1 minute read

előadások hallássérültként

feliratozás, és jelnyelvi tolmácsolásra sem hangját is csak akkor van esélyünk hallássérültként hangosítás, ami sajnos szintén ritka. Ám vannak olyan tehetőek bizonyos színházi darabok. Én eddig a próbáltam élőben hallgatni, mivel itt kifejezetten figyelnek szóbeli poénokkal való szórakoztatásra épül.

Amegoldásom lényege, hogy a hallókészülékhez csatlakoztatható külső mikrofont használom az előadó beszédének megértéséhez. Akkor működhet, ha olyan külső mikrofont használunk, amelynek van 3,5 mm-es, szabványos Jack fülhallgató csatlakozója. A színház technikusaival néhány nappal az előadás előtt megbeszélem, hogy rá tudják-e kötni az eszközömet az előadás alatt használatos keverőpult fülhallgató kimenetére. Így mindazt, amit az előadó a mikrofonba mond a közönségnek, én a fülemben is hallom, ez a plusz hangforrás nagyban hozzáad a beszédértéshez, vagyis a humorista est élvezetéhez.

Mire kell figyelni?

Ezt a fentebb írt technikai információt érdemes kommunikálni a technikussal. Több helyszínen is próbáltam már ezt a módszert, az eddigi tapasztalataim alapján nyitottak voltak a megvalósításra. A technikus érteni fogja, mit hogyan kell beállítani ahhoz, hogy működjön.

Érdemes figyelembe venni a külső mikrofonunk és a hallókészülék közötti távolságot. Meg szoktam kérdez - ni előzetesen, hogy a színházterem melyik részében van a keverőpult, és igyekszem a hozzá legközelebbi széksorban helyet foglalni. Volt olyan alkalom, amikor nem lett volna elég a hatótáv az eredetileg foglalt helyemről, és megengedték, hogy a keverő mellé üljek.

Jó, ha az előadás előtt fél-egy órával hamarabb érkezünk, így bőven lesz idő kipróbálni a technikát. Szoktam kérni, hogy játszanak a fülembe valamilyen teszthangot, kapcsoljuk be a színház mikrofonjait is, hogy azzal együtt teszteljük a fülembe érkező beszédet. Általában ezek a tesztek rendben lezajlanak, onnantól nincs más dolgunk, mint hátradőlve élvezni az előadást. Nem biztos, hogy tökéletes, 100%-os beszédértést kapunk, de leveszi a vállunkról a koncentráció terhének legalább egy részét.

MIÉRT JÓ SZÍNHÁZBA MENNI...?

A meghirdetett színházi előadásra örömmel jelentkeztem. Az ára sem volt vészes, pláne, hogy biztosított volt a jelnyelvi tolmács, és a hely indukciós hurokkal is fel volt szerelve. Mikor is volt? 2023.02.15-én szerda este 19 órától, amikor még az idő is kegyes volt egy szép kellemes hét közepén.

Mit néztük? Az Egy csepp méz című előadást. Hol volt mindez?

Budapest belvárosában a kicsi, de barátságos Radnóti Színházban, teltházzal.

Sajnos kevés hallássérülttel találkoztam, de annál nagyobb öröm volt közösen élvezni az előadást. A modern civilizációnak köszönhetően az indukciós hurok is nagy se - gítség a hallókészüléket viselőknek.

Szeretném megköszönni a tolmács (Vörös Zsolt) lelkiismeretes munkáját, aki egész idő alatt (egy rövid szünettel) egyedül jelelt nekünk. S nem utolsósorban szeretném bíztatni a többieket, hogy máskor jöjjenek el, kár lenne kihagyni egy ilyen rendkívüli előadást.

Ez a mosolygós kép a darab után készült és azt hiszem, hogy sok mindent elárul...

This article is from: