LIPSUM.UAT / 03. lapszám / MME

A lorem ipsum (lipsum) egy, a nyomdá szatban használt latin helykitöltő szöveg, amelyet a tipográfia és az elrendezés be mutatására használnak. A betűk és betű közök ritmikus, jelentéses szöveget imitáló keveredése utal egyetemi hallgatóink és oktatóink diverz összetételére, illetve arra is, hogy az újság terve nem öncélú: arra vállalkozunk, hogy közös platformot biztosítsunk a különböző szakokon létre hozott színes és változatos tartalmaknak.

Lipsum.uat

TARTALOMJEGYZÉK

III. lapszám, 2022. március

HÖK + Választás Infó

Antal Ádám

Képzőművészet: A színek és formák játéka

Pál Alexandra

Publicisztika: Hogyan viszonyuljunk a háború hatásaihoz?

Tomás Varga

Jelenet: Sérv

Némedi Emese Adorjáni Kincsőt, Baróti Kikit, Ferencz Evelint és Pósa Fruzsinát Talán Vanda kérdezte

Interjú: Eltáncolt Csáth Géza-történetek

Jelenet: Nyaralás Montenegróban

Novella: Telekhatár

Tanulmány: Kényelmetlen színház. A válsághelyzettől az észlelés politikájáig (részlet)

Kritika: Gyere velem, találjunk vapitit!

Marton Orsolya a marosvásárhelyi Piros fűről

Jelenet: Erdő

Zeck Julianna Fellegi Balázs Boros Kinga Csernai Mihály

Ajánló: Mondj egy jó könyvet!

Albert Mária, Dobrovszki Dóra, Kovács Kata Milla, Kós Anna, Muhi Zsófia, Takács Réka, Tóth Kristóf Zsolt

Tisztelt Hallgatók!

Az alábbi HÖK Infó kissé rendhagyó lesz, ugyanis nemcsak a Hallgatói Önkormányzat múlt havi munkájáról számolunk be nektek, hanem az Erdélyben szavazó magyarországi diákok számára is igyekszünk útmutatót adni ahhoz, miként kérvényezhetik a külképviseleti névjegyzékbe való átvételüket. Mindenekelőtt fontosnak tartom le szögezni azt, hogy van egy megállapodás a HÖK és az Egyetem Vezetősége között, miszerint politikai kérdésekben nem foglalunk álláspontot, nem végzünk pártpropagandát, és távol tartjuk az egyetem képviseletét minden párt politikai rendezvénytől. Éppen ezért, ha az országgyűlési választásokhoz közeledve bárkit atrocitás vagy manipu láció ér a szavazatát illetően, akár tanár-, akár diáktársa részéről, kérem, hogy azonnal forduljon az intézmény Etikai Bizottságához.

