FOLYÓIRAT A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAINAK
· A TARTALOMBÓL ·
Ügyvédfarsang:
Ponyvaregény & Macska-jaj
– 6. oldal
dr. Pettkó-Szandtner Judit, az első Pro Excellentia-díjas
– 8. oldal
Jogi szolgáltatások
rászorulóknak
– 10. oldal
Politikus, ügyvéd, író, publicista és országgyűlési képviselő: öt hivatás, ami mind tökéletesen igaz volt Eötvös Károlyra, aki korának egyik, ha nem a legfontosabb személyisége volt.
Én jogász leszek – mondám, –független akarok lenni, s egyéb pályán ma nincs függetlenség. S ha majd egykor szabad lesz a nemzet: e pályán lehet legjobban szolgálni őt” – ezekkel a szavakkal indokolta Eötvös Károly, milyen gondolat mentén választotta a jogi hivatást. A valaha volt egyik legismertebb ma -
gyar ügyvédről, korának megkerülhetetlen közéleti személyiségéről, nagy sikerű könyvek szerzőjéről és cseppet sem mellékesen a tiszaeszlári vérvád perében védőként fellépő ügyvédről születésének 180. évfordulója alkalmából a Pesti Ügyvéd is megemlékezik.
Cikkünk a 3. oldalon
· ÜGYVÉD & ÁLLATORVOS ·
Nem mindenkinek a jogi az első diplomája, mi több, olyan is akad, akinek nem ez az első doktori címe. Ilyen dr. Gerencsér Ferenc, az Állatorvosi Egyetem jogi képviselője is. – 18. oldal
· ÚJRANYIT AZ OPERAHÁZ ·
Eredetileg csak szűk egy év és egy kisebb renováció erejéig zárt volna be az Operaház, a tervekből azonban egy ötéves, szinte teljes körű felújítás lett. Március 12-én hivatalosan is átadják a megújult Operaházat. – 16. oldal
· PUBLICISZTIKA · A (kamu) előállítás mint beavatási rítus és egy barátság kezdete – 12. oldal
· CÍMLAPSZTORI ·
2022. március
„
„Néha álmodom azzal, hogy operálok”
Az Eötvösök hagyatéka
Amikor az Eötvös Károlyról szóló cikket készítettük a Pesti Ügyvéd számára, feltárcsáztam Mezőszentgyörgyöt – itt született Eötvös Károly. Arra voltam kíváncsi, vajon a mezőföldi kisváros hogyan őrzi a száznyolcvan évvel ezelőtt megszületett nagy ember emlékét.
Pontosan úgy, ahogy vártam. Kiss Péter, a helyi könyvtár igazgatója mesélt arról, hogy lengi be Eötvös Károly szelleme a települést: hát például a könyvtár is róla van elnevezve. Ami azért nem véletlen, mivel a Vajda itt, ebben az épületben gyerekeskedett anno. Be is rendeztek egy emlékszobát korabeli bútorokkal, személyes tárgyakkal, dokumentumokkal, tablókkal. A mezőszentgyörgyiek minden évben Veszprémben, az Alsóvárosi temetőben koszorúznak a helyiekkel, Eötvös sírjánál. Idén Mezőszentgyörgyön is ünnepi műsor lesz – a könyvtár vezetője részleteket még nem tudott elárulni, de a jeles évfordulóra bizton összeáll egy méltó megemlékezés. A helyiek tudnak Eötvösről, ismerik a tiszaeszlári per jelentőségét, tudnak a Balatonhoz kapcsolódó irodalmi műről is. Főleg az idősebbek. A fiatalok már nem biztos… – mondta a könyvtár vezetője.
Hű, hát ez unalmas – gondolhatná az olvasó. Egy múzeumi szoba, egy ünnepi műsor, egy utca… De tapasztalatból tudom, hogy ennél mégis sokkal többről van szó. Történetesen, ahol én nőttem fel –szintén Fejér megyében, a Mezőföld átellenes szegletében, a Duna-menti Ercsiben –, egy másik Eötvös, báró Eötvös József a hely leghíresebb szülötte. (A két Eötvösnek egyébként semmi köze a másikhoz
– de látni fogjuk, hogy utóéletükben sok lehet a közös.) Természetesen van Eötvös utca, Eötvös József Általános Iskola, a művelődési ház is az ő nevét viseli, de még a patika is a jó báróval van megmárkázva. Vannak Eötvös-napok – bocsánat, nem bírom nem ideírni: a legelsőt még anyukám szervezte! –, utcabállal. Mindennek ellenére teljesen természetes, ha egy gyereket mindez tök hidegen hagy. Hiába voltam az Eötvös József Úttörőcsapat (!) tagja, hiába tudtunk róla az akadályversenyen életrajzi adatokat – számunkra Eötvös egy történelmi figura volt, egy rézkarc a falon. Egy rég halott ember, akihez semmi közünk…
Legalábbis ezt hittük. Később, az érdi gimnáziumban, egy alkalommal a magyarórán, amikor a reformkorhoz értünk, egyszeriben feltolult a passzív tudás, és egy másik ercsi osztálytársammal fejből tartottunk egy negyvenöt perces kiselőadást a reformkor nagy költőjéről és politikusáról. Utána, a szünetben ott hüledeztünk, hogy mennyi mindent tudunk Eötvösről, és hogy nem is gondoltuk, hogy ekkora nyomot hagyott bennünk. A kiselőadás végén puska nélkül szavaltuk el Végrendelet című versét. „Márvány szobor helyébe, / Ha fennmarad nevem / Eszméim győzedelme / Legyen emlékjelem!”
Az eötvösi hagyaték bekúszik a bőr alá – ha akarja az ember, ha nem. Érzi, amikor a csodaszép, Dunára nyíló panorámájú, ezerszer tönkrement, nemrég mégis gyönyörűen felújított sírkápolna körül császkál, vagy éppen a gyerekkel süt szalonnát alatta, a párás, dzsungelszerű, rejtelmes ártéri erdőben. Közben eszébe jutnak Eötvös sorai: hogy itt szeretné, ha eltemetnék, mert mennyi szép emlék fűzi a településhez. A reformkor nagy alakja ilyenkor kilép az olajfestményből, hús-vér emberré válik, és szinte látjuk, ahogy fiatalon heverészik a diófa alatt, és a postamester szép leányával cserélnek eszmét… hogy miről, azt persze lehet sejteni. Vagy ott az emlékház: a mai napig áll. A falai között a fiatal eszmetársakkal próbált tenni valamit a hazáért. Azért a hazáért, aminek a nyelvét kamaszkoráig nem is beszélte. És persze az egy dolog, hogy fiatal korában az ember meg akarja váltani a világot, de Eötvös arra is jó példa, hogy ezt idősebben tényleg meg lehet tenni. Kétszer volt vallás- és közoktatásügyi miniszter: egyszer az 1848–49-es forradalom és szabadságharc első felelős kormányában, egyszer pedig a kiegyezés után. Meg lehet tanulni tőle a nemesi tartást. Az elvhűséget. Az önfeláldozást. Hogy nemzeti liberálisként egyszerre és ugyanúgy lehet szeretni a szabadságot és a hazát.
Úgyhogy pontosan el tudom képzelni, hogy egy mezőföldi kisvárosban, egy másik Eötvös szelleme ugyanúgy ott lebeg valahol a házak felett. És hogy hiába telt el majd két évszázad a születése óta, a mai napig utat mutat, példát ad és lelkesít. Március van – a nagy szavak és nagy tettek időszaka.
Pesti Ügyvéd 2 2022. MÁRCIUS · ELNÖKI ÜGY ·
Bus István, a Pesti Ügyvéd felelős szerkesztője
EÖTVÖS KÁROLY EMLÉKEZETE
A Vajda, aki megnyerte Tiszaeszlárt
Márciusban lesz 180 esztendeje, hogy megszületett Eötvös Károly politikus, ügyvéd, publicista, író, országgyűlési képviselő. Szépírói munkái mellett a tiszaeszlári vérvád perében nyújtott nagyszerű teljesítménye is örökül maradt ránk. Nemcsak a Pesti Ügyvéd hasábjain, de a Budapesti Ügyvédi Kamarában is megemlékezünk róla.
Eötvös Károly 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön. Ősi magyar család leszármazottja, melynek politikai beállítódását a reformkor és a függetlenség eszméi járták át.
A Pápai Református Kollégiumban érettségizett, és nagy kedvvel lépett a jogi pályára. Ahogy megfogalmazta: „Én jogász leszek – mondám, – független akarok lenni, s egyéb pályán ma nincs függetlenség. S ha majd egykor szabad lesz a nemzet: e pályán lehet legjobban szolgálni őt.” 1865-ben államvizsgázott Pesten.
Már 1872-ben a veszprémi kerület
képviselője lett, és a Deák Párt után a Függetlenségi Pártban politizált. Szinte élete végéig aktívan formálta Magyarország közéletét. A valódi párbeszéd híve volt: Pesten csak „a Vajda”-ként ismerték, akit leginkább az Abbázia Kávéházban lehetett fellelni. Krúdy Gyula így írt róla A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényében: „Sokan vagyunk még az élők sorában, akik Eötvös Károlyt láttuk, ismertük, mert hiszen ez a férfiú a nyilvánosság előtt élt, úgy magánéletében, mint közéleti szereplésében.”
Mindennap lehetett őt látni Budapest
legforgalmasabb helyén, az Andrássy út és Nagykörút sarkán lévő s Abbáziáról elnevezett kávéházban, ahol megvolt a maga asztala, a maga széke, a fekete báránybőrsüvege, amelyet kopasz fején viselt, mint valami fejedelem a hajadonfős kávéházi vendégek között: midőn hidegre fordult a külső időjárás… Itt ült vagy huszonöt esztendeig minden éjszaka nádfonatú karosszékében legközelebbi ismerőseitől körülvéve. A Vajda asztalának nevezték asztalát, városatyák, politikusok jöttek-mentek körülötte, letelepedtek, meghallgatták anekdotáit,
Pesti Ügyvéd 3 2022. MÁRCIUS · A HÓNAP TÉMÁJA ·
FOTÓ: WIKIPÉDIA
a hírlapírók feljegyezték, és az előlapokban, amelyek még számosan jelentek meg a jókedvű olvasmányokért hevülő Magyarországon, külön rovata volt a Vajdának, amelyben elejtett mondásait szorgalmas kezek feljegyezték.
Eötvös Károly üldögélt, beszélgetett a kávéházban, néha még éjfél után is, mert minél öregebb lett, annál kevésbé tudott aludni. Néha már hajnalodott, amikor az álmos pincértől bekecsét kérte, mert nem akarta megérni, hogy egyedül maradjon az asztalnál, ahol annyi magyar bölcsességet, vidámságot, kalandot, történetet elmondogatott hallgatóinak, hogy végül a »legnagyobb hazug«-nak nevezték őt kortársai. Persze, nem rossz értelemben kell gondolni a szót, de bizony Eötvös Károly csodálatos memóriájában mind többen és többen kételkedtek, nem lehetett elhinni a hanyatló Magyarországon, hogy egyetlen koponyába, bármilyen nagy volt is: ennyi bölcselem, tudomány, emlék, élmény elfért volna.”
Utazás a Balaton körül Szépírói munkásságából az Utazás a Balaton körül című műve az egyik legismertebb alkotás 1899-ből: egy régi társas kirándulás emlékeinek felújítása. Az író 1875-ben magával vitte a magyar tengerhez Gyulai Pált, Nagy Miklóst, Salamon Ferencet, Szilágyi Sándort s ne-
A vérvádak anatómiája
Eötvös Károly adatlapja a Budapesti Ügyvédi Kamarában.
– Az Isten hozott című regényemben tűnik fel a vérvád motívuma – mondja Grecsó Krisztián író. – Utána pedig előkerül most a legújabb novelláskötetemben, a „Valami népi” címűben is. Egy olyan faluban nőttem föl – Szegváron –, ahol a vérvád története mágikus mítosszá növekedett. Nálunk valóban megtörtént egy gyilkosság, és ugyanúgy egy zsidó elkövetőt gyanúsítottak meg vele, minden alap nélkül. Abban nőttem föl, hogy ez végül a közösségi emlékezet részévé vált; erről mindenki tudott. Amikor például elkezdtem írni a regényt, arra csodálkoztam rá, hogy ha akkor megkérdeztem a faluban egy gyereket, hallott-e arról, hogy a Klein mit csinált, akkor a válasz az volt, hogy igen. Utána pedig szépen felmondta azokat a közhelyeket, amiket neki is továbbadtak. Ha ezek után megkérdeztem tőle, hol és hogyan ismerkedtek meg a nagyszülei, azt viszont már nem tudta. De egyszerűen tényleg az van, hogy én is kiskoromban hallottam a történetet arról, hogy szűz lány vére kellett a zsidó templom megszenteléséhez, és ennek a lánynak egy hét múlva lett volna az esküvője… Persze a gyerekek esetében ebben nincs valódi gyűlölet vagy félelem; itt még valószínűleg fontosabb a mágia iránti érdeklődés. Aztán, hogy kit kell utálni, azt később persze megtudja a gyerek – ha mástól nem, a szüleitől.
– Mitől voltak ennyire kihegyezve ezekre a dologra az ottani emberek?
– Van egy végletekig kizsigerelt, hihetetlenül rossz mentális állapotban lévő falu, és annak a közössége. A férfiak nagy része odaveszett a háborúban, az otthoniak pedig a nyomor legmélyén vegetálnak, éheznek. Ilyen környezetben az agitátoroknak nem volt nehéz dolguk megkeverni a kártyákat. Nagyon könnyen kapott lábra bármilyen uszítás. A mostani, Valami népi című könyvemben is írok erről: amikor igazságosztó hordák járták az értelmiségi köröket, hogy rajtuk vezessék le a frusztrációjukat. (Ez egyébként ijesztően egybecseng a pandémia alatti a művészekhez intézett „Menjetek el kapálni!” felszólítással.)
– Ma is él Szegváron a vérvádlegenda?
– Azt látom, hogy a közösségi médiumokban elindult egyfajta szembenézés. Van rá igény, hogy megbeszéljük, mi történt. Szakirodalmakat linkelnek be emberek, tudni akarják, mi történt. Ez egyfajta változás, és nekem nagyon is imponál.
Pesti Ügyvéd 4 2022. MÁRCIUS · A HÓNAP TÉMÁJA ·
FOTÓ: FORTEPAN / LISSÁK TIVADAR, ADOBE STOCK
gyedszázad múlva novellisztikus visszapillantásba öntötte élményeit. A mű az útleírás és emlékirat kettőse, a valóság és képzelet összefonódása; történelem és néprajz, filozofálás és évődés. Útitársaival bőven foglalkozik, alakjaikat stilizálja, dicséri és csipkedi őket. „Tüneményes emlékezőtehetségének kellett volna lennie, ha társalgásuknak csak felerésze is úgy történt volna, mint ahogyan negyedszázaddal később elmondotta” – írja róla Rákosi Viktor a Novella és regény fejlődése című munkájában –, de nem is az útleírás hűsége fontos ebben a könyvben, hanem az a mód, ahogyan az író megszólaltatja társait, ahogyan bemutatja a dunántúli törzsökös magyarságot, ahogyan előlép a maga kifogyhatatlan szellemi kincsesházával. Ismeri minden nemesi család múltját; pompás alakrajzokban állít emléket az érdemesebb főrangúaknak, papoknak, politikusoknak; hazafias büszkeséggel
Eötvös Károly a BÜK-ben
Eötvös Károly a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja volt 1887 és 1914 között. A tiszteletére, emlékének őrzésére 1990-ben alapította kamaránk a legmagasabb szakmai, hivatásrendi díját. 2022. március 11-én ünnepeljük Eötvös Károly születésének 180. évfordulóját. Ezen alkalomból a Budapesti Ügyvédi Kamara – a higiénés szabályok maximális betartásával – emlékülést szervez, valamint egy, az ünnepelt életét bemutató kiállítással is készül, amelyen ritkán látható kordokumentumokat, régi fényképeket, írásokat mutatunk majd be.
Az emlékülésen prof. dr. Kövér György Eötvös Károly: Ügyvéd, író, politikus (1842–1916) címmel, míg prof. dr. Stipta István A nagy per címmel tart előadást, majd a BÜK Protokolltermében berendezett kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Az emlékülésre várunk mindenkit, de a férőhelyek a pandémiás helyzet miatt korlátozottak, ezért előzetes regisztráció szükséges az eotvos180@bpbar.hu e-mail-címen.
beszél Kisfaludy Sándorról, Szegedy Rózáról, Vörösmarty Mihályról; ötletességtől sziporkázó fejtegetésekben világítja meg a magyar népmese, magyar tánc, magyar becsület, káromkodás, dohányzás sajátosságait.
Tiszaeszlár
Eötvös Károly legnagyobb jogi munkája a védelem elvállalása és véghez vitele volt 1883-ban. Egy évvel korábban eltűnt Solymosi Eszter cselédlány, a mendemondák pedig egy középkori babonáról szóltak, amely szerint a lányt zsidók ölték meg, hogy vérét a húsvéti pászkába keverhessék. Ennek hatására antiszemita zavargások törtek ki a Dunántúlon és Észak-Magyarországon. Eötvöst az Izraeliták Országos Irodája kérte fel a védelem képviseletére. A per Nyíregyházán majd másfél hónapon át tartott, és Eötvös hétórás védőbeszédével végződött.
Szintén Krúdy idézi meg legszebben Eötvös Károly alakját: „Eötvös Károly életvilága a legszebb és legérettebb a tiszaeszlári pör idején volt. Ekkor volt egész férfi. Betegség, gyöngeség, szeszély és félelem nélküli, egész ember. Elméje frissesége vetélkedett testi frissültségével. Hódító volt, Napóleon. Az igazságot hódította meg, amikor egy egész világát a hazugságoknak győzte le. 1883. július 29-e volt az a nap, amikor azt a nevezetes ügyvédi beszédét elmondta a nyíregyházi törvényszék előtt, amely beszédnek (igaz, hogy hat óra hosszáig tartott) első eredménye az volt, hogy az eszlári vádlottakat felmentették, későbbi következménye az volt, hogy azóta elmúlt ötven esztendő alatt egyetlenegyszer sem bukkant fel a vérvád gyanúja, még a dajkamesékben sem… A régi Magyarország legnagyobb védőbeszédének mondják Eötvös Károly beszédét, amelyet az eszlári vádlottak mellett elmondott.”
Pesti Ügyvéd 5 2022. MÁRCIUS
Társasházi Ügyek Osztálya a Bosnyák téren
Budapest Főváros Kormányhivatalának
Földhivatali Főosztálya tájékoztatta a Budapesti Ügyvédi Kamarát, hogy a XIV. Bosnyák téri telephelyén létrehozta a Társasházi Ügyek Osztályát, melynek hatáskörébe a budapesti társasházak alapító, módosító, megszüntető okiratainak átvezetése tartozik.
Másfél milliós adomány a gyermekmentő szolgálatnak
Ahogy Dékány Dóra kolléganőnk fogalmazott: „Csodálatos előadás volt, és még jót is tettünk!”
Így a társasház-alapítással, -módosítással, -megszüntetéssel kapcsolatos ügyintézés a XI. Budafoki úti telephelyen megszűnt. A Földhivatali Főosztály tapasztalatai szerint az osztályvezetői ügyfélfogadáson felmerülő kérdések rendre ismétlődnek, azonosak, pedig a hatályos jogszabály szerinti írásos válaszok a Kamara honlapján is elérhetők. A beadványok feldolgozásának ideje tovább rövidülhet, ehhez azonban az szükséges, hogy a kérelmeket az ügyintézés helyének megfelelő földhivatali telephelyre (XIV. Bosnyák tér, XI. Budafoki út, V. Sas utca) vagy postafiókcímre juttassák el, és az eljárási díj megfizetését lehetőleg már a kérelem előterjesztésekor igazolják. Ennek hiányában a díjfizetés, illetve a csekken történő befizetés igazolása 3-4 napig is eltarthat.
A Földhivatali Főosztály a változásokról folyamatosan frissülő honlapján (fovaros.foldhivatal.hu) is tájékoztatást ad.
(BÜK hírlevél)
ABudapesti Ügyvédi Kamara azon tagjainak, akik részt vettek 2021. december 21-én a Játékszín Agatha Christie: A vád tanúja című, méltán sikeres krimijének autentikus környezetben, a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében tartott exkluzív előadásán, illetve a BÜK-nek köszönhetően 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány javára. Az 1999-ben alapított Szolgálatot azért hozták létre, hogy különleges gyermekrohamkocsik és gyermek-mentőorvosi kocsik elindításával segítsék az Országos Mentőszolgálat munkáját. Az életveszélyes állapotú kisgyermekek helyszíni ellátása és szállítása különleges szakmai, gyakorlati és műszeres felkészültséget igényel. Az alapítvány az elmúlt 20 évben több mint 50 ezer bajba jutott kisgyermeken segített. Az Alapítvány állami támogatásban nem részesül, így adó 1%-os felajánlásokból, vállalati és magánadományokból működik. Az adományt 2022. január 31-én, A vád tanúja előadás után, a színpadon vette át az alapítvány képviselője, László Endre Márton Tóth M. Gábor elnöktől, és a szervezésben elévülhetetlen érdemeket szerzett Dr. Seenger Pál ügyvédtől. (BÜK hírlevél)
Megújul a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok folyóirat
A Kúriai Döntések Bírósági Határozatok folyóirat 70. évfolyama 2022. január 20-tól külsejében is megújulva és – a kor kívánalmainak megfelelően – online, szabad hozzáférésű (open access) kiadványként jelenik meg. A lap nyomtatott kiadása megszűnik, helyette a Kúria honlapjáról (www. kuria-birosag.hu) ingyenesen letölthetők az egyes lapszámok. A jogtárszolgáltatók adatbázisaiban természetesen továbbra is hozzáférhető a szakmai tartalom. A Kúriai Döntések Bírósági Határozatok hiánypótló jelleggel, jogászok generációi számára adott iránymutatást az elmúlt évtizedek jelentősebb kúriai döntéseit illetően. A Kúria lapjának célja változatlanul az, hogy biztos tájékozódási pontot nyújtson az ügyszakok szerint fejezetbe szerkesztett legfontosabb kúriai döntések, jogegységi iránymutatások, az Európai Unió Bíróságának határozatai, továbbá a ,,Fórum” rovatban megjelenő szakirodalmi írások közzétételével.
(kuria-birosag.hu)
Pesti Ügyvéd 6 2022. MÁRCIUS
FOTÓ: ADOBE STOCK · HÍREK
·
Nőtt a cégek átláthatósága
Bár a tényleges tulajdonosokra vonatkozó központi nyilvántartást magában foglaló jogszabályt – az európai uniós irányelvekkel összhangban – 2021 májusában hirdették ki, több fontos pontja idén lép hatályba. 2022. február 1-ével bővül azok köre, akik hozzáférhetnek a nyilvántartáshoz, július 1-ével pedig teljes lesz a transzparencia, azaz bárki láthatja majd, ki egy adott vállalkozás tulajdonosa – emlékeztet a Niveus Consulting Group.
Február elsejétől kezdve nemcsak maga a cégtulajdonos, de hatóság, ügyészség, bíróság, a felügyeletet ellátó szerv, valamint a pénzmosás megelőzéséről szóló jogszabály előírásai alá tartozó szolgáltatók (könyvelők, adótanácsadók, ügyvédek) is hozzáférhetnek az adatokhoz. A hozzáféréssel rendelkezőknek nemcsak lehetőségük, de kötelességük is lesz az általuk észlelt esetleges eltéréseket jelenteni az adóhatóságnak. Mindezek mellett szintén 2022. február 1-től a NAV egy ún. nemzeti nyilvántartási számot, valamint egy megbízhatósági fokozatot (ún. TT indexet) rendel az adatszol-
gáltatóhoz, amely alakulásának függvényében kell a következményekkel számolni. A pénzmosás megelőzéséről szóló jogszabály előírásai alá tartozó szolgáltatók (elsősorban könyvelők, adótanácsadók, székhelyszolgáltatók, ügyvédek) az ügyfél-átvilágítás során kötelesek figyelembe venni a nyilvántartásban szereplő adatokat, illetve azok alapján kell eljárniuk. A végleges hatályba lépés időpontja az összes uniós tagállamban 2023. február 1., ekkor uniós szinten általánosan, mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni a nyilvántartást. (niveus.hu)
Hatékonyabbak lettek a fogyasztóvédelmi békéltető eljárások
A békéltető testületek 2021-ben is több mint tízezer alkalommal biztosítottak ingyenes vitarendezési lehetőséget a kereskedőkkel panaszügyükben dűlőre jutni nem tudó fogyasztóknak. Ezen esetek több mint 19 százaléka a vállalkozás és a vevő megegyezésével zárult. Az eljárásokon kívüli megállapodásokat, a visszavont kérelmeket is ideértve a megkeresések közel harmada a vásárlók megelégedésére megoldódott –ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Tavaly több mint 1900 alkalommal sikerült megállapodásra bírni a feleket. A működési hatékonyságot jellemző legfontosabb adat, az egyezségi arány ezzel közel kétszeresére javult az elmúlt években. További több mint 1200 ügyben a vállalkozás és a vásárló között az eljáráson kívül jött létre megállapodás, vagy a vevő viszszavonta kérelmét. Az országos átlagban így mintegy 30 százalékos sikerességi mutató egyes területeken akár dupla akkora is lehet.
A 2021-es eljárások nagyjából egyenlő mértékben indultak el termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos nézetkülönbségek elsimítása érdekében. (MTI)
Pesti Ügyvéd 7 2022. MÁRCIUS
DR. PETTKÓ-SZANDTNER JUDIT
Intellektuális kihívás és életöröm
A 2020-ban alapított Pro Excellentia-díjat az a jogtanácsos kaphatja meg, aki legalább 10 éven át hivatástudattal és felelősségteljesen végzett jogtanácsosi munkája mellett a társadalmi igazságosságért és a jogtanácsosi szakma elismertségének előmozdítása érdekében tett erőfeszítéseivel az ügyvédi kar és a jogtanácsosi foglalkozás tekintélyét, jó hírét növelte. Az első díjazottal, dr. Pettkó-Szandtner Judittal beszélgettünk.
Ugyanakkor szeretnék még 100 évesen is maratont futni, mint a most 110 éves Fauja Singh, aki 80 éves korában kezdett el futni, és 100 évesen még sorra futotta a maratonokat, és akivel egy versenyen magam is találkoztam.
– Amikor nem triatlonozik, akkor mivel telik egy napja a banki jogtanácsosok vezetőjeként?
– Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy Ön kapja az első Pro Excellentiadíjat?
– Mindig jó érzéssel tölti el az embert, ha gondolnak rá, és elismerik. Az, hogy abban a szakmai körben, ahová én is tartozom, felmerült a nevem, és végül érdemesnek találtak a díjra, komoly megtiszteltetés és rettenetesen jólesett.
A kamarai jogtanácsosi tagozat viszonylag új keletű, ahogyan a díj is csak most került megalapításra. Első díjazottként még nem tudom pontosan felmérni ennek jelentőségét, de azt gondolom, a díj értéke, jelentősége hosszabb távon fog kialakulni, az elsősorban rajtunk, díjazottakon, illetve a kamarai jogtanácsosok közösségén múlik majd.
– Miért éppen Önre esett a zsűri választása?
– A díjátadón számomra az derült ki, hogy egyrészt azért, mert a hazai bankszektorban én vagyok a legrégebb óta szolgáló vezető jogtanácsos, másrészt a sportteljesítményem miatt, ami nagyrészt szintén a kitartásról szól. A har-
mincas éveim végén, két gyermek után kezdtem el a maratonfutást, és sikerült elég hamar három órán belüli időt futnom. A legjobb időm, amit nemzetközi versenyeken többször is megfutottam, 2:46 illetve 2:47 perc. (A női maratonfutás világrekordja 2 óra 14 perc – a szerk.) Ennél már nem sikerült jobbat, mivel gyakran küzdöttem sérülésekkel.
– Mennyi edzésmunkát igényel ez a szintű eredmény?
– Rengeteget, ezért sem folytatom ma már ezt a fajta versenyzést. Ez az eredmény heti száz kilométer feletti futással jött össze, ami jelentős időráfordítást igényel, nem beszélve arról, hogy mentálisan is lefoglalja az embert. Ebben a formában ez egy komoly munka, ami a sérülésekre is tekintettel számomra nem volt fenntartható hosszabb távon. Ezért is döntöttem a váltás mellett és kezdtem el triatlonozni, amivel egycsapásra megszűntek a sérüléseim is, hiszen a futás mellett úszom és biciklizem is. Szerintem ez fenntarthatóbb, és talán még a futásnál is élvezetesebb.
– Mi, banki jogtanácsosok a banki szervezet részei vagyunk, ami nagyon más státuszt és nézőpontot ad, mintha egy külső ügyvédi irodaként dolgoznánk. Feladatunk a bank jogi kockázatainak hatékony kezelése, illetve az üzleti sikerek jogi tanácsadás útján történő előmozdítása, ehhez a jogszabályok ismeretén túl jól kell ismernünk magát a szervezetet, értenünk kell a bank rövid és hosszú távú stratégiáját és a konkrét üzleti célokat is. A jogtanácsosok vezetőjeként nemcsak jogászként, hanem a jogi terület menedzsereként és a bank igazgatóságának jogi tanácsadójaként is helyt kell állnom.
– Jó ideje dolgozik vezető jogtanácsosként ugyanabban a bankban. Mi tartotta ezen a pályán ennyi időn keresztül?
– Valóban, idén volt a 25 éves évfordulóm abban a bankban, ahová még kezdő jogászként, jogi előadóként kerültem. Szerencsés véletlenek folytán alakult úgy, hogy nagyon fiatalon, a szakvizsgát követő kevesebb mint egy év múlva már vezető jogász voltam. Ekkor persze még egy sokkal kisebb bankról és szervezetről beszéltünk, ami az évek során nőtt és alakult körülöttem. A vezető jogtanácsosi munka ráadásul sosem válik széklábfaragássá, hiszen a szervezet, a társadalmi-gazdasági közeg, a szabályozás és maguk a kezelendő problémák is örökösen változnak. Mindez folyamatos kihívást, tanulási és fejlődési lehetőséget rejt magában egy jogász számára, amiben folyamatosan meg lehet találni az intellektuális kihívást és örömet.
Pesti Ügyvéd 8 2022. MÁRCIUS · SZAKMAI INTERJÚ ·
Ügyvédfarsang 2022
Tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt, idén azonban ismét megrendezték az Ügyvédfarsangot. A hetedik Ügyvédfarsangon Tarantino- vagy Kusturica-filmek egyik szereplőjének kellett beöltözni, a kollégák pedig nem vették félvállról a feladatot.
Az este végére több mint száz beöltözött ügyvéd ünnepelte a farsangot jó hangulatban az Elements Budapestben
Pesti Ügyvéd 9 2022. MÁRCIUS · HÍREK ·
Dr. Vadász András a Django elszabadulból
Dr. Takács Anna mint a Kill Bill halálos nővére
Dr. Nahm Judit a Macska-jajból és dr. Tóth M. Gábor az Aljas nyolcasból
Dr. Neszményi Emil mint Cliff Booth, avagy Brad Pitt
Dr. Tigelmann Ágnes a Volt egyszer egy... Hollywoodból és dr. Lónyai Márta a Kutyaszorítóban-ból
„Visszaadni a társadalomnak”
DR. KENYERES GABRIELLA
Tíz éve nem volt ekkora változás a jogi segítségnyújtás területén, mint az elmúlt időszakban. Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriellával, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjével, a Budapesti Jogtanácsosi tagozat elnökhelyettesével arról beszélgettünk, hogy az idén januártól életbe lépő változások miként segítik azokat az ügyvédeket, akik a társadalom azon tagjai számára nyújtanak jogi szolgáltatást, akik hátrányos helyzetükből kifolyólag érdekeiket egyéb úton nem tudnák érvényesíteni.
– 2022-ben több változás is történt a jogi segítségnyújtás területén. Melyek ezek közül a legfontosabbak?
– A legjelentősebb változás mindenképpen az, hogy a 2021-es év végén elfogadott jogszabály-módosítások révén a jogi segítők számára kifizethető összegek jelentősen emelkedtek. Így például 2022. január 1-től a fél helyett az állam által kifizetendő pártfogó ügyvédi munkadíj összege – amelyhez a pártfogó ügyvéd az eljárás végén garantált díjként hozzájut – polgári és közigazgatási perben, valamint egyéb közigazgatási bírósági eljárásban, továbbá büntetőeljárásban a kirendelt ügyvédi óradíj korábbi hatszoros összegéről a tízszeresére emelkedik, így az elsőfokú eljárásokban költségátalánnyal együtt 75 000 forintot kaphat egy jogi segítő a korábbi 45 000 forint helyett. Kibővült az eljárási előleg alkalmazási területe, továbbá a peren kívüli ügyekben megállapítandó jogi szolgáltatási díj esetében 2022. január 1. napját követően a jogi segítő a korábbi 15% helyett költségátalányként már a munkadíj 25%-ára jogosult. Összességében a másodfokon lezáruló eljárás végén a garantált pártfogó ügyvédi munkadíj összege
112 500 forint is lehet akár, és ez jelentős növekmény az elmúlt évekhez képest. Nagyon-nagyon sok minden változott, sajnos viszont el kell mondanom, hogy jelen pillanatban csupán 267 jogi segítő van az or-
szágban. Most kaptam meg a kollégáimtól az eloszlást is, és sajnos látható, hogy van olyan megye – Nógrád –, ahol egyetlen jogi segítő látja el ezt a feladatot, ami megnehezíti azt, hogy a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek a lakóhelyükhöz közel kapjanak megfelelő jogi segítséget. Ekkor pedig még az egyes jogi segítők leterheltségéről nem is beszéltünk.
– Ez valóban kevés.
– Igen, de nem lennénk beljebb három jogi segítővel sem. Budapesten például 26 jogi segítő van, de a fővárosban keletkező ügyszámra tekintettel ezt a számot is jó lenne minél magasabbra tornázni. Anno, amikor ide kerültem, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az osztályvezetőm a jogi segítségnyújtási csoport éléről érkezett. Ezért kiemelten foglalkoztunk azzal, hogy a területen valamilyen elmozdulást érjünk el, így végigvettük, hogy melyek azok a problémák, amelyeken lehetne segíteni. A legkézenfekvőbb megoldásnak az óradíj emelése tűnhet, aminek természetesen az állami költségvetés teherbíró képessége határt szabhat, hiszen a jogi segítői óradíjat a központi költségvetésről szóló törvényben az Országgyűlés állapítja meg. Emellett elmondható, hogy bár a legutóbbi alkalommal 20%-kal emelkedett az óradíj, de még ennek ellenére is tovább csökkent a jogi segítők száma.
Mindenesetre fontos, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter is teljes mértékben támogatja az imént vázolt, a jogi segítségnyújtást erősítő céljainkat, melynek remélhetőleg előbb-utóbb – és reméljük, inkább előbb – beérik a gyümölcse.
– Mit tudunk a szolgáltatást igénybe vevők szociális helyzetéről?
– Azért mondtuk, hogy nehéz helyzetben levőket céloz meg a jogi segítségnyújtás, merthogy itt azért létezik egy szociális rászorultsági küszöb. Ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimumot a családban, akkor az állam teljes egészében átvállalja tőle a támogatás összegét, tehát az ügyvéd közvetlenül az államtól kapja meg a pénzt. Amennyiben ennél magasabb, de a nemzetgazdasági átlagkeresethez képest alacsony az egy főre jutó jövedelem, abban az esetben az állam megelőlegezi a díjat: ad egy támogatást, és ekkor sincs a pernyertes támogatott félnek költsége. A jogszabály a jövedelemvizsgálat mellett szolgáltatásra való alanyi jogosultként, így állam által átvállalt támogatásra jogosultként tekint számos olyan személyt is, akinek már más eljárásban megállapították a rászorultságát (például aki közgyógyellátásban részesül, vagy a családjában olyan gyermeket gondoz, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították).
Pesti Ügyvéd 10 2022. MÁRCIUS · SZAKMAI INTERJÚ ·
– A pénzen kívül mi motiválhat még? – Éppen a 2021. október 18-án megtartott konferenciánkon derült ki, hogy a jogi segítők számára ez egyfajta elkötelezettség: szeretne valamit visszaadni a társadalomnak. Ehhez tényleg kell egy valódi segítő attitűd, hiszen azt is el kell ismernünk, hogy az a kör, amelyik jelen pillanatban is jogi segítségre szorul, többszörösen hátrányos helyzetben van. Nehéz ügyek ezek – szinte azt mondhatnám, hogy sokszor megoldhatatlan problémákkal keresik fel a jogi segítőket. Látjuk, hogy azért ez a munkaidőből és az erőforrásokból jelentős részt visz el, ráadásul néha eredménytelenül is. Ezért fontos az, hogy az eredménytelen pereknél is megfizetjük a garantált díjat, ha valaki foglalkozott az ügyfelével. Ezenkívül szerettük volna a pártfogók társadalmi elismertségét is növelni, ezért megalapítottuk a Magyar Ügyvédi Kamarával az Év Jogi Segítője díjat, amit most először, 2021. november 27-én adtunk át a Magyar Ügyvédek Napján. Ez oklevéllel, emlékplakettel és százezer forinttal jár, amit a Magyar Ügyvédi Kamara biztosít a tagjai részére. Fontosnak tartom hangsúlyozni azt is, hogy régen például jogi segítő szervezetként több civil szervezet is besegített a munkába, ma azonban inkább egyéni ügyvédeket vagy irodákat látunk. Mi visszavárnánk akár a nemzetiségi önkormányzatokat, akár a civil szervezeteket, hogy a jogvédelem terén tevékenyebben vegyenek részt.
– Hogyan lehet jelentkezni?
– A névjegyzékbe vételi eljárás kizárólag elektronikus úton megy végbe (a magyarorszag.hu/szuf_fooldal#kereses_talalatok,jsnj oldalon a szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos teljes körű ügyintézésre lehetőség van), amely eljárás eredményeképpen gyors, rugalmas és teljes mértékben elektronizált eljárás került kialakításra. Az „új regisztráció” iForm kitöltése és beküldése után a számítógép generál egy szerződést, abban pedig a jelentkező meg tudja mondani, hogy milyen fajta
Mindenütt
ügyeket vállal, és egy hónapban mennyi időt tud rááldozni. Ez elektronikusan kerül aláírásra, tehát nagyon könnyű a szerződéskötés folyamata. A fentiek mellett ráadásul a Magyar Ügyvédi Kamara ahonlapján (www.mük.hu/jogisegitseg) is ismerteti a jogi segítői névjegyzékbe vételi eljárás elektronikus rendszerét. Ezt még azzal akarjuk megfejelni, hogy szakrendszerünket össze akarjuk kapcsolni a Ma-
gyar Ügyvédi Kamara névjegyzékével, és ennek megvalósulása után már nem kell majd azokat az igazolásokat sem csatolni, amiket a jogszabályok jelenleg előírnak. Például hogy van-e az adott ügyvédnek felelősségbiztosítása, vagy kamarai tag-e. Hiszen ha a szakrendszer kommunikál a szakrendszerrel, akkor ezek az igazolások automatikusan a rendelkezésére állnak. – Kiknek lehet előnyös a pártfogó ügyvédi munka?
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a frissen kezdő ügyvédek mellett olyan ügyvédek is lépjenek be ebbe a rendszerbe, akiknek jelenleg kisebb az ügyterhelésük. Hiszen itt azért stabilan kapnak ügyeket – még ha nem is a legkönnyebbeket –, vagy például ezek által fejleszthetik az ügyfelekkel és a bíróságokkal való kommunikációs képességüket. Ez mindenképpen előnyös, és jó gyakorlat egy praxis kiépítésében, hiszen a jogi segítők garantáltan feladathoz, és így bevételhez jutnak. Klientúrát is ki lehet ebből építeni, mert azt látjuk, hogy az ügyvédi megbízások szájhagyomány útján terjednek – kézről kézre adják a kollégákat. Persze szeretnénk a nagy nevekre is számítani. Ha azt a fajta munkát fontosnak éreznék a már befutott ügyvédek, hogy igenis, segítsenek a társadalom bizonyos rétegein, az hosszú távon mégiscsak kifizetődik.
– Az Önök konferenciáját is a Budapesti Ügyvédi Kamara ProBono-napja előtt tartották néhány héttel.
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Baranya Megyei Kormányhivatal
Békés Megyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Budapest Fővárosi Kormányhivatal
Csongrád Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Heves Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Nógrád Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal
Somogy Megyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Tolna Megyei Kormányhivatal
Vas Megyei Kormányhivatal
Veszprém Megyei Kormányhivatal
Zala
– Igen, de azt azért fontos hangsúlyozni, hogy a pro bono valójában ingyenes segítség, itt pedig azért van juttatás a tevékenységért. Mindenképpen szeretnénk növelni azt is, hogy milyen óraszámban lehet egy-egy ügyben jogi segítséget igénybe venni. Valószínűleg ebben is lesz pozitív változás, és ezáltal emelkedni fog a kifizetett munkadíj összege is. Szeretnénk még szélesebbre venni azoknak az embereknek a körét is, akik jogi segítségnyújtási támogatásokhoz juthatnak, amihez jogszabályokat is kell módosítanunk. Azt is várjuk, hogyha például megdupláznánk ezt a számot, és tényleg egyszer 500 fő lenne jelen a rendszerben, azzal minőségi ugrást tehetnénk. Egyébként ez a kvázi „nép ügyvédje” kategória a fejlett világban mindenütt létezik, még az Egyesült Államokban is. Mindenütt felismerték, hogy van a társadalomnak egy olyan rétege, amelyet fontos ilyenformán ellátni jogi segítséggel. Hiszen egy társadalom érettségéről is árulkodik, hogy mekkora volumenű az a réteg, amelyik hajlandó segíteni elesett sorsú polgártársain.
Pesti Ügyvéd 11 2022. MÁRCIUS
felismerték, hogy van a társadalomnak egy olyan rétege, amelyet fontos ilyenformán ellátni jogi segítséggel.
Kormányhivatal ÖSSZESEN 14 18 19 6 26 20 16 11 39 5 16 9 1 8 19 16 3 7 10 3 30 18 19 13 70 20 16 20 12 10 23 9 8 18 19 16 10 10 10 3
február
MEGYE Jogi segítők tényleges száma Jogi segítők optimális száma 266 354
Megyei
A jogi segítők száma Magyarországon 2022.
7.
Márquez és a főtörzs
Egy alkalommal egy menő alternatív zenekar frontemberével és szövegírójával készítettem interjút. Honnan jön az ihlet, kérdeztem, mivel minden számuk hangulatos, látomásos, franciásan dekadens szövegvilággal rendelkezett.
engem nézett. Nem az alsó lakókhoz jöttek. Nem az elsőn élő, néha hangoskodó fiatalokhoz. Megszaporáztam a lépteimet, és próbáltam észrevétlenül osonni felfelé – az észrevétlenségben a pirosan villogó fénykard némileg megakadályozott. A harmadik emeleten, a sarokban laktunk. Míg odaértem, köszöntem az összes szomszédnak, majd benyitottam. Akkori barátnőm állt az előszobában, két rendőrrel.
Kérlek szépen, mondta, egy csodálatos házban lakom. Olyan, mintha minden pillanatában egy Márquez-regény lapjai elevenednének meg ezen a mágikus-realizmussal átszőtt helyen. Csak kinézek az ablakomon, ihletett állapotba kerülök, és írok és írok. Egyszerűen hihetetlen! Soha nem fogok innen elköltözni!
Bevallom, némi irigység fogott el mindezek hallatán. Bárcsak én is egy ilyen helyen laknék! Naponta termelném a remekműveket, otthagynám az újságírást, amit néha, rosszabb perceimben gályarabsághoz hasonlítottam. Szépirodalmi babérokra törnék, és a kanyarban előzném Grecsót meg Dragománt! Hol van ez a csodahely? – kérdeztem megilletődötten a frontembert. Aki erre bemondta a címet – és megállt bennem az ütő.
