
4 minute read
MONTENEGRÓI ALKU Kormánybuktatás
from Figyelő 2022_06
by Mworks
KORMÁNYBUKTATÁS
CSELSZÖVÉSSEL
Advertisement
MONTENEGRÓI ALKU | Saját kormánya ellen nyújtott be bizalmatlansági indítványt Dritan Abazović miniszterelnök-helyettes, és sikerült is megbuktatnia az ellenzéket vezető Szocialisták Demokrata Pártja (DPS) voksaival. A párt elnöke, Milo Đukanović államfő és az elemzők Abazović cselszövéseként említik a manővert, már csak az a kérdés, hogy visszatér-e a hatalomba, vagy nyugdíjba megy az ország utóbbi évtizedeit meghatározó Đukanović.
Egy fél napig elhúzódott parlamenti ülésen szavazta meg a bizalmatlansági indítványt a múlt hét végén az újonnan kialakult képviselőházi többség, és ezzel menesztette Zdravko Krivokapić miniszterelnököt, akinek így a mandátuma tizennégy hónapig tartott. Elemzők szerint már hosszú ideje csak az volt a kérdés, mikor és melyik koalíciós partner vet véget a három pártszövetség közös kormányzásának, nem pedig az, hogy erre sor kerül-e. A 2020 decemberében az addigi ellenzéki pártok és apró formációk által megalakított kormányban sohasem teremtődött rend. A 81 fős törvényhozásban a 41 fős heterogén többséget csak a korruptnak tartott Milo Đukanović montenegrói nacionalista államfő és baloldali pártja iránti utálat kovácsolta össze, hiszen benne voltak a szélsőjobbnak mondott szerb- és Moszkva-barát erők, a szerbség felé nyitott Európa-párti centristák és az újbalos, de a Nyugathoz erősen kötődő képviselők. Az ideológiai különbségek, a reformok eltérő értelmezése és a pozíciókért folytatott harc mérgezte az együttélésüket. Így olvadt el a parlamenti többség, és az ellenzékbe szorult DPS támogatásával, 43 szavazattal bukott a kabinet, a kormányerők némelyike be se ment a voksolásra.
MAGÁTÓL SZÉTESETT
Milo Đukanović államfő és szocialista pártja három évtizeden át uralkodott a 620 ezres lélekszámú államban. A 2020. augusztus 30-i választásokon az ellenzék három fronton, külön választási listák állításával szerezte meg a szűk többséget a podgoricai törvényhozásban.
A szerbbarátnak nevezett pártok nem tudtak egyedül kormányt alakítani, a többséghez szükség volt az albán származású Dritan Abazović szociálliberális és zöldformációjára, az Egységes Reformtevékenység (URA) szervezetre, illetve partnereire is, vagyis az összesen négy mandátumukra. Zdravko Krivokapić, a szerbbarát pártokból álló Demokratikus Front (DF) akkori független jelöltje lett a
MILO ĐUKANOVIĆ ÁLLAMFŐ. KIRÁLYCSINÁLÓKÉNT TÉR VISSZA A PÁRTPOLITIKAI KÜZDELEMBE

DRITAN ABAZOVIĆ (FEHÉR INGBEN) TAVALYELŐTT MÉG ĐUKANOVIĆ LEGYŐZÉSÉT ÜNNEPELTE. MOST CSAK A TÁMOGATÁSÁVAL KORMÁNYOZHAT
kormányfő, aki szakértői és nem politikai kabinetet ígért. Sokak szerint ennek az ígéretnek a megszegése is sokba került a kormánynak. A DF elég hamar kihátrált az általa jelölt miniszterelnök mögül is. A kabinetben végül az indokoltnál jóval nagyobb szerepet töltött be a négymandátumos URA vezetője, aki a nyugati nagykövetségek kedvencének számított, mivel valamiféle garanciát láttak benne, hogy a kormány folytatja a montenegrói önállóságát hirdető, Đukanović-féle politikát és fékezi Belgrád befolyását. Abazović a kormányfőhelyettesi megbízatást és a biztonsági szolgálatok felügyeletét is megkapta, ami nagyon zavarta a kabinet legnagyobb pártjának számító, 27 mandátummal büszkélkedő szerb hátterű DF-et, és képviselői már tavaly nyár óta bojkottálják a törvényhozást. Most is ezt tették, nem akartak egy olyan esemény részeseivé válni, amelyikben Đukanović pártja osztja a lapokat.