Visszatérve a HÖK-re, örömmel értesítelek benneteket, hogy elkészült a HÖK működési szabályzata, ami magá ba foglalja a HÖK szervezeti felépítését, kötelező programjait, valamint az egyes pozíciókkal járó jogköröket és feladatokat. Emellett lefektettünk szavazati kikötéseket is, például szabályzatmódosító vagy -felfüggesztő szava záson a választmány legalább 60%-os jelenléttel és 70%-os többséggel kell döntsön a szabályzat sorsáról. Ezzel igyekszünk szavatolni azt, hogy az eredményes működés hosszú távon fenntartható legyen. Amint ezt a szabály zatot a választmány elfogadja, továbbítani fogjuk minden hallgatónak, ezzel is átláthatóbbá téve az idei működést. Néhány mondat a Nyitott Kapukról, hiszen mind a diákok, mind a tanárok érdeklődtek már, hogy az idei esemény meg lesz-e tartva. A válasz igen, mindenképpen lesz Nyitott Kapuk, ám mivel ennek az eseménynek éppen az a lényege, hogy a külső nézőközönség megtekintheti az eddigi munkáinkat, nem volna az szerencsés az évnek olyan periódusában tartani, amikor csak az egyetem polgárai nézhetik meg egymást. Emellett fontos tudnivaló, hogy a HÖK ugyan segédkezik a szervezésben és a lebonyolításban, ám ez a rendezvény a Vezetőség hatásköre, és egyez tettünk arról, hogy mi mint segítők fogunk részt venni a munkában. Áttérve az országgyűlési választásokra. Ezúton szeretnék biztatni minden érintett hallgatót, hogy éljen alkotmá nyos jogával, és menjen el szavazni április 3-án. Ebben igyekszünk minden segítséget megadni nektek. A magyar országi hallgatóknak a Kolozsvári Külképviseleten kell megjelenniük, miután online kérvényezték az ottani név jegyzékbe való felvételüket. Ezt március 25-ig a www.valasztas.hu oldalon tehetitek meg, az ügyintézés menüpont alatt. (Ezen kívül Bukarestben és Csíkszeredában is van lehetőség szavazni. A magyarországi lakcímmel nem, de magyar állampolgársággal rendelkező hallgatók levélben adhatják le voksukat, erre azonban március 9-én lezá rult a regisztráció.) Már zajlik annak a megszervezése, hogy pontosan hányan mennek autóval Kolozsvárra 3-án, ugyanis eredményesebb lenne együtt megjárni ezt az utat, biztosítva azt, hogy mindenki gond nélkül eljusson az urnáig. Ezért kérek mindenkit, aki itt tervez voksolni, hogy a HÖK e-mail címén jelezze részvételi szándékát, mindenképpen megpróbálunk egy olyan menetrendet kialakítani, hogy senkinek se kelljen egymagában utazgat nia és ügyet intéznie. Természetesen, ha az online regisztrációval vagy más ügyintézéssel kapcsolatos kérdésetek felmerül, nyugodtan keressetek minket akár e-mailen, akár más platformokon! Mindenkinek eredményes munkát kívánok!

Tisztelettel,

Antal Ádám HÖK-elnök

A színek és formák játéka

Általános iskola első éveiben döntöttem úgy, hogy zeneszakról átiratkozom képzőművészeti osztályba, ahol később festészetre szakosodtam. Sokáig vacilláltam azon, hogy jó ötlet lenne-e ezen a szakon továbbtanulni, de féltem attól, hogy kiölnék belőlem a motivációt és kreativitást a muszájból való festés miatt, így arra jutottam, hogy egy olyan szakmát választok, ami közel áll a képzőművészeti vonalhoz, és mellette nyugodtan tudom a magam csen dességében folytatni a festést, úgy, ahogy csak én szeretném, így kötöttem ki látványtervezésen.

Festészeten belül sosem voltam a realisztikus ábrázolásmód mellett, jobban foglalkoztatott az, hogy anélkül, hogy bármilyen figuratív elemet használjak, csupán a színek és formák közös használatával egy érzetet, hangulatot adjak vissza. Mindig is érzékeny voltam a színekkel kapcsolatban, izgalmas volt számomra kísérletezni a szín kontrasztokkal. Egy realista festményt első látásra megértünk, anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat, hogy belelássunk a képbe, de egy absztrakt festményhez már egy teljesen más látásmód szükséges, hiszen a lényege, hogy a szokásos formákat megbontsa, a valóság összefüggéseivel nem törődő legyen. A munkáim által az alkotást szemlélő emberek tudatalattijára és érzelmeire szeretnék hatni. Az a csodája az egésznek, hogy nem határozom meg, hogy mit lásson a néző, teljesen rá van bízva, hogy éppen az adott lelkiállapotában milyen érzéseket vált ki belőle a festmény világa.

Pál Alexandra látványtervezés II.

Hogyan viszonyuljunk a háború hatásaihoz?

2020 elején nem tudtam volna elképzelni, hogy le fogják zárni a fél világot, és bezárnak minket a négy fal közé egy járvány miatt. Mégis megtör tént. Pár héttel ezelőtt, 2022 elején szintén nem tudtam volna elképzelni, hogy pár száz kilomé terre tőlünk a második világháború óta nem lá tott méretű katonai konfliktus fog bekövetkez ni. Ez egy olyan volumenű tragédia, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Muszáj beszélni róla, foglalkozni vele a mi relációnkban is. Ho gyan érint ezt minket, pályakezdő alkotókat? Mi ben áll a mi felelőségünk? Milyen egyéb közéleti dolgokra hívja fel a figyelmet?

