LIPSUM.UAT / 06. lapszám / MME

A lorem ipsum (lipsum) egy, a nyomdászatban használt latin helykitöltő szöveg, amelyet a ti pográfia és az elrendezés bemutatására hasz nálnak. A betűk és betűközök ritmikus, jelenté ses szöveget imitáló keveredése utal egyetemi hallgatóink és oktatóink diverz összetételére, illetve arra is, hogy az újság terve nem ön célú: arra vállalkozunk, hogy közös platfor mot biztosítsunk a különböző szakokon lét rehozott színes és változatos tartalmaknak.

Lipsum.uat

TARTALOMJEGYZÉK

VI. lapszám, 2022. október november

Esszé: Angyalbárányok – Részlet a Térkép a túlvilágról című, készülő kötetből

Kárpáti Péter

Beszámoló: Vásárhelyiek katlanoznak

Fellegi Balázs

Interjú: „A világ zenéjének nagy részéhez nem kell dob, az sokkal sza badabb”

Kollár-Klemencz Lászlót Fellegi Balázs kérdezte

Világvevő: Zürichi napló-perspektívák

Kertvéllesy András, Marton Orsolya

Beszámoló: Prímaszemle

Kovács István

Vers: Ami a kút vizét

Szilvay Máté

Térkép: A mi Marosvásárhelyünk

Bakó Borbála

Tanulmány: Csinálni kell – Demokratikus színházi formák Magyaror szágon

Csernai Mihály

Beszámoló: Amit tartogass jövő nyárra

Kósa-Szigety Zsófia

Esszé: A zsidó és a mór

Dögei Mátyás

Esszé: Üzenetek a másvilágból

Jankovics Kata

Vers: Mi, akik hatezer-hatszázhatvanhatodikak vagyunk

Purosz Leonidasz

ESSZÉ

Angyalbárányok

Részlet a Térkép a túlvilágról című, készülő kötetből

Ha nehéz álmaidban indulsz a túlvilágra, vízen kell átkelned. A víz egyre mélyebb, már a szádig ér, és úgy ölel körül, mint Léthé, a felejtés. Néha fényes fekete, mint az ólomtó. Máskor szikrázó tenger, a maga valószínűtlenül mélykék horizontjával. A magyar népmesékben pedig gyors vizű patak. De olyan pa tak, hogy ha átgázolsz rajta, lesorvassza róllad a gúnyát, húst, mindönt, még a lábaid is elhullanak. De visszanőnek a túlpar ton, és szebb leszel, mint új korodban!

Ha nem mersz bemenni a vízbe, akkor indulj el a patak men tén, találni fogsz egy deszkahidat. De vigyázz, mert korhadt, roskatag! Hetet lépsz a hídon, és máris a túlvilágra érkeztél. De hiszen itt minden ugyanolyan. Amott tehenek legelnek. De ha jobban megnézed, van bennük valami furcsa, felzaklató. Dús füvet zabálnak, mégis csont és bőr az összes tehén. Mész to vább. Na, itt végre szép, kövér teheneket látsz – de ők meg száraz kórót legelnek! Mi a fene, a fenékkel fordult világban vagyunk? Egy asszony áll a folyóban, és serényen meri a vizet – de lyukas kanállal meri, amiből visszafolyik a víz! Amott egy forrás, odaszaladsz inni, lehajolsz, ekkor veszed észre, hogy a kristályvíz egy bűzlő kutya fejéből folyik! Mi ez az éktelen lár ma? Mintha ezer és ezer csecsemő óbégatna. Fölnézel: a cse csemőfejek, mint gyümölcsök lógnak a fán!

Te vagy a mese hőse. Te vagy a fiú, akit fölfogadott az öreg ősz embör, hogy őrizd a bárányait. Bárhová mennek, el ne maradj tőlük, és hozzál mutatóba a fűből, amit legeltek, a vízből, amit megittak. A bárányokat követve merészkedtél át a roskatag hí don. Te vagy a legkisebb testvér. A szegényember legkisebb fia. Elsőnek a legidősebb bátyád vállalta ezt a munkát, de ő nem mert a korhadt hídra lépni, nem ment át a bárányok után, ha nem megvárta, hogy visszajöjjenek, tépett egy kis füvet, mert egy kis vizet, és azt vitte mutatóba az öreg ősz embörnek. Meg is lett a jutalma érte! A középső bátyád ugyanúgy járt. De te most ott mész a furcsa tájon, megérkeztek egy kápolnához. A bárányok megrázkódnak, és angyalokká válnak. Bemennek a kápolnába. Te utánuk. Az oltárnál az öreg ősz embör misézik, az angyalok énekelnek, imádkoznak, megáldoznak. – A szent mise véget ért, menjetek békével – mondja az öreg, és a hívek bégetve változnak vissza bárányokká, te meg hazatereled őket az akolba.

A gazdád behivat: – Na, mutasd, fiacskám, mit legeltek a báránykáim, és milyen vizet lefetyeltek!

Te előveszed a tarisznyádból az ostyát és a misebort. Az öreg ősz embör megkérdezi, hogy mit kérsz cserébe a szolgálato

dért: egy zsák aranyat vagy a lelked üdvösségét.

Te azt feleled, hogy egyiket se.

– Hát mit akarsz? – mérgelődik az öreg.

– Azt akarom – mondod –, hogy magyarázza el, mi az isten csudáját láttam ott, a túloldalon!

Az öreg pedig belefog:

A sovány tehenek a kövér legelőn: ők a fukar emberek lelkei, akik életükben megtehették volna, de mégsem adakoztak.

A kövér tehenek sovány legelőn: a jó emberek lelkei, akik bőke zűek voltak a szegényekkel.

Az asszony, aki lyukas kanállal merte a vizet: életében vizezte a tejet, becsapta a vevőket, most addig bűnhődik, míg világ a világ.

Döglött kutya szájából tiszta forrás bugyog: a rossz, hazug pa pok.

A fán csirimpoló gyermekfejek: kikapart, eldobott magzatok. Bizonyára sejted már, hogy ki a gazdád. Hát igen, az Úristennel koccintottál. Amíg ti elborozgattok, addig mi is hadd tegyünk a túlvilágon egy rövid munkalátogatást.

Tüzetesen áttanulmányoztam középkori kódexeinket, de sehol egy sovány vagy kövér tehén, a mese egyetlen képét se találtam meg a keresztény túlvilág-látomások között. Aztán végül mégis rájuk akadtam. Tudod, hol? Az ősi mongol alvilágban!1

„A hőst megöli egy szörny, és levágott fejét magával viszi az alvilágba. A hős húga utánamegy bátyja fejéért. Az alvilágban lát egy öregasszonyt, aki hét korsóba tejet töltöget, majd egy három öles paripát homokos kopáron, fű és víz nélkül is kövé ren, távolabb egy girhes gebét patak mellett, térdig dús fűben; azután egy fél emberi testet, amely patak vizét eltorlaszolja…”

És ott van a fa is, „melynek ágai meg voltak rakva gyermekek kel és madárkákkal, akik csipogtak és sírtak”.

A túlvilági út – út az őshazába is.

A keresztény népi képzelet nem tud mit kezdeni a láthatatlan

Atyaistennel, de ugyanolyan megfoghatatlan a szentháromság gondolata is. A falusi nép szemében az Isten az a kisbaba, akit ott lát az anyja ölében, és a faluszéli kereszten az élete virá gában megfeszített férfi. Számos legendamesénk kezdődik így: „Amikor Krisztus urunk a világot teremtette…”

Ebből tehát az következik, hogy ha a mesében az öreg ősz em bör jelenik meg, akkor a keresztény suba alatt egy ősi pogány

1Vargyas Lajos, A hősének maradványai népköltészetünkben, Magyar néprajz V. Folklór 1. (MTA Néprajzi Kutatóintézet, főszerk.: Paládi-Kovács Attila), Bu dapest, Akadémiai Kiadó 1988-2002.2

isten rejtőzik, ellenben ha Krisztus lép elénk, akkor az a zsi dó-keresztény Mindenható, csak épp népviseletben?

Nem ilyen egyszerű.

Krisztus sose jár egyedül, mindig ott tapossa a sarkát örök társa, Szent Péter. Ketten voltak már az idők kezdetén is, amikor még nem volt világ, csak egy pocsolya. Ebben a pocsolyában dago nyáztak, amikor a világot teremtették, és Szempétör minden be belekontárkodott. Elcsent egy kis anyagot, hogy utánozza a mestert, ő is gyúrjon elefántot – na, így lett a szaxofon. Csi nált fecskét, de vakond lett belőle. Kálmány Lajos vette észre2 , hogy ez a két fura zenebohóc nem a Bibliából érkezik, hanem a finnugor teremtésmítoszokból. A finnugor főisten a világ terem tésén soha nem dolgozik egyedül. A finneknél több kivitelező társa is van, de a legközelebbi rokonainknál csak egy: a vogu loknál Elm-pi, az osztjákoknál Örtik.

Örtik – ez a név nem emlékeztet valakire? A mi Ördögünkre például? De távoli névrokona Erlik kán is, a mongol alvilág ura, aki valamikor szintén a főisten jobbkeze volt.

A világteremtés ősmagyar koncepciója sajnos elveszett. De egy-egy legendamesénkben mintegy borostyánkőbe fagyva ott hunyorog a kezdet kezdete, a maga opálosan komikus árnyala tával3:

Az Isten őszentsége és az ördög ketten dolgoztak. Az Isten le küldte az ördögöt a tenger fenekére, hogy hozzon fel földet. Markolt lent, de amíg felért, kimosta a markából a víz. Nem tudott hozni.

Az Isten megint leküldte. Az ördög leszállott, markolt, de nem tudott akkor se. Harmadszor, mikor feljött, kérdezte az Isten őszentsége:

– Hoztál-e földet?

– Nem tudtam, mert kimosta a víz a markomból.

– Jól van – azt mondja –, mégis hoztál, piszkáld ki a körmeid alól.

Akkor az ördög kipiszkálta szépen. Hát ezt a földet addig gyúr ták, amíg hat nap alatt meg nem nőtt akkorára, hogy ők már le tudtak mind a ketten feküdni. És amikor lefeküdtek este, hát az ördög elkezdte lökdösni Isten őszentségét, hogy essék bé a vízbe. De nem tudta belökni, hanem amennyit lökte, annyit nőtt a föld arrafelé. Nagyon nagyot nőtt azon az éjjel!

Reggel mondta az Isten őszentsége:

– Hát mit csináltál, egész éjjel lökdöstél!

– Hát – azt mondja –, nem bírtam pihenni, olyan rosszul feküd tem.

– Na, jól van, látod-e, most már nagy a föld.

2Kálmány Lajos, Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban, Szeged, 1893. Nyomtatott Bába Sándor könyvsajtóján

3Máris György, sz.: 1903, Klézse, Moldva. Egyházaskozár, Baranya m. 1968.

- Bosnyák Sándor Ms. 1969.463. - In.: Lammel Annamária – Nagy Ilona, Pa rasztbiblia, Gondolat, Bp. 1985. Ebben a mesében a világ úgy keletkezik, mint a vogul mitológiában.

Nagy volt a föld, hát most teremteni kell erre. Azt mondja az ördög:

– Teremtsünk!

– Hát teremtsél – mondta Isten. Megrúgott az ördög egy gallyat, lett belőle béka. Elkezdett ug rálni.

– Na, látod, hogy én tudok teremteni!

– Jól van – azt mondja Isten őszentsége, ő is megrúgott egy gallyat. Így lett ember a földre. Így mondták a régiek.

Érted, ez a szép világ az ősmagyar ördög körömpiszkából ke letkezett! De utána ő is akkorát zuhant, mint Lucifer: a csú csok csúcsáról a mélység fenekére. Bár szerintem Lucifer – a fehér tűz, a fényhozó – akkor bukott el istenigazából, amikor a műveletlen utókor összekeverte a mocskos, izzadó Sámáéllal, a hazug kígyóval, aki megkísértette Évát. Szerepösszevonással gyilkol a képzelet. Ennél már csak egy végzetesebb: a szerepát vétel. Így lett a pogány-magyar teremtésmondák hőse két Bib liából átigazolt szupersztár:

Mikor Krisztus az embert teremtette, Szent Pétör is ott kajfer toskodott mellette. Feltette magában, hogy ő is csinál embert. Csinált is. Nagy hegyessen vitte Krisztus elejbe. De mikor Krisz tus meglátta, olyat nevetett, hogy még a könnyűi is hullottak. – Mit nevet? – mérgelődött Péter. – Te szerencsétlen, a fejit fordítva tetted a nyakára!4

Fölmerülhet bennünk a gondolat, hogy ha Szent Péter vette át az ördög szerepét, akkor Krisztus vajon kiét vette át? Kálmány Lajos közöl két ártalmatlannak tűnő gyerekmondókát. Mind kettőt olyankor mondják, amikor a Nap elbúvik5:

Daru, daru, Mönj föl égbe: Hujjáncs egyet

A Jézusnak: Hogy adjon melegöt!

A darunak teleköt, Minékünk mög melegöt!

És a másik:

Hozd el, fijam A horgot!

4Berze-Nagy János – Katona Lajos, Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szol nok megyéből. 542.l. Magyar Népköltési Gyűjtemény IX. 1907, Budapest.

5Kálmány Lajos, Szeged népe II. 81.l., 42-43.sz. Arad, Réthy Ny., 1882.

Hagy rántom le A napot. Hozd el, Kúdús, A napot! Adok egy rossz Kalapot!

Kálmány Lajos szerint a magyar ősvallásban a daru szent madár, a Nap- vagy Tűzisten madara – az első mondókában viszont Jézusé. A második naphívogatóban a Kúdús név érde kes asszociációt indít. Ha a teljes nevét nem is tudjuk, annyit gyaníthatunk, hogy a Tűzisten neve us-sal végződött6. Lehet, hogy tényleg Kúdúsnak hívták, lehet, hogy nem. De a Jézus szintén us-sal végződik, és a Krisztus is. Azt hiszem, ha kicsit megkaparnánk, jó pár olyan esetet találnánk a kultúrtörténet ben, amikor egy véletlen rím miatt jött létre egy asszociáció és egy egész új eszmerendszer. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy ezzel a népi Krisztussal és Szempétörrel nem stimmel valami. Egyáltalán nem emlékez tetnek a bibliai önmagukra, és hogy ennyire jó haverok lettek volna, arra se találsz utalást a Bibliában. Egyetlen olyan epizód sincs, amelyben kettesben kóborolnának, fecsegve-locsogva, egymás idegeit tépve, elválaszthatatlanul. Csatangolnak faluról falura. Kéregetnek. Van, ahol elverik őket, másutt megvendége lik. Ha nem kapnak szállást, sebaj: tüzet raknak egy árokparton. Tényleg van bennük valami gyanús, valami törvényen kívüli. Ahogy az Angyalbárányok népmese öreg istenének ősz bozont ja alatt is borzongva sejtettük meg a mongol alvilág bukott fe jedelmét, a hatalmas erejű Erlik kánt.

Van egy közkeletű vélekedés, mely a népköltészetet szimbó lumnyelvnek tekinti. Ez bosszantó, bár van benne igazság. Csakhogy könnyen elfedi a lényeget, vagyis a részleteket. Hi szen a mi magyar mesénkben a táj nem olyan, mint a mongol alvilágban, nem olyanok a fák, a fű, a patak. Nem olyan – de akkor milyen?

Valóban megnyitja a mese jelentéstartományát, ha tudjuk, hogy a túlviláglátomások mögött időben és térben elképzelhetetlenül távoli poklok képei vannak az emlékezet mélyére temetve. De ez csak kicsivel visz közelebb a mese megfejtéséhez. Itt ülök a betonszürke pesti alvilágban, és az ősi mongol alvilág csak alig pár centivel esik távolabbra tőlem, mint azok a bárányok a réten és a rozoga deszkahíd.

Kárpáti Péter oktató

6Kálmány Lajos, Szeged népe II. Jegyzetek, 205.l.

BESZÁMOLÓ

Vásárhelyiek katlanoznak

Augusztus első napjaiban szeretett egyetemünk számos hall gatója szállt repülőre fel, autóba be, buszba, vonatba, „blabla carba” és ki-ki honnan, Erdélyből vagy Magyarorszgáról, de csomagjaival útra kelt, hogy sátrat verjen Nagyharsány vagy Kisharsány egyik udvarában, estére pedig már bizonyára va lamelyik pincészetből kilépve, sétálófröccsel a kézben indult az éppen aktuális koncertre. Az előadótermek és fekete falú próbatermek ablakán kitekintve a még éppen meleget adó őszi nap sugarait, vagy épp a Tranzit teraszán egy pohár fröccs bu borékjait bámulva most bizonyára sokak emlékeznek jó szívvel vissza a nyár azon napjaira, amikor is tizenötödjére töltötte meg emberekkel és kultúrával a Villányi-borvidék keleti részét az Ördögkatlan fesztivál.

Mint első katlanozót arról informáltak a visszatérők, hogy a ko rábbi évekhez képest szellősebb a programfüzet, amiből még talán érzékelek is valamit, ugyanakkor nem mondhatnám, hogy ne lett volna mivel betábláznom a napjaimat a fesztivál alatt. Négy falu és csalogatónál csalogatóbb produktumok között in gáztunk gyalogszerrel, stoppal, vagy katlanbuszokkal. Az egyik falu főterén többek között a Telex kitelepült sátrához lehetett benézni, egy művelődési házban Mundruczó Kornél Winterri se előadása ment, másutt egy templom udvarán a Traviatához készült operabeavató, vagy egy másik udvarban a Platon Ka ratev zenekar koncertje szólt, máskor a Kaposvári Művészeti Egyetem színinövendékei játszottak egy lovarda mellett a szé naboglyák között. Szóval a lehetőségünk mindenesetre megvolt arra, hogy a magyar színházi, zenei, vagy más kulturális terület egy-egy gyöngyszemén pallérozzuk nyáron is kielégíthetetlen műveltségünket.

Augusztus ötödike, délután tizennégy óra huszonkettő perc, a hőmérséklet valahol a negyven felé tendál. Épp a beremendi strand pázsitján száradok és cigarettát tekerek, mialatt a töb bieket nézem röplabdázás közben. Pár órával később közülük néhányan már Villánykövesden lépnek színpadra egy pajtában, valaki a saját maga által rendezett előadásba való másnapi be ugrására készül, de néhányan, miután egy utolsót mártóztunk, a közönség sorait megyünk bővíteni valamelyik színpad elé, még mielőtt elkezdődne Nagyharsányban a 30Y-koncert a fo cipályán.

A programfüzetben a mi egyetemünkről is helyet kapott két előadás. A Mohácsi János rendezte Tűzoltóban Karsai Dórát és Tamás Csanádot, Szabó Magda Az őz című művében pedig ez úttal magát a rendezőt, Becsey Noémit, valamint Kovács Kata Millát nézhették meg a katlanlakók. A falvak, udvarok, színpadok és pincészetek között cirkálva jó volt a nap különböző szakaszaiban összefutni a vásárhelyi művészetis arcokkal, és beszámolni arról, hogy ki mit látott, milyen volt, amit látott, és mi a következő programterv.

Október kilencedike, tizenhárom óra ötvenhat perc, egy teleko csis fuvarral utazok Vásárhelyről Magyarországra, és a katla nos képeket válogatom. Holnap hétfő, és az egyetem második hetével berobban az első szemeszter, úgyhogy ajánlom minden kinek felidézni a nyári fesztiválélményeit, hogy erőt adjanak az előttünk álló időszakra. Aztán jövőre – talán pont ugyanott – újra feltöltjük a tartalékokat.

Fellegi Balázs média II.

Fotók: Csiky Csongor Ábel, Göllner Boróka, Fellegi Balázs, László Otilia

A kortárs zenei szféra elmúlt majd’ három évtizedének ál landó alakja, a magyar kulturális élet egyik legfigyelem reméltóbb előadója. Szövegei napjaink legégetőbb problé máiról, az emberi lélek legmélyéről szólnak. Dalai egy kis gyertyalángnál felmelegítenek, míg isszuk a bort, és átö leljük kedvesünket, ha már az égbolt az erdő felett úgyis átérhetetlen. Kollár-Klemencz Lászlóval a 15. Ördögkatlan fesztiválon volt nagy szerencsém beszélgetni.

még nem játszott senki. Minden terület ismert terület, csak ma ximum a te hangodon meg a te gitárodon fog megszólalni, de a te gitárod is nagyjából olyan, mint a világ minden Gibsonja vagy Fendere. Ugyanazok a hangszínek. Minden csecsemőnek minden vicc új. Meg lehet ismerni gyerekkortól kezdve a vic ceket, aztán már nem akarsz nagyon vicceket hallani, mert már minden poént tudsz. Nekem ilyen volt a pop-rock is. Mindenről tudod már, hogy mi jön. Már a szavakról is tudod általában. Persze néha találkozol egy zenekarral, ami tud valami mást, ami tök jó, de én azt hiszem, hogy már nem tudtam mást. Eről ködés volt. Miért próbáljak erre úgy tekinteni, mintha ezt meg lehetne változtatni? Már régebben felfedeztem a dob nélküli ritmust, a zenének az önmagában való ritmusát. Ezt a pop-rock nem engedi meg, amögött mindig ott van a kettő-négy, viszont amikor rájössz, hogy a világ zenéjének nagy részéhez nem kell dob, az sokkal szabadabb. Amikor a zene csak generálja, de benned jön létre a ritmus.

Egy családregényt befejezni biztosan nagyon lekerekített él mény. Befolyásolja szerinted a jövőbeni irodalmi munkásságo dat?

2022 izgalmas év számodra, pár hónapja lezárult egy korszak a Kistehén-búcsúkoncerttel, ugyanakkor útjára indult az olvasók felé Az öreg banda című családregényed. Hogy vagy, van, mi betöltse az ezek után maradt helyet az életedben?

Egyik nyáron egy barátom mutatott egy helyet nem messze, ahol lehet fürdeni a Drávában. Egész délelőtt ott voltunk a csa láddal, szóval most jól vagyok, köszönöm. A Kistehén eleve azért szűnt meg, mert nagyon sok más volt már, ami állt a sor ban, és egyre kevesebb időm volt olyan dolgokkal foglalkozni, amikkel meg igazán és egyre inkább szerettem volna. A klasz szikus zene mindig is közel állt hozzám, és annak az igénye, hogy valami személyesebb, finomabb működésű zenével fog lalkozzak, amiben a katarzis máshol van, mint a pop-rockban, már a húszas éveimben is állandóan jelen volt. Egyre inkább teret adtam ennek, az utóbbi években pedig azt éreztem, hogy a Kistehén konkrétan már útjában áll annak, hogy ezek kinőjenek és fejlődjenek. Kicsit olyan, mintha valami rossz fedő lefedné a működést, és ki kell ereszteni a gőzt. Úgyhogy ez a fedő le lett véve erről a lábasról.

Alkatilag sem lehetett könnyű egyszerre azonosulni mindkettő vel.

Ez nem teljesen így van. A dalszerzés tényleg más, mert ami kor mondjuk a Bocsánat című lemezt írtuk, akkor már éreztem, hogy ilyen jellegű zenét nem akarok többet írni. A pop-rock na gyon meg van határozva, és nagyon nehéz olyat játszani, amit

Ahogy a filmesek először rövidfilmeket, aztán kicsit hosszabb rövidfilmeket, majd pedig nagyjátékfilmeket csinálnak, ez az írásban is egy természetes folyamat, ahogy az ember megtanul ja, megszokja és átlátja az egészet, és egyre hosszabb dolgokat ír. Bennem is mindig az volt, hogy „úristen, mekkora koponya kell ahhoz, hogy valaki egy regényt átlásson”, nem beszélve egy többgenerációs családregényről. Aztán valószínűleg ön tudatlanul végigmentem egy írási tanulási folyamaton, azért is, mert ez esett jól, és amikor belevágtam a regénybe, akkor éreztem, hogy ezt valószínűleg meg tudnám csinálni, bár kicsit azért féltem tőle. Írás közben aztán rájöttem, hogy igazából va lahogy az egésznek a hangulatát kell érezni, ami egy sokadik sík, ami az emberben zajlik, amikor csinál valamit. Első síkon mondjuk leírja a szavakat, mondatokat szerkeszt, a másodikon már egy történetet generál, a harmadikon érzelmi töltete is lesz, aztán a negyedik síkról már nem is tudod, hogy micsoda, de va lószínűleg ott van valami, ami – hogyha igazán belemélyedsz, és magadévá teszed azt a történetet – önmagától összetartja az egészet. Ez a tudatalatti film már hamarabb megvan, mint ahogy a valóságban megjelenik, de azt onnan kiemelni: az az érdekes dolog. Szerintem nagyjából, amikor erre rájöttem, ak kor tudtam, hogy nem egy technikai gyakorlatnak a következ ménye, hogy egy regény született, hanem az csak egy vezérelv, ami hogyha tudod, hogy mit akarsz, akkor mindent rendezni fog. Most is egy új regényt kezdek. Egyelőre még nem annál a fázisnál tartok, hogy konkrétan írok, de már maga a regény épül bennem egy éve, és érzem, hogy áll össze, mint amikor a tetrisben állnak össze és fordulnak azok a nagy téglák, mielőtt beállnak a helyükre, és tudom, hogy ezek ott bennem gyülekez nek, és teremtik meg ennek a betonalapját anélkül, hogy írnék

„A világ zenéjének nagy részéhez nem kell dob, az sokkal szabadabb”

egy sort is. Olvasok hozzá, beszélek róla, gondolkodom rajta, találok valakit, aki ezzel foglalkozik, és maximum jegyzetelek, hogy ne felejtsem el. El lehet majd rontani a gyakorlati részével, amikor írom, de ha ez a sík nincs meg, akkor bármit csinálsz, az a levegőben fog lógni, és bármelyik pillanatban elszakadhat.

aztán egyszer csak összeáll. Ebben van történet is – például az új kamaradalokban lesz ilyen történet, mint amilyen a Rengeteg című dal is –, viszont lesznek nehezen megfogható „érzésszö vegek”, amik inkább szóképekből rakódnak össze. Ezt ugyan úgy a prózában is használom, hogy néha kitekintsek a történet ből. Igazából ezt szeretem a legjobban. Olyankor elengedem a történetet, és hirtelen a megfogható történet, a megfogható karakterek és kapcsolatok mögé nézek, ahol egyre megfogha tatlanabb dolgok vannak, és ha kicsit elkezded nézni, akkor látod, hogy ugyanaz van ott mögötte, mint amikor nem gon dolsz semmilyen történetre, csak hagyod, hogy a szavak meg az érzések megjelenjenek. Ilyen értelemben a szövegek áthatnak egymásra.