LEPAKTÁLT AZ ÖRDÖGGEL
A múlt heti szavazás úgy alakult, hogy a DPS által vezetett ellenzék jelen lévő tagjai és az URA képviselői támogatták a bizalmatlansági indítványt, és csak a kormányzásban részt vett harmadik erő, a Demokraták köré szerveződött pártok tíz képviselője voksolt ellene.
A bizalmatlansági indítvány tárgyalását megelőző napon Krivokapić kormányfő le akarta váltani Abazovićot, de ez nem is került az ülés napirendjére.
Aztán a képviselők elutasították a parlament mandátumának lerövidítésére, azaz feloszlatására vonatkozó javaslatot is, ami azonnali rendkívüli választásokat eredményezett volna. Abazovićot árulással, az ördöggel való lepaktálással vádolták meg eddigi koalíciós partnerei. Krivokapić azt mondta, mindez a választások vesztesének, Đukanovićnak a vezényletével történt, jól jegyezzék meg a polgárok, hogy kire érdemes szavazni legközelebb, ha változásokat szeretnének. Ő nem vett részt a parlament ülésén, ahogyan addigi helyettese, Abazović sem.
VÁLASZTÁS VAGY ÚJ KABINET?
A podgoricai és régióbéli sajtó figyelme mindvégig Abazovićra terelődött, aki higgadt nyilatkozataiban arról beszélt, hogy a leváltott kormány igenis előbbre vitte a montenegrói társadalmat, fontos lépéseket tett az Európai Unió felé; reformintézkedéseket hozott, így nem volt hiábavaló az elmúlt bő egyéves tevékenysége. Az URA most egy kisebbségi kabinet megalakítását javasolja, rendkívüli választások kiírása nélkül. Egy olyan kormányét, amelyet legalább 41 képviselő támogat, politikai nézeteitől függetlenül. Mindenki tudja azonban, hogy a Đukanović-pártra és a vele szövetséges nemzeti kisebbségi szervezetekre számít az URA vezetője. Az új miniszterelnökjelöltet egy hónapon belül a köztársasági elnöknek, Đukanovićnak kell megneveznie. Akár fel is oszlathatja a parlamentet, és előre hozott választásokat hirdethet ki, de ennek kicsi a valószínűsége.
TITKOS MEGÁLLAPODÁS?
A legfrissebb montenegrói közvéleménykutatások arról árulkodnak, hogy ebben a pillanatban aligha felelne meg bármelyik pártnak egy választási megmérettetés. A januári felmérések szerint az államfő pártja áll az élen 26 százalékos támogatottsággal, de folyamatosan esik a népszerűsége. A centrista Demokraták ma erősebbek, mint a teljesen szerbbarát Demokratikus Front: 17, illetve 15 százalékos a két szervezet támogatottsága. Közben régóta beszédtéma, hogy a most megbuktatott Zdravko Krivokapić pártot alapít néhány miniszterével. Ha így lesz, a felmérések szerint 11 százalékra számíthat. Az URA közel 8 százalékot tudhat magáénak, de szárnyalt már magasabban is a 2020-as választás utáni felméréseken. Több elemző mutat rá arra, hogy a kisebbségi kormány Đukanović támogatása miatt csak ronthat Abazović megítélésén, ugyanakkor az sem kizárt, hogy éppen az államfő pártja issza meg mindennek a levét, és az URA-hoz szegődnek a szimpatizánsai. Egyesek nem zárják ki, hogy a korábbi hatalmi párt, a DPS és az URA között titkos megállapodás van: Đukanović a pártjában háttérbe vonul, hogy a jövőben megmagyarázhatóbb legyen az együtt kormányzás a legközelebbi választásokig. Mindenesetre Đukanović döntő pozícióban van a jövőre esedékes elnökválasztásig, vagy talán azon is túl.
VIRÁG ÁRPÁD