Iskolakerülés
Ugyan úgy indult az a napom is. Felkeltem, ásítoztam kicsit az ágyamon ülve üres tekintettel, elgondolkodtam, hogy, jaj de jó nekem, hogy járhatok iskolába. Összekaptam magam, felöltöttem szép ruhám, és indultam. A matekot nem igazán szerettem. Akkor mondjuk igen, mikor az egyenleteket vettük, meg akkor is, mikor a tanárunkat hiányzás miatt helyettesítette egy másik okos oktató. Már nem emlékszem pontosan arra a bűvös napra, de azt hiszem csütörtök volt. Első óra, magyar. Imádtam, végig is ültem vidáman. Tanóra után, a szünetben megtudtuk a bésektől, hogy matekból ránk is dolgozatírás vár. Röpke kis masszív majré fogott el. Nem habozva, lendületes léptekkel igyekeztem az osztályfőnökömhöz. Életemben nem csináltam még olyat, hogy elkéredzkedjek, de hát mindent ki kell egyszer próbálni. 1
Szinte mindent. Így azt is, hogy milyen egy dolgozat alól kibújni, egy kis csintalan csúsztatással. Szóval, belekezdtem a monológomba: - Tanító bácsi, nem érzem jól magam. Fáj a hasam és hányingerem van. - Jól van, menj akkor haza, de az úton vigyázz. - Jó, köszönöm. Hozok majd igazolást.
Legszívesebben nagy vigyorral vágtattam volna végig a folyosón, de indokolt volt, hogy fájdalmas fizimiskával lépjek be az osztályba. Összepakoltam a holmim, és elindultam haza. Elég simán ment a dolog. Úgy terveztem, hogy az „erős” fájdalmaim közepette lehuppanok a nappaliba a tévé elé, és élvezem, a játszva szerzett szabadnapomat. Gördülékenyen is ment volna a dolog, ha anyu élettársa már nem lett volna otthon. De mivel később indult dolgozni, éppen otthon volt még, mikor beléptem a kvártélyba. - Hát te?- kérdezte. Én teljes ártatlansággal, azonnal válaszoltam is. „Nem érzem jól magam. Fáj a hasam és hányingerem van” - Akkor menj el orvoshoz.
Nos. Ettől tartottam. Tudtam, hogy ez lesz a következő mondata. Túl sok választásom nem volt, így az utam az orvoshoz vezetett. Nagyjából összeraktam, hogy a hasfájással nem fogok olyan könnyen lebukni. Szóval továbbra is kitartottam az mellett. Belépek a rendelőbe, elpanaszolom a dolgot. Erre a doktornő: - Feküdj fel az ágyra, megnézlek.
Én szófogadóan vízszintbe tettem magam, és azonnal el is kezd tapogatni. Rövid kis hümmögések után azt mondja: - Ez vakbélgyulladás.
2
Én meghökkentem, és köpni - nyelni nem tudtam. - Biztos benne?- kérdeztem.
- Nem egészen, azért menjetek be a sebészeti ügyeletre. mondta
Álltam mamlasz módjára, míg kiírta a beutalót, és az igazolást. Hazacammogtam, és elmondtam a nagy hírt. Erre anyukám párja elkezdi:
- Ugyan, hiszen a napokban rajtunk végigsöpört egy enyhe vírusos fertőzés, biztosan most te vagy a soros. Menj vissza, és mondd meg neki adjon valami gyógyszert.
Visszasétáltam, és megpróbáltam a doktornőt felvilágosítani arról, hogy tévedett, és jó lesz nekem valami gyógyszer is, de nem jártam sikerrel. Azt mondta nem érdekli kivel mi volt pár napja, de én a nap folyamán jussak el az ügyeletre. - Hát jó. - gondoltam.
Otthon mondtam, hogy az orvosnál nem jártam túl nagy sikerrel. Tetszett, nem tetszett, leautóztunk pár kilométert. A sebészeti váró természetesen tömve volt, ahogy csak lehetett. Lassan azért fogyott a nép, de mi csak ültünk. Váratlanul jött egy kérdés az úgynevezett kísérőmtől: - Biztos van valami bajod? Hiszen semmi jele semminek.
Na, akkor, mint derült égből a villámcsapás. Olyan rosszullét kapott el, hogy azt hittem leszédülök a padról. Elkezdett szép lomhán halványulni a világ. Éreztem, hogy ki kell mennem a mosdóba. Hogyan, hogyan se jutottam el a célig, nem tudom, de a lábaim egyre elgyengültebbek lettek. Ahogy beléptem a nyikorgó ajtón, a kórházi mosdóba, történt, ami történt. Mondjuk meglehetősen jól is sült el, mert meggyorsítottam a bejutásomat. 3
Ami azt illeti, elég jól felpörgettem az eseményeket. Ha jól rémlik, 3 sebészi érintés után csak ennyit mondott az orvos: - Ezt azonnal műteni kell. Mire felérnek az osztályra, felszólok telefonon.
Na, akkor értem el arra a szintre, hogy egy árva hang se hagyta el a szám. A torkomban egy gombóc majdnem elállta a levegő útját. Némán csak ballagtam a nővér után az épület második emeletére. Fel a sebészetre. Azon momentumban, ahogy fölértünk, kezembe nyomtak egy kórházi hálóinget, és irány a kórterem. Talán egy mély sóhajra volt időm, és sebbel - lobbal megjelent az altatóorvos. Pár perc alatt végzett a kérdéseivel, ránézett az ápolóra és a monológját azzal zárta, hogy: - Indulás gyorsan a műtőbe.
Én megszeppenve csak annyit mertem kérdezni: gyorsan elmehetek még előtte?”
„ Pisilni
Kaptam laza 2 percet, és vittek is a műtőbe. Ahogy a műtőasztalon feküdtem, és a beszúrt kanülön át kaptam gyors cseppszámmal az infúziót, és pásztáztam a sürgő-forgó emberáradatot, elkezdtem azon a matek dolgozaton gondolkodni. Vajon nem jártam volna jobban, ha mégis inkább megírom?
4