A 140 éves Zeneakadémia ünnepi megemlékezése Egyszer régebben a Summa valamilyen szolgálatot tett a Zeneakadémiának, azóta mindig meghívást kapunk az intézmény születésnapjára. Idén 140 éves lett az intézmény, ez a szokásosnál is ünnepélyesebb körítéssel járt. Először Vigh Andrea Rektor Asszony beszélt, aki régebben a kelleténél kicsit jobban hangsúlyozta doktori címét, de már belejött a szereplésbe. Beszédébe beillesztette a Vasárnapi újság 1875. november 21-iki számában megjelent híradást: „Az országos magyar kir. zeneakadémia megnyitása vasárnap délelőtt ment végbe ünnepélyesen. A Hal tér 5-dik szám alatt fekvő helyiségbe ez alkalommal sokan gyülekeztek, hogy tanúi legyenek az intézet megnyitásának, mely Liszt Ferencz elnöksége, Erkel Ferencz igazgatása s annyi derék erő vezetése mellett nagy mértékben hivatva van előmozditani zeneművészetünk haladását. A tágas első emeleti terem egészen megtelt. Az előtérben foglaltak helyet a zeneakadémia beiratkozott fiu- és leánynövendékei négy sorban; középen állott a zongora Liszt Ferencz megkoszorúzott mellszobrával; hátul a vendégek ülőhelyei. Az ünnepély Kölcsey hymnuszával kezdődött, melyet a Nemzeti Színház énekkara adott elő. Ezután Erkel Ferencz, mint az intézet igazgatója, rövid, tartalmas beszédet olvasott fel az intézet alapításáról, czéljáról, nagy horderejéről. Éltette a királyt, ki helybenhagyta az intézet felállitását és éltette a jelenlévő közoktatási minisztert, kinek köszönhető leginkább, hogy az intézet létesült és végre éltette nagy művészhazánkfiát, Liszt Ferenczet, ki ugyan nem lehet jelen az intézet megnyitásán, de Rómából irt levelében biztositá, hogy igyekezni fog, minél hamarább hazaérkezni s működését főleg ez intézetnek szentelendni. Aztán Erkel a növendékekhez fordult, szorgalomra, buzgóságra intvén őket, mert a művészet csakis derék művészek által emelkedhetik. A beszédet több izben zajos éljenekkel kisérte a közönség. E beszéden kivül a megnyitási ünnepélyt egy kis