
6 minute read
megváltozott társ foglalkoztatása nem értéket képvisel a munkatársak megértőbbek, odafigyelnek egymásra.”
Podmaniczky Éva, a Magyar Posta
Zrt. speciális foglalkoztatási szakértője mindig is mások segítését tartotta hivatásának, ezért emberi erőforrás tanácsadóként szerzett diplomát, majd a SOTE mentálhigiénés szakember képzését is elvégezte. Tizenhét évig dolgozott segítőként, szakmai vezetőként egy civil szervezetnél, később egy startup programnál a vállalkozásindítás emberi oldalát támogatta. Kis- és középvállalkozások HR-fejlesztésével is foglalkozott, azonban legjellemzőbben hátrányos helyzetű embereknek segített visszakerülni a munkaerőpiacra. Életének egyik fontos állomása, hogy részt vett a Toldi ház társadalmi vállalkozás létrehozásában, az Elfogadlak program kialakításában és megvalósításában, ahol sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik számára biztosítottak támogatott nyaralást. Itt kezdte el magát autizmus témában képezni, később autizmusban érintett szülőcsoportokat is vezetett, majd 2022-ben elkezdett jelnyelvet tanulni a SINOSZ-nál.
Mivel foglalkozik konkrétan egy speciális foglalkoztatási szakértő?
Szerencsés vagyok, mert komplex tevékenységet végezhetek a munkám során a megváltozott munkaképességű foglalkoztatás területén a Magyar Postán. Feladatom a munkakörök elemzése megváltozott munkaképességű foglalkoztathatóság tekintetében, a civil és partnerségi kapcsolattartás, a toborzási feladatok egy része, vezetők és kollégák edukációja, az érintettek mentorálása, jó gyakorlatok felkutatása, publikálása.
A belső-külső kommunikáció, éves szakmai program megtervezése és megvalósítása és információs anyagok készítése, például a SINOSZ szakmai véleményezésével elkészült az animációs kisfilmünk a hallássérült személyek toborzására és munkahelyi beillesztésére.
Évek óta nagy hangsúlyt helyeznek az esélyegyenlőségre és a befogadásra, 2021-ben például elindították a „Tegyünk együtt!” mottójú programot a megváltozott munkaképességű munka- vállalók támogatására. Milyen volt a projekt fogadtatása és kifutása?
A Magyar Posta régóta figyelmet fordít a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, beilleszkedésére és hosszútávú megtartására. Ehhez kapcsolódóan 2021-ben tudatos építkezésbe kezdünk, és elindítottuk a Tegyünk együtt! programot –amelynek célkitűzése a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási szintjének emelkedése, a szervezeti kultúránkban az elfogadás erősítése, a megváltozott munkaké - pességű munkavállalóink személyre szabott támogatása. Terveink szerint ez a program hosszútávon valósul meg, még nem beszélhetünk kifutásról.

A beillesztésnél edukációs tréninget tartunk a vezetőknek és közvetlen kollégáknak, amely keretében megismerik a siket közösséget, eloszlatjuk a tévhiteket, és információt nyújtunk interaktív módon a hallássérült emberekről.
A felsővezetői támogatás mellett megvalósuló komplex program eredményeként 2021-ben 60%-kal nőtt a megváltozott munkaképességű munkavállalói létszám. 2022-ben havi szinten tudta a szervezet tartani a megváltozott munkaképességű mun - kavállalói létszámot, évvégi zárásra pedig további 15%-kal emelkedett az érintetti kör. A látványos eredmény a munkatársak és vezetők edukálására, a tudatos témakör jelenlétére, a jó gyakorlatok felkutatására és publikálására, a civil szervezetek támogató együttműködésére vezethető vissza. A belső rehabilitációs mentor csapat felállítása és folyamatos képzése biztosítja a foglalkoztatás minőségét. programot megvalósítani. Elindítottuk a Befogadó programot, ahol 12 SNI-s fiatal 4 héten át dolgozott logisztikai üzemekben. Ebből aztán kialakult a
Jól mutatja a szervezeti kultúrában végbemenő pozitív változást, hogy a Postakürt Alapítványunk által meghirdetett megváltozott munkaképességű munkavállalók részére pénzbeli támogatást idén rekordlétszámú munkatársunk igényelte, a postai megváltozott munkaképességűek összlétszámának 95%-a. Ez azt jelenti egyrészt, hogy maguk az érintettek is felvállalják magukat, a félelmek feloldódtak bennük. Másrészt a belső kommunikáció eredményeként a vezetők, HR-es kollégák kiemelten figyeltek a megváltozott munkaképességű személyeknek nyújtott lehetőségekre, és ezáltal magukra a megváltozott munkaképességű munkavállalóikra is. Elmondható tehát, hogy a megváltozott munkaképességű létszám növekedett, és a szervezeti kultúrára pozitívan hatott a Tegyünk együtt program.
A Magyar Postánál jelenleg 300nál több megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik. Hogyan jutottak el idáig, mi volt az első lépés?

