MEGRÁZKÓDTATÁSOK A SZERB ÁRAMSZEKTORBAN Annyi rossz hangzott el a lakossági és a gazdasági áramellátásért felelős Szerbiai Villanygazdaság (EPS) közvállalatról az utóbbi hetekben, amennyi kritika összesen aligha érte az elmúlt tíz esztendőben a céget. A kormányzat és a családok egyaránt szapulták a társaságot. Minden egy ártatlannak tűnő december 12-i havazással vette kezdetét. A sűrű és kiadós hóesés kisebb szerbiai településeket vágott el a külvilágtól – meg az áramszolgáltatótól is. A nehéz, nedves hó súlya alatt ugyanis megroppantak a régen felszerelt vezetékek, másutt a kidőlt fák, a leszakadó ágak tettek kárt a hálózatban, s megszakadt az áram-
ellátás. Egyre több kisebb-nagyobb közép- és dél-szerbiai település maradt elektromos energia nélkül, a hó meg nem akart azonnal elolvadni, járhatatlanná váltak a hegyvidéki utak. A legtöbb kiesés sajnos éppen a hegyvidéki településeket érintette, a villanyszolgáltató műszaki csapatai pedig napokig meg sem tudták közelíteni a tönkrement szakaszokat vagy a kárt szenvedett trafóállomásokat. Ez volt az első gond, amely miatt divattá vált szidni a szerb villanygazdaságot: sokak szerint „egy kis hó” miatt időutazásra kényszerítette az embe-
reket, a sötét középkorba varázsolta őket. Volt olyan nap, amikor 126 ezer fogyasztó maradt áram nélkül a hétmilliós országban, mert mintegy 260 elosztóállomás esett ki a rendszerből. Ezt már a kormány is tűrhetetlennek minősítette, s vizsgálatot indított a felelősök kiszűrésére. Egyébként tucatnyi önkormányzat területén rendeltek el december közepén szükségállapotot a nagy mennyiségű csapadék, az áramhiány és a járhatatlan útvonalak miatt.
CSILLÁR ÉS SZÉNHIÁNY
A hó azonban kevésbé látványos, de annál komolyabb problémákat is okozott a
FOTÓ: GETTY IMAGES; EUROPRESS/AFP
RÖVIDZÁRLATOK A RENDSZERBEN | Felelősségre vonási hadjárat indult a nemzeti elektromosenergia-szolgáltatónál a decemberi áramkiesések miatt déli szomszédunkban. Az illetékes miniszter és az államfő is átfogó változásokat akar.
66 | FIGYELŐ 2022/2
F_66-67-Szerb-energia.indd 66
2022. 01. 10. 17:45