Nyolc évig laktam ugyanott, ennek az erzsébetvárosi, rettenetesen lepukkant gangos háznak a harmadik emeletén. Az ihlet percei persze engem sem kerültek el, de ehhez azt kellett elképzelnem, hogy nem a hetedik kerület béltraktusában lakom, hanem Malibu tengerpartján hajtok végig lenyitott tetős kabrióval. A bérház egészen elképesztő volt: a lépcsőház falaira harminc éve firkáltak ocsmányságokat rossz helyesírással, a függőfolyosó meg úgy lejtett, hogy a költözés után évekkel is félve lépkedtem rajta, nehogy elszálljunk,
mint Dorothy az Óz, a csodák csodájában. Szerencsére hamar összebarátkoztam a szomszédokkal – de az egész házzal persze nem tudtam. A földszinten többen is laktak, akiknek nagyon gyanús voltam. Egy szemüveges fickó, aki egyik kezében egy táskával reggel elmegy, este meg hazajön – vajon mit csinálhat egész nap? Gyanús, nagyon gyanús voltam nekik. Kölcsönösen bizalmatlanul, távolról méregettük egymást ezekkel az emberekkel – én egy kicsit talán féltem is tőlük, ők meg érezték ezt. Mindennap kellemetlen érzés volt behúzott nyakkal átsétálni a lépcsőház és a bejárati ajtó közötti harminc méteren. A jég pedig csak nem akart megtörni. Mígnem eljött a fordulat, a márquezi csoda –egy rendőrségi ügy képében.
Farsangi bálról igyekeztem éppen haza, fiatalos és fergeteges jókedvvel, kicsit bizonytalan járással. Darth Vadernek voltam öltözve, a pirosan villogó, kínai, fröccsöntött fénykardommal pedig önfeledten hajkurásztam Erzsébetváros kóbor macskáit. Egyre közelítettem az otthonomhoz, és már messziről kiszúrtam, hogy rendőrautó áll a ház előtt: a világító fényhíd piros és kék diszkófényekkel bombázta az utcát. Na, gondoltam, valakiért most eljött a szerv. Kíváncsian léptem be a kapun éjfekete jelmezemben: megjött a sötét nagyúr. Ahogy felnéztem, a három emeletnyi gangon mindenki kint volt, és
Virágos jókedvemből már a kapuban lett egy kis szorongás, de most egyszerre a jeges rémület öntött el. A rendőrök felém közelítettek, megálltak előttem, majd ezt kérdezték: „Az öné a HNU-308 rendszámú Fiat Punto?” Halk igent rebegtem, és kérdőn néztem rájuk. Hirtelen az is felmerült bennem, hogy talán már nem is az enyém… „Nos, fiatalember, elfelejtette felhúzni az ablakot. Jöjjön, lekísérjük.” Ledobtam Darth Vader-maszkomat, és megnyugodva sétáltam a gangon és a lépcsőházon át a kapuig: az egész ház végignézte, ahogy két rendőr lekísér. Őszintén szólva már akkor hihetetlennek tűnt nekem, hogy észrevéve a leengedve hagyott ablakot, kikerestek a nyilvántartásból, és mivel a nevem nem volt kint a csengőn, az egész házat végig-kaputelefonálták. Felhúztam az ablakot, és talán tisztelegtem is nekik – mindenesetre nagyon hálás voltam a figyelmességükért.
Másnap reggel elindultam dolgozni, a szemüvegben, a táskával. És ahogy fordultam volna ki a kapun, hirtelen az öszszes lakó, aki eddig gyanúsan méregetett, biccentett, odaköszönt, mígnem aztán az egyik odajött, kezet fogott velem, és hoszszan lapogatta a hátamat. Sosem hittem volna, hogy egy kamu előállítás igazi beavatás is egyben, és egy csodás barátság kezdetét jelentheti. A beilleszkedését. A megérkezését. Egyek voltunk immár: vidám vagányok a hétből.
SZERZŐ: Bus István, a Pesti Ügyvéd felelős szerkesztője
Pesti Ügyvéd 12 2022. MÁRCIUS
· PUBLICISZTIKA ·
FOTÓ: ADOBE STOCK
Mert fontos, hogy jól döntsön!
Nagykommentár az ügyvédi törvényhez
A Wolters Kluwer gondozásában, Dr. Bánáti János és Dr. Baranyi Bertold szerkesztésében megjelent Nagykommentár az ügyvédi törvényhez című kiadványban az ügyvédi kamarai tisztségviselőkből, gyakorló ügyvédekből, kamarai jogtanácsosokból és a törvény előkészítésében oroszlánrészt vállaló kodifikátorokból álló szerzői gárda az ügyvédi törvény, a kapcsolódó kodifi jogszabályok és a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatainak rendelkezéseit elemezve és azokat dogmatikailag megalapozott rendszerbe foglalva, valamint a jogalkotói indokolást, a releváns joggyakorlatot, az ügyvédi kamarák által kiadott állásfoglalásokat, jogtörténeti előzményeket és jogirodalmi álláspontokat bemutatva ad válaszokat az ügyvédséggel kapcsolatos nagy elméleti, valamint praktikus gyakorlati kérdésekre.
Több mint négy éve lépett hatályba az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény, amely az ügyvédi hivatásrend alkotmányos hagyományaira építkezve jelentős változásokat eredményezett a jogi szolgáltatások egyik legmarkánsabb területén, a kamarai jogtanácsosi és jogi előadói integrációtól, az ügyvédi működési formák és követelmények megreformálásán keresztül az egyes ügyvédi tevékenységeknek a kor követelményeinek megfelelő szabályozásáig.
Az ügyvédi tevékenységről szóló törvény – és ezzel egyidejűleg az új polgári perrendtartás, a közigazgatási perrendtartás, az általános közigazgatási rendtartás, a jogi képviselők számára kötelező elektronikus ügyintézést előíró szabályok – 2018. január 1-jei (és az új büntetőeljárási törvény fél évvel ezt követő) hatálybalépését követően számos kérdés merült fel mind a már tapasztalt ügyvédekben, mind a frissen felvett kamarai jogtanácsosokban és jogi előadókban.
A Nagykommentár az ügyvédi törvényhez kifejezett célja, hogy praktikus segítséget nyújtson ügyvédeknek, kamarai jogtanácsosoknak és más ügyvédi tevékenység gyakorlóknak többek között például a következő kérdések megválaszolásával. Az előzetes konzultáció keletkeztet-e ügyvédi titoktartási kötelezettséget? Feltárható-e bármilyen körülmények között a védői titok? Tartható-e (ház)kutatás ügyvédi irattárban? Fenn kell-e még tartani vonalas telefont vagy faxot? Hol van a jogi és nem jogi képviselet határa? Adható-e önálló meghatalmazás a jogi előadónak? Felhasználható-e a peren kívüli levelezés
a perben? Tehet-e az ügyvéd ténybeli nyilatkozatot ügyfele képviseletében? Mi az a távelőttemezés, távazonosítás és távellenjegyzés, és lehet-e Magyarország határain belül is alkalmazni? Lehet-e ügyvédi iroda tagja az, aki nem ügyvéd? Lehet-e ügyvédi iroda egyéni ügyvéd jogutódja? Lehet-e valaki egyszerre kamarai jogtanácsos és szünetelő ügyvéd?
Az ügyvédi törvény rendelkezéseinek értelmezéséhez, alkalmazásához szükséges összefüggéseket feltáró, egyúttal a gyakorlatban felmerült kérdéseket, problémákat megválaszoló Nagykommentár nélkülözhetetlen tudnivalókat biztosít az ügyvédek, kamarai jogtanácsosok, ügyvédjelöltek, jogi előadók, valamint az ügyvédség iránt érdeklődők számára.
A Nagykommentár az ügyvédi törvényhez című kiadvány már nyomtatott, e-könyv és Jogtár-formátumban is megvásárolható, továbbá az Ügyvéd Jogtár Alap, Plusz és Prémium előfizetéssel, valamint a Jogtanácsos Jogtár Plusz előfi és Prémium előfizetéssel rendelkezők számára az előfi előfi zetésük zetéssel részeként a Jogtáron elérhető.
Kipróbálná az Ügyvéd és Jogtanácsos Jogtárat? Most az alábbi linken megteheti! http://landing.wolterskluwer.hu/ szakmai-jogtar-demo
További információ a nagykommentárról: https://bit.ly/ugyvedi_torveny
Személyi hírek
Ügyvédi tevékenységét szünetelteti
dr. Bálint Eszter ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Banczerowski György ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Czeitler Viktória kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Dóra-Kozma Orsolya
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 18.
dr. Erdős Tamás ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Felföldi Aliz
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Gervai Márton ügyvéd 2022. 04. 01.
dr. Gimes Orsolya
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Horváth-Kaiser Ditta Alexandra
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Karádi Csilla
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 03.
dr. Kliment Zsófia
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 27.
dr. Kozma Ildikó
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 17.
dr. Kürtössy Georgina Emese
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Márkus Noémi
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 20.
dr. Misúr Dóra Etelka alkalmazott ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Módosi Anna-Mária
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 19.
dr. Molnár Zita ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Murgás-Horváth Linda
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Nagy Melinda
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Nagyné dr. Rácz Edina kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Nemes Tamás ügyvéd 2022. 01. 11.
dr. Rontó Dániel
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Sinka Regina
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 29.
dr. Szabó Szilárd ügyvéd 2022. 02. 15.
dr. Szalai Dalma Melinda
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Szanyi András kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Szöllősi Anett
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 13.
dr. Tiszamarti Éva Dóra
kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Tivadar Izabella ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Váradi-Samu Nikolett kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
Nemesné dr. Blummenfeld Bernadett kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
Szatmáriné dr. Tanács Violetta Klára kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
Elhunyt
dr. Zimnic János ügyvéd (84) 2022. 01. 15.
Ügyvédi tevékenységét folytatja
dr. Dávid Péter ügyvéd 2022. 01. 26.
dr. Fábián Zsolt ügyvéd 2022. 01. 01.
dr. Fejes Nikolett kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Hasuly Vilma ügyvéd 2022. 01. 05.
dr. Klotz Gabriella alkalmazott ügyvéd 2022. 02. 15.
dr. Kovács G. Ágnes ügyvéd 2022. 01. 13.
dr. Pádár Nikoletta Judit kamarai jogtanácsos 2022. 01. 10.
dr. Páger Dávid kamarai jogtanácsos 2022. 01. 05.
dr. Piskóti-Józsa Adrienn Zsuzsanna alkalmazott ügyvéd 2022. 01. 06.
dr. Pista Balázs kamarai jogtanácsos 2022. 02. 03.
dr. Posztós Mónika Amarilla kamarai jogtanácsos 2022. 01. 10.
dr. Somogyi Viktória kamarai jogtanácsos 2022. 01. 01.
dr. Steier Tímea kamarai jogtanácsos 2022. 01. 10.
dr. Szojka Ildikó ügyvéd 2022. 01. 01.
Ügyvédi tevékenység gyakorlása alóli felfüggesztése megszűnt
dr. Kimmel József ügyvéd 2022. 02. 09.
