Népújság, 2023. 05. 18.

Page 1

Frissen a kertből

Frissen a kertből

Az első hosszúfalui Spárganapot pontosan tíz évvel ezelőtt, 2013. május 18-án szervezték meg. Azóta a település a legnagyobb

kelet-szlovéniai spárgatermelő lett, a rendezvény pedig ünnep, ahol minden formában kapható spárga: frissen a kertből és ínyenc-

falatnak elkészítve. A spárgafeszt a szervezők által ígért frissítéssel életrevaló rendezvény lesz a jövőben is. Bővebben 17. oldalon.

Zadravec Jaklin Anemari és Kopinya Zoja, a lendvai vegyésztechnikum diákjai:

Info Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana Kelepelő a szlovéniai magyarok hetilapja 7–14. oldal Lendva 2023. május 18 ISSN 0352-6569 1,30 EUR 67. évfolyam 20. szám
6. oldal
„A különböző innovációkkal mi is segíthetünk a vállalatoknak”
„A különböző innovációkkal mi is segíthetünk a vállalatoknak”

Jelentőségét vesztett pont

Lendva jutott eszembe, amikor a múltheti müncheni szállítási és logisztikai vásár tartalmáról, az ott bejelentett újdonságokról, a hatályba lépés előtt álló követelményekről, elvárásokról olvastam. És nem csak zöld és e-szempontból – habár ezek az áruszállításnál egyre jelentősebbek. A szállítmányozás rövid ideje, biztonsága, pontossága és gördülékenysége szinte már nem is kerül a „frontvonalba”, hiszen ez már minimális elvárás.

Ahogy Szlovénia, úgy kicsiben Lendva is, a legtöbbször Közép-Európa fontos geostratégiai elhelyezkedésére alapoz. Az előnyt a szlovén gazdasági miniszter a müncheni vásáron meg is említette, aláhúzva ennek a fontosságát az áruszállításban. És ez lényeges tényező Lendva tekinte tében is, amit az ipara eddig elég jól ki tudott használni. A jövőben azonban az látszik körvonalazódni, hogy – ha még hozzávesszük a szárazföldi infrastruktúra fejlesztési elmaradását – egy jó elhelyezkedésű pont is veszíthet ebből az előnyből a nemzetközi gazdaságban. Gyengülhet a külföldi beruházások érkezése szempontjából is, hiszen a befektetők a zöld és fenntartható közlekedés mellett újabban megbízható és stabil munkakörülményeket, motivált munkaerőt keresnek. A jelenlegi helyzet nem szól Lendva mellett, ahol szintén munkaerőhiány van, amelynek áthidalását az idegen munkaerő körülményes regisztrálása is késlelteti, míg a szomszédos országokban ez gyorsított eljárás szerint történik.

Tudjuk, mennyire fontos a külföldi, számunkra kimondottan a német piac és ipar alakulása. Vannak cégeink, amelyek leányvállalatokat működtetnek ott (pél dául a Varis Kft.), illetve fogadnak befektetést nyugatról (a svájci Sandoz beruházása Lendván). Ezért fontos a müncheni logisztikai vásár üzenete Lendva számára is. A mai irányzatok sokkal több mindent foglalnak magukba, nem csak a szállítmányozást.

Elbúcsúzott a lendvai főkonzul

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva

Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net

Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi

Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

Máthé László Eduárd főkonzul személyes hangnemben is szólt a meghívottakhoz. Kedden délután Ma ka- és életteret kénytelenek

Múzeumi Világnap 2023

A Lendvai Galéria és Múzeum a Múzeumi Világnap alkalmából tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait 2023. május 18-án, 19 órára a lendvai várba a

Lendva-vidék és a nemzetiségi terület

című új állandó kiállításának megnyitójára, amelyet dr. Lendvai Kepe Zoltán főmuzeológus, a kiállítás szerzője mutat be.

A Múzeumi Világnapon az intézmény kiállításai díjmentesen megtekinthetőek.

Lendvai vár: 8.00 – 21.00

Polgárság Múzeuma: 10.00 – 14.00

Lendvai Zsinagóga: 10.00 – 14.00

2
Iránytű
Szolarics Nađ Klára
Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Madžarska samoupravna narodna skupnost Občine Lendava

Sali magyar önkormányzat

Jóváhagyott költségvetés, programtervek

Jóváhagyott költségvetés, programtervek

A Sal Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség 2023-as költségvetésének második olvasata során nem változott a büdzsé. Az idei évben 130.600 euróból gazdálkodhat az önkormányzat, de a bevételi oldalon még bíznak magyarországi projekttámogatásokban.

A sali magyar önkormányzat tanácsának május 10-i ülésén a költségvetés tárgyalása kapcsán elhangzott még, hogy mintegy 10.000 euró pluszbevételben bíznak, amelyből a nyári programokat kívánják finanszírozni, többek között az aratást és cséplést, ami a közösség első számú rendezvénye. A költségvetésben így kellő pénzeszköz marad a Domonkosfai Porta épületegyüttes nap elemrendszerének kiépítésére, illetve a már folyamatban lévő kültéri kemence be-

fejezésére. A költségvetés második olvasatát a tanács egyhangúlag elfogadta.

Az önkormányzathoz a domonkosfai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nyújtott be támogatási kérvényt. Összesen

2.000 eurót kértek az éves nemzetiségi programjaik megvalósítására. A tanács egyöntetűen megszavazta a támogatás összegét.

Orban Dušan, a tanács elnöke a továbbiakban beszámolt a tündérkerteket és parkokat felkaroló Interreg-pályázatról, amelyben Szlovéniából a sali magyar önkormányzat mellett a domonkosfai evangélikus egyházközös-

ség, valamint a hodosi magyar önkormányzat is partner. A határon átnyúló tervezetnek egyenlő arányban vannak magyarországi és szlovéniai partnerei. A projekt összértéke 600.000 euró. Sikeres pályázat esetén a szlovéniai és a magyarországi

felek egyenlő arányban (300–300 ezer euró) részesülnek a támogatásból. Domonkosfán a helyi környezeti fejlesztés egy bibliai kert lenne, míg Pár tos falván a kétnyelvű általános iskola udvara egy tündérkerttel gazdagodna. A folytatásban a tavaszi

A magyar nemzeti közösség Szlovéniában

Dr. Göncz László történész, a Nemzetiségi Kutatóintézet (INV) tudományos munkatársa május 10-én az intézet székhelyén Ljubljanában előadást tartott a muravidéki magyar nemzeti közösségről és kihívásairól Szlovénia önállósulása idején, valamint mostani helyzetéről. Az előadásban, amelyet közvetített az STA hírügynökség is, elsősorban az 1988 és 1992 közötti időszakra vonatkozó kutatásait mutatta be a kisebbségvédelmi jogszabályok és az őshonos magyar közösség szervezettsége tükrében, kitérve a nemzetiség szerepére a szlovén–magyar bi -

laterális kapcsolatokban közvetlenül Szlovénia önállósulása előtt és után. A folytatásban röviden is-

mertette az őshonos nemzetiségek státuszának és jogvédelmének alakulását az új szlovén alkotmány-

ban, majd az elmúlt harminc év reflexiójaként a kihívásokról szólt. Az egyik kulcsmegállapítás – akkor

programok kerültek terítékre. Június 2-án tervezik a májusfa kitáncolását a határon, amelynek a házigazdája idén Domonkosfa lesz. A Portán a gyermekeknek szóló táborok nyitják meg a nyári szezont, dráma- és kézműves tábor várja a legkisebbeket.

és most egyaránt – a jelentős eltérés a kisebbségi jogszabályok elméleti és gyakorlati „élete” között, illetve számos esetben a nem következetes és egyértelmű jogszabályozás. Göncz László szerint még mindig célszerű lenne egy általános nemzetiségi törvény megalkotása. A magyar kisebbség mai társadalmi helyzetét illetően pedig hangsúlyozta, hogy a közösség (és a többségi nemzet) nem tett eleget annak tudatosításáért, hogy a kétnyelvűség hozzáadott érték. Szerinte ezen a téren vannak még jelentős tartalékai a közösségnek. Kmj

3 Nemzetiség NÉPÚJSÁG
2023. május 18.
A tanács bízik a további magyarországi támogatásokban, amelyekből a nyári események költségeit kívánják fedezni. Dr. Göncz László és dr. Sonja Novak Lukanovič, a Nemzetiségi Kutatóintézet igazgatója.

Szabó Ottó kiállítása a Bánffy Központban

Ismerjük meg egymás kortárs művészetét

Ismerjük meg egymás kortárs művészetét

Péntektől látogatható Szabó Ottó kassai grafikus és festőművész „Adj, király, katonát!” című kiállítása a Bánffy Központ galériájában. A tárlatot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a magyar parlament korábbi elnöke nyitotta meg.

A kassai és a lendvai magyar főkonzulátusok közötti együttműködés eredményeként tavaly áprilisban Kassán Herman László felsőlakosi festő képeiből nyílt kiállítás, a két ország közötti együttműködés folytatását Szabó Ottó felvidéki grafikus és festőművész lendvai tárlata jelenti. A kezdeményezést, amely a magyar nemzet kultúráját hivatott megismertetni a nemzetrészek között, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is támogatja. – A kezdeményezést, amely Hetey Ágota főkonzul asszonytól és Máthé László Eduárd főkonzul úrtól ered, kiváló

kezdeményezésnek látom. Többek között azért is álltam mellé, mert úgy gondolom, hogy van egy hiányosságunk: nem ismerik ugyanis a nemzetrészek egymás kortárs művészetét. Azt gondolom, hogy ezzel egy hiánypótló folyamatot indított el a két konzul, és nagyon remélem, hogy a Kassa–Lendva tengelyen kívül sikerül bevonni a többi nemzetrészt is, hogy valóban megismerjük egymás művészetét. Mert azt hiszem, hogy ez hozzá tartozik a mi kultúránkhoz – mondta Szili Katalin, s hozzátette, hogy a kezdeményezés a hiánypótló tevékenység mellett egyben a nemzeti identitásunk alapkövét is jelenti.

A tárlatot Kovács Ágnes,

Hetey Ágota és Máthé László Eduárd főkonzulok, Soós Mihály, az MNMI igazgatója, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Kovács Ágnes, a MaJel igazgatója és Szabó Ottó a pénteki tárlat megnyitóján.

a kassai MaJel Rovás Központ igazgatója méltatta. – Szabó Ottóra jellemző, hogy az érzéseit, értelmezéseit dolgozza fel, nyitott kompozícióit bármikor továbbgondolja, a nézőt is közös elmélkedésre invitálja, és a képeibe minden kiállítása előtt belefest, mint ahogy ezekbe is belefestett

– mondta, hozzátéve, hogy Szabó Ottó képei sosem arról szólnak, ami első ránézésre a szemünk elé tárul. A mondanivaló sokkal mélyebben van. Szabó Ottó amellett, hogy folyton valami újat talál ki – valami meghökkentőt, esetleg megbotránkoztatót –, a képeivel kora történéseire

is reagál. A tárlat időszerűségét, kortárs jellegét a kiállítás címe is tükrözi: „Adj, király, katonát!”

A kiállítás, amely a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és Magyarország Lendvai Főkonzulátusa közös szervezésében jött létre, június 11-ig lesz megtekinthető.

Muravidéki népdalénekesek az országos döntőben

A „Tiszán innen, Dunán túl” című, általános és középiskolásoknak indított országos népdaléneklési verseny idei döntőjében, melynek az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola adott otthont május

13-án, a muravidéki Zengő méhecskék ezüstelismerést érdemeltek ki.

A rangos helyezés külön jelentőséggel bír a muravidéki népdaléneklés szempontjából, hiszen az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagó-

giai Oktatási Központja szervezésében zajló népzenei eseményen most először szerepelt a versenyben, illetve a döntőben határon túli csoport is. A verseny Zala vármegyei elődöntőjében ugyanis a Zengő méhecskék

csoportja – a pártosfalvi és a dobronaki kétnyelvű általános iskolák tanulóinak együttese – kimagasló eredményt ért el és meghívást

kapott az országos döntőbe. A nyolc lányból álló népdalkórus felkészítője Györek Mojca zenetanár.

V. Kárpát-medencei Szórvány Színjátszó és Filmes Tábor

Székelyzsombor, Erdély, Románia, 2023. augusztus 5–16.

A táborról röviden: a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar anyanyelvű színjátszóknak, színjátszó rendezőknek és filmeseknek ajánljuk a workshopot.

Korhatár: 15–60 év.

Jelentkezési határidő: 2023. JÚLIUS 15.

Szervező: Mikó András Alapítvány (Brassó) és a Féling Színház (Békéscsaba)

Minden további részletről érdeklődhet a steinwender. jozsef@gmail.com vagy a bizalom@gmail.com címen.

4 Kultúra NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
A Zengő méhecskék fellépése Érden a verseny döntőjében.
kmj

Ismét kiderült: „Megy ez nekünk”

Ismét kiderült: „Megy ez nekünk”

A 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános

Iskola múlt pénteken a lendvai Színház- és Hangversenyteremben újra megszervezte a „Megy ez nekünk” elnevezésű rendezvényt, amely idén a „Jó nekem” címet kapta.

Az intézmény kollektívája és tanulói ezúttal is jó hangulatot teremtettek a szépen megtelt színházteremben. A vendégeket Sep Krajnc Alisa, az iskola megbízott igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, az általa vezetett intézményben nem csak a gyermekek optimális fejlődésére fektetik a hangsúlyt, hanem a jó közérzetre is, amely által a növendékek sokkal befogadóbbak lesznek akár a tudás elsajátítása területén is, a jó közérzet teremtésében pedig talán nem is létezik jobb eszköz, mint a zene. Ez gyorsan kiderült az egyórás programból, amelyben a speciális nevelési igényű gyermekek zenével

és tánccal vezették végig a több ízben hangos tapssal reagáló közönséget a különböző zenei korszakokon az 1920-as évektől egészen a jelenig. A programban így népdal és tánc, Elvis Presley-sláger, a diszkókorszak vezérzenekara, a Boney M dala is szerepelt, volt „street dance”, illetve a mai kor slágerei, majd a tanulók slágerlistájának egyes darabjai is elhangzottak.

A fellépők egyedi módon mutatták be tehetségüket és képességeiket, ismét bizonyították, hogy kitartással, szorgalommal és átadással akár rendkívüli sikereket is elérhetnek. A színház előterében a szervezők az iskola és tanulói életét bemutató fotókiállítást is megtekinthették a látogatók.

Bűvös Bábos Csitt-Csatt

Az 1. Sz. Lendvai KÁI Csitt-Csatt bábcsoportja május 9-én a Bánffy Központban bemutatta az „Értékes vagy” című bábelőadást. Max Lucado amerikai szerző és előadó meséjének bábos változatát Koter Gizela és Nađ Éva rendezte Bartal Kiss Rita zalaegerszegi művészeti vezető szakmai segítségével. Pancsinelló történetében, aki mások véleménye miatt úgy érezte, hogy tényleg nem ér semmit, Farkaš Krištof, Bécs Dominika, Magyar Dunja, Török Laura, Dragošič Iva és Varga Nataša lépett fel.

A tanulságos mesével – mindenki értékes, függetlenül attól, hogy más mit gondol róla – a bábcsoport képviselte a Muravidéket a Bűvös Bábos Fesztiválon Veszprémben, Európa Kulturális Fővárosában.

A zalaegerszegi Griff Bábszínház „A mindentlátó királylány” című, élőszereplős bábműsort mutatta be vasárnap a lendvai színházteremben. A magyar népmese alapján készült előadás egy gonoszkodó királylányról szól, aki végre rátalált a szerelemre. FaBri

A május 11-től 14-ig tartó veszprémi bemutatkozásra minden megyéből és a határon túlról (Vajdaság, Felvidék, Muravidék) a legjobb gyermekbábcsoportok érkeztek.

– Részesei voltunk egy olyan fesztiválnak, ahol közös erővel feltárhattuk a mesék, az anyanyelvünk és

a képzeletünk sokszínű, varázslatos és csodás világát, valamint a bábjáték örömét, határtalan erejét. Összekovácsoló volt számunkra a Bűvös Bábos Fesztivál, a bátorságunkat és a képességeinket próbára téve, de a megélt pillanatok még sokáig szép emlékként bennünk maradnak – mondta Nađ Éva, a csoport egyik

mentora.

Előadásukat zsűri is értékelte: Pető Lilla (a Nemzeti Művelődési Intézet Hálózati Központ vezetője), Láposi Terka, Bartal Kiss Rita, valamint a fesztivál szakmai vezetői, Sarkadi Nagy László bábtervező, rendező és Végh Zsolt bábszínész.

FaBri

5 Muravidék NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
Jó nekem…
A fellépő növendékeket vastapssal jutalmazta a közönség. A Csitt-Csatt csapata (Dragošič Iva, Varga Nataša, Bécs Dominika, Farkaš Krištof, Magyar Dunja és Török Laura) Veszprémben.
Nem keresni, érezni kell a szerelmet

Talent Lab

Innovációkkal segíthetnek a vállalatoknak

Innovációkkal segíthetnek a vállalatoknak

A Talent Lab projekt keretében az első bemutatkozó napon, az úgynevezett PitchDay-en, melyre kedden került sor a Muraszombati Közgazdasági Középiskolában, mind a 11 bemutatkozó diákcsoport szakmai elismerést kapott. A projektfeladatokkal vállalkozási kihívásokra kerestek gyakorlati megoldásokat. A Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjai a Leknél, a Terme Kft.-nél és Horvat Teodor vállalkozónál végezték a munkát.

– Az iskolánkból három kétfős csapat vett részt a projektben, mégpedig a közgazdasági, a gépészeti és a vegyészeti technikumból – mondta Laj Brigita, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola tanára, projektkoordinátor. – Minket a Talent Lab projekt vezető partne-

jaink a cégekkel kooperatív munkát folytattak már szeptembertől, a dolgozat pedig most hozott felmutatható eredményt. A diákok a projektfeladatot érettségi dolgozatként is fel tudják használni. A Talent Lab még két évig tart, élünk is a lehetőséggel, hogy a diákjaink már a tanulmányaik alatt együttműködhessenek a

digitális kompetencianövelés, a fiatalok bevonása is a vállalkozói kihívások megoldásába. A szlovén regionális fejlesztési minisztérium a jövőben is számít a norvég támogatásokra – fejtette ki a „diáktalentumok” muraszombati bemutatkozásán Jevšek Aleksander tárcavezető.

Trine Skymoen, Norvégia magyarországi – a

és a Terme Kft., valamint a tornisai Horvat Teodor vállalkozó. A PitchDay-en Lendván kívül még a muraszombati közgazdasági, a rakicsáni biotechnikum, a radányi vendéglátóipari és turisztikai iskola, valamint a Maribori Egyetem Gépészeti Karának végzős diákjai mutatkoztak be.

Zadravec Jaklin Anemari és Kopinya Zoja, a lendvai vegyésztechnikum végzős diákjai a Leknél végeztek projektmunkát, itt az üzemi folyékony hulladék csökkentésének lehetőségét vizsgálták. – Megállapítottuk, hogy semlegesítéssel szulfátum csapódik ki a folyadékból, ami más termék – például műtrágya – gyártására felhasználható lenne. Élveztük a munkát Kulcsár Bojan mentor mellett. Fontos, hogy a fiatalok lehetőséget kapnak a helyi környezetükben a gondolkodásuk tükröztetésére, a közreműködésre. A fiatalokon áll a világ, különböző innovációkkal mi is segíthetünk a vállalatoknak –mondta Kopinya Zoja. Hasonlóan gondolkodik Gabor Tamara és Tudjan Kaja is a lendvai közgazdasági technikumból. Ők a lendvai Terme új turisztikai kihívásaira kerestek megoldást. – A munkánkban olyan dolgo-

kat javaslunk, amik növelhetik a szálloda vonzerejét, és nemcsak a szépkorúak körében. Szükségesek a szórólapok, jó visszhangot válthat ki a parafinvizet reklámozó Vinko Parafinko kabalafigura, valamint a „Lendvai éjszaka” modern kivitelezésben… A Termében kedvesen fogadtak bennünket, jó volt az együttműködés. Úgy vélem, teret kell adni a fiataloknak, hiszen sok jó elképzelésünk lehet, amit jó lenne kihasználni.

Berden Aljoša és Horvat Blaž, a lendvai gépésztechnikum érettségizői a számítógépes gyártási dokumentáció elkészítésére kerestek új megközelítést, hogy a kisebb vállalkozók is könnyebben alkalmazhassák ezt. Az automatikusan nyílódó és záródó kapu műszaki dokumentációját Horvat Teodor vállalkozó már a gyakorlatban is hasznosította.

A muraszombati PitchDay-en szerepelt még két Lendva-vidéki diák: Csuka Jennifer a rakicsáni biotechnikumból a mezőgazdasági gépek rentábilis használatát mutatta be csapatával, illetve Nagy Ivanuša Vito a radányi vendéglátóipari iskolából, aki az ágazaton belüli személyzethiány megoldását kereste.

A lendvai diákok is örömmel dolgoztak, a munkájuknak már gyakorlati haszna is van. Tamara és Kaja a Terme népszerűsítésére a Vinko Parafinko nevű kabalát

re, a Muravidéki Technológiai Park keresett meg, és vállaltuk is a feladatot. A diákoknak a program sok előnyt hozott, mivel kapcsolatba léphettek a cégekkel, ahol konkrét kihívást, problémakört boncolgattak, illetve igyekeztek mentorálás mellett gyakorlati megoldásokat, javaslatokat találni. A diák-

cégekkel – tette hozzá a projektkoordinátor.

A Talent Lab projektet a Norvég Alap támogatja mintegy 410 ezer euróval a 2022 szeptembere és 2024 áprilisa közötti időszakban. A fő célkitűzés megtalálni az üzleti kihívások megoldására alkalmas diákokat, de cél a fenntartható mentori séma felállítása, a

Május 24-ig lehet pályázni a Szülőföldön magyarul programra

szlovéniai képviselettel is megbízott – nagykövete elégedettségét fejezte ki a fiatalok részéről tanúsított projektérdeklődés kapcsán, kiemelve, hogy csakis a fiatalok azok, akik új tudással és hozzáállással mozgatóerői lehetnek a térségnek. A projektben a Muravidékről 11 cég vett részt, a Lendva-vidékről a Lek,

A „Szülőföldön magyarul” program támogatása a 2022/2023-as tanévre mind az óvodások, mind az általános és középiskolások, illetve az egyetemisták esetében egységesen bruttó 100.000 forintnak megfelelő euró.

A „Szülőföldön magyarul” program szlovéniai kivitelezője idén is a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI). A támogatási kérelmet személyesen lehet benyújtani az MNMI szakszolgálatánál vagy postai úton, ajánlott küldeményként (MNMI, Lendva, Fő utca 32.). A benyújtási határidő 2023. május 24.

6 Muravidék NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net találta ki.

Már lehet jelentkezni a baškai nyaralásra

A Lendvai Közigazgatási Egység idei baškai egészségügyi gyermeküdülésére már folynak a jelentkezések. Az orvosi beutalók hagyományosan igényelhetők Lendván a gyermekorvosi

rendelőkben, de letölthetők a www.facebook.com/ baskauelendava profilról is. A horvátországi Krkszigeten idén július 1-je és 11-e között 112 gyermek számára szervezik meg a

45 éve a kultúra

nyaralást. Kedvezményes feltételek mellett az 5 és 19 év közötti gyerekek nyaralhatnak, akik 2022. március 12-e és 2023. március 3-a között legalább kétszer jártak orvosnál, illetve kórházi

szolgálatában

kezelésben részesültek.

A lendvai váltócsoport vezetője Vöröš Požgai Rimonda lesz, aki az üdülést lebonyolító Kultúra Fejlődéséért Egyesület elnöke is. Megkeresésünkkor elmondta, hogy megjelent a csoportvezetői kiírás is, amelyre minél több érdeklődő jelentkezését várják. A csoportvezetők mellett szükség van sportanimátorra is.

Az üdülés idei gazdasági ára 415 euró, amiből

a szülők hozzájárulása 114,80 euró. A költségek teljes fedezése ellenében pedig azok a gyerekek is részt vehetnek az üdülésen, akiknek nincs egészségügyi bizonylatuk. A jelentkezés határideje június 6.

A gyermeküdülésről bővebben a 040 566 419es számon (Vöröš Požgai Rimonda), illetve a dnkdrustvo@gmail.co címen lehet érdeklődni. hs

Szoros kapcsolatban a verssel

A jubileumi elismerések átadása.

A Lendvai Művelődési

Egyesület fennállásának

45. évfordulója alkalmából szombaton délután alkalmi ünnepi műsort szerveztek a Lendvai Zsinagógában. A vendégeket és az egybegyűlteket Bogdan

Sečnik Tatjana egyesületi elnök üdvözölte, aki röviden vázolta az 1977ben bejegyzett szervezet

eddigi tevékenységét. Az egyesület minden évben aktívan részt vesz az életfogytig tanulás hetében, a műkedvelők hetében, többször szerveznek útleírásokat és különböző témájú előadásokat, kiállításokat. A jubileum alkalmából, melyet üdvözölt Magyar János lendvai polgármester is, a

szép számban egybegyűlt egyesületi tagok külön köszönetben is részesültek. Az alkalmi műsorban fellépett a Dobrovai Kultúregyesület bábcsoportja az „Oroszlán és az egér” című bábjátékkal, valamint a gyertyánosi „Hajnal” ME népi zenekara, a Gaberski mantraši.

Kisgyermekes családok találkoztak Lendván

A Családok Nemzetközi Napja alkalmából, melyet május 15-én ünneplünk, Lendva Község első alkalommal szervezett találkozót a kisgyermekes családok számára. A a városi parkban felállított rendezvénysátorban már pénteken délután megtartották az eseményt, melyet animációs program, kreatív műhelyek, arcfestés és felfújható légvár színesített, a szervezők pedig a legkisebbek kedvenc ínyencségéről, a ízletes palacsintáról és a fagyiról sem feledkeztek meg. Amint a községi hivataltól megtudtuk, a rendezvény a jövőben némi bővítésekkel akár hagyományossá is válhat. hs

A lendvai Színház- és Hangversenyteremben május 10-én bemutatták két zalai alkotó, Berkes József és Nagy M. Katalin közös, „Versek – Kettő az egyben” című verseskötetét. A zalabaksai Berkes József-

megjelent egy mesekönyve, több irodalmi találkozón is részt vett már. Verseiben elsősorban az érzelmeit írja le, a művek többsége személyes megközelítésű és hangulatfüggő. Mivel a versei (a kötetben közel

nek, aki csak nyugdíjba vonulása után kezdett verseket írni, ez már a hatodik verseskötete, melyben az utóbbi öt évben született közel száz – témájukat és műfajukat tekintve is sokrétű – vers jelent meg: haiku, hosszú költemény, sőt prózai írások is olvashatók a könyv hasábjain.

Nagy M. Katalin a verseivel először mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az irodalom eddig sem állt távol tőle, hiszen korábban

ötven kapott helyet) sokat elárulnak az érzelmeiről és a gondolatairól, nehezen szánta rá magát, hogy a nyilvánosság elé tárja az alkotásait.

Az irodalmi-zenés öszszeállításban közreműködött Vogl Mária moderátor, Henry Prigge (ének-gitár), Paczolay Ilona, Papp Ferenc, Bischofné Hesinger Katalin versmondók, valamint Bence Lajos és Madár János költők.

7
Info
NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
Fotó: Galič Tomaž
FaBri Nagy M. Katalin és Berkes József zalai alkotók a lendvai bemutatón.

Május 18-án történt

1652 Rhode Island elsőként az amerikai gyarmatok közül törvényt hozott a rabszolgaság ellen.

1803 Nagy-Britannia hadat üzent Franciaországnak, ennek következtében robbant ki a napóleoni háború.

1804 Napóleon megkapta a Franciaország császára címet.

1817 Megszületett Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.

1897 Megszületett Benedikt Ottó villamosmérnök, a róla elnevezett villanymotor mechanizmusának kidolgozója.

1902 Meghalt Kézmárszky Tivadar szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár, a bábák segítője.

1918 Elindították az első angol légitámadásokat Németország ellen az első világháborúban.

1920 Megszületett Szent II. János Pál pápa.

1959 Megszületett Galla Miklós énekes, zenész, színész, komikus.

1972 Az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió aláírta a tengerfenék atommentesítéséről szóló egyezményt.

A hodosi tónál

Lehet, hogy valamikor Hodoson a kis tavacskákban hódok éltek és onnan kapta a nevét a falu, de ezeknek a vizeknek ma már hűlt helye sincs. A falu határát kettészelő patak mindig a rákoknak, apró folyami halaknak adott otthont. Aztán egy szép napon jöttek a nagy földgyaluk, kiegye-

lakberendezési sarok

Ablak alatti ülőke

A belsőépítészetben az évek során sokféle trend megjelent. Néhányat belőlük megszerettünk és megtartottunk, néhány gyorsan a múlt ködébe veszett. Az ablak alatti ülőke már régóta velünk van, és mostanság kedvelt trendként visszajött az életünkbe. Sokunkat tartósan elvarázsolt, így alkalmazzuk az otthonunkban.

Különböző típusú ülőkék léteznek. Lehetnek bármilyen méretűek és alakúak, nincs megszabott standard forma. Inkább azt mondhatnánk, hogy az adott helyre van szabva a kinézete és a formája.

Definíciójában az ablak alatti ülőke a kanapét és a széles ablakpárkányt ötvö-

zi. Megtalálhatja a helyét a nappaliban, a konyhában, a dolgozóban, a hálóban vagy akár az előszobában. Nem igazán fontos, hol van, mert mindenütt növeli a helyiség értékét és varázsát.

Az ülőke helyének meghatározásakor célszerű napos és világos területet választani. Ha esetleg túl erős lenne a napfény, kivédhetjük a zavaró napsugarakat árnyékolókkal.

Az ablak alatti kellemes kis pihenőkuckónak nem csak dekoratív értéke lehet, adhatunk neki funkcionális tartalmat is. A pad magába foglalhat praktikus tárolófelületet, az ülőfelület alatt kihúzható fiókokat vagy polcokat he-

nesítették a patak medrét, letűnt a jellegzetes goričkói vízivilág, és helyébe ástak egy hatalmas vízgyűjtőt. Gátakkal vették körül, zsilipekkel látták el, mondván a szakemberek, hogy így megoldják a hodosi völgy vízellátását a legínségesebb időkben is, sőt a falunak lesz halastava, fürdőhelye, s

végső soron télen itt csúszkálhatnak majd a jégen a gyerekek. Fürdőnek már az első évben bevált a tó, hogy korcsolyapálya lesz-e vagy nem, azt a legelső zord tél bizonyítja majd be. A mi képünk pedig arról tanúskodik, hogy a horgászok, ha mást nem, reménykednek, hogy csak

valami zsákmánnyal térhetnek haza. Az egykori vadregényes patakban kosárral, hálóval, horoggal, kézzel, varsával fogták a halat, egy ilyen újmódi halastó már megkívánja a legmodernebb horgászfelszerelést.

Szerző: ZCSJ

lyezhetünk el. A pad köré tervezhetünk polcokat a könyveinknek, a növényeinknek és más dekoratív elemeknek.

Az ablak alatti ülőke értékét kiegészíthetjük párnákkal, ezek anyagukban és árnyalatukban egyezzenek meg a szoba jellegével.

A pad fölé a falra helyezhetünk olvasólámpát, mellyel kellemes hangulatvilágítást érhetünk el, ez is emeli a hely funkcionális értékét. Képünkön egy olyan megoldás látható, ahol egy új házban ablak alatti padot alakítottunk ki, alatta tárolófiókokkal és

könyvespolcokkal, mellette polcrendszerrel és zárt elemekkel. A pad lehet méretre szabott matraccal kárpitozott, de akár meg is hagyhatjuk a pad sima felületét. A matracos megoldás kifejezetten kényelmes, ezért ez a többség abszolút kedvence.

8 Info visszapillantó a mai napon... NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
Tóth Melita építész 1993. május 21-én, 20. szám

Vitézi Rend a Muravidéken – egykor és ma

A 13 muravidéki vitéz eskütételéről

A 13 muravidéki vitéz eskütételéről

A Vitézi Rend, a korabeli Magyarország egyik legtekintélyesebb szervezete, köztestülete 1941-ben jelent meg a Muravidéken 13 vitéz eskütételével Alsólendván. Egy vitéz posztumusz kapta meg a címet. A korabeli zalai lapok nemzettudatot erősítő, nemes és felemelő ünnepségről számoltak be. Írásunkban a történelem egyik méltatlanul elfeledett eseményének felidézésén túl a Vitézi Rend alapítására és egykori működésére szeretnénk visszatekinteni.

Zrínyi Miklós híres mondatát Alsólendván is idézték: „Áldozatok nélkül nincsen nagyság, adassék tisztelet mindenkor a magyar katonaeszmének.” Övezze tisztelet és illesse dicsőség annak a 14 muravidéki magyar vitéznek az emlékét is, akik mindenkor bátran vállalták a

Vitézi Rend a Svéd Királyság területén bejegyzett, európai uniós jogalany, egy a magyar történelem alapjain büszkén és biztosan álló, magyar nemzettudatú, patrióta érzelmű, tradicionális európai keresztény/keresztyén értékrendet valló és hirdető, nemzetközileg elismert,

gyar katona megbecsülése, megjutalmazása volt az I. világháborút követően, az országot ért megannyi trauma után. Az első jogszabály, ami a vitézekről, illetve a vitézi telkekről szól, az a 6650/1920. számú miniszterelnöki rendelet, majd a kormányzó 1920. szeptember 25-i ha-

A Vitézi Rend tagjai azok a hivatásos és nyugállományú katonák lehettek, akik rendelkeztek a megfelelő kitüntetésekkel, amelyek alapján kérelmükre vitézzé avatták őket. A vitézavatást maga a kormányzó, a Vitézek Főkapitánya végezte avatópallossal, kezdetben Budapesten, a Margitszigeten, később más helyszíneken is. 1921-től kiépült a Vitézi Rend hierarchikus struktúrája: a főkapitány mellett a főkapitány-helyettes, a főszéktartó és a Vitézi Szék volt a meghatározó. Az egyes törzskapitányok regionális szinten – 3–4 vármegyénként – működtek, a vármegyei vitézi életet a székkapitány irányította. A járásokban vitézi hadnagyok és vitézi őrmesterek képviselték a Vitézi Rendet. A vitézeket a nemzetes úr megszólítás illette meg, feleségüket nemzetes asszonyként tisztelték. A vitézek a hadseregen kívül jelen voltak a közigazgatásban, az oktatásban, a tudományos és művészeti életben is. A vitézi cím egyfajta garanciát jelentett: a hazafiság-hazaszeretet, a kötelesség teljesítésének legmagasabb szintje kapcsolódott hozzá.

novai esperes-plébános mutatott be. Fél 11-kor a Leventeotthonban esküt tettek az új vitézek. Az eskü szövegét vitéz Szinay Jenő ezredes-székkapitány mondta előre, majd a vitézi nagyjelvényeket feltűzte az avatottakra.

A felavatott vitézek a következők voltak: vitéz Fehér Vendel (posztumusz), vitéz Vörös Gergely (Kapca), vitéz Horváth Vendel (Lendvavásárhely), vitéz Szőke Ferenc (Petesháza), vitéz Horváth Ignác (Kapca), vitéz Györkös Imre (Nagypalina), vitéz Harmath János (Lend vavá sárhely), vitéz Lendvai József (Alsólendva), vitéz Peceli János (Kebe le szentmárton), vitéz Pozsgai János (Petesháza), vitéz Simonka János (Petesháza), vitéz Szabó István (Völ gyifalu), vitéz Dá vid István (Völgyifalu) és vitéz Fehér István (Lendvavásárhely).

magyarsághoz való ragaszkodásukat. Az 1945 után emigrációba kényszerített Vitézi Rend – 1962 óta lovagrend – pedig ma is él és előre tekint.

Dr. vitéz berniczei Berniczei-Roykó Ádám lovag, a legitim Vitézi Rend főkapitány-helyettese napjainkban a következők szerint határozza meg a Vitézi Rend fogalmát: „A legitim

külföldön is igen nagytekintélyű eszmei közösség, mely hierarchikus rendi struktúrával bír, élén főkapitányként vitéz HabsburgLotharingiai József Károly főherceggel, magyar királyi herceggel.”

A Vitézi Rend eszmei és részben jogi alapítója vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója. Célja a ma-

tározata, amelyben kinevezi a Vitézi Szék tagjait – a törzskapitányokat. Az alapítás harmadik eleme a Vitézi Szék határozata magának a Vitézi Rendnek a létrehozásáról szintén 1920 őszén. Vitézi telkeket kaptak – 6 és 100 hold közötti nagyságban – azok a vitézi esküt tett vitézek, akiknek az adományozásáról a Vitézi Szék döntött.

1941-ben a Muravidéken is megjelent a Vitézi Rend. Első jelentős eseménye az 1941. november 23-án, vasárnap fényes ünnepség keretében megtartott vitézi eskütétel volt. A rendezvényen jelen volt – többek között – vitéz gróf széki Teleki Béla, Zala vármegye főispánja, tiszteletbeli székkapitánya, a kormányzó képviseletében vitéz Szinay Béla altábornagy-törzskapitány, valamint Zala vármegye részéről vitéz Szinay Jenő ezredes, székkapitány.

Az ünnepség 9 órakor szentmisével kezdődött, amelyet a lendvai templomban Farkas Sándor

Az avatás után fogadásra került sor a Korona szállóban. A Muravidékhez több jelentős vitéz is köthető: vitéz LindvayHartner Nándor, Muraszombat polgármestere, országgyűlési képviselője, illetve vitéz Pekle Béla vezérőrnagy-székkapitány, Alsólendva egykori katonai parancsnoka.

Több mint 80 év után a Vitézi Rend újra visszatért a Muravidékre: 2022 májusában részt vettünk a Zrínyi-konferencián, emléktábla- és szoboravatáson, 2023 márciusának végén pedig a lendvai rádióban beszéltünk a Vitézi Rend múltjáról és jelenéről – a jövő tükrében.

Vitéz Inkei-Farkas Márton, a legitim Vitézi Rend tengermelléki és horvátországi területi székkapitánya

Forrás: www.vitezi-rend.com, Zalamegyei Újság (1941. 265. szám)

9 NÉPÚJSÁG 2023.
18. Info
május
A Zrínyi Gárda tagjai 2022-ben Lendván a szerzővel, vitéz Inkei-Farkas Mártonnal (középen).

május 23. kedd május 24. szerda

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Csengetett, Mylord? – angol sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz, 11:55

A hét, 13:00 Hírek, 13:35 Kapcsolatban a természettel – osztrák dok. film, 14:30 Lelki villanás, 14:45 Rokonok, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:55 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:55 Hírek, 17:15 Alpok–Duna–Adria, 17:45 Rajzfilm, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20

Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 A zenekar – dán sorozat, 20:40 Megmentve a kihalástól – dok. film, 21:30 Glóbusz, 22:00 Visszhangok, 22:40 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

8:50 Zenés műsor, 10:10

Jó reggelt!, ism., 13:00

Opus, 13:45 Joker –kvíz, 15:10 Jégkorong: Kanada – Csehország, 17:45 Autós műsor, 18:20

Zenés műsor, 19:20 A

fán kopogok – dok. film, 19:50 Könyvvel a világ körül Richard E. Grant-tel: Olaszország – angol dok. sorozat, 20:25 Mi történik? – szatíra, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Presztízs, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 23:00 A meghallgatás – német film, 0:45 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Doktor Murphy – am. sorozat, 10:00 Teleshop, 10:30 Nevess csak!, 10:40 Magnum – am. sorozat, 11:25 Az örökség ára – török sorozat, 12:30 Fókusz, 13:35 Anyák gyöngye – am. sorozat, 14:25 Magnum – am. sorozat, 15:35 A mentalista –am. sorozat, 16:50 Oltári csajok – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Tippelj és vidd el!, 21:30 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:50 Híradó, 23:20 Házon kívül, 23:55 CSI: New York-i helyszínelők – am. sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokka cino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:30 A sors keze – mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A sors útvesztői – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Szerencsekerék, 21:40 Párharc – magyar reality, 22:55 Újratervezés, 23:55 Tények extra.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat,

13:40 Szép hazánk, Magyarország!, 13:50 Almárium,

14:25 A világ egy terített asztal, 14:50 Almárium,

15:42 Önök kérték!, 16:05 Ridikül, 16:55 Almárium,

17:25 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói,

18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:45 Don

Matteo – olasz sorozat, 20:52 Szerencsepercek,

20:53 Belgravia – angol sorozat, 21:45 A Fortuna

legendája – spanyol sorozat, 22:38 Kenó, 22:45

Rejtélyes XX. század, 23:20 Hogy volt?!

Duna World

5:55–10:55 Délelőtti műsor, 11:25 Három szabólegények – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 13:50 Szép hazánk, Magyarország!, 14:25

Család 23, 14:50 Nóvum, 15:20 Magyar világ, 15:55

Erdei utakon Reviczky Gáborral, 16:25 Család-barát, 17:30 Hogy volt?!, 18:25 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Nevetni kell, ennyi az egész, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:35 Szerelmes földrajz, 0:00 Hagyaték, 0:35 Vers mindenkinek.

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Csengetett, Mylord? – angol sorozat, 11:00 Tudom! – kvíz,

11:55 Aréna, 13:00 Hírek, 13:35 Az istenek és a szörnyek – koprodukciós dok. sorozat, 14:30 A nyolcadik nap, 15:05 Hidak, 15:35 Kis szürke sejtek, 16:55 Hírek, 17:15 A fának élek – dok. film, 17:45 Rajzfilmek, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 Storm – norvég film, 22:00 Visszhangok, 23:25 A fának élek – dok. film.

Szlovén Tévé II.

8:50 Zenés műsor, 10:05 Jó reggelt!, ism., 13:00 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 13:45 Balett, 15:10 Alpok–Duna–Adria, 16:00 Ambiensek, 16:30 Vasárnap délután, 18:10 Zenés műsor, 19:15

Vállalkozói fejlődés, 19:55 A szív ritmusára, 20:50

Lottó, 21:00 A szomszéd asztalánál – főzőműsor, 21:30 Panoráma, 21:40 Az egészség, 21:55 Mágnes, 22:00 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 22:50

Ördögi játszmák – koprodukciós sorozat, 23:50 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Doktor Murphy – am. sorozat, 10:00 Te leshop, 10:30 Nevess csak!, 10:50 Magnum – am. sorozat, 11:35

Az örökség ára – török sorozat, 12:35

Fókusz, 13:35 Anyák gyöngye – am. sorozat, 14:25 Magnum – am. sorozat, 15:35 A mentalista – am. sorozat, 16:50 Oltári csajok – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Tippelj és vidd el!, 21:30

A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:50 Híradó, 23:20 Praxis, 23:55 Halálos fegyver – am. sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 13:30 A sors keze –mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A sors útvesztői – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Szerencsekerék, 21:40 Párharc – magyar reality, 22:55 Újratervezés – magyar reality, 23:55 Tények Extra.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat,

13:45 Szép hazánk, Magyarország!, 13:50 Almárium,

14:25 A világ egy terített asztal, 14:50 Almárium,

15:42 Önök kérték!, 16:05 Ridikül, 16:55 Almárium,

17:25 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói,

18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:45 Don Matteo – olasz sorozat, 20:45 Szerencsepercek, 20:50 Skandináv lottó, 21:00 A Larkin család – angol sorozat, 21:55 Agapé, 22:50 Kenó, 23:00 Ígérem, hogy visszatérek – francia–német film, 0:50 Magyar nők.

Duna World

5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:30 Hosszú őszi nap – magyar film, 13:00 Híradó, 13:23 Nemzetiségi magazinok, 13:50 Szép hazánk, Magyarország!, 13:55 Ecranul nostru, 14:25 Magyar gazda, 14:50 Püspökkenyér, 15:25 Hazajáró, 15:55 Erdei utakon Reviczky Gáborral, 16:25 Család-barát, 17:30 Hogy volt?!, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mága Zoltán koncertje, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:35 Ridikül, 22:30 Falfúró – magyar film, 0:00 Hagyaték.

május 25. csütörtök

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Csengetett, Mylord? –angol sorozat, 11:00 Tudom! –kvíz, 12:00 Vállalkozói fejlődés, 12:30 Glóbusz, 13:00 Hírek, 13:35 Megtalált középpont –koprodukciós dok. sorozat, 14:30 Szlovén pillanatképek, 15:00 Hidak: Vendégem, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:55 Hírek, 17:15 Harapjunk a tudományba, 17:45 Rajzfilmek, 17:55 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:00 Az aztékok – francia dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 A nyolcadik nap, 23:20 Jones úr – koprodukciós film.

Szlovén Tévé II.

7:50 Zenés műsor, 8:45 Profil, 9:45 A fának élek –dok. film, 10:30 Jó reggelt, ism., 13:20 Péntek este, 15:10 Jégkorong, világbajnokság, negyeddöntők, 17:45 Zenés műsor, 18:30 Autós műsor, 19:10 Jégkorong, világbajnokság, negyeddöntők, 21:35 Panoráma, 21:45 Tudomány és technológia, 22:00 Mágnes, 22:05 Miért éppen Alaszka? – am. sorozat, 23:00 Új európai daloskönyv – Újra együtt: Románia, eurovíziós zenei koprodukció, 23:05 Szlovén jazz, 0:15 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Doktor Murphy – am. sorozat, 10:00 Teleshop, 10:35 Nevess csak!, 10:45 Magnum – am. sorozat, 11:35 Az örökség ára – török sorozat, 12:35 Fókusz, 13:35 Anyák gyöngye – am. sorozat, 14:25 Magnum – am. sorozat, 15:35 A mentalista – am. sorozat, 16:50 Oltári csajok – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Tippelj és vidd el!, 21:30 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:50 Híradó, 23:20 Brandmánia, 23:55 Halálos fegyver – am. sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – osztrák sorozat, 13:30 A sors keze – mexikói sorozat, 14:35 Háborgó szívek – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A sors útvesztői – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Szerencsekerék, 21:40 Párharc – magyar reality, 22:50 Tények gazdasági különkiadás, 22:55 Újratervezés – magyar reality, 23:55 Tények Extra, 0:30 A hegyimentők – német sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:55 Álmok álmodói, 13:00 Hölgyek paradicsoma – olasz sorozat, 13:35 Almárium, 13:45 Szép hazánk, Magyarország!, 13:50 Almárium, 14:25 A világ egy terített asztal, 14:50 Almárium, 15:42 Önök kérték!, 16:05 Ridikül, 16:55 Almárium, 17:26 Szerencsepercek, 17:28 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:50 Mavi szerelme – török sorozat, 19:45 Don Matteo – olasz sorozat, 20:45 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:45 Fiunk, Erasmus – olasz film, 23:40 Öt kontinens.

Duna World

5:55–11:10 Délelőtti műsor, 11:30 A hamis Néró – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Szlovén pillanatképek, 13:50 P’amende, 13:55 Szép hazánk, Magyarország!, 14:20 Kék bolygó, 14:50 Noé és barátai, 15:20 Szerelmes földrajz, 15:45 Szép hazánk, Magyarország!, 15:55 Erdei utakon Reviczky Gáborral, 16:25 Család-barát, 17:30 Hogy volt?!, 18:25 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:00 Híradó, 21:05 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Velünk élő Trianon – magyar dok. sorozat, 23:35 Szerelmes földrajz, 0:05 Hagyaték.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában

Kedd

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok

víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.)

11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15

Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00

Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00

Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig

műsorajánló

Május 18-án, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szerda

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó

15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális

(ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00

Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.)

21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig

Nagyító alatt: a múzeumok nemzetközi napja

(ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 19-én, pénteken 15.00-kor

a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: aktuális összeállítás

(ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 23-án, kedden 15.10-kor

a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Gyula és Székesfehérvár (az MTVA produkciója)

(ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 24-én, szerdán 15.05-kor

a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne mezőgazdasági rovat

(ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Május 25-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Vendégem: portré

(ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Csütörtök

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli

krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Visz-

szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20

Népzenei válogatás 19:00 Magyar nóták és csárdások

20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

11 A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
Info
NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
23:00 A meghallgatás 16:50 Oltári csajok 22:30 Falfúró 23:20 Jones úr 21:45 Fiunk, Erasmus
15:40 Testvérek

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2023. május 16-án a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

Autószerelő

Avtocenter Lajter, Dobronak 6/c., Dobronak (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. június 9.)

Hivatásos tűzoltó

Nafta d.o.o., Hármasmalom 1/F., Lendva (2 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2023. május 22.)

Hegesztő

SO13 mont, d.o.o., Fő utca 6., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, német nyelvtudás, jelentkezési

határidő: 2023. május 19.)

CNC-operátor

SO13 mont, d.o.o., Fő utca 6., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, német nyelvtudás, jelentkezési

határidő: 2023. május 19.)

Ápoló/gondozó

Lendvai Idősebb Polgárok Otthona, Slomšek lakótelep 7., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2023. május 23.)

Kőműves

Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2023. június 4.)

Segédmunkás

Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (5 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2023. június 4.)

Szerelő

Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2023. június 4.)

Burkoló – betanításra

Varis, Ipari utca 4/B., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2023. június 4.)

Konyhai segéd

Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. június 2.)

Szakács

Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. június 2.)

Konyhai segéd

Terme Lendava d.o.o., Tomšičeva ulica 2/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2023. május 21.)

Felszolgáló

Pizzerija Marič s.p., Hős Mohor utca 36., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2023. május 20.)

Községi hivatal vezetője

Lendva Község, Fő utca 20., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 60 hónap, egy idegen nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2023. július 17.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

12 NÉPÚJSÁG 2023.
18. Info
május

MEGEMLÉKEZÉS

A múltba visszanézve valami nagyon fáj, valakit keresünk, aki nincsen már. Bennünk él egy arc, az emlék, bennünk él a múlt, a szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet.

Május 14-én múlt el egy szomorú év, hogy itt hagyott bennünket drága férjem, apánk és nagyapám,

Kepe Ludvik (1954–2022)

Köszönet mindazoknak, akik szívükben hordják emlékét, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára.

Csente Szerettei

•Május 18-a, csütörtök és május 19-e, péntek, 17.00 óra,

•a lendvai Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpada

•Zenekarok és ütőegyüttesek szabadtéri fesztiválja

•Május 18-a, csütörtök, 18.00 óra, •Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár

•Süč Dejan előadása: Pozabljeni sosedi družina Frim (Az elfelejtett szomszédok –a Frim család)

•Május 19-e, péntek, 18.00 óra, •Bánffy Központ

•Schweiczer Róbert keramikus A szkíták nyomában című kiállításának megnyitója

•Május 20-a, szombat, 14.00 órától, •szentlászlói Alvarium

•Méhecskeműhely –kézműves foglalkozás

Május 20-a, szombat, 18.00 óra,

•Lendva, a Polgárosodás Múzeuma

•Dr. Evgen Bavčar: Podobe v času, brez časa (Képek időben, idő nélkül) című fotókiállítása

MEGEMLÉKEZÉS

Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk.

Május 16-án múlt el tizenkilenc szomorú év, hogy itt hagyott bennünket drága édesapánk, nagyapánk és dédnagyapánk,

Bogár István (1933–2004)

Hálás köszönet mindazoknak, akik megállnak sírjánál és velünk együtt ma is szeretettel őrzik az emlékét a szívükben.

Szerettei

gyertyafény

•Május 20-a, szombat, 18.00 óra, •Domonkosfai Porta

Pikáns történetek –színházi előadás a felsőlakosi színjátszóktól

névnapsoroló

Május 19-től 25-ig

Péntek – Ivó, Milán Szombat – Bernát, Felícia

Vasárnap – Konstantin

Hétfő – Júlia, Rita

Kedd – Dezső

Szerda – Eszter, Eliza Csütörtök – Orbán

Kelepelő

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 7., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

Május 19-e és 25-e között Lendvai Plébánia

A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek, kivéve a szombati családi szentmisét, amely továbbra is 18.00 órakor lesz Minden pénteken 18.00 órakor lehetőség van gyónni vagy lelki beszélgetésen részt venni.

Szombaton, május 20-án 18.00 órakor szentmise a kisgyermekes családoknak, a hittanosoknak és családtagjaiknak.

Vasárnap, május 21-én, húsvét hetedik vasárnapján 8.00 órakor magyar és 10.00 órakor szlovén szentmise lesz, valamint 11.15-kor ünnepi szentmise mindazok számára, akik idén ünneplik házasságuk kerek évfordulóját.

Dobronaki Plébánia

A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek.

Szombaton, május 20-án 16.00 órakor szentmise Radamosban a Mária-fánál.

Lucy Clarke: Az elveszettek

21. Század Kiadó, 2022, 336 oldal Erin és Lori úgy döntenek, hogy újra felélesztik testvéri kapcsolatukat és elutaznak a Fidzsi-szigetekre pihenni és kikapcsolódni. Azonban Erin nem érkezik meg a gépre, amely aztán eltűnik, és senki sem tudja, hova tűnt. Erin képtelen elfogadni testvére eltűnését, ezért sokáig nyomoz, hogy kiderítse, mi történt vele. A regény egy érdekes testvéri kapcsolatról, az elfogadásról és a túlélésről szól.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

Vasárnap, május 21-én, húsvét hetedik vasárnapján Dobronakon 8.00 órakor szentmise, 10.00 órakor búcsú a Szent Orbán-szobornál, valamint 11.30-kor szentmise Göntérházán.

13 NÉPÚJSÁG
18. Info
2023. május
figyelmükbe
AKTUÁLIS

– Hogy van a feleséged?

– Beteg.

– És veszélyes?

– Ilyenkor nem, csak ha egészséges.

Megállítja a rendőr az autóst:

– Túllépte a hatvanat, ezért megbüntetem!

– Mi a fene, már az életkoráért is megbüntetik az embert?

Mosóporreklám:

– Nézze, milyen ragyogóan fehér lett ez az ing!

– Szép, szép, de nekem kockásan jobban tetszett...

– Pistike, most Arkhimédész törvényéről foglak kérdezni – szólítja fel Pistikét a tanár. – Mi történik, ha beülsz egy vízzel teli kádba?

– Megszólal a telefon.

– Aztán hogy érzed magad itt a katonaságnál?

– Jól.

– És nem szidnak túl sokat?

– Engem nem, csak édesanyámat.

Holnap Magyarországon 30 fok lesz. Ebből 5 Budapesten, 3 Szolnokon, 4 Tatabányán, a többin pedig a kisebb falvak osztoznak.

Étteremben kérdi a pincér a vendéget:

– Vörösbort vagy fehérbort óhajt a kedves vendég?

– Tökmindegy, színvak vagyok!

Pistikét az iskolában felszólítja a tanárnő:

– Pistike, ha a nagymamád félbevág egy szelet húst, mennyi lesz belőle?

– Kettő – feleli Pistike.

– Remek! És ha azt is félbevágja?

– Négy.

– Kitűnő. És ha azt is?

– Nyolc.

– Igen. És ha még azt is félbevágja?

– Fasírt.

E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje május 29. Címünk: Népújság, Fő utca 7., 9220 Lendva, illetve info@nepujsag.net. Sok szerencsét!

Horvat Renata, a Petesházi

Helyi Közösség új elnöke

A legjobb dolgok az életemben:

• A lányom, a két fiam és az élettársam.

Amire szívesen visszaemlékszem:

• A gyermekkorra.

Ahová már holnap elutaznék:

• Mallorca.

A szabadidőmben:

• Sétálok és olvasok.

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• A pletyka, a hazugság.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• A nagymamám elvesztése.

A legnagyobb őrültség, amit tettem:

• Hogy 95 kilót fogytam.

A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom):

• Az autóm.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• Repülőgéppel repülni.

A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban:

• A mikró.

Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• Fernando Alonso.

Ha zene, akkor:

• Severina, Zámbó Jimmy (Egy jó asz-

szony mindent megbocsájt…).

Amiről a legtöbbet tudok beszélni:

• A tapasztalatokról.

A Muravidék legszebb helye:

• A Lendva-hegy.

ápr. 20. Új fejezetet nyithat élete bármelyik területén. Javulni kezd az anyagi helyzete, ami inspirálóan hat.

Kos Már. 21.

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Olyan érzése lesz, hogy eljött az ön ideje. Minden, amit most kezd, elindul a megvalósulás útján.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. A héten türelmetlenség lehet úrrá önön. Ne elméleteket gyártson, hanem lépjen a cselekvés mezejére!

Rák Jún. 22. - júl. 22. Biztosan örülni fog, mert megszűnik egy nyomás, ami megnehezítette a dolgát a munkahelyén.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23.

Nem mindennapi az a változás, amit a héten fog tapasztalni. Most felpörgött, de ne kapkodjon!

Szűz Aug. 24. – szept. 23. Minden, amibe most belevág, meghozza a gyümölcsét. A hétvégén sem dőlhet hátra, sok lesz az izgalom.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Végre fellélegezhet. Megszabadulhat olyan emberektől és/vagy szituációktól, amelyek megkeserítették az életét.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22.

Olyan ember lép az életébe, aki óriási hatással lesz önre. De nem kell előreszaladnia, maradjon a jelenben!

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.

A hét során lesznek látványos események az életében. Most ne csak álmodozzon, hanem cselekedjen is!

Bak Dec. 23. – jan. 20.

Most maradjon higgadt, ez megkönnyebbülést hoz. Nem lesz oka panaszra, csak próbáljon alkalmazkodó lenni.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19.

Ha mereven ragaszkodik az elképzeléseihez, az igencsak megviselheti. A hétvége visszaadja a humorérzékét…

Halak Febr. 20. – már. 20.

A partvonalról nézze, mennyi minden indul el új irányba a héten. Ne avatkozzon be, csak ha segítséget kérnek!

14 Horoszkóp
Info NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
Humor kulcslyuk

Egész évben ünnepelnek

A Fogyatékkal Élők Lendvai Községközi Egyesülete idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, ez

alkalomból az év folyamán különböző eseményeket szerveznek. Az egyik a sorban az egykori lendvai

önkiszolgáló helyiségeiben a múlt pénteken megnyitott kézimunkakiállítás, amely az egyesület keretében mű-

ködő kézimunkaszakkör alkotásaiból nyújt ízelítőt.

– A szakkörnek közel húsz tagja van, az ő munkáikat lehet a következő három napban megtekinteni. Hetente egyszer találkozunk és sok mindennel foglalkozunk. Ahogy a kiállításon is látható, a legtöbben horgolnak és hímeznek, de más anyagokból is készítünk használati és dísztárgyakat: fából, papírból,

csuhéból, valamint gyöngyöket fűzünk – mondta lapunknak Balažic Marija, a szakkör vezetője. Gjerek Jožef, az egyesület elnöke hozzátette, hogy az alkalmi események mellett a közel négyszáz tagú egyesület szeptember elején a lendvai Színház- és Hangversenyteremben központi ünnepséggel ünnepli meg a jeles jubileumot. FaBri

Hetedhét Ország Mesemondó Verseny

A Fogyatékkal Élők Lendvai Községközi Egyesülete kézimunkaszakkörének néhány tagja Balažic Marija szakkörvezetővel (középen) az alkotások előtt.

Különleges séta

Lentiben a Városi Könyvtárban május 8-án rendezték meg a Hetedhét Ország Mesemondó Versenyt, amelyen a tanulók a kedvenc magyar népmeséjüket vagy kortárs meseírók műveit mondták el. Az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolát Kepe Magor Márton, Sági Abigél és Bécs Dominika képviselte, mindhárman elismerésben részesültek. G.A.

Május 11-én a Lendvai

Könyvtárban bemutatkozott a Vakok és Gyengénlátók Muraszombati Területi Egyesülete. Az egybegyűlteket Prosen Vojmir egyesületi elnök köszöntötte, az egyesület titkára, Grabar Marjeta pedig a vakok és gyengénlátók mindennapi akadályokkal való megküzdéséről beszélt. Magával hozott néhány segítő eszközt is (fehér bot, tapintós könyv,

nagyított betűkkel nyomtatott újság), amelyek a látássérült személyek mindennapjait könnyítik meg. Az egyesületből jelen volt két tag is, akik röviden szóltak személyes tapasztalataikról és a nehézségekről, amelyeket le kell küzdeniük nap mint nap. Az eseményen részt vett Magyar János, Lendva Község polgármestere is, aki röviden szólt a fogyatékosbarát város pro-

NÉPÚJSÁG 2023. május 18.

jektről. A község ugyanis néhány évvel ezelőtt az egyesülettel beszélgetéseket folytatott ezen cím elnyerése érdekében.

A bemutató után az egybegyűltek a könyvtár udvaráról az egyesület szakembereinek vezetésével elindultak a „Piros esernyő” című tapintós útikönyv alapján, amely Lendva nevezetességei mellett vezette el őket.

FaBri

15 Horizont
Škafar Blankát Ron vakvezető labradori kutya segíti az eligazodásban.

Horizont

A felsőlakosi Gerencsér-ház

Emlékezés és tiszteletadás

Emlékezés és tiszteletadás

Ifj. Gerencsér Pisti (Gerencer Steve) felmenői Felsőlakosból származnak, ő már Kanadában született és azóta is ott él. Elhunyt nagyszülei tiszteletére nemrég teljes egészében felújíttatta a felsőlakosi házat és – az amerikai szokásokat követve – a „megnyitására” meghívta a rokonokat, a jó barátokat és a szomszédokat. A kellemes találkozón sok szép emléket felidéztek.

Steve nagyszülei, Gerencsér Józsi és felesége, Anna (született Both) háza az ötvenes évek közepén épült a felsőlakosi főutca mellett. A nyolcfős család (a Gerencsér testvérek hatan voltak: Irén, Józsi, Feri, Pisti, Mária és Anna) szerény körülmények között élt: a nagyapa a falusi kovácsmesternél dolgozott, a nagyanya a háztartással és a jószággal foglalkozott. A második világháború utáni bizonytalan idők és rossz gazdasági helyzet Steve édesapját, id. Gerencsér Pistit is arra kényszerítette, hogy a jobb megélhetési lehetőségek reményében elhagyja a szülőfaluját. Tizennyolc

évesen Magyarországon és Ausztrián keresztül kivándorolt Kanadába, Torontóba. Ott megismerkedett egy debreceni lánnyal, Marikával, aki nemsokára a felesége lett. A házasságukból egy gyermek született, akit az édesapjáról neveztek el. Gerencsérék vállalkozószelleme különféle tevékenységekre késztette őket, sok mindennel foglalkoztak és foglalkoznak még ma is: a korábban közös, mozaikparketta gyártásával foglalkozó vállalatot Steve átvette az idén nyolcvan éves apjától és a székhelyét Calgaryba költöztette. – Valamikor a saját tökmagunkból olajat is készítettünk. Mivel hagyományos muravidéki eljárással készült, nagyon jó minőségű volt, sok is

volt a vevőnk. Sajnos a fiatalabb korosztály már nem nagyon fogyasztja, így már nem éri meg foglalkozni vele – mondta Steve, és hozzátette, hogy mostanában a fő foglalkozásuk mellett fenyőfákat termesztenek és árulnak.

A szülői ház felújításáról így beszélt: – A nagyszüleimnél töltött időre mindig nagy szeretettel emlékszem. A ház felújítása

lehetőséget adott arra, hogy megőrizzem és felidézzem ezeket az emlékeket – mondta büszkén Steve a felújított régi kályha melletti falra mutatva. Ott látható ugyanis a nagymamáját ábrázoló fénykép, amikor épp neki főzi a finom levest. Hozzátette, hogy a ház már nagyon rossz állapotban volt (a nagyapja halála után, 1999-től üresen állt és már majdnem összeomlott), ezért sajnos nem tudta az összes vele kapcsolatos tervét és elképzelését megvalósítani. Ezenkívül a járványügyi helyzet miatt sem tudott sűrűn jönni, így a munkák többségét a jóbarátja, Herženjak Jenő intézte helyette. Ennek ellenére büszke arra, hogy nem kellett ledönteni a házat, hogy sikerült megmenteni az eredeti falakat, néhány régi tárgyat és velük együtt a múlt szellemét és az emlékeket. A múltat őrzi a ház terasza is, ahol néhány fennmaradt régi munkaeszköz gyűjteménye található. Steve, aki feleségével, Danielle-lel fogadta a vendégeket, a házat el is nevezte. A név a törölközőkre

is rákerült. – Kanadában mindig elnevezzük a házainkat, én a „Rumen the ház” nevet adtam a lakosi házunknak, ami annyit jelent, hogy sárga ház – mivel sárgára van kifestve. Ezzel szeretném megtisztelni a régióban beszélt két nyelvet és a családunkat. Ezenkívül szórakoztatónak is gondoljuk a kanadai barátaink számára, hiszen angolul úgy hangzik, mint „szoba a házban” – mondta nevetve Steve, aki a drága felújítás ellenére nem gondolkodik annak eladásában. A ma már lakható házat a következő generációk számára szeretné meghagyni egyfajta családi örökségként.

Steve és Danielle legutóbbi látogatásuk során adakoztak a helyi önkéntes tűzoltóegyletnek is: – Mivel már néhány éve rendszeresen járunk haza, fontosnak érezzük, hogy hozzájáruljunk a közösség életéhez – mondta Steve, aki meg van győződve arról, hogy a régi ház gondozása és felújítása a legjobb módja annak, hogy a háláját és a tiszteletét kifejezze a nagyszülei iránt.

16 NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net Gerencer Steve (Pisti) és felesége, Danielle, Kocet Robert és Gabi, Zsoldos Irén (az apja testvére), Gerencsér Katalin (az apja elhunyt testvérének az özvegye) a családi találkozón. Az unoka, Gerencer Steve (Pisti) gyermekkorában sok időt töltött a régi konyhában a nagymamájával.

10. Spárganap Hosszúfaluban

Még mindig különleges esemény

Még mindig különleges esemény

Hétvégén a jubileumi, 10. Spárganapot rendezte meg a Hosszúfalui Helyi Közösség (HK) és a Fehér Jani Művelődési és Turisztikai Egyesület. A hűvös, esős idő ellenére is szép számú látogató érkezett, ezúttal négy termelő kínálta a látványkonyhákban a spárgából készült ínyencségeket.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Tíz év után szinte elképzelhetetlen lenne Hos zszúfalu a Spárganap nélkül. A gasztronómiai és szórakoztató fesztivált a 2020-as járványévet kivéve folyamatosan megren-

árusokat Kolenko Igor, a rendezvény koordinálója és Magyar János, Lendva Község polgármestere köszöntötte.

A rendezvény fontos a helyi termelőknek, hiszen így is népszerűsíteni tudják a spárgatermesztést, a termék felhasználását

daság is, standjukon Sraka Štefan hivatásos szakácstól modern spárgaételeket kóstolhattak a vendégek, például fagylaltot vagy házi tésztát spárgamártással. A gasztronómiai és kulturális

másképp kialakított területen, de még mindig a faluotthon mellett – mondta a szervezők nevében Kolenko Igor és Sarjaš Katja, a művelődési egyesület elnöke.

hogy a fesztivált magasabb szintre emeljük: ne csak egy szombati buli, hanem többnapos esemény legyen, gasztronómiai szempontból felismerhetőbb, vendégszakácsok és kisebb

dezték, 2021-ben pedig korlátozásokkal ugyan, de szintén meg tudták tartani. A jubileumi Spárganap is a szokásos helyszínen, a helyi kultúrotthon udvarán zajlott. Az esős és hűvös idő ellenére a rendezvény szép számú látogatót vonzott, s a jó hangulat sem maradt el. A látogatókat, a kultúrműsor résztvevőit, a spárgatermelőket, illetve a spárgaételek kínálóit, a vásári portékákkal megjelent

különböző ételek elkészítésénél, mint amilyen a lángos, a kolbász, a hamburger, a palacsinta, a fritula (minifánk), az öntetek…

Mindezekből a Sarjaš, a Gomzi és a Radikon családi termelők jóvoltából gazdagon kóstolhattak a Hosszúfaluba látogatók, illetve a HK által készített spárgagulyásból is. Friss spárgából is bőven lehetett vásárolni.

A Spárganapon bemutatkozott a bánutai mintagaz-

rendezvény este zenével és tánccal folytatódott a Blue Planet együttessel.

– Azt megígérhetjük, hogy a jövőben is lesz Spárganap, várhatóan frissített tartalommal, bővített és

– A fesztivál a tíz év alatt fokozatosan fejlődött, véleményem szerint azonban még nem értük el a kitűzött célt. A szervezésben szinte az elejétől fogva részt veszek, és az a terv,

termelők bevonásával. Az igények egyre nagyobbak, amit észre kell vennünk, le kell ezt reagálni, hogy mindig színvonalas legyen a fesztivál – értékelte a rendezvényt Kolenko Igor.

17 NÉPÚJSÁG 2023. május 18. Horizont
Sraka Štefan szakács a bánutai mintagazdaság standjánál modern spárgaételeket készített. A 10. Spárganap szervezőcsapata, Kolenko Igor koordinátor a felső sorban balról a negyedik. Mint elmondta, az igények egyre nagyobbak, ezért a fesztivált magasabb szintre szeretnék emelni. Szokatlan zöld színe ellenére kelendő volt a spárgás piskótatekercs, amit Sarjašék kínáltak.

Slak bezárta a kapuját

Gól nélküli döntetlen a kieső ellen

Gól nélküli döntetlen a kieső ellen

Nafta 1903 – Roltek Dob 0:0 (0:0)

A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark

A nézők száma: 150

Játékvezetők: Čontala Matej, Flajšman Jernej, Rumež Aleš

Szövetségi ellenőr: Kacijan Danilo

Nafta 1903: Kiss, Dinnyés, Petrović (Fehér 46.), Sulejmanović, Gergely, Novinič, Szabó, Kumer, Oštrek, Dávid, Igrec; edző: Julian Jenner

Dob: Slak, Cerar, Petek, Gajič, Račić, Justin (Zenković 71.), Pantelić, Kunstelj (Ciglar 81.), Gorenc Stankovič (Bračun 46.), Mitrović, Križnik; edző: Birjukov Darko

Gólszerző: –

Sárga lap: Fehér; Gorenc Stankovič, Justin, Zenković, Ciglar

Piros lap: –

A szlovén másodosztály utolsóelőtti fordulójában a Nafta 1903 a sereghajtó Roltek Dob együttesét fogadta, akiknek kapusán azonban nem tudtak kifogni. A hazai szurkolók, mint oly sokszor a szezonban, most is csalódtak a kékek-

ben, hiszen a jogosan várt gólparádé helyett 0:0-ás döntetlennel ért véget a mérkőzés. Slak vendégkapus minden kapura tartó lövést hárítani tudott. Az 5. percben Szabó lövését védte, majd Oštrek három helyzeténél is résen volt. A

Az első Zvezda-döntetlen

A Zvezda kispályás labdarúgói hétfőn a tavalyi bajnok Trnje csapatát fogadták a „Zasuerdün”, akik ellen döntetlent értek el: Zvezda Völgyifalu – Trnje 4:4 (3:4).

A vendégek kezdték jobban a meccset, és már kettővel is vezettek, de a házigazdák játéka folyamatosan javult, és végül döntetlenre futotta. Góljaikat Bači Michel, Šakušić Husejn, Pozsgai Lucian és Magyar Mihael szerezte. A következő fordulóban szabadok lesznek, és jelenleg a harmadik helyen állnak. SoPe

fordulás után ismét Oštrek és Szabó is lőtt, sikertelenül, majd Gergely távoli lövése sem hozott eredményt.

A 69. percben Sulejmanović került helyzetbe közvetlen közelről, ám az sem ment be. A 72. percben kerültek először helyzetbe a

vendégek, majd ismét a lendvaiak vették célba az ellenfél kapuját. A hajrában egy kontra után a vendégek akár megszerezhették volna a győztes gólt Ciglar

révén, ám kaput vétettek. Julian Jenner vezetőedző szerint a találkozón hiányzott az utolsó tökéletes labdaérintés, emellett a Dob kapusa is kiválóan vé-

Nafta 1903 – Dob 0:0 (0:0)

Fužinar – Beltinci 0:3 (0:3)

Bistrica – Rudar 2:2 (1:0)

Aluminij – Primorje 0:1 (0:0)

Grosuplje – Bilje 1:3 (0:0)

Ilirija – Krško 3:1 (3:1)

Rogaška – Krka 1:0 (0:0)

Triglav – Dekani 0:0 (0:0)

Olimpija – Radgona 1:2 (0:1) Ács; Trost, Krajnc Črenšovci – Čarda

Hotiza – Polana

Turnišče – Rakičan 5:2 (1:1)

Puconci – Veržej 1:5 (1:3)

Odranci – Gančani: elhalasztva

Slatina – Dobronak: elhalasztva

Tromejnik – Grad: elhalasztva

dett. – A fiúk a nehéz pálya ellenére jól játszottak egy kellemetlen csapat ellen, amely kontrákra játszott – mondta. Novinič Mit ja csapatkapitány egyetértett a vezetőedző meglátásával, mely szerint a pálya utolsó harmadában nem voltak eléggé konkrétak és nem koncentráltak azoknál a szituációknál, amelyekből gólt szerezhettek volna. – Győzelemmel kell befejezniük a szezont, amely nem a legjobban sikerült számunkra – tette hozzá a csapatkapitány.

F.h.m., SzR

– Nafta ÖF

Földesi; Gabor Bistrica – Hídvég

B. (2), Žugelj, Kavaš P., Vučko, Zelko

– Csente

Prša; Herceg (2) Graničar – Kobilje 0:6 (0:2) Kavaš (2), Maučec (2), Horvat, Bukovec

1.

32. forduló párosítása 2023. május 19-e és 21-e között: Honvéd – Mezőkövesd, Ferencváros –DVSC, Újpest – Kecskemét, Paks – Puskás

A 30. forduló párosítása 2023. május 19-én és 20án: Bilje – Nafta 1903, Primorje – Grosuplje, Rudar – Ilirija, Beltinci – Bistrica, Dekani – Fužinar, Dob – Triglav, Krško – Rogaška, Krka – Aluminij.

13 28:62 11

8. Puconci 20 1 4 15 21:56 7

A 21. forduló párosítása 2023. május 19-e és

21-e között: Dobronak – Turnišče, Rakičan –Olimpija, Čarda – Grad, Polana – Črenšovci, Radgona – Veržej, Odranci – Tromejnik, Slatina – Puconci, Gančani – Hotiza.

A 20. forduló párosítása 2023. május 21-én: Csente – Nafta ÖF, Graničar – Malibu Panonija, Hídvég – Nedelica, Kobilje – Bistrica.

18 Sport
TÁBLÁZAT TÁBLÁZAT
LABDARÚGÓLIGA TÁBLÁZAT
NÉPÚJSÁG 2023. május 18.
TÁBLÁZAT
LENDVAI KÖRZETI
TÁBLÁZAT
Fotó: Novak Leon
35. forduló Mura – Gorica 4:2 (1:2) Celje – Koper 2:0 (1:0) Domžale – Olimpija 2:1 (1:0) Bravo – Radomlje 0:1 (0:0) Tabor – Maribor 1:1 (0:1) 31. forduló 1. Ferencváros 31 19 6 6 61:29 63 2. Kecskemét 31 14 12 5 47:29 54 3. Paks 31 14 6 11 56:54 48 4. DVSC 31 13 9 9 47:38 48 5. Puskás AFC 31 12 11 8 44:41 47 6. Kisvárda 31 9 13 9 41:47 40 7. ZTE 31 10 8 13 36:39 38 8. Újpest 31 10 8 13 39:53 38 9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36:41 36 10. Honvéd 31 8 9 14 31:46 33 11. MOL Fehérvár 31 7 10 14 35:43 31 12. Vasas 31 4 13 14 28:41 25
AFC, Kisvárda
Vasas,
Fehérvár – ZTE. Vasas – ZTE 1:1 (0:1) DVSC – Honvéd 0:0 (0:0) Mezőkövesd – Paks 6:1 (2:0) Puskás AFC – MOL Fehérvár 2:1 (0:0) Kecskemét – Ferencváros 2:0 (1:0) Kisvárda – Újpest 2:0 (0:0) 1. Rogaška 29 20 5 4 50:23 65 2. Aluminij 29 19 6 4 56:21 63 3. Krka 29 14 10 5 44:26 52 4. Ilirija 29 15 6 8 52:29 51 5. Beltinci 29 12 7 10 44:42 43 6. Primorje 29 10 10 9 41:39 40 7. Nafta 1903 29 10 8 11 48:42 38 8. Grosuplje 29 11 4 14 29:36 37 9. Bilje 29 10 7 12 39:51 37 10. Bistrica 29 9 9 11 36:37 36 11. Dekani 29 6 14 9 23:28 32 12. Rudar 29 7 11 11 40:48 32 13. Triglav 29 9 5 15 30:50 32 14. Fužinar 29 8 7 14 38:52 31 15. Krško 29 6 6 17 36:57 24 16. Dob 29 4 9 16 35:60 21 29. forduló
A Nafta a sereghajtó Dob ellen sem tudott győzni.
A
MOL
2:1
6:0
2:2
1. Bistrica 19 15 0 4 80:17 45 2. Graničar 19 12 1 6 46:44 37 3. Kobilje 19 10 3 6 47:32 33 4. Csente 19 8 4 7 48:44 28 5. Hídvég 19 8 3 8 40:45 27 6. Panonija 19 6 1 12 41:55 19 7. Nafta ÖF 19 5 3 11 19:53 18 8. Nedelica 19 2 5 12 20:51 11
forduló Felsőház 1. Hotiza 20 17 2 1 56:22 53 2. Odranci 20 16 0 4 55:19 48 3. Čarda 20 12 4 4 46:30 40 4. Gančani 20 11 2 7 41:30 35 5. Polana 20 9 4 7 43:31 31 6. Grad 19 9 3 7 33:26 30 7. Tromejnik 19 9 2 8 42:44 29 8. Črenšovci 20 7 5 8 29:31 26 Alsóház 1. Dobronak 19 7 6 6 46:40 27 2. Turnišče 20 8 3 9 42:44 27 3. Slatina 19 6 7 6 35:40 25 4. Radgona 20 6 6 8 30:34 24 5. Rakičan 20 5 3 12 33:53 18 6. Veržej 20 3 4 13 28:46 13
Olimpija 20 2 5
Panonija
(0:0) Lisjak,
(3:0) Kavaš
Nedelica
(1:1) Režonja,
19. forduló
20.
7.
0:4 (0:0)
3:1 (1:1)
60:37 73
18 10
51:34 64
35 18 7 10 69:42 61
35 13 13 9 50:41 52
Koper 35 14 8 13 45:38 50
Mura 35 12 13 10 48:44 49
Radomlje 35 9 14 12 34:53 41
Bravo 35 9 8 18 32:40 35
Gorica 35 4 12 19 30:57 24
Tabor 35 3 15 17 29:62 24
Olimpija 35 23 4 8
2. Celje 35
7
3. Maribor
4. Domžale
5.
6.
7.
8.
9.
10.
A 36. forduló párosítása 2023. május 19-én és 20-án: Koper – Mura, Olimpija – Celje, Maribor –Bravo, Radomlje – Domžale, Gorica – Tabor.

Szentgotthárdról rajtolt a 44. Tour de Hongrie

Május 10-én Magyarország legnyugatibb városában, Szentgotthárdon rajt-cél etappal indult az idei magyar országúti kerékpáros körverseny. A 168 kilométeres táv az Őrség körül haladt, és két,

mintegy 80 kilométeres kör megtétele után tért vissza Szentgotthárdra. Az útvonalon számos szurkoló köszöntötte a kerékpárosokat, volt, aki lóháton is vágtatott. Az amúgy nyugodt etapon a győzelemről

budapesti zárószakaszt a nagy mennyiségű csapadék és a rossz pályaviszonyok miatt neutralizálták, a végeredményt a szombati összetett állás alapján határozták meg. Így a Tour de Hongrie győzte -

Azokért futottak, akik nem futhatnak

A Gibko Sport- és Turisztikai Egyesület tíz női tagja is csatlakozott a Wings for Life World Run jótékonysági világmozgalomhoz, amely a nevezési díjakból a gerincsérültek gyógyítását támogatja. A tagok a kitűzött ötkilométeres távot együtt futották le. Szlovéniában idén 3.448-an csatlakoztak a megmozduláshoz, míg Magyarországon a nemes célért 590-en futottak. A tizedik alkalommal rendezett világszintű futóverseny idén rekordot döntött, hiszen 206.728 ember vett részt a megmozdulásom és több mint 5,8 millió euró értékű adomány gyűlt össze. Kihirdették a 2023-as globális nyerteseket is, a győzelmet a női kategóriában a lengyel Katarzyna Szkoda (55 kilométer), a férfiaknál pedig az immáron kétszeres globális bajnok japán Jo Fukuda (69 kilométer) szerezte meg. hs Háromszakaszos Idrija Nagydíj

Az utánpótlás kerékpárosok a hétvégén az Idrija Nagydíjon gyűltek össze egy újabb megmérettetésen. Az Idrija környékén rendezett háromszakaszos országúti kerékpáros körversenyen jelen volt a Tropovci Kerékpárklub versenyzője, Lebar Denis is, aki a B kategória (U15) összesítését a 7. helyen zárta. Denis a pénteki négy kilométeres és 316 méteres szintkülönbségű, egyi befutójás táv rajtját rosszul kapta el, ami után az Idrijski Logban a 12. helyen ért célba. Másnap a hatkilométeres egyéni időfutamot a 9. helyen zárta 10:13-as idővel, majd a harmadik vasárnapi, záróetapon az Idrija utcáin zajló 20 kilométeres körversenyen negyedikként siklott célba a győztes, Hvastija Urban (Pogi Team UAE Generali) győztes idején belül. A változatos időjárásban zajló háromnapos kerékpárverseny U15-ös mezőnyében Klun Gal (Pogi Team) győzedelmeskedett. hs

Bakovci – Apače 3:2 (2:0)

Lipa – Roma 5:3 (2:2)

Cankova – Goričanka 1:0 (0:0) Sal – szabad

A 20. forduló párosítása 2023. május 20-án és 21-én: Hodos – Dokležovje, Ižakovci – Roma, Križevci – Cven, Sal – Goričanka, Serdica –Bakovci, Apače – Bogojina, Cankova – Lipa, Tišina – szabad.

NÉPÚJSÁG 2023.

a drámai mezőnyhajrá döntött, amit az utolsó kilométeren hatalmas bukás szakított szét. Földre került az összetett legnagyobb esélyesei közé sorolt kolumbiai Egan Bernal (INEOS Grenadiers), aki az összesítést végül a 8. helyen zárta. Az alig kéttucatnyi versenyzőből álló sprintet a holland Dylan Groenewegen (Team Jayco) nyerte az ír Sam Bennett (Bora) és az ausztrál Caleb Ewan (Lotto) előtt. Másnap a körverseny egy újabb sík etappal folytatódott Zalaegerszeg és Keszthely között. A 175 kilométeres szakaszt a holland Európa-bajnok, Fabio Jakobsen (Soudal Qiick-Step) nyerte, majd a Kaposvár–Pécs (180 kilométer), valamint a Budapest–Dobogókő szakasz következett (206 km). Négy izgalmas versenynap után azonban a május 14-i

18.

sének járó sárga trikót a pécsi szakasz győztese, a svájci Marc Hirschi (UAE Team Emirates) vihette haza. Dina Márton (ATT Investments) az összetettben a legjobb, 17. helyet elfoglaló magyar versenyzőnek járó fehér trikót érdemelte ki.

A nemzetközi szövetség (UCI) ProSeriessorozatába tartozó magyar körverseny (ebbe tartozik a Tour of Slovenia is) mezőnyét kilenc-kilenc élvonalbeli és másodvonalú csapat alkotta, számos világhírű bringással, de jelen volt a magyar válogatott is. A 132 fős mezőny 15 magyar kerékpárosa mellett két szlovén – Mezgec Luka (Team Jayco Alula) és Govekar Matevž (Bahrain Victorius) – is száguldott a Nyugat-Magyarország térségében rendezett idei körversenyen.

Két dobronaki érem a házi lövészversenyen Május 13-án Dobronakon nagykaliberű pisztolyos és revolveres tornát szerveztek, amelyen 19 csapat 60 lövésze vett részt. A versenyt Ciglar Tomaž (Črenšovci) nyerte Vočanec Stiven (Ormož I.) előtt, a harmadik pedig a dobronaki Novak Dušan lett, mögötte a szintén dobronaki Gjerek Jože végzett. A legjobb lendvai Duh Franc (19.) lett, míg a petesházi Coalból Novak Marko (30.) teljesített a legjobban. A csapatok versenyét az Ormož I. nyerte a Jezero II. (Mikola Simon, Gjerek Jože, Kreslin Štefan) előtt. SoPe

Három petesházi érem Zalaegerszegen Zalaegerszegen megszervezték az MK Lövészliga első fordulóját, amelyen muravidéki csapatok is szerepeltek. A felnőtt kategóriát a házigazdák csapatából Havasi Ferenc nyerte, míg a másik két dobogós a petesházi Kopinja Jože (2.) és Varga Gábor (3.) lett. Tíz körrel mögöttük szintén egy Coal-versenyző, Galambos Milán zárt. A dobronakiak közül a legjobb Vuk Franc (23.) lett. Egy aranynak is örülhetett a Coal, hiszen a csapatversenyt simán megnyerték. SoPe

Közepes eredmények

A nemzetközi FIRST lövészliga kidričevói, harmadik fordulójában ismét szerepelt három lendvai lövész a Strahoninec csapatában. A légpisztolytornán 10 csapat 41 versenyzője vett részt, közülük Cofek Vito 23., Cofek Milan 26., Cofek Nikola 36. lett. Csapatszinten a 8. helyen végeztek. F.h.m.

Kis különbséggel győzelem

A Torcida kispályás veterán labdarúgói nemrég Gomilica csapatát fogadták, akik ellen minimális győzelmet arattak: Torcida Lakos – Gomilica 4:3 (4:0). Az első játékrészben megszerzett előny elégnek bizonyult, góljaikat Šooš Vladimir (2), Plevel Gregor és Kerék László szerezte. A következő fordulóban Cserencsóc ellen lépnek pályára. F.h.m.

19 Sport minisport TÁBLÁZAT MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA
19. forduló Felsőház 1. Serdica 18 13 4 1 53:11 43 2. Križevci 18 13 3 2 42:15 42 3. Bakovci 18 12 3 3 60:39 39 4. Hodos 18 9 4 5 47:28 31 5. Dokležovje 18 8 7 3 40:22 31 6. Cven 18 9 3 6 34:30 30 7. Bogojina 18 8 0 10 43:51 24 8. Apače 18 6 4 8 44:37 22 Alsóház 1. Ižakovci 17 8 4 5 34:25 28 2. Cankova 18 7 1 10 33:33 22 3. Lipa 17 5 2 10 39:51 17 4. Roma 17 5 2 10 29:56 17 5. Tišina 18 4 2 12 23:62 14 6. Goričanka 18 4 1 13 20:43 13
Sal
6
május
7.
17 2 0 15 19:57
0:2
Horváth,
Ižakovci
Tišina 3:1 (1:1) Dokležovje
Križevci 5:1 (3:1) Cven
Serdica 0:3 (0:2)
Bogojina – Hodos
(0:0)
Grah
hs
A magyar kerékpáros körverseny 168 kilométeres nyitószakasza Szentgotthárdról indult és ott is ért célba.

2023. ÉVI NYÁRI TÁBOROK

JÁTÉKOS TÁNC – TÁNCOS JÁTÉK

NÉPTÁNCTÁBOR

Helyszín: Bánffy Központ (Lendva, Fő utca 32.)

Időpont: 2023. július 10–14. (8.00 órától 16.00 óráig)

Célcsoport: az általános iskolák 1–3. osztályosai

Szervező: MNMI

Részvételi díj: 20,00 €

KÉZMŰVES ALKOTÓTÁBOR

NAPKÖZIS TÁBOROK ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Helyszín: Domonkosfai Porta

Időpont: 2023. június 26–30. (8.00 órától 16.00 óráig) . . .

Helyszín: hosszúfalui vadászház

Időpont: 2023. július 3–7. (8.00 órától 16.00 óráig)

Célcsoport: az általános iskolák 1–4. osztályosai

Szervező: MNMI

Részvételi díj: 20,00 €

ÚTRA, KAMASZ! TÁBOR

BENTLAKÁSOS ANYANYELVI ÉS HONISMERETI TÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Helyszín: Mókussuli Mecsekerdő, Hetvehely (Baranya megye)

Időpont: 2023. július 3–10.

Célcsoport: az általános iskolák 6–9. osztályosai

Szervező: MNMI

Részvételi díj: 80,00 €

TÁBORFESZT

BENTLAKÁSOS ÉLMÉNYTÁBOR KÖZÉPISKOLÁSOKNAK

Helyszín: Balaton

Időpont: 2023. július 24–30.

Célcsoport: középiskolások

Szervező: MNMI

Részvételi díj: 80,00 €

DRÁMATÁBOR

NAPKÖZIS DRÁMATÁBOROK ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Helyszín: Lendva-vidék

Időpont: 2023. július 17–21. (8 órától 16 óráig) . . .

Helyszín: Domonkosfa

Időpont: 2023. július 24–28. (8 órától 16.00 óráig)

Célcsoport: általános iskolások

Szervező: MMÖNK, Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet

Támogató: BGA, Miniszterelnökség – NÁT, Zala Megye Közgyűlése

A tábor ingyenes

FOCI, FOCI, FOCI

NAPKÖZIS FOCITÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Helyszín: Lendva-vidék

Időpont: 2023. július 31. – augusztus 4. (8 órától 16 óráig)

Célcsoport: az általános iskola 1–6. osztályosai

Szervező: MMÖNK, FK Lendva 1903, Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet

Támogató: BGA, Miniszterelnökség – NÁT A tábor ingyenes

HAGYOMÁNYŐRZŐ JURTATÁBOR

BENTLAKÁSOS TÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

Helyszín: Őriszentpéter

Időpont: 2023. augusztus 14–19.

Célcsoport: az általános iskolák 3–6. osztályosai

Szervező: Őrállók Alapítvány és MNMI

Részvételi díj: 80,00 €

Jelentkezni 2023. június 2-ig lehet, vagy amíg a rendelkezésre álló szabad helyek be nem telnek. Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapot – amely letölthető az MMÖNK és az MNMI honlapjairól, valamint a Bánffy Központban személyesen is kérhető – juttassák el a Bánffy Központba (Lendva, Fő utca 32.)!

Megvalósult A Magyar Kormány Támogatásával

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.