugosi Lugo László fotográfusról

A barátom, aki most emléktáblát kapott, a magas kultúra egyik titkos sztárja volt, a nagyközönség előtt neve alig-alig volt ismert.

Wikipédia oldala így határozza meg: „fényképész, művészetifotográfiai szakíró, filmkészítő” A legszabadabb, legboldogtalanabb ember volt, akit ismertem. Lelkes volt, mindig új utakat keresett, ugyanakkor civilben nagy önpusztító volt, aki egy súlyos betegséggel élt együtt, ami óvatos életet követelt volna. Sokan féltünk attól, hogy a negyvenes éveit sem éli meg – a Gondviselés szerencsére őrködött felette. Amikor hatvannyolc évesen váratlanul meghalt, a mainstream magyar sajtó az egekig magasztalta. Ha megélte volna, biztos szentségelt volna, hogy miért nem kapott ebből valamennyi előleget. Az emléktábla szövege kicsit nagyot mondó, őt Prousthoz hasonlítani szerintem nem helytálló, nem fejtem ki, miért. Mert nagy ember volt, a maga senkihez sem hasonlítható módján. Dokumentátor volt, és szerencsére megérhette, hogy az idő, mint szövetséges mellé szegődött. Sok olyasmit rögzített, amire csak neki volt szeme. Régi boltjai, neonfeliratai, elhagyott gyárépületei, graffitijei száz év múlva is fontosak lesznek.

Az emléktábla kivitelezése lehetett volna igényesebb, az alkalmazott betűkészlet suta és nem professzionális minőségű. Ő maga sokat tudott a betűkről és a tipográfiáról – jól tudom, mert fiatal koromban én magam igazítottam el őt ezekben a dolgokban – ezt adtam cserébe a sok fotós ismeretért.

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

A margó túl szűk, a betűméret választás elhibázott, az „i” és az „o” betűk, valamint az ékezetek túl kicsik, a „t” és a kettőspont viszont túl nagy. Mintha sok évvel ezelőtt a kőfaragó a Baskerville fontot „okosban” vette volna egy ismerőstől, ahelyett, hogy a hivatásosok által magyarított változatot szerezte volna be. És az is milyen már, hogy a 152. szám rálóg a táblára.

Emlékszem, egy elsőéves angol szakos előadáson barátkoztunk össze, egy nagy előadó hátsó padsorában. A téma Alexander Pope (16881744) költészete volt, közelebbről az, hogy a nagy költő hogyan gúnyolt ki egy Colley Cibber nevű színészt, rendezőt, fűzfapoétát, aki gyenge kvalitásai ellenére huszonhét éven át bitorolta a királyi udvar koszorús költői címét. Engem érdekelt volna Ruttkay tanár úr kalandos szellemi utazása, de elvonta a figyelmemet a mellettem ülő apollóni szépségű évfolyamtársam, aki egy fotóalbumot lapozgatott.

Valamelyik nagy amerikai vagy francia klasszikus legjobb képeit tartalmazta. Talán Alfred Stieglitz, vagy Eugène Atget? Nem tudom már felidézni, de az biztos, hogy a következő órára nem mentünk be,

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

hanem lelkesen magyarázta, mi a jó benne. Közben repkedtek más fotográfusok nevei is. Ezután sokszor találkoztam vele, mindig volt nála fényképezőgép, csak az érdekelte. Nem is tudom, hogy végezte el az angol-magyar szakot. De nem hagyta faképnél – ennyit megtett apjáért, a híres orvosért, akinek nyárspolgári lényét gyakran gúnyolta.

3

Emlékszem, mikor merült fel először az, hogy lakóközösséget alapítunk. 1981-et írtunk. Két házaspár, mi meg Lugo és akkori felesége J. össze is költöztünk, egy ötödik, P. nevű francia fiúval kiegészítve. Hanem aztán J. lecserélte Lugót P-re. Lugo szó nélkül átköltözött a cselédszobába. Aztán hamar távozott, és elkezdte a nők közötti végtelen vándorlását. Ekkor már túl volt az első két önálló kiállításán, igaz, mind a kettő a Fiatal Művészek Klubjában volt. Akkor még nem láttam át, milyen fontos művészeti tér volt az. Talán azért, mert az én egyik nagy méretű kollázsomat is bevették egy éves csoportos kiállításra. Lugo