Kamarai tagságáról lemondott
dr. Bálint A. László ügyvéd 2021. 12. 17.
dr. Barabás István ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Bóta László Antal alkalmazott ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Bozsó Albert ügyvéd 2021. 12. 30.
dr. Dér Éva ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Desics Péter ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Dörnyei András ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Endrédi Gábor kamarai jogtanácsos 2021. 12. 05.
dr. Farkas Gergely Ádám ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Fülöp Klaudia kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.
dr. Galiotti Inez Magdolna kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.
dr. Gera Andrea kamarai jogtanácsos 2021. 12. 15.
dr. Gyalog-Szőke Zsófia alkalmazott ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Gyarmati Judit ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. György István ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Györgyné dr. Bessenyei Erika ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Hegedűs Balázs ügyvéd 2021. 10. 31.
dr. Illés Zsolt Imre
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.
dr. Kiss Lajos Sándor ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Kiss Szilvia
kamarai jogtanácsos 2021. 11. 30.
dr. László Gyöngyvér ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Lásztity Alexandra ügyvéd 2021. 10. 05.
dr. Lőrinczy-Vörös Tamás ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Oláh György
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 06.
dr. Politzer Tamás ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Sárdi László ügyvéd 2021. 12. 20.
dr. Schneider András Péter ügyvéd 2021. 12. 16.
dr. Szili Orsolya
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 06.
dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Vas Tibor
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.
dr. Zafír János ügyvéd 2021. 12. 31.
dr. Zakar Júlia Katalin
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 31.
Góglné dr. Hegyi Gabriella ügyvéd 2021. 12. 31.
Leitnerné dr. Sólyomváry Zsuzsanna Mária
kamarai jogtanácsos 2021. 12. 15.
Tordainé dr. Csanády Zsuzsanna ügyvéd 2022. 02. 28.
Kitűnőre, jelesre szakvizsgázottak
2022. februári eskütétel
dr. Csontos Laura KITŰNŐ
dr. Nádas Krisztina KITŰNŐ
dr. Tarjányi Karolina KITŰNŐ
dr. Fetzerné dr. Landi Anett JELES
dr. Kaszás-Tóth Cecília JELES
dr. Kiss Barnabás Sándor JELES
dr. Szabó-Gregoczki Zsanett JELES
A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjairól és nyilvántartottairól naprakész információk a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján, az Országos Ügyvédi Nyilvántartásban az alábbi elérhetőségen találhatóak: www.magyarugyvedikamara.hu/ html/nyilvanos-kereso/
Pesti Ügyvéd 14 2022. MÁRCIUS · BÜK TAGSÁG ·
Dr. Zimnicz János
Február 10-én a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet templomában elbúcsúztattuk dr. Zimnicz János kollégánkat, a Magyar Ügyvédi Kamara országos fegyelmi főbiztosát, aki életének 85. évében, 2022. január 15-én elhunyt.
tottam meg, hogy lelkiismeretesen, odaadóan és szakmailag igen értékes ügyvédi munkát végez. A levelezése és periratai formája, tartalma, kulturáltsága és általában az iratok rendezettsége igen nagy örömömre szolgált. Az ellenőrzés eredményeképpen munkádat megköszönve vezetői elismerésben részesítelek.”
Később nemcsak vezetői elismerés, hanem közéleti munkájáért számos kamarai elismerés és kitüntetés is kísérte szakmai életét. A ma már megmosolyogtató leningrádi jutalomüdülésen túl az alábbi kitüntetésekben részesült:
MÜK Kiváló Ügyvéd – 2003. 06. 16.
BÜK Eötvös Károly Díj – 2006. 11. 11.
Zimnicz János 1937. december 2-án született Budapesten. Az általános iskola elvégzése után beiratkozott a Budapesti II. Rákóczi Ferenc Általános Gimnáziumba, ahol 1956-ban jó eredménnyel érettségi vizsgát tett. Ezt követően többször jelentkezett felsőfokú iskolába, sikertelenül, így 1956-tól kezdve segédmunkásként dolgozott a Fémipari Kutató Intézetben. 1957-ben sorkatonai szolgálat teljesítésére bevonult Kalocsára. 1959-ben sorállományú szakaszvezetőként leszerelt, majd két nappal később továbbszolgálatot vállalt a Budapesti Katonai Bíróságon. 1961 és 1967 között esti tagozaton elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, 1967. május 15. napján doktorrá avatták. 1967. december 1. napjával saját kérelmére tartalékállományba helyezték, és e napon ügyvédjelöltként bejegyzést nyert a Budapesti 16. sz. Ügyvédi Munkaközösségbe.
Dr. Krzyzewsky Jenő, a Budapesti 16. sz. ÜMK vezetője, 1970. 06. 29. napján kiállított, János személyi aktájában fellelhető igazolásában – akkor még volt ilyen – a következőképpen jellemezte: „munkájával a jelölti idő alatt sokat fejlődött, különösen a polgári jogi praxisban, mely jogterület működésének kezdetén távol állt tőle. A büntető ügyekben már kezdettől fogva az átlagnál nagyobb jártasságot tanúsított. A rábízott ügyeket kellő szorgalommal és lelkiismeretességgel látta el. A munkatársakhoz való viszonya jó volt.”
Tökéletes jellemrajz, mely tulajdonságok mindvégig jellemezték pályáján.
Az ügyvéd jogtanácsosi szakvizsga sikeres letétele után, 1970. augusztus 15. napjától kezdődően ügyvédként a legendás Budapesti 21. sz. Ügyvédi Munkaközösségben tevékenykedett, majd egyéni ügyvédként folytatta munkáját, melynek keretében elsősorban állampolgárok jogi képviseletét és büntető védelmét látta el.
1970-ben született meg gyermeke, János.
Az ÜMK vezetője, dr. Jacsó István 1977. december 10-én így jellemezte az addigra gyakorlattal rendelkező kollégát: „Az ügyiratai áttekintése alkalmával megállapítottam, hogy iratai példaszerűen vannak rendezve, a kartonok vezetése pontos. Az ügyintézés tartalmát tekintve azt állapí-
MÜK Az Ügyvédségért – Pro Collegio Advocatorum – 2012. 11. 24.
Magyar Érdemrend tisztikeresztje – 2014
BÜK 50 Éves Jubileumi Oklevél – 2020
A kamarai közéletbe bejegyzését követően szinte azonnal bekapcsolódott. Hosszú évekig volt fegyelmi jegyző, majd a BÜK-ben több cikluson keresztül fegyelmi tanácselnök. A MÜK-ben először 1997ben választották fegyelmi megbízottnak, mely tisztséget közmegelégedésre és haláláig töltötte be. A Magyar Ügyvédi Kamara perbeli képviseletét közigazgatási perekben magas színvonalon látta el.
Isten nyugosztaljon, János!
Tóth M. Gábor
„Elment a Zimnicz Jancsi is”
Ez jár a fejemben, amióta hallottam a szomorú hírt. Pedig tudom, hogy életéhez ennél komolyabb visszaemlékezés illik. Hiszen ő is a „nagy generációhoz”, a valaha volt 6-800 fős Budapesti Ügyvédi Kamarához tartozott.
A mára történelminek számító nagyok között nőtt fel ügyvéddé. Kitűnő ügyvéd, nagyon jó kolléga volt, aki fáradhatatlan volt a Kamara érdekeinek képviseletében. Mégis a feledhetetlen tulajdonsága a közvetlensége, vidámsága és szeretetreméltósága volt. Nem épített maga köré falakat, és nem ásott árkokat. Mindenkivel hangot talált, és lényegesnek csak az emberi és az ügyvédi tisztességet tartotta.
Pedig az imént még együtt kávéztunk, amikor észbe kapva mondta: futnom kell, tárgyalásom van! Kacsintott egyet, mosolygott hamiskásan, én visszamosolyogtam, és ő szép komótosan elballagott egy égi tárgyalóba.
Hiányozni fog nekünk, az átmenetileg földön ragadottaknak.
Pesti Ügyvéd 15 2022. MÁRCIUS
· IN MEMORIAM ·
dr. Vékonyné dr. Somlyó Margit
Újranyit az Operaház
Eredetileg csak szűk egy év és egy kisebb felújítás erejéig zárt volna be az Operaház, a tervekből azonban egy ötéves, szinte teljes körű felújítás lett. A munkálatok mostanra a végéhez közelednek, március 12-én pedig hivatalosan átadják a megújult Operaházat, aminek apropóján érdemes visszatekinteni annak megszületésére.
Az Andrássy út (eredeti nevén Sugár út) kiépítésével a 19. század végére kialakult Pest városképe, ezzel párhuzamosan pedig felvetődött egy önálló operaház létrejöttének gondolata. Utóbbi azért is vált eddigre indokolttá, mivel az akkori Nemzeti Színház már egyre kevésbé tudott egyszerre eleget tenni a drámai darabok színre viteléhez és az operajátszáshoz kapcsolódó követelményeknek. Az 1873-as tervpályázatra hat építészt hívtak meg: Ybl Miklóst, Steindl Imrét, Skalnitzky Antalt, Linczbauer Istvánt, a külföldi mesterek közül Ferdinand Felmert és Ludwig Bohnstedtet. A beérkezett munkák közül a zsűri nagy szavazattöbbséggel Ybl Miklós (1814–1891) pályaművét tartotta megvalósításra érdemesnek. Fontos kitétel volt, hogy a kivitelezést csak magyar mesterek végezzék, és a felhasznált anyagok is kizárólag Magyarország területéről származhatnak. Ybl Miklós teljesítette ezt a kérést, öt kivétellel: a márványburkolatok Carrarából, a gránitoszlopok Ausztriából, a tölgy-
és cédrusburkolatok Olaszországból, a színpadtechnika Bécsből, a csillár pedig Mainzból érkezett.
Az építési engedélyt 1875-ben adták ki, de az eredeti tervet többször át kellett dolgozni, hiszen I. Ferenc József azzal a kikötéssel engedélyezte a megvalósítást, ha a pesti operaház nem lesz nagyobb a bécsinél. Ybl a legfelső páholyemeletet ezért elhagyta, csökkentette az előcsarnok méretét, és ezzel arányosabbá tette az épületet, ami keresztben és hosszában is szinte teljesen szimmetrikus. A művészi alapgondolat azonban nem változott: az architektúra és a díszítések mind a zene erejét kívánják kifejezni, utóbbiak antik mitológiai történetek segítségével.
A megnyitó előadásra kilenc évvel később, 1884. szeptember 27-én került sor, azonban az ünnepség majdhogynem botrányba fulladt. A Sugár úton összeverődött tömeg ugyanis nemcsak kívülről, de belülről is látni akarta az arannyal, márvánnyal, freskókkal gazdagon díszített épületet, a belépőjegyek ára ráadásul ak-
Fontos változás a mostani felújítással, hogy a nézőtér visszaáll az eredeti, 900 székes kialakításra.
koriban két lóéval vetekedett. A díszelőadáson – amelyen I. Ferenc József császár is részt vett – a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc, illetve fia, Erkel Sándor vezényletével.