A Kistehén lezárult, a megjelent Kollár-Klemencz László-leme zek egy elég más világ végtermékei, más életszakaszból. Ho gyan élt vagy él benned a kettő együtt? Mennyire élesen különül el számodra a kettő?

Ez a harmadik megjelent könyved. (Miért távolodnak a dol gok 2015; A műanyag kertiszékek élete, 2018; Az öreg banda, 2022.) Kerested bármikor is, akár a dalszövegeknél, akár a könyveknél, vagy mindig adta magát, hogy miről írj?

Ilyen értelemben nem gondolom, hogy író vagyok, hanem egy alkotó ember, aki használ kifejezési formákat arra, hogy éppen valamit csináljon. Ilyen szempontból elsősorban zenész va gyok. Nincs bennem az, hogy nekem reggel kilenckor le kell ülnöm, és állandóan írnom kell, én van, hogy hónapokig nem ülök le, és nem írok semmit, de mindig gondolkodom, és kere sem, hogy mi az, ami leginkább izgat. Általában a témák meg vannak, de ha nincsenek, akkor hagyom, mert úgyis meg fog találni, és amikor megtalál, azt érzem, hogy erre vártam. Ez a várakozás viszont egy tök aktív dolog, mint hogyha kismanók lepkehálókkal keresnék bennem, hogy mikor jön valami, amit el kéne kapni, ami pont az, amit én szeretnék csinálni. Most például nagyon tetszik valamiért egy helyzet, ami eszembe ju tott, hogy egy ember éli a szép kis életét, és egyik nap egy tojást tojik a vécébe. Fogalmam sincs, hogy ebből tényleg el lehet-e kezdeni egy regényt, de ez most tetszik, mert érdekes.

Mennyiben hasonlít vagy különbözik a folyamat, ahogyan ezek a szövegek és a dalok szövegei összeállnak benned?

A dalszövegekben is próbálok történeteket megírni. Kicsit dal lamos, ritmusos formában, de történetet írni. Hogyha ez nem sikerül, akkor pedig hagyom, hogy valamilyen hangulat fogal mazódjon meg, és csak megyek azután, és leírom, ami arról eszembe jut, utána pedig azt erősen cenzúrázom, mert nagyon sok hülyeség is az eszembe jut. Most például az új kamaraze nekari dalok szövegei készülnek nagyjából másfél hónapja. Ilyenkor az van, hogy egy este foglalkozok vele két-három órát, aztán lehet, hogy két-három napig nem foglalkozom vele, aztán a következő este megint. Akkor írogatok gondolatokat, ötlete ket, aztán mindig visszatérek hozzájuk, újra és újra finomítom meg elhagyom meg kidobom, meg még tovább finomítom őket. Ez egy folyamatos munka mondjuk nyolc-tíz szöveggel, ami

Mielőtt a Kistehénnek vége lett, volt egy posztsorozat az olda lon, ahol végigmentem a lemezeken, és egy-egy dalt kiemeltem mindegyikről. Így aztán újra végighallgattam ezeket, és észre vettem, hogy tulajdonképpen már az első lemezen is volt me lankolikus dal. Nekem már akkor is részem volt a zenében is a melankólia, csak valahogy más volt a cél, és másról szólt az egész. Én akkor már zenélni nem nagyon akartam, hanem fil met akartam csinálni – csak jött ez a Kistehén-dal, aminek nagy sikere lett, és kérték, hogy még legyen lemez. Én akkor költöz tem Budapestről vidékre, és újraéltem az újhartyáni, „öreg ban dás” gyerekkoromat, olyannyira, hogy szinte a környezetembe is próbáltam ugyanazokat a tárgyakat bevásárolni, hogy én ti zenötéves kihagyás után én újra az a vidéki gyerek lehessek. Aztán ez belejött a zenébe. Elkezdtem ilyen „umca-umcás” da lokat írni, mint amilyen egyébként az ujhartyáni sramli is. Emi att azt gondolom, hogy a Cyber gyerek-nek nagyon sok köze van az „öreg bandához” is, és mint az öreg banda utódzenekara játssza azt, mint ahogyan sok lakodalmas zenekar is Magyaror szágon. Ezért indult a Kistehén, ami aztán nagyon sikeres lett, de amikorra tényleg megérett bennem, hogy zenéljek, akkor jött a váltás, és akkor jött az Ezt is elviszem magammal lemez. Az már egy komolyabb zene, addig ilyen „ügyü-bügyü” szö vegek voltak, de akkor elkezdtem figyelni a zenére meg a szö vegre, akkor jött bele Erdős Virág és egy csomó minden, amitől az egész alter lakodalmas zene alternatív pop-rock zenekarrá vált. Én ezt akartam és szerettem, és szerettem volna ugyanazt csinálni, amit a kilencvenes évek elején az Andersen zenekar ral. Ezért is hívtam olyan embereket, mint a Bujdosó Jánost, mert tudtam, hogy ők ebben nagyon jól fognak működni. Ak kor nem elnyomni akartam ezt a melankóliát, hanem tényleg ezt akartam csinálni, és én is csodálkoztam, amikor 2008-ban megjelent az Ember a fán album. Csodálkoztam, hogy ennyire balladisztikus és melankolikus lemezt csináltam, és hogy ez a világ bennem ennyire megvan, de aztán az lett az első szólóle mez, és gondoltam, hogy akkor legyen, viszont azt sem tudtam, hogy hogyan kéne azt kezelni, hogy az embernek van egy na gyon harsány, dinamikus, meg egy nagyon személyes, melan kolikus kivetítése is. Szóval mindkettő vagyok én, nem csak az egyik, meg nem csak a másik. Akkor azt gondoltam, hogy lesz majd egy „Kistehén dinamikusok” meg egy „Kistehén me

lankolikusok”, és ilyen koncerteket fogunk csinálni, csak hát ezt a közönség rohadtul nem értette, és azt kezdték hinni, hogy a Kistehén az melankolikus. Ez kommunikáció szempontjából katasztrófa volt, és akkor döntöttem úgy, hogy akkor ez egyér telműen váljon ketté. Akkor még mindkettő nekem tök fontos volt, el is készült még négy lemez, mindegyik nagy lendülettel, de közben már készültek a melankolikus lemezek is, és ahogy az elején is mondtam, valahogy elég lett, és valahogy többet kívántam kifejezni ebből, mint abból.

Szerteágazó az alkotói tevékenységed. A filmrendezés, a dalszö vegírás, a zenélés, a forgatókönyv- és regényírás között volt, hogy nehéz volt megtalálnod a fókuszt?

Igazából, ahogy eldöntöttem, hogy na, akkor zenélek, a filme zést abba kellett hagyni. Egyszerűen hagytam, hogy ez így le gyen. Rájöttem, hogy azért jött be az életembe az írás, mert sok forgatókönyvet írtam, és sok történetet keresgéltem, és próbál koztam mint filmes ezekre pénzt kapni, és megvalósítani őket, csak aztán megértettem, hogy ez mennyire rohadt nehéz. Én nem bírom azt, hogy írok egy forgatókönyvet, amin kattogok fél éve, tisztogatom, meg minden, beadom, nem kapok pénzt, és azt mondják, hogy adjam be jövőre. Hát engem ugyanaz jö vőre már nem fog érdekelni. Ezt éveken keresztül megcsinál tam, volt egy Biciklisek gyilkosa című forgatókönyvem, ami egy brutál nagyjátékfilm-sztori az első világháborúból két fivér ről, akik egyedül éltek egy kisvárosban, és volt egy biciklibolt juk, az egyik fiú beteg volt, és a másiktól függött, a másik meg őt kihasználta, és kiküldte éjszakánként, hogy üssön el bicikli seket, ami bicikliket aztán megjavítottak és eladták őket. Ebbe én bele voltam szeretve, de nem lett ebből semmi. Úgy, hogy közben az operatőrnek küldtem állandóan a forgatókönyvet, és azt mondta, hogy kurva jó, és írjak még. Így tolódtam afelé, hogy én írni fogok, és aztán Karafiáth Orsi egyszer megkér dezte, hogy hogy van, hogy nekem nincsen kötetem. Egysze rűen így alakult, hogy na, hát akkor nem filmet kell csinálni, hanem novellákat, nagyobb történeteket írni, azoknak borító, kiadatni, és így a közönség megkapja az élményt, és magának elképzeli a filmet, és kész, én is tudok haladni tovább, és nem a fióknak fogok dolgozni. Tök érdekes egyébként, hogy volt olyan korszakom, amikor nagyon a filmezés volt, és csak az, hogy felvenni ezt, felvenni azt, történet, jelmez, szereplőkkel beszéltem. Egy évtized simán eltelt ezzel, vagy több, és ahhoz képest olyan szinten el tudott ez tűnni, ahogy bejött a könyv, hogy most meg csodálkozom a barátaimon, akik rendezők, ope ratőrök, és mindenüket, a családjukat odaadják a filmezésért. Ez bennem olyannyira elmúlt, hogy jött egy barátom azzal, hogy ő megrendezné az Öreg bandát, de velem együtt, és hogy akkor mit szólok hozzá, meg próbáljunk meg pénzt szerezni rá, és mondtam neki, hogy oké, maximum konzultáns leszek, de én nem akarom ezt a folyamatot. Szóval most egy szinopszis a könyvből egy producernél van, de majd meglátjuk, hogy lesz-e belőle valami.

A 15. Ördögkatlanon vagyunk, a programfüzetben többször is a nevedbe botlunk. Tudsz kikapcsolódni is?

Tudok. Nekem ez egyszerre pihenés is. Napközben inkább le megyünk a családdal a Drávára, mert nagyon meleg van, este

meg megyünk a programokra, amik most általában az én kon certjeim, amiről ők van, hogy elmennek valami mást megnézni. A nyár általában ilyen, múlt hét volt az első olyan hét, hogy csak egyetlen koncertem volt, és idegenként éreztem magam a nyár közepén, hogy „basszus, nincs munkám és itt lógatom a lábamat”. Ilyenekre gondolok, hogy na majd ősszel kipihenem magam, de miből fogom magam kipihenni? Persze fárasztó tud lenni maga ez a nagyon koncentrált esti jelenlét egy koncerten. Le tudja az embert fárasztani, még ha nem is érzi annyira, de ezért is tudni kell, hogy nem fárasztom ki magam, és napköz ben inkább pihenek. Kellett hozzá ugyan némi rutin, de bennem soha nem volt az, hogy ha este koncertem van, akkor én egész nap abban vagyok, és izgulom magam. Valahogy nekem a kon certnek ilyen szempontból nincs tétje. Amikor a dalok íródnak, olyankor szoktam izgulni, hogy azok jól sikerüljenek, de a kon certen inkább arra kell már figyelni, hogy azok a dalok aztán valahogy találkozzanak a közönséggel.

Végezetül: miért távolodnak a dolgok?

Azért távolodnak, mert tágul a világegyetem. (nevet) A komoly válasz pedig az, hogy valahol az emberben állandóan benne van, hogy mi a franc értelme van az ő életének, miért vagyok itt, mi közöm van nekem ehhez az egészhez, és hajlamosak va gyunk akár még a legjobb helyzetekből is elvágyódni. Ezeket fejtegeted és… na, most ami eszembe jutott, azt el is felejtet tem, például ezért is távolodnak a dolgok. (nevet) Szóval van az a gondolat, hogy „ember vagyok, ide teremtett a Jóisten a Földre, mint a növényeket, állatokat” és azt gondolom, hogy mindaddig, amíg ennek az egésznek szerves része tudok lenni, mint egy eredendő, teremtett lény, addig fel sem merül, hogy mi értelme van annak, hogy én itt vagyok, hiszen az a minden napom, hogy ezt végig kell éljem, ételt kell szerezzek, beszív nom a napot, de mihelyst ettől eltávolodsz, és azt gondolod, hogy téged az Isten nem is ide teremtett, vagy legalábbis nem úgy, mint azt a fát vagy állatot, hanem te valahogy más vagy, attól kezdve te távolodsz a dolgoktól. Valószínűleg abban a folyamatban, amiben így, ezáltal elindulsz, abban te távolodsz folyamatosan. Ahhoz, hogy ez ne legyen, vagy ne legyen erős ez a folyamat, ahhoz vissza kéne találni oda, hogy te is egy kis állatka vagy, valahogy abba az egyszerű, alázatos pozícióba, és akkor nem fognak távolodni, hanem minden kis dolog megta lálja a közelségét, és azt, hogy mi is az értelme. Most hirtelen ez jutott eszembe.