2022. február 24-én Oroszország inváziót indított Uk rajna ellen. Moszkvai idő szerint reggel 6 óra után pár perccel rakétatámadás érte Ukrajna több területét, Ki jevet, a fővárosukat is beleértve.

2022. március 4. van, amikor ezeket a sorokat írom, ebben a bő egy hétben már milliós nagyságrendben menekültek el Ukrajnából. Ártatlan emberek váltak földönfutóvá, és veszítették el az életüket. Ebben az érdekek által vezérelt világban, mint ahogy már meg szokhattuk, ismét az egyszerű emberek fizetik a legna gyobb árat. Ez az írás nem a háborút tárgyalja elsősor ban, hanem arról szeretnék értekezni, hogy nekünk, pályakezdő alkotóknak mi lehet a szerepünk, és miben áll a felelőségünk a közéleti események relációjában. Mi, akik arra szeretnénk feltenni az életünket, hogy az egyetemes kultúrát szolgáljuk (legalábbis szeretném ezt gondolni, hogy vagyunk egy páran, akik így gondol kodunk), felelősek vagyunk a környezetünkért. Ezért is volt szomorú tapasztalat, hogy a környezetemben jelentős méretű tudatlansággal és érdektelenséggel szembesültem a háború első napjaiban. Ez az apati kus viszonyulás szerencsére pozitív irányba változott később, ami bizonyos szinten megnyugtató érzés, azon ban azt sem szabad elfeledni, hogy valószínűleg ez azért következett be, mert a háborús konfliktus akko rára duzzadt, hogy most már lehetetlenség kikerülni. Mindazonáltal én továbbra is problémának tartom, hogy a legtöbb közéleti eseménnyel nem foglalkozunk kellő odaadással. Nem tartom helyesnek azt a hozzáál lást, hogy zárkózzunk be egy „műhelybe”, ahol csak a „művészettel” foglalkozunk, és kizárjuk a világot. Meg lehet csinálni. Saját egónk is képezheti az alkotásaink origóját, viszont elkerülhetetlen, hogy a végeredmény hamis legyen. Ugyanis mi magunk is képezzük a vilá got, de „saját magunkból” is csak úgy tudunk létrehoz ni valamit, ha tisztában vagyunk a minket körülvevő

világgal, ugyanis csak akkor tudjuk megfelelően elhe lyezni magunkat környezetünk koordináta-rendszeré ben. Igen. Megtehetjük ezt, kizárhatjuk a világot, vi szont a világ nem fog kizárni minket. Alkotóként a mi felelőségünk, hogy közügyekkel és az aktualitásokkal foglalkozzunk, és a társadalom figyelmét ráfordítsuk ezekre az eseményekre. Mégis, hogyan tudnánk enél kül görbe tükröt tartani, ha nem foglalkozunk azzal, ami az emberekkel és a világgal történik? Nagyon fon tos, hogy hitelesen tudjunk a jelenkorról számot adni. Csak ebben az esetben lehet hiteles műveket, előadá sokat létrehozni. A színház kortárs művészet, az előa dásoknak a korszerűséget, azt aktualitást kell kihang súlyozniuk. Igen, ez valóban nehéz. Óriási energiákat igényel és hatalmas mennyiségű munkát. Nem két séges, hogy vannak, akik nem ezt az utat választják, akik csak saját magukkal és önös érdekeikkel törőd nek. Gyávaságból vagy lustaságból, de legtöbb esetben érdekből választják ezt. Mindig is voltak és lesznek Hendrik Höfgenek. Mi még elég fiatalok vagyunk, hogy eldöntsük, hogy kik szeretnénk lenni.

Ezért is kiemelten fontos az, hogy megfelelően szűrjük azokat a híreket, amiket fogyasztunk. Ugyanis korunk egyik legveszélyesebb fegyvere a dezinformációk soka sága. Ezt nem csak a jelen konfliktusra értem. Mert legyen szó kulturális háborúról, vagy jelen esetben a szó szoros értelmében vett háborúról, fontos kiemelni, hogy a technológiai fejlettségünk miatt ezek egyben információs háborúk is. Az internetnek hála nagyon megnehezült a valós hírek és az álhírek megkülönböz tetése. Ha mi sem vagyunk képesek erre, akkor mit várhatunk az egyszerű civil emberektől?

