Karakter Magazin 2019/1

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

„Te nagyon erősnek látsz engem”

Elég jó tanár, diák, szülő

Teremtésvédelem példamutatással

A szabadítás hírnökei

2019. JÚNIUS

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM 04 Tűzből kikapott üszög

Tragédiából küldetés 05 Tűzkeresztség

Összefoglalónk a Ráday utcai

kollégiumi tűzesetről 10 Újjá lesz minden

Mi marad egy otthon elveszítése

után?

11 Jellé válnak

Misszióba kezdtek a tűzből

kimenekült teológusok 15 Családunkért, falunkért,

a fiatalokért

A Deák–Vaizer családnál jártunk

40 Teremtésvédelem példamutatással

Victor András az öko-tudatos

szemléletmódra nevelésről 43

45 Egységben az erő

Gondnokok szolgálatban 48

51

19 „Te nagyon erősnek látsz engem”

A teljes önátadás története egy fiatal 54

házaspár megpróbáltatásain

keresztül

Szabadon, kálvinistaként gondolkodva Visky András és Bogárdi Szabó István Marilynne Robinson könyvéről Lehetőség az épülésre Veres Sándor főgondnok a fizikai és a lelki építkezésekről A lelki építkezés ideje Dunamelléken történt

24 Eltökélt szívű nők

Reményt adó beszélgetések

egy csésze kávé mellett

58 A szabadítás hírnökei

Az alkohol tönkretette,

Isten megújította

27 „Nem vagy egyedül”

Ifivezető-képzéssel a jövőért

61 „Tanúim lesztek”

A tanítványságról Lovas Andrással

31 A bizalom helye

Újraéledt a Tisztás

63 Véget ér és elkezdődik

Délvidéki református

gyülekezetekben jártunk

34 Az asztalnál nincs telefon

Hat fiatal egymással beszélget 36 Elég jó tanár, diák, szülő

Egy pedagógus az iskolai

elvárásokról

2 • Karakter • parokia.hu

Amit a lelkésznek is meg kell tanulnia Öngondoskodás a lelkész- továbbképzésben

67 Üldözöttekből béketeremtők

Bogárdi Szabó István püspök

a közel-keleti keresztyénekről

PAROKIA.HU PAROKIA.HU VÁLOGATOTT VÁLOGATOTT ÍRÁSOK ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL DUNAMELLÉKRŐL

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész, „te nAgyon erősnek Végh Tamás

látsz engem”

régi és új

A zene szárnyAin

Hitről és tehetségről Gergely elég jóDevich tAnár, csellista szemével

diák, szülő

sok vAgy kevés?

Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet

Ó, minden él / És magába visszatér / Régi és új / Örök harca dúl // Még bújik a Hold, pedig megy le a Nap / Az alkony tüze a hajadba kap / Mindig csak játszol velem / Add vissza a régi hitem – cseng a fülemben a Bonanza Banzai Régi és Új dalának szövege.

Ahhoz, hogy valami új legyen, létrejöjjön, valami másnak, a réginek el kell múlnia. Amikor az önállóság, az egyedüllét szűnik meg, átadja magát a társas létnek, a családnak. Gyermekük születésével a férj és a feleség kizárólagos kettőse nyílik szét és ad helyet a középpontnak, a kis jövevénynek. De már az is csoda, ha a születés nem jár veszteséggel, ha az anya és a kicsi is túléli, és egészségesen jön az újszülött a világra.

Ahogy az idő múlik, úgy jutunk életünk újabb fázisaiba – mindegyre búcsúztatunk és köszöntünk. Ebben a váltakozásban éljük át hitünket is, ráeszmélve a régi, az óember lehetetlenségeire, és vágyódunk újjá lenni. Elérve pedig szeretnénk megtartani – de már újabb idők és újabb helyzetek jönnek, melyekben gyakran csak óhajtani tudjuk – a régi hitet. És kezdődik újra a küzdelem, bár talán már más szintről.

Régi és új feszül egymásnak a közösségek megmaradásáért folytatott harcban is, legyen az a család, az iskolai közösség vagy a gyülekezet. A megszokott helyére az innovatív kívánkozik, ami nem mindig éri el a várt eredményt. Eltűnnek rendszerek, országok, nemzetek, s velük szokások, hitek és emberek.

Mindebben nem csupán az alkony tüze, hanem valódi tüzek kapnak lángra, s teszik alkonnyá a napsütéses délutánt, koromsötétté a januári estét. Emésztenek el múltat, emléket, könyvet és képeket; ruhát és vendéget. Az emésztő tűzben a régi elenyész, ám eszmélve már az új terv is kész.

Van-e bennünk is tettrekészség és tűz, hogy a régiből újat teremtsünk? Ha nincs, hát, csak hagyjuk, hogy magával ragadjon a Lélek tüze, a pünkösdi láng, mely nem perzsel, és nem éget.

De átalakítja a lényünket, formálja a szívünket, tettrekészségre sarkall – és beszállunk mi is az örök harcba.

Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Zsengellér József, a Károli-egyetem stratégiai rektorhelyettese

teremtésvédelem példAmutAtássAl egy mAgyAr-Angol úr

Diplomácia magyar szívvel, brit mértékkel

A szAbAdítás hírnökei A demokráciA árA

Mit számít egyetlen szavazat?

Filozofálás Lánczi Andrással

2019.

SAJTÓSZOLGÁLAT 2014. JÚNIUS DECEMBER PARÓKIA PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET EGYHÁZKERÜLET DUNAMELLÉKI

Felelős kiadó Bogárdi Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com Barna Bálint barna.balint.l@gmail.com Somogyi Csaba somogyipilis@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

Tűzből kikapott üszög . . .ez a bibliai kifejezés járt az eszemben azon a hajnalon, amikor láthattuk, ahogy a tűzoltók nyolcórás erőfeszítése nyomán kialudtak a pusztító lángok Budapesten, a Ráday utcában, ahol kiégett a Károli-egyetem Hittudományi Karának Kollégiuma.

Bogárdi Szabó István püspök gondolatai.

Amikor a kilencedik kerületi polgármester jóvoltából számunkra megnyitott önkormányzati épületben elvégezhettük a számbavételt, még éjszaka, miközben még pusztítottak a lángok, mi megnyugodhattunk, hogy minden diák épségben kimenekült, és van hova lehajtani fejüket, még ha aludni nem tudnak is; aztán megtudtuk, hogy a szomszéd ház lakói is lassan hazatérhetnek, őket a Miasszonyunk Iskolanővérek fogadták be a Patrona Hungariae kollégiumába. És tudtuk, hogy egy kollégiumlakó nem tudott kijutni, s ma már tudjuk, hogy ő a vendégünk volt, négygyermekes édesapa. Együtt gyászolunk a családdal, az özveggyel és az árvákkal. És faggatjuk vagy pereljük – ki-ki a maga módján – a Mindenhatót.

Tűzből kikapott üszög – Zakariás prófétánál olvassuk ezt a kifejezést (Zakariás könyve 3. rész, 2. vers); ez Isten hasonlata Jósuára, az újrakezdés főpapjára, egy régi szent emberre, akit a Sátán vádol Isten ítélőszéke előtt. Tűzből kikapott üszög, egy darab valami, holmi maradék, valamicske, amit maga Isten mentett ki – szó szerint: rántott ki, szakított ki a tűzből. Vagyis ő az az ember, akit Isten megmentett, hogy aztán a Megmentő szolgája legyen.

Mert akit Isten megmentett, kiszakított a tűzből, még ha látszatra csak valami izzó, füstölgő valami is, amit jobb lenne talán visszalökni a parázsba, hadd hamvadjon, ha már beállt a baj – mégis, ez a tűzből kikapott üszög az újrakezdés záloga és a remény letéteményese. Mert, ahogy a régi katekizmus tanítja: Isten a rosszat is javunk-

4 • Karakter • parokia.hu

ra fordítja, mert megteheti, hiszen mindenható, és meg is akarja tenni, mert könyörülő és irgalmas Atya.

Tűzből kikapott üszög. Mi azt valljuk, hogy Zakariás próféciás könyvében ez a Jósua főpap, akit az embergyilkos, az anti-isten vádol, voltaképpen előképe az életét érettünk odaáldozó örök főpapnak, Krisztusnak. Mert tűzből kikapott üszög Krisztus is, a leginkább ő, akit az Atya már kiszakított a halálból és feltámasztotta őt. És mi mind azok vagyunk, mert a mi igazi előképünk voltaképpen Krisztus, mi mindannyian tűzből kikapott üszög leszünk – ez a reményünk. Arról is, aki most meghalt, és magunkról is, akik majd meghalunk és a halál foglyai leszünk, míg fel nem támaszt a Feltámadott.

Köszönet hát mindenkinek, aki azokban a napokban kön�nyeivel oltotta a tüzet, jóságával balzsamozta megégett lelkünket, erejével és áldozatával emelt a pernye fölé, és vigaszával törölte tisztára bekormozott szívünket! Ez a mi reményünk: a tűzből kikapott üszög. Ami semmire sem jó, de Isten kezén mindenre jó – mindenre jó lesz! A régi angol fordítás így adja vissza ezt a szót, hogy üszög: brand. Ugye ismerősen cseng? A brand azt is jelenti: védjegy; minden cégnek, vállalatnak, vállalkozásnak, szellemi-társadalmi csoportosulásnak van brandje, vagy ha nincs: keres magának.

Nekünk most ez a védjegyjünk, ez a brandünk: tűzből kikapott üszög.

Bogárdi Szabó István püspök

Tűzkeresztség A Ráday utcai kollégium tűzesetének története nemcsak a borzalmas tragédiáról és a veszteségekről szól, hanem országos méretű szolidaritásról és összefogásról, személyes csodákról, újrakezdésről, átértékelt álmokról és Isten szabadításáról is.

Tűz ütött ki a Ráday utcai református kollégiumban, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre – érkezett a hír 2019. január 23-án, szerda este. A katasztrófavédelem a riasztás után nagyjából nyolc perccel, este kilenc körül ért ki. A környező épületeket ki kellett üríteni, ezért az önkormányzat több helyiséget is megnyitott a környéken melegedőnek. Húsz gépjárművel több mint hatvan fővárosi tűzoltó érkezett, és tizenöt vízsugárral dolgozott az oltáson.

A körülbelül százharminc diáknak otthont adó kollégium több emelete és lépcsőháza is kigyulladt, hatalmas, sötét füstfelhőbe burkolva a környéket. „A lángoló épület mellett tehetetlenül éltük végig, ahogyan bent pusztít a tűz, miközben a tűzoltók önmagukat nem kímélve dolgoztak az épületben” – idézte fel a történteket másnapi közleményében Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, köszönetet mondva minden segítségnyújtásért.

Karakter • parokia.hu • 5

Megrendülés és hála A kollégisták mindenüket hátrahagyva riasztották egymást, néhányuk csak egy-egy papucsban menekült ki. Mintegy nyolcvanan tartózkodhattak az épületben. A tűzesetnek egy halálos áldozata volt, mindenki másnak sikerült még időben kijutnia. Az elhunyt egy negyvenhat éves veszprémi négygyermekes családapa, Farkas Zoltán volt, aki minden héten egy éjszakát a kollégiumban töltött vendégként. Halála mindenkit megrázott. A teológusok megrendülésük

6 • Karakter • parokia.hu

mellett hangot adtak hálájuknak is, amiért nekik és diáktársaiknak nem esett bántódásuk. „Áldott menekülés volt” – emlékezett vissza utólag egy teológus.

Volt olyan diák, akit fél órával azelőtt, hogy felcsaptak a lángok, a felesége telefonon felhívott és hazaparancsolt a könyvtárból. Egy lány egészen addig ágyban fekvő, lázas beteg volt, de aznap mintha a betegséget elvágták volna. Olyan erősnek érezte magát, hogy elment egy esti istentiszteletre. A többiek azon aggódtak, amikor nem találták, hogy talán nem tudott felkelni az ágyból és kimenekülni, pedig ott sem volt már a kollégiumban. Volt, aki hosszas unszolásra aznap este a barátjánál aludt, másvalaki azon a napon költözött át egy másik kollégiumba. Mindannyian megmenekültek.

A rászorulók számára rengeteg anyagi és egyéb jellegű támogatás érkezett gyülekezetektől, szervezetektől

és magánszemélyektől is. Az átmeneti elszállásolásban is sokan nyújtottak segítséget. A Károli Gáspár Református Egyetem felfüggesztette a vizsgaidőszakot a Hittudományi Karon, hazaküldte a hallgatókat, és gyorssegélyt adott a tűzesetben érintetteknek – bármely egyetemen tanulnak –, hogy szükség esetén meleg ruhát és vonat-, illetve buszjegyet tudjanak venni. Sokakért eljöttek a családtagjaik, hogy hazavigyék őket.

Ami meg sem perzselődött Másnap délelőtt a szakemberek elvégezték az épület statikai állapotának felmérését, a tűzoltók felkutatták és eloltották a még parázsló épületrészeket. A diákok később rendőri kísérettel néhány percre felmehettek legszükségesebb személyes tárgyaikért azokba a szobákba, amelyek nem égtek ki teljesen, és ahová biztonságos volt a feljutás. Bár sokaknak

mindenük odaveszett, a korommal és füsttel teli szobában néhányan működő laptopot találtak; és volt, aki a Bibliájában megtalálta a pénzét, ami meg sem perzselődött. Azok, akik papucsban, kabát nélkül menekültek ki az épületből előző este, különösen hálásak voltak a cipő- és ruhaadományokért.

kollégium, a Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem fogadott be. A más egyetemekre járó hallgatók saját felsőoktatási intézményeik szálláshelyeire kerültek, akinek pedig ott nem jutott hely, a Károli Gáspár Református Egyetem Bethlen Gábor Kollégiumába, illetve az Óbudai Diák Hotelbe mehettek.

Több intézmény is jelezte, hogy hos�szabb vagy rövidebb időre befogadja a kollégistákat. Bár a Hittudományi Karon kötelező a bentlakás a budapestieknek is, ők átmenetileg hazaköltözhettek. A teológusok többségükben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által felajánlott szálláshelyekre kerültek. Volt, akit az ELTE, a Szent István Egyetem, a MILESTONE

Számos jótékonysági koncertet, hangversenyt és előadást is szerveztek a károsultak javára, hogy segítsék őket a továbblépésben. A továbblépés volt ugyanis a cél minden érintett számára. Ezt szolgálta a Hittudomány Kar diáklapjának, a Protestáns Tékának a nemrég megjelent különszáma is, amelyben arról vallottak a teológusok, mi mindent

jelentett nekik a Ráday Kollégium, és hogyan élték meg a tűzesetet.

Mindenki kereste Isten szándékát, terveit a jövőre nézve; és igyekezett megerősödve kikerülni a „tűzkeresztségből”, amelyen keresztül kellett mennie – derült ki a személyes hangvételű írásokból.

Kárfelmérés A Ráday utca 28. szám alatt található a kollégiumi rész mellett a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala; a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara; a Török Pál Kari Könyvtár; a Ráday Gyűjteményhez tartozó levéltár, könyvtár, és Bibliamúzeum, a Bibliás Könyvesbolt, valamint a Parókia portál szerkesz-

Karakter • parokia.hu • 7

tőségi irodája és stúdiója. A tűzkár a Markusovszky térre néző, a korábbi épületekhez utólag hozzátoldott szárnyat érintette legsúlyosabban, a régebbi részekben csak kisebb károk keletkeztek. A kollégiumi szárny legfelső szintje teljesen elpusztult, és életveszélyesen megrongálódtak az épület lépcsőházai is.

A kollégium alatt található Ráday Levéltárat és a Ráday Könyvtár raktárát az oltás folyamán vízkár érte.

A Török Pál Kari Könyvtárba jelentős mennyiségű füst és korom jutott.

Az oktatási épületszárnyban az egyik kollégiumra nyíló folyosó teljesen leégett a konyhával és az étkezővel együtt, a közeli tantermek és tanári szobák korommal és vízzel voltak beterítve. A Parókia portál irodájának bejárati ajtaja a tűz martalékává vált ugyan, de sikeresen megakadályozta a lángok továbbterjedését, így ezekben a helyiségekben csak füst- és koromkár keletkezett. Az iroda körül szinte minden leégett.

A püspöki hivatal, az oktatási szárny nagy része, a Bibliamúzeum és a Ráday Könyvtár, valamint a Bibliás Könyvesbolt érintetlen maradt; füstszagból és helyenként a lerakódott koromból azonban nekik is jutott.

A helyreállítható épületrészekben a villany-, a víz- és a gázszolgáltatás újbóli beüzemelése hosszú hetekig is eltartott. Ezalatt kiderült, hogy a kollégiumi épületrész menthetetlen, az egészet le kell bontani, és a helyére újat építeni. Ehhez a magyar kormány ígért anyagi támogatást. A tantermeket és a tanári szobákat a koromtalanítás, illetve a festés után február végén vehették újra birtokba a hallgatók és az oktatóik.

Akikért az imák szólnak Két országos adománygyűjtést is indítottak, egyet a tűzesetben elhunyt családja számára, egyet pedig a tűzkárosult kollégisták számára. Mindkét akció rendkí-

8 • Karakter • parokia.hu

vül sikeres volt, igen sok pénz gyűlt végül össze. Emellett voltak, akik könyv- és laptopadományokat ajánlottak fel kárpótlásként a diákoknak – az utóbbit nem csak azoknak, akiknek a saját számítógépe bennégett, de minden kollégistának. „Megmozdult mindenki; mondhatjuk úgy, hogy egész Magyarország.

Ilyen mértékű jótékonykodás ritkán valósul meg ennyi idő alatt, ezért nagyon hálásak vagyunk” – mondta ennek kapcsán Zsengellér József stratégiai rektorhelyettes. Érkezett támogatás a határokon túlról, sőt, a Kárpát-medencén kívülről is; például Dél-Koreából, a Presbyterian Church

in the Republic of Korea (PROK) részéről.

Az elhunyt családja külön közleményben köszönte meg mindazt az önzetlen segítséget és szeretetet, amelyet ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt kaptak. „A közösség támogató és megtartó erejének olyan megkérdőjelezhetetlen megnyilvánulása ez, amely még sokáig velünk marad” – írták.

Farkas Zoltánról a család barátja, Szabóné László Lilla írt személyes hangvételű nekrológot. „Ebben az érthetetlen és értelmetlen veszte-

ségben csak az élő hitbe foglalt reménység ad vigaszt: Zoli nagyon szeretett élni.

Hitünk és reményünk, hogy immár övé az örök élet gazdagsága és nekünk ígért bősége. Krisztusban övé lehet a mennyei élet teljessége” – fogalmazott.

Nem csupán az elhunyt családjáért és a tűzkárosult kollégistákért szóltak imák. Amikor kiderült, hogy a tűzesetet nagy valószínűség szerint három kamasz gyújtogatása okozta, mindenki megdöbbent. A fiatalok – akik szabadlábon védekezhetnek – beismerték, hogy a Markusovszky téren „heccből” meggyújtottak egy szivacsot, amely a kollégiumi lépcsőházra nyíló fémajtónak volt támasztva, majd elfutottak a helyszínről. „Mélyen fájlaljuk, hogy kamaszok ragadtatták magukat erre az emberéletet is követelő szörnyű tettre. Imádkozunk értük is a minden kegyelem Istenéhez” – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István. Csűrös András gyömrői református lelkipásztor nyílt fohászt tett közzé az interneten a gyújtogatókért, könyörögve az Úrhoz, hogy szeretettel és kegyelemmel fogadja őket gyermekeivé.

Veszélyben a Ráday Gyűjtemény A Ráday Gyűjtemény megmenekült a tűztől, és a víz is kevesebb kárt okozott, mint amitől tartani lehetett. Ez a kevesebb is azonban jóval több volt, mint ami önerőből kezelhető lett volna. Amikor először felmérték a levéltárat, valamint a könyv- és folyóirattári raktárakat ért károkat, mindenki felöltözött, lámpát ragadott és rohant segíteni. „Először szivattyúval, azután vizes porszívóval dolgoztunk három napon át” – idézte fel a történteket Berecz Ágnes gyűjteményigazgató. „Rossz körülmények között a penészedés robbanásszerűen be tud indulni, ezért féltünk attól, hogy minden megsemmisül.”

Szerencsére rengeteg külső segítséget kaptak. „Éreztük a bajban, hogy

mekkora ereje van az emberi kapcsolatoknak, hogy milyen az, amikor úgy fognak össze emberek, ahogyan azt nem is gondolnánk.”

Jöttek segíteni volt kollégák, nyugdíjas kollégák, és máshol dolgozó könyvtárosok. Olyanok is, akikkel korábban semmilyen kapcsolat nem volt. A piaristák a katasztrófa első napjaiban megjelentek az összes párátlanító készülékükkel, ventilátoraikkal; és a debreceni egyházkerületi levéltár igazgatója, Szabadi István is azonnal elküldte nagyteljesítményű párátlanítóit. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója kölcsönadta a Budapest Gyűjtemény munkatársait, hogy ameddig kell, addig segítsenek. Az elektromos hálózat helyreállításáig a szeretetszolgálat aggregátora és a szomszédos étterem biztosított áramot a párátlanításhoz. Az apostagi lelkipásztor, Szanyi Ferenc szerdánként egy kisebb csapattal érkezett bútorokat cipelni. Jöttek segíteni református gimnazisták is.

Az elázott anyagok mentésében és kiszárításában Budapest Főváros Levéltárának (BFL) a munkatársai segédkeztek, rendelkezésre bocsátva minden szárítókapacitást. Huszonöten dolgoztak a mentésen, a teljes állományvédelmi osztály mellett más munkatársak is besegítettek. „1956 óta nem tudunk ilyen jellegű levéltári katasztrófáról. Akkor is több levéltárból érkeztek iratokat menteni a Magyar Országos Levéltár lángoló épületébe” – mondta Kenyeres István, a BFL főigazgatója. „Ilyen üggyel manapság senki sem találkozott Magyarországon.

Szükséges lenne a magyar közgyűjteményi szakma számára egy egységes vészhelyzetkezelési protokoll és infrastruktúra. Ez a tűzeset komoly figyelmeztetés, ennek nyomán szakmai párbeszédnek kellene elindulnia.”

Merre tovább?

A Ráday Levéltár minden irata átköltözött a BFL Teve utcai épületébe, egy bérelt raktárba. Az anyagnak még szakmai revízión kell átesnie, utána ezen az új helyen megnyílhat a kutatók számára a teljes állomány. A Ráday Könyvtár raktárának még nem találtak otthont arra az időre, amíg a lebontandó kollégiumi szárny helyére új épület nem kerül. Budapesten belül keresnek e célra olyan ingatlant, amely tömegközlekedéssel elérhető, száraz, biztonságos, és adott a minimális infrastruktúra, hogy lehessen ezalatt is selejtezni. A könyvtári raktárnak muszáj lesz majd az újonnan építendő szárnyba kerülnie, mivel a Ráday Gyűjtemény többi része is ehhez az épületegyütteshez kötődik. A Török Pál Kari Könyvtár állományát megosztva a Csopaki utcai tanulmányi épületbe és egy Bakáts téri önkormányzati ingatlanba helyezik át.

A Ráday utcai épületet az idén a tűzesettől függetlenül is átépítették volna. Most, hogy a tragédia miatt kénytelenek lebontani a kollégiumot és újat építeni, ismét át kellett gondolni, mit hová szeretnének elhelyezni a teljes épületegyüttesen belül. Mi épüljön fel a régi helyére? Mi az, amit érdemes megőrizni a múlt elképzeléseiből, és miben érdemes újítani?

Mire lapunkat kézhez kapják, addigra végleg eldőlhetnek majd ezek a kérdések is. Az már eldőlt, hogy a Hittudományi Kar kiköltözik a Ráday utca 28-ból arra az időre, amíg a munkálatok zajlanak, ezalatt az oktatás máshol folyhat majd.

Egy biztos: a feldolgozáshoz először romeltakarítás szükséges; ahogyan az épületben, úgy a lelkekben is.

Csak ezután indulhat el a külső-belső felújítás, építkezés – körülöttünk és bennünk. Összeállította: Barna Bálint Fotók: Füle Tamás, családi archívum

Karakter • parokia.hu • 9

Újjá lesz minden A második otthonukat veszítették el, ám a tragikus tűzeset sorsfordító perceiben valódi szabadulást éltek át. A történtek feldolgozásáról kérdeztük a Ráday kollégisták lelkigondozóját, Bölcsföldi Andrást, aki lelki útjukon kíséri a teológusokat.

Az emberéletet is követelő január végi tűzeset lakhatatlanná tette a budapesti református teológia kollégiumának Ráday utcai épületét. Mintegy nyolcvan ember tartózkodott az épületben a sorsfordító percekben, egy kivételével mindannyian megmenekültek. Sokuk személyes tárgyai, élettere viszont a tűz martaléka lett.

A kollégistákat nem sokkal ezután más fővárosi kollégiumokban helyezték el, a Ráday Felsőoktatási Diákotthon központi épülete pedig hosszú időre bezárta kapuit.

Sokáig álmodtak a tűzről, volt, aki éjszakánként felriadt, és olyan is, akinek az volt az első kérdése otthon a családjához, hogy van-e tűzjelzőjük – sorolta Bölcsföldi András, aki a teológusok lelkigondozójaként rendszeresen beszélgetett a diákokkal a tűzeset után. A trauma feldolgozását sokféle módon igyekeztek segíteni, évfolyam-találkozókon, imareggeliken, négyszemközti beszélgetéseken lehetőség adódott arra, hogy a diákok hangot adjanak az érzéseiknek és a kérdéseiknek is.

Az, hogy Isten mindannyiukat megmentette, kihozta a tűzből, meghatározó szabadulásélmény lett a leendő lelkipásztorok számára, ami az egész jövőjükre kihatással van – mondta a teológia spirituálisa. „A legalapvetőbb kérdés, ami mindnyájukban felvetődött, hogy miért menekültek meg, a másik, hogy miért halt meg valaki ugyanakkor.”

10 • Karakter • parokia.hu

A hit segít a feldolgozásban, igaz, a magyarázatot lehet, hogy bonyolultabbá teszi – tette hozzá.

Az anyagi kár ugyan jelentős, de főleg a kollégium eszmei értéke miatt: a teológusok a tűzben második otthonukat veszítették el. „Belakták és szerették ezt a helyet, amire ugyan kollégiumként hivatkozunk, de mi otthonként tekintettünk rá, még a heti összejövetelünket is otthonórának neveztük.” A régi kollégium folyosóit azóta fallal lezárták. „A lemeszelt falon a szag sem tör át, és nincs is átjárás vissza, a lakhatatlanná vált szárnyba. Ez jelképes lezárása is annak az időszaknak. Egy kollégiumi ajtóból mi is elkészítettük az emlékezés falát, amit majd a közösségi térbe is kiteszünk. Bármi felkerülhet rá, ami a korábbi évekre emlékeztet.”

A történteket majd visszatekintve lehet igazán értelmezni és értékelni – jegyezte meg a lelkész. „Ami elmúlik, megemésztetik, megrohad, elhal teológiai értelemben, abból mindig születik valami új. Ha felépül az új kollégium – ami lehet, hogy még alkalmasabb lesz a közösségi életre –, talán majd azt mondjuk: minden rossz ellenére Isten valami jobbat, nagyobbat ajándékozott nekünk.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Bölcsföldi András

Jellé válnak „Áldás, békesség!” „Erőt, egészséget!” – köszöntötték egymást első találkozásukkor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diószegi Sámuel utcai kollégiumának régi és új lakói. Éppen itt, az egykori református lelkészről elnevezett utcában szállásolták el a leégett Ráday kollégiumból távozni kényszerült teológushallgatók egy részét.

Még mindig megjelennek a közösségi oldalakon második otthonukként szeretett kollégiumuk hajdanvolt életképei, de az élet megy tovább, és új alakot ölt a modernebb, letisztultabb, egyszersmind katonásabb környezetben is.

A hatodik emeleti konyha steril falait és párkányait fűszernövények, fényképek, színes tapéta és kézzel készített dekoráció díszítik, a dobogón babzsákok várják a teológusokat, hogy a közös esti főzés, vacsora idején is felélénkülhessen a társasági élet.

Néha egy-egy penésztől zöldellő kenyérdarab is előkerül – élcelődik Hábel Márton, akivel hamar rátérünk az új élethelyzetből fakadó, nem egyszer mulatságos furcsaságokra. Például arra, hogy milyen zavarba ejtő tud lenni, amikor a Rendészettudományi Kar diákjai reggeli sorakozójuk után csoportokba fejlődve indulnak órára, ő pedig a teológia felé véve az irányt zavartan próbál besorolni az Orczy-kerten át vezető ösvényen, hiszen ugyanarra vezet az útja.

Karakter • parokia.hu • 11

„Felelősek vagyunk egymásért” Korábban csupán egyetlen lépcsőház választotta el a teológusok közösségi szálláshelyét tantermektől, ahol az órák kezdődtek. Egyfajta burokban éltek – ennek minden előnyével és hátrányával együtt, mondják.

A közösség mindenesetre összetartó volt, ennek köszönhető az is, hogy minden tűzvédelmi előírást betartva, egymás iránt érzett felelősségtudattal menekültek ki a negyedórán belül lángra kapó Ráday utcai épületből két hónappal ezelőtt. „Nekem az első néhány nap nagyon nehéz volt, lelkileg megtörtem. De amikor elkezdtem baráti társaságban időt tölteni, jó volt megtapasztalni, hogy a többiek ugyanazon mennek át, amin én. Ez összetartó erő lett közöttünk, és már nem tudtam szomorkodni, mert körülnéztem és azt mondtam: miért sírok, amikor én csak tárgyakat veszítettem el, de ami, pontosabban: aki számít, itt ül a mellettem levő széken” – emlékezett Szűcs Anna Fruzsina. „A tűzeset óta sokkal inkább érezzük, hogy felelősek vagyunk egymásért. Nem hagyjuk hátra a másikat, igyekszünk odafigyelni mindenkire.