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

második kiállítása válogatás volt a nevezetes fotónaplójából. Ezt 1978 és 1982 között vezette, őrült energiákkal. Egy 2017-es interjúban így határozta meg, miről/kikről szólt a projekt: „Az akkori közvetlen társaságomról, a családom tagjairól és a barátaimról. Az a filmes korszakom volt, a Balázs Béla Stúdióban. Mindig volt nálam valamilyen fényképezőgép. Ha szembejöttél volna akkor az utcán, vagy leültünk volna meginni ezt a kávét, akkor csináltam volna rólad egy képet. Naponta készítettem párat, előhívtam, és az akkori legkisebb, 6×9 cm-es fotópapírra nagyításokat készítettem róluk. Beragasztottam füzetekbe, és szöveget írtam alá. Ki, hol, mikor, mit, miért…” Azt is mondta, hogy az egészre Kardos Sándor Hórusz Archívuma inspirálta. Aztán sokáig hozzá se nyúlt a Napló hatalmas anyagához. (Mintegy negyven kötetben 6000 felvétel, ezer ember szerepel benne, közte én is és a családom.) De minden költözésnél vitte magával, végül tíz évig raktárban tartotta a dobozokat.

„30 évig nem is vettem elő a Naplót. Nem érdekelt, hogy milyen értéke van – egyszerűen szégyelltem, hogy milyen ciki. Ami igaz is, de már nem zavar. Az látszik benne, ahogy egy huszonöt éves fiú keresi, hogy mit is csináljon az életben, de nem találja, és közben óriási erőfeszítéssel hajkurássza a nőket, de retteg tőlük. Rémes történet, de most már vállalom.”

Akkor éppen elkészült az anyag digitalizálása, a Tripont cégnek hála egy Phase One digitális kamerával. „Eleinte fel szerettem volna tenni a teljes anyagot az internetre. Névsort akartam készíteni a szereplőkről, és mindenkinél felsoroltam volna az ismert műveit, a fontosabb személyes információkat, a weboldalukat stb. (...) Olyan lett volna, mint egy kis Facebook. Hogy aztán a szereplők elkezdhessenek egymással levelezni, kommunikálni…”

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török

Emlékszem, egyszer elkísértem Lugót egy Pest környéki erdőbe, rendszeres gombászásainak egyikére. Akkoriban belevetette magát a gombák világába. Végig erről magyarázott. Azzal kezdte, hogy Linné jött rá arra, hogy a gomba nem növény. Teljesen más kategória. Mindent ismert, és nagy biztonsággal ette meg, amit szedett, sőt etette meg a barátaival, szerelmeivel. Fényképezőgép persze akkor is volt nála, így készülhetett el rólam az alábbi erdei portré. A kép nagy fokú nyugalmat árasztott, és nagyon tetszettem rajta magamnak. Pedig nagy zűrzavarban éltem. Fogalmam se volt arról, mit kezdjek magammal. Bezzeg Lugo nagyon is tudta... Úgy szerettem volna élni, ahogy ő. Csak nem volt bátorságom hozzá. Ő mert teljesen bohém lenni, míg bennem a bohém és a polgár viaskodott. A képet sok éven át nézegettem, hogy erőt merítsek belőle.

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @

A kilencvenes évek elején kezdte mondogatni, hogy létezik egy kisipari módszerrel, Angliában gyártott nagy formátumú fából és rézből készített gép, a Gandolfi. Aztán egyszer csak elhozta megmutatni a sajátját. „A fagép egy Gandolfi. A 40. születésnapomra vettem magamnak. Mindig saját magamtól kapom a legjobb ajándékokat! Előtte egy Linhof Kardan gépet használtam, 4×5-ös, de azt nehéz volt mozgatni. Azért persze felcipeltem a templomtornyokba is. A Gandolfihoz van három objektív, 75, 150 és 240, és húsz síkfilmkazetta. Van egy digitális rendszerem is, négy objektívvel, 16tól 200-ig, plusz egy makró. Nekem soha nem voltak legjobb gépeim, hanem a profi kategória alja. Nincs szükségem jobbra. Nem kell, hogy titánból legyen, mert nem járok az Antarktiszra fényképezni, és nem szeretnék 40 képet sem csinálni másodpercenként.”

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

A gép, a hozzá szükséges síkfilmek, a laborálás rengeteg pénzbe került. Ezt Lugo építészeti- és műtárgy-fotografálással kereste meg. Bőven volt annyi munkája, hogy sikeres kis stúdiót építhetett volna

fel. De ehhez túl fegyelmezetlenül élt. És eszébe se jutott. Sok művészbarátja volt, az ő alkotásaikat rendszeresen műtárgyakért cserébe fényképezte. Ekkoriban sok nagy formátumú művészportrét is készített.

Meg kell jegyeznem, amikor megajándékozta magát a Gandolfival, már egy féléves kislány papája volt. Magától sose hozta szóba őt.