A megújult Operaház ünnepi hangversennyel indítja hivatalos működését Plácido Domingo, Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely és Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével 2022. március 12-én. Másnap, március 13-án a Hunyadi László ősváltozatából készülő produkcióval rendezői debütálásában Ókovács Szilveszter az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit mutatja be. Március 14-én a Magyar Nemzeti Balett is visszatér a dalszínházba Sir Kenneth MacMillan Mayerling című darabjával. Az évad további részében a Wagner-rajongók naptára is két új bemutatóval gazdagodik: Almási-Tóth András színre viszi a Parsifalt, és Az istenek alkonyával végre M. Tóth Géza 2015-ben útjára indított Rıng-produkciójára is felkerül a pont.
Repertoárprodukciók 2022 márciusa és júniusa között
Az árnyék nélküli asszony, a Mefistofele, a Simon Boccanegra, a Porgy és Bess, a Don Carlos, a Figaro lakodalma, az Andrea Chénier, A Nyugat lánya, Az álarcosbál és A varázsfuvola mellett a Rómeó és Júlia, valamint az Anyegin című balettprodukciók lesznek az Operaház színpadán.
Pesti Ügyvéd 16 2022. MÁRCIUS · SZABADIDŐ
FOTÓ: MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ, WIKIPÉDIA
Grecsó, Banksy és Tommy Lee
Kortárs novelláskötet, kiállítássá rendezett street art és a kilencvenes évek egyik emlékezetes történetéből készült sorozat is szerepel a Pesti Ügyvéd e havi kultúra ajánlójában.
Olvasni
KÖNYV
GRECSÓ KRISZTIÁN
Valami népi
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor nem vagyunk a helyünkön. Grecsó Krisztián legújabb novelláskötetének történetei ezekről az otthontalan helyzetekről szólnak, és az olvasó így válik nyomolvasóvá. Akár a rég- és a közelmúlt falusi históriáit, akár egymás mellett elsuhanó életutakat vagy éppen a saját életének történeteit követi, Grecsó Krisztián novelláiban mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés. Magvető Kiadó
SZ. LÁTÓ JUDIT
Életem a cirkusz
Nézni STREAM
A besúgó
Március 8-án Magyarországra is megérkezik az HBO Max, ami a szélesebb filmpaletta mellett új saját gyártású sorozatokat is kínál. Ilyen lesz a MAX Original első magyar gyártású sorozata is: A besúgó 1985-ben játszódik, amikor egy csapat demokratikus ellenzéki fiatal tüntetéseket szervez a kommunista rendszer ellen. A besúgók azonban ott is jelen vannak, ahol senki nem sejtené őket. A nyolcrészes sorozat szereplői közt felbukkan többek közt Thuróczy Szabolcs, Mácsai Pál, Hajdú Szabolcs és Szabó Simon is. A bemutató pontos dátuma még nem ismert. HBO Max
Pam & Tommy
A sorozat a világ leghíresebb videókazettájának történetével adja el magát, valójában azonban egyfajta tisztelgés a ’90-es évek előtt, amikor még minden sokkal, de sokkal egyszerűbb volt. Pamela Anderson és Tommy Lee története számos tanulsággal szolgál, ezek közül a legfontosabb, hogy senki ne packázzon még a magánál sokkal kevesebbre tartott emberekkel se. Hulu
Murderville
A Netflix krimi-vígjáték minisorozatában Will Arnett egy gyilkossági nyomozót alakít, társként pedig minden epizódban más és más hírességet kap. Utóbbiaknak persze fogalmuk sincs a forgatókönyvről, így jobb híján végig improvizálnak. Többek között Annie Murphy, Conan O’Brien, Ken Jeong, Kumail Nanjiani, Marshawn Lynch és Sharon Stone vesz részt ebben a laza hangulatú szórakozásban. Netflix
Kristóf István sorsa a születése pillanatában megpecsételődött, hiszen nyolcvan évvel ezelőtt egy vándorcirkusz kocsijában látta meg a napvilágot. A híres erőművész és a csodás légtornásznő gyermeke a manézs csillogásában nőtt fel. A Jászai-díjas és érdemes művész huszonnégy éven át irányította igazgatóként a Fővárosi Nagycirkuszt, ahol fiával közösen megálmodták és létre is hozták a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Kristóf István páratlan élettörténetén keresztül betekintést kapunk a cirkusz ma is izgalmas világába. Boook Kiadó
ZSINDELY FERENC NAPLÓJA
Miniszter a frontvonalban
A közelmúltban került elő Zsindely Ferenc – aki Teleki Pál, Bárdossy László és Kállay Miklós mellett volt miniszterelnökségi államtitkár, majd 1943. március 29. és 1944. március 22. között a kereskedelmi miniszteri pozíciót töltötte be – kalandos sorsú naplója. A legfelsőbb körökben mozgó politikus néhány héttel Teleki Pál halála előtt kezdte lejegyezni élményeit, utolsó bejegyzései pedig Bárdossy László népbírósági perére reflektálnak. Zsindely sok humorral, személyes vallomásokkal, politikai elemzésekkel és pletykákkal tarkított naplója a magyar háborús memoárirodalom gazdag örökségének értékes darabja, amely még ennyi évtized után is képes újat mondani. Kronosz Könyvkiadó
BANKSY A Genius Mind
Május 15-ig látható a grazi Cityparkban a világ leghíresebb street art művésze tiszteletére rendezett kiállítás. A Banksy:
A Genius Mind című tárlaton a művész több mint 150 munkája –graffitik, fényképek, szobrok, videóinstallációk és más különféle nyomatok – látható. mystery-banksy.com
Pesti Ügyvéd 17 2022. MÁRCIUS
· KULTÚRA ·
Kultúra
+
DR. GERENCSÉR FERENC, ÁLLATORVOS ÉS ÜGYVÉD
A szarvasmarha császármetszésétől az ügyvédi hivatásig
azonban rendkívül nehéz volt, a tananyag mennyisége és a szigorú vizsgáztatás miatt egyaránt. Ebben az is közrejátszott, hogy a középiskolában nem tanítottak meg tanulni, rendszerezni azt az elképesztő mennyiségű információt, amit egy-egy vizsgaidőszak alatt fel kell dolgozni. Érzékeltetve a helyzetet: a gyógyszertan szigorlati tételsor, amin ugye csak a tételek neve szerepel, 27 gépelt oldal volt. 150-en kezdtük el az évfolyamot, 77-en fejeztük be, és még az államvizsgán is megbukott és pótállamvizsgára kényszerült az évfolyam fele. A nővérem orvostanhallgató volt, így össze tudtam mérni a két egyetemet, és állíthatom, hogy az állatorvosi semmivel sem könnyebb, sőt.
Éppen a rendszerváltás után végzett az egyetemen. Milyen volt az állatorvosi szakma a kilencvenes évek legelején?
Gerencsér Ferenc előbb az állatorvosi hivatást választotta, már családos emberként azonban a jog elvégzése mellett döntött. Immár közel két évtizede dolgozik ügyvédként, többek között az Állatorvosi Kamara és az Állatorvosi Egyetem jogi képviselőjeként.
–
Honnan jött a motivációja arra, hogy nem is egy, de két doktori címet is megszerezzen?
– Visszatekintve ez egy hosszú út végeredménye. Az egyetemi jelentkezésnél az osztályfőnököm egy órán keresztül próbált rábeszélni arra, hogy a jogra adjam be a jelentkezésemet, ne az állatorvosira. Ekkor 1986-ot írtunk, amikor személy szerint nem éreztem úgy, hogy különösebben érdemes lenne jogot végeznem – ha tudtam volna, hogy mire megszerzem a diplomát, már más rendszer lesz, nyilván jobban elgondolkodom rajta. Abban a helyzetben mindenesetre erősebb volt bennem a ter-
mészet szeretete és az a vágy, hogy vidéken szeretnék élni. Budapesten születtem, de apai ágon vidéki a családom, így volt szerencsém gyerekkorom összes nyarát Zalában tölteni, részben a rokonságnál, részben madárgyűrűző táborokban. Főleg a Kis-Balatonnál és környékén voltunk, ami fiatalként olyan élményt adott, mint amit Fekete István is megírt a Tüskevárban.
– Mindezek tükrében mi volt a terve felnőttkorára?
– Olyan pályát kerestem, ami falusi értelmiségi létet tesz lehetővé. Az állatorvosi hivatás így adta magát, maga az egyetem
– Amikor 1991-ben friss diplomásként kiléptem az álláspiacra, azt láttam, hogy hatalmas robajjal összedől a magyar nagyüzemi mezőgazdaság. Hogy egy kézzelfogható példát adjak: akkor tízmillió körül volt a sertésállomány, ma 2-3 millió közötti. Egy állami gazdaság vagy egy tsz korábban szeretett azzal villogni, hogy hány diplomást foglalkoztat, a rendszerváltással azonban szinte valamennyit elküldték. Egyetlen helyre tudtam volna menni – egy baromfifeldolgozó vágóhídra és hűtőházba –, ám ezt végül nem vállaltam el. Szerencsére két hónappal a diplomaosztó után behívtak katonának, így az álláskeresés kérdésétől egy időre megszabadultam. A katonaság alatt elnyertem egy gyakornoki állást a Fejér Megyei Állategészségügyi Állomáson, ahol a tengerimalactól a szarvasmarháig minden beteggel találkoztunk. És persze voltak olyan esetek, amiket sosem felejtek el, például a szarvasmarha-császármetszés egy IFA nyitott platóján a hóesésben. Ezt követően egy solymári kisállatrendelőbe kerültem, ami már kevésbé volt kalandos praxis.
A betegeskedő cicák és kutyák között jött a késztetés a jogra?
– Solymáron már éreztem, hogy nem ezt szeretném csinálni egész életemben. Időközben elvégeztem a Pannon Agrártudományi Egyetemen egy természetvédelmi szakmérnöki képzést, majd egyszer csak olvastam, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogászképzést indít. 1996-ban kezdtem el a jogot, ami az állatorvosi után rendkívül könnyen ment. Ebben bizonyosan közrejátszott, hogy az állatorvosi megtanított tanulni, illetve ahogy érik az ember, egyre jobban el tudja különíteni –akár egy tananyagban is –, mi a fontos, és
Pesti Ügyvéd 18 2022. MÁRCIUS · SZABADIDŐ ·
–
–
FOTÜ: ADOBE STOCK
mi nem. Néhai dr. Zlinszky János alkotmánybíró mondta egyszer a római jogból előttem vizsgázó, a kérdésekre válaszolni nemigen tudó hallgatónak mérgesen azt, hogy „mindig mondtam, hogy legalább a tartalomjegyzéket tanulják meg! Aki azt megtanulja, az már majdnem kettes!”
A professzor úr kiváló tanulási technikára világított rá: mielőtt az ember nekiesne a tananyagnak, állítson fel egy rendszert – amit egyébként a tartalomjegyzékkel készen kap –, mintha egy fáról lenne szó: előbb a törzse, utána a nagy ágai, majd a kisebbek, legvégén pedig jöhetnek a levelek, a virágok, a gyümölcsök.
Ettől függetlenül bizonyára tartogatott kihívásokat a jogi egyetem, nem?
