Figyelő 2021 39. szám

Page 22

| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |

KISTELEPÜLÉSI ÁLLOMÁSFEJLESZTÉS MAGYAR FALU PROGRAM | A MÁV 13 vasútállomás meglévő épületét felújítja, 11 településre új állomásépület kerül, 229 helyszínen pedig fedett kerékpártárolót létesítenek. A részletekről Gyopáros Alpár kormánybiztos és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a Figyelőnek.

„A Magyar falu program évről évre újabb lehetőségekkel bővül. Így van ez az idén is, hiszen a Miniszterelnökség 2 milliárd forintos támogatást biztosít a MÁV-nak, melynek célja egyes kistelepülések vasútállomásainak a fejlesztése. Egyfajta mintaprogramként tekintünk erre a beruházásra, bízunk a folytatásban” – mondta lapunknak Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

BŐVÍTÉS, NEM BEZÁRÁS

A szakember által koordinált Magyar falu program keretében 13 helyen felújítják a meglévő állomásokat, 11 helyen új épületeket húznak fel. „A mellékvonalak fejlesztése miért stratégiai cél a kormányzat szerint?” – kérdeztük a politikust. Elmondta, hogy a kistelepülési vasútvonalak mindig fontos szerepet töltöttek be egyegy település közlekedési kapcsolataiban. Emlékeztetett: a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett korszakban 38 olyan pályát zártak be, amely a falvak megközelítését biztosította. „A jelenlegi kormány elkötelezett a kistelepülések fejlesztése mellett, ezért hirdette meg a Magyar falu programot, amely nem egészen három év alatt immáron több mint 600 milliárd forintos támogatást biztosított az 5000 főnél kisebb lélekszámú helységek számára. Ennek egyik fontos pillére a közlekedési infrastruktúra megújítása, többek között az alsóbbrendű állami utak renoválásával, a belterületi utak és kerékpárutak, hidak állapotának helyrehozásával, valamint a

vasúti közlekedési körülmények javításával” – fejtette ki Gyopáros Alpár. Arról is beszélt, hogy egy település élhetőségét nagymértékben meghatározza a megközelíthetősége, közlekedési kapcsolatainak erőssége. „A kormány hisz a magyar vidék és az ott élők erejében, ezért minden szükséges területen támogatja a felmerült igényeket a Magyar falu program keretében. Ebbe a vasúthoz kapcsolódó fejlesztések is beletartoznak” – tette hozzá. Kitért arra, hogy a vasúti mellékvonalak és a kistelepülések állomásainak a fejlesztése azért is fontos, mert a fenti projektnek és azon belül a falusi családi otthonteremtési kedvezménynek (falusi CSOK) köszönhetően folyamatosan nő az érintett helységek lakosságszáma. „A baloldali kormányok vidékromboló po-

24+2 ÁLLOMÁS Felújítják a meglévő utasforgalmi épületet és annak környezetét Berkenye, Nagyigmánd-Bábolna, Szany-Rábaszentandrás, Csömödér-Páka, Mernye, Zichyújfalu, Mád, Vaja-Rohod, Biharnagybajom, Nagykereki, Pocsaj-Esztár, Okány és Medgyesegyháza vasútállomáson. Új, korszerű állomásépület létesül Bashalom, Kisvarsány, Tiszaalpár, Szalatnak, Pécsudvard, Püspökhatvan, Nyírbogát, Szerep, Sárrétudvari, Tiszajenő alsó és Győrasszonyfa vasútállomáson. Kisvarsányban új megállóhely létesül, a jósvafő-aggtelekin pedig közös busz-vonat peront építenek.

