Figyelő 2021 39. szám

Page 26

| CÉGVILÁG |

MAGYAR TERMÉKEK KATALÓGUSBA SZEDVE

A száz százalékban állami tulajdonú AMC célja a hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergyártók bel- és külpiacra jutásának az elősegítése. Beavatná az olvasókat, hogy pontosan miben áll ez a munka? – Meglehetősen kalandos utat járt be a szervezetünk, amely már az 1990-es években is létezett, hol kisebb, hol na-

gyobb hatáskörrel és anyagi lehetőségekkel. Az azonban bizonyosan elmondható róla, hogy mindig a magyar agrárium és élelmiszeripar promócióját szolgálta. Idehaza széles körű ágazati kampányokat folytatunk, mert bár az ország megannyi

olyan agrártermékpályával büszkélkedhet, amelynek már megvan a maga kitaposott útja, mindig előfordulhat egy-egy piaci kilengés, akár a kivitelben, akár a fogyasztói trendekben. Példaként említhetem, hogy amikor a rendszerváltás után megjelentek Magyarországon a déligyümölcsök, visz-

FOTÓ: KŐHALMI PÉTER

ONDRÉ PÉTER | Nemzetgazdasági érdek, hogy az agrárexportunkban a feldolgozott élelmiszerek legyenek túlsúlyban, ne pedig a nyersanyagok – jelentette ki az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője a Figyelőnek. A 80. OMÉK megrendezésére készülő szakember és csapata nagy hangsúlyt fektet a honi prémiumárucikkek külföldi népszerűsítésére, mert – mint mondják – például a libamájunk, a tokaji aszúnk vagy éppen egy mangalicakészítményünk a világ csúcsélelmiszerei között van.

26 | FIGYELŐ 2021/39

F_26-27_AgrarMarketingCentrum.indd 26

2021. 09. 27. 17:02


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.