– Igen, hiszen amikor elkezdtem a jogot, már két gyerekem volt, közben megszületett a harmadik, én pedig már nagyon szerettem volna végezni. Beadtam egy egyéni tanrend iránti kérelmet, hogy a negyed- és ötödévet egyszerre csinálhassam, amit megadtak, így végül négy év alatt sikerült elvégeznem a jogot. A diplomaszerzést követően egy volt évfolyamtársamnak eladtam az állatorvosi praxisomat, majd elkezdtem dolgozni egy ügyvédi irodában. Két irodában voltam ügyvédjelölt, először egy büntetősben, aztán egy polgárisban, időközben pedig már négy gyerekünk volt a feleségemmel. Az ügyvédjelölti időszakot az eladott rendelő árából és részben bankhitelből húztuk ki.
Szakvizsgázott ügyvédként milyen területtel kezdett el foglalkozni?
– Sokáig foglalkoztam büntetőügyekkel. A kirendeléses ügyektől eltekintve kevés valódi bűnözővel dolgoztam, inkább olyan ügyfeleim voltak, akik megbotlottak az életükben. Egy idő után azonban belefáradtam, miközben ezzel párhuzamosan felfedeztem a polgári jog szépségeit is. Emellett elkezdtem dolgozni az Állatorvosi Kamarának, majd az Állatorvosi Egyetemnek is. Az Egyetem ügyvédjeként feladatom volt, hogy annak szerződéseit elkészítsem, véleményezzem, kintlevőségeit kezeljem, illetve a kártérítési és műhibaperekben képviseltem – és képviselem ma is – az Egyetemet. Az állatorvosi műhibaperekben csak az állatorvosok oldalán vállalok képviseletet.
– Ügyvédként dolgozva van gyakorlati haszna annak, hogy nem a jogi az egyedüli végzettsége?
– Jelentős különbség van azok között az ügyvédek között, akiknek nem a jogi az első diplomájuk, sokszor az a benyomásom, hogy kifejezetten felismerhetőek
azok a kollégák, akik más, főleg természettudományos diplomával is rendelkeznek. Azt tapasztaltam, hogy ezek a kollégák gondolkodásukban és érvelésükben egyértelműen különböznek azoktól, akik kizárólag jogi végzettséggel rendelkeznek. Minden olyan szakma – legyen az mérnöki, orvosi, agrár stb. –, amelyben a természet törvényei határozzák meg a lehetőségeket, olyan alázatra tanít, amelyre néha nagy szüksége lenne a jog művelőinek is. A természettudományos végzettség előnyei egyébként az ilyen témájú igazságügyi szakértői vélemények értékelésénél a legnyilvánvalóbbak: aki egyszer egy természettudományos szakma logikáját elsa-
Jelentős különbség van azok között az ügyvédek között, akiknek nem a jogi az első diplomájuk
játította, az – szerintem – jobban megérti egy másik természettudományos szakma logikáját, mint az, aki csak társadalomtudományokat tanult.
Tapasztal-e hasonlóságokat az állatorvosi és az ügyvédi hivatás között?
– Rendkívül sokat. Mindkettő segítő hivatás, melynek során problémákat kell megoldani. Ezen problémák az ügyfelet érzelmileg is mélyen érintik, ráadásul döntő többségükben nincs gyorsan megfogható eredmény. Egy autószervizben néhány óra alatt megszerelik az autót, az ügyfél azonnal szembesül az eredménnyel, egy jogi probléma vagy egy állat betegségének kezelése viszont akár hónapokat, sőt éveket is igénybe vehet. Mindeközben akár az ügyvédnek, akár az állatorvosnak fenn kell tartani az ügyfél bizalmát úgy, hogy közben esetleg sokáig nincs megfogható,
értékelhető eredmény, mi több, a helyzet súlyosbodhat is. Mindkét hivatás során sokszor tapasztalható, hogy az ügyfelek érzelmi nyomás alá helyezik az embert, és sokszor elvárják az érzelmi bevonódást, a problémájukkal, helyzetükkel való érzelmi azonosulást. A kihívás mindkét hivatásnál ugyanaz: olyan, még megfelelő empatikus viszonyulás kialakítása, amelyet az ügyfél támogatásként él meg és értékel, de még nem jelent bevonódást. A tárgyalóteremben sokszor érzékelem azt, hogy egyes kollégák személyes ügyként viszonyulnak a perhez, és nem a kollégát, hanem az ellenséget látják a másik fél jogi képviselőjében. Számomra az ügyvédi hivatásnak ez az egyik legnagyobb stresszfaktora. Az érzelmi bevonódás a kollegialitás rovására megy, és azt gondolom, hosszú távon nem is egészséges. – Nem hiányzik az állatorvosi hivatás? – Hiányzik, persze. Néha álmodom azzal, hogy operálok. De az állatorvosi hivatás rendkívül komoly kihívás. Amikor még csak két gyerekem volt, azon kaptam magam, hogy látom őket a reggelinél, aztán a következő reggelinél. Rádöbbentem, hogy ha így folytatom, úgy fog elmenni a gyerekkoruk, hogy alig vagyok velük. Persze minden hivatásban túl tudja magát vállalni az ember: ügyvédként is rengeteg olyan hétvégém volt, amit végigdolgoztam, de legalább családi körben voltam. Az ügyvéd ha azt tudja mondani, hogy ennyi munka és pénz elég, mondhat nemet a következő ügyfélnek, és senki nem fog róla tudni. Egy állatorvos ezt kevésbé teheti meg: egyrészt jóval nagyobb rajta az erkölcsi nyomás, másrészt nagyon gyorsan el tud terjedni az ellátási területén az állattartók között, hogy „nem lehet rá számítani”. És persze egy beteg állatnak minden azonnal kell, nem lehet azt mondani az állattartónak, hogy jöjjön jövő kedden tíz órára.
– Ezek szerint az ügyvéd egy családbarát hivatás?
– Nyilván sok kolléga úgy érzi, hogy nem az, de az állatorvosi hivatáshoz képest mindenképpen családbarátabb. Büntetőügynél még előfordulhat, hogy éjjel kettőkor csörög a telefon, hogy bevittek valakit, és most kellene menni a kapitányságra, de a polgári és közigazgatási vonalon a munka sokkal jobban tervezhető, mint az állatorvosi szakmában. Az erkölcsi nyomás mindenesetre lényegesen nagyobb az állatorvosi pályán. Mindkét hivatás gyönyörű, mindkettő adja a segítségnyújtás örömét, de sajnos mindkettő magában hordozza azt a lehetőséget, hogy aki erre hajlamos, az elégesse magát benne.
Pesti Ügyvéd 19 2022. MÁRCIUS
–
–
–
Közelkép: Péli-Bodnár
Erika
Péli-Bodnár Erikával az Elnöki Titkárságon találkozhat, aki a Budapesti Ügyvédi Kamara emeletére látogat. De ha telefonon érdeklődik, sokszor akkor is ő veszi fel a kagylót, továbbá levelez és adminisztrál: Erikánál futnak össze a szálak. Azt viszont kevesen tudják, hogy a BÜK titkárságvezetőjének egész érdekesen alakult a legelején a szakmai élete.
– Nem kellett számonkérni, nagyon igyekeztem. Kifejezetten szép időszak volt ez az életemben. Következő munkahelyem aztán a Budapesti Ügyvédi Kamara lett, az akkori főtitkárnak kerestek titkárnőt. Később összevonták a két munkakört, így lettem az elnök és a főtitkár titkárnője is. Már tizenhét éve dolgozom itt!
– Mi tartotta itt ilyen sokáig?
– Szeretem a kamarát. Tényleg. Izgalmas a terület, érdekes emberekkel dolgozom. Nincs két egyforma nap.
– Az első munkahelyemen két hétig dolgoztam – a végzettségem képesített út- és hídépítő. Ebben a szakmában töltöttem el 14 napot, és elmenekültem…
– Mi volt a baj vele?
– Enyhén szólva sem az én világom volt.
– Miért kezdett bele?
– Mert korábban egyetemre akartam menni, építőmérnök szerettem volna lenni, de aztán rájöttem, hogy az nem nekem való. Így teljesen más pálya felé mozdultam el, elkezdtem dolgozni a Konsumexnél, és közben estin elvégeztem egy hároméves informatikai folyamatszervező képzést. Ez 1983-ban történt, ott voltam tíz évig, majd megszületett a kisfiam, és amikor vissza akartam menni dolgozni a GYES-ről, már alig létezett a cég. A kilencemeletes épületből az egész cég egy emeletnyi maradt a rendszerváltás után. Nagy leépítés volt, úgy láttam, hogy nekem is mennem kell. Egy barátnőm szólt, hogy a
bíróságon lenne hely, jöjjek. Fel is vettek a PKKB-ra, ott dolgoztam tíz évig, eleinte az informatikán, később az elnökhelyettes titkárnője lettem. 2002-ben aztán meghallottam, hogy dr. Bárándy Péter lesz az igazságügyi miniszter. Annyira rokonszenves volt számomra, hogy elhatároztam, szeretnék az ő titkárnője lenni. Jelentkeztem, és sikerült is.
– Milyen idők voltak?
– Nagyon szerettem! A Miniszteri Titkárságot vezetni szép feladat volt, pörgős, érdekes munka egy gyönyörű helyen, szemben a Parlamenttel – nyilván teljesen más, mint a bíróság. Beleláthattam a kormányülések előkészítésébe, az államigazgatás feladataiba.
– Mit tanult a miniszter úrtól?
– Jó lett volna megtanulni a bölcsességét, a türelmét, jó volt vele dolgozni.
– De gondolom, azért számonkérte az elvégzett munkát…
– Hogy bírta a személyi változásokat? Sok elnököt és főtitkárt kiszolgált. – Négy főtitkár és két elnök mellett dolgoztam/dolgozom. Szerencsém van, mindannyiukkal sikerült megtalálnunk a közös hangot. A munkaköröm alapján többnyire ugyanazt kell elvégeznem: segítem az elnök és a főtitkár munkáját, próbálok a kezük alá dolgozni, előkészítem a levelezést, kezelem a telefonos megkereséseket, a bejövő postát. Ehhez ismernem kell a kamara működését.
– Mennyit tölt ki a munka az életéből?
– Jelenleg Mogyoródon élünk, ugyan a Belvárosban születtem, de egyre kijjebb költöztünk. Korán indulok, hogy nyolcra bent legyek, és itt vagyok körülbelül fél ötig.
– Mit csinál, amikor nem dolgozik?
– Első a férjem, szeretünk utazni, imádok a kertben bogarászni, és a cicámmal foglalkozni. Édesapám sajnos már meghalt, úgyhogy az anyukámat rendszeresen látogatom, valamint a fiamra is figyelek. Ő már 33 éves, full stack fejlesztő és mentor.
– Jövőre nyugdíjba megy. Várja?
– Ki az, aki nem készül rá? 39 éve dolgozom, jó lesz egy picit lazábban, szabadabban élni. Még többet szeretnénk utazni. De a kollégák, az itteni emberi kapcsolatok nagyon fognak hiányozni.
A tartalomért felel: dr. Tóth M. Gábor, elnök / Felelős szerkesztő: Bus István / Szerkesztő: Vida Ferenc
Kiadó: Manager Invest Bt. / E-mail: pestiugyved@thecontentist.hu / Tartalomgyártás és layout: The Contentist
Nyomda: EDS Zrínyi Zrt. 2600 Vác, Nádas utca 8. Felelős vezető: Vágó Attila vezérigazgató
FOLYÓIRAT A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TAGJAINAK