Ugyanakkor jobban védjük a mundér becsületét: az értékeinket, a traumával kapcsolatos érzéseinket. Bárkinek

12 • Karakter • parokia.hu

joga van haragudni, sírni, és ha ezt valaki vitatja, arra egyöntetűen reagálunk” – veszi át a szót ismét Hábel Marci. „Miután el kellett jönnünk a régi kollégiumból, de még nem költözhettünk át az új szálláshelyünkre, figyelnünk kellett arra, hogy a közösséget egyben tudjuk tartani, ne széledjünk szét. Rendszeresen találkoztunk, programokat szerveztünk, elmentünk évfolyamhétvégére, ahol néhány tanárunk is jelen volt. Közösen dolgoztuk fel a történteket, ügyelve arra, nehogy valaki kimaradjon a csapatból” – erősítette meg Filotás Bálint is.

Harag és megbocsátás A rendőrség elfogta azt a három fiatalt, aki a Markusovszky téren gyújtott fel egy matracot, amelynek a tüze átterjedt a kollégium épületére is. Halált okozó közveszély okozásával gyanúsítják őket. A teológushallgatókat haragról és megbocsátásról kérdezem. „Keresztyénnek nevezzük magunkat, és így nehéz haragudni.

Elszoktunk ettől, én legalábbis biztos. Amikor végre kiderült, hogy gyújtogatás történt, nem is haragot éreztem, hanem értetlenséget, tanácstalanságot. Addigra már megbarátkoztam a gondolattal, hogy talán műszaki hiba miatt gyulladt ki az épület, ami azért időnként megesik. De hirtelen ezt az elgondolásomat felborította valami” – idézte fel Hábel Marci. „Amikor a többiek már a megbocsátásról beszéltek, én még haragot sem nagyon tudtam érezni. Egyrészt látom magam suhancként – mi is csináltunk mindenféle hülyeséget, gyújtogattunk is talán, szóval akár én is lehettem volna azoknak a srácoknak az egyike. Másrészt ők sem úgy mentek oda, hogy na, most akkor melyik családot fosztjuk meg az édesapától és melyik intézmény létformáját tes�szük tönkre. Így, harag nélkül viszont megbocsátani is nehéz” – ismerte el.

megkérdezzük egymástól, te hogyan dolgoztad fel, ami történt. Ezért fontos, hogy amikor erről beszélünk, ne legyünk távolságtartók, mondván, hogy te nem tudod, mit érzek, min mentem át, hiszen őket is érinti mindez” – folytatta Fruzsi.

A teljes történet fényében „Különös, hogy amikor egy nem hívő barátommal beszélgetek, könnyebben haragra gyúlok, és a gondolkodásomat ez határozza meg. Ám amikor hívő emberek beszélgetünk egymás között, sokkal inkább szem előtt tartjuk, hogy Isten minket megmentett, és a hála kerül előtérbe” – számol be Szűcs Anna Fruzsina. „Leendő lelkészekként jó, ha megtanulunk hálát adni és köszönetet mondani a nehézségek ellenére is. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem érzünk fájdalmat, vagy nem veszítettünk el számunkra fontos dolgokat, de azt is megmutathatjuk, hogy ezeken túl lehet jutni.

Megélhetjük a haragot is, ám fontos szem előtt tartanunk a teljes történetet. A megbocsátás már megtörtént Krisztus keresztjén, még mielőtt bármilyen nehézséget megtapasztalhattunk volna az életünkben.

De ha még ott tartunk, hogy összetörtünk, akkor azt is vállalhatjuk. A hívő életnek vannak nehézségei, és ezekről beszélnünk kell. Így leszünk önazonosak majd a gyülekezetben is.”

aránt megszólították, támogatásukról biztosították őket már a tragédia utáni első órákban. „Írtak, kerestek olyanok is, akikkel nem tudom, mikor beszéltem utoljára. Mindenkiben volt segíteni vágyás, olyan felajánlások érkeztek, amelyekért nem tudok elégszer köszönetet mondani. Kicsit el is vagyunk szokva attól, hogy mi kapjunk, hiszen hozzátartozik a mindennapjainkhoz a szolgálat.

Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy ennyien szeretnek minket. Ez ráébresztett minket arra, hogy nem csak egymással kell a kapcsolatot keresnünk, hiszen a világnak is szüksége van ránk. Ugyanúgy érdekli őket, hogy mi van velünk, mint ahogy mi

Egy asztal körül Jézussal Ennek egyik legmegrendítőbb példájáról Hábel Marci mesélt. Mint mondta, a Ráday utcai kollégiummal majdnem szomszédos katolikus középiskola diákjai február végi csendes hétvégéjükön bibliodrámafoglalkozáson vettek részt, ahol azt a feladatot kapták, hogy jelenítsék meg az utolsó vacsorát. „Egy hónappal a tűzeset után egy csapat katolikus fiatal úgy dolgozta fel ezt a jelenetet, hogy az utolsó vacsorán Jézussal együtt azok ülték körül az asztalt, akik a tűzesetben a leginkább érintettek: néhány teológus, a gyújtogató fiatalok, az ő szüleik és az árván maradt család.” Újjáteremt mindent Hogy milyen történet része lehet a fájdalom és a veszteség, azt akkor tudjuk meg, ha elég idő eltelik, hogy kibontakozni lássuk azt. Isten ígéretei azonban jó előre kapaszkodót jelenthetnek. Erről már Zoltán Bettina beszélt, aki felelevenítette,

„Ennyien szeretnek” A teológusok arról is beszéltek, men�nyire jólesett nekik az emberek támogatása. Hívők, nem hívők, reformátusok és más felekezetekhez tartozók, régi ismerősök és ismeretlenek egy-

Karakter • parokia.hu • 13

hogy amikor a teológiára került, Isten Igéje szólt hozzá: „Íme, újjáteremtek mindent.” (Jelenések könyve 21. fejezet, 5. vers) „Nagyon kapaszkodtam ebbe az ígéretbe, volt egy táblánk, arra fel is írtam, hogy mindig lássam és bízzak abban, hogy Isten tényleg munkálkodik közöttünk. Ő nem mondott le a mi egyházunkról, hanem szeretné, hogy közelebb legyünk hozzá. Amikor a tűz eloltása után utoljára felmehettünk a szobáinkba, hogy elhozzuk, ami menthető, az aznapi Ige ugyanez volt. Ettől kezdve nem volt kérdés bennem, hogy ez lehet a fordulópont a mi életünkben. Akivel korábban a megújulásért imádkoztunk, még mosolyogtunk is rajta, hogy olyan szépen elképzeltük, hogyan hozza majd Isten a változást. Pedig nincs semmi, ami nagyobb hatást tenne ránk, mint az, ami mindannyiunkra hatást gyakorol. Valószínűleg nem úgy történik a változás, hogy valaki föláll a szószékre, mond valami szépet, és akkor egyszerre mindannyian felébredünk. Ami megráz, az tud mindenkit elgondolkodtatni, hogy végül együtt forduljunk vissza az Istenhez.

Látom, hogy ez történik, mert emberek sorra jutnak el oda, hogy Isten megmentett minket, akkor mit csináljunk másképp.”

14 • Karakter • parokia.hu

Az új élethelyzet egyik legfőbb hozadéka, hogy olyan emberek között élnek, akik még nem ismerik Istent – tette hozzá Zoltán Bettina. „Elég nehezen éltem meg, hogy a mi évfolyamunk nem egy kollégiumba került, pedig nekünk fontos volt, hogy esténként összeüljünk imádkozni néhányan. Aztán úgy döntöttünk, ha ez tényleg fontos nekünk, akkor megyünk és teszünk érte. Én például rendszeresen átjárok a Milestone kollégiumba, ahol van közösségi tér léghokival, biliárddal. Éppen ott beszélgettünk hárman arról, hogy mit mondanánk arra a kérdésre, miért a kereszténység az út Istenhez, és miért nem bármelyik másik vallás.

A portás meghallotta ezt, odajött, elmondta, hogy ez a téma nagyon

érdekli őt, és elkezdett kérdezni, nem provokálva, hanem őszinte nyitottsággal. Látszott az a sóvárgás, hogy neki ez fontos téma. Mi pedig nem erőltettünk rá semmit, csak jelen voltunk. Jellé válni azt jelenti, hogy csak éljük a hétköznapjainkat, és az emberek jönnek, és kérdeznek.”

Erre pedig minden remény megvan. A teológusok elmondták: költözésük után megtudták, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen már régóta imádkoznak azért, hogy az oda járók megismerjék Isten kegyelmét, szeretetét. Mintegy húszan csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, amely célul tűzte ki a missziót a hallgatók körében. „Nekem nagy élmény, hogy már több este is leültünk imádkozni – persze, évfolyamonként máskor is szoktunk, de most ott ült elsős, hatodéves. Isten adta nekünk, hogy értsük meg Őt, miként tudnánk hirdetni az evangéliumot itt” – mondta Zoltán Bettina.

Már most látszik, hogy a január végi események formálták a jövendő lelkipásztorait. Szűcs Anna Fruzsina mindannyiuk nevében szólt: „Megerősödtünk a hitünkben, ez olyan tapasztalat, amiről beszélnünk kell. Igen, nem mindig értjük, Isten mit miért enged meg, de reménységünk van afelől, hogy neki gondja van ránk.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, Jakus Ágnes

Családunkért, falunkért, a fiatalokért Eltérő karakterek, egymást kiegészítő egyéniségek. Nyitottak, lazák, mégis nagyon komolyak. Ritkán szolgálnak együtt, és nincs két egyforma nap az életükben. Ahová csak tudják, elviszik az evangéliumot, sajátos missziót folytatnak falun és százezres nagyvárosban.

A dunántúli ezer fős kisfaluban, Csőszön, két református lelkész is él. Egyikük igazi szervező, talpraesett házias�szony, feleség és ráadásul a helyi gyülekezetet is vezeti. Rendszeresen fut, ilyenkor a futótársainak hirdeti az evangéliumot. Férje inkább vizionál, a tervek megálmodásában jó, és van érzéke a diplomáciához. Ő a székesfehérvári gyülekezetben több mint harmincfős ifjúsági közösséget vezet. Csőszön polgárőri szolgálatot is vállal, valamint egyéni vállalkozó, aki grafikusmunkát végez.

Amikor megérkeztem a parókiára, otthonosságérzés fogott el, pedig nem vagyok sem dunántúli, sem falusi. Deák Péter és felesége, Deák-Vaizer Viktória épp kislányukat hintáztatták a gyönyörű, füves és gyümöl-

Karakter • parokia.hu • 15

csös kertben, amelyet szinte teljesen körbe lehet járni kívülről. Mint mondták, jól érzik magukat Csőszön, ahol a helyiek örömmel fogadták őket mint házaspárt és családot. Péter budapesti, aki helyben is vállal szolgálatot, Viktória a falu szülöttje. „Örülök, hogy megértem őket” Amikor lelkészváltás volt a gyülekezetben, a csősziek számára nem volt kérdés, kit hívjanak meg. Viktória elmondta, hogy hosszú ideig helyettes lelkészek szolgáltak Csőszön, ahol ő is vállalt helyettesítést a teológia harmadik évétől kezdve. A csőszi reformátusoknak éveket kellett várni, hogy végül Viktória legyen gyülekezetük vezető lelkésze, aki, mint mondta, nem szokványos falusi gyülekezetet vett át 2014-ben. „Kislánykorom óta ismernek, őszinte kapcsolatok alakultak ki a gyülekezeti tagok és közöttem. Nem szeretem a formalitásokat, és jónak tartom, hogy nem nagytiszteletű asszonynak látnak. Ezzel együtt időbe telt, míg elfogadtak lelkipásztoruknak.

Nem lett tele a templom attól, hogy helyi vagyok, de örülök, hogy megértem őket, látom a problémáikat, a sebeket, amelyeket több generáción keresztül hordoznak. Tudom a megkötözöttségeiket, és így próbálom elmondani nekik az evangéliumot.”

16 • Karakter • parokia.hu

„Csőszön nem alakultak ki kegyességi szokások, például hogy ki hova ül a templomban, és azon sem botránkoznak meg, ha más felekezetű lelkészt hívok meg szolgálni. A református közösség számára természetes, hogy szolgálatot vállalnak, ez a lelkésznek is nagy segítséget jelent.

Remélem, hogy a helyiek nyitottnak látnak minket, igyekszünk minden korosztályt megszólítani, a családokat behívni, és ezt szeretettel tenni.”

Fiatalok tüzét táplálni Ez a nyitottság és befogadás vizsgázott, amikor a budapesti származású Péter megérkezett a faluba. Mint kiderült, még él a felfogás, hogy ha valaki még nem fogott kapát és nem volt rajta gumicsiz-

ma, akkor nem biztos, hogy életben marad vidéken. Péter, ahogy ezt viccesen elmondta, életben maradt, és a helyiek könnyedén elfogadták lelkipásztoruk férjét. Szociológus végzettségűként látott már falut régebben, Csősz mégis nagyon idegen volt számára. Most már szépnek látja, felesége és a helyiek nyitottsága által megszerette.

A székesfehérvári szolgálatáról is mesélt, kiderült, több újítást is bevezetett a helyi ifiben. „Hatodévesként az egyik konfirmandus táborban vettem részt, ahol a kamaszok egy csoportjának nagyon megtetszett az a szolgálat, amit társammal, Illés Annával végeztünk. Szeptemberben egy félosztálynyi fiatal rögtön ifis lett a gyülekezetben, ez a mag akkor tíz főt jelentett, ma átlagosan harmincan vannak a pénteki ifin Székesfehérváron. Jó látni, hogy a helyiek szívesen támogatják az ifjúsági munkát. Megvannak a magunk küzdelmei, a fiatalok néha rendetlenséget hagynak maguk után, de ezt el kell hordozniuk a gyülekezeti tagoknak, és a fiataloknak is meg kell tanulniuk, hogy gyülekezetben vannak, ahol az idősebbekre is oda kell figyelnünk.”

Mint kiderült, a fiatalok szolgálatot is vállalnak a gyülekezetben. „Két raklapból készítettek egy pultot, és havonta egyszer az istentisztelet után kávéházat üzemeltet-

nek, amelyet Refpresszónak neveztek el. Takarítást is vállalnak, énekkel, zenével is szolgálnak, emellett a városban önkéntes munkát végeznek. Folyamatosan dolgoztatom őket, mindig vállalunk valamilyen szolgálatot. Olyan gyülekezetekbe is elmegyünk, ahol nincs ifi: a helyi lelkész meghív minket, és a fiatalok elmondják, mennyire jó az ifihez tartozni, és ezt hogyan élik meg. Minden félévben jön egy ilyen felkérés, terveink szerint legközelebb Kőszegre megyünk.” Értéket képviselnek Viktória elmondta, a helyiek sok áldását tapasztalják annak, hogy „két lelkészük” van. „Falun általában egy adott lelkész szolgál sokáig és a gyülekezet csak őt hallgatja, mi azonban ketten vagyunk, ez ad egyfajta változatosságot. A szolgálatot komolyan meg kell szerveznünk, egymást váltjuk, így ritkán látnak minket együtt.

Amikor én szolgálok, Peti a gyerekekkel foglalkozik, amikor én vagyok a két kislánnyal, Peti Székesfehérváron van, vagy Csőszön szolgál. Azt már látják a helyiek, hogy értéket képviselünk a családi és közösségi életben, és ez vonzó számukra.” „A falu előtt családként jelenünk meg – vette át a szót Péter. „Egyfajta elöljáróknak látnak minket, akik jelen

vannak Csőszön: látják, ahogy toljuk a babakocsit, sétálunk az utcán, játszunk a gyerekekkel, részt veszünk rendezvényeken. Örülnek a fiatalságunknak, a gyermekeinknek, és látják, hogy gazdái vagyunk a parókiának. Igyekszünk minden falusi rendezvényen tevőlegesen részt venni, azt érezzük, a gyülekezet mögöttünk áll. Összesen négy táborunk van, egy a családoknak és a gyermekeknek, valamint két napközis tábort is szervezünk, ezeknek nagy hírük van.”

Hogyan néz ki egy napjuk?

A különféle szolgálatokat hallva arra voltam kíváncsi, hogy általában hogyan néz ki egy nap a Deák-Vaizer családban. Péter elmesélte, hogy nincs két egyforma nap az életükben. „Tegnap például reggel nyolckor

elmentem, este nyolckor hazajöttem, Viki a gyerekekkel volt és dolgozott, az esti gyülekezeti programra közösen készültünk. Estére szeretetvendégséget szerveztünk, beszélgetés közben megengedtük a vizet a gyerekeknek, hazatereltük a gyülekezeti tagokat, majd lefeküdtünk. Ma Viki tart bibliaórát a nyugdíjasklubban, majd futni megy a barátaival, futás közben, baráti módon hívogatja őket a közösségbe. Aztuán óvodai hittant tart, majd jönnek a baba-mamások.

Ma főleg én vagyok a gyerekekkel.

Ezt a két napot nem lehet összehasonlítani, mindig más és más napokat élünk meg. Ez a közös életünk elején stresszes volt, ma már jobban tudunk ehhez alkalmazkodni.”

Elsőgenerációs hívőként élni és szolgálni Mikor a családi mintákról esett szó, kiderült, hogy mindketten elsőgenerációs hívők és lelkészek: Viktória édesapját nyolcéves korában elvesztette, édesanyja eredetileg villamosmérnök, most egy multinál beszerző.

Péter édesanyja háziorvos, édesapja villamosmérnök, vállalkozó.

Péter elmondta, hogy megtérése után politikus akart lenni, ebben nagyon támogatták a szülei, de hamar rá kellett jönnie, ez nem az ő útja. A lelkészi létet azonban nem mindig egyszerű elfogadtatni és megértetni a szülőkkel. „Akkor jöttem rá, hogy Isten lelkipásztorként látna szívesen, ami-

Karakter • parokia.hu • 17

kor megmaradtam a teológián – nem voltam mintadiák. Elmagyaráztam a szüleimnek, ha lelkész leszek, karácsonykor nem lehetek otthon, velük, ezt végül elfogadták. Most, hogy látják, szép életünk van és megtaláltuk a helyünket, megnyugodtak, már másként tekintenek rám és feleségemre, mint amikor még teológusok voltunk.

Küzdelmek, áldások, gyermekek „Mi magunk nem voltunk lelkészgyerekek, és nem is kaptunk keresztyén neveltetést, leszámítva a fiatalkoromat, amikor édesanyám megtért” – vitte tovább a beszélgetést Viktória. „Most még könnyű dolgunk van, mert Hanna és Léna kicsik. Örülünk, ha megszokják a környezetet, a közösségi létet, de meg kell tanítanunk, hogy a gyülekezetben tapasztalt bizalmat sajnos nem lehet mindenkivel szemben gyakorolni a világban. Azt nem szeretnénk, ha burokban nőnének fel, ezért sem tervezzük egyházi iskolákba járatni őket. Látniuk kell a való világot, és komoly feladatunk lesz erről beszélgetni velük.”

Péter és Viktória két kislányt nevel, akik között tizenhárom hónap különbség van. A gyermekek születése nem volt zökkenőmentes, erről Viktória őszintén beszélt. „Gyermekeink születése együtt zajlott a lelkésszé érésünkkel. Zöldfülűek voltunk, és nem volt könnyű belerázódni a lelkészcsaládos létbe. Hannának szoktam mondani: »le a kalappal előtted, hogy apává és anyává érleltél bennünket«.

Sürgősségi császárral jött világra, én nem is láttam őt, mikor megszületett, Peti mellkasára rakták az orvosok.

Neki ez sokat segített, nekem azonban komoly harcot jelentett, hiszen nem úgy született, ahogy szerettük volna, nem tudtam mellette lenni, ez minden anyánál küzdelmes időszak.

Most már hatalmas bizonyságként tudom elmondani, hogy milyen volt anyaként ezt átélni, és Isten hogyan segített át ezen.”

18 • Karakter • parokia.hu

Viktória, mint fogalmazott, „zsonglőrnek” látja magát, aki egyszerre „négy labdát dobál”, hiszen lelkész, feleség, lelkészfeleség és édesanya egyben. „A gyülekezet ezzel együtt nagyon toleráns volt a gyerekek születésekor, örültek, ha ott tudtam lenni velük, megértették a helyzetet. Tudatosan kell időt fordítani arra, hogy családként együtt legyünk, és ketten is külön. Attól még, hogy kirándulni megyünk a gyerekekkel, én feleség is vagyok, ezt nem szabad elfelejtenünk, ezért randizni is szoktunk Petivel.” Életük végéig elkíséri őket A házaspár szerint az egészséges családi életben és a nevelésben a hitelesség a legfontosabb kulcs. Amikor a távlatokról, a jövőről beszélgettünk, ez többször is megjelent a beszélgetésben. „Ez abban is megmutatkozik, hogy bocsánatot kérek a kétéves gyermekemtől, ha türelmetlen vagyok. Nem próbálom tökéletes lelkésznek és anyának mutatni magamat, aki tökéletes házasságban él.

Ember vagyok, én is kiabálok néha a gyerekekkel, elfáradok. Ebben mutatkozik meg, hogy Istenre szorulok, aki erőt ad a mindennapokban.”

Péter elmondta, számára mit jelent hitelesen megélni a különféle szerepeket. „A mi szánkat is elhagyja néha egy-két szitokszó, semmiképp sem akarom megjátszani magam a gyerekek és a gyülekezet előtt. A helyiek látnak fürödni a strandon, vagy pólóban itthon, a gyerekek így nem azt gondolják, hogy apu és anyu megváltozik, ha a gyülekezeti tagokkal van. Azt is el kell fogadnunk, ha majd nálunk hitelesebb keresztyénekkel találkoznak, és ezt a szemünkre hányják. Mi is tanulunk azoktól a családoktól, ahol sikerült hívő gyermeket nevelni, és látjuk a szülők elszántságát. Ez a tanulás egész szolgálatunk és életünk során elkísér minket.”

Somogyi Csaba Képek: családi archívum

Te nagyon erősnek látsz engem Ha Isten ad nekünk valakit, azt vissza is veheti. Aki azonban teljesen az Ő kezébe helyezi magát, megtapasztalhatja, milyen erősnek látja őt az Úr.

Géczy Ráhel és Bugovics Botond nagyjából négy évvel ezelőtt házasodtak össze. Ráhel magyar- és némettanár, Botond webfejlesztő, egy gyülekezetbe járnak. Már nagyon érett bennük, hogy szeretnének babát, hogy fiatalon szeretnének szülők lenni. Mindez azonban nem volt olyan sima út, mint ahogy azt elsőre gondolták.

Kisfiukkal, Balázzsal sok mindenen mentek keresztül az elmúlt hónapokban, erről meséltek otthonukban, nem sokkal egy komoly műtét után.

Karakter • parokia.hu • 19

Kilenc hónap „A tizenkettedik héten volt egy ultrahangvizsgálat, ahol azt mondták, elég nagy rá az esély, hogy valami genetikai vagy szívfejlődési rendellenessége van a babának” – kezdett bele a történetbe Ráhel. „Inkább a genetikait hangsúlyozták jobban, mert a vastag tarkóredő például a Down-szindróma egyik leggyakoribb magzati jelzője. Ez volt az első sokk.

Hidegzuhanyként ért, hogy hiába vagyunk fiatalok, ilyen mégis előfordulhat velünk. Ez nagyon nehéz időszak volt.”

A vizsgálatok után közölték velük, hogy ha beigazolódna a gyanú, akkor mennyi ideig lehet még elvetetni a magzatot. „Korábban már átbeszéltük, hogy ez szóba sem jöhet” – mondta Botond. Ráhel is megerősítette: úgy voltak vele előtte, hogy ha valami bajt mutatnának is ki a vizsgálatok, akkor sem vetetnék el a babát. De azt fontos tapasztalatként osztották meg, hogy amikor az ember benne van ebben a helyzetben, akkor bizony ismét ki kell mondania, hogy igen, megtartom. Az embernek lehetnek elvei, de ilyenkor újra döntést kell hozni. „Maga a döntés meghozása nem volt nehéz. De az az időszak viszont igen. A kapcsolatunkat is egy kicsit megpróbálta. Mindketten nagyon frusztráltak voltunk, idegesek a tehetetlenségtől” – folytatta Botond.

Ráhelnek is a bizonytalanság volt a legnehezebb. „Azon kattogtam folyamatosan, mi van, ha tartósan beteg gyerekünk lesz, aki élete végéig gondozást igényel. Ez kemény volt.

Mindezek ellenére voltak örömteli részei a várakozásnak, nem csak aggodalommal telt a kilenc hónap.” „Különösen jó volt megtapasztalni, hogy sokan imádkoztak értünk.

Naponta kaptuk a bátorító üzeneteket, Igéket. Ez rengeteget jelen-

20 • Karakter • parokia.hu

tett nekünk” – vette át a szót Botond.

Volt, hogy mindkettejük családja böjtöt tartott. A kis Balázs már a születése előtt megmozgatott, összehozott mindenkit. A várandóság második fele már könnyebben ment.

tett érzékelni. Egy hét múlva, amikor visszamentek a kardiológiai intézetbe, már nem is engedték haza a kicsit, mert olyan tempóban szűkült össze az aortája. Azt mondták, ha teljesen összezáródik, akkor leáll a szív.

Kiderült, hogy nem genetikai rendellenességről van szó, hanem lyukas a baba szíve. Nyitva maradt a kérdés, hogy kell-e majd műteni, vagy elég gyógyszeres kezelés, esetleg spontán záródnak a lyukak. „Ezzel már úgy voltunk, hogy ez a sokkal kisebbik rossz, ahhoz képest, amikkel riogattak” – emlékezett vissza Ráhel. „Akkor már tudtuk, hogy a szívével valami lesz, de ez nem feltétlen az egész életre kiható dolog. Ekkorra már békességünk volt, és nagyon vártuk őt.”

„Ez egyrészről iszonyú ijesztő dolog volt, ugyanakkor erősen ott volt benne az isteni kegyelem, hiszen ha nem mentünk volna el a korábbi kontrollra, fel sem fedezték volna” – emelte ki Ráhel, aki ehhez kapcsolódóan felidézett egy másik történetet is: „A terhességem alatt volt egy osztálytalálkozóm. Hárman ültünk ott egymás mellett nagy pocakkal.

Később is nyomon követtük, kivel mi újság. Balázs született meg elsőként. És valamivel utána az egyik lány azt írta, hogy meghalt a babájuk.

Nem érezte a mozgását egyik délelőtt, úgyhogy bementek a kórházba, de a köldökzsinór el volt szorítva. Megszülte a halott babáját. És ez annyira kiakasztott, hogy onnantól kezdve csak szorítottam magamhoz a Balázst, hogy: te viszont élsz! Ez elő tudja hozni a hálát. Így bennem nem az volt, hogy minden milyen tragikus Balázzsal, hanem hogy micsoda kegyelem, hogy idejében észrevették a bajt.”

Sejtették, hogy Balázsnak műtétre lesz szüksége, csak az volt ijesztő

„Te viszont élsz!” „Balázs kéthetes korára kaptunk beutalót a kardiológiára” – folytatta Botond. „Elmentünk, és vártuk a jó híreket. Hátha el is múlt ez a rendellenesség. Ehelyett azt mondták, hogy egy hét múlva jöjjünk vissza, mert egy kis aortaszűkületet látnak.” Ez új dolog volt, amit korábban nem észleltek. Külsőleg nincsen markáns jele, legfeljebb a nehézlégzés utalhat rá valamennyire, de Balázs kapcsán mindebből semmit nem lehe-

a számukra, hogy ennyire hirtelen. „Felmerült, hogy eltolják-e későbbre, mert minél kisebb egy szervezet, annál kockázatosabb egy műtét. Ha egy-egy héttel el tudják tolni, már az is jó lehet, csak a másik oldalról meg veszélyes, hogy szabad-e várni addig” – magyarázta Ráhel. „Az volt különösen nehéz, hogy folyamatosan változtak a dolgok. Kiírták a műtét időpontját, rákészültünk lelkileg, azután előtte nem sokkal azt mondták, hogy lehet, hogy egy picit eltolják.”

Intenzív A műtét előtti nap Balázs édesdeden aludt a fekvőbeteg-osztályon, Ráhel még mellette lehetett. A nővér egyszer csak közölte, hogy nem jelzi a véroxigénszintet a szaturációmérő.

Hozott egy újat. Az sem működött.

Ráhel ekkor már kezdett nyugtalan lenni. A harmadik sem működött. A szomszédon működött. Jött egy orvos, elkezdte meghallgatni a babát, és először csak annyit mondott, hogy hozzanak EKG-t. Eltelt három másod-

perc, tovább hallgatta, és azt mondta: nem kell EKG, vigyék az intenzívre. „Ez annyira ijesztő volt! És mindeközben Balázs aludt. A legnehezebb azt megtapasztalni, amikor nincsen külső jele a bajnak” – idézte fel Ráhel.