Fellegi Balázs média II.

Fotók: László Otila

VILÁGVEVŐ

Zürichi napló-perspektívák

Más országban a tűrés lesz a hálád

Bár otthon is az. Ez nem lesz új felfedezés. Minden ország előre megy, s nem hátra. Csak az alapokat nem fektette le senki.

Tűröd, hogy drágább lesz minden, de hálás vagy, hogy még megveheted. Tűröd, hogy semmi sem úgy alakul, de hálás vagy, hogy itt még szabad a program. Tűröd, hogy valaki a háta kö zepére se, de hálás vagy, hogy a felelősség még nem a te vállad nyomja.

Három féle ember van, a Na De Felháborodottjai, a Még Op portunistái és a Na De Még Jön Kutyára Dér Kiábrándultjai. Egyik sem jut el túl gyakran Svájcba. És én biztos úgy érzem magam, mint egy elefánt a porcelángyárban.

Woke. Peacy. Gender. Globalization. De minden szlogen mögött ott egy német, török, osztrák kisdi ák, szeme alatt és hátán ugyanolyan táskákkal, mint mi, csak éppen más plakátok előtt sétál el minden reggel.

Azt pedig megtanultuk, hogy a testet követi az elme, és az el hárító mechanizmusok maguktól is kialakulnak. A rendszert mi tápláljuk. És bizony van különbség aközött, hogy bohóc vagy, vagy bohóckodsz – az előbbit gyakorolni kell, az utóbbira rá lehet szokni.

Le az idealizáló lencsékkel, piedesztára emelni az édes anyu kádat kell, aki megjósolta, hogy álomvilágban élsz, és ni, igaza lett – Svájcból írok, mami!

Mit csináltunk Zürichben?

Korán indultunk, még az eső is elkapott, de szerencsésen megérkeztünk a kolozsvári reptérre. A két óra körüli repülőút után svájci-francia-német földre érkeztünk, és a bázeli Kunst museum felé vettük az irányt.

Onnan Zürich, ahol a bennünket elszállásoló diákok vártak. Be szélgettünk, körbevezettek, egy idő után valami étel is került, és lassan mindenki elindult a szállása felé, hogy pihenhessen.

Első benyomás: egy olyan nagyváros, ami úgy néz ki, mintha kisváros lenne. Persze az alacsony házak közül felsejlik egyegy nagyon magas épület, de mégsem érzem azt, hogy Zürich a modern nagyvárosok egyike.

Az ott tartózkodásunk fő workshopja a „Body and Represen tation” témájában indult. A nyugati kultúra forró és annál nyi tottabb dilemmája a nemek, a nemi identitások kérdése. A mű vészeti oktatás vonatkozásában az erről szóló diskurzus azért fontos, hogy például karakterépítés során az alkotó a pontos „self-identification” által bátran tudjon kísérletezni, és megte

remteni egy cenzúrázatlan munkakörnyezetet. Fő célja a test és a gesztusok elemzése, illetve a különböző nemekre jellemző mozdulatsorok keverése és koreográfiába foglalása. A hetünk témája a nemi binaritás – női, férfi szerepek – volt, de a hat hetes modul során például a queerekkel, transzvesztitákkal is foglalkoznak.

Tanulmányi utunk egyik állomása a mi egyetemi munkánk bemutatása volt. Az elsőéven folytatott családkutatásunk pre zentációját vittük el, amiben a felmenőink fiatalkoráról készült interjúkat foglaltuk monológokba. A zürichi diákok nyíltak vol tak, kíváncsiak arra, ahonnan jövünk, és amit el akarunk mon dani. Annak ellenére, hogy teljesen más szociális, kulturális közegben szocializálódtak, nagyon sok közös pontot fedeztünk fel a múltunkban.

A hét során részt vehettünk egy bohóc-workshopon: tanultunk ritmusra esni, csetleni-botlani. Megtanultuk, milyen precízek kell legyenek a bohócok ahhoz, hogy megnevettessék és mani pulálják a közönséget. Fontos a ritmus pontossága, az, hogy az arcod és a tested mit kommunikál, hogy a rizikófaktor, például egy megbotlásnál, magas legyen.

Bár keletről hajlamosak vagyunk eltartani magunktól, ezzel együtt idealizálni a nyugati országokat, ezalatt az egy hét alatt megtapasztaltuk, hogy az ottani egyetemisták körében a privi legizáltság nem egyenlő a félelem és bizonytalanság hiányával.

Kertvéllesy András Marton Orsolya teatrológia III.

BESZÁMOLÓ

Prímaszemle

Minden hónapban történik velünk valami, amiről érdemes beszélgetni, és érdemes elmesélni az élményeinket. Most sem volt ez máshogy, az elmúlt két hétben a média szak filmfesztiválról filmfesztiválra járt és jár. Azért mondom, hogy jár, mivel az elsőév még mindig a mély vízben fürdik, hiszen Szolnokon nézik a jobbnál jobb filmeket. Ők majd később fognak mesélni élményeikről és tapasztalatairól, ad dig is itt van a másod- és harmadév beszámolója.

De egy teljesen új és izgalmas hobbit találtam magamnak. Megkérdeztem Emőkét és Zsoltit is, hogy ők hogyan élték meg azt az öt napot, amit Budaörsön töltöttünk el:

S.E.O.: Nagyon rég abbahagytam a rajzolást. Félreértés ne essék, nem azért, mert meguntam volna, vagy mert már nem szerettem, egyszerűen csak más felé irányítottam a figyelmem. Éppen ennek köszönhetem, hogy eljutottam a Primanima fesz tiválra és ismét elővehetem rajztudásomat, ami már évek óta a polcon porosodott. A rizográfiával ott találkoztam először, és nagyon megtetszett a műfaj. Mivel az elején még nem nagyon értettem, ezért első próbálkozásom félig digitálisan, félig ha gyományos módon készült. Sajnálatos módon a gyermekprog ramra nem tudtam benézni mivel, egybeesett a workshoppal. De minden egyéb kategória nagyon érdekes volt, és utolsó este a nyertes filmeket újra levetítették. Így sikerült pár animációs gyerekfilmet is megnézni.

A harmadév egy része Budaörsre utazott, jómagam, Sándor Emőke Orsolya és Berei Zsolt Attila, Schneider Tibor tanár úr ral karöltve meglátogattuk a 10. alkalommal megrendezett Pri manima animációs filmfesztivált. Idén egy kis változás volt az alapkoncepcióban, így nem csak az elsőfilmesek tudták bemu tatni alkotásaikat, hanem az úgy nevezett Mester program kere tein belül voltak visszalátogató vendégek is. Mivel a Primani ma nemzetközi fesztivál, így Ausztráliából, Spanyolországból, Németországból is voltak fizikai formában résztvevők, de a filmek egyébként is a világ minden pontjáról érkeztek.

Négy erdélyi egyetemről voltak meghívott diákok, a Parciu mi Keresztény Egyetemről, A Kolozsvári Sapientiáról, a Bá bes-Bolyai Tudományegyetemről és persze a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről. A fesztiválon nagyon sok animációs filmet láttunk, nagyon különböző rajzolási stílusokban, ezeket kellett mi is a szakmai zsűri és a fesztivál többi résztvevője mellett értékeljük, és a mi szavazataink által határozták meg a közönségdíjazott filmeket három nagy kategóriában. Ezek a kategóriák az Elsőfilmes csoport, A Mester program csoport és a Gyermek film csoport, mindegyik kategória fantasztikus él mény volt.

A meghívott négy egyetem számára tartottak workshopot is, amin tizenkét személy vett részt. A témánk a rizográfia és a rizográfiás nyomtatás volt, alapjaiban kellett átgondolnunk a digitális és kézi rajzolást. Volt, akinek ez könnyen ment, mivel tudott rajzolni, vagy már használt ilyen technikát, de nekem, aki még a pálcikaembereknél jártam a kézi rajzolásban, és a digitális rajzban sem voltam a toppon, így egy kicsit nehéz volt.

B.Zs.A: A Primanima egy jó lehetőség volt számomra megta pasztalni, milyen is maga az animáció. Sok kisfilmet néztünk meg, de ez az esemény nem csak erről szólt számunkra. Lehető ségünk volt részt venni egy workshopon is, ahol a rizográfiáról tanultunk. Ennek köszönhetően kedvet kaptam a rajzoláshoz, és arra is, hogy animációt készítsek majd a jövőben. A fesztivál végén volt a díjátadó, ahol a tehetségesebbnél tehetségesebb embereket díjazták, és örömmel töltött el, amikor láthattam, hogy a nyertesek mennyire boldogok voltak, hiszen nagyon so kat dolgoztak ezeken a kisfilmeken.

Összességében egy fantasztikus élmény volt, és nagyon szeret nénk, ha a 2023-as Primanimára is el tudnánk jutni, de mind hárman egy filmmel szeretnénk részt venni rajta. Nagyon szé pen köszönjük az egyetemeknek a támogatást, Schneider Tibor tanár úrnak a kíséretet, a meghívást a Primanima fesztivál szer vezőinek, és Hu-Yang Kamillának is a workshopokat.

Kovács István média III.

Ami a kút vizét

Nem szeretek a kertben segíteni. Apa, ha megkér, nem mondhatok nemet, pedig a kertben mindig lesben áll, az ásó mentén biztos, hogy kifordul valami magamra emlékeztető. Ezek a töltényhüvelyek, például. Magukon hordják még a délutánt, jól ismerik még a konyhaasztalt, ahol próbálták szóra bírni őket. Egy régi körömolló letört szára apa földes ujjai közt forog, és vádol, amiért gyerekként se hittem, hogy kedves az a szakáll, ami így szúr. Most ásni kell, míg minden előkerül, míg minden kampósszöget elsorol a föld, pedig én tényleg nem akarom tudni, mi az, ami a kút vizét mérgezi.

Ma mindent ki fogok nevetni magamból, mert a kéz, amelyik csiklandozni akar, és amit évek óta közeledni látok, ideér.

Szilvay Máté rendezés m. II.

Fotó: Kovács István

Fotó: Molnár Csaba

Csinálni kell

Demokratikus színházi formák Magyarországon

Van egy vászontáskám a Közélet Iskolájától, amelyen az egyik kedvenc idézetem szerepel. „A demokrácia nem főnév, hanem ige. Csak akkor van, ha csináljuk!” Ez tökéletesen összefoglalja azt, amit a demokráciáról magam is gondo lok. Persze így, leírva, frappánsan hangzik a mondat, ezért könnyen meg is jegyezzük, a frappánssága mellett ugyanak kor magában rejti a demokrácia legnagyobb problémáját is: azt, hogy csinálni kell. Ez a csinálás pedig gyakran nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.

A demokrácia görög eredetű szó, jelentése népuralom, amely ben az alapvető hatalom gyakorlója: maga a nép. Ha ragasz kodunk a szó eredeti jelentéséhez, akkor ragaszkodnunk kell a meglévő hierarchiák lebontásához, ahhoz, hogy ott, ahol demokratikus elveket alkalmazunk, nincs alá-fölé rendeltségi viszony. A színház ugyanakkor nem demokratikus intézmény, színház és demokrácia nem járnak kéz a kézben egymással, hi szen a színház klasszikus értelemben hierarchikus építmény: az előadásnak van rendezője, a színháznak igazgatója, aki meg határozza az adott társulat és a színház profilját, és így tovább lefelé.

Ha körbenézünk a közoktatásban, szembetűnő, hogy bár – el vileg – demokráciában élünk, az alapvető működési mecha nizmusról mégsem esik sok szó az iskolapadban. Ma Magyar országon az ember egészen tizennyolc éves koráig alig vagy egyáltalán nem találkozik a demokrácia gondolatával, és nem is tanulja meg alkalmazni azt. (Most nem sorolom ide azokat az eseteket, amikor egy osztályközösségben szavazni kell va lamiről, például az osztálykirándulásról, mert ezek nem igazán komoly téttel bíró döntések.). Bár elvileg része a tanrendnek a társadalomismeret mint tantárgy, ez az esetek többségében nem plusz óraként jelenik meg, vagy szigorúan a történelmtanul mányok során kerül csak szóba;1 erre a hiányosságra szakmai berkekben már 2002-ben is felhívták a figyelmet.2 Szerencsére ma már számtalan olyan hely létezik, ahol az ember a demok ráciával kapcsolatos lemaradását valamelyest be tudja hozni, és a színházon belül is egyre nagyobb az igény olyan előadásokra, amelyek valamilyen módon tematizálni igyekeznek a demokrá cia legalapvetőbb működési egységeit. Jelen írásomban ezeket a demokráciát modellező, azzal játszó, annak ellentmondásai ra, nehézségeire rákérdező színházi formákat szeretném rövi den bemutatni. Külföldi kitekintést ezúttal nem teszek, egyrészt azért, mert a Magyarországon látható előadások nagy része is külföldi formákat importál, másrészt a hazai színházi élet is bő ségesen kínál ilyen jellegű produkciókat.

