Karakter Magazin 2018/1

parokia.hu VÁlOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMElléKRől

FOGLALÓ AZ ÖRÖK ÉLETRE

Gondolatok a feltámadásról

IHLET, AMI VEZET

Votin Dóra műtermében

A LÉGY ÉS A FRESKÓ Az utolsó vacsoráról készít filmet Rófusz Ferenc

A TÜKÖR, AMI(T) ÖSSZETÖR(SZ)

Lelkészházasságok krízishelyzetben

2018. máJus

parókia saJtószolgálat

dunamelléki reFormátus egyházkerület

TARTALOM 04 Foglaló az örök életre

A feltámadásról beszélgettünk

Bogárdi Szabó István püspökkel

38 Láthatatlan, elvághatatlan fonál

Szegénységből a legnagyobb

gazdagságba

07 Jelenkép, flexibilitás, valódiság

Kell-e politizálnia az egyháznak?

40 Vigaszt a gyászolóknak

Egy édesapa emlékezete

10 A légy és a freskó

Az utolsó vacsoráról készít filmet

Rófusz Ferenc

43 A szenvedők hangja

Mit tesz hazánk az üldözött

keresztényekért?

13 Ihlet, ami vezet

Votin Dóra műtermében jártunk

47

16

„Ártatlan vagyok, nagyon szeretem hazámat és a magyar népet” Gulyás Lajosra emlékezünk

Az evangélium hirdetése régen és ma Ahogyan egy aktív nyugdíjas és egy 49 Olvastuk – ajánljuk Új könyvek a kínálatból harmincas éveiben járó lelkész látja

51 Szeresd, akit elvettél 19 Épülő hit, épülő gyülekezet Közismert párok a házasságról

Új otthonában a csömöri gyülekezet 22 Dunamelléken történt

Fejlesztések, kultúra, képzés

54 A tükör, ami(t) összetör(sz)

Lelkészházasságok krízishelyzetben

25 Hol a kicsit megbecsülik

Református cigánygyülekezet

alakult Jánoshalmán

58 Kétdimenziós áldás

Amit a lelkész nagyapa unokájára

hagyott

62 Ép testben ép lélek 29 Volt egy tanterem Személyi edzőként az egészség

A sajtófotódíjas Asszonyi Eszterrel

szolgálatában

beszélgettünk 33 Tudom, hogy Isten megbocsátott 65 Életmódváltás: ahogy a lelkész

látja

Egyikük miatta, másikuk érte

Egy ember súlyával könnyebben

halt meg 36 Cirkusz és megbocsátás

Mi köze Lúdas Matyinak

Jézus Krisztushoz?

2 • Karakter • parokia.hu

69 „És én nem tudtam”

Megnyílik egy napló

az egyetlen karakter A karakterek sokféleségével kapcsolatban arra gondolunk, hogy nem vagyunk egyformák, sőt gyönyörködtetően vagy éppen meghökkentően változatos és színes az emberi nem. A karakterkülönbözéseket értéknek fogjuk fel, hiszen önismeretre jutva felfedezhetjük saját különlegességünket, azt, ami megkülönböztet a másiktól, és amire építve kifejleszthetjük egyedi életvitelünket.

Innen már csak egy lépés, hogy ezen adottságainkon saját imageépítésre érezzük jogosítva magunkat. De éppen ezen a ponton bicsaklik meg a karakterek sokféleségének tetszetős gondolata.

Emil Brunner óvatosságra int a pszichikai karakterek felértékelésével kapcsolatban. Véleménye szerint a karakterek problémája az, hogy az individualizmus alapján állnak, ugyanis az isteni teremtésben az emberek mint individuumok különböznek egymástól és nem mint karakterek. Az úgynevezett karakterek különbözőségei nem mások, mint az istentelen önmeghatározás lehetőségei, amelyek nemcsak megkülönböztetik, hanem elválasztják, sőt elidegenítik az embert az embertől. A karakterek ebből a szempontból a bűnös individuum alakzatai, s végtelen sok változatai valójában mind hamisak.

Egyetlen valós és igazi karakter létezik csupán: a Krisztus karaktere. És ahogy Krisztus karaktere az Atyaisten dicsőségének visszatükrözése és valóságának képmása (Zsid 1,3), ugyanúgy az ember egyetlen valós és igazi karaktere a Krisztus lényegének átragyogása és képviselete. Valamennyi individuum mint személy ennek az egy karakternek méltóságára hivatott. Krisztusi karakterünk értelmében egyek vagyunk mindannyian az Úrban.

Természetesen különbözünk egymástól mint egyének, de az Úr Krisztus karakterének egysége szerint különbözőségünk egymást egészíti ki – nem pedig elkülöníti. Ebben az egyetlen karakterben nem fér meg a feltűnési viszketegség, a gőg és az öndicsőítés, mely a lenézett és eltaszított másiktól megkülönböztetve határozza meg önmagát. Épp ellenkezőleg, Krisztus egyetlen karakterében egyesülve a szeretet ki tudja mondani a másikkal együtt az egyéniségek különböző orgánumai által: Uram, teljes öröm van tenálad! (Zsolt 16, 11) A Karakter e pünkösdi száma, amelyet kezében tart a Kedves Olvasó, bizonysága annak az egyetlen karakternek, amelyben harmonikusan egészítik ki egymást különböző egyének és személyiségek sajátos nézőpontjai a közös kép jobb meglátásának érdekében. A Szentlélek kegyelmi ajándéka megtanít a Krisztus karakterében való egység és az egyéniségekben megmutatkozó különbözőség tiszteletére és méltányolására. „A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben” (1Kor 12, 4-6).

PAROKIA.HU PAROKIA.HU VÁLOGATOTT VÁLOGATOTT ÍRÁSOK ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL DUNAMELLÉKRŐL

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész,

FOGLALÓ AZ ÖRÖK ÉLETRE Végh Tamás

Gondolatok a feltámadásról

A zene szárnyAin

Hitről és tehetségről Devich Gergely IHLET, AMI VEZET csellista szemével Votin Dóra műtermében

sok vAgy kevés?

Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet

A LÉGY ÉS A FRESKÓ Az utolsó vacsoráról készít filmet Rófusz Ferenc

egy mAgyAr-Angol úr

Diplomácia magyar szívvel, brit mértékkel

A TÜKÖR, AMI(T) ÖSSZETÖR(SZ)

Lelkészházasságok krízishelyzetben

A demokráciA árA

Mit számít egyetlen szavazat?

Filozofálás Lánczi Andrással

2018.

SAJTÓSZOLGÁLAT 2014. MÁJUS DECEMBER PARÓKIA PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET EGYHÁZKERÜLET DUNAMELLÉKI

Felelős kiadó Bogárdi Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com Cseke Hajnalka csekeh@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Békési Sándor

Karakter • parokia.hu • 3

Foglaló az örök életre „Jézus Krisztusban titokzatos módon Isten öltött testet. Ő fizette meg az árat, hogy kiszabadítson bennünket a bűn és a halál fogságából. A döntő ütközet az emberiség történetében tehát megtörtént, Krisztus feltámadásával pedig az is nyilvánvalóvá vált: a halál nem pecsételi be végleg az életünket.”

Bogárdi Szabó István református püspökkel Krisztus feltámadásának jelentőségéről beszélgettünk.

4 • Karakter • parokia.hu

Mi a jelentősége számunkra Krisztus feltámadásának?

Amikor a feltámadásról vagy az eljövendő életről beszélünk, minden szép szavunk töredékes lesz. Mi ugyanis innen nem tudunk átmenni a másik életbe, inkább az eljövendő világ erői hatnak át bennünket. Nem lehetne megvallani, hinni és megélni a feltámadást, a saját feltámadásunkat, ha Krisztus nem támadt volna fel. A feltámadás valósága és az abba vetett hit tehát vízválasztó.

Amikor Krisztus bejelenti a tanítványainak, hogy fölmegy Jeruzsálembe, ahol elárulják, halálra ítélik, megfeszítik, meghal, majd harmadnap föltámad, ők csak addig értik a szavát, hogy megfeszítik, meghal – és emiatt kétségbe vannak esve. A vízválasztón, azon, hogy feltámad, éppenséggel a föltámadása erejével tudnak majd átlépni. És ha Ő föltámadt – mondja Pál apostol –, akkor Ő az elsőszülött azok közül, akik meghaltak.

Ő lett a zsenge, Ő lett a foglaló. Még azzal a húsvéti szokással is ezt a titkot szeretnénk önmagunk számára kiábrázolni, hogy valami búzamagot teszünk le cserépbe, ami aztán megnő az ablakban, zsenge lesz belőle. A keresztyénség e nélkül a mindent meghatározó isteni tett nélkül csupán kedves úri sport: vannak benne szép gondolatok, nemes, embernevelő eszmények, közösségépítő erő, csak éppen a lényeg hiányzik.

Magát Jézust sem az egyetemes emberi kérdésekre adott végső válasznak, hanem jó embernek, példaadó vallási vezetőnek látja az emberiség jó része.

Valóban, ha kivesszük a feltámadást az üdvösség művéből, akkor Jézus személyét egy bölcs tanítóra, csodatevőre, a Lélek áldásának előfutárára, a társadalmi igazságosság prófétájára vagy a mindenkori ártatlan áldozat archetípusára redukáljuk. Igen, Jézus személyének a mérhetetlen gazdagságában ez is, az is benne van, ám a feltámadásban minden koncentrálódik – és ez már egészen mást jelent.

Az a Krisztus, akinek mi már a feltámadása után születtünk, arra hívta a tanítványokat, hogy vegyék fel a saját keresztjüket, és úgy kövessék Őt. Hol a mi helyünk az üdvtörténetben, vagyis mire hív minket Krisztus? Érdekes, hogy a kereszténységen végigvonulnak a harci metaforák.

Akiket Krisztus megszólít, megragad, tanítvánnyá elhív, azoknak fel kell venniük a keresztet. Vagyis nem sétagalopp a tanítványság, hanem küzdelem a bűnnel, a halállal, az óemberrel.

Ugyanakkor, Krisztus nemcsak hívja a tanítványokat, hanem el is küldi őket, tehát van küldetés is. Milyen érdekes, hogy nem azt mondja, hogy előbb gyertek hozzám, tökéletessé teszlek benneteket, vagy ti tegyétek magatokat tökéletessé egy tanítványi iskolában, és aztán indulhattok, hanem azokat a galileai halászokat úgy küldi el tanúságtevőnek, ahogy vannak! Az

a dolguk, hogy tanúságot tegyenek erről a megjelent eljövendőről, a feltámadásról és a benne foglalt ígéretről.

Oscar Cullmann bibliatudósnak van egy híres hasonlata. Krisztus feltámadását a normandiai partraszálláshoz hasonlította. Amikor a szövetségesek Normandiában megvetették a lábukat, eldőlt a második világháború. Onnantól kezdve mindenki tudta, hogy a német birodalomnak vége van, a végső győzelem csak idő kérdése. A döntő ütközet az emberiség történetében is megtörtént, hiszen a feltámadásban azt látjuk, hogy legyőzhető a halál, nem pecsételi be véglegesen az életünket, nem az övé a végső szó. Krisztus nem maradt a halál foglya: „Nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson” – ahogy a 16. zsoltár mondja. Istennek olyan munkája jelenik meg a feltámadásban, amelyet így ír le az apostol: új teremtés. És ez nem abból következik, akik mi vagyunk, vagy ahogyan élünk. Biológiai értelemben mi egy nagy ökoszisztéma részei vagyunk hatvan-nyolcvan évig.

Ebből nem következik a feltámadás.

De még abból sem, hogy az ember minden általunk ismert teremtményt felülmúlva tud jövő időben gondolkodni, mi több, jövőre való nyitottsággal élni. Az, hogy majd új életre támadunk, csak azért lehetséges, mert lesz új teremtés. Isten, aki teremtette az eget és a földet, úgy hívja elő a halottakat, mint élőket, a nem lévőket pedig úgy, mint megelevenítetteket, ahogy Ézsaiás próféta mondja. A feltámadás tehát az isteni szuverenitás hatáskörébe tartozik.

Kimondhatjuk, hogy aki hisz abban, hogy Jézus halálának és feltámadásának részese, az ragaszkodhat hozzá, hogy az üdvösség várományosa?

Igen is, meg nem is. Aki hisz, az üdvözül. Aki hisz, az megtartatik. Isten üdvösséget ad a hívőknek. Vagy, ahogy szintén a próféta mondja sok helyen: Isten a megtérők számára ad megvál-

tást. Erős és igaz szavak.

De miután véges és töredékes emberek vagyunk, itt is tennem kell egy óvást: nem azért üdvözülünk, mert hiszünk, hiszen akkor a hiszékenyeké lenne a mennyek országa. Krisztus váltságművének van objektív valósága, amit mi hittel ragadunk meg, hittel fogadunk el. A hitben kezd számunkra erővé lenni, abban jelenik meg érvényes üzenetként. Ám nem tudunk harangozni, ha nincs a toronyban harang. Tehát ha nincs feltámadás – mondja Pál –, akkor hiábavaló a hitetek. A kettő dinamikájában kell élnünk. Krisztus kereszthalála a váltságdíj megfizetése, feltámadása pedig a bepecsételése ennek, és a foglalója az eljövendő életnek. Hihetetlenül nagy dolog ebben hinni, felemeli az embert. De nem azért nyílik meg a mennyország kapuja, és nem is azért fogok feltámadni, mert én az életem egy meghatározott szakaszában nagyon hittem benne. Vagyis nem a hívésünkért, hanem Krisztus érdeméért töröltetnek el a bűneink. Erre irányul a hitünk, sőt, eleve ez támaszt bennünk hitet.

Ha jó éle van az evangéliumhirdetésünknek, megérezzük, hogy minden arról szól: Istenhez kell odafordulnunk. Olykor az ébresztő prédikáció csak a saját hitéhez fordítja oda az illetőt. Ám aki a saját hitével bütyköl egész életében, az nem biztos, hogy többet lát meg Istenből. A megtérésre, vagyis az Istenhez hívó szó nem ügyes spirituális mozdulatsorra invitál. A hit igyekezet – felfogni azt, hogy Isten a Teremtő, Újjáteremtő, a történelem Ura és az üdvtörténelem végigvezénylője; és ez az Isten Jézus Krisztusban titokzatos módon testet öltött, megfizette a bűn halálos árát, hogy kiszabadítson bennünket a bűn és a halál fogságából.

Mi az, amit viszont nekünk kell megtennünk az örök élet reményében?

A régiek azt mondják, ha felismerted, hogy Isten megkeresett és megtalált,

Karakter • parokia.hu • 5

nyomban kezdj el készülődni az eljövendő életre. Kálvin Institutiójában van egy rész, amelynek a címe latinul így hangzik: Meditatio futurae vitae, ezt így szokták fordítani, helyesen: Elmélkedés az eljövendő életről. Én mégis úgy fordítottam volna, hogy Készület az eljövendő életre, ugyanis a meditor latin ige nem szemlélődő elmélkedést jelent, hanem azt, hogy az ember átgondoltan készül, fölkészíti magát. A hitre jutással a keresztyén élet készületté válik, hiszen nem hal meg azonnal az óemberünk.

Krisztus tükrébe belenézve sejthetjük csak meg, hogy milyen undok emberek vagyunk. Más ezt nem mutatja meg. Vannak jó barátaink, gyerekeink, kedves ismerőseink, és addig rázogatjuk az életünknek ezt a kaleidoszkópját, amíg valahogy ki nem jön belőle valami szép. Ha viszont belenézünk az igazság tökéletes törvényébe, ráébredünk, hogy sok mindent le kell vetnünk, át kell alakulnunk, át kell formálódnunk. Ez mindennapos küzdelem. Nem megy gyorsan, nem nő ki mindjárt az angyalszárnyunk, sőt, az nem is nő. Persze, az ember tele van istenszerelemmel, és nagyon szeretne azonnal mindent. Ehhez képest ez a készület kispolgári dolognak tűnik, pedig nem az. Rendbe teszem az életemet, axiómákat sulykolok magamba – például mindig mondd meg az igazat, de legalább ne hazudj –, keresem az Ige útmutatását, közösségbe járok, ahol közösen belépünk az imádság dimenziójába – ezek mind készületek. A régiek felfedezték, hogy amikor a feltámasztó Istenhez tér az ember, akkor az elővételezés végig ott van a test feltámadásához is. Van tehát folytatás, ahogyan azt a hitvallási tételt, hogy „hiszem a test feltámadását” így folytatjuk: „és az örök életet”.

Miért volt szükség áldozatra Isten kiengeszteléséhez? Miért ez a módja a megváltásunknak?

Ahhoz, hogy az embervilág fennmaradjon – szekularizált logikát idézek –, áldozni kell. A megkeresett pénzem-

6 • Karakter • parokia.hu

ből áldozok: befizetem az adót honvédelemre, kórházra, iskolára, az emberi közösség igazgatására, és így tovább.

Aztán az áldozat közösséget teremt – ezzel a lélektan logikáját idézem.

Az unokámon látom, micsoda roppant félelem támad egy gyerekben, amikor megszületik a kistestvére, hogy a játékait ő bizony nem adja neki, az mind az övé. Fél, hogy veszít, ha odaadja. És aztán mégis eltölti a nagylelkűség, és odaadja. Észre sem veszi, de ezzel közösséget teremt a másikkal. Aki soha nem ad semmit, aki soha nem áldoz semmit, az végtelen magányra ítéli magát. Tessék bemenni egy óvodába, egy általános iskolába: ülnek ott is magukba gubózott gyerekek, akiknek semmi közösségük nincs a többiekkel, számukra az iskola puszta kényszerközösség, mert nem tudnak adni, nem tudnak áldozni a magukéból! Az áldozat lényege az, hogy a magaméból adok. Lehet így is a Krisztus áldozatára gondolni. Az áldozat egyfelől tehát elengedés. Az tud áldozni, akinek van. Vagyis az áldozatban mindig fölsejlik az, aki ad, aki ajándékoz.

Másfelől, ha a vallások történetét nézzük, a kereszténység az egyetlen vallás, ahol az áldozás, a feláldozás sajátos kultuszi logikája megszűnt. Éppen Krisztus kereszthalála, áldozata az, amely végérvényesen eltörölt minden áldozatot! René Girard, francia–amerikai tudós dolgozta ki ezt a legélesebben. A Bűnbak című könyvében azt írja, hogy az embervilág ritualisztikusan működik: ha valami baj történik, meg kell keresni a felelőst. A felelős bekerül egy rituáléba, neki magának is ki kell mondania, hogy miatta történt a baj – ez a bűnbakképzés. Az ötvenes évek kommunista koncepciós pereiben a megvádoltaknak ki kellett mondaniuk, hogy összeesküdtek az imperialistákkal, ez a vallomás a rítus része volt, aztán jöhetett a megsemmisítés: kikergették a bűnbakot a pusztába.

Ha figyelmesen olvassuk Jézus perét – mondja Girard –, azt látjuk, hogy

Ő nem vállalta, hogy bűnös lenne. A vádakra azt válaszolja: „Ti mondjátok ezt.” Jézus nem megy bele a bűnbakképzés rítusába, és ezzel szétrepeszti – legalábbis potenciálisan szétrepeszti – az ember ősi rituáléját, hogy ugyanis kell valakit találni, aki eljátssza a bűnbak halálos szerepét.

Az áldozatnak akkor van értelme, ha drága, értékes. Amit semmibe veszünk, azt nem olyan nehéz odaadni. A lyukas cipőmet bárkinek odaadom bármikor, azzal nem hozok áldozatot, hogy lemondok róla. A bűnért való áldozat viszont akkor lehet engesztelő, ha a lehető legtökéletesebb. Ám Anselmus egyházatya nyomban hozzáteszi, hogy Krisztus áldozata nem azért történt, mert Isten mindenáron akarta ezt, mintha addig nem nyugodott volna, amíg meg nem kapja az elégtételt. Éppen fordítva: Isten addig nem nyugodott, amíg az ember valamilyen módon ki nem szabadult elveszett helyzetéből. Nem Istennek kell az áldozat. Nekem kell kiszabadulnom abból a csapdából, hogy Isten ellensége vagyok, lázadó. Nyilvánvaló az Isten dicsősége, de én nem térek meg Isten dicsőségéhez. Nyilvánvaló az Isten szeretetparancsolata, de én szándékosan nem tartom meg azt.

Tetszik az Isten jó életrendje, de van bennem ellenakarat, hogy ne akarjam megcselekedni.

Pál apostollal együtt tehát kérdezhetem: ki szabadít ki a halálnak e testéből? A megváltásra tehát nem Istennek van szüksége, arra nekünk van szükségünk. Az áldozatot nem Isten számára kell meghozni, hanem nekünk, mint áldozatot hozóknak kellene Istennel közösséget teremtenünk. Ám nem tudunk. Mégis, valakinek tudnia kell ezt megtenni. Ezért lett Krisztus emberré. És miért támadt föl? Hogy megtörje a bűnbakképzésnek ezt az évezredes rítusát, és többé ne legyen szükség áldozatra.

Jakus Ágnes Fotó Füle Tamás

Jelenkép, flexibilitás, valódiság Vajon mi lehetne a megújulás záloga az egyházban?

Hogyan formálhatjuk közös jövőnket?

Politizáljon-e az egyház?

Minderről a tízesztendős Sukorói Értelmiségi Kör jubileumi konferenciájának teológuskerekasztalán esett szó.

A reformáció emlékévének végéhez közeledve először annak hozadékaira reflektáltak a kerekasztal teológus résztvevői. A katolikus–református párbeszédnek számos jó példája körvonalazódott, többek közt egy pódiumbeszélgetés a budapesti református teológián Erdő Péter katolikus bíboros és Bogárdi Szabó István református püspök részvételével, valamint egy katolikus–protestáns bibliafordítás előkészületei – idézte fel Zsengellér József. A Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár hangsúlyozta: a szekularizált világban akkor válhat jellé a keresztyénség, ha az Ige felekezeteken átívelően hirdettetik. Szűcs Ferenc nyugalmazott lelkész, professor emeritus szerint az emlékév megerősíthetett keresztyén identitásunkban.

Karakter • parokia.hu • 7

„A reformáció mai üzenete, hogy Isten Igéjének érvényesen meg kell szólalnia a mi életünkben is, akkor történnek változások” – fogalmazott.

Egeresi László Sándor református teológus, egyetemi docens bizakodó abban a kérdésben, hogy lesz-e akár 550. emlékéve is a reformációnak. „Ez az egyház annyi vihart túlélt, hogy már majdnem az istenbizonyíték, hogy még egyáltalán létezik” – jegyezte meg. Egy jelentős és tartósnak bizonyuló létszámbeli gyarapodást elérő evangelikál gyülekezet, a kaliforniai Saddleback gyülekezetalapító lelkészét, Rick Warrent idézve azt mondta: „A jó lelkész nem arról ismerszik meg, hogy minél több gyülekezeti tagot ültet be a templomba vasárnap, hanem arról, hogy hétköznap minél többet tud elküldeni a missziói munkába.” Majd hozzátette: „Kevés templomba járni, és ugyanolyan életet élni, mint bárki. A személyes példaadásnak és a kisugárzott szeretetnek nyilvánvalónak kell lennie.” A lelkészi szolgálatra felkészítő évekről azt mondta: noha ő maga bibliai héber nyelvet tanít, egy teológushallgató számára nem a bibliai nyelvek tanulása a legfon-

tosabb, hanem a bibliaismeret és az igehirdetés tantárgyak. „Mindannyian tudjuk, hogy amikor elmegyünk egy istentiszteletre, szeretnénk valamit kapni, várjuk, hogy a megfáradt lelkünkbe Isten cseppentsen valamit” – emlékeztetett. De nemcsak a vasárnapi istentisztelet, hanem a temetések, a családlátogatások és az iskolai hittanoktatás is olyan lehetőségek, amelyeket a lelkipásztoroknak nem szabad elszalasztania arra, hogy elhangozzék az evangélium – hangsúlyozta.

A jelenképtől a jövőképig Az egyház jövője a jelenén múlik – jelentették ki a teológusok. Egeresi László Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a konfirmáció után a gyülekezetekből eltünedező fiatalokhoz még kinyúlhat az egyház keze: a városokba költöző, egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiatalokkal fel kellene vennie az ott élőknek a kapcsolatot, és segíteni, hogy gyülekezetre találjanak új közegükben. Szerinte ebben olyan adatbázis segíthetne, amely feltünteti, melyik gyülekezetből melyik felsőoktatási intézménybe kerültek fiatalok, hiszen belőlük nevelődhetne ki az igazi reformá-

tus értelmiség. Szűcs Ferenc szerint fel kellene mérni egyházi életünk jelenlegi paramétereit, és ebből kiindulva keresni, mit tehetnénk a jövő érdekében. Az oktatás szerinte is kulcskérdés. „Az iskolákban dől el, milyen képet alkotnak a jövőről azok a gyerekek, akik most találkoznak az egyházzal, belőlük lehetnek ugyanis a jövő egyháztagjai.” A profes�szor szerint Magyarország és Európa is kulturális-civilizációs átalakuláson megy keresztül, amelyben a keresztyénség jövője fontos kérdés lesz, és a demográfiai adatok alapján az is, hogy lesz-e egyáltalán jövendő Európa és benne Magyarország. „Az Úristen nem azt ígérte meg, hogy a magyar református egyházat tartja meg a világ végezetéig, hanem hogy az egyházat” – idézte Juhász Tamás kolozsvári teológiai profes�szort Zsengellér József, majd hozzátette: még csak nem is az európai keresztyénségre vonatkozott az ígéret. „Személyes felelősségünk tudatában az lenne a legfontosabb, hogy önmagunkat adjuk lelkészként és gyülekezeti tagként is. Ne akarjunk keresztyént játszani, hanem hozzuk a gyülekezetbe önmagunkat, és majd a Szentlélek gondoskodik arról, hogy keresztyénekké váljunk.” A budapesti teológia korábbi dékánja szerint érdemes az egyházi struktúrát is megvizsgálni, ha megújulást szeretnénk. „Mi hiába oktatunk vallástanárokat és hittanoktatókat, ha a lelkészik végzik ezt a munkát, ők meg nem kapnak állást – miközben a lelkészek nem erre szánták az életüket, esetenként nem is alkalmasak erre a feladatra.”

Flexibilitás és valódiság A gyülekezetek növekedésének hátráltatója gyakran éppen a népegyházi jelleg. Szűcs Ferenc arról beszélt, hogy a történelmi egyházak ragaszkodnak hagyományaikhoz, mert „jobban köti őket az, hogy mi volt”, mint

8 • Karakter • parokia.hu

a kisegyházakat. „Kevés a flexibilitás, ami a reformáció jellegzetessége volna, vagyis hogy arra mozduljunk, amerre az emberek vannak.”

Az új gyülekezetek létrejötte azonban már efelé mutat – tette hozzá. „Az elmúlt években kiderült, hogy amit szórványnak tekintettünk, ott 800 református él. Ezek a közösségek előjöttek az ismeretlenségből és azóta templomokat építettek. Vagyis történt elmozdulás, de bátrabbaknak kellene lennünk.”

Egeresi László Sándor megerősítette: az egyre növekvő mértékű urbanizáció megkövetelné, hogy az egyház azokra a területekre összpontosítsa erőforrásait, ahol a munkavállalók élnek. Zsengellér József a megújulás jeleként arról számolt be, hogy a budapesti református teológián a legkülönbözőbb gyülekezetszervezési módokra tanítják a pálya küszöbén álló lelkészhallgatókat.

Hangsúlyozta: a lelkipásztoroknak és a gyülekezeteknek azt kell szem előtt tartaniuk, hogy a gyülekezetbe betérők nem a református kegyesség látványos megnyilvánulásai iránt érdeklődnek, hanem Krisztust keresik – saját megváltásukat. Éppen ezért lehetséges, hogy könnyebb eredményeket elérni egy újonnan induló gyülekezetben, amelyet nem kötnek írott és íratlan társasági szabályok. „Egy már meglévő gyülekezet a tagjaitól függően tud befogadni vagy elrettenteni” – fogalmazott.

Politizáljon-e az egyház?

Az egyház belső megújulása mellett szó esett az egyház közéleti szerepvállalásáról is. Arra a kérdésre, vajon az egyháznak mennyire kell hallat-

nia hangját a közéletben, eltérő válaszok születtek. Szűcs Ferenc szerint nincs politikamentesség, hiszen mint mondta, mindannyian közösségben élünk, és a politika szó elsődleges jelentése a közéletiség. „Nem hiszek a közélettől mentes keresztyénségben, mert az nem keresztyénség igazán. A pártpolitikai elkötelezettség már kérdés, és okozott zavart egyes gyülekezetekben. Etikai, szociáletikai kérdésekben mindenképpen meg kell nyilatkoznia az egyháznak és a keresztyéneknek a Biblia alapján. Egy csomó ilyen kérdésben nem hallatjuk a hangunkat.

Zsengellér József arról beszélt, hogy a közbeszéd és a világi média bármilyen nyilatkozatot képes visszájára fordítani és kijátszani a beszélő ellen. Vályi-Nagy Ervint idézte, aki szerint az egyház nem a centrumban, hanem a peremlétben tud igazán élni és tenni. Egeresi László Sándor szerint azonban nem az a kérdés, hogy egy lelkész politizáljon-e, hanem inkább az, hogy milyen alapon tegye, és ki vonja ezért felelősségre. „Ézsaiás próféta korának egyik leghíresebb és legaktívabb politikusa volt, több királynak adott politikai tanácsokat. Megosztó volt? Igen.

Nem vonhatjuk ki magunkat az alól a felelősség alól, hogy hallassuk a hangunkat.” Mint mondta, egy egyházi személynek nemcsak lehet, hanem kell is politizálnia, nem pártpolitikai szinten, hanem a bibliai mérce alapján. Méghozzá azzal a felelősséggel kell megnyilvánulnia, hogy az egyháznak van véleménye bizonyos kérdésekben. „A sumákolást, a hallgatást látom, amikor az egyháznak meg kellene szólalnia, de néma marad. Nincs egyházfegyelem, nincs számon kérő ereje az egyháznak, hogy ezt a kérdést bibliai értelemben is tisztába tegye.”

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 9

A légy és a freskó Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben.

A rajzfilmkészítőket a Pannónia Filmstúdióban töltött éveikről kérdezték a hallgatók, de az alkotók elárultak néhány kulisszatitkot most készülő közös produkciójukról is, amely Az utolsó vacsora című Leonardo da Vinci-festményt eleveníti meg.

10 • Karakter • parokia.hu

A légy Magyarország első Oscar-díját A légy című 1981-es animációs rövidfilmnek köszönheti. Rendezőjét egy, a világon először zörejekkel dolgozó Pink Floyd-lemez ihlette meg, az egyik dal hallgatása közben pergett le ugyanis először a lelki szemei előtt az általa megálmodott animációs film. Úgyhogy – szintén a világon először – Rófusz Ferenc megalkotta azt a rajzfilmet, amely a légy objektívjén keresztül szemléli a világot. Hasonló, háttéranimációs filmek megalkotására alig néhányan vállalkoztak, hiszen egy ilyen produkció megvalósítása rendkívüli munkabírást követel. Az alig három és fél perces filmhez a magyar stábnak négyezer önálló képet kellett megfestenie, egy rajz elké-

szítése pedig három órát vett igénybe. Érdekesség, hogy a színezéshez diópácot használtak, amit nem sikerült mindig ugyanolyanra kikeverni, a kissé eltérő árnyalatok látszódnak is a felvételen – árulta el a rendező.

Ki zümmög?

Az, hogy a film keresztüljutott a stúdióvezetés szűrőjén, a kiváló dramaturgiai érzékkel megáldott Hankiss Elemérnek köszönhető, aki központilag kirendelt tanácsadóként követte nyomon a Pannónia műhelyeiben folyó munkát – számolt be az alkotó.

A szakmai lektorok rendszerkritikát gyanítottak, azt akarták, hogy a légy kirepüljön ismét a szabadba. „Tagadhatatlanul van olyan értelmezési rétege a filmnek, hogy aki itt zümmög, azt fejbe csapják. A hanghatásokat egyébként magunknak kellett előállítanunk. Valaki jelentkezett, hogy ő tud zümmögni a szájával.

Először hitetlenkedtünk, hogy egy ember hogy lenne képes erre perceken keresztül, de a Művész úr – mert így hívták – állította, hogy amíg él és lélegzik, képes rá. És valóban – így lett a légy hangja egy ember hangja.”

A rádióból tudta meg Rófusz Ferenc így emlékezett az akkor történtekre: „Egy szaklapból tudtuk meg, ami a Pannónia Filmstúdiónak járt, ahol dolgoztam, hogy a kisfilmünket Oscar-díjra jelölték. Egyből rohantam a stúdióvezetőhöz, majd közölték velem, hogy esélytelen vagyok a másik két kanadai jelölttel szemben. Csalódott voltam, de bíztam valami csodában, hogy mégis kijutok az Oscar-gálára valahogy.

Aztán megtudtam, hogy kiutazott egy magyar delegáció, mert Szabó István Bizalom című filmjét is jelölték a díjra a külföldi filmek kategóriájában. Én eközben a Szabad Európa Rádió Forgószínpad című műsorát hallgattam, amit zavartak, szóval rá kellett tapasztanom a fülemet a rádiómagnóra, hogy ki tudjam venni a recsegés mögül a hangot. Reggel hétkor, az ágyban fekve hallottam meg, hogy a kategóriájában nyert a Fly, azaz A légy. A világ legboldogabb és legcsalódottabb embere voltam egyszerre. Heves szívdobogás tört rám, valahogy kikászálódtam az ágyból, és próbáltam elmagyarázni a családnak,

hogy mi van. Egy órán belül felcsengetett több ismerősöm is, jöttek gratulálni, majd kora délután a Kossuth Rádió is bemondta, hogy megnyertük az Oscart.”

Saját úton járt Élete nagy pillanatától ugyan megfosztották, a díjat azonban két hónappal később átvehette. Profitálni nem tudott belőle, mint mondja, az Oscardíj azóta sem pénzt, sokkal inkább lehetőségeket jelent, amelyekkel tudni kell jól élni. Rófusz Ferencnek is felkínáltak egy állást Amerikában, mégis hazajött, és csak évekkel később kezdett külföldön dolgozni.

Itthon azonban sokáig kellett döngetni az ajtókat, mire azok lassan, nyikorogva kinyíltak. Szeretett volna munkatársaival egész estés rajzfilmeket készíteni, terveikre azonban nem kaptak zöld utat. A pannóniás évekre mégis jó szívvel gondol vis�sza, bár hozzátette: a ranglétrát sokáig tartott bejárni, és ő nem is akarta utánozni, amit a profik mesterien csináltak. „Mindig natúrfilmes akartam lenni, élő filmet akartam csinálni.

Botrányos díjátadó A légy osztatlan sikert aratott már az első, egyben az egyik legrangosabb kanadai animációsfilm-fesztiválon, amelyre kijutott. Bill Littlejohn, a Disney utolsó élő animátora kitörő lelkesedéssel fogadta az akkor 34 esztendős rendezőt. A személyes ismeretségnek köszönhető, hogy később, az Oscar-díjátadón Littlejohn észrevette, hogy nem ő veszi át a szobrocskát. Miután szólt a szervezőknek, a rendőrség a díjátadó gála után nem sokkal szállodai szobájában elkobozta a szobrot Dósai Istvántól, a Hungarofilm akkori igazgatójától. Ő ugyanis kérvénye ellenére nem kapott engedélyt annak átvételére. Az amerikai sajtó, persze, a botránytól volt hangos.

Karakter • parokia.hu • 11

De mire végre odakerültem a Mafilmhez, ott csak díszletfestő lehettem. Azért is csináltam natúr jellegű filmet, A légyhez hasonlóan a Holtpont, a Gravitáció és a Ticket is a fotó-naturalista stílus jegyeit viselik magukon.”

A sziget A Pannónia Filmstúdióról a legnagyobb elismeréssel szólt egykori munkatársa, Békési Sándor teológus is. A Károli-egyetem Hittudományi Karának oktatója hallgatói kérdésére elmondta: tizenegy évesen Walt Disney Hamupipőkéje ragadta meg annyira, hogy már akkor elhatározta, rajzfilmeket fog készíteni. „Ráeszméltem, hogy a legcsodálatosabb dolog megríkatni és megnevettetni az embereket” – idézte fel Békési Sándor. „A Pannónia nem egyszerűen stúdió volt, hanem valóságos sziget. Ötven év alatt rengeteg film készült ott, sokféle ember összejött, deklas�száltak, a szakma megszállottjai is.

Nagyon sokat tanultam a nagyoktól, és nem csak a rajzolást illetően.

Nekem nem a teológia volt az alma materem, hiszen ide később kerültem, hanem a filmstúdió, amelynek 18 évesen léptem be a kapuján először, miután elvégeztem a Kisképzőt, ahol Jankovics Marcell osztályába jártam.”

12 • Karakter • parokia.hu

János vitéz és a tenisz Első találkozása Rófusz Ferenccel is a Pannóniához köthető. „Érettségi másnapján mentem a stúdióba, mert akkor csinálta Jankovics Marcell a János vitézt, és meghívott engem is a munkára. A stábok a kert végében álló faházban voltak, az egyikbe én is be voltam osztva, ott kellett jelentkeznem. Előre kigondoltam, mit fogok csinálni, de nem a terveim szerint történtek a dolgok. Ahogy beléptem a folyosóra, egy huszonhat éves fiatalember kiugrott az ajtón, széttárta a karját, és így szólt: Uram, jöjjön. Ez volt Rófusz Ferenc, akire attól fogva fogadott bátyámként tekintettem. Mondta, hogy rajzfilmesek vagyunk, de szeretünk teniszezni, azt meg kell tanulni, el is vitt oktatóhoz és ajándékozott nekem egy Lacostefelszerelést, hozzá fa teniszütőket, amelyek azóta is megvannak.”

Daliás idők Az animációsfilm-készítés aranykora volt ez, a pályakezdők Jankovics Marcell, Gémes József, Nepp József, Macskássy Gyula, Kovásznai György és Reisenbüchler Sándor szárnyai alatt tanulták ki a mesterséget. „Egyegy műhely tagjai éjjel-nappal össze voltunk zárva, hétvégén is dolgoztunk, olyan voltunk, mint egy nagy

család. Gémes Józsefnél öt évig dolgoztam a Toldi-trilógiában, a Daliás időkben, ahol kipróbálhattam és fázisrajzokkal gyakorolhattam az olajfestményes animációt. A műhelyekben lestük el a szakma csínjátbínját” – mesélte Békési Sándor.

Rófusz Ferenc pályatársa valójában Gémes József rendező jobb keze volt. „Nagyon kevesen tudtak olajjal cellre olyan szépen rajzolni, mint a profes�szor úr, az összes nehéz, lovas jelenetet ő készítette. Éppen ezért sokkolta a stúdiót a pályaelhagyása, nem is nagyon volt erre példa, hiszen nehéz volt bekerülni, és akik már ott voltak, megszállottan dolgoztak. Békési Sándorban viszont valami ennél is erősebben dolgozott.”

Az utolsó vacsora Hogy mi, az jelenlegi, közös filmtervükön is tetten érhető, melyben Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című freskóját keltik életre. A tervet még 1978-ban nyújtották be a Pannónia Filmstúdióba, akkor azonban elutasították őket. Rófusz Ferenc azt mondta, nem bánja, hogy így alakult, mert úgy véli, több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátuk mögött még színvonalasabb alkotás születhet. Két évvel ezelőtt változtatás nélkül beadta a tervet egy pályázatra, amelyet el is nyert, ekkor megkereste Békési Sándort, hogy forgatókönyvíróként felkérje a közös munkára. Azt mondta, sikerült megnyernie a legjobb alkotókat, igaz, a filmre még várni kell, hiszen valamennyien szabadidejükben tudnak csak dolgozni rajta. A film várhatóan júniusra készül el, és néhány ígéretes részletet le is vetítettek belőle a budapesti teológián. A rendező szerint a zártkörű premier előtti vetítésre ugyancsak a teológusok előtt kerülhet sor.

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Ihlet, ami vezet Az én vásznam a monitor, legyen épp csak annyi jel rajta, amennyi feltétlenül szükséges. Így kell hozzáállnom a képhez, amelyet Votin Dóráról festek, fenntartva, amit ő mondott arról nekem, milyen egy jó portré: lehet kissé torz, színesebb vagy homogénebb, mint akit ábrázol, a lényeg, hogy tükrözze a karaktert.

Erre teszek kísérletet a képzőművész budaörsi műtermében, ecsetvonások helyett kérdésekkel.

A fehér vásznakon alig néhány ecsetvonással érzékeltethető a boldogság abszurditása: fekete, arany és ezüst vonalak fejezik ki a harcot az ember boldogtalansága és az Emberfia boldogságot lefestő szavai között.

A festőtábla mellett jézusi boldogmondásokról alkotott sorozatáról beszél a művész, azt mondja, csakis abszurd mondásokként volt képes megfesteni a hegyi beszéd legismertebb részleteit élete évekkel ezelőtti mélypontján. Hogy a befogadóban mi visszhangzik mindebből, az nagyban múlik azon, hogy a művész mennyire emészti meg ihletforrását. A Miatyánk sorait például valóságosan „megette”, mondja egy másik sorozatáról. Votin Dóra szerint a művészet nem lehet öncélú, és az alkotás folyamata számára mindig találkozás Istennel. A művészt állandó elégedetlenség hajtja, a puszta alkotás örömén túlmutató látás, ihletettség.

Ezen a ponton elárulja, az utóbbi időben mindenben meglátja a szépet, legyen az egy nagy halom összegyűrt ragasztószalag vagy épp a csomagolásra hasz-

Karakter • parokia.hu • 13

erre belső késztetést, igaz, időnként az én humorom is csípős. Az állandó cinizmus, a soha semmi nem jó tőlem nagyon idegen. A kritikának akkor érzem a létjogosultságát, ha építő, és nem arra használom, hogy a másikat megalázzam. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a kritika nem lehet fájdalmas, de csak akkor van igazán létjogosultsága, ha végső soron a felemelkedést segíti.”

nált papírdoboz, amelynek szakadásain felfedezett három keresztet. Az idő nyomot hagy nemcsak a tárgyakon, hanem az emberen is. Ám ezt az idén ötvenéves művész nem bánja. „Múlnak az évek, de én ezt nem élem meg rosszul. Másoktól gyakran hallom, hogy szívesen visszamennének a húszas éveikbe, én viszont nem vágyakozom vissza az időben. Örülök, hogy itt tartok, ahol tartok. Akár jó, akár rossz dolgok történtek velem, mind-mind formálta a személyiségemet, a gondolkodásomat, és ezt értéknek tartom. Azt is érzem, hogy most valami új kezdődik. Felnőttek a gyerekeim, ami hatalmas ajándék – három érett gyümölcs –, mostantól ezért sokkal több időm lesz azt csinálni, ami a művészeti életben a feladatom.” És hogy mi a feladata, arról talán legkifejezőbben eddigi alkotásai vallanak. A reformáció 500. emlékévében született Eltüntetett képek című sorozata egyszerre hordozza magában az egyház iránti elkötelezettség, az újragondolás, az önkritika és a művészi áldozatvállalás felelősségét. Az evangéliumi történetek ihlette festményeket ugyanis a képrombolásra emlékezve az alkotó fehérrel lefestette, a befogadónak így épp csak sejtése lehet az eredeti művekről.

14 • Karakter • parokia.hu

A kritikai rákérdezés, az újragondolás számos alkotás eszmei és anyagi megformáltságában ott van, elég, ha csak a jól ismert Votin Dóra-féle deszkaképekre gondolunk, amelyek kidobásra ítélt alapanyagokból keltek életre. Művészetében a jó értelemben vett lojalitás és a művészet kritikai éle egyszerre valósul meg, hogy miért, azt ő maga így foglalja össze: „Nem vagyok szabálykövető ember, szabadságra vagyok kényszerítve belsőleg. De fontos számomra a rend és az is, hogy református vagyok: ennek a felekezetnek a gyökerei, útja, teológiai látása az, ami meghatároz, és nem véletlen, hogy épp ide tartozom. Ami idegen tőlem, az az elégedetlenség kritikája és a cinizmus. Nem is érzek

Művészként feladatának tartja, hogy erre hívja fel a figyelmet az egyházon kívül is – teszi hozzá. Vallásfilozófiai szakdolgozatát a teizmus és az ateizmus vitájáról írta nemrégiben, mint mondja, e két világkép alapvetően határozza meg az emberek gondolkodását. „Mindkettőnek olyan fundamentuma van, amely annak az embernek a számára, aki arra ráállt, valóságos. Ezt figyelembe véve folytathatunk csak egymással párbeszédet, ennek pedig nagyon fontos alkotóeleme nem a tolerancia, hanem a szeretet és az elfogadás. Egy ideje feladatomnak tartom, hogy markánsan rámutassak a különbségre a tolerancia és a szeretet között. Ez utóbbival pedig szorosan összefügg a tisztelet kérdése. A szeretet elválaszthatatlan a tisztelettől. Amíg a másikat nem tisztelem, biztos, hogy nem fogom tudni szeretni, mert akkor megvetem. Az a bajom a toleranciá-

val, hogy képtelenség valamit elfogadni, ha nem tisztelem. Ha viszont tisztelem, akkor meg már szerethetem, és akkor kidobhatom az ablakon a toleranciát. A muszlimokat tiszteljük akár csak egy kicsit is, vagy egy ateistát? Nagyon sok keresztyén nem, sőt, egyszerűen hülyének nézi azt, aki nem hisz Istenben, persze, ez fordítva is igaz. Párbeszéd viszont nem tud létrejönni addig, amíg a tisztelet nincs meg.” Érdemes elgondolkodni, hogy életünk mai kontextusában hogyan is tudjuk hitelesen képviselni Istent – teszi hozzá. Kereszténységétől elválaszthatatlan művészi látásmódja, ahogy műalkotásaiban is ott van az az ihletettség, amit az Isten jelenlétére nyitott ember látásmódja hordoz. Szerinte ma sokkal inkább a művészet képes hitelesen szólni a kortársakhoz. „Az egyházban időről időre a kívülálló és a megmondó szerepében tetszelegnek azok, akik az evangélium üzenetét kívánják átadni. Pedig lehet, hogy nem megmondani kellene, mit hogyan tegyenek mások, hanem odalépni melléjük. Én ezt az odalépést nem látom sokszor, bár a saját életemben én is lehetnék radikálisabb. Nyitottnak és érzékenynek kellene lennünk arra, hogyan él a mai ember, mik a szükségei, a hiányai, a problémái, és arra kellene rea-

gálnunk – igaz, ezekre mindig ugyanaz a válasz: az evangélium. Erről szól a hitünk, de ha ugyanazt is, talán mégsem ugyanúgy kellene mondani, mint ötven éve. És nemcsak a kultúrára kellene rátekintenünk a saját szemüvegünkön keresztül, hanem meg kellene ismernünk a kultúrát, és ahhoz képest ránéznünk arra, hogy hol is vagyunk mi. Néhány száz évvel a múltban. Nem mindenhol, nem mindenki, de sokan, sok helyütt.”

A kultúra iránti figyelem tudatos részükről – ismeri el Votin Dóra utalva férjére, Lovas András gazdagréti lelkipásztorra is. „Sok szempontból ugyanolyan vagyok, mint bármelyik lelkészfeleség. Ott vagyok a férjem mellett, támogatom, segítem, átbeszélünk rengeteg dolgot. Sok mindent együtt csinálunk, van, amit csak együtt gondolunk át és András csinálja. Jelen vagyok hol láthatatlanul, hol láthatóan a gyülekezet életében.

Amiben sajátos a mi kapcsolatunk, az talán az, hogy van bennünk egy nagyobb nyitottság a mai kultúrára.

Ez egy tudatos és állandóan ébren tartott figyelem a részünkről.”

Dóra azt is elárulja, férjével azért találtak egymásra, mert benne is ott van az a nyitottság és ihletettség, ami elengedhetetlen mind a lelkészi, mind a művészi hivatáshoz. „Ez

a két szakma egyáltalán nem áll távol egymástól. Az ószövetségi próféták is tekinthetők művészeknek.

Valóságos performanszaikkal, mint amilyen az igát a karjára és vállaira erősítő Jeremiás próféta megszólalása lehetett, többet tettek, mint az üzenet szóbeli kihirdetése. Ők maguk váltak üzenetté.”

Ha hitelesen képviseljük az evangéliumot, akkor az nem program, nem teljesítendő feladat, hanem a szívünkben és a gondolatainkban ott lévő, életünket megváltoztató erő kiáradása – teszi hozzá. „Ahogy a hétköznapi életünkben is tudjuk, mikor vagyunk éhesek, elkészítjük az ennivalót és eszünk, vagy tudjuk, mikor vagyunk szomjasak és iszunk, ennyire természetes dolog lehetne, ahogy az evangéliumot képviseljük. Belső ihlet, látás, vezetettség kellene, hogy mozgasson mindannyiunkat, gyülekezeti tagokat és lelkészeket egyaránt.”

Hogy Votin Dóra ecsetjét hová vezeti belső érintettsége, az kiderül májusi kiállításán, ha ellátogatnak a budapesti Montázs Art Caféba, vagy nyáron Taliándörögdre, a Művészetek Völgye református udvarába.

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 15

Az evangélium hirdetése régen és ma A rendszerváltás nem hozta el azt, amire a

történelmi

egyházak

Beszélgetőpartnereink

számítottak.

szerint

a

mai

lelkipásztoroknak mégsem az a feladata, hogy felvegyék a versenyt a világgal.

Milyen volt bő negyven évvel ezelőtt a lelkipásztori szolgálat, amikor a templomba járás úgyszólván tilos volt, és vajon könnyebb-e ma, amikor szabadon hirdethetik az Igét, sőt, az iskolákban kötelező hit- és erkölcstanoktatás van? – kérdeztük Végh Tamást, a Budapest-Fasori Református Gyülekezet volt vezető lelkipásztorát és Barthos Gergelyt, a Hévízgyörki Református Gyülekezet lelkipásztorát. „Negyven évvel ezelőtt azért már túl voltunk az 50-es, 60-as évek kemény időszakán. Salgótarjánban, 1971 novemberében volt a beiktatásom.

A városi gyülekezet alig létezett, és ehhez jött az 52 helységet magába foglaló szórványkörzet. A korábbi évek üldözése nyomot hagyott Salgótarjánban, de országosan az volt a helyzet akkoriban, hogy pedagógusnak, köztisztviselőnek, katonának,

16 • Karakter • parokia.hu

akiket sakkban lehetett tartani, tilos volt a templomba járás. Aki párttag volt, annak még inkább” – kezdte az emlékezést Végh Tamás lelkipásztor, aki 2014-es nyugdíjazása óta járja az országot, evangélizál idehaza és a határon túl, emellett fiatal lelkipásztorokat mentorál. Az érvényesülés akkoriban a párttagságon keresztül valósult meg, sokan ezért nem hallgatták Isten Igéjét, a gyermekeiket sem járatták hittanra. A kommunizmus elvégezte a maga munkáját, visszaszorult a hívő élet.

Kis Moszkva Salgótarjánban igen keményen fogták azokat, akik istentiszteletre jártak. Felírták a nevüket, a helyszínen is megfigyelték őket. „Kis Moszkvának” nevezték a várost, mert a népességhez viszonyított párttagság itt volt a legmagasabb az országban. Végh

Tamás, hogy gyarapítsa a hívők számát, látogatási időben elment a kórházba, s kórteremről kórteremre járt.

Udvariasan bemutatkozott, érdeklődött a betegek állapota felől. Ám hamarosan magához kérette az egyházügyi titkár. Azt kérdezte tőle: „Miért zaklatja az embereket, lelkész úr?” Próbálta megmagyarázni a helyzetet. „Dehogy zaklatom. Mindenkinek bemutatkozom, elnézést kérek a zavarásért, érdeklődöm, hogy találok-e református beteget, majd további gyógyulást kívánok.” „Nem, így nem lehet!” – tiltakozott az állam embere. „Ha tudja, hogy kihez megy, mehet. De ismeretlen betegeket nem látogathat!” – hangzott a parancs. „Tudtam én, hogy előbb-utóbb ez lesz, de legalább nyerünk két-három hónapot, mire felfedezik. Addigra elterjed a híre, hogy a reformátusoknál van egy mosolygós, lelkes fiatal lelkipásztor.

Így is történt” – idézte fel szolgálatának kezdeti időszakát. Az általános gondolkodás az volt a városban, hogy itt van ez a fiatal lelkész, szóljunk már neki, mert úgy mozog, mintha még lenne Isten. Mintha még lenne jövője a hitnek, az egyháznak. Úgy tekintettek rá, mint azokra a japán katonákra, akik beásták magukat a védősáncba. Ott álltak harcra készen, miközben már két éve befejeződött a II. világháború, de nekik erről nem szóltak semmit. Munkálkodása mégsem volt hiábavaló, mert az ott élők megismerték.

Tudatosult bennük, hogy létezik itt református egyház egy meglehetősen aktív lelkésszel.

A szolgálat akadályozása nem volt számára ismeretlen: mivel lelkészcsaládból származik, édesapjának is hasonló kérdésekre kellett válaszolnia az 50-es években. A hatalomnak elsősorban az volt a fontos, hogy a nagyvárosokban ne terjedjen az

Ige, sorra helyezték el azokat a lelkészeket, akik nagyobb hatással voltak az emberekre. A Fasorból Szabó Imrét Bujba, Dobos Károlyt Bugacra, s másokat is, ahova csak lehetett, hogy lokalizálják őket. És ma?

De mennyivel jobb a helyzet ma, amikor szabadon hirdethetik az evangéliumot? Barthos Gergely, Hévízgyörk lelkipásztora kategorikusan fogalmazott: „Nem az internet, hanem a bűn világa tartja ugyanúgy fogva az embereket, ahogyan a középkorban vagy a XX. században. E tekintetben nincs különbség!” Az, hogy ez a kor milyen tüneteket produkál, s milyen körítéssel zajlik az élet, nem számít.

Az evangélium ugyanaz, s aki megszabadítja őket, az is: Krisztus Jézus. „Én egyébként nem érzékelem, hogy az infokommunikációs robbanás jobban elvinné az embereket Istentől,

mint más korok körülményei” – hangsúlyozta a Parókia portálnak Barthos Gergely.

A legnagyobb evangélizátor Végh Tamás az állampárti időszakra emlékezve úgy fogalmazott, bármilyen furcsa, a tiltás ellenére is sokan jártak templomba. Felidézte, hogy a háború után, amikor az ébredés indult, megkérdezték, ki az ország legnagyobb evangélizátora. És azt felelték az emberek, hogy a háború: a nyomorúság mindig segít is az Ige befogadásában. Nem könnyű hát felelni arra a kérdésre, mikor volt nagyobb a fogadókészség, az állampárt idején vagy ma. „A Bibliában azt olvassuk, hogy a hit Igéből, az Ige hallásából ered.

Ezért nagy lehetőségnek tartom ma a kötelező hit- és erkölcstanoktatást.

Sok gyermek és ifjú hallhatja Isten szavát, akihez különben nem jutna el az ige”– magyarázta. A rendszervál-

Karakter • parokia.hu • 17

tás azonban szerinte nem hozta el azt, amire a történelmi egyházak számítottak. Szerinte részben azért, mert két generáció úgy nőtt fel, hogy gyermekkortól szinte semmit nem hallott Istenről, nem ismerte a bibliai történeteket sem. Az elvilágiasodás, a szekularizáció teret nyert a diktatúra idején, a tradíció nagyot veszített erejéből. „Ugyanakkor új lehetőség nyílt arra, hogy aki akar, jöhet. S ennek nyomán elérhetünk olyanokat is, akiket azelőtt nem” – fejtegette. Ma jellemzően nem a legfiatalabb korosztály, hanem a 30-as, 40-es éveikben járó, 10-15 éve házasok körében lát érdeklődést Isten igéje iránt. Ennek oka szerinte az, hogy sokan keresik az életük értelmét, idővel azonban kopnak az ambíciók, s az első csalódások után komolyabban kezdenek kutatni.

Nem kell versenyre kelni a világgal Hévízgyörk lelkipásztora úgy vélte, a mai lelkipásztoroknak nem az a feladata, hogy felvegyék a versenyt a világgal és olyan élményeket kínáljanak, amelyek elvonják a fiatalokat a kütyüktől és bevonzzák őket a gyülekezetbe. „Ez tévút. Egész egyszerűen az a feladatunk, ahogy minden egyes korban, hogy az embereket a bűnből Istenhez vezessük” – húzta alá. Hozzátette, az internet-generáció tagjait ugyanúgy éri el Isten kegyelme, mint ahogyan a XV. vagy I. század emberét. S lehet, hogy a telefonjukon fogják olvasni a bibliát, de ez az egész internetvezérelt világ nem nagyobb visszahúzó erő, mint bármi más volt a korábbi évszázadokban.

A diktatúra alatt tele volt a templom Hévízgyörkön. A gyülekezet motorja az egyházszeretet, az a fajta elkötelezettség volt, ami a falusi emberekben abban az időszakban is megvolt. „A rendszerváltást követően látványos fogyásnak indult volna, ha egy másik oldalról Isten nem dönt mégis úgy, hogy ezt a közösséget újjáteremti” – ismertette örömmel, milyen csodálatos fordulat köszöntött be a gyü-

18 • Karakter • parokia.hu

lekezet életében. Ez – mint magyarázta – nem a régi dolgok, a hagyomány vagy a tradíció megtagadását jelentette, sokkal inkább lelki tartalommal való megtöltését. S miből fakadt a változás, amely azt eredményezte, hogy kicsiktől nagyokig, gyerekektől a legidősebb korosztályig tudják, értik és élik sokan, mit jelent az Úr Jézussal járni? „Azt hittem, ott pusztulok el” Barthos Gergely hívő családban nőtt fel, egyházi iskolába járt, teológiát végzett. Hitte, hogy minden rendben van vele, hiszen az Istennel akar járni. Ezzel az elhatározással kezdte meg szolgálatát, mígnem világossá vált előtte, nem tiszta számára az, amit csinál, a cél sem világos, sőt, az élete sem. És akkor megújította őt az Isten. „Az a mérhetetlen nagy bűnhegy, amit felépítettem, egyik pillanatról a másikra rám szakadt, azt hittem, ott pusztulok el. De akkor felragyogtatta előt-

tem a keresztet: teérted is” – mesélte Barthos Gergely, mi volt személyes életében a fordulópont, ami aztán nagy hatással volt a szolgálatára is. „Azért merek a gyülekezetben tapasztalható megújulásról ekkora örömmel beszélni, mert nyilvánvaló, hogy mindez nem az én munkámnak a gyümölcse, hanem annak a folytatása, amit Isten bennem elkezdett” – tett bizonyságot. Sokszor Barthos Gergely is rácsodálkozik arra, ami a gyülekezetben történik. Gyakran utólag tudja meg, hogy valakik hitre jutottak, s látja a gyümölcsöket. Van, aki a női körön hallja a másik bizonyságtételét, és egész egyszerűen megtörténik benne az a találkozás az Úr Jézussal, ami az egész életét megváltoztatja, sőt, a házassága is meggyógyul. Van, aki evangélizációs héten jut hitre, más csendeshéten, esetleg gyülekezeti táborban. Isten Lelke munkálkodik közöttük.

Cseke Hajnalka

Épülő hit, épülő gyülekezet Beköltözhetett új gyülekezeti otthonába a csömöri református gyülekezet. A közösség további terveiről Esztergály Előd Gábor lelkipásztort kérdeztük.

Csaknem hat évtizede az evangélikus gyülekezet templomában gyűltek össze minden vasárnap a csömöri reformátusok. Helyi és egyházmegyei összefogással, valamint egy nagyobb összegű állami támogatással azonban saját telkükön fel tudták építeni gyülekezeti házukat és a hozzá tartozó lelkészlakást. A gyülekezeti teremben március első vasárnapján tartották meg első istentiszteletüket, a lelkészcsalád pedig nyáron költözhet be a 160 négyzetméteres, négyszobás parókiára. Idén elkezdődhet a templomépítés is, terveik szerint jövőre már a teljesen kész épületben tarthatják istentiszteleteiket.

Korszerű és környezetbarát A csömöri gyülekezet évtizedek óta gyűjtött saját otthona megépítésére – mondta kérdésünkre Esztergály Előd Gábor lelkipásztor. Több mint 20 millió forint saját tőkével vágtak bele az építkezésbe még 2016-ban, törekvésüket az Északpesti Református Egyházmegye is jelentős összeggel, csaknem 30 millió forinttal támogatta. Mindez a szerkezetkész épületre lett volna elég, amikor tavaly év elején a gyülekezet megkapta a hírt a 95 millió forintos kormányzati támogatásról. Ezzel együtt a közösség már egy éven belül birtokba vehette a teljesen kész épületet.

A lelkész körbevezetett minket a 75 férőhelyes gyülekezeti teremben, amelyhez teakonyha is épült, hogy az istentisztelet után is együtt maradhasson a közösség. Fenntarthatóságra és környezetvédelemre törekedtek – számolt be. Levegő-hőszivattyús fűtési rendszert szereltek be, amely a külső levegő energiáját használja fel a ház hűtésére, fűtésére.

A legkorszerűbb szigetelést alkalmazták, mindennek köszönhetően hosszú távon jelentős mennyiségű energiát és pénzt takarítanak meg. „A gépész-tervező gyülekezetünk presbitere, Isten dicsőségére dolgozott. Az épület tervezői szintén refor-

Karakter • parokia.hu • 19

mátus presbiterek, a műszaki ellenőr is aktív református” – fogalmazott a lelkész.

Kinyújtott kezek A választói névjegyzékben 260 név szerepel, a számon tartottak legalább egyharmada rendszeres templomba járó. Negyvennél is többen szolgálnak aktívan a gyülekezetben: van, aki a gyermekeket tanítja, más a virágokról gondoskodik, vagy éppen takarít. A lelkipásztor elismerte: szeretné, ha minden gyülekezeti tag megtapasztalná, hogy az Úr kinyújtott keze lehet. Szerinte a szolgálat a tanítvánnyá válás része, a másokra figyelés által pedig erősödik a hit.

Hiteles és őszinte A csömöri gyülekezethez az elmúlt években sokan csatlakoztak egyházi kötődéssel nem rendelkező felnőttek, és olyanok is, akik máshol kereszteltek meg, de nem találtak gyülekezeti otthonra. A református közösség szeretetteljes légköre, az ott tapasztalható békesség azonban maradásra bírta őket, és később sem kellett

csalódniuk – állítják. „Tavaly tíz felnőtt konfirmandusunk volt. Nekem nagyon fontos, hogy ne a külsőségek és a formalitások határozzák meg a hitünket, hanem az őszinteség és a hitelesség. Fontos, hogy mindennap megéljük az Úrral való kapcsolatunkat. Nem valamiféle merev, egyházias dologra gondolok. Nem arra, hogy áldás, békességet köszönök jövetmenet, és nem is arra, hogy a Pax TV szóljon mindig otthon. Sokkal inkább arra, hogy a hit az élet természetes része legyen. A munkában, a hos�szú sorokban állva, a ház körüli teendők végzésekor, a gyermeknevelésben, egyszóval mindenhol sugározzon rólunk a Krisztushoz tartozás!”

Sátorból kőtemplomba Ez a „mindenhol” a vasárnapokra is vonatkozhat. A református istentiszteleteknek csaknem hatvan éven át a csömöri evangélikus templom adott otthont. A híveket szoros érzelmi kapocs fűzte átmeneti otthonukhoz,

amelyet a református lelkész ahhoz a sátorhoz hasonlított, amelyben Izrael pusztai vándorlása idején a szentély állt. Most már örülnek, hogy végre megépíthetik saját kőtemplomukat, bár a lelkész szerint ez az időszak arra is megtanította őket: Isten nincs helyhez kötve, az átmeneti időszakokban is az övéi mellett áll és vezeti őket, hiszen célja van velük. Útjelző A templom a misszióban is fontos szerepet tölthet be – tette hozzá a lelkész. „Az építkezés első üteme, a gyülekezeti ház elkészülte közösségünk megerősítésében, fejlődésében jelentős mérföldkő. Már az első istentiszteleten, amit itt tartottunk, ragyogtak a gyülekezeti tagok, mindenki mosolygott. Az épület minősége is hozzátesz ehhez. Nem kell beletörődnünk félmegoldásokba, hanem készen van, tiszta, rendes, praktikus, kényelmes. A templom már a kifelé nyitás miatt is fontos lesz. A torony messziről hirdeti, hogy aki Istent keresi, annak a számára van útjelző. Talán éppen ott, a templomban kap eligazítást arról, hogy merre tovább…”

Már nem kell ingázniuk A református templom építése nyáron veheti kezdetét a tavaszi közbeszerzési eljárás sikeres lebonyolítását követően a gyülekezet 2400 négyzetméteres telkén, közvetlenül a gyülekezeti ház és a parókia mel-

20 • Karakter • parokia.hu

lett. A kormányzat 195 millió forinttal támogatja az építkezést. A templomépítés azért is indokolt, mert a gyülekezeti élet megerősödött az elmúlt években. Minden korosztálynak külön figyelmet szentelnek, de még több idő és energia jut majd a misszióra, ha lesz helyben lakó lelkész. Nemcsak a gyülekezetnek nem volt ugyanis saját otthona, de a lelkipásztor is ingázott. „Gödöllőn lakom a családommal, nyolcadik éve ingázom. Ha nincs dugó, egy óra az út oda-vissza, amit akár naponta többször is meg kell tennem. Ha a feleségem késő estig dolgozik, a gyerekek felügyeletét nem tudjuk megoldani.

Ilyenkor nekem otthon kell lennem, így sajnos korlátozni kellett a délutáni vagy az esti alkalmakat. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ez már nem tart sokáig. Nyáron szeretnénk költözni, miután véget érnek a parókia garanciális munkálatai, és a templomépítés is megkezdődött. Így nyu-

re. Isten kegyelme, hogy nem csökkent a gyülekezet aktivitása az ingázásunk miatt, de bízunk benne, hogy korszakváltás előtt állunk, és újabb lépcsőfokot lépünk előre, ha már mi is itt élünk majd.”

épül fel. Az épületekkel a csömöriek közelebb kerülnek ahhoz is, hogy missziói egyházközségből anyaegyházközséggé válhassanak. „Ez nemcsak azért fontos a gyülekezeti tagoknak, hogy saját maguk választhassák meg a lelkészüket, hanem azért is, mert akkor azt a támogatást, amit mi kapunk meg az egyházkerülettől, át lehet majd csoportosítani egy új, épülő gyülekezet számára.” Élnek a lehetőséggel Esztergály Előd hangsúlyozta: a csömöri gyülekezet azért is tudott megerősödni, mert a presbitérium és a gyülekezeti tagok messzemenőkig kiveszik a részüket a közös szolgálatból. „Bármikor bárkitől kértünk segítséget, rögtön itt voltak. Ez azt is jelenti, hogy átélik az Úr áldását és azt, hogy az Ő eszközei lehetnek egy nemes ügy érdekében. A gyülekezetünk épülése Isten munkálkodásának a jele, mi pedig ajándékba kaptuk a lehetőséget: éppen most lehetünk a csömöri református gyülekezet tagjai. Nemcsak magunknak építünk, hanem a felnövekvő, Istent kereső nemzedék számára is.”

godtabban fogok esti lelkialkalmat tartani, mert tudom, hogy a gyerekeim néhány szobával arrébb vannak, nem húsz-huszonöt kilométer-

Átadhatják a forrást A lelkipásztor szerint reményre ad okot az is, hogy a templom fejlesztés előtt álló, megújuló környezetben

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás; csömöri református gyülekezet

Karakter • parokia.hu • 21

dunamelléken történt Fejlesztések, kultúra, képzés

Egyházi zene a polgári világban A kórusművek által közvetített evangéliumot szeretnék eljuttatni minél több emberhez – így foglalta össze Böszörményi Gergely, az I. Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozó szervezője a hagyományteremtő céllal rendezett hangverseny szerepét a kulturális életben. A főváros kilencedik kerületének egyházi kórusai a dunamelléki egyházkerület székházában léptek fel február elején. A katolikus, református és baptista énekkarok zsoltárfeldolgozásokat, kánonokat, népi és gregorián dallamokat szólaltattak meg az egyházzene különböző korszakaiból és ünnepköreiből. Az est zárásaként a hat kórus közösen elénekelt egy ír himnuszt, amely az újonnan megjelenő református énekeskönyvben is helyet kap.

Szellemi emberré válni Átadták a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumot Budapesten, abban a Horánszky utcai épületben, amelyet a dunamelléki egyházkerület bocsátott a Károliegyetem rendelkezésére. Az új szakkollégiumban hetvenhat hallgató tanul összesen nyolc szakmai műhelyben. „Célunk olyan hallgatók képzése és nevelése, akik számára az oktatás és a kutatás társadalmi szolgálat, és akik bibliai értékeket képviselve képesek lesznek integráló és vezető személyiségekké válni a társadalomban” – mondta az ünnepélyes átadón Sepsi Enikő, a bölcsészkar dékánja. A csaknem másfél milliárd forintos beruházás részeként az épületben 21 apartmant alakítottak ki, amely 81 bentlakó hallgató elhelyezésére alkalmas. Minden hallgatói műhely korszerűen felszerelt szemináriumi helyiséget kapott. A felújításhoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma 814 millió forint támogatást biztosított.

A méltóság mezején

Felszentelték a majosházai Hospice-házat. Kontha Benőné Molnár Piroska több mint húszéves álma, sokak áldozata és fáradhatatlan munkája öltött testet a település határában felépült korszerű gondozási központban. A Református Dunamenti Kistérségi Diakónia húsz települést összefogó szolgálatában hamarosan megkezdheti működését a végstádiumban lévő betegek méltó kísérését szolgáló intézmény. A megnyitáshoz két-három hónapra elegendő működési költség megelőlegezése szükséges, ezért még hálával fogadják a további adományokat.

22 • Karakter • parokia.hu

Fejlesztések a Bethesdában

Új épületszárnnyal bővül a fővárosi Bethesda Gyermekkórház. Új szülészeti-nőgyógyászati egységet és gyermekpszichiátriai osztályt is létrehoznak a református fenntartású intézményben.

A csaknem 6,3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően kényelmesebb és korszerűbb lesz a betegellátás. Kialakítanak egy koraszülött-intenzív centrumot, és megújul a sürgősségi osztály is. A gyógyító munkát új MRI-készülék és korszerű labordiagnosztikai részleg szolgálja, az elavult műtők helyett új műtőblokkot alakítanak ki. A fejlesztéseknek köszönhetően a Bethesda 24 órás sürgősségi gyermekellátást vállalhat magára, létrejöhet egy gyermekhospice-osztály, és önálló részlegen látják el azokat a gyerekeket is, akiket állandóan lélegeztetőgépen kell tartani. A nyolcszintes új épületben ADHD-központ, bölcsőde és gyermekmegőrző szolgálat, valamint kórházi kápolna is helyet kap. Velkey György főigazgató elmondta: a Bethesdában nem lesz hálapénz, ingyenes lesz a közellátás. Csak akkor kell fizetni az intézmény kasszájába, ha valaki választott szakemberre vagy extra szolgáltatásokra tart igényt.

Megújuló Dunamellék Megkezdődött az egyházi ingatlanok fejlesztése és felújítása azokban a dunamelléki gyülekezetekben, amelyek sikeresen pályáztak állami támogatásra. Az összesen 12,3 milliárd forintos állami támogatásból 132 gyülekezetben épülhetnek vagy újulhatnak meg ingatlanok. Összesen 7 új templom, 14 gyülekezeti ház és 4 parókia, további 5 településen pedig mindhármat magában foglaló új gyülekezeti központ épül. Felújítanak további 45 templomot, 22 gyülekezeti házat, 28 parókiát, valamint 9 gyülekezeti központot. A támogatás egy részét a Budafokon épülő református gimnáziumra, valamint a helyi általános iskola kibővítésére, az egyházkerület székházának felújítási munkálataira és az előző évben megkezdett templomépítések befejezésére fordítják. A gyülekezeteknek 2019. december 31-ig kell teljesíteniük pályázatba foglalt vállalásaikat.

Krisztusinak látni az embert Az egyházkerület közgyűlése előtt letette esküjét Szabó Ferenc lelkészi főjegyző, vértesaljai esperes, mányi lelkipásztor, valamint beiktatták hivatalába a Baranyai Református Egyházmegye új esperesét, Győrfi Bálintot. A zengővárkonyi lelkészt a korábbi esperes nyugdíjba vonulását követően választották meg. „Óhatatlanul előfordul, ha az emberek körben állnak, hogy valakivel szemben állok. De ha Krisztus áll középen, rajta keresztül látom a másik embert is. Krisztusinak látni az embert, krisztusinak látni a közösséget a maga gyengeségeivel együtt is: szent hivatásomnak tartom” – mondta székfoglaló beszédében.

Karakter • parokia.hu • 23

Élő és élhető

A reformáció napjára elkészült a Reformátorok tere Sashalmon.

A korábban beépítetlen területen 12 ezer négyzetméteres közösségi park, kilátó és kávézó is helyet kapott az R. Törley Márta szobrászművész megalkotta reformáció-emlékművel együtt. A Luther Mártont, Kálvin Jánost és Bocskai Istvánt ábrázoló egész alakos szoborcsoport a reformáció üzenetét hirdeti, miszerint aki a hitet megtartja, megújítja és megerősíti, azt a hit is meg fogja tartani.

A Magyar Örökség Díjas szobrászművész elmondta: reményei szerint a Reformátorok tere a megpihenés, az elcsendesedés és a számvetés szakrális terévé válhat.

Életképes közösség

Értelmiségi kerekasztal-beszélgetésekkel ünnepelte fennállása tizedik évfordulóját a Sukorói Értelmiségi Kör tavaly év végén.

A falubeli értelmiség Kardos Ábel református lelkipásztor kezdeményezésére kezdett rendszeresen találkozni, hogy ismeretterjesztő előadásokat hallgassanak meg, melyeket rendszerint élénk közös gondolkodás és párbeszéd követ. A jubileumi találkozón három kerekasztal-beszélgetésre került sor: orvosok, vállalkozók és teológusok beszéltek a plénum előtt szakterületük jövőbeli kihívásairól.

Hogyan szólítsuk meg a fiatalokat?

Hatalmas érdeklődésre számot tartó országos ifjúságivezetőképzést tartottak a gazdagréti református gyülekezetben március elején. A baptista, evangélikus és református szervezésű egész napos, intenzív szakmai tréningen kezdő és tapasztalt ifjúsági munkásoknak adtak ötleteket a szolgálathoz. Szó esett többek között arról, miként lehet ifjúsági csoportot indítani ott, ahol még nincs; milyen programok mozdítják meg a fiatalokat; milyen a jó bibliatanulmányozás; hogyan integrálható az ifjúság a gyülekezetbe, valamint hogyan lehet kezelni a csoporton belüli konfliktusokat. A főelőadások mellett TED-szerű rövid gondolatindítók, személyes mentorálás, szemináriumok, fórumbeszélgetések, interjúk és szituációs gyakorlatok segítették a szakmai ismeretek elmélyülését.

24 • Karakter • parokia.hu

Hol a kicsit megbecsülik Mit keres egy cigány pap ott, ahol a madár sem jár? Ha a madár nem is, a Szentlélek bizonyosan leszállt a jánoshalmiak közé. Egyetlen cigány református sem volt korábban a BácsKiskun megyei településen, mostanra tizennyolcan konfirmáltak. Mielőtt hallották volna az evangéliumot, volt, aki csak a drogban, más az öngyilkosságban látott kiutat. De azt mondják: kiapadhatatlan forrásra leltek Jézus Krisztusban.

A huszonnyolc éves lelkész magyarul és lovári nyelven köszönti a gyülekezetet, és az Igét is megpróbálja cigányul felolvasni. Ő maga tiszántúli romungró, vagyis magyarcigány, méghozzá tősgyökeres református, míg Jánoshalmán a lakosság nagy része egykor lókereskedelemmel foglalkozó oláhcigányok leszármazottja. Egy fiatal család kicsi vendégszobájában hallgatjuk az Igét. Az igehirdetés az orvosi várótermet jeleníti meg az áldott gyógyítóval, akit már jó néhányan személyesen ismernek.

Az a Jézus, aki a felolvasott történet szerint a megvetett Lévi asztalához telepedett, tiszteletét fejezte ki vendéglátójánál, amit a cigányok nagyra értékelnek. Így teszünk mi is hamarosan, amikor a Kun család konyhájában uzsonnára gyűlünk össze. De csak miután elmondtuk a Miatyánkot, kézen fogva.

Karakter • parokia.hu • 25

és este sírva mondtam a férjemnek, mennyire megérintett az igehirdetés. Azt is elmondtam neki, hogy Robi hogy sietett haza, mert azt mondta, várja a felesége és a kislánya.

Mondtam neki: olyan jó lenne, ha egyszer te is azt mondanád, men�nyire szeretsz minket, és sietnél haza – ehelyett eltaszítasz minket. Azt is elmeséltem, hogy a gyülekezetben imádkoztunk érte és a családunkért. Valami megérintette a férjem, még aznap este felhívta Robit, hogy szeretne megváltozni, megtérni. Ő is sírt.”

Az egymásba kulcsolódó kezek a közösség megtartó erejéről prédikálnak, és csakhamar kiderül: ezért lehetünk ma itt mindannyian.

Vendéglátóink hálából ajánlották fel otthonukat a közösségnek, hogy tartsák itt a szokásos, vasárnapi istentiszteletet. Nemrég még darabokban volt a családi életük, de az elmúlt néhány hónapban gyökeres változás kezdődött.

Kun Csaba azt mondja, zűrös társaságba keveredett, kis híján tönkretette a saját és a családja életét. Miután különköltöztek szüleitől, megnövekedtek kiadásaik, és a keresetük háromnegyedét felemésztő számlák miatti szorongást valahogy oldani kellett.

A családfőnek nyolc általánosa van, a településen csupán alkalmi munkákra adódik lehetőség. Felesége, Marcsi azt mondja, férje mindig segítőkész ember volt, a háztartásba is besegített, ha kellett. A bajok akkor kezdődtek, amikor egyre többet maradt

26 • Karakter • parokia.hu

el hazulról, mert a bulik másnap délutánig tartottak. „Eleinte azt hittem, szüksége van a kikapcsolódásra, hiszen sokat dolgozott, majd abbahagyja, ehelyett egyre sűrűbben kimaradt. Időközben terhes lettem a harmadik gyerekünkkel, és nagyon lebetegedtem, annyira, hogy enni, inni sem volt erőm. Másfél hónapig csak a fotelban ülve tudtam aludni.

Ezzel végig egyedül kellett szembenéznem, mert a férjem addig minden héten bulizott, ivott, drogozott.”

Amikor a lelkész belépett az otthonukba, beleborzongtak abba a békességbe, amit magával hozott. Zokogva imádkoztak és kérték Isten bocsánatát bűneikre. Csaba azt mondja, még mindig ádáz harcot vív a kísértéssel, de állítása szerint túljutott a holtponton. „Innentől kezdve csak úgy léphet be a házamba valaki, ha tiszteletben tartja a kérésemet, és még a zsebében sem hoz be drogot, még a szagát sem akarom érezni.”

Marcsi orvosa tanácsára úgy döntött, megszakítja a terhességet. Azt mondja, egyedül, betegen nem lett volna ereje ellátni családját, gondoskodni egy beteg csecsemőről férje tivornyázásai közepette.

Marcsi büszke a férjére. „Csabi próbálja elkerülni a veszélyes helyzeteket, de a vágy nagyon erős. Ám az akarata is, és én is mellette állok mindenben.” A békesség beköltözött az otthonukba, érzik, hogy az Úr Jézus közöttük van. A feltöltődést ma már

Lelkileg nagyon megviselték a történtek, kétségbeesve, az idegösszeomlás szélén kereste fel Balogh Róbert református lelkészt. „Elmentem az istentiszteletre, és Robi pont olyan történetet hozott magával, ami rólam szólt, leírta az életünket. Hazajöttem,

a Szentírás olvasása és az imádság jelenti számukra – állapítja meg a fiatal édesanya. „Most már nem azt várjuk, mikor megyünk bulizni, hanem hogy mikor lesz a következő gyülekezeti program. Robival és a feleségével, Nettivel hetente vagy akár gyak-

rabban is beszélünk. Mindig olyankor írnak rám, amikor a legnehezebb időszakban vagyok. Elismétlik, hogy mellettetek vagyunk, szeretünk titeket, nekünk bármit elmondhattok.

Valódi támaszt jelentenek.” „Lelkipásztornak lenni itt nemcsak azt jelenti, hogy egy kész közösségben lelki alkalmakat tartok, hanem azt is, hogy észreveszem, hogy a gyereknek nincsen táskája, tolltartója.

Egyik hittanosomnak cipője nem volt, nekem kellett megvennem, hogy tudjon iskolába járni. Az embereknek napi kenyérgondjaik vannak, a munkanélküliség közel százszázalékos a cigányság körében. Idénymunkára is csak Kiskunfélegyházán van lehetőség, egy órára innen” – sorolja a fiatal lelkész. Balogh Róbert a jánoshalmi gyülekezet meghívására érkezett a Bács-Kiskun megyei szórványvidékre, miután láttak egy róla szóló riportot a televízióban. „Eljöttem, és láttam, hogy ekkora szegénység még otthon, Szabolcs megyében sincs. Az motoszkált bennem, hogy talán itt van rám a legnagyobb szükség, mert ide senki más nem jönne. Lett volna parókus lelkészi szolgálatra is lehetőségem, már a bemutatkozó prédikációt is elmondtam, biztos helyem lett volna.

De ahogy imádkoztam, Isten szólt hozzám: bármilyen nehéz lesz is, ezt kell csinálnod. Úgy láttam, szakmailag is itt fogok a legtöbbet fejlődni, mert ennél mélyebb víz nem létezik, úgyhogy fejest ugrottam bele.”

A jánoshalmi cigány közösség a bácsalmási missziói gyülekezet szórványa 14 másik településsel együtt. A környékre valaha betelepült erdélyiek hozták magukkal református gyökereiket, de már ők is egyre fogynak.

Robi alig több mint két éve érkezett a településre, a missziót azzal kezdte, hogy bekopogtatott jó néhány családhoz, elbeszélgetett velük, meghívta őket istentiszteletre. Később híre ment annak, hogy van itt egy cigány pap, sokan kíváncsiak lettek rá. „Ezeknek az embereknek a megélt evangélium a fontos. Látták, hogy szívem-lelkem beleadom ebbe a szolgálatba. Itt nincs se templom, se parókia. Csak néztek, hogy mit akar ez az ember itt, ahol a madár sem jár.” Ám sokan amilyen gyorsan jöttek, olyan hamar el is mentek. A választói névjegyzékben harmincöten szerepelnek, a hat hittanoshoz csatlakozott még tizenhét. Eddig tizennyolcan konfirmáltak, most nyolcan vesznek részt az előkészítőn. Idén először kiskamaszok is, hiszen eddig azok a felnőtt megtérők vallották meg hitüket, akiket annak idején még katolikusnak kereszteltek, ám tényleges egyházi kötődésük nem volt. „Én gyerekkoromban tértem meg, református, hívő családban nőttem föl a Tiszántúlon. Az anyatejjel szívtam magamba, hogy mit jelent reformátusnak lenni. Itt, a Duna-melléki szórványvilágban meg azt sem tudják, mi az, hogy református. Gyakorlatilag egy személyben képviselem a refor-

mátus felekezetet” – számol be a lelkész. És nem is hatástalanul. A felnőttek közt van, aki írástudatlan, a gyerekek küzdenek az iskolában, mégis megértik a Heidelbergi Kátét, tudják, ki az esperes, és már sok történetet ismernek a Bibliából. Robi szerint úgy kell beszélni, hogy ők is megértsék. Már az iskolából is visszajeleztek, hogy a vásott kölykök némileg kezelhetőbbek, és még a bukásra állók is javítottak tanulmányi eredményeiken. A lelkész azt mondja, ez Isten csodája, igaz, ő sem tétlenkedett: egy HEKSpályázatnak köszönhetően tanodaprogramot indított egy helyi cigány

Karakter • parokia.hu • 27

tanárnő segítségével, aki hetente kétszer másfél órában foglalkozik a hittanos gyerekekkel. A jobb tanulókra külön odafigyelnek, a lelkész szerint két-három gyerek eljuthat a diplomáig is. „A többieket szeretném szakmához juttatni, van köztük tehetséges táncos, zenész, és olyan fodrászjelölt is, aki még a szakmunkásképzőt sem kezdte el, de Kiskunhalason már számítanak rá egy fodrászüzletben.”

De nem csak a tanulásból jut ki a jánoshalmi fiataloknak: a pályázatnak köszönhetően a lelkész kirándulásokra is el tudja vinni őket. „Nagy dolog ez, hiszen nem mozdulnak ők ki innen, a cigánytelepről is nagyon ritkán.

Tavaly Kiskunmajsán voltunk nyári táborban. Nagyon élvezték a gyerekek, a fürdőt különösen. Voltunk a kecskeméti vadasparkban, Szegeden, moziban kétszer. Filmklubot is szoktunk tartani, van tévénk, csocsónk, play stationünk. Most tervezzük a nyári tábort a Balatonra. Nem olyan könnyű délután egy cigánygyereket rávenni arra, hogy a suli után még másfél órát tanuljon, de mondtam nekik, hogy aki jár a tanodába, az jöhet a Balatonra. Ez motiválja őket.”

Bár csak huszonnyolc éves, a kisgyermekes lelkipásztor azt mondja, sajátjaként szereti ezeket a fiatalokat is.

28 • Karakter • parokia.hu

Sokukról a szüleik azt sem tudják, hol vannak, szinte utcagyerekek, az apjuk börtönben, az anyjuk külföldön prostituált. Volt olyan lány, akit elhagyott, kitaszított a családja, és már az öngyilkossággal is megpróbálkozott, csak hogy szabaduljon a lelki tehertől. Ma már ő is Jézus Krisztusba kapaszkodik. Robi szeretné megértetni a fiatalokkal, hogy milyen következményekkel járhat a korai gyermekvállalás, és a továbbtanulás fontosságát is igyekszik beléjük sulykolni. „A kábítószer és a prostitúció iszonyú veszély, van olyan hetedikes hittanos lányom, akinek már volt terhességmegszakítása. Itt a szabvány katechetikai módszerek nem működnek. Saját kútfőből kell kitalálnom, mivel lehet hatni rájuk. Azt szeretném, hogy ők már abban nőjenek fel, hogy tudják, mit jelent az egyházhoz tartozni. Ezt szolgálják a különböző lelki alkalmak és szervezett programok is. Kis lépésekben haladunk, hiszen olyan közegbe mennek haza, ahol teljesen mást látnak, hallanak, de talán idővel túlsúlyba kerülnek az életükben azok az értékek, amelyeket próbálunk átadni nekik.

A tanáraik, a nevelőik is visszajelzik, hogy azért fejlődnek ennyit, mert úgy tekintenek rám, mint az apjukra.”

A napi, személyes kapcsolat ápolása kulcsfontosságú – ha kell,

Facebookon, telefonon vagy családot látogatva. „E nélkül elhagyatottnak éreznék magukat” – állítja a lelkész. „Kitartok mellettük, igyekszem minden segítséget megadni nekik.

Ez volt az, ami eddig is megnyitott szíveket. Olyan emberek tértek meg, akikre nem számítottam volna. Nem azok, akik minden vasárnap hallgatták az Igét, hanem akik csak néha eljöttek. Az volt a döntő, amikor én is kimondtam magamnak, hogy nem lehet csökkent értékű evangéliumot hirdetni azért, mert ők cigányok. Vállalni kell a konfrontációt: ha az evangélium valamire azt mondja, hogy bűn, akkor az bűn.

Amikor így kezdtem prédikálni, volt, aki kiment. Azt hittem, megsértődött, de aztán három nap múlva felhívott, hogy szeretne megtérni.”

A cigány gyülekezetben leplezetlenül őszinték az emberek. „Ide nagyon komoly biblikus tudás kell, mert itt nem úgy van ám, hogy el lehet keresztényi szép beszéddel mismásolni a dolgokat. A tradicionális református gyülekezetekben, ha nem értek valamivel egyet, majd a húsleves mellett kibeszélem. Itt viszont azonnal megmondják az ellenvetéseiket, és azonnal kérdéseket tesznek föl. Nincs idő arra, hogy hazamenjek és fellapozzam a kommentárt, hanem fejből kell tudni a választ.”

Az istentisztelet végén a lelkész mindenkivel vált néhány kedves szót.

Tudja, ki beteg, kire milyen nehézség vár otthon. „Isten arra tanít itt, hogy meg kell becsülni a kicsit, az egyet meg a kettőt.” Hogy mennyire igaza van, azt a házigazda szavai pecsételik meg, mikor utunkra bocsát: „Szegények vagyunk, de a legnagyobb gazdagság a miénk: Jézus Krisztus.”

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Volt egy tanterem „Szeretem az embereket, és mindennap rácsodálkozom, hogy élek” – a nemrégiben sajtófotódíjat nyert Asszonyi Eszterrel beszélgettünk.

Úgy tűnik, egy hírkép készítőjének objektívje sem mentes minden szubjektivitástól, legalábbis ezt támasztja alá az az elismerés, amelyet nemrégiben Asszonyi Eszter, a református egyházi médiából is ismert fotós kapott. A HVG-ben jelent meg az a képsorozat, amelynek egyik eleme a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium egyik tantermét ábrázolja a megemlékezés jeleivel és az egy évvel ezelőtti, tragikus kimenetelű veronai buszbaleset áldozatainak hiányával.

A Megemlékezés című kép a Magyar Újságírók Szövetségének nemzetközi zsűri által elbírált fotópályázatán első helyezett lett hírfotó kategóriában, amellett megkapta az Escher Károly-díjat is.

Asszonyi Eszter még csak huszonegy éves, a Károli-egyetem kommunikáció szakos diákja, a HVG gyakornoka, képeivel az elmúlt években olvasóink is rendszeresen találkozhattak az online és nyomtatott egyházi médiumokban. Eszter a Parókia portál szerkesztőségében adott interjút nem sokkal a pályázat eredményhirdetését követően.

Karakter • parokia.hu • 29

Számodra mitől hatásos egy kép?

Amikor képszerkesztőként dolgoztam, nagyon gyorsan kellett eldönteni, hogy melyik MTI-fotóval illusztráljunk egy-egy cikket. A döntés során, persze, észérveket is figyelembe kell venni: melyiknek jó a kompozíciója, a fényei, hatásos-e a téma, de hogy jó-e egy kép, azt valójában érzi az ember. Roland Barthes szerint az ilyen képnek van olyan eleme, amit ha meglátsz, olyan hatással van rád, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ez mindig valóságos részlet.

Például, ha rólad szeretnék egy portrét készíteni, akkor lehet, hogy azt a képet azért találnám igaznak, mert a nadrágodon itt van egy gyűrődés. És ebből látszik, hogy emberi vagy.

Magam is azt hiszem, az a kép hatásos, amelyikben ott van az igazság.

Hogyan látod a díjnyertes képed: milyen igazság van benne?

A HVG gyakornoka vagyok 2016 nyara óta. A gyakornokok nem mindig kapnak munkát. Ezen a szombat reggeli napon a hétvégi ügyeletes lenn volt vidéken, az „igazi” fotósoknak meg épp volt valami dolguk, nem értek rá. Egyikük felhívott, hogy nem tudnék-e kimenni a megemlékezőkhöz. Reggel már olvastam a hírekben, hogy mi történt. Amikor a földalattin jártam, érezni lehetett, hogy oda mennek az emberek, és engem megcsapott a szele annak, hogy valami visszafordíthatatlan történt. Annak a mélysége, hogy itt olyan emberek haltak meg, akiknél én nem vagyok sokkal idősebb, és nekem is van egy öcsém, meg az én szüleim is tanárok.

Nem arról van szó, hogy nem sikerült egy vizsga, hanem hogy emberek haltak meg. Nem bírtam visszafogni a sírást, ami, persze, szakmailag nem megengedett. Ma már lehet, hogy én is másképp reagálnék, de addig így még soha nem találkoztam a halállal. Csupán annyi volt a feladatom, hogy menjek a helyszínre, és gyorsan küldjek be képeket. Egymást

30 • Karakter • parokia.hu

taposták a fotósok, hatalmas volt a tömeg. És a tömegben szülők vannak meg első szerelmek, és őket nem az érdekli, hogy én most csináljak erről egy jó hírképet, hanem az, hogy él-e a gyerekük vagy sem, hiszen pár órával a baleset után még mindig nem lehetett biztosat tudni. Nem tudom, miért mentem be az épületbe, talán nem is lett volna szabad. Felmentem az egyik tanterembe, és ott fogadott ez a látvány, aminek nagyon erős kisugárzása volt. Számomra ez a kép nyilvánvalóvá teszi, mi is történt. Olyat láttunk már sokszor, hogy mécsesek égnek valamilyen tragédia után. De az nagyon megrendítő, hogy ott volt egy tanterem, és azokban a padokban égtek a gyertyák, ahol korábban ott ültek. Emlékszem, délután volt, az ablakon erősen sütött be a nap, és akkor, abban a pillanatban szembesültem azzal, hogy ez a halál.

Fotósként nem okozott feszültséget, hogy átléped a gyászolók intim szféráját azzal, hogy fényképezed őket?

Nyilván aki elvesztette a hozzátartozóját, és csak azt látta, hogy itt van a sajtó, és hogy mi ezért pénzt kapunk, annak a részéről teljesen normális reakció volt, ha rosszalló megjegyzést tett. Nem tudom, hol a határ, de nagyon érdekes, hogy érzem, meddig mehetek el, mi az, amit megtehetek és mikor. Ugyanakkor a fotósok megtörtént eseteket dolgoznak fel, amire nincs ráhatásuk. Attól, hogy nem fényképezek le valamit, szörnyű kimondani, de sajnos még megtörtént.

A fotózásnak köszönhetően bizonyára sok más eseményhez, emberhez is közel kerültél már…

A fotózásban ez a legjobb. E nélkül az életem sokkal szegényebb lenne.

Most például egy romatelepen fotózok, a kosárfonást mint ősi mesterséget űző romákat. Hatalmas áldásként élem meg, hogy ott lehetek közöttük.

A fotózás és minden más médium is eszköz, amely nélkül sohasem tudnék ilyen közel kerülni emberekhez.

De az is lehet, hogy az egész világ így működik: az embereknek azért van munkájuk, hogy ezáltal tudjanak kapcsolódni egymáshoz, és a tanár vagy a villamosvezető is ezt éli meg.

Mikor kezdtél fényképezni?

Amikor konfirmáltam, volt egy kis pénzem, vettem egy tűzpiros fényképezőgépet, és elkezdtem kattintgatni. Azt hiszem, ekkoriban volt az arab tavasz és hasonló zavargások. A bátyám révén rátaláltam a HVG Nagyítás rovatára, és emlékszem, voltak kint háborús fotók 18-as karikával. Először mindig a tesóm nézte meg, hogy az adott képet az én kis lelkem befogadhatja-e. Ekkor csodálkoztam rá először a fotókban rejlő erőre. De nagy hatást gyakorolt rám egy felvidéki médiaműhely is, amit Feke Gyuri, a reformatus. hu főszerkesztője tartott. Mesélt egy fotós barátjáról, én pedig ekkor szembesültem azzal, hogy léteznek a világon hivatásos fotósok. Ez a srác, Kalocsai Ricsi is eljött workshopot tartani, az ő vezetésével fotóztam életemben először úgy igazán, a dunántúli REND-en. Öten voltunk fotósok a csapatban, nagyon fiatal voltam, tizenöt éves. Aztán jött az első Csillagpont, ahol szintén a médiacsapat tagjaként készítettem képeket. Ekkor kerültem gimnáziumba, ott aztán mindig voltak olyan emberek mellettem, akik előremozdítottak. Az informatikatanárommal például filmes labort csináltunk. A második Csillagpont után váratlanul jött egy lehetőség, ennek köszönhetően kezdtem a TEDxYouth Budapestnek fotózni. Az első egyetemi évem után pedig jelentkeztem a HVG-hez fotóriporter-gyakornoknak, ahol a megbeszélt egy hónap után megengedték, hogy addig maradhassak, amíg úgy érzem, fejlődni tudok.

Ennek lassan másfél éve.

A felvidéki származásod mennyire befolyásolja a látásmódodat?

Amikor a Felvidéken éltem, Budapestre vágyódtam, az volt számomra a lehetőségek városa. Ezért is szerettem volna ide jönni, és persze a kulturális lehetőségek miatt.

Most viszont, hogy eljöttem, már sokkal élesebben látom a Felvidék áldásait is. Ott közel tudtam kerülni az emberekhez, és a fotózásban eleinte ez nagyon komoly szerepet játszott. Nem fordult elő olyan, hogy engedélyt kellett volna kérnem bárkitől, örültek, ha lefotóztam őket.

Beengedtek az életükbe. Teljesen más mentalitásúak az ottaniak, nyitottabbak, közvetlenebbek, mint a fővárosban. Persze, tudják, hogy egymásra vannak utalva. Most, hogy már nem lakom ott, teljesen másképp látom a vidéket, ma már a szívem csücske, a szerelmem, és nagyon feltölt, amikor hazamegyek Kisgéresbe.

Már látom, hogy az a vidék dúskál a feldolgozatlan témákban fotográfiailag is. És most, hogy már nem köte-

lező tanulnom, a szlovák nyelvet is nagyon szeretem. A magyar főváros pezsgő élete és az otthon nyugalmának kettőssége jó elegy. Ennek a kettőnek az egyensúlya tart mozgásban.

Fotós szemmel elég menő ahhoz az egyház, hogy számodra érdekes legyen?

Nem, nem menő az egyházunk. Az egyházunk álló. (Nevet.) Mindig is irigyeltem azokat, akik nem születtek bele a hitbe, és mégis a hit mellett döntenek. Jelenleg azt a fázisát élem az istenkeresésnek, amikor megkérdőjelezem azt, hogy amiben nevelkedtem, akarom-e igazán vagy sem.

A fotózás azért is tudott könnyebben a részemmé válni, mert ezért küzdeni kellett. Egy idő után eljön az a pillanat, amikor meg kell kérdőjelezni a kapott örökséget, hogy szabad, önálló döntést hozhassak arról: elköteleződöm-e az egyház mellett vagy sem. Erre nagyon jó volt, hogy eljöttem otthonról, és tiszta lappal indultam. Református egyetemre járok,

ami egyébként abban segít, hogy nem kényszerítenek ránk semmit, hanem arra próbálnak nevelni, hogy gondolkodjunk. Ne legyünk korlátlan befogadók sem a médiával, sem az egyházzal kapcsolatban. Legyünk ateisták vagy higgyünk, de ne a langyos középúton járjunk. Hogy hol tartok ebben? Megtanultam rácsodálkozni arra mindennap, hogy élek.

Hogy ez lehetőség. És megtanultam hálás lenni.

Miben változhatna javára az egyház szerinted?

Fontos lenne, hogy ne a címkék fejezzék ki, hogy valaki keresztyén-e vagy sem. Ha az emberek látják, hogy igazán boldog vagy, szeretsz élni és szereted a másikat, akkor talán megkérdezik, hogy ugyanolyan problémákkal mégis miért van reménységed, mégis miért tudsz hálás lenni.

Elrettentő példa számomra, amikor azt mondjuk, hogy Istent szeretjük, mint elvont eszményt, de aki mellettünk van, azt meg nem. Én most for-

Karakter • parokia.hu • 31

vasútvonalat. A 4 óra 16 percen át közlekedő személyvonaton könnyen ki lehet ábrándulni abból az eszményből, hogy az utazás maga a cél.

Lehet élvezni az utazást és fontos megélni a pillanatot, de valaminek kell lennie az út végén.

dított irányból közelítek: próbálom azokat szeretni és elfogadni, akik ott vannak mellettem. Az egyházi médiának, ahogy az egyháznak is, ki kellene lépnie a komfortzónájából, mert még mindig belterjes a célközönsége. Az szép és jó, hogy még van egy generáció, amelyik felveszi a fekete kabátot és elmegy a templomba, csakhogy ők előbb-utóbb már nem lesznek. Ha valóban elhinnénk, amit vallunk, akkor az egyházi médiának kellene a legjobbnak, legprofibbnak és legigazabbnak lennie. Az egyház tele van feldolgozatlan történetekkel. Ha igazán elcsendesedünk, és végiggondoljuk, mi a feladatunk ezen a világon akár egyházi médiamunkásként is, akkor fellobbanhatna bennünk ugyanaz a tűz, amit a világi médiamunkásokban látok. Ők többnyire nem azt elemzik, hogy mi miért nem fog sikerülni, hanem elhiszik, hogy minden lehetséges. A legtöbb keresztyén csak ezt mondogatja és idézgeti, aztán folytatja az életét úgy, ahogy addig is élt.

Te mit szeretnél adni a médiafogyasztóknak?

Egy célom van az életben, hogy azokat a gondolatokat és történeteket, amik bennem dolgoznak, ne vigyem magammal a sírba, hanem oda tud-

32 • Karakter • parokia.hu

jam adni őket a világnak. Szeretném megajándékozni a világot azzal, aki vagyok. Fiatal korom ellenére sokat kaptam az élettől, tudást, beszélgetéseket, amik hatottak rám, és szeretném ezeket visszaforgatni. KeletSzlovákiában születtem, és azt a vidéket senki nem látja úgy, mint én.

Vagy a kollégiumot, vagy a kosárfonó romákat. Ha én nem mesélem el ezt a pozitív történetet, akkor senki.

Ebben látom a jövőmet. Abban nem hiszek, hogy az élet csak utazás, és nem az a lényeg, hogy hová érkezel, csak maga az út számít. Azoknak, akik ezt hiszik, meleg szívvel ajánlom a Budapest–Sátoraljaújhely-

Téged mi inspirál ezen az úton?

Az élet maga. Ha teljesen a jelenben vagyok. Például, belegondolok abba, hogy itt ülök, nem vagyok béna, megnézem a kezemet, az ereimet, lüktet benne a vér, dobog a szívem, beszélek, és eközben nem omlik össze a légzésem. Egész egyszerűen lenyűgöz ez a gondolat, a teremtettség érzése. Engem az élet inspirál. Nagyon jó dolog élni. Amit pedig én szeretnék üzenni az életemmel, az az, hogy mozduljunk ki ebből a „majd, ha” koordinátarendszerből, amelyben magyarként előszeretettel élünk. Soha nem lesz alkalmas idő. Megtanultam az eddigi életemben, hogyha folyton arra vártam volna, hogy kész legyek vagy eljöjjön „a” pillanat, akkor soha nem csináltam volna semmit. Bele lehet vágni, bátornak lehet lenni! Csakis döntés kérdése.

Jakus Ágnes Képek: Asszonyi Eszter, Füle Tamás,

Tudom, hogy Isten megbocsátott Emberélet. Ki méri meg az árát?

Fölfogjuk-e, hogy szavainkkal is ölünk? S hogyan lehet elviselni

Egy újpesti cukrászdában ültünk le beszélgetni. A pincérnő kihozta a kávét. A történet lassan bontakozott ki, nem tudtam a tejszínhabos kapucsínóhoz nyúlni. Némán, lélegzetvisszafojtva hallgattam a megrendült férfi vallomását.

azt, ha valóságosan is egy másik ember halálát okozzuk?

„Ötvenhét éves leszek, szobafestő, mázoló, tapétázó a szakmám, középvezetőként dolgoztam cégeknél, mielőtt összetört az életem” – kezdte Varga Lipót.

Szavaiból kiderült, a tragédia idején már messze nem volt szinkronban a feleségével. Eleve nem szerelmi házasságot kötött, ennek ellenére éveken át hűséges volt. Ám egyszer csak betoppant az életébe egy fiatal nő. „Féltékenységből, gyógyszer hatása alatt annyira nekiestem a barátnőmnek, hogy nem sokkal azután a kórházban elhunyt” – dióhéjban ennyi a történet. Ezt jártuk körbe beszélgetésünk során. S bár azóta több mint tizenöt év eltelt, amit tett, az a mai napig feldolgozhatatlan számára.

Karakter • parokia.hu • 33

„Abszolút nem akartam, de amikor megtudtam, hogy megcsalt, elöntötte az agyamat a vér, s már nem voltam tudatában annak, hogy mit cselekszem” – ismerte el megtörten, hogy az emberi indulat miként tud félresöpörni minden gátat, minden józan megfontolást.

tási intézetben volt. Beadott magának 600 egység inzulint, amit összegyűjtött, mert régóta cukorbeteg. „Volt egy zsinórom, felkötöttem magam, két percig lógtam. Ezután nem próbálkoztam többször”– mondta. Ezen a ponton rápillantottam a kávéra, de inkább hagytam kihűlni.

„Rengeteg vért veszítettem” „Amikor láttam, hogy már nem mozdul, nem akartam elhinni, hogy ezt én tettem! Öngyilkosságot követtem el. Három és fél liter vért veszítettem, eszméletlen állapotban szállítottak a kórházba, ugyanoda, ahova a barátnőmet is” – folytatta történetét. Utólag tudta meg, hogy a barátnőjét a CT-vizsgálat után átvitték a Baleseti Intézetbe. Ez alatt teltek az értékes percek. Elmondása szerint nem vették le róla a pólót, hogy megláthassák, a hóna alatt súlyosan megsérült és vérzett a tüdeje. „A folyosón halt meg, holott azonnal meg kellett volna műteni, hogy elállítsák a vérzést. Ragaszkodtam ahhoz, hogy vizsgálják ki az esetet, de sajnos, a tragédián már ez sem változtatott volna” – csendesedett el.

Szünetet tartott. Arca tükrözte, hogy újra átéli a borzalmat. Tizenegy évvel ezelőtt, 2006. január 26-án első fokon 13 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit 2007-ben jóváhagyott a másodfokú bíróság is. De nem ez volt a legnagyobb baja, hanem az, hogy a tragédia emlékétől nem tudott szabadulni. „Rendkívül szenvedtem, mindig az a gondolat kísértett, jobb lenne utánamenni” – magyarázta, miért kísérelt meg egymás után háromszor öngyilkosságot. Másodjára a kórházban próbált meghalni. Végig az forgott a fejében, hogy végezni akar magával. Oda volt bilincselve az ágyhoz, s miközben két rendőr őrizte a kórteremben, elrágta az infúziós zsinórt, és levegőt fújt bele. Megállt a szíve, újra kellett éleszteni. A harmadik kísérlete a Venyige utcai büntetés-végrehaj-

„Én is meg szeretném ismerni” Varga Lipót elmondása szerint nem hitt Istenben. Megkeresztelték ugyan gyerekkorában Törökbálinton, reformátusnak, azonban csak karácsonykor és húsvétkor ment templomba. „Sokat gondolkoztam azon, miért történt ez velem. Miért kellett Istennek ennyire összetörni engem? Miért választottam a barátnőmet? Miért váltam el a feleségemtől? Korábban soha nem jutott eszembe, hogy megcsaljam a feleségemet, annak ellenére sem, hogy nem szerelmi házasságot kötöttünk” – sor-

34 • Karakter • parokia.hu

jáztak a kérdései. „Gyermeket várt tőlem, és nem akartam, hogy a gyermekünk csonka családban nőjön fel, mint én, mert engem egyedül nevelt az apám” – merengett el. „Elvetetni nem akartam, mert azt tudtam, hogy bűn” – mondta, s e megjegyzéséből a napnál világosabban kiviláglik, hogy Isten nagyon is munkálkodott a lelkében, még ha ő erről nem tudott is. „Istennel és Jézus Krisztussal a börtönben találkoztam” – jelezte, hogyan vett fordulatot az élete. Egy másik

intézménybe szállították orvosi vizsgálatra, ahol egy muzulmán hitű és egy keresztyén férfivel került egy helyiségbe. Hallotta őket vitatkozni hitről, vallásról, Istenről, s azt találta, hogy akinél a Biblia volt, az mindent tudott, a másik azonban cseppet sem volt meggyőző. „Gondolkoztam azon, ha ez a keresztyén ember ennyire tud valamit, azt én is meg szeretném ismerni” – idézte fel, hogy a börtönben miként ébredt fel benne a keresési vágy. Másnap egy másik szobába került, a fal mellett talált egy Újszövetséget. Elkezdte olvasni, de nem értette, ezért visszarakta. A következő héten a szemétből vett ki egy Újszövetséget, mert a papírjából szívták a cigarettát. „Varga, nem lesz baj?”

Olvasni kezdte, s nagyjából ezzel egy időben jelent meg nála egy református börtönmissziós szolgáló, Takács Ferenc testvér, akivel beszélgetni kezdett. Elmesélte neki az életét. A férfi azt tanácsolta, a történteket le kell tennie Isten kezébe, hogy ne terhelje tovább. Ő viszont félt. Ekkor a börtönmissziós szolgáló azzal érvelt, hogy Isten nem azért mentette meg háromszor, hogy most feladja. Együtt sírtak és borultak térdre, s kérte Varga Lipót bűnei bocsánatát. De érezte, hogy ez nem elég. Ekkor történt, hogy kiment a fürdőbe, mert a cukorbetegeknek jár a napi fürdés. Az őrök utána kiáltottak: „Varga, nem lesz baj?” Attól tartottak ugyanis, hogy újabb öngyilkosságot kísérel meg. Azt felelte, nem. „Bementem, levetkőztem, a zuhany alatt letérdeltem, és zokogva átadtam magam az Úrnak. Kezébe tettem az életem, mondtam, hogy én nem tudok vele mit kezdeni. Mindent csak elrontottam, arra tudok most csak gondolni, hogy Te helyre tudod hozni” – emlékezett a sorsdöntő percekre. Amikor kijött és ment vissza a helyére, érezte, hogy megkönnyebbült. Mintha olyan ruhát vetett volna le magáról, amely igen-igen szen�-

nyes és nehéz. Határozottan kön�nyebbnek érezte magát, a könnye potyogott. Az őr megkérdezte tőle: „Varga, baj van?” – „Nincs – felelte –, csak örülök.” – „Örömkönnyek? – kérdezett vissza az őr, s hozzátette: „Na, itt benn sem sokan örülnek ennyire!”

Azóta a misszióból sokan jöttek hozzá és a társaihoz is. Missziós körlet alakult. L. Molnár István börtönlelkész sokat segített neki, külön alkalmakra járt hozzá. Részt vett a fogvatartottak imaóráin, bibliavetélkedőin. Ott volt a Kálvin-napon is. Összesen 10 év 4 hónapot töltött a börtönben, tavaly májusban szabadult. „Isten elvégezte bennem” Amikor a bíró jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra bocsátotta, azt mondta neki, ezekkel a papírokkal nem is tudna más döntést hozni. Ilyen makulátlan életet nem látott, mindenkivel tisztelettudó, semmi probléma, semmi szabálytalanság. „Isten vigyázott rám a börtönben, soha nem mentem bele olyan dologba, ami hátráltatta volna a szabadulásomat” – jegyezte meg. Ki akart jönni, az éltette, hogy a lányával helyreállhat a kapcsolata. Nagy szomorúságára azonban ez nem következett be. Egy alapít-

vány fogadta be, mivel nincs vagyona. Mindent otthagyott a feleségének és a lányának. „Teljesen megváltozott az életem. Ki merem jelenteni, hogy egészen más ember lett abból a férfiből, aki egykor voltam. Isten elvégezte bennem azt, hogy türelmes legyek, és segített abban is, hogy letegyem az életem a kezébe”– összegezte a börtönéveket és az azóta eltelt időt.

Közben leszázalékolták, s a már említett alapítványnál igyekszik magát hasznossá tenni. Családias légkörben él, ahol mindenkinek megvan a feladata. Baracskára mennek adományokat osztani, s már várja az engedélyt, hogy teljes jogú tagként ő is bejárhasson a missziós szolgálókkal a börtönbe. Naponta olvassa a Bibliát a reggeli és esti csendességen, hétfőn és pénteken imaórán vesz részt, vasárnap pedig istentiszteleten.

Visszagondolva a tragédiára, a mai napig nem tudja elhinni, hogy ezt a szörnyűséget ő tette, de a megtérése óta sokkal könnyebb. Nem kísértik már azok a gondolatok, hogy a barátnője után kell mennie. „Változatlanul hatalmas bűn a szememben, de tudom, hogy Isten megbocsátott.”

Azóta akinek csak tud, bizonyságot tesz, s hirdeti az Úr szabadítását.

Szerette volna, ha a családja tagjai is átélik ennek örömét. A lányának is küldött leveleket, traktátusokat, de nem válaszolt. Féltestvérének, bátyjának is beszélt Jézus Krisztusról, amire azt a választ kapta, nem ítéli el azért, mert hívő, de őt ez nem érinti meg. „A legjobban azt sajnálom, hogy édesapámmal már nem találkozhattam azután, hogy börtönbe kerültem. Leveleket küldtem neki bentről, s kérleltem: még az utolsó pillanatban sem késő átadni Jézusnak az életét, akkor is van megváltás. A halálon túl azonban már semmin sem változtathatunk. Utólag tudtam meg, hogy a leveleket vagy azok nagy részét meg sem kapta, mert a nevelőanyám nem adta át neki. Engem hibáztatott, hogy édesapám sokat emésztette magát, infarktust, majd tüdőembóliát kapott, amelybe 2008-ban belehalt” – osztotta meg édesapjával kapcsolatos fájdalmát. Kétségére itt már nem kaphat választ.

Csak néztünk egymásra, s kevergettük a kávét. Van, amikor egyedül a hallgatás helyénvaló.

Cseke Hajnalka

Karakter • parokia.hu • 35

Cirkusz és megbocsátás Folyamatosan a

megújulás

Nagycirkuszban

kísérleteznek, lehetőségét: a

keresve

a

Fővárosi

cirkuszpedagógia

eszköztárát is bevetik, hogy a puszta szórakoztatásnál többet nyújtsanak.

Na de mi köze Lúdas Matyinak Jézus Krisztushoz?

Az előadásokat időnként rendhagyó fizikaóra követi: a gyerekek az akrobaták mutatványait megfigyelve élményszerűen tanulhatnak arról, mit jelent a súrlódás vagy a centripetális erő. Csaknem kétszáz kisdiák, köztük erdélyi és nehéz sorsú ormánsági gyerekek vettek részt azon a rendhagyó cirkuszi irodalomórán is, amelynek meghívott vendége Harmathy András református lelkész volt. „Telefonon jött a felkérés, azt hittem, rosszul hallok. A cirkuszból keresnek azzal, hogy a Lúdas Matyi-előadás után előadóként tartsak rendhagyó irodalomórát.

Azt kértem, e-mailben is írják le, mit kérnek tőlem, hátha tévedésről van szó. De megjött az e-mail, és annyira őrülten hangzott, hogy azt mondtam: vállalom” – mesélte érdeklődésünkre.

A ludak A szentendrei lelkipásztor Fekete Péter cirkuszigazgatóval együtt lépett porondra, hogy a művész rendezésében látott Lúdas Matyi-előadás után a megbocsátásról beszéljen a közönségnek.

36 • Karakter • parokia.hu

„Először ketten álltunk kint a rendezővel, aki kérdéseket tett fel nekem.

Tudtam, hogy kétszáz gyereknek nem lesz nagy izgalom, hogy két felnőtt ott áll, de Péter érti a dolgát. A beszélgetés közben a ludak egyesével megérkeztek a manézsba. Ez azért volt izgalmas, mert valamen�nyien egy-egy értéket személyesítettek meg a darabban: a hűséget, alázatot, a szorgalmat, a szelídséget, a tisztaságot és így tovább. Őket viszi Lúdas Matyi a vásárba, ez az ő családi köre. A rendező megkérdezte például a Szorgalmat, hogy mennyit gyakorol, vagy az Alázatot, hogy könnyű-e mindig alázatosnak lenni. A gyerekek nagyon figyeltek, hiszen a jelmezes szereplők most saját történetüket osztották meg velük. Ehhez kapcsolódott a témánk, a megbocsátás, és mindaz, amit arról egy református lelkész gondol.”

A börtön A történet Fazekas Mihály művének átirata, a feldolgozás szerint a harmadik verés elmarad, Matyi többé nem áll bosszút Döbrögin.

„Attól féltem, hogy ezzel a végkifejlettel olcsó, szirupos történet lesz, de kellemesen csalódtam: a darabban nem olcsó a megbocsátás. A rendezés más szempontból is kitűnő: ahogy halad előre a történetmesélés, Döbrögi egyre inkább összemegy, a végén már egy összetört, hálóinges öregember, akit kegyetlenség lett volna megverni. Ez a beállítás és a zene nem a dicsőséges bosszúállás felé vitte a nézőt, épp ellenkezőleg.

Az ágy, amelyben Döbrögi betegen feküdt és gyógyult a verésből, egy idő után börtönné alakult át. A darab azt is bemutatta tehát, hogy az ember egy idő után a gonoszságával saját magát zárja börtönbe. A bűnnek ez a rabság is következménye.”

Az igazság Mégis hogyan lehetett hiteles megbocsátástörténet egy bosszútörténetből? És hogyan nem sérült az igazság helyreállítása? „Miután Matyi megbocsátott Döbröginek, az öreg gondoskodott az állatokról, amelyeket korábban bántott, vagyis a gyerekek láthatták: valódi változás ment

Isten nem csak úgy elengedte a bűnt, az ítélet megtörtént. Ez minden megbékélés alapja.”

végbe benne. Az elengedés nem a megúszásról és a megfutamodásról szólt. Beszéltem én is arról, hogy a megbocsátás nem lehet magától értetődő. A keresztyénség azt hirdeti, hogy az igazságszolgáltatásnak érvényre kell jutnia, mert anélkül nincs valódi megbocsátás. Ha például egy pedagógus, hogy megoldja a problémát, rászól két verekedő gyerekre, hogy tessék abbahagyni és bocsánatot kérni, de nem akarja kideríteni, ki volt a hibás, azzal igazából nem old meg semmit. A gyerekek formálisan kezet nyújtanak, de az indulat nem szűnik meg, valahol ott marad. A valódi megoldáshoz szükséges, hogy kiderüljön és érvényre jusson az igazság.”

Gyűl-ölet, szer-etet „Szójátékkal próbáltam megragadni az igazságszolgáltatás és a megbocsátás okozta változás erejét: a gyűlölet öl, a szeretet etet” – fejtegette a lelkész. „Döbrögi szó szerint megetette az elefántot, amelyet korábban bántott. Beszéltem arról, hogy ahogyan az emberi kapcsolatokban is helyre kell állnia az igazságnak, úgy Isten és ember között is – ez pedig Jézuson keresztül történik. A kereszt az, ahol a valóságban az ítélet zajlott.

A válasz Minderről, persze, nem is olyan kön�nyű gyerekeknek beszélni egy látványos cirkuszi produkció bűvöletében – ismerte el a lelkész. „Lehetett utalni a közös élményre, arra, hogy láttunk egy gonosz embert, aki szenved, és egy másik, igaz embert, aki ugyan föl van szerelkezve az önmegtartóztatás és a szelídség értékeivel, mégis kegyetlenül elveri a gonoszt.

Mindkettő kifordul magából, Lúdas Matyi azért, mert eszerint a rendezői beállítás szerint kegyetlenné válik, Döbrögi pedig azért, mert a bűn rabságban tartja őt. A bűn viszont nem űzhető ki veréssel, csakis feloldozással. Ennek a dinamikájáról kön�nyű beszélni, Krisztusról nem könnyű, mert aki nem hallott róla igazán, azt kérdezheti, hogy jön ehhez az emberi drámához, történethez Krisztus.

Hogyan válasz ő arra, hogy valakin bosszút álljak-e? Nem lehet lemérni, hogy kire milyen hatással volt az, hogy megvallottam Jézus nevét. Csak felmutatni tudtam, hogy az ő áldozata épp ezt a feloldozást végzi el, gyógyítva a kapcsolatainkat – annak viszont örülök, hogy megtettem.” Őszinteség A művészet és a gyülekezeti élet között párhuzam vonható Harmathy András szerint, mert ahogy egy rendező nem egyedül dolgozik, úgy a lelkész is másokkal együtt alkot közösséget. „Gyerekkoromtól bibliás közegben élek, így tudom, hogy a vezető sokat számít, de hogy kik ülnek ott a gyülekezeti bibliaórán, az leg-

alább annyit. Egy szabadult alkoholista behozza a csoportba, amit mindenki el akar hallgatni, és ha ő kiteszi magát ennek, mindenki érzi, hogy itt két választás van: vagy őszintének lehet lenni, vagy képmutatónak.”

Közvetlen Ami a cirkuszi élményt illeti, Harmathy András elárulta, a Lúdas Matyi a cirkuszban című előadás nem csak azért volt számára különleges, mert ő is kiállhatott a porondra. „A cirkuszban mindig szorongani szoktam, hogy mikor zuhannak le az artisták, és ezen a perec sem sokat segít. Ezzel szemben meglepett, hogy ebben az előadásban nem produkció követ produkciót, hanem egy történetet mesél el a cirkusz. A rendezés nélkülöz minden mesterkéltséget, érezhetően nem az a szándék, hogy csináljunk műsort, hanem minden a történetet szolgálta: például akkor jöttek az artistaszámok, amikor az ágyban fekvő Döbrögit szórakoztatni kellett. Külön erőssége a darabnak a zene, ami népdalmotívumokból, csupa ismerős dallamból áll össze, kicsit dzsesszes változatban.

Szép az is, hogy nyugdíjas artisták és idős színészek is szerepelnek az előadásban, csakúgy, mint artistanövendékek és kész művészek is. Végül pedig, varázslatos az a közvetlenség, ahogy a fellépők és a nézők kapcsolódnak egymáshoz. Jó szívvel ajánlom megtekintésre.”

Jakus Ágnes Képek: fnc.hu, magyarteatrum.hu, Fővárosi Nagycirkusz

Karakter • parokia.hu • 37

Láthatatlan, elvághatatlan fonál Soha nem zavart a szegénység.

Valahogy nem volt az az álmom, hogy gazdag legyek.

Mégis,

micsoda

útravalót

kaptam

a

szüleimtől!

Nővéremmel állunk a kis bolt előtt, nézegetjük a kirakatban a cukorkákat, csokoládékat, kakasos és virágos nyalókákat. Hat-hét évesek lehetünk. Ácsingózva időzik szemünk a finomságokon, azt sem bánjuk, hogy nincs pénzünk, mert maga a nézelődés is gyönyörűség.

Hogy a családunk különbözik másoktól, tízéves korom körül vettem észre.

Egyik nap édesanyám magas szárú, kissé töredezett bőrű bordó cipőt és egy barna kapucnis szőrmekabátot hozott haza. Azt mondta, próbáljam fel. A pár házzal arrébb lakó doktorné adta, ami azért volt számomra kényelmetlen, mert a lányával egy osztályba jártam. Mi van, ha ez Móni volt cipője és kabátja? Édesanyám azonban rám parancsolt, s én attól a naptól fogva vagy két éven át viseltem a régi-új darabokat ősszel és télen. A medvebundához hasonló kabátról utólag megtudtam, hogy egy Amerikából

38 • Karakter • parokia.hu

kapott csomagból származott. Feltűnt az is, hogy míg osztálytársaim nagy részének befizették a reggelit, uzsonnát és ebédet, s boldogan ették előttem a párizsis vajas zsömlét, nekem mindennap margarinos kenyér vagy alma, s ezek kombinációja jutott, ezt kaptam otthon. Ebédre pedig haza kellett mennem, mert azt előre odakészítette édesanyám.

Tavasztól késő őszig gyakran jártunk ki nővéremmel a közeli rétre, hogy füvet tépjünk, sarlózzunk az ott-

hon nevelt állatoknak. A zsák szinte nagyobb volt, mint mi, nővéremmel a két végét fogva alig bírtuk hazacipelni. Egyébként is, mennyi tennivaló volt a nyulakkal! Igen kényesek, naponta sikálni kellett a ketrecek alját, megtisztítani a piszoktól, s friss almot helyezni be nekik.

Barátnőimet sem általános, sem középiskolás koromban nem mertem meghívni magunkhoz, mert szénnel és fával fűtöttünk, nem volt fürdőszobánk, lavórban tisztálkodtunk. Ott forrt a sparhelten nagy fazékban a víz, s annyiszor kellett melegíteni, ahányan voltunk. A fürdés valóságos esti rituálévá vált, több órába telt, mire mindenki sorra került. Egyetlen szobában aludtunk négyen. Hányszor álmodoztam arról, hogy modern heverőm legyen! Ősrégi, családi örökségből származó szalmazsákos faágy volt a fekvőhelyem. És azok a fa- és szénhordások! Gyakran a legrosszabbkor érkezett meg a

szénszállítmány, kora délután, amikor a szüleink még nem voltak otthon, nekünk pedig vissza kellett menni szakkörre vagy egyéb foglalkozásra az iskolába. Egyszer egy matematika- és egy orosz nyelvi verseny előtt álltunk, amikor hoztak tíz mázsa szenet. Leszórták a kapunk elé az úttestre. Nyilvánvaló volt, hogy ott nem maradhat. Azt sem akartuk, hogy szüleinknek este fáradtan kelljen behordaniuk. Kettesével-hármasával szedtük a lépcsőket, s egy óra alatt vödrökkel, kosarakkal behordtuk az egészet a kamrába. Leizzadva, holtfáradtan estünk be az iskolába. Nővérem megnyerte a matematikaversenyt, én is továbbjutottam orosz nyelvből a városi fordulóba.

A pénz ugyan napi téma volt a családban, édesanyám azonban mintaszerűen osztotta be azt a keveset, amink volt. Éhezni soha nem éheztünk, bár a fizetés előtti utolsó napokban egy kis marha- vagy sertésmájkonzerven négyen osztoztunk. Ugyanígy elég volt négyünknek egy kis halkonzerv vagy akár 15-20 deka lecsókolbász.

Négy centi egy szelet kenyérrel, amelyet igen gyakran leejtettem, mert ügyetlen voltam. Édesapám gyakran úgy adta a kezembe: „Tessék, macska eszi kolbász.” A banán akkoriban kuriózum volt, ha éppen lehetett kapni, egyetlenegyet vettünk, azt vágtuk négyfelé. És mégis milyen boldogok voltunk!

Gazdag útravaló Édesanyám gondoskodott arról, hogy télen is legyen elég vitamin.

Hatalmas, ötliteres üvegekben vásárolt nyáron mézet a piacon, s ha édességre vágytunk, kitett a tányérra két evőkanállal, s vágott mellé egy szelet kenyeret. Tele volt a spájzunk lekvárokkal, savanyúságokkal, paradicsomlevekkel, amelyek ízét a mai napig a számban érzem.

A legapróbb dolognak is tudtam örülni. Emlékszem, a tizennegyedik születésnapomra kaptam egy fehérne-

műt és húsz forintot. Madarat lehetett volna velem fogatni. Hatodik osztályos korunktól nyaranta minimum egy-másfél hónapot dolgoztunk a nővéremmel, hogy tudjunk ruhát venni az iskolai időszakra. Anyagi helyzetünkön lendített, hogy a jó tanulmányi eredményem miatt kaptam segélyt, pedig ez a nyolcvanas évek elején nem volt általános. A szegénység soha nem zavart. Valahogy nem volt az az álmom, hogy gazdag legyek. Mégis, gazdag útravalót kaptam a szüleimtől. Egész kis korom óta arra intettek: a nálam ros�szabb sorban lévőt, gyengét, fogyatékost soha ne csúfoljam. Velünk szemben még szegényebb emberek laktak tanácsi lakásokban. Időnként édesanyám áthívta őket a kapunkhoz, s adott nekik tojást, gyümölcsöt, számunkra szükségtelenné vált ruhákat, cipőket, edényeket.

Az egyetemen rögtön felmértem, hogy itt is én vagyok a legszegényebb, ami egy tizennyolc éves lányban nyilván nem a legkellemesebb érzést keltette. Az első évben többször megtörtént, hogy nem volt mit ennem. Otthonról nem kérhettem, apai nagymamámnak írtam levelet, aki Nemesdéden élt. Egy pillanatig nem kételkedtem abban, hogy küld, s én kapok. És mindig lesz annyi, ami elégséges. És tényleg küldött, s én mindig kaptam, és tényleg mindig elegendő volt.

Másodéves voltam, amikor egyszer megint elfogyott a pénzem. A nővérem – megszakítva egyetemi tanulmányait – akkoriban nővérként dolgozott a Pécsi Irgalmasrendi Kórházban.

Elmentem hozzá, s kihívattam a portához. „Olikám, tudnál egy kis köl-

csönt adni?” – „Várj, mindjárt jövök” – mondta. Öt perc múlva megjelent egy borítékkal, s a kezembe nyomta.

Aznap kapta, jutalomként. Ha valaki pluszpénzhez jut, amiért ő dolgozott meg, már az is szép lenne, ha a harmadát ajándékozná oda! De ő az egészet nekem adta. Azóta megértettem: adni így kell. Az egészet. Teljes szívből. Nem morzsákat, nem a felesleget, hanem az utolsó darabomat is, ha kell. Nekem is jól jönne, de meglátom, hogy a másiknak nagyobb szüksége van rá.

Isten hatalmas kegyelme Amit gyermekkoromban szégyelltem és takargatnivalónak találtam, azt felnőtt fejjel Isten hatalmas kegyelmének tartom. Belém oltotta a szegények iránti szolidaritást, együttérzést.

Láthatatlan, elvághatatlan fonál, ami örökre összeköt velük. Leírhatatlan érzés a szívben, ha arról hallok, hogy valaki nyomorog. Egész bensőm megmozdul.

Isten a férjem révén sokszorosan megajándékozott, a fizikai szegénység a múlté lett. Amikor megismerkedtem vele, félve meséltem neki a körülményeimről. Később már kívülről fújta ő is a történeteimet. „Igen, a nyulak. Tudom, behordtál tíz mázsa szenet. Te vágtad a fát. Ki hiszi ezt el?

Gazdagabbak voltatok nálunk, hiszen családi házban laktatok” – szokta mondogatni viccelődve. Látom azonban rajta, hogy belül nagyon is átéli az én emlékeimet. Időnként átölel, és azt kérdezi: „Örülsz, hogy nem kell a markodban számolgatni a pénzt?”

Isten jósága letaglóz. Boldogsággal gondolok arra a százéves fakeretes ágyra, benne a szalmazsákkal!

Visszagondolva gyermekkoromra, mindenem megvolt, és tényleg gazdag voltam már akkor is. Én, szegény?

Isten megfeddett: „Látod, és Te annyi éven át emlegetted a nyomorúságodat.”

Cseke Hajnalka

Karakter • parokia.hu • 39

Vigaszt a gyászolóknak Választ nem talált, de megnyugvást igen – mondja Damásdi Eszter, aki öt testvérével maradt fiatal édesanyjukra, amikor lelkipásztor édesapjuk egy váratlan megbetegedés következtében harmincnégy évesen elhunyt. Hogyan élte túl a család a tragédiát? Fel lehet-e dolgozni az édesapa hiányát? Mi jó származhat mindebből?

40 • Karakter • parokia.hu

„Édesapám energikus, aktív ember volt. Későn vették észre a betegséget, a szervezete ugyanis mindig legyőzte a tüneteit. Kevesebb mint egy év alatt vitte el. Ez alatt az idő alatt többször volt tervben műtét, de nem lett donor, és persze az is kérdés, hogy vajon az operáció megmentette volna-e az életét” – tűnődik Damásdi Eszter.

Alig nyolcéves volt, amikor édesapja elhunyt, mégis elevenen él benne az emléke. A történtekkel kapcsolatban érthető módon azonban többet tud édesanyjától és fogadott nővérétől, aki a nehéz időkben segítette a hat gyermekkel egyedül maradt fiatalasszonyt.

Hogy mi okozhatta a harmincnégy évesen elhunyt lelkipásztor betegségét, arról csak találgatások vannak. „Édesapámnak szíve csücske volt Erdély, debreceni teológusként sokat jártak ott: bibliákat, élelmiszert, segélyeket vittek. Amikor megnyitották a határokat, én kétnapos voltam, édesapám már Erdélyben volt, ment és kihasználta a lehetőséget, hogy segítsen az ott élőkön. Egy ilyen erdélyi út során autóbalesetet szenvedett. Kórházba került, talán akkor fertőződhetett meg.”

get? – motoszkál bennem a kérdés. „Nekünk gyerekként ez volt a természetes” – mondja Eszter. „Muszáj volt egyik napról a másikra elfogadni, hogy ezek vagyunk mi, ez a mi családunk, ebben kell élni. Édesanyámnak mindezt úgy kellett túlélnie, hogy hat gyermek rá van bízva, nincs más választása. Nem volt ideje azon gondolkodni, hogy mi értelme van az életnek, tovább kellett lépni és kész. Isten óriási kegyelme, hogy ebbe nem roppant bele, és így helyt tudott állni. Pótolnia kellett apánkat is, és közben betölteni az anya szerepét.”

A házaspárnak már úton volt a legkisebb gyermeke, amikor megtudták, hogy a családapa súlyos beteg. „Hirtelen robbant le, nagyon lefogyott, és aztán hol az egyik kórházban, hol a másikban kezelték. Épp egy budapesti kórházban volt, amikor kiderült, hogy mégsem végzik el a májátültetést. Azt kérte, vigyék haza, a kiskunfélegyházi kórházba. A legkisebb öcsém az érkezését megelőző nap született meg, ugyanannak a kórháznak a másik emeletén. Egy héttel később, mint ahogy kiírták, vagyis megvárta, amíg az édesapja hazajön.

Együtt voltak kórházban a szüleim.”

Eszter édesapja élete utolsó fél évét kórházakban töltötte. „Édesapám halála után ott maradhattunk a parókián két évig. Rengeteg támogatást kaptunk és kapunk a mai napig is.

A hír, hogy itt maradt hat kicsi gyerekkel egy lelkész özvegye, nagyon sokak szívét és pénztárcáját megnyitotta. Az adományokból tudtunk venni egy félkész családi házat, amit befejeztünk, és mire letelt a két év, beköltözhettünk. Ajándék volt, hogy nem tettek ki minket a parókiáról, hanem megtalálhattuk önmagunkat.”

De vajon hogyan sikerült feldolgozniuk a pótolhatatlan vesztesé-

Egészséges felnőtt emberek váltak belőlünk – jelenti ki Eszter. Ezt Isten kegyelmének tulajdonítja, ugyanakkor az emberi támasz is sokat jelentett – teszi hozzá.

„Nem tudom, mi lenne, ha édesapa élne, de az, hogy a testvéreimmel nagyon összetartó csapat vagyunk, egészen biztosan abból fakad, hogy egymásra voltunk utalva. Hogy azt a szeretetet, amit az édesapánktól kellett volna megkapnunk, Isten egymáson keresztül pótolta. Most, hogy az ország hat pontján éljük az életünket, egyre nehezebb megélni az egymáshoz tartozást, de tudom, ha most fölhívnám bármelyik testvéremet, és segítséget kérnék tőle valamiben, ott folytatnánk, ahol legutóbb abbahagytuk. Számon tartjuk egymást, imádkozunk egymásért, és amikor együtt vagyunk, azok minőségi idők. Egy évben háromszor-négyszer van néhány napunk együtt, amikor ott van mindenki, ilyenkor mindig nagyon élvezzük egymás társaságát. Évek óta decemberben a két

Karakter • parokia.hu • 41

ünnep közötti napokat együtt töltjük.

Az szent idő: akik dolgoznak, szabadságot vesznek ki, akik tanulnak, máskorra időzítik a vizsgáikat.”

Vajon hogy lehet, hogy tragédiájuk még inkább Isten felé fordította őket? Miért van, hogy édesapjuk örökségének értékét nem kérdőjelezte meg a halála? – kérdezem. „Sokan, akik megismerik a történetünket, ezzel a kérdéssel reagálnak: Isten hogy engedhette mindezt? Bennem is ott voltak a miértek.

Ezekre sosem kaphatunk választ, legfeljebb a mennyben, de talán nem is fontos a válasz. Hogy a testvéreimmel mind az Isten melletti utat választottuk, az fakad édesanyánk példamutatásából, a nagyszüleink imádságaiból, abból a közegből, amely gyerekként körülvett bennünket. A gyülekezet, édesanya közvetlen munkatársai – a Parakletos Könyvesház ott működött a parókiaudvaron –: ezek az emberek mind hatással voltak az életünkre. Mindannyiunknak más a harca, ki-ki másként találta meg a megnyugvást a miértek között. Számomra mindig az a legnagyobb vigasztalás, hogy nekem van mennyei Édesatyám, és ez bármilyen földi hiányt kipótol. És lehet, hogy nem tudom megölelni, vagy nem mindig hallom a hangját, de Isten nem hagyott minket árván, mert adott nekünk egy olyan édesanyát, amilyet, és adott körénk olyan embereket, akik szerettek minket és megtartottak minket.

Emellett mi már gyerekként abban nőttünk föl, hogy természetes volt imádkozni, mert Istentől lehet segítséget kérni, Ő meghallgat és válaszol. Ez az édesapám halálával nem változott meg, és talán abban van édesanyámnak nagy szerepe, hogy nem hagytuk abba az imádságokat.

Megmutatta, hogy ugyanúgy lehet folytatni a mindennapjainkat, nyilván hiánnyal a szívünkben, de Isten ettől még nem változott meg. Ezt már felnőttként mondom ilyen tudatosan,

42 • Karakter • parokia.hu

de az egészen biztos, hogy gyerekként sem lett számomra Isten más attól, hogy az édesapám meghalt. És mivel ezen alapszik az életem, hogy Isten nem változik, ezért tudom talán egészségesen feldolgozni a gyászt.

A gyógyulás, a vigasztalódás folyamat, amelynek része az is, hogy Isten újra és újra elmondja: én a te Atyád vagyok.”

A vigasztalódásban sokat segített neki egy könyv is, amit még gimnazista korában olvasott – árulja el. „Szabó Magda Mondják meg Zsófikának című ifjúsági regénye különösen sokat jelentett nekem. A történet egy kislányról szól, akinek meghal az édesapja. Utolsó szavai így hangzottak: mondják meg Zsófikának... A kislány nekiáll, hogy kiderítse, mi volt a mondat másik fele, és közben felnő.

A regény végén van egy mondat, ami nagyon fontos számomra azóta is: úgy látszik, ha egy kisgyerek árván marad, annak apja lesz az egész világ.

Az összes férfi, akivel találkozik, egy kicsit a lányának fogadja őt, és némileg pótolja mindazt, amit egy apától kellene egy gyereknek megkapnia. Én is nagyon sok olyan embert tudok felsorolni az életemben, főleg kisgyermekkoromból – a gyülekezetből apukákat vagy tanáraimat –, akik akár tudatosan, akár tudattalanul betöltöttek egy részt abból a szerepből, amit az édesapámnak kellett volna betöltenie.”

Az elmúlt években Eszter is segített már nem egy embert gyászának feldolgozásában. Egyik barátját is ilyen beszélgetésnek köszönheti. „Akkor azzal a mondattal tudtam vigasztalni, amit én is úgy kaptam: az, hogy fáj, azt jelenti, hogy szerettél és szerettek. Ha nem fáj, azt jelenti, hogy nem szerettem.” „Egészen biztos, hogy más ember lennék, hogyha nem történik meg ez a tragédia velünk, de nem biztos, hogy jobb, egészségesebb, Istent jobban szolgáló” – teszi hozzá. „Mióta az eszemet tudom, azaz mióta olvasni tudok, szóval pont azóta, hogy édesapát elvesztettük, a nappalink falán kint van két Ige. Az egyik: De ha nem tenné is... (Dániel könyve 3. fejezet, 18. vers) A másik: Igen, Atyám! (Máté evangéliuma 11. rész, 26. vers) – Ez a tudat vett minket körül, amikor édesapám gyógyulásáért imádkoztunk.

Istennek van hatalma kiszabadítani a tüzes kemencéből és a halálos betegségből is. De a döntés Istené.

Elfogadjuk. Abban a tudatban, amit az Igék mellett álló képeslap hirdet azóta is: Isten sosem vét hibát.”

Eszterék egy Facebook-csoportot is alapítottak édesapja, Damásdi Dénes kiskunfélegyházi lelkész, a Parakletos Könyvesház alapítója emlékére halálának huszadik évfordulóján. A közösségi oldalon egyre többen idézik fel emlékeiket a hatgyermekes édesapáról. A hozzászólásokból humoros, szolgálatkész, emberszerető ember képe rajzolódik ki. Családja vár minden vele kapcsolatos történetet, emléket, mert mint írják: „Hisszük, hogy méltó emlékezés az lehet, ha nem a halál feletti sajnálkozás, vagy a dolgok megszépítése tölti el szívünket, hanem ha azt a gazdag életet tartjuk szemünk előtt, amit ő leélhetett.”

Jakus Ágnes

A szenvedők hangja Biztonságra, lakhatásra és megélhetésre van szüksége azoknak az üldözött keresztényeknek, akik a háború és a szélsőséges iszlamista terror elől menekülnek a Közel-Keleten és Afrikában. Hazánkban a világon először helyettes államtitkárság jött létre azért, hogy a szenvedők hangja legyen szerte a világon, nekik pedig kézzelfogható segítséget nyújtson.

Budapesten tanuló egyetemistáknak tartott előadást nemrégiben a Lágymányosi Ökumenikus Központban Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője. A Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet, a Pesti Református Egyetemi Misszió és a Károli Egyetemi Lelkészség közös programján az üldözött keresztények helyzetéről, valamint a számukra nyújtott támogatásról esett szó. Azbej Tristan helyettes államtitkár egy évvel ezelőttig a Közel-Keleten élt és dolgozott, többek között Magyarország izraeli nagykövetségén is.

Egyebek mellett ismertette a 2017-ben indított Hungary Helps Programot, amely a szegénység felszámolásáért, az emberi és kisebbségi jogokért, valamint a nemzetközi biztonságért és stabilitásért tett erőfeszítéseket foglalja magában.

Kényszermunkatábor és halálbüntetés Száz év alatt egyes közel-keleti országokban a keresztények aránya drasztikusan csökkent a genocídiumok, a keresztényüldözés és a háború miatt. A tendencia azonban

Karakter • parokia.hu • 43

nem látszik csökkenni. Napjainkban jóval nagyobb a keresztényüldözés mértéke, mint Nero római császár korában – mondta Azbej Tristan. „Az Open Doors nemzetközi keresztény civil szervezet kimutatása szerint több mint 70 országban üldözik a keresztényeket. Más becslések szerint ez a szám eléri a százat, vagyis a világ országainak felére igaz. Jelenleg minden öt, vallása miatt üldözött szenvedő emberből négy keresztény. Észak-Koreában a legsúlyosabb a helyzet, ahol a kommunista ateizmus a Biblia birtoklását halálbüntetéssel vagy azzal egyenlő kényszermunkatáborral sújtja. Más országokban terroristacsoportok tizedelik a keresztényeket, míg egyes muzulmán országokban, ahol a saría van érvényben, csak zárt ajtók mögött gyakorolhatják a hitüket. Ha egy muzulmán áttér keresztyén hitre, az halálbüntetést von maga után, csakúgy, mint az, ha egy keresztény megpróbál megtéríteni egy muzulmánt. Ezzel sok a vis�szaélés, például amikor egy keresztény tanár rossz jegyet adott muzulmán diákjának, az megvádolta blaszfémiával, és a tanárt bebörtönözték.”

Családi házak és egy iskola A Közel-Kelet legforróbb pontja mindmáig Szíria, ahol egyes körzetekben még mindig heves harcok zajlanak. A több mint hét éve tartó polgárhábo-

44 • Karakter • parokia.hu

rú civil áldozatainak száma meghaladja a félmilliót. Az Iszlám Államnak és más terrorszervezeteknek a keresztény és jazidi kisebbség is áldozatául estek. Erről a lerombolt egyházi épületek és a meggyalázott kegytárgyak látványa is tanúskodik, de ami sokkal tragikusabb: maguk a megkínzott nők, férfiak és gyerekek. Azbej Tristan elmondta: az áldozatok és hozzátartozóik beszámolóiból több napnyi videóanyag készült. „A felvételeken szexrabszolgának elhurcolt gyerekek és fiatal nők beszélnek megrázkódtatásaikról, és arról, hogyan próbálnak túllendülni a traumán. Szülők és testvérek pedig elmondják, hogyan rabolták el szeretteiket. Volt olyan szülő,

akivel végignézették kislánya kivégzését, majd darabokban adták vissza a gyermek holttestét.”

Az egyik legtöbbet szenvedett városban, a szíriai Aleppóban tavaly december óta egy iskola újjáépítését és házépítési programot támogat a magyar kormány, hogy a városból elmenekült keresztény családok visszatérhessenek oda. „Al Amalnak, azaz a Remény Iskolájának nevezte el a melkita érsek atya ezt az iskolát. Ő maga igazi tanúságtevő, jó pásztor: a háború elmúlt éveiben többször is kiszökött az ostromgyűrűből, hogy adományokat gyűjtsön Nyugaton, majd visszaszökött, hogy a híveivel legyen. Mi magunk is azt szeretnénk támogatni, hogy az üldözöttek saját otthonaikat vehessék újra birtokba, hiszen ők ott szeretnének békében élni.”

Veszélyes táborok A háború közvetve érintette, ám ugyancsak nehéz helyzet elé állította Libanon lakosságát is – folytatta a beszámolót a helyettes államtitkár. „Az alig ötmillió lelket számláló országba több mint kétmillió traumatizált háborús menekült érkezett földönfutóként. A keresztények üldözése azonban nem ért véget a menekülttáborokban, ahol a muszlim menekültek között dzsihadisták is

elvegyültek. Sok keresztény menekültet a táborban öltek meg. A helyi egyházak vállalják magukra azt a mis�sziót, hogy segítenek nekik kiköltözni onnan, megélhetést, lakhatást biztosítva nekik, még ha igen szerény és hosszú távon fenntarthatatlan körülmények között is. Ám onnantól az ENSZ és más segélyszervezetek hatásköre alól is kikerülnek a családok, elveszítik a támogatásukat.”

A béke angyalai A magyar állam a libanoni katolikus és ortodox egyházakat segíti ebbéli törekvésükben. Részben magyar támogatásból épült az az átmeneti szállás is, amely harminc, menekülttáborokból menekülő család számára nyújt biztonságos lakhelyet.

Ezen kívül árvaházakat, valamint a keresztény és muzulmán menekültek egészségügyi ellátását is támogatja a magyar állam. A helyettes államtitkár mesélt a támogatásból részesülő bejrúti Béke Angyala Iskoláról is, ahol iraki és szír menekült gyerekek tanulnak. A traumafeldolgozásban többek között rajzterápiás foglalkozások segítenek nekik. „A rajzokon megjelenik, hogy ott kellett hagyniuk a szülőházat, vagy hogy elveszítették családtagjaikat. A gyerekek pontosan tudták, mi elől kell menekülniük, érezték a közvetlen életveszélyt.” Azbej Tristan hozzátette: az iskolában tett

látogatása alkalmával nem várt reakcióval szembesült. „A gyerekek imádkoztak Magyarországért, hogy Isten erősítsen meg bennünket a hitünkben. Ekkor értettem meg, hogy valójában ők segítenek minket, gyökereiket, kultúrájukat elhagyó nyugatiakat a bizonyságtételükkel.”

Fegyvert ragadhat-e egy keresztény?

A szintén az Iszlám Állam terrorcselekményei sújtotta Irakban az elmúlt tizenöt év alatt egyötödére csökkent az iraki keresztények száma. A kurdisztáni belső menekülttáborokban kilenc négyzetméteres konténerekben élnek családok, immár két és fél éve. „Karakosh-ban, a legnagyobb keresztény városban valaha ötvenezer ember élt, ma csupán tízezren laknak ott. Csak a Ninivei-fennsíkon, amelyet elsőként hajtottak uralmuk alá a szélsőséges dzsihadisták, tizenháromezer sérült vagy földig rombolt épület hirdeti a pusztítást jelenleg is. Van olyan, egykor keresztyének lakta település, ahol az épületek egyharmadát a földdel tették egyenlővé. De nemcsak az infrastruktúrát tették tönkre, hiszen leromboltak ókori műemlékeket is, nem is szólva az emberéletekről. Ez komoly lelkiismereti dilemma elé állította a helyi keresztényeket, akik kénytelenek voltak fegyvert ragadni, hogy megvédjék magukat. Ma már azonban kezdik újra

fölszentelni a feldúlt templomokat, a hitélet ismét megerősödik.”

Ismét keresztelnek Az iraki Erbilben február végén adtak át egy kifejezetten menekült keresztény és muzulmán gyerekek taníttatására létrehozott iskolát, részben a kormány, részben a magyar katolikus hívek támogatásával. „Támogatjuk a helyi Szent József Klinika gyógyszerellátását is. A legnagyobb jelentőségű támogatást azonban egy keresztény település, Telskuf újjáépítésében tudtuk nyújtani. Innen ezerháromszáz keresztény családot űzött el az Iszlám Állam, több száz épületet pedig leromboltak. Kétmillió euró magyar támogatással néhány hónappal ezelőtt fejeződött be a település helyreállítása. Ezer család tért vissza korábbi lakhelyére, nemrégiben pedig négy év óta először ismét keresztelőt tartottak, mindjárt egyszerre négyet is.” Önbecsülést és munkát Sokan azonban még mindig hontalanul élnek, küszködve a megélhetéssel és az élet értelmetlenségének gondolatával. Hogy új életet kezdhessenek, a több százezer keresztény menekültet befogadó Jordániában a helyi Caritas támogatásával mesteremberek tanítják az embereket kegytárgyak készítésére. A bevétel által nemcsak megélhetésüket, de önbecsülésüket is visszakapják – fogalmazott Azbej Tristan. A magyar helyettes államtitkárság e mellett a program mellett egy fiatal lányoknak szóló munkavállalói programot is támogat.

Az iraki lányok készítette divattermékek szintén megélhetést és új életcélt jelentenek az érintettek számára.

Meghiúsult terrortámadások Vannak országok, ahol nincs ugyan háború, de rendszeresek a keresztények elleni atrocitások. Az egyiptomi koptokat havonta éri támadás, legutóbb tavaly karácsony és újév között

Karakter • parokia.hu • 45

hogy foglalkozzanak az üldözött keresztényekkel.” Az első nagy áttörést a washingtoni Fehér Házban érték el, ahol bemutatták a Hungary Helps programot. Ennek hatására az Egyesült Államok is elkötelezte magát egy hasonló program elindítására. „Ez óriási jelentőségű, hiszen amire mi 100 millió forintot tudunk áldozni, arra ők 100 millió dollárt” – fogalmazott Azbej Tristan. két halálos kimenetelű merényletet követtek el ellenük. „A biztonsági szervek idejében felfedeztek egy olyan Iszlám Állam-sejtet, amely a húsvéti ünnepek alatt akart támadni. Az volt a tervük, hogy először a szertartásokon tartanak ámokfutást és robbantanak, utána az áldozatok gyászszertartásán is. Mi nem tudjuk megakadályozni a hasonló eseteket, de a túlélők kórházi kezelésében Magyarország is részt vállalt a Honvéd Kórházzal összefogva. A koptok tavaly alapítottak Kelet-Közép-Európában egy új egyházmegyét, amely hat országot foglal magában, ennek a püspöki székhelyét Budapestre tették. Ezzel fejezték ki hálájukat a magyar nép iránt, amiért törődünk a sorsunkkal.”

Egy másik narratíva „Az, hogy nem a keresztények az üldözők, hanem őket üldözik – ez nem fér bele a nyugati liberális narratívába.

Vagy ha mégis, akkor átírják a tényeket, azt állítva, hogy nem vallási, hanem etnikai alapú tisztogatásról van szó. A nyugati világ még kevésbé vesz tudomást a közép-afrikai fenyegetettségben élő keresztények szenvedéseiről” – véli a helyettes államtitkár. „A Boko Haram terrorszervezet 2011 vége óta rendszeresen támad rájuk, egy kenyai egyetemen több mint 200 keresztény diák életét oltották ki, Nigériában pedig egy alkalommal több mint 200 keresztény család leánygyermekét rabolták el egy iskolából, akiket szexrabszolgaságra kényszerítettek. Van, akit még min-

46 • Karakter • parokia.hu

dig fogva tartanak, és a nyugati világ semmilyen segítséget nem nyújtott nekik.” Ösztöndíjprogram fiataloknak A nigériai menekülttáborokban több száz menekültre jut egy orvos, trópusi betegségek pusztítanak, a gyerekek harmada-negyede püffedt hasú, ami az alultápláltság vagy a férgesség jele. Ha nem a terrortámadásokban, akkor ott halnak meg az emberek – hívta fel a figyelmet Azbej Tristan. Észak-Nigériában iskolák és kórházak újjáépítésében vállalt részt eddig a magyar kormány, emellett ösztöndíjprogramot hozott létre üldözött vagy diszkriminált keresztény fiatalok számára. Tavaly 80-an, idén pedig több mint 150-en kezdték meg tanulmányaikat magyar egyetemeken. „Ha megszerezték az európai szintű tudást, visszatérnek hazájukba, ahol helyben tudnak segíteni.”

A szenvedők hangja Magyarország a világon először indított a kormányzat és a hívek összefogásával átfogó programot az üldözött keresztények megsegítésére.

Azbej Tristan azt mondta: „Kis ország vagyunk, egyedül nem tudunk elég segítséget nyújtani a szenvedőknek.

A kormány elsődleges feladata, hogy a magyar emberek boldogulását segítse elő – ez evidencia. Ezért kormányközi tárgyalásokat folytatunk, az ENSZ-hez fordultunk, nemzetközi konferenciákon próbálunk meggyőzni más szervezeteket,

Átlátható pénzmozgás A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a Hungary Helps program okos segítséget kíván nyújtani. „Elismerjük, hogy van keresztényüldözés, elmegyünk a közösségekhez, megkérdezzük, mire van szükségük, elhívjuk őket, hogy beszéljenek a nagyvilágnak a helyzetükről, és azt támogatjuk, amit ők kérnek, nem próbálunk okosabbak lenni náluk.” A program nagy előnye az is, hogy közvetlenül juttatják el az érintettekhez. „Nem átláthatatlan nemzetközi szervezeteknek adjuk a pénzt, ahol adminisztrációs költségként eltűnik a támogatás nagy része. Sem kormányoknak, amelyek szeretnek a többségi társadalomnak kedvezni, és hogy elnyerjék szimpátiájukat, a kisebbségi keresztények nem kapnának belőle.”

Az üldözöttek hosszú távon a szülőföldjükön akarnak maradni, Azbej Tristan felidézte, hogy az egyik iraki érsek arra kérte a magyar küldöttséget, tegyenek meg mindent a migráció ellen, mert elveszítik a fiataljaikat. „Amit az Iszlám Állam nem tudott elvégezni, azt elvégzi a migráció, és akkor végleg eltűnnek a keresztények a Közel-Keletről. Ne feledjük, hogy a közel-keleti kereszténység az egész világkereszténység gyökere. De nem a szép szavaknak, hanem a cselekvésnek van értelme – legyen az ima, adakozás vagy szakmai támogatási program.”

Jakus Ágnes

„Ártatlan vagyok, nagyon szeretem hazámat és a magyar népet” „Magyar ember nem hagyja el a hazáját!

Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!”

Ezek Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai. A lelkipásztor

az

1956

utáni

megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki.

„Amit igaznak vélt, helyesnek vagy jónak, amellett síkra szállt, nem törődött azzal, hogy esetleg hátránya származik belőle” – idézte vis�sza Gulyás Lajos református lelkész (1918–1957) alakját egykori barátja, dr. Balogh Zoltán.

A Dunántúlon, a nyugati határszélen – Levél, Mosonszolnok, Rajka és Hegyeshalom reformátusai között – szolgált lelkipásztor az 1956 utáni megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – Ezek Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai. 1957. január elején egy személyét rágalmazó újságcikk megjelenése után a református lelkészt nemcsak felesége, hanem több kollégája is az ország elhagyására kérte. Gulyás Lajos mégis maradt! Biztos volt ártatlanságában, hiszen a lincseléstől mentett meg egy államvédelmis határőrt. „Ildikóm! Csillám! Kicsi Anikóm!

Velem együtt ti is gyermeki szívetek minden szeretetével vegyétek körül

Édesanyátokat, hogy legyen ereje engem körötökbe hazavárni. Miként pedig ne engedjétek, hogy gyilkossággal és hazaárulással vádolják Édesapátokat, aki börtönben ül, mert a jó Isten látja és Ti is tudjátok, hogy ártatlan vagyok, nagyon szeretem hazámat és a magyar népet” – írta gyermekeinek a börtönből 1957 március végén, még az elsőfokú bírósági tárgyalást megelőzően.

A kádári megtorló gépezetnek

Gulyásra is szüksége volt az „ellenforradalom” mítoszának megteremtéséhez. Ezért harmadrendű vádlottja lett a Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető, a Győr Megyei Bíróságon tárgyalt Földes Gábor és társai-pernek. A vád „egyházi reakciósként” tekintett rá.

Gulyás Lajos lelkészi szolgálatát az 1940-es évek elején kezdte. Először a felvidéki Felsőgelléren volt segédlelkész, majd miután feleségül vette Puskás Gabriellát, Balatonszepezdre került. 1944-ben, a német megszállás idején csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, üldözött zsidókat is mentve, amiért a nyilasok letartóztatták. „…az ellenem elkövetett méltánytalanságokból regényre is telnék…” – írta hosszú évekkel később, hiszen a háborút követően a kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene. Egyik totális rendszer sem tűrte el bátor, elveiért kiálló, autonóm személyiségét. A háború után lelkészi hivatása gyakorlása mellett politikai pályára lépett, az 1947-es választásokon kisgazdapárti képviselőjelölt volt.

Karakter • parokia.hu • 47

A forradalom kitörése utolsó szolgálati helyén, a nyugati határ melletti Levélen érte. Miután értesült az október 26-i mosonmagyaróvári sortűzről, a helyszínre sietett. A határőrlaktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy tisztet.

Másnap Gulyás felszólalt a levéli falugyűlésen. Mindig a törvényes rend pártján állt, ezért a jelenlévőket nyugalomra intette, míg az országos rend és kormányzat ki nem alakul. Kérte továbbá, hogy tartózkodjanak a bosszútól. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács. Október 29-én a mosonmagyaróvári városi nemzeti tanács megbízta azzal, hogy őket képviselve vegye fel a kapcsolatot a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel. Először Hegyeshalomra küldték, ahol két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval beszélt. Ezt az epizódot a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.

Gulyást elsőfokon a Földes Gábor és társai-per harmadrendű vádlottja-

48 • Karakter • parokia.hu

ként ítélték halálra. A győri pernek a hatalom különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt, és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra kiszabott halálos ítéletet az ügyet másodfokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette.

A másodfokú ítélet kihirdetését megelőző napokban Győry Elemér dunántúli püspök felkereste az Elnöki Tanács elnökét, Dobi Istvánt és átadta neki a dunántúli egyházkerület kegyelmi kérvényét, Bereczky Albert püspök levelével együtt. Bereczky a református egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyetemes Konvent elnöksége nevében egyetértőleg terjesztette be Dobinak a dunántúliak kérvényét. Győry 1958 októberében arra emlékezett vissza, hogy e találkozás alkalmával Dobi „nagyon határozottan megígérte, hogy azt nem engedi, hogy egy református papot kivégezzenek”.

A másodfokú ítélet kihirdetésekor Gulyás védőügyvédje, dr. Richter László átadta a bíróságnak a dunántúli egyházkerület kegyelmi kérvé-

nyének egyik példányát, amit napokkal korábban Dobi is megkapott.

A Gulyás Lajos ügyében született kegyelmi kérvények mit sem számítottak, mivel ezeknek jogvesztő hatálya nem volt, az egyház magánszemélynek számított. Egyedüli jogi lehetősége a kegyelmezésre jogosult testületnek, az Elnöki Tanácsnak lett volna, hogy megmentse Gulyás életét.

A szőnyi református családból származó Dobi István a Győry püspöknek tett ígéretével szemben nem mentette meg a levéli lelkészt. Így tett más halálraítéltek esetében is, senkinek sem adott kegyelmet.

A kádári megtorló hatalom tehát nem kegyelmezett a határőrtisztet megmentő református lelkésznek, akit 1957. december 31-én Győrben ártatlanul végeztek ki. Gulyás Lajos rehabilitációjára még 33 évet kellett várni.

A Gulyás feletti ítéletet az első semmisségi törvény (1989. évi XXXVI. törvény) 1. §. alapján a Győr–Sopron Megyei Bíróság 1990. március 29-én semmisnek mondta ki.

Erdős Kristóf tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága

OLVASTUK – AJÁNLJUK „Olyan, mint a folyó két partja: kereteket ad az élő víz folyamának, hogy az ne szétterüljön, hanem eljusson azokhoz, akiknek szükségük van rá, hogy bennük is elmélyülhessen az Ige üzenete” – Literáty Zoltán, a Titkok peremén című prédikációskötet szerkesztője így jellemezte Szűcs Ferenc teológiai professzor mély emberismeretéhez társuló dogmatikai és bibliai teológiai felkészültségét a kötet bemutatóján. Igehirdetései révén egykori hallgatósága után a kötet olvasói is megmerítkezhetnek Isten kegyelmének mélységeiben.

Egyetemes és református – ezzel a címmel jelent meg az a tanulmánykötet Szűcs Ferenc szerkesztésében, amely a Második Helvét Hitvalláshoz kapcsolódó budapesti konferencia tizennyolc előadását tartalmazza. A történeti, bibliai teológiai, dogmatikai-etikai és gyakorlati teológiai írások megvilágítják, mit üzen ma a hitvallás szövege. Részletesen szó esik bennük többek között a hit és a szeretet regulájáról, a két testamentum kapcsolatáról, a hit és a cselekedetek összefüggéséről, valamint a kiválasztás és az eleve elrendelés kényes kérdéséről is. Összhang címmel jelent meg az Apostoli Hitvallásról szóló beszélgetőkötet, melyben Szűcs Ferenc teológiaprofesszort Fekete Ágnes rádiós szerkesztő kérdezi. Amint azt a szerkesztő a kiadvány bemutatóján elmondta: „E kötet közös tanulásról szól. Tanító és tanítvány együtt kuporodnak a Szentháromság Isten asztalához, folytatnak vele párbeszédet, és kérdezik őt önmagáról.”

Szent Ágoston áhítattal közeledik a zsoltárok szövegéhez, amelyeket szent szövegnek tekint. Zsoltármagyarázataiban a fordításkritika csak a legszükségesebb esetben kap helyet, célja inkább az, hogy Istenre emelje tekintetünket. Tudja, hogy a Szentlélek művét tárja fel hallgatóságának, misztériumot. Zörget, és megmutatja, hogy a zörgetőnek ajtó nyílik; aki keres, talál, ha nem fölényesen és önmagát igazoló erőszakkal akarja megfejteni a titkot.

Ellis Potter svájci apologéta tizenöt évig élt zen buddhista szerzetesként egy kaliforniai kolostorban, mielőtt az élete egészen más irányt vett. Életének és megtérésének történetébe, kérdésfelvetéseibe és kiérlelt válaszaiba Izsák Norberttel folytatott beszélgetéséből nyerhet bepillantást a magyar olvasó, aki a világon először lapozhat bele a Meredek görbén Istenhez című kiadványba.

Karakter • parokia.hu • 49

Isten az igazság legfőbb forrása, de mit is jelent ez pontosan? A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? – A többi közt ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki fellapozza Ellis Potter Honnan tudod? Az ismeret négy forrása című művét. A Biblia, az emberi racionalitás, az emberi tapasztalás és a közösség mint az élet megértésének és a valóság megismerésének négy forrása nem játszhatók ki egymás ellen. Hogy hogyan teremthető köztük jótékony összhang? – az erről való gondolkodásban segít a könyv.

Éreztük már úgy, hogy Istennel való kapcsolatunk alacsonyabb- vagy éppen felsőbbrendű másokéhoz képest?

Ha igen, akkor nekünk szól Gary Thomas Megszentelt utak című könyve. A szerző kilenc spirituális alkatot különböztet meg, rávilágítva arra, hogy legalább ennyi módon közeledhetünk Istenhez, és miként lehetne különbözőségeinkből – egymás tiszteletben tartásával – egység.

Ma már bárkiből lehet szülő – de mégis, hogyan legyünk jó szülők? Mihez kezdjünk a kisgyermekes időszak szorongásokkal teli szakaszában? Miként nevelhetjük gyermekünket egészséges érzelmi életre, a szükséges korlátok megtartására és a megbocsátás képességére? Hogyan szakíthatunk időt egymásra házastársunkkal, hogy gyermekeink valóban biztonságos és szeretetteljes közegben nőjenek föl? Gary Chapman 12 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk című könyve kiváló választás lehet fiatal házasoknak, gyermeket váróknak, édes- és mostohaszülőknek, nagyszülőknek, gyermekotthonban dolgozó nevelőknek és pedagógusoknak is.

Életünk története nem más, mint kríziseink története. Isten terve a bűneset óta a fájdalmon keresztül bontakozik ki. A jó hír, hogy kibontakozik, a nagy kérdés azonban az, vajon fakadhat-e minden völgy mélyén forrás? Erre keresi a választ Révész Szilvia Keserűből édeset. Istennel a kríziseken át című könyve, amely azt is megvilágítja, melyik menekülőút nem hoz megoldást kríziseinkre, mikor kell irányt változtatnunk, és mit nyerhetünk, ha kitartunk formálódásunk legnehezebb időszakaiban.

A bizonytalanság az egyik legnehezebben elviselhető tényező az ember számára. Múltunkat ismerjük, jelenünket alakítjuk, de mit hoz a jövő? A reménytelenségünk életünk minden területén jelentkezhet: a társkeresésben, a házassági konfliktusainkban, a gyermekáldást vagy a karriert illetően. Tapolyai Emőke könyve rávilágít: az elégedettség független körülményeinktől, a jövőbe vetett reménység pedig a múlt bizonyosságain alapszik – Istenen, akinek megtapasztaltuk már hűségét, és aki nemcsak velünk van, de egyszer mi is ott leszünk vele. Így lehetünk Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel.

50 • Karakter • parokia.hu

Szeresd, akit elvettél!

A boldog házasság ismérveiről, az elköteleződést megelőző időszakról és a konfliktusok rendezéséről is szó esett az Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal címmel tartott pódiumbeszélgetésen az idei házasság hetén.

Akik a házasságukról vallottak: Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita – a házasság hete idei arcai; Szandi (Pintácsi Alexandra) énekes és férje, Bogdán Csaba; Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője és férje, Győri Tamás József. Az est moderátora Stumpf Kata, az M2 Petőfi TV szerkesztő-riportere volt. „Biztosan akarom-e?”

Az egymás mellett szóló döntés meghozatalában nagymértékben segítette a párokat bizonyos kérdések tisztázása még az igen kimondása előtt – tudtuk meg. Fazekas Rita elárulta: fel kellett tennie magának a kérdést, biztosan akar-e olyan férfi felesége lenni, aki színészi munkája miatt nem otthon tölti az estéket, hanem a színpadon.

Zámbori Soma azt mondta, az sosem volt kérdés számukra, hogy a másik-e az igazi. Az első kérdést Isten tette föl nekik azon a lelkészen keresztül, akinek az igehirdetése hatására mindketten Jézus Krisztus mellett döntöttek. A lelkész megkérdezte, együtt járnak-e, ezzel mintegy azt

Karakter • parokia.hu • 51

tudakolva meg: komolyan veszik-e egymást. És mivel komolyan vették, szívesen jártak hozzá jegyesoktatásra is, amely fontos megalapozása lett a házasságuknak. „Rá merem bízni magam” Fiatal teológushallgatóként neki leginkább a hittel kapcsolatban voltak kérdései – árulta el Győri Virág. Ahogy megismerte Tamást, amellett, hogy vonzódott hozzá, úgy találta, kérdéseire egyetemista társánál válaszokra talál. „Olyan férfinak láttam őt, akire rá merem bízni az életemet.

Tudtam, bármi történne is közös életünk során, együtt el tudjuk majd hordozni.”

„Alig vettem észre” Férje arról beszélt, őt kezdetben csak az érdekelte, hogy elvégezze a teológiát, nem gondolta, hogy diákéveiből „párkereső túra” lesz. „Isten sok jelet adott, sokan össze is kötöttek minket Virággal, de bennem ott motoszkált a kérdés: tényleg ő-e az, és most van-e ennek itt az ideje. A szüleim házassága nagy példa volt előttem, őket is Isten vezette egymáshoz. Az Ő vezetését kértem én is a saját életemre nézve, amit meg is adott, csak amikor odahozta elém azt a lányt, akit nekem szánt, alig vettem észre.” A lelkész hozzátette: mivel nem kereste Virágban a partnert, nem azért próbálta segíteni megtérését, hogy udvarolhasson neki. Mire azonban elérkezett ez a pillanat, addigra a lányban is megszilárdult az elköteleződés Isten iránt. „Rögtön befogadtak” Vajon mi az, amit fontos feltérképezni még a házasságkötés előtt a másik-

52 • Karakter • parokia.hu

kal kapcsolatban? – tette fel a kérdést Stumpf Kata. Fazekas Rita szerint jó, ha az alapértékek azonosak. „Mi rengeteget beszélgettünk, amiből ez kiderült” – mondta. Soma azt mondta, a lila ködben nem voltak ez ügyben kérdései. „Ilyenkor úgy szereted a másikat, hogy mindegy, mit csinál. Amikor viszont eljön a pillanat, hogy megválaszoljuk a kérdést: valóban lehetnénk-e egy életen át egymás másik fele, akkor számítanak az érvek. Nekem fontos volt, hogy a szüleink egy pillanat alatt kölcsönösen befogadtak minket. Számított, hogy ugyanazokat a dolgokat kedveltük Ritussal, és abban is egyetértettünk, hogy nagy családot szeretnénk.”

Az igazán boldog házasságok „Nekünk is fontos szempont volt, hogy a családjaink hogyan fogadtak minket. Az elfogadásuk, csakúgy, mint a barátainké, megerősítést jelentett számunkra. Lapszerkesztői tapasztalatom mondatja velem, hogy az évek hosszú során megismert élettörténetek tanúsága szerint az igazán boldog házasságok azok szoktak lenni, amelyekben nincsenek nagy különbségek a férfi és nő között a biológiai ritmusukban, a politikai nézeteiket illetően vagy a társadalmi közegüket tekintve.

Vannak, persze, áthidalható különbségek, de ezeket jó az elején végigzongorázni, például ha más társadalmi osztályból érkezünk vagy nagyon különböző a származási családjaink értékrendje. Ezek ugyanis egy idő után neuralgikus pontokká válnak.” „Sokat alakultunk” Egy nagy különbségről azonban a Győri házaspár is említést tett. Győri Tamás elmondta, tizedik generációs lelkészjelöltként, humán érdeklődésű egyetemi hallgatóként ült le Virág édesapjával beszélgetni a lánykérésről. „Ő nem ismerte a romantikus elképzeléseket, azonnal pörögtek a számok a fejében. Azt mondta, öt év múlva megkérhetem a lánya

kezét. Végül sikerült az ötöt egyre lealkudni.” „Nem mertem lépni” Szandi és férje, Bogdán Csaba példája azért is elgondolkodtató, mert viszonylag nagy hátrányból indult a kapcsolatuk, mégis boldog házasságban élnek csaknem húsz esztendeje. Az értékrendjük azonban nekik is megegyezett kezdettől fogva – számolt be a családfő. „Próbák után sokat beszélgettünk, a hitről is. Mindketten nagyon vonzódtunk a másikhoz, de a nagy korkülönbség miatt nem mertem lépni Szandi felé. Ő lépett a tettek mezejére. Két-három hónapos ismeretség után elkezdtünk titokban üzengetni egymásnak.”

Ötéves huzavona „Amíg ki nem derült, hogy ez köztünk több, mint barátság, édesapám Csabit szerette a legjobban a zenészek közül” – vette át a szót felesége. „De ahogy tudomást szerzett a kapcsolatunkról, ötéves huzavona vette kezdetét. Nagyon megnehezítette a dolgunkat, anyukám folyamatosan falazott nekünk. Csabival együtt jártunk misére, de utána szerettünk volna még időt tölteni egymással, randizni. Azt hazudtam otthon, hogy csak a barátnőmnél voltam, emiatt, persze, lelkiismeret-furdalásom volt.” „Nem nekem lett igazam” Férje úgy folytatta: „Mi annyi mindenben rácáfolunk az alapigazságokra: nagy a korkülönbség, egy szakmában dolgozunk, napi 24 órában együtt vagyunk, más gyökerekkel rendelkezünk, mégis együtt vagyunk, mert szeretjük egymást, és mert egymás-

ra tudtunk hangolódni. Pedig óriási viharokon mentünk keresztül. Nekem nagyon jólesett, amikor az esküvőn Szandi édesapja azt mondta: örülök, hogy nem nekem lett igazam. Minket ez megedzett, és valóban bizonyítottunk, bár nem ezért csináltuk végig.”

Szeresd, akit elvettél!

Tudat alatt is érezték, hogy kell, ami összekösse őket, és persze, sok mindent tudatosan határoztak el, miután meghozták a döntést egymás mellett – erről Győri Tamás beszélt. Például azt, hogy alkalmazkodnak egymáshoz, és vállalják az összecsiszolódást annak minden kellemetlenségével együtt. „Először azt látjuk meg egymásban, hogy mi az, ami összeköt, csak később azt, hogy mi az, ami elválaszt. Karinthy mondta, hogy Isten azért adta a szerelmet, mert józanul senki nem nősülne. Gyökössy Endre pedig azt, hogy ha elvetted, akit szerettél, akkor szeresd, akit elvettél.” „Legszívesebben világgá mentem volna” Virág a házasságba hozott eltérő mintákról beszélt, mint olyan nehézségről, amelyet együttes erővel le tudtak küzdeni. Mint mondta, otthon nem tudta megtanulni, mit jelent egy konfliktushelyzetben őszintén vállalni a véleményét, és nem szőnyeg alá söpörni a problémát. „Az összecsiszolódás időszakában Tamás nem hagyta, hogy ezt a mintát kövessem. Ha fájt is, arra késztetett, hogy kivesézzük a problémákat. Legszívesebben világgá mentem volna, de a szívóssága segített ezt leküzdeni. Ma nem lenne ilyen boldog és jól működő a kapcsolatunk, ha nem lennénk túl már egy csomó vitán!”

Kinek van igaza?

Nemcsak a Győri házaspárnak, de Zámboriéknak is iránymutató volt az a bibliai Ige, hogy a nap ne menjen le haragotokkal. Sokszor addig nem feküdtek le, amíg meg nem bocsátot-

tak egymásnak, tizennyolc éve tartó házasságuk alatt soha nem hordozták napokig haragjukat. Fazekas Rita azt mondja, szeretett volna igazán jó házasságban élni, és tudta, hogy ezért dolgozni kell. „Sokat olvastam, mire rájöttem, hogy nem az számít, melyikünknek van igaza, hiszen annyiféle igazság van, ahány szereplője van a konfliktusnak. Sokkal fontosabb, hogy azt a szövetséget megtartsuk, amit egymással kötöttünk. Ennek érdekében pedig bátran meghallgathatjuk a másik oldalt is.”

Folyosói jelenet A beszélgetésen szó esett arról is, hogy a feleségek nem mindig tudták vagy merték elmondani férjüknek, mi nyomja a szívüket, és olyan is volt, hogy nem talált meghallgatásra, amit mondtak. Ilyenkor leveleket írtak társuknak, ami segített rendezni elhúzódó konfliktushelyzeteket is. Az is több párral megtörtént, hogy amikor külön ágyban akartak aludni, akkor hálófelszerelésükkel a kezükben összetalálkoztak a folyosón, és nevetésbe fulladt a teátrális jelenet, vagy hogy egy fél éjszaka elteltével mégis visszahurcolkodott a hitvesi ágyba, aki tüntetni próbált.

Félre a patikamérleggel!

Csak két alázatos embernek lehet boldog házassága – osztotta meg házasságuk mottóját, Gary Chapman párterapeuta gondolatát Győri Virág. „Akkor működhet jól a házasságunk, ha a saját érdekeink elé helyezzük a másikat, és nem méricskéljük patikamérlegen, hogy ki mennyit adott bele a gyerekekkel töltött időbe vagy a háztartásba” – fejtette ki.

Hármas szövetség A legjobb tanács, amit a házaspárok adhattak, az az, hogy érdemes a házassági szövetséget hármas szövetségként, Istennel szoros együttműködésben megkötni. Fazekas Rita arról beszélt, Isten nélkül nem tudnának férjével egymásnak tiszta szívből megbocsátani és nem felhánytorgatni egymás vétkeit, mulasztásait. Győri Virág azt mondta: vitás helyzetekben Isten Lelke mindkettejükben munkálkodik. „Amikor pokolra kívánnám a másikat, szép lassan elkezd dolgozni a szívemben, és szelíden rátapint, hogy én sem viselkedtem vele szépen. Ugyanez lezajlik a férjemben is, és egy idő után feloldódik a konfliktus.” Önmegvalósítás helyett szeretet Isten nélkül is lehet jó házassága valakinek, ha betartja a házasság játékszabályait – vélekedik Győri Tamás lelkész. „Igaz, a boldogság játékszabályait Isten nélkül betartani viszont nagyon nehéz. Bár a templomi esküvő sem jelent védőoltást a házassági krízisek ellen, és nem ad fölmentést a házasság ápolása alól.

Hiszen az egész arról szól, képes vagyok-e a másikat előtérbe helyezni, magamat pedig háttérbe tolni. És amikor ezt teszem, akkor találom meg igazán önmagamat is. Az emberségünk nem az önmegvalósításról szól, hanem arról, hogy kibontakoztassuk a szeretetet. Ehhez állandóság kell. Arra pedig könnyebb szert tenni, ha odakötöm magam az Örök Állandóhoz, a létezés forrásához, aki változatlan.”

Jakus Ágnes Fotó: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 53

A tükör, ami(t) összetör(sz) A párkapcsolati kötődési tér szent tér, ahol vagy a szeretet erői, vagy az életellenes erők érvényesülnek. Talán ezért sodródhatnak még lelkészházasságok is a válás szélére. Az intő jelek közé tartozik a házasélet megváltozása és a nyitás egy harmadik személy felé. De vajon hogyan juthat el egy krízisbe jutott házaspár az érzelmi biztonság megteremtéséig?

A lelkészházasságok krízishelyzeteiről Szőke Etelka református lelkés�szel, lelkigondozóval, pár- és családterapeutával, a Gyökössy Szolgálat munkatársával beszélgettünk.

Miben különbözik a lelkészek házassága más házasságoktól?

A lelkipásztorok az életformájukkal is szolgálnak. Ha jó a házasságuk, akkor az a gyülekezetben is áldást jelent, ha viszont nem tudnak együttműködni a házastársukkal, vagy Isten előtt nem tudnak egyként megállni, a szolgálatra és a lelki életre épülő életvitelük egyre masszívabb falakat képes húzni közéjük, mígnem teljesen szétzilálja őket.

Mi az oka ennek?

A házastársi kapcsolat a felnőttkori fő kiemelt kötődési tér. Ami ebben zajlik, annak egy kompenzatív formája vagy épp ellenkezőleg: egészséges áldása jelenik meg a gyülekezetben. Ha például egy lelkész bizonytalanul kötődik a párjához, akkor nem elégülnek ki a belső egyensúlyához szükséges kötődési szükségletei. Ezért ezeket a vágyakat, élményeket megpróbálja

54 • Karakter • parokia.hu

a gyülekezetben megélni, elkezd ott a teljesítményre figyelni vagy valakikhez túl közel kerülni. Nem érzékeli a kompenzatív működéseket, de hosszú távon ezek kitermelik azokat a kötődéseket, kifáradásokat, kiégéseket, amelyek folyományaként azt érzi: sokat tettem, mégsem jön vis�sza, amire szükségem lenne. Mindez elkeseredést, bezárkózást vált ki a lelkész részéről, ami egy negatív folyamat kezdete, és rossz véggel zárul. Ha viszont jó egy párkapcsolat, akkor az a szeretetdinamika, ami a pár között zajlik, tudattalanul is megjelenik a nyitottságban, a ráhangolódásban a gyülekezeti tagok, a közösség felé, ahol sokkal asszertívebben van jelen a lelkész. Vagyis egészséges mértékben jeleníti meg saját szükségleteit és tiszteletben tartja másokét is.

Mit tehet egy lelkészházaspár saját intim szférája megőrzéséért, biztosítva azt is, hogy ne zárkózzon el a gyülekezettől?

Egyre inkább azon az állásponton vagyok, hogy jó, ha nem merev a határ a lelkészpár és a gyülekezet között, ugyanakkor fontos, hogy ezt

a határt ne külső körülmények szabják meg, ne is elvárások mentén alakítsuk ki, hanem a saját kapcsolatunk minősége alapján. Az a jó, ha a pár olyan mértékben nyitja meg például a parókiát mások előtt, amennyire azt a kapcsolatuk elbírja. Ha tudnak együtt imádkozni, akkor áthívhatnak másokat magukhoz imaközösségbe. Ha nem tudnak, de megnyitják az ajtajukat a hívek előtt azzal, hogy akár bármelyik este átjöhetnek hozzájuk, akkor átjáróház lesz az otthonuk, miközben ez feszültséget okoz köztük.

Hogyan hat a párkapcsolat az Istennel való kapcsolódásra?

Ahol a párkapcsolat nem működik, nincs bizalmi, kielégítő, biztonságos érzelmi kötődés, ott az istenkapcsolati tér is elkezd eldugulni a lelkész életében. Előbb-utóbb már csak a feladatokat végzi, de nem tud föntről erőt és küldetésélményt találni, és sokszor az imádsága is elakad.

A párunkkal és az Istennel való kapcsolódás tere tehát szent tér, és ha az egyik kapcsolatban zavarok vannak, az általában a másikban is jelentke-

zik. A párkapcsolat ugyanis egyfajta tükör, amelyben megláthatjuk a tudattalanul lefutott projektjeinket, azt, hogy hogyan is kötődünk. Isten is odamutat sokszor a párkapcsolati diszfunkcióinkra, mert hozzá is akkor kerülhetünk közelebb, és akkor tölthetjük be azt az emberi küldetésünket, hogy a Krisztus arcát kiformáljuk, ha a mellettünk lévő kiemelt kapcsolódásban alávetjük magunkat a formálódásnak. Érdekes, hogy sokszor tesznek arról bizonyságot párkapcsolati krízisen túljutott párok, hogy az istenkapcsolatuk minősége is változik. Hiszen ahogy rájönnek, hogy a másik nemcsak egy bántó fél, a hiányok okozója, hanem ő is hiányokkal küzd, szükséget szenved – vagyis ahogy kölcsönösen észreveszik a másikat és elkezdenek egymásra hangolódni –, elindul a gyógyulás.

Miért tűnik úgy krízishelyzetben, mintha Isten is elhagyott volna minket?

Mivel a pszichés kötődési érzéskötegeink az istenkapcsolatunkban is megjelennek, gyakran fel is használjuk Istent egy-egy kompenzációra – ha baj van, akkor „mozgatjuk” Őt. Vagyis azt várjuk, hogy Isten segítő szerepben legyen, hézagpótló legyen – a mi elképzeléseink mentén.

Sokszor ehhez Ő illeszkedik, mert alázattal és szeretettel kapcsolódik az emberhez. De van egy pont, ahol azt mondja: eddig engedtelek, hogy ezen a mintán keresztül érzékelj engem, de most gyere át egy kicsit te az én asztalomhoz. Kopogtam, beengedtél, veled vacsoráztam, de most te vacsorálj velem. Ezek az istenkapcsolati krízisek, amikor az ember nem érti, hogy valami miért úgy alakul, ahogy.

gyent. A krízis miatti feszült vagy épp dermesztő állapotban hozzá is nehezebben kapcsolódunk. Ettől még nem jelenthetjük ki, persze, hogy Isten nincs ott és nem akar segíteni. Sőt, ha elakad az ő embere, akkor gyakran kívülről segít, például küld valakit, aki segítséget ajánl fel.

A lelkészpárok egyébként, ha az utolsó pillanatban kérnek is segítséget – mert jellemzően még csak nem is a 24., hanem a 29. órában jönnek –, nem ragadnak annyira bele abba, hogy én, én, én, hanem könnyebben megnyílnak a másikra. Érzik, hogy Isten is erre a fejlődésre és szeretetre hívja őket. Ezért hamarabb motiváltak lesznek az együttműködésre, amellett kitartóbbak is, hiszen az hos�szabb lelki folyamat, amikor bizonytalanságot, bizalomvesztettséget, beállt rossz kötődéseket kell átdolgozni. Míg más párok egy idő után elveszítik a türelmüket, mert még mindig nem történt olyan nagy változás, ők azt mondják: ha most nem látjuk is, hisszük, hogy Isten itt van és segít. Ez a hit meglátszik a nyílásban, az önreflexivitásban is.

Manapság sajnos mégis egyre több lelkészházasság felbomlik. Milyen vészjelekre érdemes figyelni, hogyan lehetne megelőzni a végső kenyértörést?

Közhely, de igaz: egy házasság nem kér enni, viszont éhen tud halni. Vagy, hogy egy másik képpel éljek: a házasság olyan, mint egy kézifék nélküli autó a lejtő közepén. Ha nem fektetünk bele energiát, nem nyomjuk azt a gázpedált, akkor elindul lefelé. Ezt, persze, nem biztos, hogy érezzük, mert lassan megy, de amikor már ütközünk, az nagyon fog fájni. Ebből is látszik: a házasság nem tud stagnálni, még ha mi sokszor ezzel áltatjuk is magunkat. Amikor úgy tűnik, most semleges az életünk, ő is csinálja a maga dolgát, én is az enyémet, az sajnos már lefelé ívelés. A párkapcsolat szent tér, ahol vagy a szeretet erői, vagy az életellenes erők kapnak teret. A határhúzás mindig belülről történik: mindenki maga érzi, men�nyit bír. Teljesen természetes, persze, hogy a szolgálat miatt időlegesen háttérbe szorítjuk érzelmi szükségleteinket, de néhány nap múlva már

Ilyenkor kérdezi azt is: hol van Isten.

Még egy lelkészházaspár tagjaiban is megjelenhetnek azok a kételyek, hogy Isten miért engedte meg ezt a helyzetet, miért enged ilyen mélyre sül�lyedni, miért engedi meg ezt a szé-

Karakter • parokia.hu • 55

dübörög a szükség, a vágy, mert szeretnénk a társunkkal minőségi időt tölteni. Ilyenkor már egy mozdulattal mindent félresöprünk, és este leülünk beszélgetni, végre egymásra figyelünk.

Amikor viszont valaki bizonytalanul kötődik, akkor hajlamos elfojtani vágyait, szükségleteit. Így telnek el hetek, hónapok, és ezt jóvá is hagyja, mert úgy van vele: nagyjából elvannak a párjával, nem ég a ház, egyikük sem esik össze a fáradtságtól, hogy a másik felkarolja. Ilyenkor két dolog is fontos jelzés lehet számunkra. Az egyik, hogy mennyire vagyunk érzelmileg nyitottak egymás felé, a másik pedig a házaséletünk, ami szintén tükörként szolgál. Ha a házaséletünk nem kielégítő, nem örömforrás, nem tudunk benne jól együtt lenni, feloldódni, vagy csak ritkán tudunk, akár elégedetlenség van valamelyik oldalon, az intő jel.

Ha a férj vagy a feleség részéről nincsenek vágyak, ha nem jó az együttlét, funkciózavarok vannak, vagy ha a felek nem oldottak, mert például az ágyban is teljesítményorientáltak, az egyfajta kompenzáció jele. A házasfelek ugyanis a szexuális aktusba igyekeznek belevetíteni olyan érzéseket, amelyeket a kapcsolatban nem kapnak meg. Ez azonban nem kielégítő,

56 • Karakter • parokia.hu

viszont alkalmas arra, hogy az egyik fél részéről akár túlhajtottá váljon a szexualitás. Míg az egyik fél azt hajtogatja, hogy neki erre szüksége van, addig a másik – gyakrabban a nő – kihúzódik, mert nem tudja elviselni, hogy tárgyként kezeljék. A házaspár egyikéből üldöző, a másikból menekülő válik. Létrejön az ördögi kör, rögzül ez a rossz intim párbeszéd, majd egy idő után az üldöző is elfárad a sok elutasításban, visszavonul, és szépen beáll a csend. Ez a csend pedig akkor robban, amikor jön valaki, aki megpiszkálja az egyik fél oldaláról ezt az állóvizet, vagy amikor a házaspár egyik tagjából kirobban, hogy már nem tud tovább így élni. Általában a megcsalás is arról szól, hogy így nem lehet tovább élni, csak ezt nem tudják felszínre engedni, szavakba önteni. Azzal jelzik, hogy beborítják a házasságukat „valakivel”, azzal, hogy vagy megjavítják, vagy legyen vége.

lünk egymásra. Ezekhez képest kompenzatív szexuális forma a vigaszszex vagy az érzelemmentes szex. Az efféle személytelen szexualitásban az a nyereség, hogy az ágyban a pár elhiszi, megéli, hogy mégiscsak van köztük valami kapcsolódás. Például, van egy konfliktus, amit nem sikerül megbeszélni, verbalizálni, elzárkózás történik, de aztán este csak lesz összebújás, bizonygatva, hogy van szeretet is. A feleség többnyire azzal vigasztalja magát, hogy „csak tudok még rá hatni, és ezzel kontrollt tudok gyakorolni felette”.

A férj pedig azzal, hogy „csak szeret, ha beenged, ha nyit felém”. Csakhogy mindenki egyedül önmagát vigasztalja. Az ilyesfajta, kompenzatív szexualitás valójában olyan, mintha egy projektorvászon a pár közé esne a szexuális aktus közben, és mindketten a fehér falra vetítenék azt, amire valójában szükségük van. És közben nem érzékelik a másikat benne, tehát nem valódi a kapcsolódás, a találkozás. Nincs oldott játék, amiben válaszokat adunk egymás érintésére, egymás gesztusaira – mert az egészséges szex tulajdonképpen párbeszéd, amelyet a vágyak formálnak, és amely az érintések világában történik.

A házasságtörés tehát gyakran vészkiáltás.

Ha nem jó a kapcsolat, hogyan szenved a nő és hogyan a férfi?

Ha már beáll az eltávolodás, a férfiaknak általában az a mély mondata, hogy „kudarcot vallottam, nem felelek meg neki, nem vagyok elég jó”. A feleségnek pedig mintha az lenne az alapmondata, hogy „elhanyagol érzelmileg, nem vagyok fontos neki, nem számítok neki, nem törődik velem, magamra hagy, cserben hagy”.

Miként írható le az egészséges szexualitás?

Két fogalommal: az egyik a személyiségközvetítő szexualitás, amihez érzelmileg is összhangban kell lennünk, a másik pedig a szinkronszexualitás, ami azt jelenti, hogy figye-

Miben segíthet a párkapcsolati terápia?

Egy terápiás folyamat abban segít a pároknak, hogy megértsék, mi zajlik a visszatérő konfliktusaik mélyén.

Ahogy elkezdik jobban érteni magukat és a másikat, egyre inkább merik

vállalni a szükségeiket és a félelmeiket egymás előtt. Megismerhetik, milyen érzelmi kölcsönhatásban élnek, mit váltanak ki egymásból.

Sokszor hangot is adnak megdöbbenésüknek: én nem is tudtam, hogy amikor te veszekszel, akkor valójában félsz valamitől. Például attól, hogy elveszítesz, és azért vagy tüskés.

Miért csak a „29. órában” jutnak el a lelkészek a házasgondozásra? Általában a társadalomban is jellemző, hogy nem az igényesség, hanem a vészforgatókönyvek hozzák el a párokat: amikor már a legmélyebb, legelrejtettebb fájdalmak törnek elő. Ám az akár féléves folyamat is lehet, hogy helyreállítsuk a bizalomvesztettséget, hogy utána átdolgozhassuk a rossz kötődési dinamikákat.

Lelkészként szembenézni azzal, hogy krízisben vagyok, nem működik a párkapcsolatom, segítséget kell kérni, egyet jelent annak vállalásával, hogy a hitem is a kudarcot vallott, talán az Isten-kapcsolatom is. Hiszen megkérdőjelezem azt is, hogy biztos jól értettem-e meg, hogy ő-e a társam.

Egy lelkésznek ilyenkor a munkahely sem jelent biztos pontot, hiszen az is összefonódik az életterével. Ha szembenéz a válsággal, és nem tagadja vagy halogatja a megoldását, akkor az általában olyan erőket szabadít föl, amelyekkel nehéz fölmenni a szó-

székre, nehéz kedvesnek lenni a gyülekezeti tagokkal. Ez a globális krízis sok kudarcélményt és szégyent is előhoz. Ezeket nem szívesen éljük át, főleg nem ország-világ, az egyház és a gyülekezet előtt. A lelkészek ezért gyakran inkább a végsőkig pakolják a szőnyeg alá ezeket a dolgokat, míg már elefánt nagyságú szőnyeg van a szoba közepén, amitől nem tudnak egzisztálni. Na, ekkor jönnek általában segítséget kérni, pedig sokkal könnyebb, amikor még megelőzhető a baj.

Mire jó mégis a krízishelyzet?

Nagy lehetőség ez az újrarendeződésre, de arra is, hogy valódi szeretetkapcsolatot alakítsunk ki saját magunkkal is, hiszen az is egy lelki kötődési tér, ahogy magunkhoz kötődünk tudattalanul. Gyakran ebben a viszonyban sem a szeretet van, hanem azok a sebek, kompenzálások, amiket magunkkal hoztunk. Ezek miatt nem merik a sebezhetőséget felvállalni a kapcsolatban sem, hanem védik magukat: vagy elzárkóznak, vagy támadnak, de nem tudnak a valódi kötődési szükségeikkel jelen lenni. A krízis tehát szembesít minket a céltévesztésünkkel.

Hogy valamit nagyon akarunk egymástól, amit Istentől kellene várnunk, valamit nagyon ki akarunk egyensúlyozni a lelkünkben, ami nélküle nem

fog menni. Ebben a szétsodródásban jöhet rá az ember arra, hogy tehetetlen, kiszolgáltatott, véges, nem tudja betölteni a legmélyebb szükségeit, és csak egy megoldás van: a szeretet.

Technikák, módszerek vannak, de amikor megfogan a szeretet a másik felé, meghallom már a másikat, az indítja el a gyógyulást.

Ezek szerint akár egy párkapcsolati krízis taníthat meg minket szeretni?

Igen. Ugyanakkor nagyon is idetartozik az az Ige, hogy ne paráználkodj, ne törj házasságot, ne válj el. Eleve: köss házasságot, mert abban jöhet létre úgy a krízis, hogy van keret, amelyen nem léphetsz túl. És Isten kéri is, hogy ne tegyük, mert akkor a kön�nyebb utat választjuk, és nem küzdjük meg azt a szeretetben való fejlődést, amit egy krízis felkínál. Emiatt kiesik az életünkből öt-tíz év, amíg újra kitermeljük azt a krízist a következő kapcsolatunkban, vagy sokkal hamarabb is még talán. Aki már a harmadik-negyedik házasságában jön segítséget kérni, és a mélyére tud nézni a működésének, az meg szokta fogalmazni: milyen jó lett volna, ha ezt megküzdöttem volna a feleségemmel az első kapcsolatomban, ahonnan a nagy gyerekeim vannak, mert akkor nem tört volna így szét az életem.

Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 57

Kétdimenziós áldás Vajon milyen örökséget hagyhat unokáira az a lelkész, aki sokak életére hatással volt? És vajon mire inspirál egy fiatal felnőttet elődei példája?

Egyáltalán, van-e folytonosság az egymást követő generációk életében?

Erről kérdeztük Pánczél Tivadar unokáját, Pánczél Csilla közgazdászt.

58 • Karakter • parokia.hu

Sokan pótnagypapájukként tekintettek rá, másoknak lelkészként nyújtott követendő példát. Szerettük volna megkérdezni arról, mit jelent számára a Krisztus-követő élet, az emberek szeretete és szolgálata, amiért annyi áldozatot kész volt meghozni. Ezt már nem tehettük meg, Pánczél Tivadar rákosszentmihály–sashalmi református lelkész 2016 őszén a mennyei hazába költözött.

Interjúnk kettős céllal született: szerettünk volna rá emlékezni, és azt is megtudni, mit hagyott örökségül az utána jövő nemzedékek számára. Kérdéseinkre unokája, Pánczél Csilla közgazdász válaszolt, aki nemcsak apai nagyapjáról, de nagymamájáról, Pánczél Tivadar hű társáról, Kovács Ágota gyógypedagógusról is mesélt. És, persze, arról, nagyszülei élete milyen útmutatást jelent számára.

Milyen embernek ismerted a nagyapádat?

Nagyapa derűs ember volt, mindig viccelt, de sohasem valaki kárára. Jókat lehetett nevetni vele, a nehézségeket is humoros könnyedséggel kezelte. Élettel volt betelve, hiszen a nagymamámmal komoly életművet hagytak maguk mögött.

Nyugdíjasként is aktív életet éltek, ugyanakkor fel voltak készülve arra, hogy az Úr bármikor hazaszólíthatja őket. Éppen a 60. házassági évfordulójukra készültek, amikor nagyapám azt mondta, ezután ő már boldogan költözhet haza. Erre anyukám rávágta, hogy ilyet ne is mondjon, mire nagyapa jóízűen kacagni kezdett, és azt mondta: nem az élet az abszolút dolog, hanem Krisztussal betelni. Miközben természetesen ölelte magához, hogy ő valamiért iderendeltetett, aközben nagyon vágyott azzal lenni, akit a legjobban szeret.

Mondják: a szülők, nagyszülők leghitelesebb tanítása nem az, amit megpróbálnak szavakkal összefoglalni, hanem az a példa, amit az utódok elé élnek. Mi az, ami nagyapád példájából beépült az életedbe, és tanácsolt-e valamit, amit megfogadtál?

Inkább az élete és a beszélgetéseink tanítottak. Nekünk akkor lett intenzívebb a kapcsolatunk, amikor ő és a nagymamám nyugdíjba vonultak, korábban a gyülekezet lekötötte az energiáikat. Az említett 60. házassági évfordulón nagyapa elmondta, hogy sokan sokféle dolgot mondtak sikernek az életét látva, de ő azt gondolja, hogy ezek közül a házassága a legnagyobb siker. Én is ezt láttam. Nekem nehéz csak nagyapáról beszélni, mert teljesen hozzákapcsolódik a nagymamám. Ők egy entitás voltak ebben a világban, a szolgálatban is gyönyörűen kiegészítették egymást. Emlékszem, amikor átmentünk hozzájuk, a vendéglátást is úgy csinálták együtt, hogy szótlanul tették a maguk dolgát, nem

vették ki egymás kezéből a munkát, egyértelmű volt, kinek mi a feladata. Mérhetetlen összhang volt köztük. Sokat meséltek arról, hogyan tanulták meg egymást, és egyszerűen csak kinevették saját magukat, amikor volt köztük valami félreértés. Idős éveikben már nem is igazán adódott ilyen, legfeljebb abból, hogy esetleg nem hallották jól egymást.

Azt is nevetve mesélték. Tudom, hogy azért lehetett ilyen jó a házasságuk, mert hajlandóak voltak csiszolódni egymáshoz. Nagymamám sokat beszélt arról, hogy meg kellett tanulnia nem tartogatni a haragot, nagyapámnak pedig saját bevallása szerint a türelmet kellett megtanulnia.

A nagymamád mit tehetett még azért, hogy harmonikus legyen a házassága, a családi élete? Nőként talán ez is példaértékű lehet számodra.

Azt hiszem, ő azt tanulta meg leginkább, hogy ne terhelje felesleges zsémbeskedéssel a nagyapámat, vagy, ahogy ma mondjuk: ne ventilláljon feleslegesen neki. Az, hogy közöttük olyan mély és őszinte kapcsolat volt, abból adódott, hogy a nagymamám nem elhallgatott dolgokat, hanem megtanulta elkülöníteni, mi az, amit ő egyedül Istennel tud magán csiszolni.

A nagyszüleim odafigyeltek egymásra, egymás alá tették az életüket, min-

den apró rezdülésük erről beszélt. A szolgálatuk is elképzelhetetlen volt egymás nélkül. Nagymamám mindig ott volt a templomban, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Nagyapám introvertáltabb alkat volt, bár ez nem látszott rajta. Hűséges volt ahhoz a szolgálathoz, amelyet Isten adott neki, ezért kész volt elhordozni az embereket. Ehhez az erőforrást az jelenthette neki, hogy minden reggel korán felkelt és csendességet tartott.

Sokat foglalkoztak gyerekekkel és fiatalokkal, szívügyüknek tekintették, hogy a jövő nemzedéknek hirdessék az evangéliumot. Ebből az elhivatottságból mi jelenik meg a Te életedben?

Nekem volt szerencsém olyan gyerektáborban részt venni, amit ők szerveztek, és nagyon jó élmény volt. Akkor is fiatalosnak láttam őket, pedig nem voltak annyira fiatalok. Nagyapa jelenléte mindig feldobott, beállt közénk pingpongozni, meg kivitt minket a strandra, amellett, hogy megtartotta a kiscsoportos bibliatanulmányozást. Nagymamám mindig készített nekünk valami harapnivalót, vagy szörpöt hozott.

Amikor épp nem tüsténkedett, akkor csak odajött, megsimogatott minket, szeretetteljes jelenléttel volt köztünk és tudom, hogy sok lány beszélgetett vele – nálam idősebbeknek, tiniknek ő nagyon sokat jelentett.

Gyógypedagógus volt, és emlékszem, egyszer azt mondta, amin egy kissé meg is lepődtem, hogy ő abban nem annyira jó, de rájött, hogy Istentől azt kapta, hogy nagyon tudja szeretni az embereket. Ez az, amit én is anyaiapai ágon egyaránt örököltem, szóval extrán meg vagyok áldva.

Te is emberbarát vagy? Általában az embert is nagyon szeretem, de már a megtérésemtől fogva valahogy mindig gyerekek között szolgáltam, és ez most is így van. Állami gondozott gyerekekkel sok

Karakter • parokia.hu • 59

évet töltöttem, néhányukkal kapcsolatban is maradtunk, és most a gyerekszolgálatot vezetem a gyülekezetben. Szeretek hinni az emberekben, abban a képben, amit az Isten lát róluk, még ha az nem az a kép is, mint amit ők mutatnak magukról. Sok esetben tudatában sincsenek annak, hogy Isten mit gondol róluk, miközben csupa jót – és ezt kell kihozni belőlük. A felnőttekben is nagyon szeretem ezt megtalálni, csak náluk nehezebb, mert már cinikusak, ezért az ő esetükben jobban megsebződöm attól, hogy milyen életutak vannak. Az állami gondozott gyerekeknél is, de ott még valahogy megvan a reményem, hogy idejekorán talán el lehet csípni ezt.

Hiszel a változásban.

Abszolút. Nemrég igazolódott be számomra is, mennyire van értelme hinni benne. Van egy lány, Diának hívják, egy erdélyi táborban ismertem meg, ahol még évekkel ezelőtt önkénteskedtem. Nagyon komoly kérdései voltak az életről és Istenről.

Nem volt keresztény. Nagyon megszerettem őt. Összesen kétszer táboroztunk együtt, azután „elvesztettem”, mert az akkori gyülekezetünk többé nem ment oda, és nem tudtam, mi lehet vele. Tíz évvel később megtalált engem a Facebookon. Én akkoriban már évek óta önkénteskedtem egy alapítványnál, ami állami gondozott gyerekekkel foglalkozott, és pont kétségek között vergődtem, hogy egyáltalán van-e értelme ennek a munkának, amit csinálok, hiszen úgy tűnik, csepp a tenger-

60 • Karakter • parokia.hu

ben. Időnként megjelenek ezeknek a gyerekeknek az életében, aztán eltűnök… És akkor felbukkant ez a lány, és vis�szamondott egy csomó dolgot, amiről tíz évvel azelőtt beszélgettünk.

Elmondta nekem, hogy „tudod, akkor nem jelentett ez nekem sokat. Még nem adtam át az életemet Istennek.

De hat évvel később, amikor a szüleim elváltak, és én mély krízisbe kerültem, na, akkor visszaemlékeztem arra, hogy miről beszélgettünk veled annak idején.” Elmondta, hogy megtért, és elkezdett gyülekezetbe járni. Isten az ő visszajelzése révén nagyon megerősített az elvetett magok erejéről. Bebizonyosodott a létjogosultsága annak, hogy te csak menj és vess! Ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz a maggal!

Dia nem sokkal azután eljött a téli táborunkba, amit állami gondozott gyerekeknek tartottunk, és akkor láttam azt is, hogy mit jelent, amikor Isten száz annyit ad a kikelt magból.

Egyik este fogta a gitárt, és elkezdett dicsőíteni. Cigánylányként szinte egy ezek közül a gyerekek közül, így dicsőítette az Istent, és lehozta a mennyet hozzájuk. Soha nem láttam még így ezeket a gyerekeket. Úgy figyeltek rá, mint senkire, hiteles volt számukra, amit mondott. Dia egyébként összeházasodott az egyik önkéntes sráccal, és leköltöztek egy faluba, ahol nagy volt a viszálykodás a magyarok és a cigányok között. Ők ott gyerekszolgálatot indítottak, és az helyrerázta az egész falut. Most Németországban élnek a kislányukkal.

Annak, hogy hiszel a változásban, köze van a családodhoz, vagy inkább az Istennel való kapcsolatod munkálta ki?

Mindkettő. Úgy nőttem föl, hogy mindig meg voltam győződve Isten létezéséről, és arról, hogy a Biblia igaz. Egyébként a Biblia szeretete a családunkban külön említésre

méltó dolog. Én ezt nagyon megtanultam – elsősorban az édesapámtól. Ő már-már akadémiai szinten ismeri a Szentírást, mégis a mai napig szó szerint felugrál a székből örömében, amikor valami újat fedez föl benne. Amikor átmentünk a nagyszüleimhez, alig várta, hogy találkozzon az apjával, mert mindig voltak olyan finomságok, amiket csak vele tudott megbeszélni.

Mióta nagyapa meghalt, apu sokszor emlegeti, hogy ez neki nagyon hiányzik. Nagyapának komoly teológiai ismerete volt, és amikor ők ketten elkezdtek beszélgetni, egy teljesen más dimenzió nyílt meg, miközben gyakorlati módon is megélték, amit olvastak.

A Biblia szeretete és az Ige továbbadása mindig fontos volt számomra az állami gondozott gyerekek körében is. Esetükben inkább az evangélizáció, hogy Istent megismerjék, és megértsék, mennyire szereti őket, és össze akarja őket rakni, meg akarja őket gyógyítani. A keresztény családban növekedő gyerekeknek pedig igei tanítással szolgálok.

Borzasztóan nehéz keresztény gyerekként felnőni, ezt saját tapasztalatból tudom. Ismerik az összes történetet a Bibliából, néha már a könyökükön jön ki. Közben felnőttként, persze, már tudom, hogy a Szentírás tényleg izgalmas, ott van benne elrejtve egy csomó dolog a számunkra. Nekem most az a célom, hogy olyan módon tudjam a Bibliát tanítani, hogy az nekik érdekes legyen, várják, felkeltse a kíváncsiságukat. Egy pár hónapja látom ennek a jeleit, és ez óriási sikerélmény.

Hogyan tudsz hatni a gyerekekre?

Egyszerűen szeretnék az életükben olyan ember lenni, aki rászolgált a bizalmukra. És ezt ők döntik el, én nem tudom befolyásolni. Most előttem vannak állami gondozott gyerekek arcai, akiknél volt egy határ, ahonnan nem „kóstolgattak” tovább, hanem úgy döntöttek, hogy megbíznak bennem. Arra kell figyelnem, hogy ezt megőrizzem, és ha hibázok, azt ugyanúgy el kell ismernem, mint ahogy egy felnőtt előtt tenném. Vannak ilyen történeteim, nagyon mély kapcsolódások ezek.

Nekem óriási élmény lubickolni a bizalmukban. A keresztény gyerekekkel is jó kapcsolatban vagyunk, mert én is részt akarok venni az ő világukban. Ha valamelyikük elhozza a társast a vasárnapi iskolába, akkor társasozunk tanulás előtt. Nincs értelme lenyomni a torkukon a tananyagot, de ha érdeklődnek és aktívak, akkor van értelme komolyabb dolgokról is beszélgetni. Így van esély arra, hogy ezeknek a gyerekeknek is legyen saját hite, és ne keverjék össze a személyes Isten-kapcsolatot az általános hittel.

A nagyszüleid gyerektáborokat szerveztek a kommunizmus idején az evangélium hirdetése érdekében, nem kevés kockázatot vállalva ezzel.

Mit tanultál az ő példájukból?

Mindezt tiltották akkoriban, ahogy sok minden mást is. A nagyszüle-

im úgy voltak vele, az igazság számít, nem a fenyegetések. Egyébként okosak voltak, nem pedig provokatívak vagy polgárpukkasztók, hiszen azt mondták, mi gyerekeket táboroztatunk a Balatonon, ebben mi a rossz? Viszont soha nem fordult meg a fejükben, hogy ne tegyék, csak mert veszélybe kerülhetnek miatta.

A mi generációnknak talán az a nehéz, hogy az evangélium és sok minden, amit keresztényként hirdetünk, politikailag nem korrekt, és ezzel kell megállnunk a világban úgy, hogy szeretjük az embereket, és nem vagyunk polgárpukkasztók. Azt hiszem, ezt az ellentmondást nem tűrő hozzáállást – hogy az evangéliumot úgy hirdessem, ahogy van, ugyanakkor szeretettel és kegyelemmel – örökségként kaptam a nagyszüleimtől. Ezt a saját életemben újra kell tanulnom, de mintaként ott vannak előttem ők, akik tényleg mindenkit szerettek, még arról sem beszéltek csúnyán, aki keresztbe tett nekik. Ezt én még tanulom.

A beszélgetésünk elején azt mondtad, a nagyapád két dimenzióban élte az életét: szeretve a földi életet, és várva az eljövendőt. Ez a két dimenzió miként van jelen a te életedben? Én is így próbálok élni. Pénzügyi vezető vagyok egy kis cégnél. A tudatosság, a céltudatosság, az önfegyelem része a mindennapjaimnak, annak, hogyan állok hozzá a munkához vagy a saját testemhez: például figyelek az egészséges étkezésre és arra, hogy rendszeresen sportoljak. De fontos önmagam kulturális táplálása is. Abban, hogy ezek összhangban legyenek, tudatosnak és fegyelmezettnek kell lennem. Ezek, persze, rólam szólnak, és meghatározzák azt a minőséget, ahogy élek, ahogy vagyok. De fontos is, hogy jól legyek, mert napi 24 órát töltök el magammal, az alatt az idő alatt pedig biztos, hogy találkozom emberekkel, és közel sem mindegy, hogyan hatok rájuk.

A másik dolog, amitől jól leszek – egyébként ehhez is kell tudatosság és fegyelmezettség –, ha az Istent kutatom. Úgy kell tudnom az Igét értően olvasni és tanulmányozni, hogy aztán az kifele is hasson.

Tizenöt éve tértem meg, de ez nem működik magától. Ahhoz, hogy krisztusi módon reagáljak az emberekre vagy a különböző élethelyzetekre, nekem minden áldott nap szükségem van arra, hogy keressem Jézust.

Nem azért, hogy utána az emberek ne akadjanak ki rám, hanem azért, mert annyira jó az, amit megtalálok Jézusban. Egyszer színről színre fogom Őt látni, de annyira izgalmas, hogy mi az, amit már ebben az életben ki tudok kutatni belőle. Igaz, icipici szeletet, és nem is biztos, hogy ez határozza meg, hogyan fogok élni odaát. De azt, hogy itt hogyan fogok élni, azt igen.

Jakus Ágnes Képek: Philipp Aliz, Pánczél Gyula

Karakter • parokia.hu • 61

Ép testben ép lélek „Ha luxusnak tartod a rendszeres testmozgást, próbáld ki, milyen betegnek lenni” – vallja Ambruzs Dulcinea.

A hívő személyi edző szerint keresztényként is egy élet áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy jól sáfárkodjunk az egészségünkkel. Az ő hivatása, hogy ebben segítsen a hozzá fordulóknak.

Ha meghallják az edzőterem szót, sokaknak a kemény fizikai megterhelés, a természetellenesen duzzadó izmok, az emberi izzadsággal elkevert pára és a megemelhetetlen súlyok tompa puffanása jelenik meg képzeletében. Majd gyorsan levonják a következtetést: semmi keresnivalójuk ilyen helyen, igaz, azt azért elismerik, egy kis mozgás rájuk is ráférne. Egyre többen felismerik ugyanakkor azt is, hogy nem csak a fotel és a vigasztaló rágcsálni valók avagy a szteroidokkal felpumpált idomok két véglete közül választhatnak. Az egészség ma már nem csak a betegség kapcsán kerül szóba, és a táplálkozási tanácsokat sem csupán a fogyókúra idején készek megfogadni a változtatni vágyók. Nem is beszélve a sportról, amely egyre inkább része az átlagember hétköznapjainak, legyen szó a futásról, a kerékpározásról vagy akár csak egy-egy rendszeresen beiktatott, kiadós sétáról.

Keményebb dió, amikor valakinek valamilyen tartós vagy átmeneti egészségügyi probléma miatt

62 • Karakter • parokia.hu

kell visszaszereznie az irányítást a teste fölött. Ez már nem mindig megy segítség nélkül, ahogy az sem, ha valaki komolyabb súlyfeleslegtől szeretne megszabadulni. Az életmódváltás vagy a test személyre szabott, rövidebb vagy akár élethosszig tartó gondozása megfelelő szakemberekre támaszkodva könnyebb és biztosabb, mint egyedül, szaktudás és tapasztalat nélkül.

Ambruzs Dulcinea személyi edzőként dolgozik Budapesten. Fiatal kora ellenére rábízták egy fitneszstúdió vezetését, ahol munkatársaival személyi edzéseket is tartanak. Emésztési problémával, gerincbántalommal, túlsúllyal és mozgásszervi panaszokkal küszködők is fordultak már hozzá, hogy segítsen a mindennapjaikat megkeserítő problémák leküzdésében. Dulcinea a rendszeres, kitartó munkában hisz, és csodaszerek helyett egészséges életmódról beszél, amelynek nemcsak átmenetileg része a sport, hanem azután is, hogy megszűntek a panaszok. „Nem sportolók-

kal foglalkozom, hanem átlagemberekkel. A vendégeimnek heti háromszori testedzést szoktam javasolni, és mindig elmondom: azon felül is érdemes minél több alkalmat megragadni a mozgásra. Egy-egy sportolással töltött óra pozitív hatásait ugyanis a nap további 23 órájában is érezni fogjuk” – állítja.

A hívő edző kalandos utazásként fogja fel azt a heteken, hónapokon vagy akár éveken át tartó folyamatot, amelyen végigkíséri a hozzá fordulókat. A heti többszöri testedzés különböző fázisaiban edző és edzett elkötelezetten kell hogy együttműködjön a cél érdekében – előbbi szakmai tapasztalatával és törődésével, utóbbi pedig őszinteségével és kitartásával. „Csodálatos eredmények születnek ebből, amelyek további motivációt jelentenek a vendégeim számára” – számol be érdeklődésünkre.

A testmozgás szerinte már önmagában is áldás. Sokan stresszesen jönnek az edzésre, majd elkezdenek a gyakorlatra koncentrálni, így minden más megszűnik körülöttük, végül fel-

frissülve távoznak. A sport hatására jobban bírják a hétköznapokat, nő az állóképességük, frissebbek, mozgékonyabbak – sorolja. „Az első és legfontosabb, amiért megéri mozogni, hogy hosszú életet élhessünk. Sokan szkeptikusak az edzésre fordított időt, energiát és pénzt illetően, de ha bárki azt gondolja, hogy a fitnesz drága, akkor próbálja ki, milyen betegnek lenni. A halálozási listák első helyein olyan krónikus betegségek szerepelnek, amelyek a helytelen életmód következményei. Az ülőmunka és az egészségtelen étkezés a leggyakoribb civilizációs ártalmak és a betegségek kialakulásának vezető okai. Heti háromszori sporttal jelentősen csökkenthető a megbetegedések kockázata, vagyis az egészségünkkel törődni életre szóló befektetés.”