litikája következtében a falvak elkezdtek kiürülni, azonban mára az eddig elnéptelenedőnek tűnő települések újra megtelnek élettel, fiatal családokkal, gyerekekkel népesülnek be. A növekvő lakosságszám újabb és újabb igényeket vet fel, amelyek között szerepel a közösségi közlekedési körülmények javítása. Mivel nő a falvak népessége, ezért a mellékvonalak iránt is erősödik az igény” – magyarázta a kormánybiztos. Szerinte a biztonságos és gyors munkába járás lehetőségének a megteremtése kulcsfontosságú akkor, amikor egy fiatal pár kiválasztja jövőbeli otthonát, ahol fel szeretné nevelni a gyermekeit. A vasútfejlesztés pedig környezettudatos beruházás, érdemes tehát ebbe az irányba is lépni. A szakember hangsúlyozta, hogy a mostani fejlesztésre egyfajta mintaprogramként tekintenek. „Ha sikerül a menetrendek kialakításával, korszerű járműpark beállításával, technológiai fejlesztésekkel még vonzóbbá tenni a vasutat, akkor biztosan folytatjuk. Ehhez azonban 2022-ben is a jelenlegi kormánynak kell felhatalmazást kapnia a döntések meghozatalára, hiszen jól tudjuk, hogy az ellenzék a vidékre semmilyen tekintetben nem tekint partnerként, intézkedéseivel sújtja, nem pedig támogatja a magyar falvakat” – vélekedett.

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek arról beszélt, hogy a mostani beruházás keretében kétmilliárd forintból a mellékvonalaikon található megállóhelyek felújítását és fejlesztését tudják finanszírozni. „A személyszállítási szempontból érdemi potenciállal

22 | FIGYELŐ 2021/39

F_22-23_magyarfalu.indd 22

2021. 09. 27. 17:00


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

EURÓPA-LIGA Régóta várt győzelem

5min
pages 80-81

DIGITÁLIS DETOX A játékfüggőség

2min
page 79

GYÉMÁNTIPAR A gyémánt szexi – pláne ha etikus

6min
pages 76-78

BOLDIZSÁR MÁTÉ ÉS TÓTH SZILÁRD

5min
pages 72-73

AMAZON VS. KÍNA Hadjárat az

4min
pages 70-71

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 68-69

VISZÁLY PRISTINA ÉS BELGRÁD KÖZÖTT

5min
pages 64-65

MEGDÉZSMÁLT KÉSZLETEK Üres állami

2min
page 62

ÉPÍTKEZÉS HORVÁTORSZÁGBAN Engedély

2min
page 63

MEGOLDÓDHAT A CSEH–LENGYEL VITA

3min
page 67

A NEGYEDIK KRACH Kártyavár a román

5min
pages 60-61

TECHNOLÓGIAI SZEKTOR Felzabálja

3min
pages 48-49

NÉMET VÁLASZTÁS Szoros befutó

3min
pages 50-51

POLITIKAI TALÁLGATÁS Globális

4min
pages 56-57

NAGY CSABA Kellenek a fiatalok és a munkáltatók is

5min
pages 42-43

PARLAGON HEVERŐ ROMÁN MUNKAERŐ

4min
pages 58-59

ÉLETBIZTOSÍTÁSOK Hosszú távban

2min
page 41

AMERIKAI KÜLPOLITIKA Itt az új Biden

4min
pages 54-55

NAGYHATALMAK Felkavarta az állóvizet az új angolszász katonai szövetség

4min
pages 52-53

LÉGI FORGALOM Pénzt kalapoznak

5min
pages 38-39

TURIZMUS Nagyon mélyre kerültek

7min
pages 28-31

ERŐTLEN A KKV-SZEKTOR Megoldások

4min
pages 34-35

PÁLFAI BOR Rendezett, élő

4min
pages 36-37

STÜNDL LÁSZLÓ Agrárium: sejtszintű kutatások

4min
pages 32-33

ONDRÉ PÉTER Magyar termékek katalógusba szedve

5min
pages 26-27

FENNTARTHATÓSÁG Inflációval jár

3min
pages 24-25

MAGYAR FALU PROGRAM Kistelepülési

5min
pages 22-23

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Rövidülhetnek

3min
pages 16-17

KÖZFOGLALKOZTATÁS Folytatódó

4min
pages 20-21

ÚJABB LÉPÉSEK Jön a fogyasztás ösztönzési csomag

5min
pages 10-12

MKT Tartósan nagy növekedés várható

5min
pages 14-15

SZAJLAI CSABA Magas nyomás

1min
page 8

PÉNZÜGYI VAGYON Szabad szemmel is látható összeg

2min
page 13

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7

A HÉT HÍREI

4min
pages 4-5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.