Az első lépés volt – miután megismertem a szervezetet –, hogy áttekintettük, milyen jó gyakorlatok vannak már a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának tekintetében.
Átgondoltuk, hogy mit érdemes tovább vinnünk, fejlesztenünk, vagy mi az, amit újdonságként érdemes behoznunk a vállalthoz. Így fogalmaztuk meg azt a 4 pillért, amely mentén elkezdtük a Tegyünk együtt!
Postai Azonosított
Küldemények Követése feladatkör, ahol
PDA készülékkel rögzítik a levélküldemények adatait a munkatársak. Ebben a feladatkörben ma már 15 hallássérült személy is dolgozik.
A hallássérült dolgozóik milyen munkakörökben tevékenykednek ezen kívül?
A teljesség igénye nélkül például postai ügyfélszolgálati ügyintéző, logisztikai küldeményfeldolgozó és szortírozó, csomag automata feltöltő, levélkézbesítő, desktop üzemeltető, szakterületi koordinátor (IT) és munkaügyi ügyintéző.
Öröm látni, hogy Önök nemcsak felveszik, hanem követik is a speciális szükségű munkavállalók beilleszkedését. Tudna esetleg mesélni arról, hogyan zajlik mondjuk egy hallássérült munkavállaló karrierének támogatása azután, hogy sikeresen felvételt nyert a vállalathoz?
A beillesztésnél edukációs tréninget tartunk a vezetőknek és közvetlen kollégáknak, amely keretében megismerik a siket közösséget, eloszlatjuk a tévhiteket, és információt nyújtunk interaktív módon a hallássérült emberekről. Figyelmet fordítunk vezetői jelzések alapján a belső képzések akadálymentesítésére és a hallássérült kollégák egyéni igényeire. Például az egyik nagyothalló levélkézbesítő kollégánk kitűzőt kért, hogy a halló ügyfelek számára tájékoztatást adjon állapotáról és egyéni igényeiről, ami a kommunikációt segíti egy halló emberrel. Ilyen tájékoztató táblát a nagyothalló postai ügyfélszolgálati ügyintézők is használnak.

Az Országos Logisztikai Központban kialakítottunk targoncamentes övezetet, ahol biztonságosan tudnak közlekedni siket és nagyothalló személyek is. Jelenleg 15 hallássérült személy dolgozik itt, és további jelentkezők is vannak. Az ő munkájukat és beilleszkedésüket mentor támogatja. A halló kollégák és vezetők aktívan használják az azonnali átíró programot, és igény szerint lehetőség van jelnyelvi tolmácsra az első napokban, amikor betanulási időszak van.
Pont a múlt héten jelnyelvi tolmács segítségével tartottunk egy rövid megbeszélést a hallássérült kollégáinkkal. Célja volt, hogy személyes visszajelzést és megerősítést adjanak a vezetők a kollégák munkájára, valamint a munkavállalók is visszajelzést tudjanak megfogalmazni a munkára, közösségre stb. vonatkozóan. A hosszútávú elköteleződéshez és megtartáshoz ezek a beszélgetések kulcsfontosságúak.
Valamint szoros kapcsolatban vagyunk a SINOSZ Akadályugrás munkaerő-piaci szolgáltatás munka - társaival. A velük való aktív együttműködésnek köszönhetően az elmúlt évben megnőtt a hallássérült jelentkezők száma a Magyar Postára. érintettek előtt is.
Mit gondol hatékonyan valósul meg a beilleszkedés? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy idilli legyen a közös munka?
Én azt gondolom, hogy nincs folyamatos idilli állapot, vannak „elég jó” pillanatok, napok vagy órák, mert mindig kell a másikra figyelni, fontos az elfogadás és a nyitottság, valamint lényeges, merjünk nyíltan beszélni a problémákról, egyéni igényekről.
Tapasztalom, hogy a halló kollégáknál kell egy szempontváltás. Gondolok itt arra, mint amikor az IT területre érkezett az egyik nagyothalló új mun- kavállaló, és szembesültek a halló kollégák azzal, hogy a munka közben elhangzó beszélgetésnek nem tud a nagyothalló kolléga részese lenni, mert a monitortól nem látja a többiek arcát. Közös ötletelés után áttértek a chatben kommunikálásra, és így nem marad ki
Az a tapasztalat, hogy egy megváltozott munkaképességű munkatárs foglalkoztatása nem elvesz, hanem hozzáadott értéket képvisel a közösségünk számára. A munkatársak megértőbbek, elfogadóbbak, jobban odafigyelnek egymásra. semmilyen beszélgetésből, tréfából. A beillesztés során fontos, hogy tudatos és részletekbe menő legyen a felkészítés, mert az első időszak meghatározható mindenki számára, és meg kell találni azt a kommunikációs csatornát, amely mindkét fél számára komfortos és egyértelmű információt ad pl. a feladat végrehajtáshoz. Lényeges, türelmes legyen maga az érintett új kolléga saját magával szemben is. Jellemző, hogy egyből a hegyet akarja elhordani, pedig ezt az elvárást csak maguknak állítják fel.
Sok szó esik arról, hogy a cégeknek, munkahelyeknek mit kell tenniük, hogy a hallássérült kollégákkal hatékony legyen a kommunikáció, kooperáció. De Ön(ök) mit gondolnak, mi a hallássérült munkavállalók szerepe a sikeres csapatmunka érdekében? Szerintem részükről is fontos a nyitottság a halló emberek, halló közösség felé. Saját tapasztalás a szervezetemben az egyik üzemben az autista kolléga jelezte, hogy szeretne kapcsolódni a siket/nagyothalló kollégáihoz, de hogy is tegye? Mire kell figyelnie? Tanácsot kért a mentortól, ezért szervezünk a közeljövőben részükre érzékenyítő tréninget. Azt is gondolom, hogy nagyon sok minden pozitívan változott az elmúlt évti -
Toborzás Toborzás
A Magyar Posta Zrt. 2022 novemberében toborzási kampányt indított a SINOSZ-szal közösen. A társaság olyan munkaköröket alakított ki, amelyek betöltése siket és nagyothalló emberek számára személyre szabott és biztonságos. A kampány arcai a Postánál dolgozó siket és nagyothalló munkatársak voltak.
a közösségükért. Ők nyitják a kaput más érintettek előtt is.




