| TÁRSADALOM |
ÜGYFÉLÉLMÉNY MINDENEKFELETT Ha van valami, amit a világjárvány megtanított a marketingeseknek, az az, hogy minden vállalkozás számára elengedhetetlen az erős online jelenlét. A kkv-k és az egyéni vállalkozók is kénytelenek voltak tudomásul venni: egy weboldal fenntartása már nemcsak lehetőség, hanem megkerülhetetlenül kötelező vállalás. Az idén a céges marketingstratégiának – hogy releváns maradjon – továbbra is lépést kell tartania a digitális fejlődéssel, ezt hangsúlyozzák a szakemberek a nemzetközi platformokon. Körbepillantottunk, mit jósol a szakma erre az évre, melyek lesznek az uralkodó trendek, mi az, amit figyelembe kell venni annak érdekében, hogy a vállalkozás megtalálja az ügyfeleit. Az ügyfél elégedettsége kulcskérdés. A legsikeresebb márkák már megértették: minden döntésük középpontjában a vásárlónak kell állnia. Ahhoz, hogy költséghatékonyan érhessék el a vevőket, a vállalkozásoknak tudniuk kell, kikkel állnak kapcsolatban. Az ügyfélkör egyértelmű szegmensekre bontása lehetővé teszi, hogy minden egyes csoportot konkrétan célozzanak meg az ajánlatokkal. Mert a másik nagyon fontos tényező a marketingstratégia újradefiniálásakor, hogy megnövekedtek a vásárlói elvárások, sőt az Entrepreneur magazin szakértői szerint még soha nem voltak ilyen nagyok. A szakemberek azt mondják: a fogyasztók „zökkenőmentes” élményt várnak a vállalkozásoktól, amint úgy döntenek, hogy kapcsolatba lépnek velük. Viszont a tökéletes ügyfélélmény csak akkor valósul meg, ha a cég kihasználja a technológia és az adatok erejét.
TÖBBCSATORNÁS SZOLGÁLTATÁS
Sok kkv is használ ma már chatbotokat, kapcsolattartó e-maileket, a nagyobb társaságok call centereket is. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az ügyfelek ugyanazt a magas szintű szolgálta-
tást várják el az összes csatornától, mindegyik egyformán fontos. Egy kínos telefonos élmény hatással lesz a kliensnek az egész szervezetről alkotott véleményére, azaz egyik csatornát sem lehet elengedni.
ÚJ IRÁNYOK 2022-BEN
A múltban a hatékony marketingtaktika a megfelelő promóciós platformok használata körül forgott. Jól targetált hirdetésekkel dolgoztak a marketingesek, kulcsszavak és hashtagek segítségével érték el a potenciális ügyfeleket a közösségi oldalakon, lehetőség szerint újracélzó kampányokkal. Az idei marketingkampányokban minden eddiginél gondosabban figyelnek az ügyfelekkel való online kapcsolattartásra. A hatékony marketinghez hosszú távú gondolkodásra és gyors győzelemre is szükség van, ezért a történetmesélés minden eddiginél fontosabb lesz a vállalatok sikere szempontjából.
A LEGNÉPSZERŰBB MARKETINGTRENDEK 2022-BEN Videómarketing Hangalapú keresés optimalizálása Virtuális valóság (VR) és kiterjesztett valóság (AR) Influenszermarketing Társalgásra épülő marketing Mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulás Live stream Organikus SEO
A Google adatai alapján a YouTube több 18–34 és 18–49 évest ér el, mint bármely kábelhálózat az Egyesült Államokban. A Facebook jelentése szerint a videóbejegyzések átlagosan hatszor nagyobb érdeklődést váltanak ki, mint a fotóvagy linkbejegyzések. A Twitteren is rövid idő alatt hatalmasat ugrott a filmfelvételek
MARKETING | Évekkel ezelőtt az állt a marketingkommunikáció fókuszában, hogy ismertté váljon a név, a márka. 2022 viszont már a lenyűgöző történetmesélésről és a történet sikerének a méréséről szól majd. Aki mindent tud ügyfelei szokásáról, viselkedéséről, s érdekes sztorikat tud gyártani nekik, az nyeri az elkövetkező időszakot. megtekintésének a száma. Ez azt jelenti, hogy aki nem építi be a videót a stratégiájába, az hatalmas lehetőséget szalaszt el a közönséggel, a partnerekkel való kapcsolatépítés, a bizalom megalapozása terén. A videó most már kulcsfontosságú az ügyfélkapcsolatok kialakításában, mert emberi arcot tesz a márka mögé, ez pedig erősíti a hitelességet és a kötődést.
SOK JÓ TARTALOM
A marketingeseknek eztán még nagyobb töredezettségre és zajra kell számítaniuk, ami minden eddiginél nehezebbé teszi, hogy pusztán egyszerű reklámüzenetekkel áttörjenek a káoszon. A tartalommarketing minden digitális stratégia egyik legfontosabb sarokköve. A jól kitalált, érdekes közlendő hatékony módja az ügyfelek megtartásának, a rossz tartalom viszont katasztrofális következményekkel is járhat, a kár hatványozottan jelentkezik. A jó üzenet növeli a hitelességet, az új érdeklődőkből idővel vásárlók, ügyfelek lesznek. Viszont ha az emberek silány minőségű információkkal találkoznak, akkor teljesen elveszíthetik a cégbe vetett hitüket, s végül a versenytársaknál kötnek ki. A tartalomgyártást sosem szabad félvállról venni – hangsúlyozzák a szakértők –, mert tartós hatást gyakorol a vállalkozásra. A hatékony történetmesélés segít abban, hogy egy cégről olyan kép rajzolódjon ki, amely felkelti a fogyasztók érdeklődését.
MÉRÉS ÉS ELEMZÉS
Az adatok gyűjtése és kiértékelése kiemelten fontossá válik a marketingcsapatok számára. A vállalatok az elmúlt évek hatására még megfontoltabban költenek,
74 | FIGYELŐ 2022/2
F_74-75_Marketing-trendek.indd 74
2022. 01. 11. 16:07