Tavaszi hajnal

Még maradnék ebben a pillanatban, amely érzem, hogy fáj, éget és szúr, de kell, mert mint minden fontos pillanat, ez is elszáll, a könny egyszer felszárad, de az érzés visszavár.

Nem vártalak, mégis megjelentél, nem tudtam mennyire kellesz, amíg egyszer el nem mentél.

Csak a hiányod hagytad itt, üres és sivár.

De tavaszodik. Jön a hajnal, jön az új nap és rám is egy újabb esély vár, új levegővétel, új csókok és újabb múló szeszély, rohan és rám vár az egész világ, bár a szerelem kedvéért mégis olykor megáll.

Pihennék, hiányod fárasztó, égető, új lehetőségként kelek majd egyszer, ahogy a holnap is mindig eljő, maradok még kicsit, míg bennem felnősz.

Vártalak sokáig és hittelek sokáig, de az idő nem állt meg érted, ezért el kell, hogy kezdjem nélküled hátralevő életem.

Virág, fák, tavaszi szellő, minden múló pillanattal együtt elmúlsz te is, sebed behegesedik és nem maradhatsz itt, el kell mennem, hol nem vagy se ott, se itt.

Már nem jössz vissza, nem is kellesz, a leghosszabb viszlátom vagy, búcsút mondok neked és veled átélt álmaimnak.

Múlnod kell, mert már múlsz bennem is, gyógyulófélben lévő szívem újra kezd élettel teli lenni, érezni minden régiúj vágyat, téged bennem mélyre eltemetni.

Mindig jó, amikor itt voltál, de most már ne is fordulj vissza, de kérlek néha nézz az égre és jusson eszedbe, most már nélküled ilyen vagyok: boldog és tiszta.