Botond így folytatta: „Az intenzíven megállapították, hogy valami ingerülethurok alakult ki, és ez nagyon megterhelte a szívét. Magas volt a pulzusa. De szerencsére tudtak segíteni rajta. Azt mondták, hogy ha ez nem jelentkezik többször, akkor nincs probléma.” „Lelkileg a legnehezebb a műtét előtti este volt, amikor ott kellett őt hagyni, és én először nem maradhattam mellette. Hazamentünk aludni, hogy másnap reggel még be tudjunk menni hozzá. Jöttünk a kocsival, és nem tagadom, végigbőgtem az utat. A Bethel Musicnak az I’m no victim című számát hallgattuk folyamatosan, amely minden sorával azt fejezi ki, hogy feltétel nélkül az Úr

kezébe adok mindent. Egyébként a várandóság alatt is ez volt az a szám, amit betettem, és egész nap tudtam hallgatni” – emlékezett vissza Ráhel.

Aznap este nagyon csöndesnek érezték a házukat. „Amikor másnap mentünk be hozzá, a folyosón közeledve az inkubátorhoz már láttuk, hogy felénk fordul, nagy szemekkel néz ránk és vár bennünket. Nyugodt volt és békés, mégis olyan szívszorító volt, ahogy ott feküdt. De előző este is, amikor ott kellett őt hagynunk, még a folyosó végéről is láttuk, hogy figyel bennünket, ahogy elhagyjuk az osztályt.”

– mesélte Botond. Balázs ráadásul nem ehetett a műtét előtt hét órán át. Egy babának, aki előtte háromóránként evett rendszeresen, ez igen megterhelő.

Teljesen Isten kezében „Úgy éltem meg ezt az egészet, hogy Isten ad valakit, de vissza is veheti. De mindeközben meggyőződésem, hogy nem akarja visszavenni.

Ez a teljes odaadás. Teljesen Isten kezébe adni. Mert igazából tényleg nem tudok semmit sem tenni; és a végén, a teljes feladásnál rájövök, hogy ez tulajdonképpen felszabadító” – mondta Ráhel. „Amikor még nem vártuk Balázst, de már imádkoztunk érte, hogy lehessen, akkor a Bibliából Annának a történetét olvastam el hozzá, ahogyan felajánlja a gyermekét. Ezt imádkoztam én is, előre fölajánlottam az Úrnak. A napokban eszembe jutott, hogy ezt az Úr számon is kéri.” „Én is úgy éltem meg, hogy tehetetlen vagyok ebben a helyzetben” – vallotta meg Botond. „Egy dolgot tudok tenni, hogy az én Uramhoz megyek, és Őt kérem, aki tud tenni. Akkor is, amikor mi képtelenek vagyunk rá. A gyermekünket az Ő kezébe helyeztük azzal, hogy tudjuk, ott van a legjobb helyen.”

Karakter • parokia.hu • 21

„Mi azon voltunk, hogy a mi pici részünket megtegyük, és attól kezdve meggyőződésünk volt, hogy tényleg a legjobb kezekben van.

Nemcsak orvosi szempontból, ami szintén megnyugtató volt, mert tudtuk, hogy európai szinten elismert sebészek is vannak abban az intézetben, hanem hogy Balázs az Úr kezében van” – tette hozzá Ráhel.

Bárkivel, bármikor „A műtét alatt rengeteget beszélgettünk másokkal a várakozóban” – mesélte. „Egy házaspárnak a másfél éves kislányát műtötték valami teljesen egyedi szívproblémával. Együtt vártunk, együtt szurkoltunk. Közel kerültünk hozzájuk. Miután a miénket előbb kihozták, mi már túl voltunk a nehezén. Ők viszont elvesztették a gyermeküket. Nem élte túl a műtétet.

Ott voltunk négyen, és a mi babánk túlélte, az övék meg nem. Ezek feldolgozhatatlan dolgok. Mit lehet ilyenkor mondani nekik?”

Ráhel egy másik szívszorító történetet is felidézett. Miután Balázst már lehozták a műtőből, volt mellette egy baba, akiről a szülei lemondtak, amikor kiderült, hogy szívbeteg. „Ott voltak egymás mellett. Mi bejártunk, amikor lehetett, és ott volt a másik kisbaba, akihez napok vagy hetek óta nem jött senki. Rá sem néztek. Isten engedett belelátni ilyen történetekbe.” „Éljük a hétköznapjainkat, és közben nem is tudjuk, hogy valahol egy ilyen kórházban milyen küzdelmek játszódnak le” – mondta Botond. „Azon gondolkoztunk, hogy eközben meg mások élik a mindennapi életüket, és mi mennyire más helyzetben vagyunk éppen.” Ugyanakkor baj bárkivel, bármikor megtörténhet. Akár hívő az ember, akár nem. „Az Ige is azt mondja, hogy akár homokra, akár sziklára építesz, mindkettőt érni fogja a vihar, ebben nem külön-

22 • Karakter • parokia.hu

böznek. Abban különböznek, hogy a házak a vihar során megmaradnak-e.” „Nagy békességet láttam rajta” Balázs a sikeres műtét után gyorsan gyógyult. Innentől mindig minden vizsgálaton jó eredményei voltak, nem volt semmi probléma. Végül kilenc nappal a műtét után mehettek haza. A lyukak a szívén továbbra is láthatóak voltak, de még mindig maradt rá esély, hogy spontán záródnak. „Mivel Balázs még nagyon fiatal, mostanra már olyan a seb a hátán, mint amikor egy felnőtt csak megvágja magát. Ennyire gyorsan gyógyul” – mondta Ráhel. „Biztos vagyok benne, hogy ebben az érte való imádkozásoknak óriási szerepe van. Megható volt látni, hogy ez mennyire megmozgatta az embereket.”

Az is fontos, hogy az ember beszéljen a gyerekéhez ilyenkor. „Nagy imádságunk volt, hogy amikor nem lehetünk vele, az Úr lelke kerüljön hozzá közel, Ő gondoskodjon róla, Ő vigasztalja, Ő adjon neki erőt. És az az érdekes, hogy nagy békességet láttam rajta. Ez megnyugtató volt.”

Megélni a jelent Botond számára megnyugtatóbb volt az otthoni biztonságban. Ráhelnek azonban pont ettől lett a biztonságérzete hiányos. „Itt nincs folyamatos vizit, ránk van bízva minden. Be kell adnunk a gyógyszert, ki kell tapintanunk a pulzust, figyelnünk kell a légzésszámot, és biztosítani a megfelelő folyadékbevitelt” – magyarázta.

Az egészet ezután kezdték csak feldolgozni, mert korábban annyira egyik pillanatról a másikra változott minden, hogy nem volt idejük rá. „Az ember ilyenkor csak teszi a dolgát. A feldolgozás vagy elmarad, vagy későbbre halasztódik” – mesélte Ráhel. „Csak az volt bennem, hogy szeretnék elmenni sétálni és imádkozni. Az egyik nap én vittem vissza a védőnőhöz a mérleget.

Fantasztikus, hogy felértékelődik az ilyesmi. Máskor ki se mozdulnék, de most elmentem, egyedül voltam, jó volt. Ugyanakkor mire hazajöttem, már annyira hiányzott!” „Az a nagy kihívás az életben, hogy ne mindig csak várakozzunk valamire. Korábban mindig vártam valamit. Vártam, hogy vége legyen az egyetemnek. Elkezdtem dolgozni, és akkor arra vártam, hogy megszüles-

hagyta, vagy pedig még erőteljesebben az Úrba kapaszkodik, mint korábban, mert valóban életfeltétellé válik számára Isten jelenléte. Én nem úgy éltem meg ezt az időszakot, hogy az Úr elhagyott engem. Inkább az volt bennem, hogy: te jó ég, ha engedsz belemennem ilyen helyzetbe, akkor Te nagyon erősnek látsz engem, sokkal erősebbnek, mint én magamat!

Mert az meggyőződésem volt, hogy nem enged ránk az Úr nagyobb terhet, mint amekkorát el bírnánk hordozni. És ezek szerint úgy látta, hogy ezt el tudjuk hordozni.”

sen Balázs. Amikor megszületett, arra vártam, hogy tudjam, miért sír, és ne csak találgatni kelljen. De ha folyamatosan várok, akkor utána hiányozni fog ez az időszak. Most az van bennünk, hogy a jelent meg kell élni” – fejtette ki Ráhel.

Hajótöröttek Az ember könnyen gondolhatná, hogy nagy ijedtségekkel és folyamatos félelemérzettel élték át az elmúlt időszakot, de ez nem volt mindig így. Akkor is sok örömük volt, amikor a kórházban voltak. „Nem elbagatelizálni akarom, vagy félvállról venni. Különböző szakaszai voltak. Amikor a műtét előtt jöttünk haza a kocsival, csak ültünk, és még beszélgetni sem tudtunk, csak sírtunk, és hallgattuk azt a számot. Az ilyen este volt. Utána viszont, amikor minden a várt módon alakult, annyira tudtunk örülni minden egyes kis lépésnek” – vallotta meg Ráhel.

Botond szerint sem élték meg annyira tragikusan az egészet. „Én egyébként szerettem mártírként láttatni magamat, a körülmények áldozataként, de többek között a mostani helyzet is segített átformálni a hozzáállásomat abban, hogy ez nem helyes gondolkodás. Egyszerűen ebben kell

nekem helytállni, másoknak meg más problémái vannak. Szembe kell nézni vele, és amit lehet, azt meg kell tenni” – vallotta meg Botond. „A keresztyének közül sokan hajótöröttek. Nagy kérdés, hogy a nehézség Istentől eltávolítja-e őket vagy ellenkezőleg” – vélte Ráhel. Hozzátette: nem feltétlen azok boldogabbak, akiknek rendben van az életük. „Ha adódik ilyen helyzet, vagy akár tartósan beteg gyereke születik valakinek, és előtte is hívő volt, az kimozdítja őt ebből a helyzetből valamilyen irányban. Nem tud úgy maradni, ahogyan addig volt. Vagy elfordul az Úrtól, mert úgy érzi, Isten átverte, cserben-

Öt hónap múlva Interjúnk után nagyjából öt hónappal megkerestem Ráhelt, hogy megtudjam, mi lett a történetük vége.

Elmesélte, hogy Balázs nagyon szépen felépült, és rendkívül eleven, drága, mosolygós kisfiúvá vált. A lyukak a két szívkamra közti sövényen Istennek hála spontán záródtak, azok már semmilyen beavatkozást nem igényelnek. Mostanra a vérnyomásának beállítására szedett gyógyszereken és azon a kis vékony műtéti varrott seben túl semmi jele annak, hogy milyen küzdelmeket vívott élete első hónapjaiban. „Isten csodálatos munkája és kegyelme ez mind. Övé minden dicsőség” – adott hálát Ráhel.

Barna Bálint Képek: Füle Tamás, Bugovics család

Karakter • parokia.hu • 23

Eltökélt szívű nők Hány ismerős arc, és mennyi soha el nem mondott történet! Vajon ismerjük azokat, akik előttünk ülnek a templomban? A fasori református nők egy bögre forró ital mellett kezdték el történeteiket egymással megosztani. És persze a fodrásszal, a barátnővel és a szomszédasszonnyal is, hiszen minden érdeklődőt várnak a hónap utolsó szombat délutánján a Fasori Református Egyházközség gyülekezeti termében, ahol egy meghívott vendéggel beszélgetnek kávéházi hangulatban az egész életen át tartó szolgálatról, a gyereknevelésről, a veszteség feldolgozásáról a társra várásról vagy éppen arról, mit jelent megküzdeni a házassági krízissel.

Csupa nőt érintő téma, de nem szak-

24 • Karakter • parokia.hu

értőktől vagy bármilyen oknál fogva kiemelkedő vagy népszerű emberektől hallhatnak róluk az érdeklődők, hanem úton lévő, istenhívő, hétköznapi nőktől és asszonyoktól – egyedülállóktól, kisgyermekesektől, elváltaktól, özvegyektől. Nőktől, akik eljárnak a vasárnapi istentiszteletre, és nőktől, akik időnként nem találják a visszautat a gyülekezetbe – vagy éppen azért tesznek láthatatlan erőfeszítéseket, hogy másoknak segítsenek megtalálni azt.

Akik elkötelezték magukat Isten mellett Őszinte, mély beszélgetések ezek, hívő és nem hívő nők számára egyaránt tanulságosak. A sorozat megálmodói szerint azért, mert meghívott vendégeik éppen olyanok, mint bármelyikünk, mégis jó példák, hiszen elkötelezték magukat amellett, hogy Isten uralma alatt fogják élni az életüket. Innen az Eltökélt szívű nők kifejezés is, amelyet Priscilla Schirer amerikai keresztyén szerző azonos

eljutni a saját döntésemig, ha arra kerül a sor, hogy megharcoltam azt Istennel” – mondja Kovács Dorottya.

A három barátnő eleinte egymással beszélgetett hasonló kérdésekről, aztán arra gondoltak, miért is ne bővítenék ki a kört a gyülekezet lányaival, asszonyaival.

című könyve ihletett. „Mindhárman olvastuk ezt a könyvet, és meghatározóvá lett számunkra abban, hogyan gondolkozzunk keresztyén nőként.

Azt tartjuk eltökéltnek, aki meghozta azt a döntést, hogy Istennel járja az útját, és minden élethelyzetben kitart mellette” – magyarázza ZilaiMérges Beáta.

„Hogy ez mit jelent, azt együtt keressük. Nem vagyunk hibátlanok, nem hozunk mindig jó döntéseket, viszont ha már elköteleztük magunkat Isten mellett, az mindent meghatároz. Akkor már nyugodtan lehetünk nyitottak, és őszintén beszélhetünk egymásnak a hibáinkról is” – fűzte hozzá Gér-Bódiss Tímea. „Ha látjuk, hogy valaki meghozott egy döntést és kitart mellette, az már támogatást jelent számunkra. Az ő példája ugyanis megmutatja, hogy nem fél megtenni valamit, elég bátor hozzá. Így ha én magam nem kerültem is még az övéhez hasonló dilemma elé, már tudom, hogy én is úgy akarok

Sebezhetők és példaképek Mivel a gyülekezeti alkalmak inkább frontálisak – egy ember beszél sokakhoz –, általában nem marad idő a hallottak feldolgozására, a párbeszédre, a csoportos lelkialkalmakon pedig inkább az azonos korosztályhoz tartozók találkoznak. Az Eltökélt szívű nők délutánjain viszont a fiatalabbak tanulhatnak az idősebbektől, és fordítva.„Mind példákat és példaképeket keresünk magunknak, és rájöttünk, hogy mennyien vannak körülöttünk ilyenek! Már a közvetlen környezetünkben is mindenkinek van olyan története, istenélménye, tapasztalata, amiből mindannyian épülünk. Nem kell ehhez messze nyúlnunk, elég észrevennünk azokat, akikkel jót lehetne beszélgetni” – mondja Timi. Az őszinteség szerinte már első alkalommal is felszabadító erejű volt, azokat is megragadta, akik először jártak a fasori templomban. „Ha merünk sebezhetők lenni, az már önmagában is érték: megváltoztatja a légkört, és másokat is megnyílásra késztet.”

Nem tökéletes, de szeretett És bár az összejövetelek témája nem az, hogy mit jelent nőnek lenni, erről is elgondolkodtat a sorozat, amely nemcsak Istenről szóló tanúságtétel lehet, hanem az egészséges nőképet is alakíthatja a jelenlévőkben. „Minden beszélgetőpartnerünk teljesen más személyiség, ahogy mi, nők: egyikünk önértékelési problémától szenved, a másikunk túlértékeli önmagát. Annyira változatosak vagyunk ezen a skálán, ezért mindenkinek a személyes Isten-kapcsolatában kell megtalálnia a nőiességét. Mi nem akarunk példát statuálni, hogy milyen az igazi nő, nem a nőiességre hívjuk föl a figyelmet, hanem arra, hogy a meghívott vendégünk hogyan él meg valamit az Isten-kapcsolatában” – hangsúlyozza Bea. „Mi, nők talán a férfiaknál is hajlamosabbak vagyunk arra, hogy kifelé kiegyensúlyozottnak mutassuk magunkat, és befelé éljük meg a kudarcainkat” – veszi át a szót Timi. „Nehéz elfogadnunk a saját sebezhetőségünket, pedig nem kell tökéletesnek lennünk. És mivel nem is vagyunk azok, Jézus így szeret minket, és így halt meg mindannyiunkért.

Ez felszabadító, mert Ő megengedi nekünk, hogy őszinték legyünk, és elmondjuk akár a kétségeinket is.

Ott van velünk a döntéseinkben, és

Karakter • parokia.hu • 25

akkor is, ha hibázunk. Ráadásul, mi, nők értjük egymást, hiszen életkortól és élethelyzettől függetlenül hasonló kérdésekkel vívódunk.”

Dorottya szerint az a nő, aki Krisztusban van, más, mint aki csak úgy magától lenne, és ennek sok jele van. „Az eltökélt szívű nőt egyfajta fáradhatatlanság jellemzi. Bármilyen kudarcot él át, Istenbe kapaszkodva fel tud állni, és látni képes, mi felé tart az élete. Ahogy az Ige mondja: nevetve néz a holnap elé. Egy nőnek, ha Istenben van, a körülményektől független boldogsága lehet, és mély békessége, akkor is, ha néha elcsügged, vagy nem tudja a választ a kérdéseire. Minket is felüdít a közelsége egy ilyen nőnek, mert Istenre néz, őt látva felderül, és ezt az örömöt közvetíti másoknak is.”

Oda- és visszatalálni a gyülekezetbe A szombati összejöveteleknek a kapcsolatépítésen, a példaadáson és a hitmélyítésen kívül van más gyümölcse is. A gyülekezetekben több női alkalomra, konferenciára lenne szükség, ahova bátran eljöhetnének az elvált, gyermeküket egyedül nevelő édesanyák is – mondja Bea. Timi szerint sok gyülekezetben az testesíti meg a tökéletes keresztényt, aki családban él, gyerekei vannak, munkája van és szolgál, így hát neki könnyű

beilleszkednie. „Viszont ott vannak, akik egyedül élnek, vagy akiket tragédia ért. Mindenkinek az jut eszébe róla, és nem merik megszólítani. Aki családban élt, de elvált, és úgy próbál visszatérni a gyülekezetbe, annak nehezebb visszaintegrálódnia. Sokan vannak így, többen, mint gondolnánk.

Már a legelső alkalommal egy ilyen nő volt a vendégünk, és ő elmondta, hogyan tért vissza a gyülekezetünkbe, ahova korábban még családostul járt, sőt, presbiter volt a férje.

Ez bátorító lehet azok számára, akik hasonló helyzetben vannak.”

Hogy mit jelent visszatalálni a gyülekezetbe, arról Timinek és Beának is van tapasztalata, hiszen kicsi gyermekeket nevelnek. Éppen egyikük altatása közben jutott Bea eszébe a

női alkalom ötlete, ami már más formában a többiekben is felmerült.

Férjeik támogatták őket, míg feleségeik szolgálnak, együtt vigyáznak a gyerekekre, Dorottya férje pedig kamerán rögzíti a beszélgetéseket.

Igaz, arról már nekik is van tapasztalatuk, hogy ha a kamerát lekapcsolják, a jelenlévők még inkább megnyílnak egymás előtt. Ezért is érdemes minden hónap utolsó szombatján személyesen ellátogatni a fasori református gyülekezetbe, mert ott jut idő a kérdések felvetésére és a beszélgetésre is. És ki tudja, talán még barátságok is szövődnek. Egy biztos: az összekacsintás megszületik azok között, akik korábban is kapcsolódtak egymáshoz, de más formában, talán felületesebben. Van, aki számára pedig egyenesen ez az az alkalom, ahol ismét ajtó nyílhat előtte először vagy újra a gyülekezetbe.

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Az Eltökélt szívű nők sorozatot a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány támogatja az általuk készített videófelvételekkel, amelyek a YouTube videómegosztó csatornán érhetők el. A soron következő beszélgetésekről az Eltökélt szívű nők Facebook-oldalon tájékozódhat.

26 • Karakter • parokia.hu

Nem vagy egyedül Hogyan szólítsuk meg a 21. századi fiatalokat?

Miként alakítja át a kapcsolatokat a virtuális valóság?

Mi valójában egy ifivezető feladata?

Sokakat érintő, nehéz kérdésekről gondolkodtak együtt idén tavasszal ifjúsági csoportok vezetői és önkéntesei a gazdagréti ifivezetőképzésen.

Az Ifjúságépítők közösség második ifivezető-képzésén a fiatalos témákat sodró lendületű, rövid előadásokban és az elmélyülést is lehetővé tevő műhelyekben, kreatív módon közelítették meg a meghívott szakemberek, valamint a szolgálat elindítását tervező vagy éppen régóta végző ifjúsági munkások.

Jó vagy rossz az internet?

Ha azt kérném az olvasótól, gondoljon egy mai fiatalra, mi az első kép, ami megjelenik a képzeletében?

Nekem egy tizenéves fiatal okostelefonnal a kezében.

Talán nem véletlen, hogy a kétnapos képzés nyitó előadása az online térről szólt. Ebből kiderült, a legnagyobb közösségi oldalnak, a Facebooknak 5,8 millió magyarországi felhasználója van. A 16 és 24 év közöttiek 97 százaléka használ valamilyen közösségimédiaprofilt. Ám az online tér kiterjesztett énje nem feltétlenül egyezik a valóságossal, az „avatárunk” ugyanis nem hordozza magában a valóságos fájdalmakat, hiányokat, betegségeket. Magyarul: az interneten idealizált képet mutatunk magunkról.

Karakter • parokia.hu • 27

Kapitány Flóra, a témát feldolgozó református lelkész felhívta a figyelmet az online tér más adottságaira és ebből fakadó veszélyeire is: például arra, hogy az internet nem felejt, hiszen a már letörölt információknak is marad lenyomata.

A folyamatos készenléti állapot, amit a folyton megrezzenő, megcsörrenő, megvillanó okostelefon nyomon követése vált ki, nem csak a tanulási tevékenységre van kihatással, de átalakítja a szabadidőt és végső soron a magánéletet is. A fiatal felhasználók azonban épp a kapcsolatok végtelen lehetőségének világában maradnak leginkább magukra.

Az online térben könnyebben lazulnak a társas viselkedés erkölcsi szabályai is, és mivel az érzelemkifejezés legfőbb eszközei az emotikonok,

28 • Karakter • parokia.hu

az érzelmi intelligencia és az empátia készsége is csökken. Míg a virtuális kapcsolódás azonnali reakciókat generál, az ehhez szokott felhasználóknak a való életben sokkal nehezebb a stresszhelyzetekkel megküzdeniük. Ugyanakkor az érzelmi inkontinencia tüneteit mutatják: úgy vélik, talán ha az egész világgal megosztják fájdalmukat, annak a feldolgozása is könnyebben megy majd. Miközben ennek hatásait nem mérik fel, a digitális bennszülöttek már saját YouTube-csatornával rendelkeznek, véleményt mondanak, és sok száz vagy ezer fős követői tábor előtt tárulkoznak ki. Kapitány Flóra szerint ma már egy ifjúsági csoport tagjai mellett olyan felnőtteknek kell ott állniuk, akik jelen vannak az online világban, és tudatosan képviselik, miként lehet határokat húzni, nem tartják tabunak, ami a fiatalokat érdekli, és nem csak a Facebookon, de valóságosan is kapcsolódnak hozzájuk, elérhetők a számukra.

Nem veheti át a szülő helyét Jó, ha egy ifivezető kész erre, ám fontos, hogy a szerepét megfelelőképpen lássa a kamaszok életében – erről már Andy Oatridge, hazánkban élő, ifjúsági csoportok munkáját segítő anglikán lelkész beszélt.

Szerinte elsősorban a szülők felelősek a gyermekükért, az ifivezetők fel-

adata pedig nem az, hogy a helyükre lépjenek, hanem hogy támogassák őket saját, nélkülözhetetlen szerepük betöltésében.

„Jó, ha az ifivezető szót ért a fiatalokkal, de még jobb, ha az apákat segíti abban, hogy ők szót értsenek a fiaikkal” – fogalmazott. Oatridge szerint a gyülekezeti szolgálóknak fontos lenne folyamatosan kommunikálniuk a szülőknek, mit, miért és meddig vállalnak. Ezen kívül érdemes lenne fórumokat tartaniuk nekik, ahol gyermekeik generációjának sajátosságairól és a kortárs világ változásairól képeznék őket. Végül pedig ifihétvégék helyett apa-fia hétvégét szervezhetnének, hogy a szülők és a gyerekek minél több időt tölthessenek el együtt.

A legjobb vezetői minta Arról, hogy milyen a jó vezető, Hodász András katolikus pap beszélt előadásában. Mint mondta, a legjobb példa maga Jézus Krisztus, aki éppen akkor, amikor nagyon sok dolga lett volna, képes volt egész éjszakákat imádsággal tölteni. „Jézus a szó szoros értelmében vett elöljáró volt, aki valóban elöl járt, hiszen nem küldte, hanem meghívta a tanítványait a követésére. Bemutatta, hogy a vezető nem hatalmat gyakorol, hanem szolgál, és azt is, hogy nem a titulus ad tekintélyt valakinek, hanem a személyisége: ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a vezetettjei együttműköd-

tek vele. Jézus szeretett és megbocsátott. A farizeusokat azért marasztalta el, mert azok nem találkoztak saját elesettségükkel, sebzettségükkel, noha az az empátia kulcsa.

A jó vezető asszertívan kommunikál, azaz képes kiállni önmagáért anélkül, hogy a másikat megbántaná. Végül pedig figyelembe veszi azt is, hogy vezetettjei olyan emberré válnak, amilyennek ő már jó előre látja őket.” Érvényes üzenet a mai fiatalok számára De akármilyen elképzelésünk van is a szolgálatról, fel kell tennünk a kérdést, ami a nem hívőkben is megfogalmazódik: valóban érvényes lehet a keresztyén hit a 21. században? A kérdést Szabados Ádám lelkipásztor, a Divinity blog és az Evangéliumi Fórum alapítója válaszolta meg.

Előadásában arról beszélt, sok mai gyakorlattal ellentétben keresztényként nem az üzenetünkön kell változtatnunk, hanem hitelességre kell törekednünk, és figyelembe kell vennünk a kontextust. „Először is meg kell értenünk a 21. századi fiatalok gondolkodását. Ez a generáció individualista, vagyis fontosabb számára az egyén, mint a közösség; inkluzivista, vagyis befogadó – nem véletlen, hogy a legnegatívabb bélyeg, amit valakire ráaggathat, az a kirekesztő; naturalista, vagyis nem vesz figyelembe semmit, ami a természeten kívül van, épp

ezért a mennyország sincs a horizontján; és végül nárcisztikus, ami nemcsak a lájkvadászatban érhető tetten, hanem abban is, hogy legfőbb morális ügye a homoszexualitás.”

Szabados Ádám szerint fontos elismerni azt, ami ebben a felfogásban érték, de rá kell mutatnunk arra is, ami hiányzik belőle. „Krisztusban az egyén fontos, de közösségbe kerül.

Krisztusban sokszínűek vagyunk, de vannak egészséges határaink.

Krisztusban fontos a hétköznapi, de van természetfeletti. Krisztusban megtaláljuk valódi identitásunkat, miközben kilépünk önmagunkból. A szíve mélyén ez a generáció vágyik közösségre és történetre, határokra és a természetfelettire, egyáltalán: önmagán kívüli vonatkoztatási pontra. A mi üzenetünk pont ezt tudja megadni. Van tehát érvényes mondanivalónk a 21. századi fiataloknak, de ne felejtsük el, hogy új életet csak Isten adhat!”

A szeretet mindent visz Megkérdeztünk néhány gyülekezeti munkást is, milyen kérdésekkel érkeztek a képzésre. Harangozó Dóra, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség ifjúsági beosztott lelkésze elmondta: leginkább az foglalkoztatja, hogyan lehet a kamaszok figyelmét fenntartani.

Ezért megkérdezte saját 16-17 éves ifiseit, mi érdekli őket a legjobban.

Azt a választ kapta, hogy a párkapcsolat és a szexualitás, az Istennel kapcsolatos kérdések közül pedig a Szentháromság, mert Isten három személyét nehezen tudják értelmezni.

A lelkész szerint a generációs különbségek háttérbe szorulnak ott, ahol megvan a szeretetet, mert az az igazi összekötő kapocs. „Az a fontos, hogy közöttük éljünk, és szeressük a fiataljainkat úgy, ahogy vannak. Én eléggé közvetlen vagyok velük, nem félek tabukról beszélni, és ők is majdnem mindent megosztanak velem. Nálunk a humor is része az ifiórának” – számolt be. Mint megtudtuk, ezek a fiatalok nem hagyják ott konfirmáció után az ifit, sőt, a csoport időről időre új tagokkal bővül, mert elhozzák barátaikat is. A lelkész szerint azért, mert nagy hangsúlyt fektet arra, ami ennek a korosztálynak a legfontosabb: a jó közösségre, ami nem a tiltáson alapul, hanem a szabadságon – ahogy a kereszténység is. Ez a közösség pedig azért is vonzó – állítja –, mert a barátságok őszinte szeretetkapcsolatra épülnek, amit sok fiatal máshol nem tapasztalhat meg.

Munkatársi csapatot képez Korsós Tamás, a Dunaharaszti Református Egyházközség ifjúságért felelős beosztott lelkipásztora elmondta: gyülekezetében mintegy negyven konfirmandus fiatallal foglalkoznak. „Néhány ifist szeretnék a szolgálatba is bevonni, már el is kezdtem a képzésüket, mentorálásukat.

Azért vagyok itt, hogy arról tanuljak, hogyan érdemes munkatársi csoportot kialakítani az ifiben. Itt megerősítést kaptam arról, hogy ez nem csak nekem kérdés, és segítséget kaptam a megvalósításhoz is. Nem szeretnék olyan ifivezető lenni, aki egy személyben csinál mindent, hanem a különböző területekre szeretnék vezetőket találni, akik magukra vál-

Karakter • parokia.hu • 29

lalják és felelősségteljesen viszik az adott szolgálati területet az ifin belül, legyen az az elpakolás, a takarítás vagy a popcorn-készítés. De akár igei alkalom megtartására is fel lehet készíteni ifiseket, ha nyitottak rá és van erre Istentől elhívásuk.” „Nem vagyunk egyedül” Bár reprezentatív hazai felmérés még nem született arról, mire lenne szüksége az ifjúsági csoportok vezetőinek ahhoz, hogy szolgálatukat minél jobban elláthassák, átfogó európai és tengerentúli kutatások és a tavalyi első képzés alkalmával feltett kérdések alapján állították össze az ifivezető-képzés tematikáját – erről

Ablonczy Áron gazdagréti beosztott lelkész, az ifivezető-képzés főszervezője mesélt. Mint mondta, a képzés alulról jövő kezdeményezés volt: néhány évvel ezelőtt lelkészek elkezdték megosztani egymással a szolgálat közben szerzett tapasztalataikat. „Van egy tíz-tizenöt fős kör, akikkel havonta találkozunk, ilyenkor mindig tanulunk valami újat, szupervízióban veszünk részt, és valaki bemutatja, hogy működik a saját ifije.

Egymást erősítve átéltük, hogy nem vagyunk egyedül a szolgálatban.”

Az ifjúsági munka ajándék A hálózatépítés következő állomása egy három ifivezető által szervezett

képzés volt, amelyre nyilvános meghirdetés nélkül is tizenkét gyülekezet jelentkezett. Ekkor már látták, mekkora igény mutatkozik az önképzésre. Ez után egy évvel meghirdették az első ifivezető-képzést, amelyre rövid időn belül több százan jelentkeztek, a várólista is egyre növekedett.

Az idei képzés volt a sorban a második, ahol nem csak ifivezetők, de az ificsoportokban alkalmanként vagy rendszeresen önkénteskedő fiatalok is részt vettek. „Az ifivezetés nem akkor kezdődik, amikor valakit felkérnek vezetőnek, hanem már korábban érdemes vezetői felelősséget adni a fiataloknak, akik kutatások szerint vágynak is erre. Vallom ugyanakkor, hogy az ifjúsági munka nem életkorhoz kötött. Ehhez ajándék kell, ezért vannak olyan idős ifjúsági munkások, akikre a fiatalok odafigyelnek, és akiket szeretnek” – fogalmazott a lelkész.

Tanácsadás és segédanyagok Az ifjúsági munkát felélénkítő Ifjúságépítők közösség a rendszeres képzésen túl IfiAmbulancia néven szakemberek bevonásával online tanácsadó szolgálatot működtet. A képzésen bemutatta a Mizu? nevet viselő, erre az alkalomra kiadott kártyacsomagját, amely jégtörő, humoros, önismereti és Istennel kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. Az ifialkalmak elkezdésére kiválóan alkalmas játékból a képzés minden résztvevője kapott egy csomaggal ajándékba. Ablonczy Áron elmondta: az Ifjúságépítők közösség hos�szabb távra tervez, szeretnének szervezeti formában kiterjedtebb munkát végezni az egyházban folyó ifjúsági szolgálatok támogatására: mindenekelőtt átfogó felmérést készítenének a szükségletekről, és akár egy megújult konfirmációs segédanyag kiadásában is segédkeznének.

Jakus Ágnes Képek: Máté Zsolt

30 • Karakter • parokia.hu

A bizalom helye Játszhatnak,

töltődhetnek,

közösségben

lehetnek, és biztosak lehetnek abban is, hogy ha itt feltesznek egy kérdést egy felnőttnek, az kettejük között marad.

A gyárdűlői Tisztás Közösségi Helyen jártunk.

„Te milyen rajzot fogsz kérni?” – kérdezik a gyerekek egymástól a nagy asztal körül állva, ahol éppen testfestés zajlik. Péntek délután két óra van, most a szokásosnál is többen eljöttek a Tisztásra. Ahogy mindig, most is van lehetőség leckét írni, bár ahogy elnézem, a hét utolsó tanítási napjának délutánján a játéké a fősze-

rep. Mialatt felkerülnek az egyszerűbb és bonyolultabb lemosható minták a gyerekek kézfejére, megtudom, sokan szeretnek rajzolni, egy fiú, aki már egy közös kiállítás ötletét is felvetette, meg is mutatja a rajzait. Nem ő az egyetlen művészlélek, van, aki történeteket ír. Az introvertált gyerekek jól megférnek itt a társaságkedvelőkkel.

A barátságos légkör engem is szinte tapinthatóan körülölel. Az újabb gyerekek érkezését is lelkesedés fogadja, pedig nem mindannyian járnak egy iskolába. A kapcsolatok még a nyári közös táborozásból maradtak meg –

meséli Bartha Kata szociálpedagógus, a Tisztás munkatársa. Bár korábban a 16-17 éves kamaszokra fókuszáltak, mióta átköltöztették a közösségi teret Budáról a X. kerületbe, inkább 13-14 éves, továbbtanulás előtt álló gyerekek kapcsolódtak be a délutáni foglalkozásokba. Stratégiailag fontos pillanat lehet ez is, hiszen már az iskolaváltás előtt megerősödhet bennük a valahová tartozás érzése.

A Tisztás Közösségi Helyet a Református Szeretetszolgálat hozta létre annak érdekében, hogy a felső tagozatos és a középiskolás korosztály számára értelmes szabadidőeltöltési lehetőséget biztosítson tanítás után. A prevenciós céllal létrejött szolgálat eleinte a Budai Református Gyülekezetben kapott helyet. Több mint egy éve költözött a kőbányai Zágráb utca 3–5. szám alá, a közösségi programoknak helyet adó épületet a Fővárostól bérlik egy általános iskola szomszédságában. A sportpályák-

kal körülvett közösségi ház kint és bent is biztosítja a szabadidő értelmes eltöltésének lehetőségét a lakónegyedben és környékén élő gyerekek számára hétfőtől péntekig délután 1 és 6 óra között. A Tisztás munkatársai iskolai önismereti csoportfoglalkozásokat is tartanak, amely iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

Mindenkire odafigyelnek A Tisztás titka, hogy az önbizalmat és az önismeretet erősítik a gyerekekben annak reményében, hogy ezek birtokában kibontakozhatnak és nem kallódnak el. „Látjuk, ki a sérülékenyebb, ki az, aki könnyebben rossz társaságba keveredhet. A kamaszok nagy útkeresésben vannak, és még nem ismerik eléggé önmagukat, befolyásolhatóak. Így ha valami a jelenlegihez képest jobbal kecsegtet, annak nem feltétlenül mérik fel a következményét” – magyarázza a szakember.

Karakter • parokia.hu • 31

A biztonságos, fiatalos és mindenféle játékkal és sporteszközzel felszerelt közösségi térben a kiskamaszok lazíthatnak, és fel is zárkózhatnak. „Az első egy órában tanulószoba van, ahol behozhatják a lemaradásaikat. Mostanában felvételi feladatokat is megoldunk közösen, magyarból és matematikából.” Ha ezzel megvannak, társasozhatnak, beszélgethetnek, kreatív foglalkozásokon vehetnek részt, időnként moziba is elmennek együtt.

Van, aki az egész délutánját itt tölti, más csak az edzés kezdetéig marad.

A gyerekek egy részét egyedül neveli valamelyik szülője, és van köztük olyan is, aki igazán csak itt lehet gyerek. Egyvalami azonban közös bennük: szükségük van a kortársaikkal való kapcsolódásra. „Itt szorosabb kapcsolat alakul ki a gyerekek között, mint az osztályban, ahol a szünetekre

tő szakembereknek is kihívást jelent, hogyan nyerjék el a gyerekek figyelmét és biztosítsanak számukra értelmes szabadidő-eltöltési lehetőséget. „Mi is küzdünk a felgyorsult életvitellel és a magas ingerküszöbbel a figyelemért folytatott versenyben. Két munkatársammal dolgozunk a Tisztáson, de várjuk önkéntesek jelentkezését, akik a programok szervezésében, lebonyolításában és a közös játékban is szívesen részt vennének. Most is van például gitároktatás, és a gyerekek megtanultak szelektíven hulladékot gyűjteni. Népszerű a gördeszka és a foci is. Bárki, aki szívesen bekapcsolódna a munkánkba, velünk tarthat, és hozhatná, amit tud, tarthatna például hangszeres vagy kézműves foglalkozást nekik.”

A bizalom a legfontosabb A Tisztáson próbálnak hangsúlyt fektetni a hitre nevelésre is, adventben

korlátozódik a kapcsolódás lehetősége, és nagyjából abban merül ki, hogy elkérik egymás háziját. A Facebookon szoktak még írni egymásnak iskola után, de az teljesen más, mint itt, ahol személyesen is találkoznak, beszélgetnek, játszanak. Eleinte itt is sok Messenger-üzenetet váltottak más barátaikkal, de időközben ők is rájöttek, hogy sokkal jobb az élő közösség, amire itt és most adódik lehetőség” – mondja Bartha Kata.

Verseny a figyelemért A Tisztásban a szülők is megbíznak, mert jó helyen tudhatják a gyermekeiket. Ám ma már nemcsak nekik, hanem a pedagógusoknak és a segí-

32 • Karakter • parokia.hu

például bibliát tanulmányoztak, amit szeretnének felszabadultabb formában folytatni, csakúgy, mint az önismereti csoportfoglalkozásokat. Első körben azonban a bizalom kiépülése a legfontosabb Bartha Kata szerint. „Itt is van, aki plusz figyelemre vágyik, ezért lázad vagy különcködik. Ha jól kérdezünk, nem minősítünk és nem kritizálunk, akkor a gyerekek megnyílnak, mert különben erre ők is vágynak. Csak arra kell vigyáznunk, hogy ne veszítsük el a bizalmukat.”

Folyamatos stresszben élnek Bár a Tisztás közvetett céljai között szerepel a drogprevenció is, az ide járó gyerekek nem különösebben veszélyeztetettek, leszámítva, hogy talán nem mindannyian kapnak elengedő figyelmet, mert egyik szülőjük hiányzik a családból vagy túl elfoglalt.

Az is tény, hogy a Pöttyös utca és az Ecseri úti metrómegálló behatárolta környéken könnyen hozzá lehet jutni tudatmódosító szerekhez. „Az ő szájukból az alkohol felemlegetése hangzik el, ami jelen van egy-egy szilveszteri bulin vagy szülinapon. Kérdés, mennyire avatkozhatunk bele az életükbe, de abban biztos vagyok, hogy a gyerekeknek szeretetre és figyelemre van szüksége. Hiszen folyamatos stresszben élik az életüket. Az iskolában és a mindennapos teljesítménykényszerből kimeneküléssel kecsegtető számítógépes játékokban is versenyeznek. Az iskolában, persze, nehéz a pedagógusoknak nem a teljesítményt hangsúlyozniuk. Másfajta oktatásra és nevelésre kompetenciájuk és idejük sincs feltétlen. Sokat jelentene, ha legalább az osztályfőnöki órákon jutna húsz perc például a csoportos önismeret fejlesztésére. Az segítené a bizalom kialakulását is a felnőtt pedagógus és a gyerekek között.”

„Most már itt vannak a barátaim” Amikor némi közös játék után megkérdezem a gyerekeket, miért szeretnek a Tisztásra járni, szavaik megerősítik az eddig elhangzottakat. „Katáék kedvesek, viccesek és lehet tőlük kérni dolgokat” – sorolják. Azt mondják, az iskola stresszes hely, itt viszont felszabadultak lehetnek, mert nincsenek tanárok, és azok az osztálytársak sem, akik miatt kevésbé érzik a helyükön magukat. Itt meg lehet pihenni, az iskola ugyanis harsány hely, ahol véleményvezérek vannak. „Itt csöndesebb, jobban érzem magam. Nyugodtan az lehetek, aki vagyok. Ott nem merek, valószínűleg

kinevetnének. A legtöbben el vannak szállva maguktól, mert elszívtak két cigit, vagy mert már volt szerelmi életük” – mondja egy lány. Egy fiú arról beszél, itt el meri mondani, ami foglalkoztatja, mer tanácsot kérni, mert tudja, hogy Katáék nem adják tovább, amit elmond nekik, ám ugyanez a tanárairól már nem mondható el.

Egy másik fiú azt mondja, mielőtt a Tisztás megnyílt, otthon gépezett egész délután, most viszont szívesen jár a közösségbe.

Most már itt vannak a barátai.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Korlátok: a törődés jelei Ám a gyerekeknek szüksége van korlátokra is. Nemcsak azért, mert a korlátlan szabadsággal nem tudnak felelősen bánni, hanem mert ezekből is érzik a törődést – indokolja a szakember. Éppen ezért tudják elfogadni azt is, ha limitált ideig számítógépezhetnek. „A virtuális játék eleve pótlék, a valódi kapcsolódás pótléka. Előfordult, hogy ha valakit nagyon rosszul érintett is, hogy abba kellett hagynia a játékot, miután elmagyaráztuk neki, miért fontos ez, valami megváltozott.

Nem sokkal később – először ittlétünk alatt – megölelt.”

Karakter • parokia.hu • 33

Az asztalnál nincs telefon Hatan ültük körbe az asztalt. Legalább ötünk kezében, zsebében vagy tányérja mellett ott lapult az okostelefon. Tudták, hogy egy kutatás szerint már csak a jelenléte is befolyásolja a társalgást, az együtt töltött időt?

Készenléti állapotban tart, vagy éppen megnehezíti a megnyílást a másik felé, aki bármikor kaphat egy hívást, Messenger-üzenetet. De ha nem szolgáltat elég okot arra, hogy miatta halaszthatatlanul kivonjuk magunkat az intimitás teréből, akkor is kézbe vehető csak azért, hogy megörökítsük vele a pillanatot. Már melyiket is? Amit éppen most ütünk agyon? – adódik a jogos kérdés.

Szóval, arra kértem a tiniket és a húszas éveik elején járó fiatalokat, hogy játsszunk: az ebéd végéig mindenki tegye el a telefonját, és beszélgessünk egyetlen kérdésről: ki mivel tölti a szabadidejét. Mindannyian nagyon komolyan vették a kérdést, végiggondolták, mit is mondhatnának erről. Bár rokoni és baráti szálak kötnek min-

34 • Karakter • parokia.hu

ket össze, sok újdonságot megtudtunk egymásról: például azt, hogy egyikünk hetente többször is jár röplabdázni, míg másvalakinek a tánc a szenvedélye. Aztán valaki arról beszélt, mennyire sajnálja, hogy nem tanult tovább, egy épp továbbtanulás előtt álló fiatal pedig elmondta: fél, hogy nem veszik fel sehova. (Azóta kiderült: felvették az iskolába, ahova szeretett volna bekerülni.)

Ritkán éreztem annyira megajándékozottnak magam, mint amikor ezek a gyerekek és fiatal felnőttek egymás szemébe nézve megosztották életük legszebb és legszorongatóbb mozzanatait. Az volt az érzésem, mintha még senki nem kérdezte volna meg őket ezekről az evidenciákról. Mintha a teljes figyelem számukra is új lett

volna, a valódi törődés jele. A varázs, persze, csak addig tartott, míg újra elő nem kerültek a villogó telefonok, és velük együtt az egyszemélyes játék, a fotózkodás, a közösségi média csekkolása, a virtuális tér különbeszélgetései.

Gyerek kezébe nem való?

Talán mert szüntelenül vágyunk a kapcsolódásra, a figyelemre, a törődésre, a valahová tartozásra – és látszólag meg is kapjuk a Facebook, a Twitter és az Instagram világában. (Y generációsként nem folytatom a felsorolást, a fiatalabbak biztosan más elemekkel is bővítenék a listát.) Családi példánk azonban azt is szemlélteti, hogyan tart igényt a virtuális kapcsolódás algoritmusokkal szabályozott tere a családi, baráti és párkapcsolatainkra; hogyan hiteti el velünk, hogy valódi figyelmet kapunk másoktól; hogyan hagyunk figyelmen kívül másokat – számunkra egyébként értékes embereket – mi magunk néhány lájk bezsebeléséért; vagyis hogyan hat a nárcizmusunkra, míg teljesen át nem veszi az irányítást a figyelmünk, végül pedig az életünk felett. Ekkor már nem is a kapcsolódás egy módjáról, hanem függőségről beszélhetünk. Kiderül, hogy valójában mi voltunk az árucikk.

A figyelmünk, amelyért a hirdetők versenyeznek. Bár identitáselemeket kínál fel, valójában leépíti – ha a személyiséget nem is, de a személyességet biztosan. – A fogyasztói kultúra minket zabál fel.

Ez a gyerekek esetében azért is jelent különösen nagy veszélyt, mert fejlődésük a káros hatások befolyása alatt zajlik, ami beláthatatlan következményekkel jár. Eközben az okostelefon a szeretetkifejezés eszköze lett a szülők részéről is, akik talán nem is sejtik, hogy gyermeküknek néha az is elég inger lenne, ha kereteket állítanának fel, amelyek nem megfosztják, hanem meggazdagítják őket. Ahogy egy asztali beszélgetés, ahol a kon-

szenzus része, hogy mindenki végighallgatja a másikat.

Az igazi világosság Bevallom, újságíróként nekem is kihívást jelent okosan felülkerekedni azokon az információkon és ingereken, amelyek folyamatosan a figyelmemre pályáznak. Akkor kezdett el igazán zavarni a virtuális tér betolakodása az életterembe és a szabadidőmbe, amikor azon kaptam magam, hogy emiatt már Istenre sem tudok figyelni. Nehezemre esik koncentrálni, imádkozni, és elviselni azokat az időszakokat, amikor nem történik semmi. Ami, mondjuk, két érintés között van – no, nem az okostelefon érintéséé, hanem Istenéi között. De hogyan is hallhatnám meg Isten hangját, ha valami folyton a fülembe duruzsol? Hogyan látnék, ha folyton van mit nézni?

Elhatároztam, hogy csökkentem a közösségi médiahasználatot, és az asztalnál én is félreteszem a mobilomat. Lehetőséget hagyok arra, hogy szavakkal és szavak nélkül is kapcsolódjak a jelen lévő Istenhez és emberekhez. Időt adok annak, amikor semmi hasznos vagy érdekes nem történik, amikor egyszerűen csak van alkalmam fellélegezni, eltűnődni, hogy minél egészségesebben teret engedjek saját működésemnek, és készségesebb legyek nem elnyomni a fájdalmat, a szorongást, az aggodal-

mat valamilyen mesterséges ingerrel, hanem ahhoz vinni, aki a sötétségben világosságot gyújt.

A villogó képernyő világossága helyett én is inkább gyertyát gyújtok, és igyekszem az életemben lévő sötétséget napvilágra hozni. Hagyni, hogy Isten világossága átjárja az elkerülés, az elhallgatás, a hazugság vagy az ítélkezés zegzugos tereit. Igyekszem rendezni a kapcsolataimat azokkal, akikkel meg nem értés vagy sértettség állt közénk. De igyekszem több időt tölteni Istennel és magammal is. Mert gyakran épp az önmagam elől menekülésem vezet saját magam hamis tömjénezéséhez. Ehelyett szeretném minél többször megteríteni az asztalt, és beszélgetni a hozzám tartozókkal. Figyelni azokra is, akik befogadásra szorulnak, vagy akik épp engem fogadnak be. Örökkévaló értékekre találok ezekben a rejtett órákban, olyan kincsekre, amelyekkel immár a mindennapjaim telnek meg. Mert amivel töltöm az időm, az az életem.

Az élet azonban nemcsak az, ami megtörténik velünk, hanem az is, ami átjár. Isten, aki életet lehelt belénk, képes tágítani befogadóképességünket, képes összekapcsolni minket magával és egymással. Ehhez pedig egyetlen mesterséges inger sem érhet fel!

Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 35

Elég jó tanár, diák, szülő Lezajlott az érettségi, hamarosan kiosztják az év végi bizonyítványokat. A felvételi értesítőket kézhez kapták a szülők és a diákok, akik az elmúlt időszakban megtanulták, a teljesítmény mindennél előbbre való. De vajon tényleg ezen múlik a gyerekek jövője?

Egy református középiskola tanára osztotta meg velünk véleményét.

36 • Karakter • parokia.hu

„A politikához, a valláshoz és a gyerekneveléshez mindenki ért” – mondja szelíd iróniával Nagy Márta hittan–magyar szakos középiskolai tanár, pedagógiai szakértő, a Református Pedagógiai Intézet munkatársa, amikor arról kérdezem, mi újat lehet még elmondani az oktatásról. Szerinte nem feltétlenül a jobbnál jobb módszerektől, a spanyolviasz újbóli feltalálásától lenne minőségibb az oktatás, hanem mindenekelőtt attól, ha tisztázódna a gyerek és az őt körülvevő felnőttek felelősségi köre. „Sok harcomba, kudarcomba, önismereti-tanulási folyamatomba került, hogy rájöjjek: a talentum nem az enyém, hanem a szülőé, aki ajándékba kapta a gyereket. Így a felelősség is elsősorban az övé. Én a segítő szakember vagyok, akinek az a feladata, hogy támogassa a gyermeke útkeresését és kibontakozását a fejlődése különböző szakaszaiban, illeszkedve valamiképpen a kettejük között lévő kapcsolathoz.”

A szülő ereje A fiatal pedagógus tizenhárom éve van a pályán. Eleinte – különösen osztályfőnökként – lelkesen igyekezett biztosítani a tanórán kívüli hasznos időtöltést a diákjai számára, de ma már úgy gondolja, inkább a szülőket kellene támogatni abban, hogy ráébredjenek saját erejükre. „A gyerekek az életük első három évét, amikor a legfontosabb dolgokat tanulják, úgy töltik, hogy abban nem vesz részt pedagógus. Amikor a gyerek belép háromévesen a köznevelésbe, akkor tágul ki a nevelési tér. Ettől a szülő hátralép, és egyre jobban háttérben is marad. Innentől kezdve a gyerek kicsit magára van hagyva, ami nem is biztos, hogy baj. A szülőnek viszont fontos, hogy közelebb kerüljön ahhoz a világhoz, amelyben a gyermeke mozog, és megtanulja őt az adott életszakaszban a neki megfelelő módon kísérni.”

Szolgáltatás vagy szolgálat?

A pedagógus azt mondja: ő maga is folyamatosan tanulja a tanárságot, azaz saját – immár felismert – szerepét. „Manapság az iskolák, különösen a középiskolák egyfajta szolgáltatói szerepbe helyezkednek, ami igencsak vitatható. Tanárként folyamatos belső feszültséget jelent különbséget tenni a szolgáltatás és a szolgálat között. Számomra a szolgálat önkéntes, Isten-fókuszú, Isten által rám ruházott felelősség. Az Istennel és a gyerekekkel való közösségben folyamatosan formálódom magam is, miközben teszem a dolgom. Míg a szolgáltatás az én fogalmi körömben nem más, mint megfelelni akarás valaminek vagy valakiknek: egy trendnek, egy éppen aktuális áramlatnak vagy a szülői elvárásoknak.” Építő kritika Talán a legneuralgikusabb pont az osztályzatok kérdése. Nagy Márta azt mondja, egy számjegy nem alkal-

mas arra, hogy átfogó következtetést vonjunk le belőle a gyermek hozzáállását, szorgalmát, fejlődési útját, személyiségét, hovatovább értékességét illetően. Ugyanakkor, szerinte neki nem az a feladata, hogy a szeretet jegyében hamis tükröt adjon a diákjai teljesítményéről. „Minden szülő azt szereti hallani, hogy az ő gyerekénél nagyobb csodát a föld még nem hordott a hátán.

Ez teljesen természetes igény, a szülői munkaköri leírásban ez benne van. Ezzel nincs is semmi baj, de ha nem tud az a gyerek helyesen írni, vagy még nem tud, azt nekem jeleznem kell. Azt szoktam mondani minden diákomnak, hogy az osztályzat egy szám, és éppen aktuálisan mutatja a teljesítményed. Ne ez határozza meg az életed, de ha ez most nem volt jó, akkor nem volt jó.

A szeretet nem állandóan csak meglapogatja a hátamat, mert én vagyok a legcsodálatosabb, hanem van, amikor építő kritikát gyakorol.”

Az érték a befektetett munka Nagyon nehéz különben osztályozni – teszi hozzá a pedagógus. „A diákok akkor tudnak a legnagyobbat fejlődni, ha megtesznek mindent, ami rajtuk múlik. Persze, be van árazva, hogy az ötös meg a négyes hány ponttól, százaléktól van. De amikor a gyereket ismerem és egy több éves folyamatban vagyunk, saját magához képest is tudom mérni. Volt olyan dolgozat, amire ráírtam, hogy azt a szintet, amit ötössel osztályoznék, nem érte el, viszont tudom, hogy saját magadhoz képest ez valami frenetikus teljesítmény, ami mögött nagyon sok munka van, úgyhogy ötöst adok. De ehhez nekem ismernem kell a gyereket. Én a verejtékszagú, munkát sejtető hozzáállást szeretem látni a diákokon. Amit nem lehet állandóan elvárni, de akkor igen, amikor nagyon fontos.

Szeretem elvinni a diákjaimat addig a határig, ami fejlődésre ösztönzi

őket – még mielőtt a pánikzónába kerülnének, ahol attól rettegnek, mi lesz velük ilyen jegyekkel. Ám amikor egy gyerek az érdemjegyeiből ítélve sikertelen, néha úgy érzem, kicsit több felelősséget ruháznak rám emiatt, mint amennyi megilletne. Mintha a már említett szolgáltatási körben én nem teljesítettem volna, holott a jó eredményhez a szülő, a tanár és a gyerek együttműködésére egyaránt szükség van.” Életüket és vérüket?

Ami pedig saját elvárásait illeti, Nagy Márta azt mondja, nem szokott megsértődni azon, ha valaki nem tudja, mi az a teljes metafora vagy a szinekdoché, de számon kéri, hiszen ez is dolga. Úgy véli azonban, nem az ő feladata lenne emellett szexuális felvilágosítást adni vagy alapvető háztartási ismeretekre tanítani a kamaszokat. Sok tanár szerinte épp a szívesen vagy éppen kényszerűségből vállalt feladatok sokasága miatt ég ki hamar a pályán. „Mire megtalálják a saját határaikat, addigra elfogy a motivációjuk, az erejük. Rájönnek, hogy nincs életük az iskolán kívül, onnan vannak a barátaik, az határozza meg a hangulatukat, nincs más erőforrásuk, ahonnan töltődnének, és közben folyamatosan elvárják tőlük, hogy mosolyogjanak, legyenek vidámak, konstruktívak, proaktívak. De nem lehet, és nem is kell. Más egy-két-három gyerekről gondoskodni és ott állni fölöttük, és más kétszázról. A saját szükségleteinket sem tudjuk mindig a tízperces szünetben kielégíteni, és nem lehet mindig empatikusan belehelyezkedni harmincöt különböző igénybe negyvenöt percre, hogy aztán a következő osztályban egészen más témával csigázzuk fel az érdeklődést – ahogy nem lehet egy nap hatszor vért adni sem. Egy nevelőtestületben mégis ezek a kollégák vannak piedesztálra emelve, pedig egy idő után kidőlnek. Aztán

Karakter • parokia.hu • 37

a rendszer újratermeli az altruista személyiségeket, és amikor ők már használhatatlanok, jön egy következő, majd még egy. Nagyon szívesen dolgoznék azon, hogy megtaláljuk, ki miért felelős, mi a feladata pontosan, mi kérhető számon rajta, és mi nem.”

gyerekek előtt azt is próbálom képviselni, hogy ha tudom, hogy az életem Isten tenyerén van, akkor majd meg fog tartani az éppen aktuális kudarcaim fölött is. Nem egy érettségi pontszámon vagy felvételi eredményen múlik az életük.”

Nem tökéletes Nagy Márta azt vallja: ha a tanár számára az elvárások közepette Isten az abszolút pont, akkor nem a megfelelési vágy motiválja – és így sokkal többet tehet diákjaiért. „Ha tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de meg vagyok váltva, akkor el tudom fogadni másnak a tökéletlenségét is. Lehet, hogy az a gyerek utálja a verseket vagy nem jó olvasó, de ő maga akkor is elég jó. Nyilván van egy határ, amit el lehet érni, és kell is tágítani, de nem lesz mindenkiből irodalmár, és ezt el tudom fogadni. Mindemellett vannak jóvátételi lehetőségek, szabad hibázni, de arra törekedni kell, hogy mindenki megtalálja, melyik tantárgy érdekli őt a legjobban.”

Gyökerek és szárnyak A közoktatásból kikerülő fiatal felnőtteket viszont szeretné olyan alapvető készségekkel útjukra bocsátani, amelyek az emberi együttélést szolgálják – mondja a tanárnő. „Jó lenne, ha egy tizennyolc éves fiatal rendelkezne empátiával, az együttérzés képességével, ami határok felállításával együtt tesz képessé a bevonódásra. Kritikus gondolkodással, és hogy egyáltalán legyen igénye gondolkodni. Azért, mert valami az interneten is fönt van, még ne vegye biztosra, hogy az úgy is van. Reális önismerettel, legalábbis igénnyel a formálódásra. Elég jó tudattal, ami nem majd lesz vala-

Az igazi megtartó erő A jövőről alkotott kép is megváltozik azok számára, akik Istenben bíznak – fűzte hozzá. „Emlékszem a saját krízisemre, ami borzasztó volt: mi leszek, ha nagy leszek. Mit tudom én! Emlékszem, egy lelkész ismerősömtől kérdeztem meg, hogy Isten hogy kérhet majd számon olyan dolog miatt, amit nem mondott el: hogy én mi legyek. Ekkor megkérdezte ez az ismerősöm, hogy mi az, ami érdekel. Tizenegyedikben olyan rettenetesen sok minden nem érdekelt, mert éppen hordoztam a világfájdalmat meg a kamaszkor sebeit. Utána azt kérte, hogy nézzem meg, mi az, amiben jó vagyok.