Ha a mélyére ásunk a témának, beláthatjuk, hogy a demokráci ának több olyan eleme van, amely színházi értelemben megra gadható és a közönség számára érdemben bemutatható. Fontos megjegyezni, hogy ezeknek az előadásoknak nem célja konkrét álláspontot a nézőkre erőltetni, csupán a demokráciát működ tető alapelveket bemutatni. Az előadások osztályozásakor négy kategóriát különböztetek meg, olyanokat, amelyekhez minden esetben hozzá tudok rendelni egy-egy színházi formát, illetve amelyek – véleményem szerint – a demokrácia alapvető mű ködéséhez elengedhetetlenek: 1.) problémák tematizálása, 2.) az érvek megfogalmazásának és ütköztetésének képessége, 3.) empátia a másik ember érzései és tettei iránt, 4.) lehetőség a döntéshozatalra. A hozott példák mindegyike a részvételi szín házon belül értelmezhető, hiszen ez az a műfaj, amely – jó eset ben – a színházon belül fórumhelyzetet tud teremteni, amikor a néző nem mint passzív befogadó van jelen, hanem résztvevő ként hatással lehet a színpadon zajló eseményekre.

A színházra már az ókori görögök is egyfajta fórumként tekin tettek: az előadások ürügyként szolgáltak arra, hogy a városok lakói társadalmi osztálytól függetlenül összegyűljenek, és is merős történeteket nézve a lehető legtermészetesebben reagál janak a látottakra. A görög politika a színházlátogatást évente egyszer mindenki számára kötelezővé is tette annak érdekében, hogy a társadalmi és morális konfliktusokat feldolgozó színda rabok erkölcsi tanításait mindenki megismerhesse és befogad hassa. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a magyar színház történetében példátlan módon a görög mintához való visszaté rés történt a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása kor, amikor is a hallgatók az intézmény tereit birtokba vették és hosszú órákon át zajló fórumaik helyszíneiként használták. Ehhez képest nehezen értelmezhető az egyetem később meg választott új rektora, Rátóti Zoltán nyilatkozata, amely szerint az Ódry Színpad „a történtek után már nem Thália felszentelt temploma”.3

Hiszen ezek a felszentelt templomok eredetileg valóban talál kozó- és fórumhelyszínként szolgáltak. Ezzel kapcsolatos el fogultságomnak tán oka lehet az is, hogy a Hallgatói Önkor mányzat vezetőjeként magam is aktív részese voltam ezeknek a fórumoknak.

Az általam felállított rendszerben az első pont a problémák tematizálásának képessége. Az erre használt egyik legalapve tőbb és mára egyik legfontosabbá vált részvételi színházi for ma a TIE (Theatre In Education). A terminus magyar fordítását

1 https://docplayer.hu/2213803-Tarsadalomismeret-hogyan-tanitsunk-az-uj-nat-szerint-nemzeti-kozszolgalati-es-tankonyv-kiado-zrt-kralik-tibor-fejleszto.html

2 https://epa.oszk.hu/00000/00035/00058/2002-03-ta-Csernyus-Tarsadalomismeret.html

3 https://magyarnemzet.hu/kultura/2021/02/nem-lesz-nemzeti-erzes-tanora

széles körű szakmai viták övezik a mai napig, a szaknyelvben hivatalosan színházi nevelési előadásként honosodott meg.4 A TIE röviden olyan előadást jelent, amelyben a résztvevők ál talában kisebb csoportokban, egyes – úgynevezett „nyitási” –pontokon meg-megállva az addig felvetett problémákra reflek tálnak, vitáznak, érvelnek, sőt, legtöbbször döntési helyzetbe is kerülnek. Az ilyen előadások általában valós morális dilem mákat vetnek föl, és gyakran nem is azok megoldása, sokkal inkább kitárgyalása a cél, az azokról való beszélgetés, az adott helyzetben felmerülő kérdések megfogalmazása. Vagyis az út a fontos, hogy eljussunk a problémák gyökeréig. Ma már számos TIE-t játszó társulat létezik az országban, a két legfontosabb az 1992-ben alapított Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, amely Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata,5 illetve a belőlük kivált alkotók által 1996-ban alapított KÁVA Kulturális Műhely.6 Mindkét csapat fő profilja olyan színházi nevelési előadások létrehozása, amelyek a részvételre építe nek, és ilyen értelemben demokráciára nevelnek. A Kerekasz tal zömmel gyerek- és ifjúsági előadásokat játszik,7 a KÁVA kínálatában viszont találunk felnőtteknek szóló előadásokat is (ilyen például a HOPParttal közösen alkotott Peer Gynt8), igaz, ezek már nem feltétlenül a TIE, hanem esetenként inkább a kö zösségi színház műfajába tartoznak.9

Szintén aktív részvételre építő színházi nevelési műfaj a vita színház. Ennek legfontosabb küldetése, hogy a résztvevőket vitára, érveik kulturált megfogalmazására és ütköztetésére sarkallja. Az alapformula ebben az esetben úgy néz ki, hogy a résztvevők egymással szemben ülnek, közösen megnéznek egy színházi jelenetet, amely valamilyen fontos társadalmi kérdést vet fel (itt elég széles a skála), majd kapnak egy provokatív, eldöntendő kérdést, amelyben állást kell foglalniuk. Előfordul, hogy egy-egy kérdés feltevésekor a társulatok civil szakértőt vonnak be a diskurzusba, aki képes a résztvevők döntését be folyásolni vagy árnyalni. A vitaszínháznak nem feladata megy győzni a résztvevőket, nem arra épül, hogy melyik oldalra helyezkednek többen, vagy végül kialakul-e bármilyen kon szenzus. A műfaj inkább teret kínál a találkozásra, párbeszé det generál, így nemcsak önmagában fontos, hanem a részvétel mellett az esemény utáni beszélgetés is értelmezhető tanulási folyamatként. A vitaszínház legaktuálisabb példája (újabban színházi „betétek” nélkül) az egyébként közéletileg elkötele zett Partizán YouTube-csatorna, amelyet Gulyás Márton hívott életre. A műsorstruktúrában 2021 októbere óta megtalálható a – Garai Judit dramaturg felelős szerkesztésében indult – Köz gyűlés elnevezésű formátum.10 E cikk írásáig öt adás készült el a legkülönbözőbb témákban: gyereknevelés, politikai kor rektség, szerhasználat és könnyűdrog-legalizáció, szegregált oktatás, határkerítés szükségessége. Az már ennyiből is leszűr

hető, hogy a lefedett témák kellően szélesek, a résztvevők pe dig vegyes tudással és tapasztalattal rendelkező állampolgárok. A vitaszínháznak nem az a célja, hogy bármit is lenyomjon a résztvevők torkán, vagy hogy a téma szakértőit összeugrassza, hanem az az alapállítása, hogy véleménye egy-egy témában bárkinek lehet, és egymás meghallgatása a kezdő lépés egy egészséges demokrácia működtetéséhez. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a hagyományos drámaadaptáci ós, kőszínházi formátum egyáltalán nem segíti egymás megér tését, árnyaljuk ezt a – talán általam is sugallt – ítéletet. Pusz tán arról van szó, hogy az itt tárgyalt műfajok amellett, hogy színházi szempontból is értelmezhető alkotásokat fednek, a részvételi formával tágítani tudják a színjátszás alapvető kere teit. Nem részvételi drámaelőadásokban a néző számtalanszor igényli egy szituációban az alacsonyabb státuszban lévő sze replőtől, hogy aktívabban cselekedjen – drukkol neki, empátiát táplál iránta, együttérez vele, és gyakran elgondolkodik azon, hogy ő vajon mit tenne az adott szereplő helyében: merre te relné a cselekményt, milyen döntéseket hozna, amelyekkel se gíthetné a boldogulását. Tehát képzeletben, de részesévé válik a színpadi történetnek. Erre a nézői élményre játszik rá, és ezt használja ki a fórumszínház műfaja. Az ilyen előadások első felében egy jelenetet nézünk, amely általában az igazságtalan ságról, a társadalmi hierarchiákról, elnyomásról és a hatalmi mechanizmusokról szól, majd pedig nézőből cselekvő résztve vővé válunk, és lehetőségünk van az elnyomást elszenvedő ka rakter oldalán belépni az előadásba, és megkísérelni a szereplő életét, mondatait, döntéseit megváltoztatni, hogy az kitörhes sen a kiszolgáltatott helyzetből. Egy-egy szituációt többször is újrajátszhatunk, többféle verziót kipróbálhatunk az események alakítására. Mivel a demokráciának alapja a közös tudás mellett az egymás iránti felelősségvállalás és empátia, így ez a műfaj elsődlegesen ezzel játszik. A fórumszínház képes modellezni a kiszolgáltatottság élményét, és így szolidaritást ébreszteni a résztvevőkben. Hiszen kellő tudás vagy érintettség hiányában a beleérzés képessége nem elvárható. A műfaj megteremtője Augusto Boal, aki az elnyomottak színházában használta ezt az elemet először, az előadások többnyire az általa kidolgozott módszertant követik az interaktív részeknél. Magyarországon számos kísérlet és műfaji kombináció nyomán többféle változat ismert, de a kiindulás mindig a fentebb leírt alaphelyzet.11

Egy másik részvételi formátum a színházi társasjáték. Ennek szintén sokféle, elméleti szempontból gazdagon feldolgozott változata létezik világszerte, de Bass László és Fábián Gábor, valamint a Mentőcsónak Egység nevéhez saját, kifejezetten magyar „szabadalom” is kapcsolódik. A keret igen egyszerű: egy társasjáték „elevenedik meg” a színpadon, az abban felkí

4 https://www.szinhazineveles.hu/tudastar/komplex-szinhazi-nevelesi-eloadas-tie-eloadas/

https://kerekasztalszinhaz.hu/rolunk

6 https://www.szinhazineveles.hu/szervezet/kava-kulturalis-muhely/; https://kultura.hu/25-eves-a-kava-kulturalis-muhely/

http://kerekasztalszinhaz.hu/eloadas/

https://kavaszinhaz.hu/peer-gynt/

https://kavaszinhaz.hu/felnott-eloadasok/

A Közgyűlés adásai az alábbi linken elérhetőek: https://www.youtube.com/playlist?list=PLiQ1IThs1NNN-OBFKvLUH5GfHI4UlE0S4

nált döntési helyzeteket és a döntések következményeit látjuk egy-egy jelenet erejéig magunk előtt. Ha tehát a demokratikus alapvetéseket nézzük, ez a műfaj a döntéshozás képességét he lyezi fókuszba. A néző itt is aktív részese az előadásnak, a fen tiekhez képest viszont azzal a plusszal, hogy itt van tétje a dön tésnek, hiszen valamelyik csapat a végén győzni fog (vagy ha a részvevők nem oszlanak csapatokra, akkor együtt nyernek vagy éppen veszítenek). Itt már az edukációs cél is kézzelfogható, hi szen az adott témában jártas szakértő segíti a játékosokat olyan információkkal, amelyek befolyásolhatják a mérlegelésüket. A döntéseket általában gyorsan, egy-egy pillanatnyi helyzetben kell meghozni, de azok a teljes további játékra hatással van nak: ahogy egy asztali társasjátékban nagyon fontos a straté giai gondolkodás, úgy a színházi társasjátékban is fontos elem az érzelmeink mellett a hosszú távú taktikázás. Ugyanakkor, bár elsőre könnyed szórakozásnak tűnhet, a játék súlyos dön tésekre késztethet minket, az előadásokban valóban morálisan szélsőséges felvetések fordulnak elő. A színházi társasjátékok nagy részét ma Magyarországon a Szputnyik Hajózási Társa ság „gyermekeként” alakult, fentebb már említett Mentőcsónak Egység hozza létre: egyik legismertebb előadásuk a Szociopoly, amelyet a Bass László szociológus által tervezett azonos című társasjátékból fejlesztett és talált ki Fábián Gábor. A műfajte remtő előadás, amely hátrányos helyzetű, szegénységben élő emberek sorsát dolgozza fel, már túl van a kétszázadik alkal mon. A játékban a résztvevők egy-egy családot irányítanak csa patokban, a cél pedig az, hogy túléljenek egyetlen hónapot. Bár a feladat nem tűnik nagyon nehéznek, az út kínkeserves. A játék szociológiai alapokon modellezi a valóságot, valós helyzetek ből dolgozik. Egyes döntések meghozatala előtt egy-egy rövid jelenetet látunk színészek előadásában, illetve a felkért szakértő beszél a valós körülményekről. A Szociopoly kritikai fogadta tását tekintve is sikeres előadás, az elmúlt években számtalan díjat nyert, a közelmúltban az akkor még létező Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán szakdolgozat is született már róla, illetve speciális, más előadásokra is hatást gyakorló eredeti formátumáról.12 A Mentőcsónak másik pro jektje a hajléktalanságot tematizáló Cím nélkül, amelyet Boross Martin rendezett, és amely jelenleg az Örkény Színházban fut.

A formula itt is hasonló, csak ezúttal a résztvevők nem családo kat irányítanak, hanem egy hajléktalan ember életét kell minél könnyebbé tenniük a döntéseikkel. Szintén a műfaj képviselője volt (sorban a második) a Migration Aid – Menekülj okosan! című előadás, ezt azonban néhány alkalom után levették mű sorról.