Nemcsak hallássérült munkavállalókat alkalmaznak, hanem autizmussal élőket is. Mennyiben más az autisták és a hallássérültek beilleszkedése?
Fontos megemlítenem, hogy az autista és a hallássérültek emberek mellett más fogyatékos vagy egészségkárosodott munkavállalók is dolgoznak a Magyar Postán. Minden csoport beillesztésénél igyekszünk figyelni ez egyéni kompetenciákra és a speciális szükségletekre. Jellemzően nem a munkakörhöz választjuk az egyént, hanem az egyénhez alakítjuk a munkakört.
A megváltozott munkaképességű munkavállalók között jó az összhang? Vagy külön oda kell figyelni, hogy ők is megértsék egymást?
zedben hazánkban is fogyatékosság témában, de még mindig van mit tenni mindenkinek. Már a nyílt munkaerőpiacon dolgozó siket vagy nagyothalló személyek is felelősek
Az Országos Logisztikai Központban közvetlenül együtt dolgoznak nagyothalló, siket kollégák más fogyatékos kollégákkal. És igen, valóban őket is kell edukálni egymás megismerése érdekében. Jó, ha az autista kollégák is tudnak egy-két jelet, vagy a hallássérült kollégák tudják, hogy milyen speciális igényei vannak az autista munkatársuknak.
Mi az, ami Önnek sokat ad azzal, hogy megváltozott képességű munkavállalókkal dolgozik együtt?
Sokkal jobban figyelek a részletekre, mert rájöttem, hogy ott van a lényeg egy-egy munkakör elemzésénél, vagy például nem azt a feladatot végzi el a nagyothalló kolléga, amelyet a vezető kért tőle. Ilyenkor apróra kell bontani a kommunikációs helyzet minden pontját, mert a részletekben lesz meg az elakadás oka és így a megoldás is.
Mi az, ami a vállalatokat motiválhatná, az adókedvezményen kívül?
Az a tapasztalat, hogy egy megváltozott munkaképességű munkatárs foglalkoztatása nem elvesz, hanem hozzáadott értéket képvisel a közösségünk számára. A munkatársak megértőbbek, elfogadóbbak, jobban odafigyelnek egymásra.
Melyik az Ön kedvenc projektje?

Maga a téma áll közel hozzám, azonban kifejezetten azokat a feladatokat kedvelem, amelyekben közvetlenül dolgozhatok megváltozott munkaképességű munkatársakkal és többségi kollégákkal, mert ott látom a gyakorlatban, hogy mi működik, milyen problémát hogyan oldanak meg, itt van lehetőség látni mit kell még fejleszteni a szervezetben a hatékonyság, befogadás érdekében.
Nagyon szépen köszönöm, és további sok sikert kívánunk Önnek!