Szemérmes, rossz lelkiismeretű apa volt. De kérdésre szívesen beszélt róla, ahogy növekedett, egyre inkább.

Emlékszem, amikor Lugo – valamikor a Gandolfi idők előtt - eljött hozzám elbúcsúzni, mielőtt Amerikában próbált szerencsét. Egy falusi vagy kisvárosi fotográfus hagyatékából megszerzett jó néhány 1945-

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

ös beállított képet, amelyeken a Vörös Hadsereg katonái és tisztjei düllesztik mellüket, kedvenc fegyverük társaságában. És valahonnét voltak hasonló amerikai képei is. A két anyagra alapozva remélte amerikai karrierjének indulását. De aztán ez nem sikerült - visszajött, de nem visszakullogott Magyarországra. Ismét tele volt tervekkel. Megint ott volt minden eseményen, tevékenyen, másokat inspirálva.

Elkezdte érdekelni Klösz György, a Németországból bevándorolt fotográfus negyven évnél is tovább tartó pályája. Emlékszem, mennyire boldog volt, amikor végül is egy magánkiadó kiadta a nagy munkát két kötetben. Arra is emlékszem, hogy mennyire boldogtalan volt, amikor Plank Ibolya fotótörténész terjedelmes cikkben javította a monográfia sok pontatlan adatát. E hatalmas munka mellékterméke volt a Budapest 1900-2000 kötet, amelyben Lugo megismételte Klösz híres budapesti beállításait. A Budapest egykor és most 2001-ben jelent meg, nagy siker lett, tíz év alatt 60 000 példányt adtak el belőle. Aztán ugyanezt a projektet megismételte Salzburgban és Athénban. És még sok helyen próbálta.

Emlékszem aztán arra is, amikor utoljára szerelmesnek láttam. Még

az „igazi Kossuth Rádióban” volt egy éjfélkor kezdődő kulturális

műsor, amire Lugót és engem hívott meg M, és mint pacsirta típusú korán kelő, csakis azért vállaltam el a dolgot, hogy Lugóval együtt felidézhessük közös fiatalságunkat. Hanem aztán eljött az igazság pillanata: este 11-kor, halálosan fáradtan, egy létező kis rekedtségre hivatkozva, lemondtam a fellépést.

Szerencsére! Lugo másnap örömtől repesve hívott. Hogy az üvegen keresztül egymásba szerettek M-mel. Ami aligha következhetett volna be, ha egy harmadik személy is jelen van... Itt aztán hosszú, összeköltözéses, messziről boldognak tűnő korszak következett.

Örökölt is apja után egy jókora összeget. Megpróbálta ügyesen befektetni, oly módon, hogy neki személyesen is aktívan brókerkednie kellett volna, sőt, új befektetőket toboroznia - ezen a pályán neki nyilván nem nőtt fű... Aztán egy B-kategóriás festőművész hagyatékát próbálta kiárulni, szinte nulla sikerrel. Emlékszem ekkorról arra a jeges rémületre, amit véletlen találkozásaink alatt éreztem. Látnivaló volt, hogy süllyedni kezdett az alkohol és más tudatmódosító szerek markában.

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

És tíz eltékozolt év után újrakezdett mindent. „Rendkívül sok autópályán száguldok, párhuzamosan önmagammal. A világ legjobb versenyautóival, és saját magamat szeretném megelőzni. Nemzetközi szinten gondolkodom. Egyrészt könyveket szeretnék készíteni.”

Például vissza akart térni az Egykor és most sorozathoz. „Most ugyanezt a projektet szeretném megcsinálni a Duna mentén és több más helyszínen is. Kínában, Indiában, Oroszországban, Észak-és DélAmerikában. Szeretnék például végig menni a Selyemúton, lefényképezni, hogy milyen ebben a pillanatban. Ezekhez éppen producert keresek. Emellett művészi galériákban is szeretnék jelen lenni, a fotó, mint műtárgy vonalon. De nem sikerekre vágyom, hanem mozgásra. Hiszen az alkoholizmusom miatt, amin mostanra úrrá lettem, kimaradt tíz év az életemből, minden téren.”

Ezekhez a szokásosan nagyszabású terveihez pénzre, ösztöndíjra lett volna szükség. És el is jött hozzám, hogy segítsek neki. Azonnal láttam, hogy lehetetlent kér, de nem volt bátorságom a szemébe mondani. Azt mondtam, hogy a jövő héten visszahívom. De aztán ezt

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

se tettem meg. Hónapok múlva találkoztunk egy eseményen.

Megsemmisítő gúnnyal ezt mondta:

„A jövő héten, ugye? Hát az már elmúlt.”

És ezzel el is vesztettem, végleg. De szerencsére nem szorult rám.