Két olyan projektben, amely a demokrácia modellezését tűzte ki céljául, magam is részt vettem. Az egyiket még az egyetemi évek alatt hoztuk létre három osztály- és egy szaktársammal, a címe Demokratikus játszótér, és tulajdonképpen egy interak tív parlamentszimulátorról van szó. Bár klasszikus értelemben véve ez nem színházi előadás, inkább drámapedagógiai foglal kozás, számtalan elemet felhasználtunk benne a fenti műfajok

elemeiből. A háromórás együttlét alaptörténete szerint válság ban van a képviseleti demokrácia, ezért a résztvevők egy, a nép tagjai közül összesorsolt Civil Parlament tagjai, akiknek az adott napon különböző értékek mentén pártokat kell létrehoz niuk, és a választójogi törvényről vitázniuk. A foglalkozáson a legkülönbözőbb munkaformákat használjuk, de legfontosabb célunk a vitakultúra fejlesztése mellett, hogy a demokratikus működések alapvetéseire és az értékalapú politizálásra ösztö nözzük a résztvevőket. A játék első fele mindig a kreatív alko tásról szól: pártalapítás logóval, névvel, az értékek megfogal mazásával, bemutatkozás egymásnak, mottó kitalálása, majd a második részben törvényjavaslatot kell benyújtani, azt megvi tatni, végül pedig következik a szavazás. A játék megalkotása során fontos volt, hogy egyszerű, közérthető módon tudjunk valós helyzetet modellezni, így például a vitaszekcióban van házelnök, jegyző, szóvivő, időkeretek, szókérés stb. – pont, mint egy valós parlamenti helyzetben.

A másik kapcsolódó projekt, amelyben volt szerencsém részt venni, a diplomamunkámként is készült ProTest – Útmutató a forradalomhoz című színházi társasjáték, amelyet 2021-től az Örkény István Színház fogadott be. A szabályrendszer illeszke dik a korábban ismertetett színházi társasjátékokéhoz: az előa dásba bevontunk szakértőt, és a résztvevők egy nagy csapatot alkotva rapid döntéseken keresztül tudják befolyásolni a szín padon zajló eseményeket. Az előadás létrehozásakor személyes élményekből táplálkoztunk: egy hibrid rezsim működése ellen fellépő csoport munkájába kínálunk rajta keresztül betekintést.

Fontos megemlíteni még néhány olyan kísérletet, amelyek bár nem sorolhatóak egyik műfajba sem, mégis kielégíthetik a de mokrácia megismerésére irányuló törekvéseinket. A Közélet Iskolája által kiadott Szerveződj! című társasjáték13 például az érdekvédelem fontosságát és lépéseit tematizálja. Igaz, nem használ színházi eszközöket, de képes a részvétel élményét megteremteni a témában szakértő játékmesterek bevonásával, akik saját konkrét tapasztalataikról beszélnek, és a játékban felmerülő helyzeteket közösen értelmezik a játékosokkal. A Freeszfe Egyesület Személyes színház elnevezésű 120 órás fel nőttképzésén is született egy olyan vizsgaanyag, amely szintén alkalmas a demokrácia modellezésére: Villant Bálint A nép el lensége című előadás kapcsán tervezett narratív kalandjátékot, amelyben a hatalom képviselőjét és a közembert is irányíthat juk, a cél pedig minél nagyobb támogatás megszerzése. Ez a já ték, továbbdolgozott formában az idei évad végén kipróbálható lesz a MU Színházban.

A demokrácia ma rendkívül rossz állapotban van. A politikai helyzet nagyon feszült, a felállást sokszor érezhetjük egyolda lúnak. A demokratikus eszközök megismerése és használatának elsajátítása nemcsak társadalmi, de egyéni szinten is, az élet számos területén segíthetne az önrendelkezésben, amikor saját véleményünk mellett kell kiállnunk, vagy komoly döntéseket kell hoznunk.

11 Az Elnyomottak színházáról (Theatre of the Opressed) bővebben a Sajátszínház oldalán lehet olvasni egy kiváló magyar nyelvű összefoglalót: http://www.sajat szinhaz.org/glossary/elnyomottak-szinhaza/ . Bővebben a fórumszínházról, illetve az Elnyomottak színházának egyéb formáiról az alábbi írást ajánlom: http://www. temittennel.hu/forumsz.html

12 https://csernaimihaly.files.wordpress.com/2022/02/szinhaz-es-tarsasjatek-szakdolgozat.pdf

A színháznak és úgy általában a művészeteknek – mert tük röt tartanak – kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy fel térképezzék és hangosan megfogalmazzák egy társadalom problémáit. A részvételi színház, többek között az ismertetett formákon keresztül, szintet lép ebben, mert nemcsak tematizál, nemcsak megmutat, nemcsak egy rendező világlátását artiku lálja, hanem közös gondolkodásra hív, párbeszédet generál, és a közösség minden tagjának saját olvasatát képes kihangosítani, ezzel pedig képes megtanítani is a résztvevőknek, hogy mit is jelent a demokrácia, milyen alapelemei vannak, és ezeket ho gyan lehet és érdemes használni. Egy társadalom, amely képes a párbeszédre, hosszú távon képes lesz az önvizsgálatra is, és ezen keresztül fejlődni tud, összefogni, saját energiáit ügyek szolgálatába állítani, ez a fejlődés pedig, ezt ki merem jelenteni, fennmaradásának egyik záloga lehet a jövőben. A fentebb is mertetett színházi formák és események, bár önmagukban nem feltétlenül tudják ellátni ezeket a fontos feladatokat, előszobái annak a munkának, amelynek a végén egy sokkal nyitottabb, szabadabb és összességében demokratikus társadalomban élhe tünk.

Csernai Mihály drámaírás m. II.

Eredeti megjelenés: Színház 2022/05.

http://kozeletiskolaja.hu/post/szervezodj-erdekvedelmi-tarsasjatek/

A játék eseményének Facebook-linkje: https://fb.me/e/3f8vpEPsg (Villant Bálint: A nép ellensége – társasjáték (a hatalomért))

Amit tartogass jövő nyárra

Nem így terveztem, de a nyár kiszámíthatatlan, önmagát éltető lehetőségei működésbe léptek. Június huszonnegyedikén, az utolsó vizsgám után nem akartam Kisvárdára, egyáltalán bár milyen színházfesztiválra menni. Húzni akartam a napokat, késlekedtem a jegyvásárlással. Volt itt már elég színház – nem, ezt nem gondoltam, de a szünet szükségességét égetően érez tem, feloldozást keresve az egyetemi életem alól. A megköny nyebbülést – szerényen kijelentem, a megoldást – maga a szín ház hozta meg. Előadásdömping, agytágítás, külsős és belsős beszélgetések, a nyár legnagyobb színházélménye és a minden hol formálódó közösségélmény. Megérte színházfesztiválozni. Ennyit a szubjektív bevezetőmről. Tehát itt van három színházi fesztivál, ami nem a ‘Katlan, ahol én jártam, amit én ajánlok (több okból kifolyólag) Nektek. Kezdem a legkettősebb él ménnyel:

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Egy lecke, ami után összetettebben látom a magyar színházi palettát. Kisvárdára nagyon sok perifériára szorult produkció jut el. Ami nem Budapest. Az igazán meglepő, hogy főként azok a kicsi színházak akarnak foglalkozni edukációval, kul túrateremtéssel, akikről legtöbb esetben azt se tudjuk, hogy honnan jönnek. Nem csak operettetet és klasszikus vígjátékot akarnak műsorra vinni. Lehet rajtuk háborogni az utolsó sorok ban, mondván: ilyen rosszat még nem láttam, nem értem, mit látok stb… De mindaz, ami a kisvárdai fesztiválon hét nap alatt a színpadon történik, annak a bizonyítéka, hogy a tanulásra való hajlandóság létezik, hogy a számomra nehezen értékelhető munkák nem csak az együgyű szórakoztatás jegyében szület nek. Túl egyetemes tanulságnak tűnik így leírva. De kicsit tágí tani kell a nézőpontunkat, hogy észrevehetővé váljon Kisvárda tanulsága.

Ez volt a legjobb előadás, amit láttam Kisvárdán: Koszto lányi Dezső Színház, Szabadka: Az utolsó kislányok. Kompro misszummentes kijelentés. A nyár és az év második helyezettje. Habár Kisvárdán sok előadás a többiekhez mérve tudott csak lekötni, Az utolsó kislányok önmagában állja meg a helyét ko runkban, társadalmunkban.

Így tudsz eljutni a hónapvégi sörpénzből: Kisvárdán, ha workshopra jelentkezel, ingyenesen biztosítanak szállást, napi étkezést és akár strandbelépőt is (nem pontosan tudni, miért, de kedves figyelmesség). A workshop valójában egy rövid és enyhén szakmai beszélgetés a megnézett produkciókról.

Thealter

Egy reális szakmai fórum. A Thealter a független produkciók nyári szemléje, egy helyen láthatod a befutott alternatív társula tok legújabb produkcióit, de a teljesen pályakezdők ígéretessége is felmérhető ezen a fesztiválon. A Thealter az egyik legkisebb költségvetésből működő fesztivál, ami állandó nehézségek kel jár. Ez a fesztivál nem tud életet lehelni Szegedbe vagy a régi zsinagóga színpadára, udvarterére. Szerényen megült ün nepség, ahhoz képest, amit felmutat. Számomra nagyban szól a nézővé válás gyakorlatáról. A napi öt-hat előadás látszólag tarthatatlan tempó, elbóbiskolni a nézőtéren a napi rutin része, mégis fókuszálnod kell a jelenlétedet: a látottakat viszonyítod egymáshoz, de meg kell tanulnod önálló munkákként is kezelni őket. A Thealtert viszont nem csak nézőként lehet élvezni, az egyetemi produkcióknak is helyet ad a fesztivál. Mivel jelent kezés alapján válogatják az előadásokat, ezért bármilyen vizs ga- vagy egyéni kezdeményezésű MME-projekt is bejuthat a programba. Jó ugródeszka lehet ez a diákok számára, fontos helyszíne annak, hogy bekerülhess a magyar vérkeringésbe.

Az utolsó kislányok

Nagymamával álmodtam

Ez volt a legjobb előadás, amit láttam Thealteren: Göndör László – Katona Éva és a Bíborszalon bemutatja: Nagymamá val álmondtam. Nehezen találunk érvényes, újszerű és figyel met fenntartó színházat napjainkban. Mondhatnánk, hogy mo nodráma, de ez az előadás túllép a műfaj keretein. Performatív és experimentális: munkafolyamatában egyedülálló, történet mesélése személyes és önreflektív. Göndör László önmaga áll a színpadon, és ez most sokkal érdekesebb, mintha valakit be széltetne. Az első helyezettem.

Így tudsz eljutni a vakációs fizuból: A Thealter minden év ben keres a fesztivál blogjához írókat. Rövid motivációs levél lel jelentkezhetsz, ha bejutottál a blogíró csapatba, ingyenes és kedvezményes jegyeket kapsz az előadásokra, szállást és napi egyszeri étkezést.

dráMA – Kortárs színházi találkozó

Egy erdélyi fesztivál. A dráMa célja az új formák keresése, a kortárs produkciók felkutatása. A felsoroltak közül ez a legösz szetettebben felépített fesztivál. Hét napban workshopok, előa dások, interjúbeszélgetések olyan alkotókkal, akikre érdemes figyelni, koncertek és egy kerekasztal-beszélgetés. Mikrofesz tivál, a kapcsolódás terepe. Bebizonyosodott, hogy az udvar helyi színház páratlan vendéglátó: nyitottság és közvetlenség jellemezte a hangulatot. Emberileg is fontos tapasztalat. Talán egy összetartozás-élményt erősített meg bennem, elfeledtet ve a versenyszellemet. Több görcsmentes találkozásra lenne szüksége a szakmának. Az udvarhelyi fesztiválon azt láttam, hogy résztvevők és fellépők egyaránt élvezték, amit csináltak.

A workshopokon az udvarhelyi színészek mellett külsősök is részt vehettek, ami ismét egy újfajta találkozásra ad okot, mu tat példát. Idén az előadások kizárólag Erdélyből érkeztek, az „új formák kellenek” jelszava alatt. Bár azt gondolom, ennek a felhívásnak kevés előadás tudott megfelelni, ez nem a dráMA felelőssége, sőt jó felszólítás lehetne környékünk színházainak: még több új forma kellene!

Ez volt a legjobb előadás, amit láttam a dráMÁn: Schnei der-Lőnhárt Csenge: Playdate. Interaktív és meditatív. Fizikai értelemben itt nincs sem néző, sem előadó. Nehezen megfogha tó, hogyan születik meg ez a produkció, és mi benne a színház. Határterület: nem baj, ha vitát generál, pont erre van szükség. Nekem arra bizonyíték, hogy a színház önnön gondolataink és érzéseink szüleménye, egy belső folyamat.

Így tudsz eljutni a nyár utolsó centjeiből: Mint említettem, a fesztivál worshopjain külsősök is részt vehetnek, ha oda be jutsz, minden előadásra ingyen ülhetsz be, és teljes ellátásban lesz részed.