Bár nagyon ellene vagyok a számszerűsítésnek, tény, hogy az érdemjegyek sokszor tájékozódási pontot tudnak adni, hogy mi az, ami megy, és merre érdemes továbbhaladni. A

38 • Karakter • parokia.hu

hogy hozzáállást vagy céltalan sodródást jelent. Goethe után szabadon: gyökerekkel és szárnyakkal, és olyan hittel, ami szintén elég jó. Ami nem azt jelenti, hogy megtértem, szuper, ki van pipálva, hanem folyamatos döntési, harcolási igényt ébreszt az Istennel való kapcsolat megtartásáért.”

Nem porcukor Ami az egyházi iskolákat illeti, Nagy Márta szerint fontos látni, hogy a keresztyénség nem porcukor, amivel meg lehet szórni valamilyen struktúrát, semmit sem téve annak megjobbításáért. Szerinte fontos az is, hogy a teljesítményért és a rangsorért az iskola ne erőltessen rá semmit a gyerekekre, a diákok csak azt tegyék az elvárhatón felül, amiben örömüket lelik. „Az nekem rendben van-e?”

A szülők számára egyetlen fontos tanácsa van: legyenek a gyerekük

mellett. „Nem előtte, nem mögötte, hanem mellette. Nézzék meg, mit csinál a gyerekük, miért és hogyan csinálja, és próbáljanak meg vele minél többet kommunikálni. Fogadják el, hogy különösen kamaszkorban vannak olyan helyzetek, amikor nem feltétlenül az történik, aminek történnie kell. De ez önmagában véve

a kapcsolatot nem szabad, hogy befolyásolja. Utazás közben nemrég hallottam egy tizenhat éves kislány telefonbeszélgetését, egészen megrendítő volt. Gondolom, az egyik barátnőjének ecsetelhette, hogy az ő anyukája tökéletes, aki képtelen megérteni, hogy ő nem lesz soha olyan jó. Minden szülőnek érdemes önmagától megkérdeznie: vajon el tudom fogadni, hogy az Isten olyan dologgal ajándékoz meg, amivel Ő gondolja? Úgy áld meg, ahogy Ő gondolja, és nem úgy, ahogy én elképzeltem? El tudom-e fogadni, hogy a gyerekem nem tud verset elemezni vagy matekozni úgy, mint én? Ha ehelyett szuperül rajzol, az nekem rendben van-e? Vagy csak akkor vagyok szuper szülő, ha kitűnő a gyerekem? És ugyanígy: tanárként akkor érzem magam sikeresnek, ha ötösök a diákjaim vagy OKTV-t nyernek? Nemrégiben beszélgettem egy kislánnyal erről. Megkérdeztem tőle, miért nem engeded meg magad-

nak, hogy valamiből négyes legyél?

Mert akkor kevesebb vagy, értéktelenebb vagy? Mi történik, ha nincs az a rettenetes nyomás, hogy állandóan mindenkinek meg kell felelni? A megfelelési kényszert sokkal nagyobb problémának tartom, mint a rossz jegyeket.”

A zseblámpa A gyerekeknek elsősorban szeretetre van szükségük, a szeretethez pedig közelség kell – fejtegette a pedagógus. „A szeretetteljes kapcsolat olyan közeli kapcsolat, ami segít elfogadni a hibákat, megláttat fejlesztendő területeket. Olyan, mint egy zseblámpa, tud utat mutatni is. Ezen kívül szükség van mintákra. Annyira sajnálom azokat a gyerekeket, akiket a szabadság nevében magukra hagynak. Nem kell semmihez alkalmazkodni, nincsenek szokások. Persze, figyelmen kívül lehet hagyni ezeket, mégis valami iránymutatást, információt hordoznak. Sartre mondata, hogy az ember szabadságra kárhoztatott lény. Olyan, mintha a bűnesetet élnénk újra: az ember azért küzd, hogy ő dönthesse el, mi jó és mi nem.

Biztos, hogy olyan jó az embernek állandóan ezen vívódni?”

A lepke Hogy miért szeret tanár lenni, arról azt mondja: azért, mert valamilyen formában Isten teremtő munkájának lehet a szemtanúja. „Mindegy, hogy én elrontom, türelmetlen vagyok vagy épp olyan dolgozatot állítok össze, amiben nem egyértelműek a kérdések, de akkor is megtörténik a csoda: a bebábozódott kamasz lepkévé válik. És egy nap együtt rá tudunk ébredni arra, hogy mi az, amit szívesen csinálna, mi az, amiben ő jó. Mi az, amire teremtetett.”

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 39

Teremtésvédelem példamutatással Victor Andrással beszélgettünk a természettudományok komplex megközelítéséről, az ökotudatosságról, a mértékletesség és a szemléletváltás fontosságáról, valamint a pedagógusok felelősségéről.

40 • Karakter • parokia.hu

„Az ökológiai rendszerünk katasztrofális állapotban van. Valamit nagyon elrontottunk” – figyelmeztet Victor András, az ELTE nyugalmazott főiskolai tanára, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület korábbi és tiszteletbeli elnöke, az Ökogyülekezeti Tanács tagja. „Könnyen lehet, hogy pár év múlva már nem lesz fecske Magyarországon. És ez csak egy példa arra, milyen horderejű változások előtt állhatunk. Fogalmunk sincsen, mit hoz a jövő” – tette hozzá.

Victor András biológia és kémia szakot végzett, de gyerekkora óta érdeklődik a természettudományok minden ága iránt. „A hetvenes években ötödiktől nyolcadikig tanítottam egy általános iskolai osztályt különféle természettudományokra. Már akkor igyekeztem elmosni a tantárgyak közötti határokat, és a természetet a maga teljességében vizsgálni. Akkori pedagógiai mesterem, Kontra György világosított fel, hogy ez a komplex megközelítésem voltaképpen nem más, mint a természet megvédésének a tudománya” – emlékezett vissza.

Tudomány és hit Egy időben sokat foglalkozott az őslénytant kutató jezsuita atya, Pierre Teilhard de Chardin életművével is. „Az ő világképében a keresztyén tanítás mellett jól megfértek a tudományos eredmények. Azt mondta, hogy mi ezzel a teremtett, szép világgal együtt közeledünk Krisztus második eljövetele felé, ezért meg kell őriznünk a Földet. Ez gyönyörű lehetőség arra, hogy ne ellentétként lássuk a természettudományok és a Biblia állításait” – magyarázta.

Victor András egy református gyülekezet számára tizenöt éven keresztül vezetett szemináriumot Teilhardról.

Megfordult ott mindenféle ember: hívő és ateista, biológus és más területtel foglalkozó.

Ennek kapcsán kereste meg Kodácsy Tamás református lelkész is, hogy tartson előadást a témában a Tudomány és Hit Jesenius Központ egyik alkalmán. „Kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk. Így kezdődött a közös munkánk. Amikor a zsinat jóváhagyásával megalakult az Ökogyülekezeti Tanács, ő javasolta, hogy legyek a tagja. Én elvállaltam, és ennek köszönhetően azóta is áldott jó emberekkel dolgozom együtt” – mondta az ELTE nyugalmazott tanára. Az Ökogyülekezeti Mozgalom jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem keretein belül működik: pályázatokat hirdetnek gyülekezeteknek, konferenciákat és versenyeket szerveznek.

Victor András emellett alapító tagja a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek (MKNE), amelynek a teremtésvédelmi neveléssel foglalkozó csoportja pedagógiai oldalról vizsgálja, mit tehetünk a Földünkért. „Nemcsak hívő embereket hívunk a csoportba, hanem mindenkit.

Bennem egyáltalán nincs konfliktus a hitem és a tudományos meggyőződésem között, és ezt a felfogást szeretném másoknak is átadni” – magyarázta. Az Ökogyülekezeti

Tanács és az MKNE jelenleg együtt szervezi a károlis Ökoesteket, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az alkalmakról videófelvételek is készülnek, amelyek megtekinthetőek a http://www.okogyulekezet.hu/ oldalon.

Természetvédelemtől a teremtésvédelemig Miben különbözik egymástól a természetvédelem, a környezetvédelem, az ökotudatosság és a teremtésvédelem? – kérdeztük Victor Andrást. „A természetvédelem fogalma talán Herman Ottó idejéből, vagy még régebbről származhat. Szép lassan ráébredtek, hogy nem védhető meg a kócsag önmagában, csak azzal a környezettel együtt, ahol él. De kiderült, hogy a környezet sem védhető meg önmagában, mert a szomszédos környezettel kölcsönhatásban áll. Ha tehát bármit meg akarnék védeni, akkor a Földet kell teljes egészében megvédenem. Így jutottunk el a környezetvédelemhez, amely a természeti, emberi, tárgyi és kulturális környezetet is magába foglalja” – felelte. „Az ökotudatosság fogalma a hetvenes évek óta terjedt el. Az öko szó a görög oikosból származik, ami nagyon sok mindent jelentett egyszerre. Családot, háztartást, műhelyt, templomot, azaz mindenféle olyan helyet és helyzetet, ahol emberek együtt élnek és tevékenykednek” – folytatta. Az ökológia ebből következően a környezettel való együttélés tudománya. „Az ökoszféránk azért is van katasztrofális állapotban, mert mindig csak részleteket védtünk meg belőle, már ha egyáltalán megtettük. Az ökologikus gondolkodásból az következik, hogy mindent védeni kell, méghozzá komplex szemlélettel.” „Az oikos nemcsak élő környezetet, háztartást, gazdálkodást és hasonlókat jelenthet, hanem szent helyeket is. Ez a gondolat összhangban van a teremtésvédelemmel, ami viszonylag későn megszülető fogalom. Ennek az

az oka, hogy az egyházak elég lassan jöttek rá arra, hogy az ökoszisztémánk megóvásában feladatuk van.

Több évszázadon át lebecsültük az evilági létet, nem foglalkoztunk vele, csak az örök élettel. Nem tartottuk fontosnak a Föld megvédését. Hála Istennek pár évtizeddel ezelőtt ráébredtünk arra, nem véletlenül végződik a teremtés minden napja azzal, hogy „És látta Isten, hogy ez jó”. Ha ez őneki jó, akkor én milyen alapon teszem tönkre?” – vetette fel a kérdést.

Mértéktartás és elővigyázatosság „Teremtésvédelem szempontjából az utóbbi évek legnagyobb hatású dokumentuma Ferenc pápa Laudato si (Áldott légy) kezdetű enciklikája volt, amely komplett földvédelmi program. Nem ártana, ha nem csak a katolikusok fontolnák meg a gondolatait” – véli Victor András. „Erich Fromm pszichológus és filozófus Birtokolni vagy létezni című könyvében azt fejtegeti, hogy nem mindegy, mire törekszünk az életünkben. Arra, hogy minél többet birtokoljunk, minél gazdagabbak legyünk? Vagy arra, hogy létezzünk? Úgy vélem, ha valaki igazán Krisztus-követő és teremtésvédő módon szeretne gondolkodni, akkor a mértéktartás, az önkéntes egyszerűség elég számára. Az a baj, hogy nem ismerjük az elég szót. Pedig ez nagyon fontos lenne.” „Évszázadokig az volt az uralkodó hozzáállás, hogy mindent ki kell próbálnunk, amit csak meg tudunk csinálni. Ennek sokáig csak az előnyeit láttuk: meg tudtunk alkotni gyönyörű hidakat, fantasztikus orvosságokat. Bátrak voltunk, és megtettük. Az elmúlt évtizedekben jutottunk oda, hogy meglássuk, ennek milyen árnyoldalai vannak” – fejtette ki. „Most már olyan helyzetben vagyunk, hogy nem szabad mindent megpróbálni, mert nem látjuk előre a következményeit, az áttételes hatásait. Meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt

Karakter • parokia.hu • 41

a bátorság és az eltúlzott óvatosság között. Az ökologikus gondolkodás egyfajta fékezőerő. Amíg nem tudjuk valamiről, hogy ártalmas lehet-e, addig ne csináljuk!”

Victor András szerint az elővigyázatosság az ökológia egyik alapelve. „Nem tudjuk, meddig bírja az ökológiai rendszer összeomlás nélkül. Nem ismerjük a bioszféránk tűrőképességét. Ez olyan jellemző, amelyet figyelembe kellene venni. Minden rendszer sérülékeny, de nem az a baj, ha sérülnek, hanem az, ha ezután nem tudnak helyreállni. És fogalmunk sincsen, hogy a Föld ökológiai rendszerének mekkora a rugalmassága. Éppen ezért azt sem tudhatjuk, hogy az eddigi pusztulás hol van a tűrőképessége határához képest. Ez a bizonytalanság a legnagyobb baj.

Emiatt nem láthatjuk előre a következő tíz-húsz évet sem.”

Pedagógiai szemléletváltás „Amikor huszonöt éves volt az MNKE, a jubileumi találkozón többen feltették a kérdést, hogy milyen eredményekkel tudunk büszkélkedni. Erre azt tudtuk felelni, hogy fantasztikus eredményeket értünk el, de a

helyzet összességében nem jobb, mint huszonöt évvel ezelőtt volt. Úgy tűnik, hogy más szempontok, más tényezők erősebbek voltak nálunk” – ismerte el Victor András. A megoldás kulcsát továbbra is a teremtésvédelmi szemlélet tanításában látja; de nem mindegy, ezt hogyan kíséreljük meg. „Erre rengeteg jó pedagógiai módszer van, csak nem biztos, hogy mindegyik eredményes. Ez szomorú paradoxon.” „Úgy harminc évvel ezelőtt komoly vita volt arról, hogy a gyerekeknek elsősorban a természet szépségeit mutassuk-e be, vagy a bajokat és problémákat. Akkor a pedagógiai optimizmus jegyében az az álláspont győzedelmeskedett, hogy a szépségre kell hangsúlyt fektetni, mert ha a gyerekek meglátják a környezeti értékeket, akkor azt védeni is fogják.

Ma már tudjuk, hogy ez kevés. Nem tudjuk kikerülni, hogy a gyerekeket is szembesítsük a katasztrófaközeli helyzettel. Ők is olvassák, hallják és látják mindenhol. A pedagógiai módszereinknek ki kell egészülniük a sokkolással is” – fejtette ki.

Bár kritikusan szemléli a magyar oktatást, az úgynevezett témahetek ötletét jó kezdeményezésnek tartja. Ezeken az alkalmakon egy héten át egy központi témával foglalkoznak a gyerekek, de többféle megközelítésben. „Jó lenne, ha ezt a szemléletet kiterjeszthetnénk, csak így törhetjük át a tantárgyak közötti betonfalakat” – véli. Ennek érdekében a Református Tananyagfejlesztő Csoporttal közösen komplex tanulásszervezési formák kifejlesztésén dolgozik. Több református iskolát sikerült már bevonni ebbe a munkába, a tapasztalatokból pedig a tervek szerint módszertani könyv is születik.

Felelős együttélés „Sajnos Magyarországra a fölfelé mutató pedagógia jellemző: már az ovisoknak kisiskolás anyagokat adunk át, hogy iskolaérettek legye-

42 • Karakter • parokia.hu

nek, holott az aktuális fejlettségükhöz illő tevékenységet kellene folytatniuk. Ez olyan, mintha egy tudós a világ legnagyobbat ugró békáját akarná kifejleszteni, és ezt úgy próbálná meg, hogy már az ebihalat ugrásra biztatja” – magyarázta Victor András. „A gyerekekkel játszani kell legalább tízéves korukig. Ha játékba építés nélkül próbálnék nekik egyfajta redukált tudományt tanítani, azt nem fogják befogadni. Nem hiányozhat a tanulásból a felfedezés öröme, a gyönyörködés, a szépség.” „Olyan iskolarendszerben élünk több száz éve, amely valamikor régen még jól működött, mert érvényes volt az az ismeretanyag, amelyet a felnőttek átadtak. Ma már a tanárok tudása elavul, mire a diákjaik kikerülnek az életbe. A világ olyan gyorsan változik, hogy amit most tanítunk a gyerekeknek, arra később nem lesz szükségük” – mondta az ELTE nyugalmazott tanára. „Sok mai gyereknek olyan foglalkozása lesz, aminek ma még neve sincsen. Egyre komplikáltabb világban élünk. Nem információkat kellene tanítanunk, hanem az információk szerzésének, szűrésének, értékelésének a módszereit.” „A pedagógia nem más, mint a gyerekekkel való felelős együttélés.

Karácsony Sándortól azt tanultam, hogy az ember a saját életével hat leginkább a tanítványaira. Ha például egy dohányzó tanárnak kell beszélnie a dohányzás károsságáról, nyugodtan ismerje el ezt a gyengeségét! Ha őszintén röstelli, az meggyőző erejű lehet” – vallja Victor András. „Mindannyian gyarlók vagyunk. Bár tökéletességre kell törekednünk, azt el nem érhetjük. Az őszinte beszélgetés olyankor is segít, amikor hibázunk. De mivel az értékrendszert elsősorban példamutatással lehet fejleszteni, ezért a jövő rajtunk, felnőtteken is múlik.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Amit a lelkésznek is meg kell tanulnia Csak az tud másokról gondoskodni, aki előtte –

saját

Szabó

magáról

is

Gabriellával

gondoskodik beszélgettünk

öngondoskodásról, lelkésztovábbképzésről.

Tizennyolc református lelkész gyűlt össze Galyatetőn, hogy együtt töltsenek el négy napot a lelki feltöltődés reményében. Ezt a lelkésztovábbképző kurzust Spirituális öngondoskodás, avagy a lelkész is ember címmel hirdették meg. Az ottani élményekről és a lelkipásztorok leterheltségének kihívásairól mesélt portálunknak Szabó Gabriella, a Dunamelléki Református Egyházkerület tanulmányi titkára.

A szükségek hívták életre A Dunamelléki Református Egyházkerületben 2006 ősze óta van szervezett lelkésztovábbképzés, amelyet az akkor megalapított Lelkésztovábbképző Intézet koordinál azóta is. „Azért van szükség lelkésztovábbképzésre, mert akik már régen jártak teológiára, egészen más módszereket és szakterületeket tanultak. De közben elszaladt az idő, és azóta a pályára került sok fiatal

lelkész is, akik teljesen máshogy látják a világot” – mondta kérdésünkre Szabó Gabriella. „Olyan programsorozatot szerettünk volna összeállítani, amelyet maguk a lelkészek kérnek. Ezért három-négy évenként felmérést készítek, és az eredmények figyelembevételével rakjuk össze a következő időszak programjait” – magyarázta.

Vannak tavaszi és őszi kurzusok, vannak kihelyezettek, vannak egynaposak, de a bentlakásosok a leghatékonyabbak, mert a résztvevők otthon hagyják a gyülekezetet, a családot. „Ezért is figyelek oda arra, hogy ilyenkor tényleg azt kapják a lelkészek, amit kérnek. Sallangokból rengeteg van, azokra nincs szükség. Van egy derekas része a napnak, ami meg van határozva, hogy hány órából és kreditből áll. Vannak azonban alternatív programok; és este a borok, teák, zsíroskenyér, meg

egyebek mellett sok mindenre nyílik lehetőség. Sokszor azt vettem észre, hogy annyira fáradt a csapat nagy része, hogy két nap is kell, mire kiengednek, mire képesek lesznek befogadni az elhangzottakat. Kell rá időt hagyni, hogy bemelegedjenek, hogy kijöjjenek a taposómalomból.” „A többnapos továbbképzéseken mindig elvonulunk valahová: Monoszlóra, Balatonszárszóra, Galyatetőre, esetleg Mátraházára.

Együtt lakunk hétfő déltől csütörtök délig, ez adja meg a jellegét az egésznek” – fejtette ki Szabó Gabriella. A kurzusszervező mindig az adott szakterületen jártas előadókat hív meg, akik 15-25 perces felvezetést tartanak, miután előtte felkészítették a résztvevőket arra, hogy később kis csapatokban elvonuljanak feldolgozni a hallottakat. Utána visszajönnek, és közösen zárják le az adott témát.

Karakter • parokia.hu • 43

Segítség a segítőknek A spirituális öngondoskodásról szóló novemberi alkalomra érdekes csapat gyűlt össze Galyatetőn. „Sok fiatal férfi jött el. Az átlagéletkor negyven alatt volt. És míg a továbbképzések bizonyos kurzusain általában több a női résztvevő, itt kevesen voltak, inkább a fiúk jöttek” – mesélte a tanulmányi titkár, aki szerint lehet, hogy a családjuk vagy a feleségük küldte el a férfiakat a továbbképzésre, látva azt, hogy mekkora a stressz, ami rájuk nehezedik. „Akik eljöttek, arra voltak kíváncsiak, hogy milyen dolgokat kaphatnak tőlünk, amelyeket a gyakorlatban tudnának használni. Nem a jövőben, hanem már most. Ezért volt különleges ez az alkalom.”

Karsay Eszter Klauzál téri lelkész volt a kurzus vezetője, és mellé érkeztek még egy-két napra más lelkészek is.

Például Kovács Enikő egyházkerületi missziós referens, vagy Morva Ákos szigetszentmiklósi lelkész. De eljött egy masszőr és egy életmód-tanácsadó is. Utóbbi arról tartott előadást, hogy mit csináljon a hétköznapokban az ember, ha be van feszülve a gyomra a stressztől. „Ez azért volt fontos, mert annak idején arra tanítottak engem, hogy a segítő először saját magáról gondoskodjon. A segítők alapkurzusának ez az alaptétele.

Mert csak akkor tud valaki másokról is gondoskodni, ha ő maga jól van.”

Szabó Gabriella mindezt saját tapasztalataival is kiegészítette: „Szinte mindenhol azt látom, hogy elhanyagoljuk magunkat. Rohanunk a feladataink után, akár családban, akár gyülekezetben, munkahelyen, vagy bárhol vagyunk éppen.

Gyakorlatilag csak akkor állunk meg, ha jelez a test azzal, hogy itt fáj, ott fáj, nem vagyok jól, influenzás vagyok. Emiatt a segítők alaptételét nagyon fontos megtanulni.” Ennek a tanulási folyamatnak a részeként jött létre ez a hét is. „Fogjuk folytatni, mert kérték a lelkészek, hogy legyen

44 • Karakter • parokia.hu

még ilyen. Figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak a lélekkel foglalkozzunk, de a Szentlélek templomával is, ami a test. Az embert egyszerűen nem lehet kettéválasztani.”

A lelkész is ember „A srácok azt mondták, nekik nagyon jólesett az utolsó kör, amikor mindenkit megkértünk, hogy gondolkodjon el, min szeretne változtatni a testi-lelki jóléte érdekében. Volt, aki azt mondta, hogy eddig állandóan pittyegett a telefonja a különböző értesítések miatt, és ezt most átstrukturálja vagy kikapcsolja, mert ez is állandó megfeszített állapotot jelent. Folyamatosan készenlétben lenni nagyon-nagyon fárasztó.”

A napirendet ki szokták rakni, mindenki láthatja. Nincsenek szigorú szabályok, még sincs olyan, hogy szólongatni kellene a lelkészeket, hogy valaki nem jönne, vagy elkésne. „Nekem nagyon jó tapasztalatom van a lelkészekkel, akik idejárnak, és ez az évek során már majdnem háromszáz lelkész” – mesélte a tanulmányi titkár. „Tudják, hova jönnek. Eltávolodunk a hétköznapoktól, és egy kicsit más szférába helyezzük át a dolgokat. Szerintem azoknak a lelkészeknek, akik évtizedek óta szolgálnak hűségesen gyülekezetekben, miközben a vasárnapok és ünnepek sem jelentenek kikapcsolódást, egyszerűen jár ez a négy nap. Ez nem valami extra.” „Ha valaki erre teszi fel az életét, az akkor is úgy dolgozik Istennek, hogy annak legyen minősége, amikor nem ül a nyakán a főnök. És itt most mindegy, hogy református sza-

kácsnő vagy gyári munkás az illető. Nem beszélve arról, hogy sokszor nem csak azzal hirdetjük az evangéliumot, ahogyan a szószékről beszélünk, hanem azzal, ahogyan élünk.

Aki állandóan halálosan fáradt, az hiába beszél” – hívta fel a figyelmet Szabó.

Lehetőségek és célkitűzések Csak néhány önkényesen kiragadott példa – a teljesség igénye nélkül – a novemberi kurzus résztvevőinek a témajavaslataira: egészségük rendbetétele; mozgás bevezetése a hétköznapokba; heti szabadnap szigorú megtartása; családdal töltött estére más gyülekezeti programot nem szervezni; lelkészkisköröket szervezni; megtartani azt a szent időt, amikor úgy olvasnak Igét és imádkoznak, hogy annak nem a gyülekezet a témája, hanem saját töltődés; megfelelő mennyiségű alvás éjszaka; ha jelez a test betegségekben, akkor pihenőidőt hagyni stb. Már ennyiből is látszik, hogy lenne miről beszélni, van mivel foglalkozni.

Szabó Gabriella úgy látja, hogy ha egy lelkész ambiciózus és tényleg szeretne az Istenhez méltó minőséget adni, akkor az mindezektől függetlenül is továbbképezné magát.

Egy ilyen négynapos etap a lelkészeknek hatezer forintba kerül, plusz az utazás költségeibe. Minden egyebet az egyházkerület áll. A távlati tervek között szerepel egy egyházkerületi stratégia elfogadása is arra vonatkozóan, hogyan lehetne hatékonyabban tehermentesíteni a lelkészeket. „Addig is sokan a maguk területén próbálgatják a már bevált módszereket. A paletta elég széles, lehet választani” – biztat mindenkit Szabó Gabriella, hozzátéve: egyegy ilyen kurzus mindenkinek óriási élmény és különleges feltöltődési lehetőség.

Barna Bálint Képek: Szabó Gabriella

Egységben az erő Lelkészi és világi vezetők együtt irányítják a gyülekezeteket a református egyházban. Míg a lelkipásztor elsősorban a gyülekezet lelki életéért felel, addig a gondnok az infrastrukturális és a gyülekezeti élethez szükséges egyéb feltételek megteremtésén fáradozik. Összeállításunkban négy gondnokot kérdeztünk szolgálatukról.

Partnerek, munkatársak, testvérek A közös vezetés a terhek közös viselését és szoros testvéri kapcsolatot jelent közte és a vezető lelkipásztor között épp úgy, mint a lelkészi és gondnoki karban – erről Devich Márton, a fasori gyülekezet főgondnoka beszélt. „Fontos, hogy harmóniában tudjunk együtt szolgálni, ez nem jelenti azt, hogy olykor ne lennék más véleményen. Mi minden héten találkozunk ketten Somogyi Péter elnök-lelkésszel, eltöltünk egymással két órát, imádkozunk is együtt, és beszélgetünk a gyülekezetet aktuálisan érintő kérdésekről.

Ha különbözik is a látásunk valamiben, azt is meg tudjuk beszélni, és egységre tudunk jutni. Péter kíváncsi és ad a véleményemre, és az Ige fényében tudunk együtt gondolkodni.

Megosztja velem a terheit is – persze, nem mások titkait, hanem azt, ami őt terheli. Fontos, hogy legyen valaki, aki a lelkészt is meg tudja hallgatni, hogy ne maradjon magára. Így én is tudok érte imádkozni, lelkileg támogathatom őt. Ez, persze, kölcsönös.”

Mindenki másért felel A 700 fős fasori gyülekezet óvodát és általános iskolát is fenntart, és mivel nagy és aktív gyülekezet, számos más feladattal is bővül a teendők listája. Ezeknek csak úgy tudnak eleget tenni, hogy az építési, gazdasági, oktatási és missziói feladatköröknek külön felelős gondnoka van, akik operatív testületként közösen készítik elő egy-egy presbiteri ülés megvitatandó ügyeit. Átadta a stafétabotot Meglehetősen fiatal, éppen most lép a felnőttkorba a SzigetszentmiklósÚjvárosi Református Gyülekezet. A tizennyolc éve plántált lakótelepi közösség alapító tagja és gondnoka, Sipos Lajos tavaly adta át a stafétabotot Madácsi Imrének, aki egyben a gyülekezet kántora is. Ám az új gondnok, csakúgy, mint a presbitérium és a gyülekezet lelkipásztora, marasztalta őt, tiszteletbeli, örökös gondnokká kinevezve, aki hetvenévesen is részt vesz a gyülekezet vérkeringésében.

Amikor telefonon felhívom, akkor is hallom a szerszámok csörömpölését a háttérben, kérdésemre elárulja: gázszerelő lévén éppen a templom fűtési rendszerével foglalatoskodik. De épp így szívügye a misszió is, hiszen egykor ő is arról álmodott, hogy a lakótelepen legyen prédikálóállomás, majd

a születő gyülekezet felnövekedésében is hűségesen és odaadással segédkezett. Most is örömmel számol be arról, hogy a 400 fős gyülekezet temploma minden vasárnap megtelik emberekkel. „Nagy örömmel mondhatom, hogy igazán sokszínű a gyülekezet: a hajléktalantól a miniszterig és mindenféle szakma képviselőjéig sokan járnak ide. Ez sok feladattal jár, de hála Istennek, mindennek megvan a gazdája nem csak a presbitériumban, de a gyülekezeti tagok között is.”

Sipos Lajos hozzátette: szívesen megosztja a gyülekezettel kapcsolatos látását, ha kérdezik, de ő tanulja a legtöbbet a fiataloktól. „Például évekkel ezelőtt, a templomépítéskor olyan hévvel, lendülettel és hittel tettek meg lépéseket a fiatal presbiterek, úgy tudtak döntéseket hozni, ahogy azokra én nem mertem volna vállalkozni. És Istennek hála, soha nem szégyenültünk meg.” Majd azt is elárulta: örül utódjának, mert bölcs, megfontolt embernek ismeri, aki csoportvezetőként a gyülekezet építésében is részt vesz.

Karakter • parokia.hu • 45

Nem csak az ügyeket: a személyeket látja A tavaly megválasztott gondnok, Madácsi Imre érdeklődésünkre elmondta: mivel főállásban hangmérnökként dolgozik, ő kérte a korábbi gondnok segítségét a szolgálatban. Különösen a szervezési feladatokban, amelyekhez saját bevallása szerint elődje sokkal jobban ért nála. A gyülekezetvezetők közötti testvéri kapcsolat azért is lehet ennyire harmonikus, mert hetente egyszer munkatársi értekezletet tartanak, ahol imádkoznak, beszélgetnek a felolvasott Igéről és a teendőkről, amik rájuk várnak.

Amilyen a gyülekezet, olyan a lelkész A bizalmi légkör annak is köszönhető, hogy az alapító tagok kezdettől fogva felelősséget vállaltak a közösségért, gyermekeik pedig egy nagy család részeként egymással is szoros barátságban nőttek fel. Madácsi Imre azt mondja: „Az egységünk első lelkészünkkel, Harmathy Andrással is megvolt, és a lelkészváltáskor is megmaradt, amikor Morva Ákos váltotta őt és feleségét a szolgálatban.

Ez azért is van, mert megfogalmaztuk, milyen lelkészt szeretnénk, és olyan embert kerestünk. Rájöttünk, hogy ehhez valójában azt kell megfogalmaznunk előbb, hogy mi milyenek vagyunk, mi a profilunk. Ez a lelkész és a gondnok, valamint a presbitérium közötti összhangnak is jó alapot adott. Nagy hiba lenne, ha a vezetőség nem egyfelé húzna, mert egyikünk sem működhet a másik nélkül.”

46 • Karakter • parokia.hu

Kettős identitás Különleges helyzetben van a budapesti Németajkú Református Egyházközség gondnoka, Lakatos Gábor is, hiszen kétnyelvű gyülekezetben végez szolgálatot. Igaz, a német nyelv mára inkább csak a liturgiában van jelen, a gyülekezeti élet jobbára magyar nyelven zajlik.

De gyakran fogad a gyülekezet küldöttségeket német ajkú területekről, és tart fenn kapcsolatot nemzetközi szervezetekkel is. És vannak még a gyülekezet tagjai között is néhányan, akik kettős identitással rendelkezve családilag kötődnek a magyar és a német gyökerekhez is. A református német ajkú gyülekezetet ugyanis a 19. század második felében alapították ismert német ajkú protestáns bevándorló családok a BiberauerBodoky családdal együtt.

Az istentiszteleteken napjainkban is megfordulnak németül beszélő diplomaták vagy olyanok, akik ideiglenes céges kiküldetés miatt tartózkodnak a fővárosban.„Szeretnénk megszólítani a németországi és svájci egyetemistákat az Andrássy Egyetemről vagy a Deutsche Schule és az Osztrák Iskola diákjait. Ezért szeptember óta a másik két németajkú gyülekezettel közösen havonta egyszer Taizé-istentiszteletet tartunk. Egyébként valamennyi vasárnap délelőtti istentiszteletünk kétnyelvű. A teljes adminisztráció és a

presbiteri ülések magyarul folynak, a német nyelv a bevezető áhítatban és a liturgiában maradt meg” – számolt be a gondnok.

Lakatos Gábor hozzátette: fontosnak tartja, hogy a gyülekezetet segítse a múltból adódó, a jelenben nélkülözhetetlen és a jövőt értékrendjének és céljainak megfelelően alakító feladatok megtalálásában. „Büszkék vagyunk a gyülekezet gazdag múltjára, és szeretnénk egy-két területen ismét ehhez méltó módon kivenni a részünket az elődeink által elindított szolgálatból. Gyülekezetünk indította és tartotta fenn annak idején a Bethesda Gyermekkórházat, innen indult például a vasárnapiiskola-mozgalom és itt alakult meg a Kékkereszt Egyesület is. Mindez kötelez minket arra, hogy valamit ebből a kiterjedt szolgálatból megpróbáljunk folytatni.”

A kommunizmus idején kis létszámmal működő gyülekezet összetétele mára ismét rendkívül gazdag: romák, szabadult szenvedélybetegek, közéleti szereplők és művészek is eljönnek a templomba. Annak érdekében, hogy a különböző társadalmi háttérből érkező gyülekezeti tagok minél közvetlenebb kapcsolatot ápolhassanak egymással, az istentiszteletek után együtt maradnak beszélgetni, évente kétszer pedig stratégiaalkotó gyülekezeti hétvégére mennek – számolt be.

Egységben az erő Konfliktusok, persze, mindenütt adódhatnak. Ám a gyülekezet Krisztus teste, és ha a tagok Őt tekintik a fejnek, akkor képesek lesznek együttműködni. Erről számolt be Devich Márton is: „Megdöbbentő volt többször is átélni, hogy próbáinkban, a viták végén is, ha közben őszintén kerestük együtt Isten vezetését és akaratát, végül Ő mindig adott olyan döntést, amelyben megéltük az egységet.” Szerinte náluk azért van egység, mert a fasori gyü-

lekezet presbitériuma szeretetközösséget alkot, sokat imádkozik együtt, és gondnokoknak kipróbált presbitereket választottak meg. „Bizalmi légkör jellemez minket, megbízunk egymás szándékaiban és még egyet is tudunk érteni” – mondta Lakatos Gábor. Amikor arról kérdezem, hogyan befolyásolja a gyülekezet életét, hogy lelkészük politikai szerepet vállalt és egy időben miniszterként tevékenykedett, azt mondja, a gyülekezet belső egységére ez nem volt hatással. „Amíg felfüggesztette lelkészi szolgálatát, Balog Zoltán néha az idő alatt is jelen volt igehirdetőként a gyülekezetünkben. Saját igénye és a gyülekezeté is az volt azonban, hogy a politika maradjon az ajtón kívül. Ez az apolitikus hangvétel az igehirdetéseire is jellemző volt, és mindez a gyülekezet belső kapcsolatait is óvta. Nálunk is van mindenféle meggyőződéssel bíró ember, és ez mégsem okoz belső feszültséget.

Ha pedig kívülről jöttek megkeresések, mi húztunk határt: nem továbbítottunk telefont, nem adtunk át üzeneteket.”

Milyen a jó gondnok?

Hogy milyen a jó gondnok, arról egybehangzóak a vélemények. „Olyan ember, aki Isten vezetését keresi, tiszteli és szereti a gyülekezetét és az elöljárókat, a presbitertársakat is. Fontos, hogy legyen türelmes, és rendelkezzen egyfajta jó értelemben vett diplomáciai érzékkel, hiszen az is feladata, hogy az egységet munkálja a gyülekezetben, miközben próbálja segíteni a minél jobb döntések születését. Akár a szükséges

kompromisszumok árán is, de abból nem engedve, amiből nem szabad” – vázolja fel Devich Márton, aki több mint tizenöt éve tölti be a gondnoki tisztséget.

Madácsi Imre szerint a gondnok feladata, hogy mindennek legyen felelőse a gyülekezetben. „Ez egy jól strukturált vállalat vezetéséhez hasonlít azzal a nagy bónusszal, hogy fölöttünk Isten áll.” Ő azonban önmagában nem tudná megállni a helyét, igaz, szerinte egy jó gyülekezetben nem is kell – tette hozzá. „Aláírunk, rendezzük a pénzügyeket, ez jogi státuszt jelent ugyan, de lélekben nem vagyunk egyedül.”

A gyülekezet képviselője A gondnoki szolgálat sok mindenből áll: az ügyintézés, a karbantartás megszervezése, a fönntartási feladatok elvégzése legalább egy félállást kitesz. Valamennyi megkérdezett elmondta: ha tehetné, több időt töltene a gyülekezetben. Madácsi Imre arról is beszélt, hogy a gondnok a gyülekezet képviselője a tágabb lakóközösségben is, ezért hasznosnak tartaná, ha ő maga is többször jelen tudna lenni a városi összejöveteleken, ahol továbbadhatná a gyülekezeti tagok véleményét egy-egy kérdésről és a döntéshozatalban is jelen tudna lenni.

Többen megerősítették azt is, hogy a gyülekezeti tagokkal ápolt személyes kapcsolat épp olyan fontos, mint a gyakorlati ügyintézés. A lelkipásztor és a gondnok közötti bizalom egyenes következménye pedig az, hogy a lelkipásztor a nem saját hatáskörébe tartozó feladatokat delegálhatja a gondnoknak. Lakatos Gábor szerint egy gondnok akkor áldás a gyüleke-

zetnek, ha nemcsak az infrastrukturális működést biztosítja, hanem ahhoz is hozzá tud járulni, hogy az igehallgató közösség misszióra képes közösséggé formálódjon. Ezért van az, hogy egy-egy gyülekezeti hétvége előtt egyeztet a lelki programokról is a lelkészekkel, elismerve, hogy ők az elsődleges lelki vezetők.

Hol van áldás?

A megkérdezett gondnokok szolgálatukat valamennyien ajándéknak és áldásnak tekintik, hiszen közösségükről is úgy beszélnek, mint tágabb családjukról és otthonukról.

Hangsúlyozták azt is: családjuk és a gyülekezeti tagok támogatása nélkül nem tudnának helytállni szolgálatukban. Madácsi Imre arról beszélt, gondnoknak lenni számára azért is kiváltság, mert a felelősség miatt olyan nyomás nehezedik rá, ami őt is motiválja és építi. A feladatmegosztás, a közös találkozók, a gyülekezeti tagokkal való testvéri közösség és az elkötelezettség egyaránt fontos tényező mindenhol. Mindannyian megerősítették azt is, hogy elvek és koncepciók mentén, de kompromis�szumokra hajlandóan kell vállalniuk a részüket a gyülekezetük vezetésében. Fontosnak tartják ugyanis, hogy maguk a vezetők is közösséget alkossanak egymással, és szeretetben tudják megoldani a nehézségeket is.

A megkérdezett gondnokok egy 70, egy 400 és egy 700 fős gyülekezet tagjai. Mint kiderült, ezekben a közösségekben csaknem százszázalékos az átfedés a bejegyzett és az aktív tagok között. Kivételes helyzetben lévő gyülekezetek ezek? – adódik a kérdés. Igen, azok, de talán nem lehet véletlen, hiszen ahogy az Ige mondja: ahol egyetértésben élnek a testvérek, csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. (133. zsoltár) Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás; Fasori Református Egyházközség, családi archívum

Karakter • parokia.hu • 47

Szabadon, Kálvinistaként gondolkodva Megismerni saját hagyományainkat és felelősségteljes tudást művelni egy adott közösségért, családjainkért – vallhatjuk reformátusként.

Hogyan tesszük ezt a nyilvánosság előtt?

Tudunk kálvinistaként reagálni a körülöttünk lévő világra?

48 • Karakter • parokia.hu

A gondolkodás szabadsága – kálvinista tűnődések című könyvről beszélgetett Visky András író és Bogárdi Szabó István püspök a Bibliamúzeum kiállítótermében. Marilynne Robinson könyve a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. Az író a kötetben esszék formájában adja tovább szellemi-eszmei, keresztyén-kálvinista hagyományát. Ez a tradíció közismert minden református előtt – vagy mégsem? Mennyire ismerjük Kálvint, az ő életét, és hogyan éljük meg a mindennapok során azt, hogy református keresztyének vagyunk?

Ismeretlen kálvinizmus Visky András úgy látja, a szerző egyértelműen hisz a nyilvános gondolkodásban, ezt nagyon fontosnak tartja. Ez nem csak könyveiből, de egyetemi előadásaiból is kitűnik. A gondolkodás szabadsága rendkívül letisztult írói-gondolati világról tanúskodik, amely-

Az ismeretlen Kálvin A püspök szerint a szerző valóban sajátos világot tár elénk. Amikor a fiatal, humanista, tehetséges Kálvinról olvasunk a könyv egyik esszéjében, aki a párizsi egyetem briliáns gondolkodója, akkor derül ki, hogy nem ismerjük az ő titkos, emberibb arcát.

Nem tudjuk, hogy a reformátor például szeretett játszani, vagy azt, hogy megszervezte a szemétszállítást Genfben. A Gileádban Robinson nagyszerűen festi le az egyébként nem túl izgalmas kansasi tájat, ez a természetábrázolás közel áll ehhez a számunkra ismeretlen Kálvinhoz.

ben a szerző állandó dialógust folytat keresztyén hagyományával, ezt a tradíciót nem tartja lezártnak.

Minden nyilvános megszólalást megelőz a kérdés: milyen nyelvet használjunk, hogy az érthető, téttel bíró, a saját közösségünket megszólító legyen. Kérdés továbbá, hogy a hagyományainkból ki tudunk-e emelni olyan friss kijelentéseket, amelyek a mindennapokban is felhasználhatók.

Visky András szerint ezért is fontos, hogy a kálvinista gondolkodást és hagyományt valóban megismerjük. „Azt látom, a szerző a kálvinizmusnak eddig ismeretlen nézőpontját tünteti fel. A szellemi világ boldog felfedezése tükröződik vissza, a szerző a világunkról megfogalmazott, felelősségteljes tudást műveli. A könyvet olvasva felfedeztem, hogy én is kálvinista vagyok, de azt látom, nem kálvinistaként reagálunk a közbeszédre.

Kérdés, hogy ez alapján mit nevezhetünk szabad gondolkodásnak, amely biblikusan megalapozott Marilynne Robinson művében, és amely szorosan kapcsolódik a kálvinista felfogáshoz.”

Marilynne Robinson jelenleg az Egyesült Államok egyik legismertebb kortárs írója. Az 1983-as Háztartás

(Housekeeping) című regénye azonnal felkeltette az irodalomkritikusok figyelmét, ám az utána következő húsz évben nem ebben a műfajban alkotott tovább. Esszéket írt, amelyek egyetemi előadásaiból születtek. A 2004-es Gileád regényért Pulitzerdíjat kapott. Az író alapvetően az amerikai társadalmat vizsgálja, ezt azonban széles spektrumban teszi.

Hitvalló kálvinistaként ünneplik őt, aki nagyon szereti hazáját. Miközben mélységesen tiszteli saját keresztyénségének hagyományait, kritikusan gondolkodik, kiemelve a keresztyén politikai magatartás felelősségét.

„Van kálvinizmusunk, de a reformáció utáni évszázadok ideológiái nemcsak eltakarták ezt az emberi arcot, hanem a letisztult kálvini gondolatvilágot is a saját megközelítésükben magyarázták vagy ferdítették el. Erre látunk példát a későbbi pietizmusnál, a metodista mozgalomban, a francia forradalom deizmusában vagy Max Weber műveiben.

A könyv azért is hasznos, mert kiemeli, hogy nem Kálvin találmánya a kapitalizmus, tehát a német szociológus, Max Weber tévedett, mikor erről ír műveiben. Robinson félretol egy berögzött Kálvin-képet, és megmutat egy frisset, azt a reformátort, aki például a saját, szerelmen alapu-

Karakter • parokia.hu • 49

ló házasságával is újít a 16. században. A könyv sokat segít a kálvinizmus beszűkült megítélésének feloldásában.”

Bálványok – a magántulajdon Visky András szerint nem ismeretlen Kálvin-képet kapunk a könyvben.

Bár az író rátalált a saját kálvinista gondolkodására Robinson művében, ha társadalmilag nézzük, inkább az derül ki, hogy nem vagyunk kálvinisták. A könyv „plebejus” Kálvint állít elénk, és nem fejti ki a Weberrel szembeni álláspontokat. „Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a szerző állást foglal a kálvini hagyomány mellett. Van Kálvintudatunk, még szobrunk is van a reformátorról, de nincs a társadalmunkat átható Kálvin-világképünk.

Robinson kiemeli a Biblia kijelentéseit, sőt, a Szentírást mint művészi, irodalmi alkotást is elismeri. A kálvinista világképünket az erősítheti, amely a könyvben is látszik, ha Isten Igéjét lefordítjuk a saját, mindennapi életünkre. Erre példa, amikor megkérdőjelezzük a magántulajdon szentségét, hiszen a kapitalizmus egyik alapja bálvánnyá válhat a társadalmakban.”

Tisztességgel, bőkezűen Robinson leleplezi a liberális demokráciák meddőségét és ürességét a magántulajdon istenítése miatt – vélekedik a püspök. „Amiről azonban nem ír, hogy minek nevezzük a saját tulajdonunkat. A valódi kálvinizmusban az egyes embernek a személyi, keresztyéni felelőssége, hogy fölvegye az igazságosság mellvértjét: legyen méltányos, nagyvonalú – ez utóbbit jelenti eredetileg a liberális szó, vagyis az adás, ajándékozás szabadságát.

Fontos kiemelni, hogy sem Kálvin, sem Robinson nem „liberális”, hanem bőkezű Istenről beszél. Amiért tehát tisztességgel megdolgoztam, az az

50 • Karakter • parokia.hu

enyém. A kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a tulajdonnal. A kálvinista minta ebből következőleg ez: áldás lehet a tisztességgel megszerzett tulajdonunkon, ha ebből méltányosan, nagyvonalúan adunk másoknak.” „Csak egy adott közösség nézőpontjából” A becsületes, egyéni szerzés és az azzal való rendelkezés megdönthetetlen dogmája az amerikai társadalomnak, azonban nem része a tízparancsolat eszmeiségének – vitte tovább a beszélgetést Visky András. „Veszélyes, ha kiragadjuk ezt a dogmát abból, hogy Isten az embert alapvetően közösségi lénynek képzeli el, ezzel mellőzük magát a közösséget. Rá kell jönnünk, hogy csak átmenetileg lesz fontos az én egyéni szerepem, hiszen mindannyiunknak egy adott közösség szerves részeként érdemes élnünk a világban. Az én szóhasználatomban a „közösség” szó sohasem negatív tartalmú. Amit elérek egyénileg, az csak egy adott közösség nézőpontjából értelmezhető. Robinson, amikor könyvében az igehirdetés szolgálatáról beszél, akkor is a gyülekezet fontosságát emeli ki.”

Természetes dolog közösségben és közösségi lényként gondolkodni – reagált a püspök a beszélge-

tés végén. „Ezzel együtt látnunk kell, hogy sem ebből, sem a magántulajdonból, sem a társadalmi igazságosságból nem csinálhatunk bálványt.

Politikai rendszerek gyakran határozták meg szervezetten, erőszakosan ez utóbbit. Az állam, de az egyén is sok mindent szabályozhat, a közösségek őstípusát, a családot azonban Isten szervezte. Robinson könyve a szabad gondolkodást emeli ki, ennél fontosabb lenne, ha a szabad ember gondolkodására fókuszálnánk. A szabad ember ugyanis Isten által lett szabad, aki gondolkodik, aki felelősséget vállal másokért, önmagáért, a családjáért.”

Somogyi Csaba Fotó: Füle Tamás

Lehetőség az épülésre A

fizikai

építkezésre

építkezések is

mellett

lelki

van.

Nem

szükség

téveszthetjük szem elől a missziós célokat, ezért az épületek mellett a közösségi életnek is vonzóvá kell válnia.

„Hogyan vezethet minket Isten a beruházásainkban? Van-e rendelt ideje, mit ad meg hozzá, és mi a hit lépése? Válhatnak számunkra kísértéssé a beruházási lehetőségek, az ezzel sokszor összefonódó anyagiak és a dicsőségvágy, esetleg a megalománia?” – ezeket a kérdéseket tette fel a III. Budapesti Református Mérnöktalálkozó, amelynek célja az volt, hogy református keresztyén szemmel vizsgálja meg az egyházunkat érintő mérnöki beruházásokat.

Mottójául ezt az igeszakaszt választotta: „Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is”.

A Mérnöktalálkozó apropóján ültünk le beszélgetni Veres Sándor dunamelléki főgondnokkal, aki az egyházkerületi beruházásokat felügyeli. „Az én feladatom a támogatások koordinálása és csoportosítása. Gondoskodnom kell a határidők betartásáról és arról, hogy a pályázati támogatási költségek a meghatározott célokra legyenek felhasználva.

Ha van valamilyen kérés vagy módosítási kérelem egy-egy projekt kapcsán, azt is nekem kell megvizsgál-

nom” – avatott be minket a munkájába. A Mérnöktalálkozó tanulságai mellett az egyházkerületi beruházások legfontosabb dilemmáiról és kihívásairól is kérdeztük.

Gyülekezetet építeni és jellé válni Az idei Mérnöktalálkozó legfontosabb felvetései Veres Sándor szerint két téma köré csoportosíthatóak. Az egyik, hogy ami épül, az ne csak építészetileg, de a gyülekezet épülése szempontjából is megfeleljen Isten szándékainak. „Azt a kérdést, hogy mekkora épületekre és milyen felszereltségre van szükség, gyülekezetépítés szempontjából a legfontosabb megvizsgálnunk. A templom nem csak azoknak épül, akik már Krisztust követik. Mellettük mindig vannak útkeresők is, hiszen mindenkinek először el kell jutnia odáig, hogy Krisztust kövesse. Ezért fontos, hogy a célok meghatározásakor és a tervezéskor azokra is gondoljunk, akik még nem találkoztak Istennel.

Ennek a lelki vonatkozásai mellett vannak nagyon gyakorlatias oldalai is” – mondta a főgondnok.

„A mai kor embere például olyan informatikai eszközöket használ, amelyekkel hozzáfér sok mindenhez egyszerre. Emellett a vizualitás is nagyon fontos számára. A hit azonban elsősorban hallásból van, a hallás pedig Isten Igéjéből. Éppen ezért a vizualitást alá kell rendelni az igehallgatásnak” – magyarázta. „A templomtérben a lelkészen keresztül maga Isten szól hozzánk. Ezért is fontos a szószék, a dobogó. De a templomtéren belüli monitorok elhelyezése és funkciója sem mindegy. Ne a monitor legyen a középpontban!

Lehet segédeszköz például énekszövegek vagy igeszakaszok kivetítésére, de ettől még fontos, hogy a gyülekezet forgassa a Bibliát és az énekeskönyvét is. Más helyiségekben, például baba-mama szobákban jóval indokoltabb lehet a monitor jelenléte.”

A Mérnöktalálkozó másik fontos témája az volt, hogy a templom mennyire jel. „Fontos, hogy az épület kitűnjön a környezetéből. A szerényebb gyülekezeti házakon is látszódjon, hogy nem átlagos épület, hanem kimondottan egyházi célt

Karakter • parokia.hu • 51

szolgál! Az a jó, ha az épület ránézésre is megmozgat valamit az arra tévedőkben, hogy elinduljanak felé” – véli Veres Sándor. „Templomaink nemcsak templomtérből állnak, hanem hivatalokból és olyan helyiségekből is, ahol hétköznapi alkalmakat lehet tartani. A mai kor emberének nagy igénye van arra, hogy közösséget találjon.

Ezért a jövőben mindenképpen olyan tereket kell kialakítani, ahová napközben bármikor betérhetnek.”

először a nedvesedést és a penészedést kellett volna meggátolni, és csak utána kérni támogatást festésre, tetőfelújításra, napelemre. Mégsem a technológiai szükségletek sorrendjében történt az igénylés. Mi ezt nem láttuk előre, mert nem volt róla információnk. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy az egyházközség pontosan tudja, hogy mire van szüksége. Ha indokolttá válik, akkor menet közben lehet kérni módosításokat.”

A szükségletek A főgondnokot ezután a pályázatok kapcsán felmerülő dilemmákról kérdeztük. „Az egyik legnagyobb gondunk, hogy a feladatok meghatározása bizonyos esetekben nem pontos, mert az egyházközség nem jól fogalmazta meg, mire van szüksége” – válaszolta. „Volt olyan parókia, ahol

A gyülekezetek többségében nincsenek megfelelő műszaki és gazdasági ismeretekkel rendelkező személyek, akik segíthetnék a megvalósítást, ezért ilyenkor is tanácsért fordulhatnak az egyházkerülethez. „Közvetlen konzultációval segítünk meghatározni a pontos feladatokat, és szükség esetén javaslatot teszünk arra, hogy bevonjanak egy műszaki ellenőrt vagy projektmenedzsert. De mindig azt kérjük, hogy először a gyülekezet tágabb környezetében nézzenek körül szakemberek után; és ha ez nem vezetne eredményre, akkor a megyében vagy a közelben lévő nagyobb településeken is. Az espereseket is kérjük, hogy segítsenek a hozzájuk tartozó gyülekezeteknek.”

Az is dilemmát jelent, amikor a tervek alapján kiderül, hogy a támogatás nem elegendő. „Nagyon nehéz kérdés, hogy el szabad-e ilyenkor kezdeni az építkezést. Át kell gon-

52 • Karakter • parokia.hu

dolni, hogy lehet-e kisebb egységekre bontani a terveket. Meg kell nézni, hogy a támogatás összegével meddig tudunk eljutni, és az addig elért eredmény használható-e, nem lesz-e torzó, le lehet-e ott zárni egy szakaszt” – magyarázta. Mivel a pályázatok többségénél az igénylések elbírálása és a támogatások megadása között több év telik el, ezért gyakori, hogy a támogatások összege nem fedi a megvalósítás összegét. „Mire az összeg megérkezik, addigra már nem ugyanannyit ért, mint az odaítéléskor. Két-három év alatt is megnövekednek az árak.”

A jó gazda szemével Veres Sándor szerint a presbitériumnak is felelőssége van abban, hogy legyen olyan helyiség és infrastruktúra, amely segítségével a lelkész el tudja végezni a feladatát. „Ha a presbiterek között nem akadna olyan, aki ért a műszaki dolgokhoz, akkor kötelességük olyan szakembert találni, aki segíthet felmérni a templomok állapotát. A jó gazda szemével és a jó gazda gondosságával kell folyamatosan ellenőrizni és karbantartani a gyülekezet épületeit. A harangtornyokat évente kétszer alaposan ellenőrizni kell, akárcsak az elektromos hálózatokat és a kazánokat. Ha nincs ilyesmire megfelelő ember a gyülekezet közösségén belül, akkor rendszeresen fizetni kell egy szakembert, aki elvégzi ezeket” – sorolta.

Kaput kell nyitnunk. Nagyon fontos, hogy ezt a gyülekezetek szem előtt tartsák. Minden egyházközségnek kell év végére készítenie egy missziós munkatervet. De vajon az építkező gyülekezetek missziós terveiben vannak-e olyan elképzelések, hogy miképp szólítanák meg a környezetükben élőket?” – tette fel a kérdést.

A szerződéseknek emellett meg kell felelniük az egyházi gazdasági törvényeknek is. Támogatás igényléséhez például minden esetben az egyházmegye jóváhagyása szükséges. „Amikor hozzánk kerül egy szerződés, először azt ellenőrizzük, hogy az egyházmegye tudtával és engedélyével történik-e az adott vásárlás vagy beruházás. Ha egy projekthez többletforrásra van szükség, akkor sem lehet közvetlenül hozzánk fordulni, hanem az egyházmegye közössége fogja továbbküldeni nekünk. Ott meg tudják ítélni azt is, hogy megyén belül megoldható-e minden, vagy kerületi támogatás szükséges a megvalósításhoz” – mondta a főgondnok.

teremteni az emberekkel” – fejtette ki. Szerinte az épületek mellett a közösségi életnek is vonzóvá kell válnia a környéken élők számára.

Kaput nyitni „Nem az épületek szépségéért építünk, hanem azért, hogy az evangélium terjesztése biztosított legyen” – hangsúlyozta Veres Sándor. „Az egyház küldetése, hogy a környezetében lévők számára hirdesse Isten Igéjét.

Ezt a feladatot akkor tudjuk ellátni, ha a tereink nem csak istentiszteletekre alkalmasak. Olyan lehetőségeket és körülményeket kell biztosítanunk, amelyek segítségével meg tudjuk szólítani a mai kor emberét.

Ami a beruházásokból fakadó kísértéseket és erkölcsi dilemmákat illeti, Veres Sándor úgy véli, a támogatás igénylése önmagában csak lehetőség, rajtunk múlik, mi lesz belőle. „Segítenünk kell egymást, odafigyelni a másikra. Mi magunk is erősödhetünk, ha több gyülekezeti rétegalkalmat tudunk tartani. Ha számunkra nyílik ki egy kapu, azt meg kell köszönnünk: elsősorban Istennek, másodsorban egymásnak” – mondta.

Szerinte a fizikai építkezéssel párhuzamosan kell zajlania a lelki építkezésnek, ezért amikor személyesen kimegy a helyszínre, akkor az első tárgyalás előtt közös imádságot tartanak. „Jól tudjuk azt, hogy mi tervezhetünk, de igazából Isten az, aki megáldhatja a munkánkat. Az Ő áldása nélkül hiába fáradoznak az építők.”