Ekkor már nyakig volt a graffiti fényképezésben. Erről ezt

nyilatkozta: „A megközelítésem különleges, és biztos minőséggel tudom megvalósítani. Nemrég jöttem rá amúgy, hogy már egészen fiatal korom óta ugyanaz a szemléletmód jellemző rám, ugyanaz

érdekel: az elmúlás. 17 éves koromban az osztály legjobb csaját megkértem, hogy hadd fényképezzem le. Igent mondott. Erre én elvittem Budafokra egy beomlott házhoz, és ott, a romoknál fényképeztem le. Az osztály legjobb csaját… És azóta is, mindmáig vonzódom a pusztuláshoz: azt fényképezem nagy intenzitással és magas színvonalon.

Azért, hogy legalább fényképen megmaradjon az, ami el fog tűnni a világból. Maradjon látható nyoma annak, hogy valaha létezett. (...)

Az elmúlt fél év alatt lefotóztam 400 helyszínt Budapesten és 1500 graffitit. Rengeteg helyen járok.”

A fenti idézetek mind a Tripont cég honlapján megjelent Játék a pusztulással című, aláírás nélküli interjúból származnak. (digitalizalas.eu)

2016 és 2018 között Lugo mintegy 3500 graffitit fényképezett le.

Ebből született gigászi posztumusz kötete, a Read the Signs: LUGO graffiti. Erről sok hozsannázó beszámoló jelent meg, de az egyetlen, igazán elmélyült kritika, amely a kezembe került, Jurij Silberg írása sok problémát talál a könyvben. Azokat a képeket tartja fontosnak, amelyeken az épület is jelen van, nem csak a falra felfújt graffiti.

Elvitatja tőle az „archeológia” terminus jogos használatát. „Annak a megértése nélkül, hogy a graffitiben mi az a mögöttes tartalom, amit kereshetünk, és mi az, amit nem (mert olyasmit egész egyszerűen nem tartalmaz), olyan szemlélői leszünk ezeknek a kreációknak, mint az a konok művészetfogyasztó, aki egy Pollock-festményben alakokat próbál felfedezni, ugyanazzal a szemléletmóddal közelítve, mintha egy Dalí-képet nézne.”

Fájdalmas volt, amikor Lugo hirtelen meghalt. Azért is, mert egy

filmből éreztem, hogy fogyatkozik az ereje. A pandémia alatt Nagy

Bálint őt is felhívta, hogy szerepeljen a FUGA kisfilmsorozatában.

Bár Lugóból nem hiányzott a filozofikus hajlam, egész életében szívesen beszélt projektjeiről, most azt választotta, hogy egy fényképet készít el a nézők szeme láttára. A FUGA munkatársait

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft

választotta témának. Közben végig mondja, mit csinál, hová álljanak a szereplők (a maszkot leveteti velük), és aztán követjük az utómunkát is lépésről-lépésre a laptopján, és közben mondja is, mit csinál éppen. De a hangja, az energiája már volt nem a régi.

A FUGA Mikrokozmosz sorozat 360. filmecskéje (9’.39”) megtekinthető itt.

Lugo korai képeinek eredetijei ma a Nemzeti Múzeum Történeti

Fényképtárában vagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest

Gyűjteményében találhatók. Sajnos a Fortepanon egyetlen egy képe sincs. Tetszettem volna nem elsodródni tőle, amikor szüksége volt rám... Akkor biztos nem így lenne.

Azzal kezdtem, hogy milyen szép férfinek találtam Lugót, mikor először megpillantottam. És ez nem változott meg, sose, akármennyire pusztította magát, akárhogy büntette a sors. A róla szóló Wikipédia szócikkben megtalálható a Déri Miklós híres sorozatába tartozó portré. Tudvalévő, hogy ez a sorozat úgy készült, hogy DM a kattintás után az alany jelenlétében végezte el az utómunkát, aminek célja éppen hogy nem az idealizálás volt. A legkülönbözőbb filterekkel és praktikákkal azt akarta elérni, hogy az illető igazi természete bukkanjon elő.

Lugo még ezen a képen sem lett csúnya és elgyötört. A természet kegyes volt hozzá, ha a sorsa már nem. Remélem, az utókor értékeli majd.

(LUGO Graffiti - Read the signs. Equibrilyum Könyvkiadó, 2022. A szövegek szerzői: Jakabovics Tibor, Kurdy Fehér János, Petró Zsuzska, Radics Panka. Tervezte Gerhes Gábor. 366 o., ára 15 500 Ft.)

A borító után Déri Miklós portréja. Forrás: Lugo Wikipédia oldala.

Vademecum Newsletter 939/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft