Szocmodern épületek hasznosítása melléklet - 2025

SZOCMODERN ÉPÜLETEK HASZNOSÍTÁSA

KÖSZÖNTŐ

A háború utáni, modernista épületek hasznosítása nagy kihívások elé állítja a szakmát, az ingatlanfejlesztőket és az építészeket egyaránt, különösen igaz ez a korszak legikonikusabb épületeire. Még hiányzik a közös megértés, az egymástól gyökeresen eltérő álláspontok konszenzusa. A Magyar Építőművészek Szövetsége által szervezett konferencia célja a különböző szempontrendszerek megismerése és a közös gondolkodás elősegítése volt az ingatlanfejlesztői, a művészettörténészi, és az építész szakma között.

A szubjektíven vallott hitek, mint például az általam képviselt, innovatívan és fenntartható módon vallott transzformáció – nem feltétlenül egyeznek mások szintén jogos és erős belső meggyőződésével, álláspontjaival, az eredeti, emblematikus épületek megtartásával, a gazdasági és használati igényekből, szükségszerűségből adódó újraépítésekkel, vagy akár a „nemépítéssel”.

A konferencia a viták terepe volt, majd annak feldolgozása következett: fogadjuk el, hogy nincsenek kötelező dogmák. Jelen kiadvány egy szelet kordokumentum, benne a legjelentősebb modernista magyar épülethasznosításokkal, és azok különböző perspektíváival.

Nagy Csaba, építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke

Impresszum

A szövegek a március 6-án, a Magyar Építőművészek Szövetségének

Kós Károly termében elhangzott előadások szerkesztett változatai.

A szövegeket szerkesztette, rendezte: Pleskovics Viola, Szira Péter, Trencsényi Zoltán

Szerkesztők: Martinkó József dr. Pleskovics Viola

Grafika: Hargitay Anna

Eseményfotók: Darab Zsuzsa

Fotók: Batár Zsolt, BoysPlayNice, Bujnovszky Tamás, Dömölky Dániel, Fortepan, Hlinka Zsolt, KÉK - Kortárs Építészeti Központ, KÖZTI Zrt. archívuma, Palkó György, Schneider Márton

Nyomda: EPC Nyomda | Elektroproduct Nyomdaipari Kft.

Kiadó: © PUBLISHING Kft.

ISBN 978-615-82399-6-7

A konferencia kiadványa a Market Asset Management Zrt. támogatásával jöhetett létre.

2 | Értékrétegek. A modern ipari építészet aspektusai a technológiai rendszerektől a vizuális kultúráig

Előadó: Haba Péter építészettörténész (MOME)

4 | „A pisztráng és a hegyi patak” / A Liget Center (volt MÉMOSZ-székház) újjászületése

Előadók: Király Zoltán (TIBA Építész Stúdió), Szekér László (WING Zrt.)

8 | Értékanalízis, mint Designstratégia

Előadók:Dobos Bence, Csendes Bernadett, Varga Bianka (Archikon)

12 | Eastmodern, szocmodern, késő modern… Fogalmak csatája háború utáni építészetünkben

Előadó: Kovács Dániel (MÉM MDK - Magyar Építészeti Múzeum)

14 | A Gellérthegyi Corvinus Campus

Előadók: Misovicz Tibor (Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány), Kis Péter (PLANT - Atelier Peter Kis)

20 | KÉK: Modern évad

A Budapest100 ’70-es évek és a ModernTéka

Előadó: Klaniczay János (KÉK)

22 | Othernity –Modern örökségünk újrakondicionálása

Előadó: Csóka Attila Róbert (Paradigma Ariadné)

24 | A Népstadiontól a Puskás Arénáig

Előadó: Skardelli György (KÖZTI)

28 | Műemlék/Matéria: az érték kérdése védett

épületek visszaépítése, átírása után

Előadó: Pleskovics Viola (OCTOGON)

30 | A Budapest Szálló története és értékei az értékvédelmi dokumentáció tükrében

Előadók: Branczik Márta (Kiscelli Múzeum), Kovács Dániel (MÉM MDKMagyar Építészeti Múzeum)

36 | A Körszálló újjáépítése

Előadó: Tima Zoltán (KÖZTI)

44 | Egy asztalnál

Beszélgetés a Körszálló jövőjéről

Szöveg: Trencsényi Zoltán

A MODERN IPARI ÉPÍTÉSZET ASPEKTUSAI A TECHNOLÓGIAI RENDSZEREKTŐL A VIZUÁLIS KULTÚRÁIG

Haba Péter építészettörténész, a MOME oktatójának előadása

Haba Péter előadása a háború utáni építészet örökségvédelme és újrahasznosítása kapcsán azokra a mélyebb rétegekre hívta fel a figyelmet, amelyek elsősorban az ipari építészet történetével kapcsolatos kutatásai során tárultak fel számára, ám érvényesnek tartja őket a modern építészet védelmének egésze szempontjából is.

Kifejtette, hogy az ipari építészetről a mai napig azt tartjuk, hogy az valami más, valami különb – nem az általános építészetre vonatkozó szempontok és elvek vonatkoznak rá. A vélekedés egyik legfőbb kiindulópontja Walter Gropius írása a Deutscher Werkbund 1913-as évkönyvéből, amely az amerikai kikötők ipari létesítményeiről szólt. Fenséges, monumentális kisugárzásukról írt benne, hatásukat az ókori Egyiptom kőtemplomainak erejéhez hasonlította. A célszerű és minden elemében tudományos funkcionalizmus útján létrejött építészeti formák vegytiszta példáit látta ezekben a konstrukciókban. Az ipari épületek ezáltal a modernizmus szellemi alapjának és esztétikai preferenciájának szemléltetésére váltak alkalmassá. Legfontosabb küldetésük a célszerűség volt, ám emellett az épületszerkezetek esztétikai önértékét, humánumát, etikai magaslatait és persze az avantgárd művészethez való kapcsolódást is reprezentálni lehetett velük.

Csakhogy amíg az ipari építészet a modern építészeti mozgalom önmeghatározási törekvéseiben ideálkép volt, a műfaj napi va-

lóságát, tervezőit már nem emelték piedesztálra. Az ő tervezői gyakorlatukat szigorú műszaki kötöttségek és kevés társadalmi megbecsülés övezte. Ezek a létesítmények ráadásul eleve nem voltak nyitottak a szélesebb társadalmi nyilvánosság számára, sőt, sokszor még titkosak is voltak. Az ipari épületek építtetői a rövid tartamú megoldásokat részesítették előnyben, nem hosszú évszázadokban gondolkodtak a technika gyors fejlődése miatt. Ez a szempont máris kardinális jelentőségű abban a tekintetben, hogy a modern ipari épített örökség értékfelmérése milyen más és komplexebb megközelítést kíván az általános műemléki aspektusokkal szemben.

Muszáj ezeket az épületek távolabbról megfigyelni – emelte ki az előadó. Ez a távolság felöleli az adott ipari emlék gyártástechnológiai, épületszerkezeti elemeit, szélesebb térbeli környezetét az ipartelepektől egészen az ipari tájakig. Mindez az iparrégészetnek nevezett kutatási terület, az építészettörténet, valamint a műemlékvédelem sajátos ötvözetét jelenti.

Haba Péter gondolatai szemléltetéseként a Csepel Művek értékvédelmi dokumentációjának elkészítésénél alkalmazott szempontokat mutatta be. Ebbe a projektbe az Urbanitás Kft. vezetője, Berényi Mária hívta meg még 2019-ben abból a célból, hogy az ipartelep 1945 utáni épí-

tészeti értékeinek vizsgálatban segédkezzen – korábban ugyanis az értékfelmérő munka nagyrészt a II. világháború előtt keletkezett épületekre irányult. A munka során számos 1950-60-as évekbeli épületet vettek számba. A legtanulságosabb ezek közül a Menyhárt István, Semsey Lajos és munkatársai által tervezett csőgyári épületegyüttes vizsgálata volt. A munka messze túlterjedt az épület alapvető építészettörténeti adatainak feltárásán és jelenlegi fizikai állapotnak rögzítésén. Haba Péter a gyártelep infrastrukturális és technológiai rendszerének egyfajta csomópontjaként értelmezte a csőgyár csarnokait. Munkatársaival megvizsgálták az egykori termelési folyamatokat, kutattak esetleges még meglévő gépelemek, darupályák, gépalapok után. Szemlézték a közeli szabadtéri darutereket, iparvágányokat, útburkolatokat, amelyek kiszolgálták valaha ezt a struktúrát. Megnézték, hogy mindezek kontextusában miként jelenik meg maga az épület szerkezete, és annak milyen funkcionális eredői vannak. Például a héjszerkezetes lefedés, a pillérsorok, a körítő falak szerkezete ebben a mélyebb összefüggésben váltak igazán megérthetővé. Feltárult a kutatók előtt, hogy milyen érzékenyen reflektáltak a tervezők a technológiai és emberi szempontokra is. Menyhárt és munkatársai kidolgoztak egy futószalagszerű építési szisztémát, amellyel a héjszerkezetek gyorsan és gaz-

A PISZTRÁNG

ÉS A HEGYI PATAK

Király Zoltán, az egykori MÉMOSZ-székház, ma Liget Center megújulásának vezető tervezője a TIBA Építész Stúdiótól

Fotó: Hlinka Zsolt

A MÉMOSZ-székház/Liget Center 1998 és 2002 közötti első, valamint 2019 és 2024 második szakaszában folyt felújításaival kerülhettem kapcsolatba egy védett modernista épülettel. Ez a két fázis és a köztük eltelt évek távlata segített megtapasztalni építészként, miként változik idővel az örökségvédelem szemlélete.

A helyszínt 1999-ben – az 1998-ban megkezdődött tervezési és felújítási folyamat kellős közepén – nyilvánították országosan védett műemlékké. A tervezés első szakaszát Erick van Egeraat budapesti irodájában dolgozva, lelkes pályakezdő építészekként kezdtük el, a második szakaszt pedig már a TIBA Építész Stúdió tagjaiként. A tervezési munka kapcsán a beruházóval közösen próbáltuk felvenni a kapcsolatot az eredeti, 1947-48-as tervezőkkel, ám egyedül Szrogh György volt az, aki akart és tudott érdemben egyeztetni és konzultálni velünk közös művükről. Ő részben tanácstalanul és megilletődve állt a friss védettség előtt, ami akár tőle, a mű egyik szerzőjétől is védte volna az épületet.

A szocialista szakszervezeti modell 1987 és 1990 között felbomlott, a szövetségnek pedig a régi székház közelében, a Benczúr u. 45. sz. alatti épületben lett végül új irodája. A MÉMOSZ-székházba az akkor rohamos tempóban növekvő ING Bank és NN Biztosítótársaság szeretett volna ezek után beköltözni. Azonban mire az irodai és összekötő szárnyak felújítása 2002-re elkészült, a frissen felújított épület máris szűkösnek bizonyult. A megbízó egy teljesen új irodaház építése mellett döntött a szomszédos telken, az elbontott SZOT székház helyén. Az Auditorium rész felújítása ekkor teljesen elmaradt, mivel nem találtak olyan rendeltetést, amivel az épületrész hasznosítható lett volna. Többszöri tulajdonosváltás és viszontagságos évek után, 2019-ben a WING Zrt. vásárolta meg az egész épületegyüttest, és a TIBA Építész Stúdiót bízta meg immáron az Auditorium rész felújításával is. Később a feladat kibővült az új, "Vitrum" épületrész tervezésével és a Dózsa György úti

irodaszárny belső felújításával is. A Liget Centerre keresztelt központba az RTL költözött be bérlőként. A bérlői részek belsőépítészete a LAB5 iroda munkája volt. Az Auditorium frissebb építészeti megújulása jól megkülönböztethető lett a Dózsa György úti szárny ezredforduló környéki projektjétől, mely a két korszak műemlékvédelmi szemléletváltozását reprezentálja.

A tervezési folyamatot Alvar Aalto 1947-es, Domus folyóiratban megjelent, A pisztráng és a hegyi patak című írásával állítanám párhuzamba: Aalto ebben a szövegben az építészeti gondolkodásmód rejtett dimenzióiról ír, ami időben és térben is elválik az épülettől, csakúgy, mint a pisztráng élő- és születési helye. Az építész és az építészeti gondolat is célba ér(het) a vándorló pisztránghoz hasonlóan. Az örökségvédelemben szintén az időben és térben változó-vándorló gondolatok, eszmék mentén dolgozunk az épületek-

A VOLT MÉMOSZSZÉKHÁZ ÚJJÁSZÜLETÉSE

A WING Zrt. 2019-ben vásárolta meg a volt MÉMOSZ-székház épületegyüttesét. A vállalat régóta gondolkodott már az ingatlan megvásárlásán, éreztük ugyanis annak a jelentőségét, hogy egy fontos érték megmentésével tudnánk Budapest építészetére is maradandó hatást gyakorolni. 2019-ben azonban már nagyon szomorú állapotok fogadtak minket: a komplexum eredetileg két részből állt, ebből az Auditorium épületrészének belseje több mint 20 éve kihasználatlan volt és a szerkezete gyors enyészetnek indult.

Hogyan jutottunk el innen odáig, hogy egy ilyen volumenű és jelentőségű műemléki felújítást véghez vigyünk? A WING nem ma kezdte a műemlékek felújítását – piacvezető ingatlanfejlesztőként mindig is küldetésünknek tekintettük a magyar építészeti örökség megőrzését, valamint olyan új funkcióval való megtöltését, amely gazdasági és közösségi szempontból egyaránt értéket teremt. Korábbi projektjeink közé tartozik például a budapesti Millenáris Parkban található klasszicista irodaház felújítása, vagy az egri dohánygyár épületeinek integrálása a ma is működő Agria Park bevásárlóközpontba. Szintén jelentős munkánk a Máriássy Irodaház, ahol a WING központja is található. Az egykori borjúvásárcsarnok –a régi Vágóhíd-együttes utolsó megmaradt épülete – revitalizálása különösen szép és izgalmas kihívást jelentett. Emellett az Andrássy úton található A66 irodaház is a mi fejlesztésünk, az ingatlant értékeinek megőrzése mellett sikerült hosszú távon fenntartható módon újraéleszteni. A WING külföldi leányvállalatainak égisze alatt pedig nem csupán egy-egy épületet, hanem komplett városnegyed-léptékű műemléki projekteket is levezényeltek már. Azonban a Liget Center Auditorium az első olyan WING nevéhez fűződő irodaház, ahol a vállalat egy több mint 70 éves létesítményből egy közel nulla energiafelhasználású épületet hozott létre.

Térjünk át tehát arra, hogy mivel is foglalkoztunk itt az elmúlt öt évben. A MÉMOSZ-székházból született épületnél nem egy 19. századi, a hazai építészet „aranykorából” származó klasszikus műemlékkel dolgoztunk, mint ahogy az sok más projektünknél megszokott – hanem egy fiatalabb, a hazai műemlékvédelem történetében még korai fecskének számító modernista ingatlannal.

Szekér László, a Liget Centert fejlesztő WING Zrt. projektmenedzsere

Az épületrészek stílusa egészen különleges és ritka, közvetlenül a háború utáni évekből származik. Érdekességét tovább fokozza, hogy a korszak sajátosságaként közösségi munkával valósították meg. Éppen emiatt számos meglepő – és sokszor megkérdőjelezhető – kivitelezési megoldással találkoztunk, így az értékvédelem határai ezen a téren is komoly kérdéseket vetettek fel. Modernebb és hatékonyabb megoldásokkal könnyen pótolhatók ezek a kivitelezési esetlegességek, pedig ezek is tanúként viselkednek egy sajátos korszak és az akkor élt emberek életéről. 2019-ben Király Zoltánnal és a TIBA Építész Stúdióval úgy vágtunk bele a munkába, hogy szinte biztosak voltunk benne: minden négyzetmétert könnyedén bérbe tudunk majd adni. Egy rendkívül kedvező ingatlanfejlesztői környezet fogadott minket – ezt a lelkesedést azonban hamar letörte a koronavírus, majd az azt követő gazdasági lassulás és infláció. Nem sokkal később az ukrajnai háború is kitört, így ebben az öt évben minden olyan kihívással szembesültünk, amit egy ingatlanfejlesztő a legkevésbé sem kíván magának.

Ennek ellenére nem adtuk fel – pedig a műemléki védettség is komoly kihívások elé állított minket. Fejlesztőként egyfajta karmesterként koordináltuk az egész folyamatot, és az évek során testközelből tapasztaltuk meg, mekkora erőforrás-igénye van egy ilyen volumenű projektnek. Ezt talán a fázisfotók érzékeltetik a legjobban: a Classic és az Auditorium mellett újonnan létrehozott Liget Center

Vitrum épülete mindössze másfél év alatt emelkedett ki a földből, a szakszerű műemléki felújítás esetében már önmagában a tervzsűrizés és az engedélyeztetés is közel két évet vett igénybe – ezt pedig egy további hároméves kivitelezési folyamat követte. 2024-ben azonban végre elérkeztünk egy számunkra ünnepélyes és jelentőségteljes pillanathoz: megszereztük a használatbavételi engedélyt az egész épületegyüttesre, és az RTL hírszerkesztősége, stúdiói és üzleti területei beköltözhettek új, méltó otthonukba.

A WING-nek mindemellett saját művészeti programja is van, amellyel nem titkolt célunk, hogy Magyarországon is elterjedt gyakorlattá váljon a művészet támogatása és megjelenítése az ingatlanberuházások során. A MÉMOSZ-székház felújítása során már a nulladik pillanattól együttműködtünk az egykori építészek örököseivel. Velük közösen, az Art is Business és a Paradigma Ariadné partnerségében egy különleges kiállítást is rendeztünk a Vitrum épületében, amely a komplexum történetét, értékeit és hatását mutatta be. Külön öröm számunkra, hogy az Auditorium elé visszakerülhetett Lányi Dezső Építőmunkás című szobra is – amelyet egy véletlennek köszönhetően fedeztünk fel a Városligeti fasor egyik udvarában. Mivel amúgy is célunk, hogy minden újonnan fejlesztett projektünkhöz kapcsolódjon valamilyen művészeti alkotás, szinte sorsszerű volt, hogy ez esetben éppen a korábban is itt lévő szobrot helyezzük vissza eredeti helyére.

Dobos Bence, Varga Bianka és Csendes Bernadett - az Archikon építészeinek előadása

ÉRTÉKANALÍZIS, MINT DESIGNSTRATÉGIA

Dobos Bence, Fotó: Darab Zsuzsa

Hogyan lehet egy ’70-es években épült építészeti alkotás értékeit szakmai és személyes tapasztalatok útján megismerni és megtartani? Miként tudjuk a tervezői kvalitást felismerni és az épület identitását megőrizni? Milyen eszközök állnak az építész rendelkezésére, hogy feltárja és regisztrálja az építészeti minőséget alkotó elemeket? A konferencia által kijelölt korszakból származó épületek többsége nincs műemléki védelem alatt, mégis szükséges megőrizni őket. Ez nem csak építészeti szempontból fontos feladat, hanem kulturális és történeti szempontból is.

láng művelődési központ, budapest

A XIII. kerületben lévő Láng Művelődési Központ az egykori Láng Gépgyár emlékét őrzi. Az 1900-as évek elején aktív közösség kovácsolódott a gyár dolgozóiból. Az 1929-ben létrejött tisztviselői dalkör számára hozták

létre a Rozsnyai utcában a téglahomlokzatos épületet, amit 1970-ben bővítettek nagyteremmel, kiállítóterekkel és könyvtárral, és így alakult ki a mai állapot. Az elmúlt közel 100 évben folyamatosan használta a gyár közössége, ami egyre intenzívebben egészült ki a kerület lakosaival. Az átalakítás során erősen érezhető volt ez a közösség, akiknek a tagjai gyerekként is ebbe az épületbe jártak, ma pedig hétről hétre itt találkoznak. A közösségi érték megőrzése kiemelten fontos szempont, hogy az átalakítás után számukra továbbra is otthonos és ismerős maradjon az épület. 2016-ban sikerült felvennünk a kapcsolatot az eredeti tervezővel, az Ybl-díjas Tokár Györggyel, aki az 1970-ben elkészült bővítést tervezte. A vele való beszélgetések során sok olyan részletre derült fény, ami elsőre nem volt egyértelmű. A kor kiemelkedő statikusa, Gnädig Miklós, valamint az egyik legjobb akusztikusa dolgozott a házon. A fe-

jépület bázikus vasbeton pillérekről visszalógatott födémszerkezetei és a Nagyterem nagyfesztávú lefedése különleges szerkezeti és egyben építészeti megoldások, valamint a Nagyterem akusztikája a mérések alapján még 2016-ban is kiemelkedőnek mondható. Tokár György nyitottsága és szakmai tudása fontos személyes érték volt számunka, generációkon átívelő izgalmas eszmecsere és követendő építészeti attitűd.

Az épületben közvetlenül érzékelhető építészeti minőségek különböző léptékben, helyzetben és formában vannak jelen. Ezeket igyekeztünk számba venni és az átalakítás szempontjából válaszokat adni rájuk. Sok mérlegelés eredménye, hogy mit szántunk megőrzésre és mi az, ami átalakult. Kisléptékben a bútorokon keresztül érzékeltethető a legjobban a hozzáállásunk. Felmértük és katalogizáltuk a bútorokat, a könyvtári

Varga Bianka és

Csendes Bernadett, Fotó: Darab Zsuzsa

polcrendszert és kartotékszekrényeket, valamint a klubfoteleket, puffokat és dohányzóasztalokat. Gondosan tároltuk, felújítottuk őket és visszakerültek az épületbe a megfelelő helyükre. Ezek a bútorok képesek maguk köré gyűjteni a ’60-as, ’70-es évek auráját és elengedhetetlen részei az épület atmoszférájának. Az izgalmas anyaghasználat egy másik szempontból képes megőrizni az épület karakterét. A mezőtúri téglafal, ami körbeveszi a Nagytermet, különleges eleme az előcsarnoknak is, valamint a stokkoltbeton büféblokk szintén valami nélkülözhetetlent ad hozzá a Láng Művelődési Ház építészeti minőségéhez. A Nagytermet leginkább az akusztikai megfontolásból készült profilozott egyedi fa burkolata határozza meg. Ezeket a burkolati elemeket egyenként beszámoztuk, levettük a falról, megtisztítottuk és visszahelyeztük. A homlokzat okozta a legnagyobb kihívást, mivel az energetikai korszerűsítés itt komoly beavatkozást vetített előre. Az 1929-es épületrész texturált téglahomlokzata és az 1970-es bővítés előregyártott kavicsbetonpanel plasztikus felületei, valamint a fejépület fémburkolata egyszerre kerültek veszélybe. De Tokár Györgygyel közösen azt a döntést hoztunk, hogy érdemes összefogni a három különböző építészeti elemet –, ami az ő eredeti szándékai között is szerepelt – és külső megjelenésében egy új karaktert tud adni a háznak. Ezért egy lángvörös, ipari fagyálló kerámia-klinker „páncélt” kapott a homlokzat, ami tiszteletben tartja az eredeti geometriai játékokat és építészeti gesztusokat. A homlokzatra fordítva felrakott burkolat egyszerre utal az ipari múlta, a téglahomlokzat osztására, valamint a kavicsbeton finom fény-árnyék hatásai is megjelennek benne.

Tokár György 2017-ben eljött az átadó ünnepségre. Közel 50 évvel később másodjára is átélhette az Láng Művelődési Központ átadását, és ezzel számunka folytonosság jött létre építészeti szempontból.

művelődési ház, nyárádszereda

A Láng Művelődési Központ projektjének kiindulásához hasonlóan, az iroda egy aktuális feladata is egy ’70-es években épült művelődési ház átalakításának lehetőségeivel foglalkozik. Az építészeti értékek ebben az esetben kevésbé domboríthatóak ki, viszont a korszak jellegzetes karakterjegyeiből, a környezetében elfoglalt helyéből és használói által kialakított szerepéből saját identitás rajzolódik ki.

A háznak helyet adó Nyárádszereda kisvárosias. Főút szeli át, amelynek kiteresedése hozta létre a központot, az egykori vásárok helyszínét. A főtér köré csoportosul az öszszes fontosabb középület, a század elején épült templom és városháza, és a ’70-es évek elején erős határvonallal a modernizálást megcélzó új központ is. A városépítészeti projekt egy része valósult csak meg, azonban ez is jelentős. Ekkor épült a korszakra jellemző művelődési ház, áruház, tornacsarnok és a többszintes lakóházak csoportja is.

Napjainkban az utcakép, a beépítés nagyon heterogén, építészetileg kihívást jelent kapaszkodót találni egy új vagy megújuló épület formálásához. A tervezési feladat kiindulása egy, a korszakra jellemző lepényépület. Homlokzatai a Fő tér irányába intenzívebben tagoltak, az erőteljes vakolt kiugrások brutalista analógiákra mutatnak.

Az épület évtizedek óta tölti be kulturális funkcióját, legintenzívebb kihasználtságát azonban talán most érte csak el, amikor az önkormányzat átadta a házat használatra a Bekecs Táncszínháznak. A táncegyüttes fontos kulturális missziót képvisel a régióban, hétköznap oktatással, hétvégéken előadásokkal tölti meg a tereket. Jól látjuk, hogy amikor egy ilyen épület megtalálja használóit, fennmaradása többé nem kérdéses, sőt megújulása válik szükségessé.

Az épület építési idejéből és az átfogóbb karbantartás nélkül eltelt évtized következtéből adódnak olyan problémák, melyekre az átírás koncepciójának megoldást kell kínálnia. Ilyen probléma a szerkezeti és energetikai elavultság, vagy a félszinteltolásokkal, más funkcionális igényekre tervezett mellékszárny. Az épület kicsivel tágabb kontextusában problémaként merül fel a ház elszigeteltsége környezetétől, a potenciálisan sokat ígérő külső terek kihasználatlansága. Az átalakuló használat mentén további igények jelennek meg, ennek központi szereplője a nagyterem. A meglévő előadóterem elsőre talán funkcionálisan megfelelőnek tűnik, azonban sem a nézőtér kialakítása, sem a színpad és az azt körülvevő technikai háttér nem biztosítja az előadások minőségi megvalósítását. A felsorolt átalakítások mentén körvonalazódik az új kulturális központ, az átalakítások, változtatások továbbépítik a házat. A funkcionális és felhasználói igényekre adott építészeti válaszok új hangsúlyokat teremtenek az eddig túlnyomóan homogén megjelenésű művelődési házon. A koncepció lekerekítésének feltétele, hogy az új elemek, a ház átírása összhangban jöhessen létre a tervezési folyamat elején kitűzött célokkal.

Az átalakult Láng Művelődési Központ, Fotó: Bujnovszky Tamás

EASTMODERN, SZOCMODERN, KÉSŐ MODERN…

FOGALMAK CSATÁJA HÁBORÚ UTÁNI ÉPÍTÉSZETÜNKBEN

Kovács Dániel, a MÉM MDK, Magyar Építészeti Múzeum művészettörténészének előadása

A Budapest Szálló tervezője, Szrogh György a szálló építésének ideje alatt az UNESCO ösztöndíjával nyugati tanulmányúton vett részt, és a látottakról a Magyar Építőművészet 1967/1. számában, az Apropos nyersbeton című cikkében adott tanúbizonyságot. Mint azt az írás címe is elárulja, Szrogh a cikkben egy stílusjelenséggel, a nyersbeton használatával foglalkozik, a szöveg azonban a technika, és nem az alkotói szándék felől közelíti meg tárgyát, ami egyébként a Massachussetts állambeli Lincoln városka egyik lakóháza. Szrogh egy mondatban felsorolja a kor összes jelentős brutalista építészét, de nem nevezi meg a stílust.

Magyarországon 1967-ben nem lehetett brutalizmusról beszélni, ha az ember azt szerette volna, hogy komolyan vegyék. Azok a stíluselnevezések, amelyek a nyugat-európai, illetve az amerikai szakirodalomban és építészeti sajtóban megjelentek – a brutalizmus, a high-tech, a posztmodern – Magyarországon negatív felhanggal kerültek be a köztudatba.

Hruscsov híres, 1954-es beszédét követően a szocializmus építésének stílusává a keleti blokk összes országában a funkcionalista modernizmus vált. Ievgeniia Gubkina ukrán építész-építészettörténész az Ukrajna 1955-1991 közötti építészetét feldolgozó, 2012-es tanulmányában így fogalmaz: „A posztszovjet országokban hagyománynak tekinthető a »modernizmus« terminus használata minden háború utáni szovjet épület leírására. (…) A szovjet építészek nem értelmiségiek. A 19. század hagyományait követve, elsősorban az esztétika kérdései foglalkoztatták őket, az etika messze az érdeklődésükön kívül feküdt. Nem foglalkoztak társadalmi problémákkal, ami végeredményben esztétizáláshoz, biztonságos vitákhoz, imitációhoz és legvégül, műveletlen építészethez vezetett.” Ez a meglehetősen nyers ítélet nem igaz a hatvanas évek meghatározó magyar építészeire, akik igenis próbáltak tájékozódni a világ dolgai felől, a számukra elérhető módon. De ahogyan Szrogh példája is mutatja, nem kockáztatták meg a stíluskritikát.

Van azonban Szrogh szövegében valami, ami még ennél is fontosabb. Amikor Szrogh a Lincoln-házról ír, és ennek kapcsán a japánokat, Paul Rudolphot vagy Breuer Marcellt említi, azt azzal a magától értetődő természetességgel teszi, mint aki a saját közegéről beszél. Mint aki nem passzív, kívülálló szemlélője, hanem maga is részese a történetnek. Szrogh narratívájában az, amit a japánok, az amerikaiak és a magyarok csinálnak, nem tér el egymástól pusztán azért, mert ezekben az országokban más a társadalmi rendszer.

A szocmodern szavunk a kevesebbet használt, hasonló jelentésű ostmodernnel és eastmodernnel együtt nyugatról ered – akárcsak a stílus, amelyet jellemezni próbál. A „szocmodern” szó születésének sokáig örülhettünk, hiszen azt jelentette: jelentéssel bírunk a világ felé. Mára ez némileg megváltozott. Egy építészettörténeti időszak leírásán túl óhatatlanul a szó plusz jelentéstartalmat is hordoz. Amikor használjuk, akkor nem építészettörténeti időszakra hivatkozunk, hanem annak az utólagos percepciójára. Való igaz, hogy stílusfogalmaink jelentős része: a gótika, a barokk, a rokokó eredendően gúnynévként jöttek létre. De az adott korszakban keletkeztek, terjedtek el és váltak mára bevett kifejezéssé, ellentétben a szocmodernnel, amelyet épp földrajzi-történeti referencialitása miatt mindinkább kerülni látszik az építészettörténet-írás. Egy annyira átpolitizált társadalmi közegben, mint a mai Magyarország, az ilyesféle árnyalatokra nem csak érdemes, de fontos is odafigyelni.

A szocmodern nem építészettörténeti fogalom, hanem emlékezetpolitikai. Nem szakmai konszenzus hozta létre, hanem társadalmi igény: a megnövekedett érdeklődés egy korszak és egy régió építészete iránt. Használatába kódolt egy olyan jelentéstartalom, amely távol áll az építészettörténet optimális semlegességétől. Ez a jelentés

- egyrészt utólagos tudással felruházott, hiszen tudja és ismeri mindazt, ami „azóta” az egykori szocialista országokkal történt;

- másrészt elnagyol és erőltet egy olyan, politikába ágyazott építészetképet, amely egyáltalán nem biztos, hogy az adott korban valósnak tekinthető; párhuzamot létesít a szocreál valóban erőteljesen felülről irányított időszaka és az azt követő évtizedek alkotói szempontból sokkal szabadabb periódusa között;

- harmadrészt pedig puszta létezésével egy olyan nyugatközpontú modernitástörténetet határoz meg, amelyben minden regionális eltérés a „másság” kategóriájába kerül. Azaz: modern az, ami ott van. Ami viszont itt van, az nem modern, mert az szocmodern.

Természetesen a szovjet tagköztársaságokban, de még a közép-európai blokkban is nyilvánvalóan megjelentek erős stílusjelenségek, amelyek indokot kínálnak arra, hogy regionális motívumokat keressünk. Ilyen regionális jelenségek szerte a világon érzékelhetőek, társadalmi és politikai berendezkedéstől függetlenül. Ezek a jelensé-

Mary Otis Stevens és Thomas McNulty otthona, a Lincoln-ház, Forrás: Magyar Építőművészet, 1967/1.sz.

gek: az építészeti feladatoknak a társadalmi rendszerből eredő meghatározottsága, a tervezőirodai rendszer hatása a versenyre, a mester–tanítvány-viszonyok milyensége vagy éppen az építőanyag-hiányból és a technológia elégtelenségéből fakadó szükségmegoldások és buherapraktikák fontosak ahhoz, hogy azonosítani és megérteni tudjuk a saját helyünket a világban, de nem elegendőek arra, hogy azt definiáljuk is velük.

A szocmodern a szóval jelzett időszak és jelenség leírásához túlságosan kevés árnyalattal bír, ez pedig mára beárnyékolta a létrejötte felett érzett örömünket. Szűkössége elleplezi a régió háború utáni építészetének valós diverzitását, nyugati és keleti kapcsolatait és inspirációs hálóját, globális kiterjedését és lokális színeit.

Mary Otis Stevens és Thomas McNulty három gyermekükkel 13 évet töltöttek a Lincoln-házban. 1978-ban eladták és nem sokkal később elváltak. A házat új tulajdonosa is nagy becsben tartotta. Húsz évet töltött itt, majd ő is eladta. 2000 környékén lebontották, helyén ma egy tankönyvbe illő McMansion áll. A Lincoln-ház bekerült ugyan az építészettörténetbe, de sosem vált a kollektív emlékezet részévé, nem szervesült sem a helyi közösség, sem az építésztársadalom tudatalattijába. A Budapest Szálló kapcsán alighanem a legfontosabb kérdés, amivel szembesülünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: egyedi értékeit vagy a kollektív emlékezetben betöltött szerepét. Ez a kérdés nem csak arról szól, hogy a szó szoros és átvitt értelmében ki ennek az épületnek a birtokosa, hanem arról is, kié ennek a kornak az építészete, ki és hogyan tekinti feladatának, hogy ennek kapcsán ne elsősorban a múltról, hanem a jövőről is gondolkodjon.

A GELLÉRTHEGYI CORVINUS CAMPUS

Misovicz Tibor, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi titkárának előadása

A fejlesztés sajátos helyzetben indult el, hiszen az egykori Államigazgatási Főiskola épületét nem a Corvinus Egyetem, hanem a fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kapta tulajdonba, így az Alapítvány lett a felelős az épület megfelelő hasznosításáért. Értelemszerűen az alapítvány operatív vezetőjének jutott tehát a beruházás megvalósításának megtisztelő feladata. A fejlesztés fontos eleme, hogy sikerült kormányzati támogatást biztosítani hozzá, mégpedig ahhoz az elképzeléshez, hogy az eredeti épületet teljes egészében és lényegében egy lépésben alakítsuk át modern egyetemmé. Egy ikonikus épületről volt szó, amit azonban már nem nagyon lehetett használni. Az volt az elképzelés, hogy az Alapítvány az egyetemmel közösen úgy alakítja át az eredeti állapotot, hogy azzal egyben azt is megfogalmazza, milyennek képzeli a jövő Corvinus Egyetemét. A bontás helyett tehát egy szimbolikus erővel bíró átalakítást céloztunk meg, és ezt a kormány is támogatta.

A területet és a korábbi épületet a II. világháború idején a pálos rend birtokolta, a rendtől tulajdonította el a szocialista állam. Először úttörőtábort és ifjúsági központot szerettek volna itt – sikertelenül – fenntartani. Végül 1977-78-ban megszületett a Tanácsakadémia, amely modern alumínium-szerkezeteivel az akkori szocialista építőipar csúcsteljesítményét is reprezentálni akarta.

Megjegyzem, eredetileg arany színű üveget terveztek rá, ehelyett végül a Salgótarjáni Síküveggyár azóta jelképpé vált zöld üvegtáblái valósultak meg. Ezzel az örökséggel kellett valamit kezdeni 2021-ben.

A kívánt átváltozáshoz meg kellett fogalmazni az egyetem jövőképét. Erre mindenképpen szükség volt, ahelyett, hogy az építészek térhasználati sztereotípiáit hagytuk volna érvényesülni. Ezt megelőzően azonban meg kellett tenni a legfontosabbat: felméretni a statikai állapotot, aminek az eredménye az lett, hogy a következő 25-30 évet biztonságosan megélheti az épület szerkezete. Aki azonban 30 évre tervez előre, az egy dologgal számolhat bizonyosan: a bizonytalansággal. Ezért az lett az elsődleges cél, hogy olyasmi szülessen, amit a későbbi generációk is a maguk képére tudnak formálni. Azaz rugalmasságot kellett az épületbe tervezni. Az alapítványnak elvárása volt továbbá, hogy kiemelkedő energiahatékonyságú épület jöjjön létre, az egyetem pedig a non-trivialitást fogalmazta meg a tervezők felé. A használói igények, elvárások ugyanis egy közöségi tervezési folyamat eredményeként születtek meg.

És hogy miért maradt meg az épület? Elsődlegesen azért, mert a bontással nem szerettük volna elveszíteni az eredeti

beépítési magasságot. A mostani szabályozás ugyanis már nem engedte volna ugyanekkora szerkezet kivitelezését. Feltehetően statikai problémákat is okozott volna, a szerkezet drasztikus megbontása, amit annak idején azért elég komolyan beágyaztak a Gellért-hegy oldalába. Tehát maga a váz megmaradt, cserébe meg kellett kötni azt a kompromisszumot, hogy a látvány továbbra is ott éktelenkedik a Gellért-hegy lejtőjén. Kompromisszumot kellett kötni azután számos más műszaki kérdésben is.

A szerkezet meghatározta a belmagasságokat, ami komoly akadályokat okozott a mai gépészet, akusztika, tűzvédelem és hőszigetelés elhelyezésénél. Térhasználati kompromisszumokat kellett kötni a raszterek miatt. Ezekhez az adottságokhoz kellett igazítani a Corvinus Egyetem által a közösségi tervezésben megfogalmazott oktatási jövőképet, megtalálva azt a módot, ahogyan a hátrányokból előnyt teremtve meg lehet haladni a frontális oktatás térhasználatát, ahol a tanár a katedrán áll szemben a diákokkal. Mindez egy roppant körülményes és sok szakmai terület összehangolását igénylő feladatnak bizonyult, amelyet nem biztos, hogy egy magánbefektető vállalt volna, de végén, az építészeknek is köszönhetően, úgy vélem, gyönyörű épület született.

befejezett az, amit kialakítok, a folyamatok folytatódnak: vegyi reakciók, erjedési folyamatok, színelváltozások, rothadás... Minden átalakul.” (i.m.: Volker Harlan: Mi a művészet?, műhelybeszélgetés Beuys-szal, Metronóm, 2001)

II.

Dél-Budán, a Duna partjától fel egészen a Gellért-hegy oldaláig helyezkednek el a különféle egyetemi campusok. Ezek a hatalmas platánokkal, gesztenyefákkal és örökzöldekkel beültetett, kvázi arborétumok nappal nyitott közparkokként működnek. A sűrű, városi szövetben megbúvó, a Bartók Béla útra merőleges kis utcák kötik össze őket. Épületeikben mérnöki, közgazdaságtani vagy bölcsészeti tudományokat, kertművelést és növénytermesztést oktatnak. A környék apró kávézói, kocsmái, vendéglői mind alkimista műhelyek, ahol folyamatosan a hely megteremtésének misztériumával kísérleteznek. Olyan médiumok ezek, amelyeken keresztül érzékelhetjük a várost, a közösségi élet impulzusait, és fogalmat alkothatunk akár egy campus kialakuló életéről is. A városrész fő építészeti karakterét a szecessziós Gellért Gyógyfürdő és Szálló, a Mányoki út végén álló Műteremház, a Móricz Zsigmond körtér modern, ovális pavilonja és a nemzeti romantika stílusában tervezett hatalmas bérházak adják.

III.

A kognitív funkciók közül a látáson, a halláson és a tapintáson keresztül érzékelhető leginkább egy épület. És minden ami érzékelhető, előbb vagy utóbb jellé válhat. Így az építészet is egy jelek sokaságából kirajzolódó, összefüggő vizuális nyelvi rendszernek tekinthető. A Törőcsik Sándor tervezte Tanácsakadémia épülete a rendszerváltást megelőző korban modern felsőoktatási intézménynek épült, amelynek fontos üzenete az egyenlők közötti elit kiválasztottsága és az ehhez tartozó, titokzatos zártság építészeti megfogalmazása volt. A csendes, villákkal beépített, déli fekvésű hegyoldalban állva, elszigetelve a várostól és az ősfákkal teli parktól, építészeti eszközökkel létrehozva a titokzatosság allegóriáját. A kor csúcstechnológiájával megépített, szigorúan védett objektum műszaki megoldásai az adott időszak lehetőségeit, vívmányait és építőipari morálját egyszerre tükrözik.

1960-as, 1970-es évekbeli épületeink korábban újítónak hitt műszaki vívmányai részben elenyésztek. Amit csodálunk bennük, az a felfedezők heroizmusa, egy olyan attitűd, amely nyilvánvalóan eltűnt mai építészetünkből. Beavatkozó építészként köldökzsinóron függünk modern épületeink korábban létrejött status quo-in, késő modern, de mégis forradalmi vízióin. Az egykori magabiztosság a múlté. Ami radikálisan megváltozott, az

a Zeitgeist; az építész csendes alakítója, de többé már nem hőse korának. A szükséges megerősítések és térbeli kiegészítések után a vázszerkezet egyetlen mátrixszá vált, felkészülve egy nemzetközi színvonalú, non-triviális oktatási műhely befogadására. Az épület apró találkozópontok felhője, teljes felülete pedig egyetlen hatalmas találkozóhely, ahol bárhol kényelmesen meg lehet állni egy percre és belekezdeni egy diskurzusba.

A diákok az egyetemeken többféleképpen kapcsolódhatnak a kognitív folyamatokba: hallgathatják professzoraik előadásait, a szemináriumokon diskurálhatnak velük, szemlélhetik azt az attitűdöt, ahogy oktatóik a mindennapi életüket élik, vagy egymás produktumát figyelve egymással versenghetnek. A sok apró mozzanatból összeálló, folyamatos személyes jelenlét érzékelésére finom átlátásokat alakítottunk ki a belső terek között, míg határterületeiket mindenhol a hatalmas fákkal teli park látványa keretezi. Az egyetem polgárai egyszerre szereplői és perifériális látásuk segítségével megfigyelői is ennek a színházi előadásnak: a közösségi létnek.

A campus létrehozása során nem kívántuk kutatni vagy formálni a jövőt, de mindent elkövettünk, hogy ne gördítsünk akadályokat az útjába.

Fotó: Batár Zsolt

A Gellérthegyi Corvinus Campus Fotó: Turós Balázs

KÉK: MODERN ÉVAD

A MODERNTÉKA

Klaniczay János építész előadása

OTHERNITY –

MODERN ÖRÖKSÉGÜNK ÚJRAKONDICIONÁLÁSA

Csóka Attila Róbert, a Paradigma Ariadné építészének előadása

Fotó: Dömölky Dániel

A NÉPSTADIONTÓL A PUSKÁS ARÉNÁIG

Skardelli György, a KÖZTI, és a Puskás Aréna tervezőjének előadása

a népstadion

Néhány szó a névadóról. Puskás Ferenc nem csak kiváló labdarúgó, nem csupán kiváló edző, hanem kiváló ember is volt. Bárhol járt a világban a jó hírét vitte a magyarságnak. Az se véletlen, hogy legendák sora született róla a világ minden táján.

Az előd épület, a Népstadion átadása 1953 augusztus 20-án történt, mintegy másfél évvel a tervezett határidőt követően. Az elvárás Rákosi Mátyás 60. születésnapja lett volna, azonban az addig ismeretlen méretű építkezés hatalmas erőfeszítést igényelt az építőktől. Az elkészült épület így is az eredeti építészeti koncepció torzója lett. A tervek szerint a nyugati oldalon tervezett lelátó enyhe ívben történő lejtése állította fókuszba a 11 szintes Toronyépü-

letet. A nagyvonalú elgondolás szerint a nyugati, északnyugati, délnyugati lelátó szakaszok fogadták a nézők túlnyomó többségét, a napsütötte keleti oldalon csak kevés nézőnek kellett megküzdenie a szembesütő nappal. A nyugati oldalon kapott helyet az ún. Rákosi páholy. A keleti oldalra került a sajtó terasz, közvetlen kapcsolattal a sajtótudósítások leadását kiszolgáló Toronyépülettel. Szintén ezen az oldalon kaptak helyet az öltözők, valamint a játékos kijáró, a csapatok helye, és a két kispad. A korszakra jellemző módon a lelátó fedetlen volt, a mérkőzéseket nappal játszották, a televízióközvetítés még gyerekcipőben járt. A fedetlen épületszerkezet a több évtized alatt teljesen tönkrement az időjárási viszontagságok miatt. Az épített lelátóra az utolsó 15 évben már nem engedték fel a nézőket, sőt

alá bevontak egy acélháló rendszert is, hogy az alsó lelátóra igyekvőket megóvják a lehulló beton daraboktól. Az utolsó időszakban a 68 ezer székkel rendelkező épület csak 28 ezer nézőt tudott fogadni.

2012-ben kiírtak egy országos tervpályázatot a Istvánmező rendezésére, központi témaként az új Puskás Stadion tervezésére. A kiírók elképzelése szerint az új stadion a régi épület és a Budapest Aréna között, a Szoborkert területén kapott volna helyet. Már akkor úgy döntöttünk, hogy ez a megoldás elfogadhatatlan. Ennek két alapvető oka volt. Azt pontosan tudtam, hogy a régi stadion csak úgy „maradhatott” volna meg, ha teljesen viszszabontjuk és a meglévő tervek segítségével újra felépítjük azt. Így két stadiont kellett volna megépíteni, a régit és az

Fotó: Schneider Márton

újat, és ez óriási erőforrást igényelt volna. A másik ok, hogy az új stadion beszorult volna a számára kijelölt helyre, még a Dózsa György út vonalvezetését is befolyásolta volna. Ezeknek a tömegforgalmú épületeknek a közvetlen környezete is hatalmas közönség-terhelésnek van kitéve. Ezért az egymás melletti két, közel 70 ezres épület kialakítása közönségforgalmi, és biztonsági szempontból sem volt elképzelhető.

Így a mi pályázatunk a régi épület részleges bontásával, a megmaradó elemek az újba való szerves beépítésével való javaslatot tartalmazta. A pályázatot kizárták, ám mégsem volt hiába való, hogy papírra vetettük ezt a gondolatot. Másfél év múlva a megrendelői oldal is belátta, hogy az általunk felvetett javaslat a járható út az új stadion megvalósításához és 2013 augusztus 20-án szerződést kötöttek velünk. A tervezési munka a meglévő épület digitális beszkennelésével kezdődött. Egyrészt azért, hogy a bontást követően ne csak tervekről, fotókról legyen megidézhető az egykori Népstadion, másrészt a koncepció megvalósításához szükség volt a megtartásra szánt lépcsőházi pilonok és a Toronyépület pontos pozícióira, méreteire. A BME Tartószerkezeti tanszéke időközben kiderítette, hogy a nyugati oldali pilonokat is el kell bontani, leromlott állapotuk már nem elfogadható a 100 éves előírásnak megfelelő új épületben. Így a döntés elkerülhetetlen volt. A Toronyépület kivételével minden szerkezet elbontásra került. A megbízott kivitelezők a bontott szerkezeteket a területen belül ledarálták, és a statikusok által megjelölt szerkezeti résznél felhasználták az építkezés során.

a puskás aréna

Az új Puskás Aréna megtartotta eredeti pozícióját az Istvánmező terültén és ízig-vérig kortárs épületként született meg, azzal együtt, hogy a lépcsőházi pilonok kialakítása megidézi a Népstadiont. Az UEFA minden Európa bajnoki tornát követően frissíti, kiegészíti a több mint 200 oldalas kiadványát, hogy a legfrissebb tapasztalatok is beépüljenek az új épületek tervezésébe. Ez a kiadvány alapvetően a kiemelt, ún. prémium stadionok számára ad alapvető tervezésre vonatkozó javaslatokat. A pálya

mérete, a pálya és a lelátó közötti védőtávolság, a lelátó szerkesztése, a láthatóság biztosítása, a lelátói székek egymástól való távolsága, a sortávolság, és számtalan más elvárás is része az előírásoknak, a nézők beléptetésétől a reklámtáblák elhelyezéséig, a catering-től a vizes blokkok szerkesztéséig, a gyengeáramú rendszerektől a menekítési előírásokig. Ezeknél az épületeknél a lelátó teljesen fedett, amely nem csupán a közönséget védik, de az épületszerkezeteket is. Minden kiemelt funkció a nyugati oldalon van, így a játékos kijáró, a kispadok, a VIP lelátó, a sajtó tudósítói helyek, a fő kamera állások. Számos olyan kritérium, amelynek a régi épület már egyébként sem tudott volna megfelelni, hiszen a korabeli stadionokkal szemben más elvárások voltak megfogalmazva. Az eltelt több évtized

alatt a labdarúgás lett a legnépszerűbb sportból a legjobban jövedelmező sport üzletág. Az új Puskás Aréna minden tekintetben megfelel a legmagasabb elvárásoknak, és így számos labdarúgó esemény után a legrangosabb kupadöntő, a 2026-os BL döntő megrendezését is elnyerte Budapest. A létesítmény valódi multifunkcionális aréna, hiszen számos koncertet és egyéb, hatalmas közönséget vonzó eseményt rendeztek az arénatérben. Az épület egyéb terei is alkalmasak az ezer főt is meghaladó zárttéri események megtartására. Többek között a nemzetközi építészkongresszus 2020ban, a Európa Unió 2024-es budapesti csúcskonferenciája is itt került megrendezésre. Budapest újra felkerült a legnagyobb közönséget fogadó események térképére.

Fotó: Bujnovszky Tamás

MŰEMLÉK/MATÉRIA

AZ ÉRTÉK KÉRDÉSE VÉDETT ÉPÜLETEK

VISSZAÉPÍTÉSE, ÁTÍRÁSA UTÁN

Az 1:1-es rekonstrukciók témája a széles közönség számára is népszerű téma lett. Ellenzői vagy támogatói azonban illegitim vagy legitim „lehetőségnek” tekintik inkább, mintsem saját minőségi kritériumokkal bíró építészeti műfajnak. Mivel hazánkban ennek szakirodalma gyakorlatilag nem létezik, a legtöbb ismeretterjesztő írásban könnyedén összehasonlítanak egy pusztulása után helyreállított műemléket egy olyan épülettel, amely majd 70 évvel később tér vissza az újra megvalósított épületek sorába. Magy-

arán: nem lehet egy kategóriába sorolni a velencei Szent Márk téri campanile és a budavári Vöröskereszt-székház homlokzati visszaépítését, pusztán azért, mert mindkettőt rekonstrukciónak hívjuk.

Hivatkozási pontként sokan a keleti hagyományt hozzák fel, ahol egyes indiai vagy japán városokban konkrét szertartásokhoz köthető az attitűd, miszerint az épületnek a hagyományban betöltött szerepe és helyszíne a fontos, nem maga a matéria.

Pleskovics Viola építészettörténész előadása

A nyugat-európai, tudományos megközelítésű műemlékvédelemben ezzel szemben az anyagoknak is forrásértéket tulajdonítunk. Ez a szemlélet nem támogatja a faszádizmus megoldását sem, hiszen egy épület külseje és belseje egységet alkot. Egy alaprajz is forrásértékkel bír – a munkakultúráról, egy konkrét világról, a korabeli társadalomról mesél.

Tény azonban, hogy a műemlékvédelem megkülönböztetett szigorral közelít az egyes

korszakok felé. Ez azt jelenti, hogy egy középkori vár esetében az utolsó maltermaradvány is forrásértékű, míg egy historizáló belvárosi palotában jelentősebb átírások és rekonstrukciók is megengedhetőek. Míg egy középkori ablakkeret-töredék a múzeumba kerül, egy historizáló bérház korhadó ablakkeretét kidobhatjuk és újragyárthatjuk thermo üveggel. Csakhogy pontosan ez a nagyvonalúság ritkítja az eredeti példák számát.

Megfigyelhető, hogy a stílusokat tekintve is van a műemlékvédelemnek egy „pufferzónája”. A késő modern időszak értékeit a szakemberek már definiálták, de a közvélemény még nem hullat könnyeket jelentős építményeinek bontása felett. Ebben az időszakokban a stílusok legjelentősebb munkái is áldozatul esnek. Az 1900-as évek elején nem okozott gondot barokkot bontani, míg az 1920-as és 1930-as években már egyöntetűen kiálltak értékei mellett. Ugyanezen évtizedekben a Karátsonyi-palotát viszont még hagyják elpusztulni, pedig arra ma a romantikus építészet egyik gyönyörű példájaként gondolunk vissza.

Kulcs opusok bontódnak el tehát ezekben a pufferzónákban, amióta világ a világ. És mivel ez mindig így volt, a vágy is jelen van évszázadok óta, hogy visszahozzuk őket az életbe. A bontásoknak, visszaépítéseknek ezáltal feldolgozandó építészettörténete van. Előadásom fókusza volt, hogy ennek kérdésköre külföldön jelen van a háború utáni építészet mezején is. El se tudjuk képzelni, de Eero Saarinen TWA Flight Center épületegyüttese –, mely terminálként később nem bírt a növekvő utasforgalommal – szintén majdnem a bontás áldozata lett. Egyes részeit el is bontották, fejépületének felújítása pedig sok eredeti rész lecserélésével járt. További nemzetközi példák esetével prezentáltam azt, hogy milyen, amikor egy modernista vagy késő modern épület megmenekül kívülről, de belülről elpusztul; belső értékeit lebontják, de végül újonnan vissza is építik; elő-előfordul, hogy az épületet hivatalosan nem bontják le, de használhatatlansága okán szinte matériájában javarészt lecserélődik a mű; és olyan példa is akad, hogy elbontott késő modern emlékek teljes visszaépítésére tesznek kísérletet.

Az építészet allográf megközelítésével sokan úgy vélik, hogy maga a terv, maga az építészi és építtetői intenció az, ami valójában érték. E szerint maga a fizikai épület tehát bármennyiszer újraalkotható. Mindez relatív. Minden rekonstrukcióról azonban kijelenthető, hogy kizárólag reinterpretáció, újraértelmezés lehet csupán. Ez a tett azonban akár az eredeti épület hibáit is ki tudja védeni, és akár használhatóbb épület is ke-

letkezhet az eredeti helyett. Kérdés azonban, hogy egy ilyen rekonstrukció milyen áron nyer utat.

A két világháború közötti olasz barátsági megállapodás egyik kulturális következménye volt, hogy a műemlékvédelmünk élére olasz kultúrdiplomata került. A modern olasz felújítási elveket vette át a szakma, mely után hazánkban szigorúan elvetették a hipotetikusságra épülő kiegészítéseket, visszaépítéseket. A II. világháború után azonban az egész világon újraértelmezték a rekonstrukció kérdéskörét. Hazánkban a szocializmus kapásból elvetette a Monarchia szimbólumainak helyreállítását, de rengeteg szakember eleve az előző, olasz műveltségű generáció tanítványa is volt – gondoljunk csak Dercsényi Dezsőre vagy Gerő Lászlóra. A II. világháború után tehát az olasz irány is éreztette még a hatását, hasonló szoros kapcsolat pedig nem alakult ki például a német szakirodalommal, ahol a háborús pusztítások óta folyamatosan a feltérképezésen és a rekonstrukciók módozatain dolgoztak, ezáltal pedig szép lassan a szakirodalmuk is megszületett a visszaépítések tipológiájára. Winfried

Nerdinger építészettörténész, a rekonstrukciók történetének kutatója szerint egyáltalán nincs szó arról, hogy kevesebb jogosultsága lenne ennek a műfajnak mint a kortárs építészetnek. De azt figyelembe kell venni, hogy ebben is van minőségi, valamint rossz példa is. A megkülönböztetéshez azonban szükség van a műfaj objektív, szakmai, történeti ismeretére immáron Magyarországon is.

Hogy egy épületnek a matériái, részletei, az utolsó mozaikdarabkája vagy csupán az intenciója, típusának jelentősége, netán úttörő szerepe volt-e fontos, azt az arra hivatott szakembereknek kell megállapítaniuk a védettséget avagy bontást és visszaépítést illetően. A „szakemberek” alatt interdiszciplinaritást kell azonban a jövőben érteni, azaz több szakma konszenzusát. Napjainkban úgy tűnik, ez a gondolat egy másik generáció számára lehet csak realitás – látva, mily nagy szakadékok születtek egyes területek között az építőiparban. Egymás szempontrendszereinek megértésére a jövőben csak az építészi, mérnöki, művészettörténészi, egyes gazdasági szakok tantervi reformjával lehet valójában remény.

A prágai InterContinental konferenciatermének rekonstruált mennyezete, Eredeti tervezője: Jan Šrámek Fotó: BoysPlayNice

A BUDAPEST SZÁLLÓ

TÖRTÉNETE ÉS ÉRTÉKEI

DOKUMENTÁCIÓ TÜKRÉBEN

Branczik Márta, a Kiscelli Múzeum, valamint Kovács Dániel, a MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum művészettörténészeinek, muzeológusainak előadása

2024 elején kaptunk felkérést a tulajdonosváltás előtt álló, kerületi védettségű Budapest Szálló értékvédelmi dokumentációjának elkészítésére. Az egyeztetéseket követően 2024 márciusában a Market Asset Management Zrt. megbízásából vállaltuk ezt a feladatot. A dokumentáció eredményeit ismertetjük rövidítve.

Az 1964 és 1967 között emelt Budapest Szálló a magyar turizmus és idegenforgalom megújulásának szimbóluma, egyben késő modern építészetünk értékes emléke. A tervező, Szrogh György a szállodai szobákat egy hengeres toronyház 14 lakószintjén helyezte el, az utcasortól hátrébb húzva azt a telek középső részére, előtte pedig méretes előudvar terül el. A szomszédos házsor felé, a dombra ültetve teraszos, alacsony épületlepényt tervezett: ebben találhatóak a vendéglátó és kiszolgáló funkciók.

A toronyház-megoldás egyrészt egy városépítészeti gesztus. Szrogh szavaival: „ennek a hosszú házsornak a végére végül is egy letűzött jelet tettem.” Az elvárt magas szobaszámra is megoldást nyújtott, harmadrészt pedig az ötödik emelettől fölfelé kialakított szobák minden egyes vendég számára panorámát kínáltak.

A budapesti Körszálló legfontosabb formai előzményét Polónyi Károly siófoki szállodatervében fedezhetjük fel. Az 1958 körül tervezett, 150 szobás, hengeres toronyszállót Szrogh nyilvánvalóan ismerhette. A tágabb nemzetközi kontextust megvizsgálva kiviláglik, hogy a korszakban amúgy is di-

vatja volt a hengeres toronyépületeknek. A közép-európai régióban ez a formavilág az 1948-1955 között emelt poznańi Okrąglakkal indul (Marek Leykam), míg a nyugati építészetben az úttörő szerep a Los Angeles-i Capitol Records Building-é (Louis Naidorf, Welton Becket Associates, 1955-1956). A chicagói Marina City lakótornyai (Bertrand Goldberg, 1963) jelentősen hozzájárultak a hengeres forma népszerűvé válásához.

A toronyépület kivitelezése újdonságnak számított a hazai építőiparban. Balázsy Béla az alapozás tömegének átszerkesztésével 1,3 millió forintos megtakarítást ért el. A torony függőleges szerkezetei a Kossuth-díjas Thoma József tervei alapján készültek: a struktúra a 4. emelet magasságából, egy 29 méter átmérőjű vasbeton födémről mindössze 4,5 hónap alatt készült el teljes magasságban. A kivitelezés első fázisában a torony függőleges vasbeton szerkezete készült el, amelyhez utólag betonozták hozzá a belső födémeket.

A szálloda belsőépítészetét Király József kapta feladatként, de abban végül Marosi József, Nyéki Tamás, Szűcs Károly

és Halmi Iván is közreműködtek. Bár sok dolog nem az eredeti tervek szerint, alacsonyabb minőségben valósult meg, érdemes kiemelni a földszinti drinkbár vörös műbőrrel és fával burkolt belső terét, valamint az 1970-es évek elején kialakított, első emeleti Joker Bárt. A hetvenes évek népi ihletésű, de modern formavilágú darabjainak ismert példái a borozó-pincébe készült jellegzetes formájú fabútorok – ezt a helyiséget Németh István tervezte.

A „kétezrelékes törvény” értelmében a szállodában Bán István falikárpitját helyezték el, amelyet utóbb egy másikra cseréltek. A Pinceborozóban Sövegjártó Mária keramikus körbejárható, figurális térplasztikája állt, valamint Rusói István karcagi népművész búboskemencéje. Jelenleg ezeknek a műtárgyaknak a holléte ismeretlen. Az első emeleti cukrászda és a hall közötti, 13, 4x3 méter méretű üvegablak kompozíció Petrilla István munkája. A művet az 1980-as években faszerkezetű álfallal takarták el, és vélhetően ma is a borítás mögött rejtőzik. Egyes munkatársak szerint hasonló rejtőzik az étterem bejáratánál is.

Kovács Dániel, Fotó: Darab Zsuzsa

„KEVÉS ILYEN, VALÓBAN IKONIKUS ÉPÜLET VAN BUDAPESTEN”

Az épület keletkezésének körülményeit, történetét, szerkezetét megismerve határozhatóak meg valódi értékei. A szálló legfontosabb különlegességét a tömeg- és téralakítása jelentik. Elsősorban nyilván a keletkezése idején egyedinek ható hengeres toronyépületrészre gondolhatunk. De ugyanilyen fontos a hengerforma kontrasztjának ható horizontális tömegek tagolása, arányaik és egymáshoz való viszonyuk.

A bonyolult, több tengelyen elmozdított, lépcsőződő terep-tömegekkel a tervező egyrészt a Trombitás út és a Szilágyi Erzsébet fasor közötti szintkülönbséget hidalta át, de az épületrészek mozgalmasságát is fokozta a hasáb alakú tömegek kétirányú elcsúsztatásával és homlokzatainak aszimmetriájával. Míg a torony alépítményének a Lorántffy Zsuzsanna lépcső és a fasor felőli homlokzatán mindössze egyetlen ablaksáv osztja meg a falfelületet, a lefelé lécsőzetes alépítmény parkoló felőli oldalhomlokzata erőteljes plasztikájú. De még a gazdasági bejárat felőli, ellenoldali homlokzat is gondosan kidolgozott: a vaskos párkányok, ablaknyílások elosztása, szinte önálló beton-szobor hatását keltik.

Egyedi értéket képviselnek a homlokzat plasztikai karakterjegyei (sávosság, kontrasztosság, a torony parapetek kiemelése) és anyagai (az ipari hatású nyersbeton, üveg, kismozaik és a fa mint organikus elem) is. Utóbbiak a korabeli nyugat-európai és a magyar építészetben is közkedvelt anyagok voltak, és ma ismét használatosak a kortárs építészetben.

Az alépítmény legfontosabb homlokzati eleme a nyersbeton felület volt. Az, hogy Szrogh számára a látszóbeton megjelenése milyen fontos volt, mutatja, hogy az épületet be-

Branczik Márta, Fotó: Darab Zsuzsa

A földszinti hall, Fotó: Fortepan, 1970, Adományozó: Bauer Sándor

mutató cikkhez is több ilyen fotót mellékelt. (Magyar Építőművészet 1968/4. 34-35. o.) A betonfelület alkalmazásáról Szrogh önálló cikket is írt a Magyar Építőművészet 1967 januári számába, a hazai kivitelezői gyakorlathoz is megjegyzéseket, ajánlásokat fűzve. (Magyar Építőművészet 1967. 1. 54-56. o.) Érthető módon mára kevés található meg az eredeti belsőépítészeti elemek közül az épületben, ezek közül megőrzésre érdemes a földszintet és az első emeletet összekötő lépcsős rámpa, a szinte eredeti állapotú csigalépcső, egyes emeleti terek és ablakosztások arányai, terasz korlátelemek, eredeti felirati betűtípusok.

Összefoglalva a megőrzendő értékeket:

– Városképileg, illetve építészettörténetileg is egyedi értéket képvisel az épület tömege és tömegarányai: a toronyépület, az alatta található lepény, valamint a kapcsolódó alépítmény egymáshoz való viszonya és aránya;

– Az alépítmény tagolt, teraszos jellege, az utcával való kapcsolatot támogató téri viszonyai, lépcsői pozitív városképi hatásúak;

–

A megjelenés egyediségét a homlokzat kialakításának kontrasztossága adja meg: az alépítmény sötét, nyers, természeti síkjai,

amelyek a toronyépület világos, indusztriális felületeivel alkotnak ellentétet;

Ugyancsak jól azonosítható sajátosságok a homlokzat nyílt és zárt felületeinek aránya (a bejárat előtti loggia, valamint az alépítmény teraszai és lépcsőzetei esetében), illetve a zárt felületek tagolása;

– A toronyépület homlokzatának sávossága, a sávok osztásának kontrasztos jellege;

– A toronyépület parapetjeinek plasztikus kiemelése, annak árnyékképző jellege;

– Az alépítmény teraszain megőrzésre méltóak a Budapesten egyedülálló korlátok, de legalábbis azok indusztriális, a betonfalak nyersességéhez illeszkedő jellege;

– Az eredeti belsőépítészeti elemek közül megőrzésre érdemes a földszintet és az első emeletet összekötő lépcsős rámpa és a csigalépcső, amelyek közül az utóbbi jórészt korabeli állapotát őrzi;

– Az épület szerkezete, eredeti anyagai és felületei minél teljesebb mivoltukban megőrzésre érdemesek, illetve ké-

sőbbi átalakítások esetén az eredetivel megegyező módon visszaállítandóak. (A felsorolás az előadók által készített, hivatalos értékvédelmi dokumentáció részét is képezi.)

Jelenleg az épület kerületi egyedi védelem alatt áll egyedi formája és építészettörténeti jelentősége alapján. (A döntés száma: 29/2020. VII.08.) A védési dokumentum helyreállítási és továbbépítési javaslata szerint „Az épület meglévő tömege nem bontható meg, az eredeti nyílászáró színek, a lepény tömör mellvédeinek visszaállítása kívánatos.”

Az értékvédelmi tanulmány az épület építészeti értékei mellett vizsgálta azt is, hogy a városi kultúrában, a közösséghez való viszonyában milyen szerepet tölt be az épület. Kevés ilyen, valóban ikonikus épület van Budapesten, hiszen még el sem készült, már játékfilmben szerepelt, és azóta is számos film forgatási helyszíne volt. Megjelent képeslapokon, szerepelt bélyegen – az utóbbi időben pedig ismét divatba jött, miniszobor, több plakát is készült róla, sőt önálló monográfia témája is lett már! (Verrasztó Gábor: A „félig bevert szeg”. 50 éves a Körszálló. Napkút Kiadó, Budapest, 2018.)

vatta

A Körszálló drinkbárja, Fotó: Fortepan, 1971, Adományozó: Bauer Sándor

Tima Zoltán, a KÖZTI vezető építészének előadása a Körszálló jövőbeli terveiről

A KÖRSZÁLLÓ ÚJJÁÉPÍTÉSE

A Körszálló környéke a budai oldal nagyon érdekes része. Itt épült meg a századfordulón a János Kórház, elkészült a fogaskerekű, később a Szilágyi Erzsébet fasor a maga izgalmas bérházaival. 1967-ben aztán felépült Szrogh György talán legfontosabb építészeti alkotása is, a Budapest Szálló, ami mára meglehetősen méltatlan állapotba került. A legtöbbek által csak Körszállónak hívott épület, annak – építése idején – tabukat döntögető tömegformálása révén vált a budai látkép nélkülözhetetlen elemévé. A kor, amelyben ez az épület megszületett, a '60-as évek második fele olyan időszak volt, amikor a szocreál utáni modern magyar építészet megközelítette a nyugat-európai építészeti minőséget.

Ám a kor hazai építéstechnológiája, az építőipar általános színvonala nem tudott lépést tartani Szrogh nagyszerű gondolataival. Ez az épület is vitatható műszaki megoldásokkal készült el, a szerkezete csak és kizárólag arra volt alkalmas, amire építették. Nagyon-nagyon szorított és kötött rendszer tükröződik benne. Az 1960-as évek végén megcélzott szállodai minőségnek az épület már akkor is csak komoly kompromisszumokkal felelt meg, viszont a mai körülmények között végképp nem alkalmas erre a funkcióra. A Danubius Hotels is ezen okból volt kénytelen megválni tőle, az utóbbi időkben pedig alacsony kategóriájú turistaszálló, menekültszálló volt benne. Felvetődött tehát a kérdés, hogy lehetsé-

ges-e egy műszakilag elavult – a mai kor igényeinek, előírásainak nem megfelelő, a jövő számára funkcionálisan/materiálisan csak nehezen használható – épület lelkét, építészeti gondolatát megmenteni, átmenteni? Lehetséges-e, hogy a mai kor elvárásai alapján újjáépülő épület tovább vihet egy több mint hatvanéves építészeti, urbanisztikai üzenetet?

Ebben a helyzetben találkoztunk egy olyan fejlesztővel, aki a fenti kérdésre keresi a megoldást. Az persze érthető, hogy egy beruházó fantáziáját megmozgatja a hatvanöt méter magas torony, az abból feltáruló panoráma, mindezt Budapest egyik legértékesebb telkén, ahol csak magas épített minőségben lehet gon-

A tervezett új metszete a lepényépület-résznek, Forrás: KÖZTI

dolkodni. Mindezen körülmények alapos vizsgálata alapján jutottunk arra a megállapításra, hogy az épület nagyvonalú építészeti alapgondolata a legerősebb érték, ezért a tervezett fejlesztés elsősorban az 1967-ben elkészült épület egyediségét adó karakterjegyeket – mint a lepényépület fölött lebegő hengeres toronyformát, annak helyét, magasságát és arányait, a lepény lépcsőzetes formavilágát – fogja megőrizni. A rekonstrukciós program az újjáépítésben gondolkodik, mert ez az az értékteremtő út, melynek végeredményeként az örökségi szempontokkal együtt gazdasági, társadalmi, környezeti érdekek is érvényesülni tudnak.

2022 őszén kezdtünk el foglalkozni az épülettel, és kezdetben több alternatívát is megvizsgáltunk. A legnagyobb problémát a szerkezet és az ehhez kapcsolódó tűzvédelmi kérdések okozzák. Szerkezetvastagságok, vastakarás, menekülés, minden, ami egyébként egy magasháznak minősülő épületben probléma lehet. Megrendelőnk célja volt, hogy a Körszálló épületében lakások épüljenek, de nyilvánvaló, hogy a 20 cikkelyre osztott henger csak komoly nehézségekkel lenne alkalmas erre. Az épületben ezen kívül kevés teljesen eredeti rész maradt meg, az elmúlt 60 év ugyanis számos átalakítást és rárakódást hagyott maga után. Az épület körül gyalogos forgalom

szinte nincsen, pedig az Olasz-, később Szilágyi Erzsébet fasort egykor a budai oldal bulvárjának tervezték portálokkal és üzletekkel. Úgy gondoltuk, jó lenne, ha valamilyen módon ezt az elképzelést rehabilitálnánk. Az épület előtti beton-tenger a parkolás problémájával is szembesített minket, úgyhogy erre is megoldást akartunk keresni.

A tervünkben a torony tömege nem változik, de a jelenlegi 14 szint helyett 13 emelet lesz a toronyrészben. Ez a belmagasság növelése miatt elengedhetetlen. A kor szerkezeteit és építéstechnológiáit jól ismerő, kiváló statikust, Almási Józsefet kértük fel, hogy vizsgálja meg a szerkezeti lehetőségeket, és az ő szakmai véleménye szerint sem valósítható meg a mai igény a jelenlegi szerkezet teljes átalakítása nélkül. A falak módosítása vagy megmozgatása a kártyavárhoz hasonlóan az egész rendszer statikáját befolyásolja. Helyreállítjuk az épület tetején lévő sisakot, és ugyanazokkal az építészeti karakterekkel ruházzuk fel a homlokzatot, mint amilyenekkel hatvan éve megszületett. Ugyanaz a tömeg, ugyanaz a sávos jelleg és ugyanaz a budai látvány. A Szilágyi Erzsébet fasor felől egy nagy portált nyitunk majd, amely a torony, valamint a lepényrész alatt is kinyílik a bulvárra. Az autók a felszínről eltűnnek, és egy parkosított kapcsolat jön létre a fo-

gaskerekű végállomás, a Lorántffy Zsuzsanna lépcső és a keresztirányú forgalom csuklójában. Az épület hátsó felén ugyanis egy négyszintes garázs kap helyet, aminek a bejárata a Szilágyi Erzsébet fasor felől az ottani bérház és a Körszálló között helyezkedik majd el. Körülbelül százhatvan autó elhelyezésével itt megoldjuk a jelenlegi parkolási gondokat és a felszínen az autók helyett több zöldfelület lesz. A lépcsős lepényrész teraszainak szinte mindegyike használható lesz. A mélygarázs felett egy meglehetősen nagy földfeltöltésű kert alakul, ami a Trombitás utcához közvetlenül is kapcsolódik majd.

A homlokzat esetében a cél az, hogy megjelenésében a jelenlegihez, illetve egészen pontosan az eredetihez hasonló épület épüljön, de mai anyagokból, mai igényekkel. Kis kilépő erkélyek kerülnek a homlokzatra, mögötte padlótól mennyezetig futó ablakokkal, az üvegkorlát pedig üvegmozaikra emlékeztető bevonatot kap, megidézve az eredeti burkolatot. A lakásokon kívül, az alsó szinteken közösségi területek lesznek, a legalsó szinten pedig egy vendéglátóhely létesül kiülő résszel. Több évet ennek az épületnek a megismerésével eltöltve, és a KÖZTI örökségét tiszteletben tartva egy olyan épület jön majd létre, melyet úgy gondolom, Szrogh György is elfogadna.

"A homlokzat esetében a cél az, hogy megjelenésében a jelenlegihez, illetve egészen pontosan az eredetihez hasonló épület épüljön, de mai anyagokból, mai igényekkel." - Tima Zoltán, Látványtervek: KÖZTI

BESZÉLGETÉS A KÖRSZÁLLÓ JÖVŐJÉRŐL

A Magyar Építőművészek Szövetsége égisze alatt rendezett konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárta, melynek moderátora Martinkó József, az OCTOGON magazin főszerkesztője volt. Felvezetésében elmondta, hogy az esemény igazi hozadéka az volna, ha létrejönne egy olyan fórum, ahol a beruházó, építész és az építészeti közéletében aktívan részt vevő szereplők mind-mind saját szerepükben nyilvánulnának meg. E párbeszéd közben pedig mindenki megismerheti a másik gondolatait a konkrét beruházás kapcsán, valamint abba is belelátnának, hogy milyen elképzelések és koncepciók mentén hoznak vagy hoztak döntéseket. A fókusz a Körszálló megújításán volt.

Szöveg: Trencsényi Zoltán

Balassa László a beruházót képviselte a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyetteseként:

– Nagyon hálás vagyok azért, hogy ez a rendezvény létrejött, és egyfajta párbeszéd tud kialakulni közöttünk ebben a körben. A Market Asset Management Zrt. a Market Csoport öt éve alakult tagvállalata, a Körszállóval kapcsolatos munkába pedig mi másfél évbe csatlakoztunk be. Fejlesztői szemmel nézve az épülettel kapcsolatban három csoportra osztanám a gondolataimat: az egyik a funkció, a másik az értékmegőrzés, a harmadik pedig a mikrokörnyezet javítása. Az elmúlt hatvan év bebizonyította, hogy ezen a helyen, ebben az épületben a szálloda mint funkció nem rentábilis. Az elmúlt tíz-húsz évben lényegében nincs olyan budapesti és nemzetközi ingatlanfejlesztő, aki ne vizsgálta volna meg ezt az emléket ilyen oldalról. Mindenki tud róla mindent, így tisztában vannak azzal is, hogy milyen kötöttségei vannak. Mindenki arra jutott, hogy szerkezetileg hozzányúlni nem igazán lehet, érdemi funkciót beletenni – ami ma közgazdasági oldalról megérné a befektetést – pedig így lehetetlen.

Az épület állapota viszont folyamatosan romlik, és a kerület is belátta, hogy rendeltetést kell adni számára. Szabályozási tervet módosított pontosan ezen okból, ami tavaly nyáron életbe is lépett. Lakófunkcióra cserélte a szállófunkciót, és megadta azt a lehetőséget, hogy mélyépítésben garázsokat lehessen telepíteni az épület köré. A Danubius Hotelstől bő egy éve vettük meg az ingatlant igen magas áron, és már túl vagyunk

egy országos építészeti tervtanácson is, ami egyhangúlag támogatta az elképzelésünket. Azt, amelyben Szrogh György legfőbb üzeneteit emeltük át.

A panelbeszélgetésben részt vett Smiló Dávid is, a Paradigma Ariadné építésze:

– A téma kapcsán én pedig négy szempontot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy miképpen alakult át a műemlékvédelem teljes szempontrendszere napjainkra. Azt látom ugyanis, hogy az a régi műemlékvédelmi paradigma, mely szerint egyszerre a forma és az anyag is védendő, jelenleg átalakulás alatt van. Ez bizonyos generációk számára nagyon fájdalmas, a mi generációnknak azonban, akik ebben nőttek fel, ez inkább egy érdekes kérdés. Nem lehet elvitatni, hogy ez tradicionális és nem tradicionális építészetre bontja szét az építészeti palettát. A másik pedig az a tény, hogy megjelentek a modern épületbelsőkkel, de történeti módon 1:1-ben rekonstruált épületek a műemlékvédelem piacán. Látható, hogy tisztán forma- és anyagvédelemmel ezek az épületek nem kezelhetők. A második szempont, ami szerintem fontos, hogy amíg csak tervezők képzésére koncentrálunk – nem pedig nagyon felkészült építészeti szakemberek képzésére –, addig alapvetően ez a helyzet nem fog változni. A tervezők ugyanis nincsenek felvértezve olyan muníciókkal, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy ne kerüljenek folytonos összetűzésbe a nyilvánossággal.

A harmadik probléma a szakmai igény aziránt, hogy legyen egy szakmapolitikai válasz is arra, mit kezd-

Vincze László, Tima Zoltán, Smiló Dávid és Balassa László a kerekasztalbeszélgetésen, Fotó: Darab Zsuzsa

jünk ezekkel a modern épületekkel. A politika folyamatosan félretolja a témát és amennyiben teheti, bizonyos építészeti fórumokon vagy intézményeken keresztül még éleszti is a vitát, ignorálva azokat a szakmai szempontokat, amelyekkel egyébként mi rendelkezünk.

És a negyedik pont ugyanígy összefügg az elmúlt harminc évünkkel. Ezalatt az idő alatt semelyik kormányzat nem próbálta meg diverzifikálni azokat a módokat, ahogyan ingatlant lehet fejleszteni Magyarországon. Van egy nagyon erős monokultúránk, amelyben alapvetően erős tőkés vagy hitelképes vállalatok nagyon kötött banki konstrukció keretein belül tudnak építkezni. Ez egyfelől ki is jelöli azt a sávot, hogy az ingatlanok mint megvásárlandó eszközök hova kerülnek a piacon. Másfelől teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy valamilyen nonprofit kft-n keresztül az önkormányzati szereplők, vagy akár emberek közösségei képesek legyenek arra, hogy ne csak külön-külön, egyesével tudjanak kimenni a külvárosokba építeni maguknak egy házat, hanem legyen lehetőségük közösen, összefogva akár társasházat fejleszteni maguknak.

A téma tágabb kontextusából Tima Zoltán hozzászólásával tértek át a kerekasztal résztvevői szorosabban a Körszálló ügyére, a tervező pedig többek között az alábbiakkal egészítette ki a panelbeszélgetés előtti előadását:

– Alapvetően az a filozófiai kérdés foglalkoztat minket is, hogy egy ilyen épületnek, mint a Körszálló, milyen feltételekkel teremthető meg a hasznosítása, használhatósága. Számomra ez a legizgalmasabb kérdés. Beszéltünk arról is, hogy ez egy replika lesz-e. Szerintem nem az lesz. Helyette annak a szellemi tartalomnak az átírása, ami vissza tudja idézni Szrogh György ere-

A CÉL "ANNAK A SZELLEMI TARTALOMNAK AZ ÁTÍRÁSA, AMI VISSZA

TUDJA IDÉZNI SZROGH GYÖRGY EREDETI ÉPÍTÉSZETI SZÁNDÉKAIT..." - Tima Zoltán

deti építészeti szándékait. Ha úgy tetszik, matériájában nem lesz ugyanaz az épület. Ez a filozófiai kérdés. A matéria vagy a szellem. Melyik a fontosabb?

Kezdetben három verziót vizsgáltunk. Az első az volt, hogy megtartjuk az épületet, de át kellett gondolni, hogy annak mik lehetnek a következményei. A második szerint csak a középső magot tartjuk meg és a harmadik verzió volt az, hogy visszabontjuk a toronyrészt. Szerintem van egy közmegegyezés abban, hogy ez a forma itt és ezen a helyen kívánatos. A városkép része, és ezt egyébként a kerület szabályzatban is lefektette. Meggyőződésem, hogy tartozunk annyival ennek az épületnek és Szrogh Györgynek, hogy ehhez tartjuk magunkat.

Negyedik szereplőként Vincze László építész, egyetemi oktató fejtette ki álláspontját a beruházásról:

– Engedjétek meg, hogy most egy, az építészoktatásban résztvevő ember véleményét mondjam el. Körülbelül öt-hat évvel ezelőtt nyugat-európai és tengerentúli példák nyomán erősödött fel az a szándék az építészképzésben, hogy a hangsúlyt a fenntartható technoló-

"Ez a filozófiai kérdés. A matéria vagy a szellem. Melyik a fontosabb?" - Tima Zoltán.

Tőle jobbra Smiló Dávid, és Balassa László, Fotó: Darab Zsuzsa

Balassa László, a Market Asset Management ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettese

Fotó: Darab Zsuzsa

giák vizsgálatára és a felesleges építések korlátozására kell helyezni. Ez a figyelem az egyetem által kiadott diplomatervekben és évközi munkákban olyanynyira népszerűvé vált, hogy az oktatókat is meglepte. Nyilvánvalóan abból fakad mindez, hogy a húsz-huszonnégy éves generáció már sokkal figyelmesebb, érzékenyebb és megértőbb mindazzal, ami a világban történik. Meglepő számomra, hogy eljutottunk odáig, hogy a Körszállót, a KÖZTI mesterének egyik legfontosabb művét ennek ellenére le kell bontani, és ezt a döntést meg is lehet magyarázni, igazolni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szakmának semmi keresnivalója bizonyos helyeken, bizonyos együttműködésben és bizonyos szakmai színvonalon. Miért nincs? Az örökségvédelem szakhivatalai fokozatosan épültek le az elmúlt 15 évben. Sokszor olyan emberekkel kell konzultálni, akik nem műemléki, nem építészettörténeti szakértők, hanem környezettervező mérnökök. Megkönnyítjük a fejlesztő munkáját, és az építésznek is sikerül mindenfajta felelősség alól mentesülnie. Nincsen intézmény, ami fölvállalja, hogy rendet tegyen. És amíg ez így marad, addig a teremben ülők fele azt mondja, hogy ezt a házat le lehet bontani, a másik fele pedig védené.

A beszélgetés a továbbiakban azt a kérdést járta körül, mely szerint ezentúl elengedhetetlen lenne a hasonló beruházásoknál egy transzparensebb építésügyi folyamat, valamint a széleskörű szakmai kommunikáció, társadalmi vita megléte. A közberuházások esetében

egyenesen kötelező volna, hogy amíg az adott projekttel kapcsolatban a vita valamilyen nyugvópontra nem ér, minden lehetséges fórumon lehessen róla beszélni. Jelen találkozó példaértékű volt, és végre egy asztalhoz tudta ültetni a különböző nézőpontok képviselőit. Köztük a fejlesztői oldalt, melytől kiderült, hogy nyitottak lennének a közösség felé: a terveket bemutató lakossági fórumon ennek ellenére azt tapasztalták, hogy mindössze fél tucatnyian jelentek meg és a jelenlévőket sem a konkrét építészeti kérdés foglalkoztatta a projekt jövője kapcsán, sokkal inkább az építkezéssel járó jövőbeli tudnivalók. Mindez jelentősen árnyalja a szakmai oldal érveit e transzparencia hiányáról. Balassa László kiemelte, hogy az elhanyagolt állapotban lévő helyszínt a környéken élők eleve szeretnék mindenképpen rendben látni, legyen szó magáról az épületről, a hozzá csatlakozó közterület állapotáról vagy a parkolási gondokról. Márpedig ezeket nonprofit módon nem lehet megoldani.

A közönség soraiból leginkább az épület tervezett új, lakóingatlan funkcióját kritizálták. Csomay Zsófia építész egy olyan vizsgálatról érdeklődött, amely tervbe vehette volna annak lehetőségét, hogy a meglévő szerkezetbe kollégiumot, garzonlakást alakítsanak ki. Azaz kérdése arra irányult, megnézték-e valóban, „mit is enged a ház?” Smiló Dávid meglátására reagálva ugyanis ő is szembesült olyan külföldi példákkal, ahol az állam különböző közgazdasági formáció-lehetőségeket nyújt fejlesztőknek közérdekű rendelteté-

ELENGEDHETETLEN KELL

LEGYEN HASONLÓ BERUHÁZÁSOKNÁL A TRANSZPARENS ÉPÍTÉSÜGYI FOLYAMAT, VALAMINT A SZÉLESKÖRŰ SZAKMAI KOMMUNIKÁCIÓ, TÁRSADALMI VITA.

sekre. Persze, mindez valóban nem tud a profit maximalizálására törekedni, de enged annyi mozgásteret, hogy a befektetőnek azért megérje a projekt. Mint mondta, a MOME hallgatói is ismerik ezeket a lehetőségeket és egyre több diploma foglalkozik hasonló építészeti megoldásokkal. Vincze László bevezető gondolataiban már szintén kitért a hallgatók szemléletváltására, de tudomásul vette, hogy mind a fejlesztő és a kerület oldaláról megtörtént az ilyen irányú megközelítések számba vétele. Bár érti, hogy ilyen funkciók tehát nem jöhetnek létre úgy, hogy az fenntarthassa az épületet és még a környezetét is meg tudja újítani, ám szerinte el kell gondolkodni azon, hogy az eredmény és a luxuslakások üzenete milyen hatással lesz majd a tanuló generációk felé. Schneller István építész reflektált minderre: a budai várra hivatkozott, melyre annak idején Fülep Lajos egy kulturális központot, egy egyetemvárost képzelt el. A kommunista vezetés a hatalmi központnak szánta azonban a helyszínt, a közhangulat viszont végül tényleg a kulturális szellemiségre sarkallta a döntéshozókat. Schneller István szerint előzetes társadalmi vitákkal ma is meg lehetne bizonyos beruházások szellemi irányát így változtatni. Megjegyezte, hogy a Kerületi Szabályozási Tervet ugyan sikerült átírni a beruházás javára, de szerinte ennek az volt az oka, hogy az Önkormányzatoknál sincs meg a kellő szakmai apparátus ellensúlyozni a fejlesztői érveket. Csóka Attila Róbert építész korábbi előadásában is kifejtette és újra felszólalt, hogy a fejlesztők oldalát is figyelembe kellene venni hasonló, kizárólag ellenérveket felsorakoztató attitűd helyett, hogy ne ez a konkrét konferencia legyen az utolsó pillanat, hogy fejlesztők végre egy asztalhoz ülnek a különböző területek képviselőivel. Tima Zoltán viszont akként válaszolt az előbbi felvetésre, hogy tapasztalata szerint a kerület régóta foglalkozott ennek a résznek a lehetőségeivel, és kifejezetten örültek, hogy egy fejlesztővel végre közösen vizsgálhatták a lehetőségeket a win-win szituációért.

A közönséget foglalkoztatta az a kérdés is, hogy mindezzel még inkább út nyílhat az 1:1-es hibrid épületek jövőbeli legitimációjához, amelyek egyszerre hordozzák az eredeti és a jelenkori építészeti gondolatokat, ugyanakkor el is törölnek eredetiséget. De Borsay Attila építész, a hozzászólásában felvetette azt az alternatívát is, hogy teljes bontás esetén miért nem lehetne akkor már egy új – formájában és felépítésében is kortárs épületet létrehozni? Tima Zoltán erre reagált az előadásában már kifejtett magyarázatával – miszerint az egész vizsgálat lényegi eleme pont a sziluett és a tömegjáték lett, és a kerület is kötelező kritériumként fektette le ezt a formát. Smiló Dávid ezt a kérdéskört megközelítette a Szrogh-örökségen túl más

Vincze László, Fotó: Darab Zsuzsa

szempontból is. Felvetette, hogy egy új tenderen vajon ma mit szólnának a fejlesztők ahhoz, ha egy építész kör alaprajzú toronnyal rukkolna elő? A beruházói oldal azonnal a négyzetes alaprajzokat tenné meg első helyre. A tény, hogy egy fejlesztő magát a henger tömeget most ennek ellenére védendő értéknek tartja, és vállalja is annak megtartását és kivitelezését, valamint vállalja az értékesítési szempontból kockázatos, íves fallal rendelkező lakások létrehozását – már eleve siker. Budapestnek megmarad egy ilyen formájú különlegessége –, melyhez hasonlót újépítésben nem nagyon fog látni a közeljövőben. Tima Zoltán külön kiemelte, hogy ez az egész projekt példa nélküli eddig, így vallják, hogy ez egy kísérlet is lesz részükről. Évtizedek múlva lehet valódi ítéletet mondani a hatásáról.

Somogyi Krisztina építészetkritikus, környezetpszichológus tanulságként a kommunikáció javítására hívta fel a figyelmet. Lakossági fórumként jellemezte a kerekasztal-beszélgetést, mivel már egy eldöntött kérdésről mondhat véleményt a közönség. Egy előzetes vita folyamán talán ugyanarra a megoldásra jutott volna mindenki, mint ami jelen esetben születik, de bizonyos szakemberek megfontolandó perspektívái is beépülhettek volna a folyamatokba. Fontos, szinte zárószóként vetette fel végül, hogy a Körszállóhoz hasonló, városképi szempontból meghatározó épületekhez a városlakók erős érzelmi kötődése miatt a jövőben humán szakértőt, környezetpszichológust, antropológust, városkutatót is érdemes lehet bevonni hasonló fejlesztési projektekbe.

A VÁROSKÉP SZEMPONTJÁBÓL MEGHATÁROZÓ ÉPÜLETEKHEZ ÉRZELMI KÖTŐDÉSÜK VAN A VÁROSLAKÓKNAK, ÍGY A JÖVŐBEN HUMÁN SZAKÉRTŐT, KÖRNYEZETPSZICHOLÓGUST, ANTROPOLÓGUST IS ÉRDEMES BEVONNI HASONLÓ FEJLESZTÉSEKBE.