3 minute read

Szentgotthárdról rajtolt a 44. Tour de Hongrie

Május 10-én Magyarország legnyugatibb városában, Szentgotthárdon rajt-cél etappal indult az idei magyar országúti kerékpáros körverseny. A 168 kilométeres táv az Őrség körül haladt, és két, mintegy 80 kilométeres kör megtétele után tért vissza Szentgotthárdra. Az útvonalon számos szurkoló köszöntötte a kerékpárosokat, volt, aki lóháton is vágtatott. Az amúgy nyugodt etapon a győzelemről budapesti zárószakaszt a nagy mennyiségű csapadék és a rossz pályaviszonyok miatt neutralizálták, a végeredményt a szombati összetett állás alapján határozták meg. Így a Tour de Hongrie győzte -

Azokért futottak, akik nem futhatnak

Advertisement

A Gibko Sport- és Turisztikai Egyesület tíz női tagja is csatlakozott a Wings for Life World Run jótékonysági világmozgalomhoz, amely a nevezési díjakból a gerincsérültek gyógyítását támogatja. A tagok a kitűzött ötkilométeres távot együtt futották le. Szlovéniában idén 3.448-an csatlakoztak a megmozduláshoz, míg Magyarországon a nemes célért 590-en futottak. A tizedik alkalommal rendezett világszintű futóverseny idén rekordot döntött, hiszen 206.728 ember vett részt a megmozdulásom és több mint 5,8 millió euró értékű adomány gyűlt össze. Kihirdették a 2023-as globális nyerteseket is, a győzelmet a női kategóriában a lengyel Katarzyna Szkoda (55 kilométer), a férfiaknál pedig az immáron kétszeres globális bajnok japán Jo Fukuda (69 kilométer) szerezte meg. hs Háromszakaszos Idrija Nagydíj

Az utánpótlás kerékpárosok a hétvégén az Idrija Nagydíjon gyűltek össze egy újabb megmérettetésen. Az Idrija környékén rendezett háromszakaszos országúti kerékpáros körversenyen jelen volt a Tropovci Kerékpárklub versenyzője, Lebar Denis is, aki a B kategória (U15) összesítését a 7. helyen zárta. Denis a pénteki négy kilométeres és 316 méteres szintkülönbségű, egyi befutójás táv rajtját rosszul kapta el, ami után az Idrijski Logban a 12. helyen ért célba. Másnap a hatkilométeres egyéni időfutamot a 9. helyen zárta 10:13-as idővel, majd a harmadik vasárnapi, záróetapon az Idrija utcáin zajló 20 kilométeres körversenyen negyedikként siklott célba a győztes, Hvastija Urban (Pogi Team UAE Generali) győztes idején belül. A változatos időjárásban zajló háromnapos kerékpárverseny U15-ös mezőnyében Klun Gal (Pogi Team) győzedelmeskedett. hs

Bakovci – Apače 3:2 (2:0)

Lipa – Roma 5:3 (2:2)

Cankova – Goričanka 1:0 (0:0) Sal – szabad a drámai mezőnyhajrá döntött, amit az utolsó kilométeren hatalmas bukás szakított szét. Földre került az összetett legnagyobb esélyesei közé sorolt kolumbiai Egan Bernal (INEOS Grenadiers), aki az összesítést végül a 8. helyen zárta. Az alig kéttucatnyi versenyzőből álló sprintet a holland Dylan Groenewegen (Team Jayco) nyerte az ír Sam Bennett (Bora) és az ausztrál Caleb Ewan (Lotto) előtt. Másnap a körverseny egy újabb sík etappal folytatódott Zalaegerszeg és Keszthely között. A 175 kilométeres szakaszt a holland Európa-bajnok, Fabio Jakobsen (Soudal Qiick-Step) nyerte, majd a Kaposvár–Pécs (180 kilométer), valamint a Budapest–Dobogókő szakasz következett (206 km). Négy izgalmas versenynap után azonban a május 14-i sének járó sárga trikót a pécsi szakasz győztese, a svájci Marc Hirschi (UAE Team Emirates) vihette haza. Dina Márton (ATT Investments) az összetettben a legjobb, 17. helyet elfoglaló magyar versenyzőnek járó fehér trikót érdemelte ki.

A 20. forduló párosítása 2023. május 20-án és 21-én: Hodos – Dokležovje, Ižakovci – Roma, Križevci – Cven, Sal – Goričanka, Serdica –Bakovci, Apače – Bogojina, Cankova – Lipa, Tišina – szabad.

NÉPÚJSÁG 2023.

18.

A nemzetközi szövetség (UCI) ProSeriessorozatába tartozó magyar körverseny (ebbe tartozik a Tour of Slovenia is) mezőnyét kilenc-kilenc élvonalbeli és másodvonalú csapat alkotta, számos világhírű bringással, de jelen volt a magyar válogatott is. A 132 fős mezőny 15 magyar kerékpárosa mellett két szlovén – Mezgec Luka (Team Jayco Alula) és Govekar Matevž (Bahrain Victorius) – is száguldott a Nyugat-Magyarország térségében rendezett idei körversenyen.

Két dobronaki érem a házi lövészversenyen Május 13-án Dobronakon nagykaliberű pisztolyos és revolveres tornát szerveztek, amelyen 19 csapat 60 lövésze vett részt. A versenyt Ciglar Tomaž (Črenšovci) nyerte Vočanec Stiven (Ormož I.) előtt, a harmadik pedig a dobronaki Novak Dušan lett, mögötte a szintén dobronaki Gjerek Jože végzett. A legjobb lendvai Duh Franc (19.) lett, míg a petesházi Coalból Novak Marko (30.) teljesített a legjobban. A csapatok versenyét az Ormož I. nyerte a Jezero II. (Mikola Simon, Gjerek Jože, Kreslin Štefan) előtt. SoPe

Három petesházi érem Zalaegerszegen Zalaegerszegen megszervezték az MK Lövészliga első fordulóját, amelyen muravidéki csapatok is szerepeltek. A felnőtt kategóriát a házigazdák csapatából Havasi Ferenc nyerte, míg a másik két dobogós a petesházi Kopinja Jože (2.) és Varga Gábor (3.) lett. Tíz körrel mögöttük szintén egy Coal-versenyző, Galambos Milán zárt. A dobronakiak közül a legjobb Vuk Franc (23.) lett. Egy aranynak is örülhetett a Coal, hiszen a csapatversenyt simán megnyerték. SoPe

Közepes eredmények

A nemzetközi FIRST lövészliga kidričevói, harmadik fordulójában ismét szerepelt három lendvai lövész a Strahoninec csapatában. A légpisztolytornán 10 csapat 41 versenyzője vett részt, közülük Cofek Vito 23., Cofek Milan 26., Cofek Nikola 36. lett. Csapatszinten a 8. helyen végeztek. F.h.m.

Kis különbséggel győzelem

A Torcida kispályás veterán labdarúgói nemrég Gomilica csapatát fogadták, akik ellen minimális győzelmet arattak: Torcida Lakos – Gomilica 4:3 (4:0). Az első játékrészben megszerzett előny elégnek bizonyult, góljaikat Šooš Vladimir (2), Plevel Gregor és Kerék László szerezte. A következő fordulóban Cserencsóc ellen lépnek pályára. F.h.m.