Barna Bálint Fotók: Füle Tamás

„Lehetővé kell tennünk, hogy különféle közösségi alkalmakat tudjunk tartani, ezért kellő időben át kell gondolnunk, mi szolgálná az adott gyülekezet épülését. Legyen-e például olyan szoba, ahol ifjúsági bibliaórákat lehet tartani, de adott esetben a pingpongasztal is elfér? Ehhez hasonló kérdéseket kell feltennünk magunknak a közösségépítés során.

Fontos, hogy tudjunk olyan alkalmakat is szervezni az igehirdetések mellett, amelyeken lehet előadásokat tartani, a közösségünket megélni, ahová vendégeket hívhatunk. Egyszóval: tudjunk kapcsolatot

Karakter • parokia.hu • 53

dunamelléken történt A lelki építkezés ideje

Igazsággal, szeretettel a wekerletelepiekért Két évtized után a wekerletelepi közösség új lelkipásztort választott. A gyülekezet előző lelkésze, Alföldy-Boruss Dezső huszonegy évig vezette a közösséget. Nyugdíjba vonulása után a wekerletelepiek Virág Balázs személyében találták meg új lelkészüket, aki előzőleg a Biai Református Egyházközségben szolgált beosztott lelkészként.

Virág Balázst Kiss László budapest-déli egyházmegyei főjegyző iktatta be 2018. november 17-én a wekerletelepi templomban.

Kiss László igehirdetésében azt mondta: ma épp úgy fontos látni a határvonalat az igazsághoz való ragaszkodás és a mindent eltűrő szeretet között, mint kétezer éve. Az efézusi gyülekezetet hozta fel példának, amely felismerte: vagy megmarad Krisztusban és nem enged az akkori korszellemnek, vagy megszűnik a gyülekezet. Virág Balázs beiktatott lelkész úgy fogalmazott: azt a Jézust szeretné szolgálni, aki őt is mint kivetettet, elhagyottat találta meg. Legfontosabb célnak az evangélium hirdetését nevezte meg, egyúttal megköszönte elődjének kitartó és áldott munkáját.

Alázattal a Dabas és Inárcs közötti úton Templomuk kétszázhuszonöt éves fennállását és a gyülekezet új lelkipásztorának beiktatását is ünnepelték a Dabas-Inárcsi Társegyházközségben 2018. december 2-án. Csontos József 2017-es nyugdíjba vonulása után a gyülekezet Szilágyi Jánost választotta meg lelkipásztorának. Szabó Péter egyházmegyei főjegyző, a Dömsöd-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze igehirdetésében az Úr útjának készítéséről beszélt.

Mint mondta, Isten azt akarja, hogy őt ne csak távoli fogalomként értelmezzük, hanem a szívünkben legyen Úr. „Minden lelkész feladata, hogy utat készítsen Krisztusnak. Azért is vagyunk reformátusok, mert nem elég egyszer átélni Isten szabadítását, hanem újból és újból meg kell újítani a szívünket, de az egyházat is. Krisztus útja pedig nem más, mint a szeretet, békesség és szolgálat ösvénye.” Szilágyi János beiktatott lelkész megerősítette: a társegyházközség útja csak akkor lehet áldott, ha egyetértésben járnak rajta.

54 • Karakter • parokia.hu

A „változhatatlan” Szokolyán is megváltozhat Akkor vagyunk vakok, ha azt mondjuk: nincs bűnünk, nem szorulunk rá Istenre. Jézus ezt a vakságot szeretné gyógyítani minden gyülekezet életében – hangzott el Tamás Balázs református lelkipásztor február 24-ei beiktatásán. A volt kiskunlacházi beosztott lelkész Adamek Norbert távozása után került Szokolyára. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök igehirdetésében azt mondta: „Krisztus azért jött, hogy megváltoztassa a megváltoztathatatlant. Megkeresse és megváltoztassa, akit félredobtunk, aki senkinek sem kell. A lelkésznek erről kell beszélnie, és neki is sarat kell raknia a gyülekezeti tagok szemére, akár Jézusnak, aki meggyógyította a vakon születettet, hogy ne mondhassák: látunk, nincs bűnünk, igazak vagyunk. Csak ekkor történhetnek csodák, változások, amelyek olykor drámaiak, fájdalmasak, de Istentől jönnek, ezért áldás lesz rajtuk.” Tamás Balázs megköszönte a kiskunlacházi gyülekezet szeretetét, és arról beszélt, ezt a szeretetet érzi Szokolyán is. „Nehéz volt a távozás, de Isten előttünk járt, és elkészítette az utat. Közös célunk, hogy békességet hozzunk a településre, de az is, hogy jó értelemben felforgassuk: kihívjuk csendes közönyükből az embereket.”

Pásztort a kelenföldi „szétszórtságba” A Kelenföldi Református Egyházközségben végzett huszonhárom évnyi szolgálat után nyugdíjba vonult Takaró Károly korábbi protestáns tábori püspök. A lelkészi szolgálatot fia, Takaró János vette át március 10-én a gyülekezet megválasztott vezetőjeként. Az új lelkipásztor beiktatásán elhangzott: az Újbudán élő közösségnek a főváros egyik frekventált helyén fontos küldetést kell vállalnia. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök igehirdetésében azt mondta: Jézus azért jött, hogy Isten szétszórtságban élő gyermekeit összegyűjtse.„Sokan vannak Isten szétszórt, elvesztegetett, semmibe vett gyermekei. Református egyházunk is tele van eltékozolt emberekkel, akik itt voltak közöttünk, de eltűntek. Ők valójában pásztort keresnek, ide-oda csapódnak, nem találják a helyüket. Pásztorra van szükségük.

Ezért vagyunk hálásak minden alkalommal, amikor beiktatásra kerül sor, mert Isten vezetőt ad a gyülekezeteknek. Ha pedig van pásztor, akkor együtt van a nyáj is.” A püspök hangsúlyozta: az egyháznak kell odamenni, ahol az emberek vannak.

Karakter • parokia.hu • 55

Új lelkészükkel tanulják az elfogadást A közel százhúsz éves budafoki református gyülekezet Szász Lajost választotta meg Nagy Péter nyugalmazott lelkipásztor utódjául, akitől tizenhat évnyi szolgálat után búcsúztak el. Szász Lajost április 6-án iktatták be, az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök azt mondta: „Jézus nevének súlya van, és ez a beiktatott lelkész életére is igaz. A mi feladatunk mindenekelőtt az, amire a Megváltó kér minket: hogy az Ő nevében szóljunk igazságot, gyakoroljuk a könyörületet, adjunk enni az éhezőnek, örüljünk együtt az örülőkkel és sírjunk a sírókkal.”

Szász Lajos beiktatott lelkész beszédében úgy fogalmazott: „Nemzetünk, családjaink, házasságaink, helyi közösségeink falán hatalmas rések tátonganak. Az igazi lelkész, szemben a hamis prófétával, látja ennek veszélyét, látja a réseket. Az elhívott lelkipásztor hasonló a pulikutyához: mindig a nyáj körül van és a Pásztort követi, soha nincs középen, mert állandóan figyel a bárányokra. Nincs szomorúbb a pásztor nélküli pásztorkutyánál, aki csak a maga feje után megy; de a bárányoknak is résen kell lenniük a világban tapasztalható lelki harcokban. Erre a nemes küzdelemre hívom és buzdítom a budafoki gyülekezetet, mert harcaink által tart meg bennünket Isten.”

Kétszáz éve a Megváltó szavára építenek Templomuk kétszáz éves fennállásáért adtak hálát a pomázi reformátusok január 27-én. Hogy az elnyomó Habsburg hatalmat megtévesszék, a helyiek oratóriumnak – imahelynek – nevezték Isten házát a 19. század elején. Ám mindenki tudta: az új épület valójában templom, ahol a környékbeli reformátusok azért gyűlnek össze, hogy arcra borulva imádják Istent.

A Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség ünnepi istentiszteletén Bogárdi Szabó István püspök úgy fogalmazott: korunkban gyakran úgy gondolunk Istenre, mint akinek egyetlen dolga és feladata, hogy az emberek kérését lesse és teljesítse. „Sokan gondolják, hogy Jézus imameghallgató automata, ha pedig nem teljesíti a kérésünket, akkor a fogyasztóvédelemhez fordulunk. Ám a Megváltó szava az, amire kétszáz éve és ma is támaszkodhatunk. A pomázi templom is azért épült, hogy az Ő szava hangozzon, és ezáltal megváltozzanak életek. Jézus a gyógyulást úgy adja, hogy bennünket küld ki a családunk, ismerőseink közé.”

56 • Karakter • parokia.hu

Sírva vetettek, örömmel arattak

Felszentelték a Budapest-Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközség templomát április 7-én. A gyülekezet által 1939-ben elkezdett építkezés a második világháború miatt félbeszakadt, csak az altemplom készült el, amelyet később befedtek – a református közösség a közelmúltig ott tartotta istentiszteleteit. 1994-ben, Veress Gábor lelkipásztor szolgálata alatt fogalmazódott meg a Klapka tériekben, hogy készüljön el a templom, majd húsz év múlva újra elővették Szeghalmy Bálint 1937-es terveit. A mai igényekhez igazítva, modern építőanyagokat is felhasználva, 2017 augusztusában kezdődhetett el az új templom építése, melynek belső terében nagy hangsúlyt kapott a magyar ősi motívumok közé tartozó, a fényre és az életre emlékeztető tulipán. Az építkezés jelentős állami támogatásból, egyházkerületi, egyházmegyei, önkormányzati segítséggel és a helyiek áldozatos adakozásával valósult meg. „Isten az, aki mindent jóra fordít” – mondta igehirdetésében Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök a 126. zsoltár szavaira utalva. „Sírva vetették itt a magot a háború idején, és mi békében, örömmel emeljük a kalászt” – fogalmazott. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjében azt mondta: „Mit tegyen egy közösség, amikor éppen küszöbön áll a világvége? Vannak, akik hajót építenek, mások almafát ültetnek, vannak, akik bunkert ásnak vagy a menekülés más útjait tervezik. A Klapka tériek templomépítésbe kezdtek, és ezzel elkezdődött egy nagyszerű és felemelő történet.”

Új egyházi óvodák nyílnak, Oktatási intézmények és gyülekezetek újulnak meg

Harmincmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány református óvodák létrehozását, ebből a pénzösszegből közel 70 projektet tudnak finanszírozni. Az óvodák egy része már létező intézmény, amelynek épületei felújításon esnek majd át, illetve egyházi fenntartásba kerülnek. Van, ahol az épület bővítése várható, de főleg új építésű beruházások szerepelnek a tervek között: új telken új épületet húznak majd fel. Országosan 47 új óvoda épül, ebből 16 Dunamelléken. A fejlesztések a csoportszámok növelését célozzák, így várhatóan országos szinten mintegy 3200 új óvodai férőhely jöhet létre. Az első óvodák akár 2020 őszén megnyílhatnak, legkésőbb 2021 őszén pedig valamennyi óvoda kitárhatja kapuit.

Rekonstrukciós céllal összesen 3 milliárd forintos kormányzati támogatásban részesült a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium és a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános és Iskola és Diákotthon.

Idén megkezdődnek a helyreállítási munkálatok a tűzkárt szenvedett Ráday utca 28. szám alatt található épületben is.

A Ráday Kollégium helyrehozhatatlan károkat szenvedett, ezért lebontják, majd többszintes új épületszárnyat emelnek a helyén. Felújítják a Hittudományi Kar oktatási területét is a szomszédos épületszárnyban.

Ebben az évben 80 parókia energetikai felújítására is sor kerülhet majd kormányzati támogatással Dunamelléken a mellett a 134 projekt mellett, amelybe egyházi ingatlanfejlesztések tartoznak bele. Veres Sándor főgondnok, a pályázó gyülekezeteket segítő egyházkerületi támogató csoport koordinátora hangsúlyozta: a korszerű épületek csak akkor funkcionálhatnak jól, ha nem hiányoznak belőlük az „élő téglák”, vagyis ha a gyülekezeti kiscsoportjaikban is megerősödő reformátusok meg tudják szólítani a környékükön élő embereket.

Karakter • parokia.hu • 57

A szabadítás hírnökei Tizennyolc évig imádkozott alkoholbeteg férje gyógyulásáért, majd egy nap válaszút elé állította: vagy a család, vagy az ital. Egy óra gondolkodás után a férfi megadta a választ. Negyvenöt évnyi házasság áll mögöttük, és boldogabbak, mint valaha. Hogy miként lehetséges ez, arról Sipos Lajos és felesége, Katalin meséltek lapunknak.

58 • Karakter • parokia.hu

„Amikor megismerkedtünk, már voltak kicsapongásaim, de még nem hatalmasodott el rajtam az ital” – vág bele történetébe Sipos Lajos, a Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Gyülekezet gondnoka, akit szerte a környéken sokan ismernek, hiszen az elmúlt négy évtizedben gázszerelőként dolgozott. Legaktívabb munkáséveiben, amikor csoportvezető is volt, egy összetartó, de az italt sem megvető munkatársi csapat élén egyre többször és egyre többet ivott ő maga is. „Nem voltam ura a helyzetnek, bár szerettem volna, ahogy minden szenvedélybeteg, aki azt állítja: vagyok én olyan erős, hogy akár holnaptól ne igyak” – mondja. Rövid ideig valóban sikerült türtőztetnie magát, de az önakarat kevés volt. Serdülő lányai szégyellték, hogy apjuk iszik, felesége pedig egy nap válaszút elé állította: vagy a család, vagy elválnak útjaik.

Katolikus nő a Kálvin téri templomban Pedig a katolikus hívő asszony tizennyolc éven át tűrt és imádkozott.

Katalin azt mondja, abban, hogy ilyen sokáig kitartott, nagy szerepe volt ferences lelki vezetőjének és katolikus hitének, amely miatt tartotta magát ahhoz, hogy amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza. Ennek ellenére ereje végére ért, és éppen református barátnői – köztük többen lelkipásztorok – tartották benne a lelket, imaközösségbe hívták, egy alkalommal pedig az újrainduló Nőszövetség Kálvin téri templomban tartott missziós napjára is. Katalin itt hallott először Balog Zoltán és felesége iszákosmentő szolgálatáról.

Margit nénivel váltott is pár szót, és amikor könnyek között elmondta neki, hogy nem bírja tovább, az asszony azt tanácsolta neki, hogy imádkozzon bölcsességért. Katalin nem is bírt tovább várni, otthagyta az összejövetelt, és egész úton hazafelé bölcsességért imádkozott. „Mire hazaértem, a Szentlélek elkészítette mindkettőnk szívét. Lajos csodálkozott, hogy ilyen korán hazaértem, azt kérdezte: már itt vagy?

Erre én azt mondtam neki: itt vagyok, de tudod, neked kellett volna ott lenned. Odaadtam a férjemnek néhány prospektust az iszákosmentő misszióról, és azt mondtam, ezeket olvasd

el, egy órád van rá, utána igennel vagy nemmel válaszolhatsz. Ez volt az a bölcsesség, amit Istentől kaptam” – idézi fel Katalin. „Én apámat hatéves koromban elveszítettem az alkohol miatt. Azután férfi nem volt a családunkban, nem tudtam, hogyan kell kezelni egy férfit.

Félelem volt bennem, elveszettnek éreztem magam, de azon a napon erőt kaptam, és minden gyengeségem elszállt. Kijött Lajos a szobából egy óra múlva, miután elolvasta a bizonyságtételeket, és azt mondta: hogyha a te Jézusod megszabadít, akkor elmegyek veled arra az alkalomra. Ez volt szombaton, következő kedden már ott voltunk a csoportban, amit Zoli bácsi tartott. Negyven bizonyságtevő beszélt aznap arról,

hogyan szabadultak meg az alkohol rabságából. Zoli bácsi bejelentette, hogy a következő héten indul egy kéthetes gyógyító konferencia. Az én férjem volt az első jelentkező.”

A szabadítás hírnöke Amikor hallotta a hasonló cipőben járó emberek bizonyságtételeit, már tudta: ez kell neki is – emlékszik vissza Sipos Lajos. „Rövid időn belül kézzelfoghatóvá vált számomra, hogy az Úr csodálatosan szabadít, és azóta már én mesélek erről másoknak.” A gyógyító heteken ugyanis feleségével együtt vettek részt, és valóban átélték a gyógyulást, szabadulást Krisztusban; megbocsátottak egymásnak és megújulva tértek haza. Lajos soha többé nem ivott. Úgy érezte, a föld fölött jár. Kollégái szó nélkül is észrevették, hogy valami nagy változás történt benne. „Kérdezték is, mi van, öreg, nem iszol, de csak annyit mondtam: nem, és kuka maradtam. Azután nagyon szégyelltem magam az Úr előtt, hogy lett volna alkalom, amire úgy vártam, én meg nem voltam kész a bizonyságtételre. Imádkoztam, és Isten meghallgatott: teremtett alkalmat, hogy tudjak bizonyságot tenni” – emlékszik vissza Lajos. „Az alkoholt elhagytam, a kávé megmaradt. Egy alkalommal betértem az egyik kávézóba, ahol minőségi kávét lehetett

Karakter • parokia.hu • 59

kapni, ott volt az egész munkatársi csapat. Akkor elém álltak, és megkérdezték, mi az oka annak, hogy nem iszom. Elmondták, hogy tudják, hogy templomba járok és beszélgetek az Istennel. Nem tudom, honnan tudták ezeket, de elmondtam nekik, hogy valóban így van, és hogy ugyanazoknak, amiket ők isznak, én rabja voltam. Mondtam Istennek, hogy Uram, ha te vagy, szabadíts meg ezektől, vedd el tőlem az italt – ez volt az első beszélgetésem az Úristennel.

Látjátok, azóta eltelt némi idő, és az Úr megszabadított ebből. Egyikük sem volt hívő, de nagyon tiszteltek ezért, és később is tiszteletben tartották, hogy nem iszom sem a munkahelyen, sem azon kívül.”

A kárpótlás Mindez minőségi változást hozott a Sipos házaspár és az egész család életébe. „Minőségi házasság lett a kapcsolatunkból” – mondja Katalin –, „mert az óta a gyógyító konferencia óta ott van benne Isten mindkettőnk számára.” A „felemás iga” után az asszony megtapasztalta, milyen egy irányba tartani a férjével, terhei alól megkönnyebbülhetett. „Isten köztünk van, ez tartja meg a házasságunkat.

Mindketten nagyon szeretjük az Úr Jézust, és mondhatom, hogy Lajos két hét alatt kapott annyit, mint én negy-

ven év alatt. Az Úr kárpótolt minket a sáskajárta évekért” – fogalmazott.

Egység, békesség, biztonság Sipos Lajos valóban a család papja lett. Eleinte ő kezdett el járni a Kossuth utcai református gyülekezetbe, majd mindkét lánya és felesége is követte, végül az egész család együtt konfirmált. A Sipos házaspár azóta is minden napot közös imádsággal és csendességgel kezd. „Nem fordul elő, ha boncolgatjuk az Igét, hogy Lajosnak mást mond, mint nekem – mert hallunk ilyen házaspárokat, hogy probléma van ezzel is, hogy másként értelmezik ugyanazt az Igét. Közénk kezdettől fogva egyetértést adott az Úr. Száznyolcvan fokos fordulat ez, békesség van köztünk, a gyerekekkel is nagyon jó a kapcsolatunk, a lányok nagyon szeretik az apjukat. Hála van a szívünkben, és az hajt minket, hogy más embereken segítsünk” – árulja el Katalin. „Nincs már az az állandó feszültség, a veszekedést kiváltó alkoholizálás, egyek tudunk lenni, és mint a szerelmesek, lesem a pillanatot, hogy mikor tudom a másikat úgy fölemelni, hogy együtt tudjunk szárnyalni” – egészíti ki férje. Majd ismét Katalin veszi át a szót: „Már nem napról napra kell élni, abba kapaszkodva, hogy elég minden napnak a maga baja,

hanem biztonságban érzem magam a férjem mellett. Időközben nekem volt stroke-om is. Lajos egész idő alatt a tenyerén hordozott engem, és akkor éltem át, hogy ez az ember engem nagyon, de nagyon szeret.”

„Parókiám az egész világ” Sipos Lajos és Katalin negyvenöt éve házasok. Amióta Isten megújította az életüket, folyamatosan keresik a bizonyságtétel lehetőségét, ezért imádkoznak, és az elmúlt több mint negyed évszázadban sok házaspár megnyitotta az ajtaját és a szívét előttük. A Szigetszentmiklós-Újvárosi Egyházközség gondnokházaspárjaként sokan az ő hatásukra csatlakoztak a tizennyolc évvel ezelőtt induló lakótelepi gyülekezethez, és ahhoz a Kékkereszt csoporthoz is, amit ők indítottak el a településen.

Szerte az országban bizonyságot tettek már Isten szabadításáról, leginkább együtt – mert az örömhírt, hogy nem csak az egyén szabadulhat meg, de a házassága is megújulhat, leginkább ketten tudják képviselni a családjukat, egzisztenciájukat, sőt, akár személyiségüket is veszített emberek előtt. Lajos néha még most is vállal munkát, mivel visszajáró vendég azoknak az otthonában, akik ragaszkodnak a jól bevált mesteremberhez, ő pedig mosolyogva mondja: parókiája az egész világ. Szerinte a legnagyobb ereje annak van, amikor valakinek az élete prédikál. Egy ideje pedig már felesége és az ő életét látva mondhatják sokan: nekem is erre van szükségem.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

60 • Karakter • parokia.hu

„Tanúim lesztek” Mit jelent ma Jézus tanítványának lenni?

Hogyan érheti el az egyház a társadalmat az evangéliummal? Mit jelent annak átformáló ereje? Ezekre a kérdésekre ad választ a „Tanúim lesztek!” missziói tanítványés vezetőképző kurzus, amelyről Lovas András református lelkészt, egyházkerületi missziói referenst kérdeztük.

Jézus utolsó, tanítványaihoz intézett szavai úgy hangzottak: „tanúim lesztek”. Ez a címe annak a missziói tanítványképző kurzusnak is, amelyet tavaly indított el három református lelkész, Dani Eszter, Harmathy András és Lovas András. „A gyülekezeti életünk fókusza legtöbbször magára a gyülekezetre irányul. Kevéssé figyelünk arra, hogy Isten azért hozta létre az egyházát, hogy az Ő missziójában vegyen részt. A képzés szemléletformáló erejű és nagyon gyakorlati is: a célja, hogy tudatosan legyünk jelen a világban az evangéliummal” – mondta érdeklődésünkre Lovas András református lelkész.

A tanítványság a képzés szervezőinek elképzelése szerint egy keresztyén ember számára nem mást jelent, mint azt, hogy élete minden területén Krisztust követi. „Ha egyre inkább Krisztust tesszük az első helyre, és merjük Őt követni a családi és baráti kapcsolatainkban, a lakókörnyezetünk iránt érzett felelősségvállalásban és a hivatásunkban is, akkor hatással tudunk lenni a környezetünkre. Ám csak akkor fog az evangélium ereje kifelé is hatni, ha a kegyelem mélyen megrendít minket, ha átéljük Isten szeretetét Krisztusban. A kurzus ezt a kettős célt szolgálja: elmélyülni az Istennel való kapcsolatban, és Krisztushoz vezetni az embereket.”

A „Tanúim lesztek!” missziói tanítvány- és vezetőképzés az amerikai Surge School adaptációja, amelyet a Lesslie Newbigin munkásságát kutató Michael Goheen kanadai református missziológus dolgozott ki.

A képzés négy modulból áll: az első részben az üdvtörténet, a második részben az evangélium hatása az emberi szívre, a harmadik részben a misszió, a negyedik részben a hivatásban megélt Krisztus-követés áll a fókuszban. A képzés egyéni készülést, hetente egyszeri kiscsoportos munkát, valamint négy vasárnap esti és egy hétvégi találkozót foglal magában azokkal a gyülekezetekkel, ahol a kurzus párhuzamosan zajlik.

Gyakorolva tanulni A „Tanúim lesztek!” kurzus nem csak a tanítványságról szól, de hatékony módját is választja a tanítványozásnak Lovas András szerint. „Úgy tanulunk, hogy elkezdjük belegyakorolni magunkat a tanítványságba. Ezáltal fogjuk egyre inkább megérteni az evangéliumot, és missziós szemléletre is szert tenni. Az imádság, a bibliaolvasás, a kortárs világról való tájékozódás, a közös étkezés, a jó hír hirdetése és a pihenés is hozzátartozik a tanítványi léthez. Ezekre fokozottan próbálunk figyelni, hogy áldás lehessünk a világ számára. Például, arra buzdítjuk egymást, hogy járjunk nyitott szemmel a városban, és imádkozzunk azért a helyért, ahol többször megfordulunk. A kurzus részeként nyolc hétig hordozzuk imádságban egy általunk választott nem hívő ismerősünket is, figyelünk rá, és ha lehetőségünk adódik, megosztjuk vele az evangéliumot. Amikor össze-

jövünk a csoportban, megbeszéljük, ki hogy élte meg mindezt, imádkozunk egymásért, ezzel is segítjük egymást.” Őszinte és közösségi A közösség alapvető része a formálódásnak, még a legszemélyesebb kérdésekben is párokat alkotnak a résztvevők – tette hozzá a lelkész. „Ha létrejönnek közösségek, ahol egy személyes bűnt, gyengeséget az Isten világosságába viszünk, és valakivel együtt hordozzuk, mert megvan ez az őszinteség, akkor ez is töri az individualizmusnak nem csak a hatalmát, de a rabságát is az életünkben, és már nem érezzük magunkat egyedül a terheinkkel.”

Megtalálni a helyünket Az első kurzust a képzés szervezői vezették az érdeklődő lelkipásztoroknak és gyülekezeti tagoknak, idén viszont a kurzus korábbi résztvevői

Karakter • parokia.hu • 61

és tudatosan megérinteni az embereket szeretettel, tettekkel, beszéddel, akkor a gyülekezeteink sokkal inkább hatással lesznek a körülöttük élőkre. Elindulhatnak beszélgetések, és ha kialakul a kapcsolódás, kön�nyebben meg lehet hívni embereket Alphára, Keresztkérdésekre. A gyülekezet mozgósítódik, a tagok pedig érezhetik, hogy hatással vannak a világra.”

segítségével indulhatnak el csoportok azokban a gyülekezetekben, amelyek szeretnének strukturált tanítványozást végezni és kimozdulni a lakókörnyezetük felé. „Missziói szemléleten nem azt értjük, hogy innentől kezdve Bibliával a hónunk alatt szaladgálunk az utcán, és mindenkinek beszélünk Jézus Krisztusról, hanem azt, hogy meglátjuk, mi Istennek a történelmen átívelő terve. Vagyis mi az a nagy történet, amelyben megláthatjuk az egyház helyét, és azon belül a saját magunk helyét és küldetését. Így az Istennel való kapcsolatunk kiszakad abból az individualista, önző szemléletből, hogy Isten azért van, hogy nekünk jó legyen, a mi életünket helyrerakja. Noha ez is érvényes része annak, amit Isten Krisztusban elvégez, de a teljes kép messze túlmutat ezen, és ha azt meglátjuk, valójában akkor kerül helyére az életünkről alkotott képünk.”

Ugyanez igaz a nagyobb közösségekre is – magyarázta Lovas András. „Ha egy gyülekezet lelki alkalmai mindig arról szólnak, hogy én, aki itt ülök, hogyan lettem részes a személyes megváltásban, hogyan változtam meg, vagy személyesen az evangéliumot hogyan hirdethetem másoknak, hogy megmentsem őket a halál-

62 • Karakter • parokia.hu

tól, akkor idővel nagyon beszűkül a látóterünk, és fel sem merülnek azok a kérdések, hogy hogyan éljünk hálával a teremtett világban, amely Isten ajándéka; vagy mit jelent, hogy a bűn a társadalmunkban strukturálisan van jelen. Amikor a megváltást csupán az egyéni élet tekintetében vizsgáljuk, az kevesebb, mint Isten terve, amibe Ő meghív bennünket.”

A munka szerepe az életünkben A képzés hangsúlyt fektet arra is, hogyan viszonyulunk a munkánkhoz, ami ha másért nem, azért tölt be jelentős szerepet az életünkben, mert azzal töltjük az időnk jelentős részét – tette hozzá a lelkész. „Átgondolhatjuk, hogyan szolgáljuk Istent a munkánkkal, milyen kísértések érnek minket a hivatásunk végzése közben, és hogyan tudunk azoknak ellenállni. Ezekről a kérdésekről gyakran nem beszélünk a gyülekezetben, a lelkipásztorok látóterében ez kevésbé van jelen.”

Hatással lenni a társadalomra A képzés szervezői hisznek abban, hogy az egyház meg tudja szólítani a kortárs világot, az evangélium átformáló ereje el tudja érni a társadalmat. „Ha elkezdünk missziói módon élni,

Jelentkezés A képzés törzsanyagául szolgáló szakirodalmak angol nyelvű részét a Missziói Iroda munkatársai magyarra fordították, az egyes témákról szóló előadások videóanyaga pedig elérhető azok számára, akik úgy döntenek, csatlakoznak a szeptembertől jövő év májusáig tartó kurzushoz. Az érdeklődő gyülekezetek csak a lelkészük támogatásával és részvételével kaphatják meg a kurzus elindításához szükséges tananyagot. A következő kurzust idén ősszel indíthatják el azoknak a lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak a segítségével, akik már részt vettek ilyenen. A képzés nyitó alkalma mindenhol szeptember 8-án, vasárnap lesz, a „Tanúim lesztek” hétvége időpontja pedig november 22–24. (péntektől vasárnapig).

Az ideális esetben 6-8 fős csoportok összehangolása a gyülekezetek kapcsolatépítését szolgálja. „A legfontosabb cél, hogy a kapcsolatok mélyülésén keresztül mozgalomként terjedjen a missziós szemlélet az egyházon belül” – mondta Lovas András.

– „Nagy gazdagság van abban, ahogy gyülekezetek összefognak és hatással vannak egymásra.”

Várhatóan júniusra körvonalazódik, hogy mely gyülekezetekben indulnak „Tanúim lesztek!” csoportok. Érdeklődni Lovas András lelkipásztornál lehet az andras.lovas@votin.hu e-mail címen.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Véget ér és elkezdődik Egy adoma szerint a teremtés hajnalán ült az Isten a Tisza-parton, és azokat a teremtményeit, akiket nem ruházott fel elegendő humorral és intelligenciával, átdobálta Bácskába, a jól sikerülteket viszont Bánátban hagyta. Természetesen a bácskaiak ezt éppen fordítva mesélik.

Mi azonban a bánátiaknak kedvező változatot ismerhettük meg, amikor néhány teológushallgatóval a Kárpát-medence délkeleti részén fekvő régióba látogattunk nemrégiben, hogy megismerjük az ottani magyar református közösségeket.

Valahányszor átlépem a szerb–magyar határt, valahogy ugyanaz a hangulat fog el, talán mert a Délvidék egész történelme ott van a levegőben. Márciusi utunkon sorra elevenedtek meg a régmúlt és a közelmúlt eseményei: egyszer a nándorfehérvári dicsőséges győzelemről, másszor Tito partizánjainak rémtetteiről és a bánáti koncentrációs táborokról, vagy a kilencvenes évekbeli délszláv háborúról emlékeztünk meg. Talán mióta magyarok laknak a Délvidéken, nem is élt ott olyan nemzedék, amelynek nem kellett harcolnia.

Féltek tőlük A mocsaras Bánátba Mária Terézia idején telepítettek be magyarokat, a katolikus uralkodó alatt a reformátusok rosszabb minőségű, előre kiparcellázott telkeket kaphattak csak. Falvanként csak egy templom építését finanszírozta a magyar kincstár, így jöttek létre szín-

Karakter • parokia.hu • 63

földön letelepedő fiatal családokat, akik, ha házasodni, keresztelni vagy konfirmálni szeretnének, akkor hazajönnek. Az ittabéi lelkészházaspár nemrégiben Németországba szakadtaknak küldte ki a konfirmáció-felkészítő anyagát.

szlovák evangélikus, bolgár katolikus, román ortodox és református többségű magyar falvak. De volt még egy oka ennek: az esetleges lázadásokat előzték meg azzal, hogy ugyanazon etnikumú falvakat nem hagytak egy blokkba tömörülni. Magyarország egykor egyik legszínesebb vidékén az emberek beszélték egymás nyelvét.

Az együttélés talán legszebb példája Erzsébetfalu lakossága. A településen magyarok, szerbek, szlovákok és németek nemzedékeken át éltek együtt békében.

Hátrányos megkülönböztetés A ma ott élő 200-250 ezer délvidéki magyarból jó, ha tíz-, legfeljebb tizenötezer református. Rövid ott tartózkodásunk alatt nem találkoztunk olyan emberrel, akinek a családjában ne lenne valaki, aki elhagyta az országot, akár házas, akár egyedülálló. Az elvándorlás legutóbbi hulláma kéthárom éve tart. A kettős állampolgárság és a magyar útlevél bevezetésével főként a fiatal magyar értelmiség tűnt el a Délvidékről. Sokan mégsem Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban, Svájcban, de Kanadában vagy az Egyesült Államokban is próbálnak szerencsét. A családalapítás küszöbén csábító a havi 1000-1200 eurós kezdő fizetés akkor is, ha diplomás-

64 • Karakter • parokia.hu

ként állateledel-gyárakban vállalnak munkát vagy éttermekben mosogatnak. De nem csupán a több pénz csábítja a fiatalokat, hanem szimplán a megélhetés: hiszen ha maradnának, sem jutnának könnyen munkához. Alig akad befektető a régióban, sokan feketén dolgoznak és dolgoztatnak, és ha egy gyárban leépítésre kerül sor, először a magyarokat bocsátják el.

Hazajönnek házasodni A Kárpát-medencének több lelkészt is adó magyarittabéi református gyülekezetben megtudtuk: nemrég még 2200 lelket számlált a közösség, ma alig 500-at. De számon tartják a kül-

Egyre kevesebben beszélnek magyarul A gyülekezetnek nem csak a létszáma, de korosztályos összetétele is megváltozott. Ma már főleg hatvanhetven év közöttiek járnak az istentiszteletekre. A településen elsőtől nyolcadik osztályig a magyar református gyerekek száma nem éri el a hetvenet. Nemcsak a családok elvándorlása miatt csökkent a létszám, hanem azért is, mert nem születik már annyi gyerek, mint a szülők, nagyszülők idejében. Az alsó tagozatosoknak összevont hittanórákat tartanak, de Marton Ilona lelkipásztor elárulta: attól tartanak, hogy előbbutóbb a magyar nyelvű osztályokat is összevonhatják. Ebből is látszik: ha a reformátusok eltünedeznek, az hos�szú távon a magyar nyelv visszaszorulását eredményezi a Délvidéken.

A köldökzsinór Nemcsak a hívek száma fogyatkozik a régióban, hanem a lelkészeké is. Szilágyi Zoltán Erdélyből

dogulni külföldön sem, van, aki vis�sza is jön, vagy ha nem is, megfogalmazza, hogy mennyire hiányzik neki az anyanyelvi közeg, az egyház, a szülőföld, a hátramaradt családtagok” – magyarázza a lelkész.

jött a Délvidékre szolgálni, a Pancsovához tartozó Hertelendyfalva, Nagybecskerek, Belgrád és Versec magyar gyülekezeteiben is hirdetett Igét. Épp nemrégiben búcsúzott el a gyülekezetektől, ám délvidéki szolgálata alatt fontosnak tartotta, hogy a kivándorolt családokkal is tartsa a kapcsolatot. Az ő elérésükre csaknem három éve online misszióba kezdett. Heti gondolatok címmel a közösségi médiában teszi közzé ötperces videóüzeneteit azokban a témákban, amelyek a szülőföldjüktől elszakadt családokat, egyedülállókat foglalkoztathatják. A barátságról, a csonka családokról, az új utakról szóló evangéliumi üzeneteket több ezer ember hallgatja rendszeresen. „Köldökzsinórnak szánom ezt a szolgálatot, hogy érezzék, gondolunk rájuk, visszavárjuk őket, fontosak nekünk. Nem olyan könnyű bol-

A gyerekekre koncentrálnak Korábban a magyarok voltak többségben, de az elvándorlás miatt sok ház üresen áll a Bánát legnagyobb református közösségének otthont adó Torontálvásárhelyen is. Beszédes Mária öt éve pásztorolja szülőfaluja gyülekezetét. Mint mondta, európai tanulmányai alatt mindvégig tudta: vissza akar jönni a Délvidékre.

Azt mondja, a helyi általános iskolának szülei idején még három magyar és egy szerb tagozata volt, mára megfordult az arány két szerb és egy magyar tagozattal. Pedig egykor az iskola és az óvoda is egyházi tulajdonban volt.

A gyerekek közötti szolgálat ennek ellenére továbbra is a gyülekezet egyik fő célja és tevékenysége maradt. Nemcsak az iskolában, de a gyülekezeti házban is tartanak hittanórákat, összesen 120 gyereknek.

Népszerű a nyári és a téli gyermektábor is, amelyen legutóbb nyolcvanan vettek részt. Az alsósoknak kis ifit, az ötödikeseknek nagy ifit, a hatodik-hetedik osztályosoknak konfirmáció-előkészítőt tartanak. A középiskolásokat már kevésbé tudják kísérni, hiszen ha magyar tagozatra járnak, amiből nincs túl sok az országban, akkor a nagy távolságok miatt a kamaszok kollégiumokba költöznek, a hitéletbe is ott kapcsolódnak be.

Hiánypótló azonban az a játszóház, amit a gyülekezet működtet 2011 óta. Harmincegy gyermeket visznek el a szüleik a reggel 8-tól délig tartó foglalkozásra, amelyek célja a református és a magyar identitás fejlesztése. A játszóházból kikerülő gyerekek iskola-előkészítőbe mennek, mert Szerbiában csak az a kötelező, az óvoda nem. A magyar nyelvű foglalkozások azért kulcsfontosságúak ebben az életkorban, mert sok a vegyes házasságban élő gyerek, a szüleik pedig gyakran szerb tagozatra íratják be őket az iskolában, mondván, így nagyobb eséllyel boldogulhatnak abban az országban, ahol a szerb az államnyelv.

A Lélek ereje A nyelvi akadályokat azonban Isten Lelke képes áthidalni, felülmúlni. Ott jártunkkor a vasárnapi istentiszteleten részt vett egy eredetileg ortodoxnak keresztelt nő is, aki alig beszél magyarul, mégis rendszeresen eljár a református közösségbe. Miután drogfüggő unokatestvére megtért és megszabadult a szerek rabságából, neki is bizonyságot tett Isten szeretetéről. Hatására pedig ez a nő is Isten felé fordult. „Azt mondta, azért jár hozzánk, mert itt érzi Isten jelenlétét” – számolt be a református lelkipász-

Karakter • parokia.hu • 65

tor. Ezek után nem meglepő, hogy épp a pünkösd a gyülekezet legnagyobb ünnepe. Itt ugyanis hagyományosan ilyenkor tartják a konfirmációt, amelynek alkalmával akár ötszázan is összegyűlnek a Délvidék legnagyobb református templomában.

Négyszáz fiataltól búcsúzott el A bánáti teológusnapokon szolgáló lelkészhallgatók úton hazafelé egyöntetűen nyilatkozták, hogy szemléletformáló erejű találkozásokban volt részük. Az erdélyi Szilágyságban felnőtt Erasmus-ösztöndíjas hallgató, Szabó Gabriella azt mondta: először lépte át az anyaország déli határát és szolgált délvidéki gyülekezetben. „Nagyon megérintett a Buka család példája, amelynek a legkisebbtől a legidősebb tagjáig mindenki szívügyének érzi, hogy a magyarság ügyét képviselje.

Az édesanya annak idején az anyaországból jött el ide, egy háborús területre, amelynek folyamatosan csatolták el a részeit. Az édesapa, aki pedig egy olyan szórakozóhelyet üzemeltet, ahol nem a haszonszerzés és az ivás van a középpontban, hanem a közösségépítés, szomorúan mondta, hogy négyszáz magyar fiataltól vett búcsút az utóbbi években. Határon túli magyarként az itteni történeteket hallgatva megtelik a szívem, de el is szorul, mert tudom, milyen az anyaországtól elválasztva lenni.”

66 • Karakter • parokia.hu

Szívesen visszatérnének Bárdos Szabolcs teológus elárulta: többször járt már itt, a jövőjét is a Bánátban képzeli el. „Jobban szeretem már a Délvidéket, mint azt a régiót, ahonnan származom.

A tájba beleszerettem, jók a földek, szeretnék földműveléssel, kertészkedéssel, szőlő- és gyümölcstermesztéssel is foglalkozni. Az itteni gyülekezeteknek általában vannak is földjeik. Azok, akik itt maradnak, nem érnek rá panaszkodni, elégedetlenkedni. Mivel itt az állam tizedannyit sem ad a magyar egyházaknak, mint az anyaországban, meg kell dolgozni az előbbre jutásért, és ez a vállalkozó szellem más néplélekhez vezetett, mint otthon. Magyarittabé például szép, rendezett falu, az emberek kaszálják a füvet, rendben tartják a portáikat, hiszen magukénak érzik a települést.”

Buka Boglárka harmadéves teológus Magyarittabén nőtt fel, ő is azt tervezi, hogy a Bánátban fog szolgálni. „Eleinte magyarságmentő meg-

fontolásból szerettem volna lelkész lenni, mert mindig úgy láttam, hogy a magyarságért a legtöbbet itt egy lelkész tud tenni, ha elég lelkes és elhivatott. Kiaknázatlan lehetőségeket látok ma is mind az új nemzedék felnevelésében, mind az idősgondozásban. Mivel idevalósi vagyok, a küldetéstudat hamar kialakult bennem, később, a felvételi előtt egy évvel adódott hozzá a hit, a keresztyén szemlélet és a református identitás” – sorolta. Majd azt is elárulta: annak reményében segített a bánáti teológusnapok megszervezésében, hogy talán felélénkítheti a lelkészhiánnyal küzdő régiót.

Egy fejezet lezárul, egy pedig elkezdődik A budapesti teológusok minden szemeszterben kilenc alkalommal látogathatnak el a Kárpát-medence különböző gyülekezeteibe.

Bölcsföldi András spirituális, a teológusnapok szervezője kérdésünkre elmondta: félévente két határon túli református régiót is felkeresnek, idén tavasszal a Délvidéken és Erdélyben is jártak. Az utak célja, hogy a leendő lelkipásztorok kapcsolatot építsenek az egész nemzetre kiterjedő egyháztesttel, és alkalmuk legyen megismerni egy-egy eltűnőben lévő világot: a magyarság történelmének most záruló és – ha ők is részt vesznek benne – velük kezdődő fejezeteit.

Jakus Ágnes Képek: Bölcsföldi András, Jakus Ágnes

Üldözöttekből béketeremtők Az emberek élni akarnak a romok között is – nyilatkozta Bogárdi Szabó István református püspök, aki nemrégiben egy küldöttséggel együtt a polgárháború sújtotta Szíriába látogatott.

Az egyházvezető szerint példás a közel-keleti keresztyének igyekezete, és most rajtunk a sor, hogy segítsünk a pusztítás elszenvedőinek.

Libanonba és Szíriába is ellátogatott március végén egyházunk küldöttsége. Az egyházvezetők és missziós munkatársak Bejrútban találkoztak a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat, valamint a Közel-keleti Örmény Református Egyházak Uniójának képviselőivel.

Szíriában megtekintették a magyarországi egyházi és állami támogatásból megvalósuló humanitárius, szociális és újjáépítési programok már látható eredményeit, melyek a helyben maradást is segítik. A magyar kormány erre a célra egy-egy millió eurós támogatást ajánlott fel az örmény és arab ajkú szíriai reformátusoknak tavaly év végén. Egyházunk pedig többek között vasárnapiiskola-programot, ösztöndíjprogramot és templomépítést is támogat. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspököt, a zsinat lelkészi elnökét az utazás során szerzett tapasztalatairól kérdeztük.

Karakter • parokia.hu • 67

sok nyomait. Az én becsléseim szerint nemzedékekbe fog kerülni csak a romok eltakarítása.

Mi jobbára a nagyszüleink elbeszéléséből ismerjük, mit jelent a háború. Az, ami tőlünk több generációnyi messzeségbe került, Szíriában mindennapos valóság. Mit érzékeltek ebből?

Szíriában polgárháború volt és részben van is, bár éppen jelezték az Iszlám Állam kiszorítását az ország területéről. Pillanatnyilag és átmenetileg béke van, nem sokat beszélnek a háborúról, aminek több oka is van, az egyik az, hogy polgárháborúról senki nem beszél szívesen. Sok az áldozat, többé-kevésbé tényszerűnek tekinthető megállapítások szerint több mint félmillió halottjuk van, ennek több mint a fele polgári lakos, és a harcoknak legalább harmincezer gyermek is áldozatául esett. Nem klasszikus háborúról van tehát szó, amit valahol távol egy frontvonalon vívnak a szemben álló felek, hanem egy sokszereplős, nyolc éve tartó polgárháborúról, amely az egész országot feldúlta.

Mi is csak kísérőkkel mozoghattunk, akiket a szíriai hatóságok biztosítottak számunkra, és pontosan jelezték is, melyek azok a területek, ahova nem mehetünk be. Homszból Aleppóba tartva az egyébként 160 kilométeres utat összesen 400 kilométeres kerülő úton tettük meg. Egyik éjszaka ágyúzást hallottunk, és végig az

68 • Karakter • parokia.hu

út mentén láttuk a szétbombázott, húsz-harminc házból álló kis falvakat, pásztorkunyhókat, kiégett harci járműveket. Néhány, kivételes módon többé-kevésbé épségben megmaradt városrésztől eltekintve a városok is romállapotban vannak. A polgárháború kezdetétől fogva súlyos támadások érték ezeket. Hol ez, hol az foglalta el őket, bombázások, rakétázások kezdődtek, Aleppó fele romokban van, Homszot tönkretették, talán Damaszkuszban nem láttunk nagy károkat, mivel oda nem jutott be az Iszlám Állam, csak körbekerítették. A külvárosi részeken azonban a fővárosban is lehetett látni a rakétázá-

A társadalmi sebek bizonyára még mélyebben húzódnak.

Nagyon súlyosak a sebek, mindenki megbékélésre igyekszik, ez talán a továbbélésnek az egyik elemi feltétele, mert élni akarnak az emberek, próbálják az életüket újra berendezni – megrendítően nyomorúságos körülmények között. Tudva, hogy azok, akik elmenekültek, nagyon nehezen szánják rá magukat bármiféle visszatérésre is, hiszen nincs hova visszamenni. Lakások, házak, középületek, iskolák, kórházak százezrei semmisültek meg.

Ha már a megbékélést említette: muszlimok és keresztények hosszú évszázadok óta képesek együtt élni a közel-keleti régióban, ennek ellenére Szíriában teljesen felborult a rend.

Kik között kell hogy történjen most a megbékélés?

Mi, nyugatiak – most én is nyugati vagyok – naivul azt gondoljuk, az, hogy ők együtt tudtak élni, magától volt így. Ezek mindig roppant kényes, patikamérlegen kimért és élénk figyelemmel kísért kompromisszumok voltak – élő, működő kompro-

misszumok. És az várható volt, hogy ha ez az évszázadok során kialakult létszám, befolyás, vagyon, nagypolitika, helyi politika által körvonalazott egyensúly valahol megroppan, akkor az egész beszakad. Most minden megváltozott, hiszen Szíria lakosságának egy jelentős része elmenekült, nem tudják, ki fog visszajönni, ki nem.

A nagyvárosokban volt keresztény, örmény, görög, kurd negyed, ezek mind megsemmisültek, ezért területi átrendezések is várhatók a jövendő együttélés érdekében.

Az Iszlám Állam ideológiája a jelenlegi civilizáció megsemmisítésére irányult. Azt hirdette magáról ez az új kalifátus, hogy ők fogják az új civilizációt a régi romjain felépíteni. A keresztyén negyedektől kezdve a mecseteken át a muszlim szent helyeken keresztül az antik vagy középkori emlékeken át mindent, ami a Közel-Kelet civilizációjába beletartozik, roppant erővel igyekeztek megsemmisíteni. Láttunk fölállványozott keresztény templomot, most újítják föl, bombatalálatot kapott, és mellette egy mecsetet romállapotban, vagyis a pusztítás kivétel nélkül mindenki ellen irányult.

El lehet kezdeni tehát megint az 1200 éve építgetett és gondosan

karbantartott kompromisszumrendszert újraépíteni. A szomszédok együttélése egyébként is mindennapos művészet, ezt mindannyian tudjuk. Szíriában mindenkinek van áldozata, vesztesége, sérelme, mindenki belekeveredett valamibe, mindenkinek állást kellett foglalnia valahogy.

A polgárháborúnak ez az egyik legiszonyatosabb természete, hogy nem lehet belőle kimaradni: aki pacifista volt, az is állást foglalt a pacifizmusával, aki csak önmagát védte, az is állást foglalt. Nagyon hosszú folyamat előtt áll Szíria, ha egyáltalán véget érhet a háború.

A tudósításokban újra és újra elhangzik, hogy az ott élők örülnek annak, ha nemcsak anyagilag vagy erkölcsileg támogatják őket a világ más részein élők, hanem megjelennek ott, ahol őket ez a tragédia érte. Miért értékelődik fel ennyire a személyes jelenlét?

Ez most is így volt. Megrendítő volt, hogy szinte lakodalmat rendeztek az ottlétünk idején – nagyböjtben, amelyet ők is tartanak, jobban, mint mi.

Ez azt jelenti, hogy egy héten csak egyszer esznek húst. Most viszont a kedvünkért minden este bőségasztalt terítettek, miközben lehetett látni Aleppóban a hosszú sorokat, ahogy álltak sorban az emberek húsért. A szegénységükből is megtiszteltek minket, amiért odamentünk – ez nagyon megrendítő volt. Az okát is elmondták: valóban sok szép üzenetet és támogatást kaptak és kapnak, és még több ígéretet. És azt is elmondták őszintén, hogy természetesen nagyságrenddel többet és nagyobbat, mint amit mi, magyarok tudunk vinni. De szinte mi vagyunk az egyetlenek, akik elbátorkodtunk oda, részt vettünk az életükben, megmutathatták az egykori házaikat, iskoláikat, összedőlt templomaikat, tehát a fizikai jelenlét – az, hogy nem képeslapokon meg fotókon néz-

Karakter • parokia.hu • 69

zük a nyomorúságukat, hanem részesei leszünk –, mindent felülmúl, úgyhogy érdemünk fölött szerettek bennünket.

Meghökkentő lehet azoknak, akik először olvasnak, hallanak róla, hogy Szíriában és Libanonban is élnek reformátusok. Milyen egy arab református?

Reformátusok mindenütt vannak. A jelenlegi gyülekezetek 19. század végi, 20. század eleji nyugati presbiteriánus-református missziók gyümölcsei, amikor angol protektorátus alá került Szíria. A mai reformátusok olyanok, mint mi, a liturgiájuk és a viseletük természetesen inkább angolszász: vagy skót, vagy amerikai presbiteriánus, de a templomaik ugyanolyan szép fehérek, mint a mi templomaink, és az istentiszteleti rendjük néhány elemet kivéve szintén ugyanolyan, mint a miénk.

Döntően angolszász énekeket énekelnek, de hallottunk már az örményeknél örményt, az araboknál arab református éneket. Hoztam magammal onnan egy Kálvin-Institutiót, most adták ki arabul. Talán a mentalitásuk is inkább a miénkre hasonlít, hiszen egy túlnyomórészt muszlim országban a keresztyéneken belül is elenyésző kisebbséget képviselnek.

A régi keleti keresztyének, a szírek, a görögök, az ókatolikusok és a többiek,

akik az iszlám előtt is keresztyének voltak már, stabilan ott vannak, őrzik a hagyományaikat, ám a reformátusok a keresztyénségen belül is újszerű elem abban a világban. De kevesebb a keresztyének egymás közötti konfrontációja, akár nyelvi alapon is, mint minálunk, érthető történelmi okokból. Jobban összezárnak, jobban figyelnek egymásra.

Az örmények a huszadik század eleji népirtás elől menekültek az Oszmán Birodalomból Szíriába, és most a polgárháborús megrázkódtatást élték, élik át. Keresztyénként hogyan viszonyulnak ahhoz, ami történik?

Az örmények rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen őket Szíria befogadta az örmény népirtás ide-

jén. Ők ezért hálásak az araboknak, a muszlimoknak is, hiszen azok a menekülő keresztyéneket fogadták be. Azután szép élettereket tudtak ők saját maguknak kiépíteni, a polgárháború előtti szír társadalom rendkívül megbecsült részéhez tartoztak. És most akarva-akaratlanul ott sodródnak, hánykolódnak ide-oda egy országban, amelyik polgárháborús állapotokba került. Ki mellé álljanak oda, kiről mondjanak jó szót, hogyan fejezzék ki, hogy ők továbbra is szeretnének ott élni? Még akkor is, ha sokan a szíriai örmények közül is eljöttek már, akiket várnak oda vissza. Épp ezért talán az örmények vesznek részt a legélénkebben a megbékélési folyamatban. Az, hogy ők száz éve vannak ott, hogy befogadottak, hogy abszolút kisebbség, hogy semmiféle különösebb érdekük nem fűződik ahhoz, hogy az iszlám belvitáit eldöntsék, a közvetítő szerepébe helyezi őket.

Milyen helyzetben vannak az egyházvezetők? Mit mondanak a gyülekezeti tagok, az ott élő családok életéről?

Az egyházvezetők többsége maradt, talán egy gyülekezetből ment el a lelkész nyugatra, őt most egy nyugdíjas lelkésszel pótolják. Akik maradtak, mindenképpen az újjáépítés mellett vannak. Ahogy bemutatták, mihez fogtak hozzá a fegyvernyugvás óta az

70 • Karakter • parokia.hu

utóbbi egy-két-három évben, röstelltem magam, mert mi már egy elkorcsosult, kényelmes európai nyugdíjasklub vagyunk hozzájuk képest.

Hihetetlen sok energiával, találékonysággal, ötletességgel építik újra a közösségüket. Ők elsősorban a fiatalokért aggódnak, hogy találnak-e perspektívát maguknak Szíriában.

Nyugat-Európából érkeznek impulzusok, hogy gyertek csak – mi több, olyan impulzusok is érkeznek, hogy Szíriának vége, nincs ott mit keresni. Ők tudják, hogy nincs vége, és van mit ott keresni. Tehát, miközben a Nyugattól kapnak segítséget, hogy újraépítsék a templomokat, kórházakat, egyházi iskolákat, és megszervezzék az életüket, ugyanez a Nyugat csábítja is őket.

A keresztyének helyzete stabilabb volt az idősebb Aszad elnök idején. Mennyire érzékelhető, hogy mára üldözötté váltak?

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a polgárháború alatt is üldözöttek voltak, hiszen az Iszlám Állam egyik harci taktikája az volt, hogy először a keresztyén negyedeket szállták meg. Mártírjai is vannak ennek, például Homszban voltunk egy jezsuita rendházban, ahonnan már mindenki elment a zűrzavaros időkben, csak egy idős, holland jezsuita bácsi maradt ott. Bementek a terroristák, fölszólították őt, hogy távozzon el, mire ő mondta, hogy neki ez az otthona, hatvan éve él Szíriában, ezt az országot és ezt a népet szolgálja. Ott, az udvaron menten agyonlőtték. Történtek tehát keresztyének ellen kifejezetten a keresztyénségük miatt súlyos atrocitások, leginkább azért, mert a terroristák a keresztyén negyedekbe vették be magukat. Ha a kormány vagy éppen egy másfajta milícia, a polgárháború más résztvevője ki akarta őket onnan zavarni, akkor először a keresztyén negyedet bombázták le. Ha lehet arányítani – ami igazságtalan lenne –, mégis

a keresztyén negyedek szenvedték meg a legtöbbet emiatt a tudatos háborús taktika miatt.

Egyre többeket szíven üt Magyarországon a keresztyénüldözés mértéke. Mit mond egyházvezetőként, a Krisztus testén belül nekünk, akik már halljuk ezeket a híreket: mi a feladatunk, mit kezdjünk ezzel?

Csak három példát hadd mondjak a huszadik századból, amit nekünk, magyaroknak érdemes megszívlelni! Az első világháború után Hollandiába és Svájcba is kiutaztattak csontig lesoványodott, szülők nélkül meg csonka családban maradt gyermekeket két-három-öt évre, hogy föltáplálják őket. Kellett ezt nekik tenniük? Nem kellett, de megtették, mert keresztyének voltak. A második világháború után a magyar református templomoknak jó harmada rendkívül súlyosan megsérült vagy éppen meg is semmisült. Négy-öt év alatt ezek a templomok újraépültek, és nem a front után itt maradt szerencsétlen magyarok adakozták össze a pénzt, hanem ezt is megtették azok, akik ellen harcoltunk a második világháborúban. Aztán, 1956 után én is sokáig őriztem egy nagy sajtosdobozt, vöröskereszt volt rajta és rá volt írva, hogy az amerikai nemzet adománya. Nem biztos, hogy kellett volna. Emlékszem, hogy gyerekkoromban, a kommunizmus idején is rendszeresen jöttek Hollandiából,

Svájcból, Németországból keresztyének, akik támogattak bennünket. Ha mi, magyarok az egész huszadik századot úgy éltük végig, hogy mindig kaptunk valami segítséget, mindig gyűjtöttek nekünk, mindig elhozták, akkor mi is tartozunk azzal a kevéssel, amivel mi tudunk segíteni a szíriaiaknak, vagy bárhol a világon üldözött keresztényeknek. Aleppóban van egy gyülekezet, akik orvosi rendelőt nyitottak. Az ott maradt orvosok önként vállalják, hogy egy héten három-négy órát ingyen rendelnek.

Van gyógyszertáruk is, így aki odamegy és megvizsgálják, az az orvos által fölírt gyógyszert ingyen megkapja. Nem olyan sok egy doboz Algopyrint vagy egy doboz antibiotikumot elküldeni, vagy az árát odaadni. Gondolja végig mindenki, hogy hány tonna gyógyszert dobunk ki, mert lejárt vagy nem kell. A világnak pedig van olyan része, ahol a keresztyének keresztyént, muszlimot, bárkit ezekbe az orvosi rendelőkbe befogadnak, és abból, amit mi vagy a nyugati testvérek gyűjtenek nekik, gyógyszerhez tudják őket juttatni.

Ez a látogatás miben tette a legmélyebb benyomást Önre?

Sokszor szoktam mondani, hogy csak béke legyen. Most ezt így mondom: csak háború ne legyen.

Jakus Ágnes Képek: Feke György, Füle Tamás, Harmathy András, Ódor Balázs

Karakter • parokia.hu • 71

1092 Budapest, Ráday u. 28.

H-P: 10:00–18:00 Sz: 10:00–17:00 Vasárnap: zárva Tel.: +36 1 218 0266/161 mellék +36 30 560 29 34/161 mellék bibliamuzeum@bibliamuzeum.com