Így telt nyaram. Így teljen nyaratok!

Kósa-Szigety Zsófia teatrológia II.

Playdate

ESSZÉ

A zsidó és a mór

Több tanulmány is foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy Shakes peare művei, különösen A velencei kalmár és az Othello, anti szemiták, illetve rasszisták-e, előadhatóak-e módosítás nélkül a mai színpadokon. E problémakörhöz kapcsolódva a követke zőkben a másság, a kirekesztés, a kívülállóság témájával szeret nék foglalkozni a két drámában.

Először vizsgáljuk meg Shylock karakterét A velencei kalmár ban. A fő konfliktus a pénz körül alakul ki, az antiszemita meg nyilvánulások alapját is gyakran ez adja. Hogy megérthessük az alaphelyzetet, érdemes foglalkoznunk a történelmi kontext ussal. A 16. századi Európában keresztények nem adhattak egy másnak kölcsönt kamatra, ha mégis megtették, kiközösíthették őket az egyházból. Megelőlegezett pénzre azonban szükségük volt az embereknek, még a tehetősebbeknek is, így erre vala milyen megoldást kellett találni. Kapóra jöttek azok, akik eleve nem voltak tagjai a keresztény egyháznak, tehát a zsidók vagy a mohamedánok. Ők legálisan adhattak pénzt kamatra a keresz tényeknek.

Shylock első megjelenésekor a drámában Bassanio kölcsönt kér tőle, Antonio lesz a kezese. Shylock elfogadja az ajánlatot, ám késedelem esetére a következő feltételt szabja: „ha nem fi zeti vissza pontosan / az ott megjelölt napon és helyen, / akkor én késedelmi díj gyanánt / az ön szép húsából egy fél kilót / kivághassak, testének általam / szabadon választott területén.” (I/3). Antonio biztos benne, hogy vissza fogják tudni adni a pénzt, így belemegy az üzletbe.

A jelenetből kiderül, hogy Antonio mélyen elítéli Shylockot, mert abból keresi a kenyerét, hogy pénzt ad kölcsön más embe reknek, Shylock pedig azért haragszik Antonióra, mert kamat nélkül szokott kölcsönadni, így lenyomva a kamatszintet Ve lencében. Fontos látnunk a fentebb leírtakat, mert így jobban megérthetjük Shylockot: ő ebből él, hogy pénzt ad kölcsön, nem nagyon van más lehetősége, de a keresztény világnak is szüksége van rá. Az egész korabeli keresztény–zsidó kapcso lat jelképesen ott van ebben a jelenetben: gyűlölködnek, pedig egyértelműen szükségük van egymásra, de nem tudják megér teni a másik helyzetét.

Érdemes megvizsgálni a jelenetet abból a szempontból is, hogy milyen képet fest mindez a szereplőkről. Shylockban termé szetesen ott van a sértettség, a gyűlölet is („Gyűlölöm, mert keresztény”, I/3). Mogorva, nem fogadja el az ebédmeghívást, látszólag csak az üzlet érdekli. Mégis különös az Antonióval való kapcsolata. „Antonio nagyon jó ember” (I/3) – állítja, majd gyorsan szabadkozik, hogy ő csak arra gondolt, kezes nek jó lesz (négyszer mondja, hogy „nem” – minthogy nem

úgy értette). Azt, hogy kamatmentes kölcsönt osztogat, „ostoba jószívűségének” rója fel, tehát ezt sem egyszerűen gyűlöletből fogalmazza meg, hanem megmagyarázza Antonio álláspontját. Aztán ahogy sorolja a személye ellen az érveket, mintha saját magát győzködné, hogy miért kell őt utálnia. Antonio nem tud ja elfogadni azt a szakmát, amely a pénzből csinál még több pénzt, ezért láthatóan lenézi a zsidókat, sőt mint kiderül, időn ként le is köpködi, megszólja Shylockot mások előtt. Megíté lésben fontos az is, hogy nem a saját anyagi ügyeit intézi, ha nem a barátjáét, ami eleve pozitív fényben tünteti fel az alakját. Ő maga nem folyamodna ilyen kölcsönért, ráadásul attól, akit előző nap még leköpött, de most a barátjáról van szó.

A fentiekből kiderül, hogy Shylock nem mondható teljes mér tékben kívülállónak Velencében. Valamilyen szinten része a tár sadalomnak, hiszen olyan pozícióban van, amire szükség van, és amiben többnyire jól is tud működni. Mondhatni beilleszke dett, de közben tudatos elszigeteltségben él. Talán ezzel is védi magát, hogy ő nem akar a barátkozni, így nem kell csalódnia azért, hogy a keresztények meg vele nem akarnak.

Ezzel szemben Othello megpróbál beilleszkedni a velencei tár sadalomba, ám ez csak részben sikerül neki. Felveszi a keresz tény vallást, elveszi Desdemonát, egy magas rangú férfi lányát. Ő maga is rangos személy, említi is, hogy királyi vérből szár mazik, illetve hogy sokat tett már az államért. Mégis, állandóan a bőrszíne miatt kap sértéseket.

Othello esetében érdemes a „mór” szó jelentésével foglalkoz nunk. Mit értünk ez alatt pontosan? Márton László többnyire négernek fordítja, alcímként is ezt használja: Velence négere Ez azonban nem egészen pontos. A WikiSzotar.hu így fogal maz: „Afrika északi partján lakó mohamedán nép”. Ami a vallás szempontjából kifejezetten fontos, hiszen Othello mint hadvezér éppen a törökkel kerül szembe, és a darab vége felé mintha meg is hasonulna magával: „most mégis annyi könnyet ejt, / amennyi gyógyító gyanta dől az arab mirhafából. / Írd le mindezt, s mellesleg írd meg azt is, / hogy egyszer Aleppóban összevert / egy gyűlölködő turbános török / egy velenceit, és szidta Velencét; / torkon ragadtam a körülmetélt / kutyát, s leszúrtam – így. (Ledöfi magát.)” (V/2). Először egy arab mir hafához hasonlítja magát. Majd azt mondja: amint ő leszúrt egy törököt velenceiként, úgy szúrja most le saját magát. Mintha azt látnánk, hogy beismeri, nem sikerült igazán velenceivé válnia, így le kell szúrnia saját magát velenceiként, hogy meghaljon a mohamedán része.1

1 Stephen Greenblatt értelmezése alapján. Lásd: Othello’: The Moor’s Story with Stephen Greenblatt – https://www.youtube.com/watch?v=y8bmyWpnlao

Shakespeare mindkét drámája esetében visszatérő elem – azon kívül, hogy rendszeresen állati jelzőket vagy állatneveket ag gatnak rájuk –, hogy nem a nevükön emlegetik Shylockot és Othellót, hanem mint „a zsidó” vagy „a mór” (illetve „a néger” Márton fordításában). Egyrészt ez folyamatosan hangsúlyozza kívülállóságukat, származásukat, másrészt a többi szereplő így nem (teljes értékű) emberként gondol rájuk, mint akivel szemé lyes, egyenrangú kapcsolata lehetne. A rasszizmus jelenségé nél gyakran megfigyelhető, hogy csak akkor tud működni, ha távolságot tartunk az adott kultúrától/népcsoporttól, a benső séges, személyes kapcsolat ugyanis egyértelművé tenné, hogy ugyanannyira emberek ők is, mint mi. Ezzel szemben Shylock ra még a saját szolgája sem egyszerűen úgy hivatkozik, mint „gazdám”, hanem mint „gazdám, a zsidó”.

Az Othellóban izgalmas, hogy a feleségek helyzete is körvona lazódik, ők pedig, ha más szempontból is, de legalább annyira meg nem értettek és kirekesztettek, mint Othello. Őket sem ve szik igazán emberszámba. Ezekben az időkben a nők hasonló társadalmi elnyomástól szenvedtek, mint az „idegenek”. A ve lencei kalmár egyik leghíresebb monológja, amit Shylock mond el: „A / zsidóknak nincs szemük? A zsidóknak nincs kezük, testrészeik, / végtagjaik, érzékeik, vágyaik, érzelmeik? Az étel minket is táplál, a / fegyver minket is megsebesít, ugyanattól betegszünk meg és / ugyanattól gyógyulunk, ugyanúgy fázunk télen és izzadunk nyáron, / mint a keresztények! Ha megszúr tok, vajon nem vérzünk? Ha / csiklandoztok, nem nevetünk? Ha megmérgeztek, nem halunk / bele?! És ha meggyaláztok, ne álljunk bosszút? Ha minden másban / olyanok vagyunk, mint ti, akkor ebben is olyanok leszünk. Ha egy / zsidó megsért egy keresztényt, mi a nemes válasz? Bosszú. Ha egy / keresztény megsért egy zsidót, hogyan tűrje? A keresztény példa / alapján, bosszúval! A gonoszságot, amit tőletek tanulok, én / lemáso lom, sőt ha módom van rá, a tanultakat tovább is fejlesztem!” (III/1). Ez az a pár mondat, ami a leginkább felébresztheti ben nünk a szimpátiát Shylock felé. Érdekes, ahogy megmagyaráz za a rasszizmus értelmetlenségét, mégis arra következtetésre jut, hogy a bosszút tovább kell vinnie. Ugyanakkor ettől válik emberivé, ettől nem érezzük túl didaktikusnak. Az Othellóban izgalmas módon nem a címszereplőtől hangzik el egy ehhez hasonló monológ, hanem Jágó feleségétől, Emiliától, aki a fe leségek sorsáról beszél, implicite rámutatva a nők és idegenek elnyomása közti párhuzamra: „Tanulják meg a férjek, / hogy feleségük is érez, akár ők: / lát, szagol, ízlel, mint a férfiak. Ők miért cserélnek más nőkre minket? / Sportból? Igen. És kéj vágyból? Igen. / Gyarlóságból, gyöngeségből? Igen. / Nekünk nem jár sport? A kéjt nem szeretjük? / Bennünk nincs gyarlóság és gyengeség? / Vagy bánjanak velünk jól, vagy vegyék / tudo másul, hogy hibáink az ő / hibáikat követik pontosan!” (IV/3). Tehát Shylockhoz nagyon hasonlóan érvel itt Emília: vegyék őket is emberszámba.

A végkicsengés összeköti a két művet: Othellónak meg kell ölnie magában a mórt, így persze saját magát is, Shylocknak pedig le kell mondani zsidóságáról, és felvennie a keresztény vallást, amit a velencei közösség részéről egyfajta szimboli kus gyilkosságként értelmezhetünk. Mindez azt üzenheti, hogy a kívülállóság – az akkori társadalmon belül legalábbis – egy

még nem megoldható probléma. Nem lehet feloldani, csak a kényszer vagy a halál zárhatja le ezeket az ügyeket.

Dögei Mátyás teatrológia II.

Felhasznált irodalom: W. Shakespeare: A velencei kalmár. In Shakespeare drámák III., Nádasdy Ádám fordításai. Magvető Könyvkiadó, Buda pest, 2018.

W. Shakespeare: Othello. Ford. Márton László, Színház, drá mamelléklet, 2009/december. Elérhető: http://szinhaz.net/ wp-content/uploads/pdf/drama/2009_12_drama.pdf Szabó-Székely Ármin: Néger, zsidó, vagy amit akartok. Szín ház, 2019/3.

Krausz Katalin: Az antiszemitizmus tragikus komédiája: Shakespeare: A velencei kalmár. Iskolakultúra, 2000/10.

Üzenetek a másvilágból

Shakespeare drámáiban gyakran megjelenik egy mágikus, föl döntúli dimenzió, melynek szereplői dramaturgiai szempont ból kulcsfontosságú jelentőséggel bírnak. Ebből a homályos, varázslattal telített dimenzióból érkeznek azok az üzenetek, amelyek kiváltanak egy bizonyos cselekvéssorozatot. Ebből kifolyólag úgy is tekinthetünk erre a dimenzióra és a benne élő szereplőkre, mint egyes Shakespeare-szövegek motorjára. Elemzésemben a Macbethet és a Hamletet szeretném megvizs gálni annak tükrében, hogy ezekben milyen dramaturgi funkci ót töltenek be a misztikus világ alakjai, valamint milyen hason lóságok és különbségek vannak a Szellem és a boszorkányok tragédiában elfoglalt helye között.

Elsőként a dramaturgiai funkciót vizsgálom. A Hamlet esetében az alapszituáció egy bizonytalan politikai és magánéleti hely zet. Tragikus körülmények között meghalt a király, és helyét testvére, Claudius foglalta el, akit még korántsem övez akkor bizalom, mint elődjét. A belső bizonytalansághoz hozzáadódik egy külső tényező is: a norvégok fenyegetése. Ami a magánéle ti szálat illeti, Hamlet bizonytalansága apja elvesztéséből és anyja túl gyors újraházasodásából fakad. Mind politikai, mind magánéleti téren a fennálló rendet képviselő (és biztosító) sze mély elvesztéséről van szó, ami óhatatlanul kaotikus állapotot idéz elő az országban és Hamlet életében. A Szellem ebben a bizonytalan helyzetben jelenik meg. Shakespeare tulajdonkép pen már a dráma elején sejteti a Dániában uralkodó állapot ins tabilitását, hiszen a Szellem már az első jelenetben feltűnik, sőt, Horatio és Bernardo szavaiból arról is tudomást szerzünk, hogy a meghalt király alakját öltötte magára. A baljós hangulat így a kezdetektől megszületik. A feszültség növekszik, a Szellem az első felvonás negyedik színében Hamlet számára is megmutatja magát, és a herceg addig lappangó gyanúját – hogy nagybátyja törvénytelenül került a trónra – szavai által felerősíti. Innentől kezdve a dráma ritmusa felgyorsul, és ahogy Hamlet eljut a cse lekvésig, ez a tempó egyre inkább fokozódik.

A Macbeth esetében egészen eltérő folyamatról van szó. Annak ellenére, hogy a mű egy háborús helyzettel indít, melyben az első replikákat tekintve még kérdéses a királyi had győzelme, a kétely már a második jelenetben eloszlik Ross thán érkezése után, aki hírt hoz a diadalról. Egyszóval itt az alapszituáció egy győztes csata utáni állapot. Az uralkodót, Duncant jó királynak tarják, s bár a háborús előzmény sejtet némi felfokozottságot, valamint rámutat a hatalmi viszonyok változó jellegére, mégis egy biztos és kiegyensúlyozott helyzet, amit Shakespeare a drá ma elején felvázol, hiszen a Hamlettel ellentétben itt egy erős és győztes vezetőről beszélhetünk. Mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy akárcsak a Hamletben, a misztikus szereplők már az első jelenetben színre lépnek. A Macbeth egy rövid jele

nettel indít, amiben a Boszorkányok megbeszélik, hol s mikor találkozzanak, de céljukra nem derül fény. Azonban kétértelmű szavaikban felsejlik a bizonytalanság: „Mikor a vész elviharz: / S vesztve s nyerve lész a harcz” (I/1). Ez nem változtat azon, hogy míg Hamlet már a dráma elején válságos lelkiállapotban van, és így találkozik a Szellemmel, Macbeth mint magabiz tos hős kerül szembe a boszorkányokkal és hallja meg azokat a jóslatokat, melyek összezavarják addig szilárd identitását és elültetik benne azt a bizonytalanságot, amiből későbbi cseleke detei – Duncan, majd Banquo meggyilkolása, Macduff család jának a kiirtása – fakadnak. Ebben az értelemben a két szereplő útja mintha egymás negatívja lenne: Hamlet egy bizonytalan állapotból jut a Szellem által egyfajta bizonyosságra, ami cse lekvésre sarkallja őt, míg Macbeth egy szilárd állapotból kerül a boszorkányok által olyan bizonytalanságba, ami motorja lesz tetteinek. Míg Hamlet a „kizökkent időt” kénytelen helyreállí tani, addig Macbeth épp ellenkezőleg tesz: kizökkenti az időt addigi jól működő forgásából. Mindkét esetben közös, hogy a cselekvéseket kiváltó üzenet vagy jóslat a már említett miszti kus dimenzióból érkezik, és a végkifejlet is nagyon hasonló: Dániában és Skóciában is egymást mészárolják le a szereplők, végül egy kívülről érkező hatalom – Fortinbras, Malcolm – lesz az, ami újra rendet teremt a régi ország romjain.

A második szempont, amire kitérnék, az üzenetek, valamint a mágikus dimenzió szereplőinek kétséges mivolta, kétértelmű sége és az ebből fakadó drámai feszültség. Bár fentebb azt ál lítottam, hogy a Szellem üzenete eljuttatja Hamletet egyfajta bizonyosságig, fontos hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a Szellem alátámasztja gyanúját, és látszatra igazat mond, ki létét illetően számos kérdés merül fel, ami egy újfajta bizony talanságot eredményez. Bernáth András elemzésében szintén kifejti, több más értelmezésre (Prosser és Hibbard) támaszkod va, hogy a Szellem lénye valóban nagyon kétséges: „A gonosz szellem tehát mondhat igazat is, hogy félrevezesse az áldozatát; az, hogy bizonyos kérdésekben igaza van, még nem igazolja őt minden tekintetben” (Bernáth, 35). Hamlet is kételkedik a láto más megbízhatóságában, mégis azáltal, hogy apja alakját ölti magára, Hamlet lelkének és az őt nyomasztó kérdések eleve nére tapint. „Ha jó szellem vagy, ha kárhozatos, / ha szándékod gonosz, ha gyámolító – / oly meghökkentő alakban kísértesz, / hogy szólok hozzád” (I/4). Macbeth esetében a megjelenő bo szorkányok kilétét szintén homály fedi, alakjukról még az sem eldönthető, hogy férfiak-e vagy nők, s üzenetük még őnáluk is rejtélyesebb, Macbeth is „félig szólók”-nak nevezi őket. Ez a félig szólás az, amiből Macbeth elviselhetetlen bizonytalansága fakad, és ami felborítja lelki egyensúlyát. Az üzenet tartalma az ő esetében ugyancsak lényegi pontra tapint rá, mégpedig a Lady Macbeth által is említett becsvágyára. „[A]mit hirdetnek,

az Macbeth legtitkosabb, legsajátabb óhaja, amely ilyen csak látszólag külsőséges módon jut el hozzá és válik nyilvánvaló vá” (Hegel, idézi Bodó, 80). Egy hasonló megközelítés szerint: „Nem a boszorkányok ültetik a nagyravágyás magvát Macbeth elméjébe, ők csupán serkentik azt. Olyan jóslatot mondanak Macbethnek, amit az nagyon is szívesen hall: azzal a sorssal kecsegtetik, amit az – tudva, tudattalanul – magának kíván” (Roth Endre, idézi Bodó, 80). A boszorkányok felkeltik ben ne a vágyat, ámde garanciát nem adnak azok beteljesülésére. A jóslat ebből kifolyólag ambivalens érzéseket szül Macbeth lelkében: „E föld fölötti intés / Rossz nem lehet; jó nem lehet: – Ha rossz, / Miért ad a sikerre foglalót, / Valóval kezdve? im Cawdor vagyok! / Ha jó: miért győz rajtam a kisértet, / Hogy égnek áll hajam, szörny-képitől / S higgadt szivem bordái mon vadul / Természetlen dörömböl!” (I/3). Mindkét esetben kulcsfontosságú, hogy a misztikus világból érkező üzenet a szereplőket a leggyengébb, legsérülékenyebb pontjukon érinti, valamint hogy kételyt hagy maga után, így Hamlet és Macbeth is olyan cselekvésre kényszerül, ami által a kimondott jóslat beigazolódhat. Hamlet esetében ez a színielőadás megszervezé sében, Macbeth esetében Duncan meggyilkolásában ölt formát.

A biztosíték hiánya elviselhetetlen tudásvágyat okoz mindkét szereplőben, emiatt a látomás hatalmába keríti őket, és füg gő viszonyba kerülnek vele: HAMLET: „Ne hagyj tudatlanul vergődni; mondd, / mért léptek ki megszentelt csontjaid / ha lotti lepleikből?” (I/3); MACBETH: „Hó! Félig szólók, többet mondjatok! […] honnan – szóljatok! – / Vevétek e csodás hírt? vagy miért / Álljátok útunk’ e sivár fenyéren / Ily jós-igékkel? – szólj hát, kényszerítlek!” (I/3).

Érdekes, hogy a szereplők egyik mű esetében sincsenek egye dül a látomás/jelenés idején. A Hamletben Horatio és Marcel lus vannak jelen (bár a Szellem szavait csak Hamlet hallja), míg a Macbethben Banquo is találkozik a boszorkányokkal. Ezzel Shakespeare valamilyen szinten kizárja azt az opciót, hogy ezek a lények csak Hamlet és Macbeth agyában léteznek. Mégis, Hamlettel és Macbethtel ellentétben Horatio és Banquo megőrzik józan eszüket. Bár a látomások rájuk is hatnak, nem kerülnek bűvkörükbe. Banquo és Horatio esetében megmarad egy egészséges szkepticizmus, ami által kívülről tudják szem lélni a látottakat és hallottakat. A két szereplő hozzáállása és mondatai között sok a hasonlóság: „BANQUO: Csak hogy ve szélybe csaljon, a gonosz / Szellem valót mond; szép ártatlanul / Játékba visz, de a komoly valónál / Örvénybe dönt.” (I/3);

„HORATIO: Mi van fenség, ha belecsal a vízbe? / Vagy föl, a tengervíz fölé kinyúló / félelmes sziklaszirt keskeny fokára, / s ott hirtelen rémes alakot ölt, / mely elveszi a józan eszedet / és őrületbe visz? / Gondolj bele! / Az a hely szörnyű játékok ra csábít / minden elmét – akár ok nélkül is –, / ha lebámul a mélységbe, a vízre, / és hallja moraját” (I/4). Tulajdonképpen Banquo és Horatio szinte megérzik, hogy a Szellem és a bo szorkányok jóslata az őrületbe és a végzetbe viszik Hamletet és Macbethet is.

Mind a Hamletben, mind a Macbethben a Szellem és a Bo szorkányok azok a szereplők, akik szükségesek ahhoz, hogy a főszereplők beteljesíthessék lappangó, elnyomott vágyaikat. Ám a shakespeare-i szellemalakok pont azért izgalmasak, mert

kettősségük végig fennmarad: bár a Szellem látszólag igazságot szolgáltat, a boszorkányok jóslata pedig egy fényes jövőre vo natkozik, mégis Hamlet és Macbeth vesztét okozzák.

Jankovics Kata teatrológia II.

Felhasznált irodalom:

W. Shakespeare: Hamlet. In Shakespeare drámák I. Nádasdy Ádám fordításai. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001.

W. Shakespeare: Macbeth. Szász Károly fordítása.

Bodó László: „Szép a rút és rút a szép”. Macbeth és a boszorká nyok. Tudásmenedzsment, PTE TTK, 2001/2., 79-92.

Bernáth András: Hamlet és a Szellem. A színjáték célja Shakes peare korában. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 2021.

Mi, akik hatezer-hatszázhatvanhatodikak vagyunk,

ha a zsűri döntésének értelmében hatezer-hatszázhatvanöten jutnak állami kerethez, és ötödikek, ha a Tisztelt Kuratórium négy főnek szavaz bizalmat, 12-es méretű Times New Roman betűtípussal írjuk egyre letisztultabb verseinket. Ahogy azt a felhívásban kérték.

Egyetlen hajszállal csúszunk le a Szívgörcs folyóirat pályázatáról.

Nem részesít kiemelt honoráriumban, épphogy nem, a Göröngyösi Figyelő.

A Fancy Dreaming irodalmi referense megdicsér, feszes munkatervünk elkápráztatja a nagyvállalatot. Ó, bár eggyel több személyre írták volna ki az ösztöndíjukat! Talán, ha nekik is az ironikus változatot küldjük, amin olyan jól szórakozott a Kakukktojás Alapítvány kollégiuma, hogy majdnem megfinanszírozták…

Végig kell olvasni mindent, klasszikustól formanyomtatványig. Konkretizálni az alkotói elképzelést, munka, munka, nem elég a heti bontás. Ti hivatásként gondoltok a költészetre? Min dolgoztok majd a negyvenedik napon? Könnyű elveszni a versek labirintusában. Ha adhatunk egy tippet, a másfeles sorköz hatékonyan segíti a tájékozódást.

Avatatlan tekintetnek ezek csupán félállásnyi bruttó összegek, de mi minden sűrűsödik össze az eredményhirdetés előtti pillanatban! Amikor végre megkapjuk az e-mailt, lecsapódik a kristálytiszta élményanyag. És most rántsuk be a motort: érzelmi kitörés ellenőrzött körülmények között. Újra nekifoghatunk a pallérozódásnak, a papírmunka termékeny erőpróbát biztosít. A sírástól sem szabad megijedni, jutalomból gördül le a könny.

Ti, akik elnyeritek előlünk a pénzt, szépek vagytok és gyors lejáratúak. Tollal javítjuk a vesszőhibátokat. Most még szabadkoztok, nem baj, később elhúzódtok, természetes.

Csak tegyetek úgy, mintha mi is ott lennénk. Ismerjetek magatokra bennünk, hiszen tőlünk tanultatok pályázatot írni.

Az önkormányzat meleg hangvételű javaslatát megfogadva jövőre is próbálkozni fogunk.

Purosz Leonidasz drámaírás m. II.

Eredeti megjelenés: Eső 2022/1.

LIPSUM.uat

VI. lapszám, 2022. október november

IMPRESSZUM

Főszerkesztő, korrektor Purosz Leonidasz (drámaírás m. II.)

Állandó munkatárs Fellegi Balázs (média II.) Göllner Boróka (színész m. II.) Kertvéllesy András (teatrológia III.)

Tördelő-képszerkesztő Kovács István (média II.)

Borító Balázs-Bécsi Anna (látványtervezés III.)

Design Bakó Borbála Égei Emília Olti Angyalka Pál Alexandra Váradi Tímea (látványtervezés III.)

KIADÓ/NYOMDA

Studium Prospero Alapítvány Studium Kiadó

ELÉRHETŐSÉG

lipsum.uat@gmail.com