Sokan viszont inkább azzal törődnek, mások mit szólnak tökéletlen alakjukhoz. Az igényes férjek és barátnők rosszalló megjegyzései azonban hosszú távon nem jelentenek elegendő motivációt az edző szerint. Egyegy táskából kikandikáló csokipapír is erről árulkodik. „Már tizenéves lányok komoly önértékelési és testképzavarral küzdenek, nem tudják, hogyan érdemes táplálkozni, mert otthon mindig azt látták, hogy az anyukájuk diétázik, koplal, vagyis az étkezés folyamatos stresszt jelent. Nagy felelősségünk van abban, hogyan viszonyulunk ehhez a kérdéshez, főleg, hogy mit adunk tovább a gyerekeinknek.”

A hiúság és a megfelelési kényszer mellett azonban más is szedi áldozatait. Talán éppen a teljesíthetetlenségig fokozódó igényesség ellenpontjaként válik egyre szélesebb körben népszerűvé egy másik nézet is. „Mostanában egyre nagyobb kultusza van a telt idomoknak, mi több, a kövérségnek is. Ez azért bosszantó, mert megpróbálják nemcsak szépnek, de egészségesnek is beállítani a túlsúlyt. Az egészség természetesen nem azon múlik, hogy pontosan

mennyi az ember testzsírszázaléka, de igenis számít, hogy jól érzi-e magát a bőrében: fitt-e, mozgékony-e, van-e annyi energiája, hogy bármikor képes legyen egy kis túrázásra, biciklizésre, vagy futni a busz után anélkül, hogy kiköpné a tüdejét – az életmódból fakadó betegségekről nem is szólva. A kövérségkultusszal becsapják az embereket, főleg a nőket, akik ettől a hazugságtól sem egészségesebbek, sem magabiztosabbak nem lesznek.”

Sokan az edzőterembe sem mernek lemerészkedni, pedig az nem a tökéletes testű emberek találkahelye, hanem éppen azt a célt szolgálná, hogy bárki sportolhasson – tette hozzá az edző. „Még a mozgásra vágyókat is visszariaszthatják eddigi rossz tapasztalataik, például a testnevelésórák rossz emléke: a sikertelenségélmény vagy a megalázás. Mások pedig még mindig a tévéreklámok kétes, vagy legjobb esetben is rövid távú eredmén�nyel szolgáló csodaszereiben hisznek – noha a fitneszvilág, amely ezeket széles körben propagálta, időközben szemléletet váltott” – magyarázza. Úgy tűnik, még a profit- és szépségorientált világ sem tudja megkerülni azt a tényt, hogy test és a lélek kölcsönös hatással vannak egymásra.

Hogy miként, azt egy egyszerű példa is jól megvilágítja Dulcinea szerint.

„Manapság nehezünkre esik megélni a pillanatot. Az emberek többsége a telefonját nyomkodja akkor is, ha éppen beszélget valakivel, vagy másra gondol, nem érzi jól magát ott, ahol van, elvágyódik máshová. A munkahelyükön azt kívánják, bárcsak otthon lennének, ha otthon vannak, akkor bárcsak valahol máshol. A sport megtanít arra, hogy az adott pillanatra figyeljünk. Koncentrálsz magadra, a feladatra, az edződre, és ez segít máskor is összpontosítani. Másfelől, a sport önbizalmat ad. Egy kihívás előtt állva talán úgy gondolod, ez biztosan nem fog sikerülni – de sikerül.

Megcsinálod, és úgy vagy vele, hogy akkor talán a munkahelyeden is meg tudsz birkózni egy-egy nehéz feladattal, vagy más területen is a sarkadra tudsz állni. De az alakod változása a legszembetűnőbb visszajelzés a befektetett munka értelméről. Sokkal magabiztosabb leszel, és a közérzeted is változik: kevésbé leszel fáradékony, és talán végre felveheted azt a ruhát is, amit évek óta őrizgetsz a szekrényben.”

Hogy valóban mindenki sikerként könyvelhesse el a közös munkát, minden edzésterv személyre szabott.

Ezen kívül Dulcinea a gyakorlatokat minden alkalommal megmutatja, végig az edzettje mellett marad, korrigálja mozdulatait és biztatja őt.

Karakter • parokia.hu • 63

„Egy jó edzőt onnan lehet megismerni, hogy az első találkozáskor anamnézist vesz fel, alaposan tájékozódik az edzeni kívánó egészségi állapotáról, és a rá szabott ütemterv szerint haladva folyamatos visszacsatolást kér arról, hogy érzi magát az edzett: fáj-e valamije például” – számol be a szakember.

Vendégei szerint a preventív szemlélet Dulcinea egyik erőssége, de a derűt és a lelkesedést is sokszor említik vele kapcsolatban. Neki az szerez örömöt, ha segíthet megoldani egy étkezéssel vagy mozgással kapcsolatos problémát. Addig nem nyugszik, míg valahogy ki nem küszöböli azt.

A jó hangulat pedig valahogy magától alakul, szerinte egy viccel sok mindent fel lehet oldani. „Mindig megfogadom, hogy nem kerülök közelebbi kapcsolatba a vendégeimmel, de ez soha nem sikerül, és talán nem is baj. Megpróbálom megtalálni az utat a személyiségükhöz, és ez nagyon izgalmas dolog. Úgyis azok választanak engem, akiknek szimpatikus vagyok, ez már jó kiindulási alap, azután pedig hamar megtaláljuk a közös hangot.”

Sokat tanul ő is a vendégeitől – árulja el. „Néha még engem is meglep, mennyire kitartóak, milyen komolyan gondolják az életmódváltást, annak minden nehézsége ellenére. Például elmennek nyaralni, és ott sem engedik el magukat teljesen. De sokat tanultam a hazugságról és az önbecsapásról is a kudarcok kapcsán. Volt, hogy magamat okoltam, mert valaki az edzések ellenére sem fogyott, aztán kiderült, hogy nem is úgy étkezik, ahogy állította. Pedig fel lehet állni, ha elbuktunk, csakhogy ahhoz is őszinteségre van szükség.”

Ez az eltökéltség az erkölcsi mérce tekintetében létszükséglet a fitneszvilágban dolgozók részéről – teszi hozzá. Folyamatos döntéshelyzet a szakmában, érdekütközé-

64 • Karakter • parokia.hu

sek, szimpátiaalapú ítélkezés és versengés – vajon hogyan állja meg a helyét egy keresztyén ember egy testközpontú szférában? „Ez kemény világ, itt farkastörvények uralkodnak. Mindig mondom a pályakezdőknek, hogy fel kell állítaniuk a maguk erkölcsi mércéjét, anélkül elveszik az ember. Nekem a fék és az ösztöke mindig Isten Igéje. Másra nem tudok támaszkodni, csak arra, és ha elbizonytalanodom, hogy mit tegyek, vagy hogyan viselkedjek, akkor az Ige mindig eligazítást nyújt. Volt, hogy tartottam a következményektől, de megtettem, ami rajtam állt, a többit Istenre bíztam. Ő pedig soha nem hagyott cserben, amikor Őt választottam.”

Sokan néztek rá furcsán az edzőteremben, amikor megtudták, hogy templomba jár – bár érzik, hogy az intrikus közegben is béketeremtő szándékkal lép fel. Dulcinea azt mondja, felelősséget érez abban, mennyire tükrözi az élete, a viselkedése azt, hogy Istenben hisz egy olyan közegben, ahol a testiség és a kivagyiság a legfontosabb értékek. Amikor református gyökereiről kérdezem, elmondja, hogy hívő családban nevelkedett, de Krisztus követése mellett jóval később, felnőtt fejjel kötelezte el

magát. „A kunszentmiklósi református gimnáziumba jártam, de csak érettségi után kaptam észbe, hogy milyen útravalót hagytak rám a tanáraim.

Utólag jöttem rá, hogy a hit mekkora áldás” – mondja.

Dulcinea azt mondja, keresztyénnek lenni valami olyasmit jelent, ami vonatkozik nemcsak a lelkünkre, de a testünkre is. A Lélek gyümölcsei között említett mértékletesség vagy önmegtartóztatás a legegyszerűbb példa erre. Az ő küldetése személyi edzőként, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az egészségünknek is sáfárai vagyunk. Ahogy edzéseire is jellemző, hogy bátorít, úgy beszélgetésünket is biztató szavakkal zárja: „Mindenki sokat dolgozik és küzd az időhiánnyal. Épp ezért valószínűtlennek tűnik, hogy miután fáradtan hazaért a munkából, este arra is jusson energiája, hogy elmenjen edzeni. Mégis azt szoktam javasolni, hogy csak adjon magának egy esélyt, csupán egy hónapot arra, hogy egy általa választott mozgásformát heti háromszor végezzen. Egy hónap után érezhető lesz a változás.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Életmódváltás: ahogy a lelkész látja Hárman összesen hatvannégy kilóval lettek könnyebbek, az egészséges táplálkozásnak és a rendszeres mozgásnak köszönhetően ma már egészségesebbek és energikusabbak, és a ruháikban sem kell feszengeniük.

Lelkészek, akik számára a reformáció éve fizikai megújulást is jelentett.

„Fogyni akartam, ehelyett híztam” „Úgy jöttem a teológiára tanulni, hogy le szeretnék fogyni öt kilót, ehelyett felszedtem ötöt” – meséli Molnár Melinda teológushallgató. A fiatal nővel a budapesti református teológia épületében beszélgetünk, a lelkészjelöltek itt tanulnak és itt is laknak. A kollégiumi szárnyat és a tantermeket csupán lépésekben mérhető távolság választja el, Melinda szerint emiatt sokan elkényelmesednek. „Elég 7 óra 50-kor felkelni, hogy beérjünk a 8-as órára. Az elmúlt években megesett, hogy napokig ki sem léptem a teológia épületéből, legfeljebb leugrottam a sarki élelmiszerboltba. Sokáig nem törtem magam azon sem, hogy valamilyen sportolási lehetőség után nézzek. Édes péksüteményt ettem, mellé kávét vagy kakaót ittam mindennap. A mozgás hiánya miatt a bevitt kalóriamennyiség egy idő után elkezdett meglátszódni rajtam, mígnem egy nap belenéztem a tükörbe, és azt mondtam: én nem akarok így kinézni.”

Első lépésként Melinda felhagyott az édességek fogyasztásával, a krumplit rizsre váltotta fel, elhagyta a cukrot és a fehér lisztet, és egyik barátnőjével felkeresett egy konditermet – eleinte egymást motiválták a mozgásra. „Az első pár hétben nem ettem csokoládét sem, az nagyon nehéz volt. Aztán éreztem, hogy egyre olvadnak le a kilók.

Később visszaálltam arra, hogy mindenből eszem, de megvolt, hogy mikor és mennyit.” Öt hónap alatt 14 kiló feleslegtől szabadult meg. A változás környezete számára is szembetűnő volt, és mire kezdetét vette a strandszezon,

Karakter • parokia.hu • 65

már ő is jobban érezte magát a bőrében. „Befogadott a konditerem” Az egészséges életmód hatvan-hetven százalékban a személyre szabott, megfelelő étkezésen, harminc-negyven százalékban pedig az alkatnak és az egészségi állapotnak megfelelő, rendszeres testmozgáson múlik – ezt már Szabó Ferenc mondja.

A mányi lelkipásztor csaknem egy évvel ezelőtt, tavaly februárban kezdett életmódváltásba. Súlyfeleslege miatt három hónapon át fogyókúrázott, ez idő alatt kezdett el nap mint nap több kilométeres sétákat tenni.

Mire szert tett némi állóképességre, konditerembe kezdett járni, ahol ő nem „a lelkész”, hanem egyvalaki azok közül, akik edzésről edzésre feszegetik teherbíró képességük határait. „A konditeremben csak én vagyok meg a súlyok” – mondja. Egy hosszú nap végén beszélgetünk, a lelkész elárulja, kevéssel hajnali 5 előtt már megkezdte a kardióedzést, ami a téli időszakban szobakerékpározásból vagy elliptikus tréner használatából áll.

Amióta a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzői tisztjét is ellátja, megnövekedett teendőinek száma és a rá nehezedő felelősség

súlya is. Aznap nyolc-kilenc munkamegbeszélést bonyolított le, mégsem hagyta volna ki a reggeli edzést.

Ha másként nem fér bele a napirendjébe a mozgás, hát korábban felkel – mondja. „Amikor megnövekedtek a feladatok, még inkább szükségét éreztem, hogy változtassak az életmódomon. Azt mondtam magamnak: nem szeretnék húsz kiló súlyfelesleggel, magas vérnyomással, aztán előbb-utóbb cukor- vagy szívbetegséggel küzdeni. Felmértem, mit tehetek az egészségemért, úgy, hogy a szellemi munkát is el tudjam végezni.

Igaz, hogy intenzív edzéseket végzek, a testem elfárad, de épp emiatt jobb az állóképességem, és javult a mentális koncentrációm.”

Mennyiségi és minőségi változás jellemzi az étkezését is: háromóránként eszik, megtartva a fehérje, a szénhidrát és a zsírok megfelelő arányát, és odafigyel arra is, hogy elegendő mennyiségű vizet igyon. Ma huszonkét kilóval kevesebb, mint amikor elkezdte a diétát, vérnyomása jelentős mértékben javult, vércukorszintje kiegyensúlyozottabb és sokkal jobb a közérzete is. „A heti öt edzés sokkal tudatosabb, kitartóbb, elkötelezettebb életberendezést jelent, mint a korábbi életem. Sokáig nem vágtam

bele az életmódváltásba, mert azt gondoltam, nekem nincs időm edzeni. Rájöttem, hogy lesz, ha új határokat jelölök ki és áldozatot hozok érte.

A jó hír az, hogy az első hat hét után rendszerré, majd hónapok múlva szokássá válik az új életmód. Ha kell, még most is kényszerítem magam rá, de már nem érzem kényszernek.”

Szabó Ferenc azt is elmondta: számára korábban ismeretlen világba csöppent, amikor átlépte a konditerem küszöbét. Annak, hogy a testépítők befogadták maguk közé, szerinte köze lehet ahhoz is, hogy ő is nyitott volt arra, hogy tanuljon tőlük. „Van egy srác a faluból, akivel edzeni járok, Krisztián, aki nagy motiváló, az ő segítségével ma már olyan intenzitással tudok edzeni, amelyet azelőtt el sem tudtam volna képzelni magamról.” Azt mondja, az egyetlen célja csupán annyi, hogy alkatának megfelelő, egészséges izomzata legyen, bár azt sem titkolja, szenvedélyévé vált a sport. Akikkel szorosabb kapcsolata alakult ki a teremben, azok érdeklődve és maximális tisztelettel fordultak felé, amikor megtudták, mi a hivatása. „Már nem csupán felületes beszélgetéseket folytatunk, hanem egyre mélyebbeket is” – számolt be. „A férfi száz kiló felett kezdődik” „A testvéremmel olyan családban nőttünk föl, ahol azt ettük, amit elénk raktak. Ezek finoman elkészített, tartalmas ételek voltak, de gyerekként nem válogathattunk, beosztással éltünk. Ugyanakkor nagyon szerettünk jókat enni, az ételadás a szeretet egyfajta kifejezési módja volt” – idézi fel Thoma László. A gazdagréti lelkipásztor olyan közegben szocializálódott, ahol azt tartották: a férfiember száz kiló felett kezdődik, és aki komolyan sportol, az vagy megszállott, vagy pótcselekvést végez. „A munkának volt becsülete, de a rendszeres testmozgásnak nem volt meg a kultúrája, a környezetemben sem láttam

66 • Karakter • parokia.hu

erre jó példát. Én magam is meglehetősen rendszertelenül ettem, és csak arra figyeltem, hogy az étel finom legyen, arra már nem, hogy egészséges is. A mozgást feleslegesnek tartottam, az evés örömforrást is jelentett, ráadásul stresszevő voltam.”

Csakhogy idővel asztmás lett és allergiás, és mivel testsúlya is elérte a férfiasnak nyilvánított értéket, állapota

„Nemcsak a saját szokásaimmal kell konfrontálódnom, de a kultúránkkal is, hétvégén a vendégségben vagy utazás közben, amikor abból az élelmiszerből kell választani, ami van.

Nem ehetem meg azt a szelet tortát, miközben a társaságban mindenki azt eszik; és egy nap legalább ötször kell ennem, akkor is, ha nem kívánom, hogy a vércukorszintem egyen-

egyre súlyosbodott. „Nyilvánvalóvá vált, hogy le kell adnom jó pár kilót, ha egészséges akarok lenni.

Dietetikus segítségét kértem, aki elmondta, mit tegyek, ellenőrzött, számon kért. Felhívta a figyelmem a mozgás fontosságára, és arra is, hogy semmiképp se koplaljak, de hagyjam el a cukrot és a fehér lisztet, az allergiám miatt pedig kevés tejterméket fogyasszak. Elkezdtem máshogy viszonyulni az ételhez, időt szántam például az elkészítésére. Rájöttem, hogy a stresszt maga a főzés oldja, a sütés pedig további kreatív energiákat mozgósít. Nagy öröm, hogy a szellemi munka mellett az anyaggal is foglalkozom, ezekkel az egészséges ételekkel pedig meglephetem a feleségem és a gyermekeimet.”

Mindez, persze, azzal jár, hogy gyakran vissza kell utasítania a kínálást vendégségben, ami időnként a másik fél számára egyet jelenthet a szeretetteljes gesztus elutasításával.

letes legyen. Az átlag magyar család étkezési kultúrája után ez nagy változás, mégis megéri. Amikor elhagytam a cukrot, akkor jöttem rá, hogy az ételeknek íze van. Teljesen átalakultam, belőttem, hány kiló legyek, és annyi vagyok. Megtaláltam az egyensúlyt, amiben jól érzem magam.”

A négygyermekes családapa mintegy harminc kilótól szabadult meg egy év alatt. Mindez annak az önismereti munkának is köszönhető, amit az életmódváltással egy időben végzett – állítja, és persze a sportnak. Az ő szenvedélye a futás lett, az elmúlt öt évben többször is teljesítette a félmaratoni, maratoni távot. „Egy héten háromszor futok, és ez az idő fontos szerepet tölt be az Istennel való kapcsolatom ápolásában is. Közben dicsőítő énekeket hallgatok, imádkozom, ez olyan minőségi idő, amit Istennek szánok.

Nem mindig katartikus, mégis fantasztikus lehetőség, és számtalan-

szor összeállnak a gondolataim, ami az igehirdetések előkészítő folyamatában nagyon hasznos.” „Elfogadóbb lettem” Istennek magában az életmódváltásban is volt szerepe – erről Melinda is beszélt. „Istentől kértem erőt ahhoz, hogy sikerüljön életmódot váltanom. Mert mint minden másban, úgy ebben is lehet kérni a segítségét.

Igaz, Ő elfogad 120 kilóval is, csak épp az nem egészséges. Amellett, hogy segített megszabadulni a súlyfeleslegtől, azt is megmutatta, hogy van bennem akaraterő és kitartás.” A fiatal teológus elismerte: önbecsülését Isten szeretetére alapozza, de mivel hús-vér ember, önbizalma azáltal is fejlődött, hogy megjelenésében is önazonosabb lett. „Ez hozzásegített ahhoz, hogy elhiggyem: képes vagyok valami nagyobb volumenű dolgot is megcsinálni. Így már sokkal jobban tudok motiválni másokat.

A hasonló problémákkal küszködőknek el tudom mondani a tapasztalataimat, és őszintén biztatni tudom őket azzal, hogy semmivel sem ros�szabbak, mint bárki, ők is meg tudják csinálni.” Melinda hozzátette: a külső megújulás nem feltétlenül jár jótékony belső fejlődéssel is. „Attól, hogy valaki lefogy, nem biztos, hogy jobb emberré válik vagy átértéke-

Karakter • parokia.hu • 67

li az életét. Rám pozitívan hatott a változás: amióta lefogytam, elfogadóbb vagyok másokkal, mert most már tudom, hogy ez nagyon nehéz munka.” „Épp csak ezt ne edd meg” „Megörültem annak, hogy egy csomó kiló lement, most már minden szuper, de nem így van, tartani kell az életmódot” – tette hozzá. „Figyelek arra, hogy ha mást nem is, de legalább egy nap egyszer tornázzak. Amikor pedig hirtelen rám tör a vágy, hogy megegyek valamit, amit nem szabad, akkor mindig arra gondolok, hogy ugyanúgy, ahogy a bűnnek, ennek is lesz következménye: meg fog látszódni.”

A megkérdezett férfiak ennél is szigorúbbak magukhoz. László azt mondja, olyan nincs, hogy nem tud elmenni mozogni, kivéve, ha fekvőbeteg, az étkezésben pedig sosem tesz kivételt, inkább elkészíti magának annak az ételnek az egészséges változatát, amit szívesen megenne. „Nem szükséges nagy akaraterő: épp mindig csak azt nem kell megenni, ami előtted van” – mondja. És, persze, az előrelátás is megóv a nagy

68 • Karakter • parokia.hu

kilengésektől: a karácsonyra elkészített cukormentes bejgli és szaloncukor ugyanazt az élvezetet nyújtotta megújult szervezete számára, mint azelőtt a hagyományos változataik. Ferenc nagy hamburgerrajongó, de mint mondja, még kedvence sem hiányzik neki. „Egyszerűen nem kívánom, de azért sem esem vissza, mert most már azt élném meg fájdalomnak, ha szakítanék az egészséges életvitellel.” „A Szentlélek temploma” A megkérdezett lelkészek egybehangzóan állítják: előbb-utóbb azok is visszajelzik a változást, akik eleinte talán szkeptikusan fogadták a hírét törekvéseiknek. Melinda szerint addig számít, hogy mások mit gondolnak az emberről, amíg a véleményük motivációs faktor. Amint a tetszeni vágyás megfelelési kényszerré válik, már nincs a helyén a motiváció. Hálásak ugyanakkor mindazoknak, akik támogatták és mindmáig támogatják őket tanácsaikkal, étrendjük tiszteletben tartásával vagy éppen azzal, hogy elkísérik őket a konditerembe. Az életmódváltás

folyamatában azonban bizonyos kérdéseket nekik maguknak kellett megválaszolniuk. „Elgondolkodtam, vajon mennyire önzés, hogy időt, energiát és pénzt szánok arra, hogy jól érezzem magam a testemben. Mennyire vagyok felelős a testem állapotáért, hiszen tökéletes egészség nincs, ezt a mítoszt is el kell engedni. Fel kellett állítanom határokat, amikor már túl sokat foglalkoztam volna magammal. Tisztáznom kellett, mi a mozgás szerepe az életemben, hiszen a sport is addiktív, és azt is el kellett fogadnom a folyamat közben, hogy a fogyás nem lehet gyorsabb” – sorolja László. Végül, tisztázva motivációit, arra jutott, hogy a legfőbb célja a prevenció. „Nem gondolom, hogy mindenkinek úgy kellene élnie, mint nekem. De a családomban sok a szívés érrendszeri, valamint a cukorbetegséggel küzdő ember. Elsősorban azért változtattam meg az életmódomat, mert felmértem, mi az, amit megtehetek a testemért, amely végső soron a Szentlélek temploma.”

Jakus Ágnes

„És én nem tudtam”

Megnyílik egy napló Ahol ünnep a hála A tengerentúli kultúrkörben novemberben ülik meg a hála ünnepét.

Milyen praktikus – gondolom a hírt olvasva. Egy kis örömködés itt, a nagy, szürke novemberben, amikor az óraátállítás és a jellemző időjárási viszonyok miatti panaszkodásban már-már kimerülnénk. Persze, ez az ünnep is a haszonszerzés lehetőségével gazdagítja a kereskedelmet.

Ezen gondolkodom tehát, hogy milyen lehet egy teljes napot szentelni a hálának. Ha az államokban tartott ünnep külsődleges formáihoz nem is – a hála témaköréhez viszont magam is tudok kapcsolódni és szívesen teszem.

Bizonyára sok szép dolgot megírtak már a háláról.

Te milyennek képzeled?

Mikor éreztél hálát?

Tényleg kezdjek neki hálálkodni?

Azt hiszem, a cím rengeteget elárul arról, honnan is indult az én történetem a hálával. Az én tévhitem – most már, utólag, így látom – az volt, hogy azt hittem, a hála emelkedett érzés, habbal és lehetőleg csokireszelékkel.

Fennkölt, magasztos. Azt hittem, a hála hangulat. Mint egy virágbolt, vagy egy szépen kivilágított utca. Volt benne valami irreális puhaság, valami nyúlós túlcukrozottság.

Emiatt aztán nem is különösebben foglalkoztatott a hála. Nem szerettem. Nem találtam valósnak.

Sőt, egyfajta kényes kötelességnek tűnt, amiről azt gondoltam, hogy elvárják. „Hálás lehetsz, hogy ez... vagy az…, különben így meg úgy.”

Nem értettem, hogy mire való a hála.

Nem értettem, hogy milyen lehetőség rejlik benne.

Szóval, legyünk csak szépen túl rajta.

Minek ez a kényelmetlen megalázkodás és az indokolatlan ömlengés?

Felesleges ezen pörögni.

Innen indultam.

Milyen mondataid vannak a háláról?

Karakter • parokia.hu • 69

Megnyílik egy napló A hála döbbenet. Mélységes döbbenet. És nem feltétlenül kellemes.

Elmesélem az első élményemet a hálával. Történt, hogy egy februári napon, éppen a névnapomhoz közeledve, egy kedves barátomtól helyes kis kötetet kaptam ajándékba. A szép és elegáns krémszínű lapok mind üresek voltak. Gerince volt ennek a naplónak, meg csuda stílusos bordái. Jó volt forgatni és kézben tartani. A borítóra az illusztrátor aranyszínű angyalkákat festett. Tűfilccel, mert azzal jó és gördülékeny dolog írni, az első lapok egyikére beleírtam:

2016. 02. 06.

Az jó nap volt, és azonnal iktattam is, hogy hálás vagyok ezért a helyes kis könyvecskéért, illetve a köszöntésekért, amelyekkel kedves ismerőseim megörvendeztettek. Azonban mégiscsak február volt, és nem csak kint a világban. Leereszkedett valami köd, inkább valami undok kis sújtólég az én belső lelki tájaimra.

Nem volt sok áhítat meg emelkedettség abban, ahogyan a hálával foglalkozni kezdtem. Inkább mint egy ügyes hekker, aki már tényleg minden trükköt próbált, fogtam neki a jegyzete-

lésnek. Először csak pontokban, mint a kisiskolás. Annyira szép volt a kötet, és terjedelmes is, hogy azt gondoltam: na, ezzel jól el fogok szórakozni ebben az évben! Naponta, esténként az az egy oldal még egy alulmotivált hekkernek is simán menne.

Aztán a pöttyök és a bekezdések elkezdtek szaporodni. Átnyúltam a másik oldalra is, átlógtak egyes szavak, majd aztán teljes mondatvégek.

Kettő, három is. És lassan arra lettem figyelmes, hogy már két oldalon kígyóznak a soraim, amelyek mind arról szólnak, hogy aznap miért lehetek hálás.

A valóság elég Kissé meg is ijedtem, hogy ez az új optimizmusom honnan jött, milyen irányból „figyelt be” ilyen hirtelen…

A pozitív pszichológiáról akkor még tudomásom sem volt.

Nem tudtam mire vélni, hogy miért töltök egyre több időt azzal, hogy egy napomat a hála felől közelítve összefoglaljam. De ahogy visszaolvastam magam, arra jöttem rá, hogy nem tudok belekötni abba, amit írtam.

Az ott áll. Az ott úgy van. Sőt, másnap is eszembe jutott még ez-az, ami előző nap esett meg velem, s jogos-

70 • Karakter • parokia.hu

nak éreztem azokat utólag odabig�gyeszteni. Lassan egyre több időt tett ki ez az adminisztráció. És ez, képzelhetitek, mennyire bosszantó egy elkeseredett vagy lehangolt ember számára! A panaszkodástól veszi el a hasznos időt…

Pedig égrengető dolgok nem történtek velem. Nyugvóponton tartózkodtam. Sikerekről sem tudtam beszámolni. Elérni nem értem el semmit.

Nem törekedtem és lendültem nagy célok felé. Inkább csak voltam, éltem és figyeltem. És én nem tudtam Mi lett végül mindebből? A helyes kis könyvecske, amelynek befejezését az év végére ütemeztem, három hónapon belül, már májusban betelt.

A hála, amikor először átélhettem teljes valójában, maga a merő döbbenet volt. Ott volt a kézzel fogható bizonyíték, a szép kis könyv, telisteleírt lapjaival. A minden érdekesség és szenzáció nélküli hétköznapokban megtett utamról szólt. Arról,

hogy Isten mit tesz meg értem minden egyes nap. Hétfőkön, keddeken és szerdákon. Szembenézett velem a lapokról. És a szembesülésnek nagy ereje van.

Leginkább Jákób szavaival tudnám megragadni, aki a testvérétől való menekülés közben Bétel mellett végre álomra hajthatta a fejét. Míg a létrán fel és le jártak az angyalok, és Jákób a kőpárnáján pihent, az Isten megszólította őt. Felébredve mély döbbenettel tudta kimondani: „Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.” És az Írás azt mondja, Jákób megborzadt. „Milyen félelmetes ez a hely!” „Nézd, én veled vagyok” Mindennap szembesültem azzal, hogy miért van okom hálásnak lenni. És egyszerre kirajzolódott az, hogy mindezekért kinek van okom hálásnak lenni. Itt van Isten, sőt, itt volt egész végig, és én nem tudtam.

Elkezdtem kérdéseket feltenni.

Visszalapoztam. A naplóban ott állt

feketén-fehéren, hogy amiért áprilisban hálát adhattam, arról Isten már két hónapja, februárban elkezdett gondoskodni.

Ma is itt volt velem.

Két hónappal ezelőtt is.

Mióta van ez így?

Mióta van itt velem?

Azt láttam, hogy minden szó igaz abból, amit Jákóbnak mondott: „Nézd, én veled vagyok.”

Elkezdtem Őt keresni, pontról pontra, és megtaláltam a múltamban.

Például négy éve. És azt láttam, hogy a felkérésnek, amiért ma hálát adok – annak a története négy éve kezdődött. Azt már akkor ajándékba adta.

Mindezidáig itt volt az Isten. És én nem tudtam.

Egyértelműen. Tapintatosan. Okosan.

Szeretettel.

Igehelyek: Mózes első könyve (Teremtés könyve) 28. fejezet, 15., 16., 17. részek Szabó Dóra

Karakter • parokia.hu • 71

1092 Budapest, Ráday u. 28.

H-P: 10:00–18:00 Sz: 10:00–17:00 Vasárnap: zárva Tel.: +36 1 218 0266/161 mellék +36 30 560 29 34/161 mellék bibliamuzeum@bibliamuzeum.com