Nem szeretnék álnaivnak látszani, tisztában vagyok vele, hogy digitális világban élünk, és a színházon vagy egyéb művészeti ágakon keresztül sokkal nehezebb rá hatást gyakorolni a társadalomra, ezért szűkek a lehe tőségink, azonban nem szabad azt gondolnunk, hogy ez azt jelenti, hogy ki kell vonulnunk ebből a társadalmi diskurzusból, hanem épp ellenkezőleg, még erősebben és felelőségteljesebben kell részt vennünk benne.

Legyünk hálásak, hogy minket nem ért el ez a ször nyű háború, és reméljük, hogy ne is érjen el. Azonban emlékezzünk meg diáktársainkról is, akik a kijevi I. K. Karpenko-Karij Nemzeti Színház- és Filmművésze ti Egyetem hallgatói voltak. Kérdés, hogy akik életben maradtak, visszatérhetnek-e? Egyáltalán lesz-e hova visszatérniük? Mint minden Ukrajnában élőnek, úgy az ő életük is az egyik pillanatról a másikra tört darab káira. Legtöbbjüknek nagy valószínűséggel soha nem

fog valóra válni az álma, ami akkor fogalmazódhatott meg benne, mikor átlépte az egyetem küszöbét. Vajon mi lehet velük ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat írom? Néhányan valószínűleg már elmenekül tek, néhányan a hideg metróalagutakból kialakított óvóhelyeken húzzák meg magukat éppen, vagy fegy vert fogtak a hazájuk védelme érdekében. Szerencsés nek érezhetjük magunkat, hogy jelenleg csak olyan dolgok miatt kell aggódnunk, hogy túl kevés időnk van megírni egy beadandót, reggel be kell menni va lamilyen elméleti órára, vagy hogy éppen nincs szabad terem próbálni. Azt gondolom, hogy a kijevi egyetem hallgatói szívesen cserélnének velünk. Ezt azért tar tottam fontosnak leírni, hogy legyünk hálásak és be csüljük meg azt, amink van. Próbáljuk meg abból ki hozni a maximumot. Szóval, ahogy tudunk, segítsünk a bajba jutottoknak, legyen az akár ukrán, kárpátaljai magyar, egyszerű civil vagy művész.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami rámutat a kultúránk válságára: ahogy az orosz alkotókra és mű veire reagálnak a „Nyugaton”. Károsnak tartom azt a hozzáállást, hogy bojkottáljuk az orosz művészeket és alkotásaikat. Nem lehet a háború szörnyűségeire az a válasz, hogy mostantól nem játsszuk Csehov műveit, vagy kiűzzük az színművészeti egyetemekről Sztanyi szlavszkijt. Sem Sztanyiszlavszkij, sem Csehov nem tehetnek a háborúról. Ne üzenjünk hadat az orosz kul túrának. Ezzel a lépéssel nem megfékezzük a háborút, hanem újabb csatatereket hozunk létre. Nem vonha tunk egy kalap alá mindent, ami „orosz”. Igyekezzünk óvni az egyetemes kultúra minden részét és annak ér tékeit. Vannak orosz értelmiségiek és művészek, akik ott alkotnak és élnek, mégis kiálltak a béke mellett. Ők valódi kockázatot vállalnak ezzel a cselekedetükkel. Valószínűleg ellehetetlenítés, börtönbüntetés vár rá juk, de akár az életükre is törhetnek. Mégis megtették, amit a lelkiismeretük diktált. Éppen ezért fontos azzal tisztában lenni, hogy nem minden orosz ember egy forma, ahogy azt már feljebb említettem. Mégis sorra mondják le orosz művészek munkáit, válogatás nélkül. Hát nem abban áll a „Nyugat” ereje, hogy se szexuális, se etnikai, se semmilyen alapon ne különböztessünk meg hátrányosan embereket?

Végezetül pedig az, hogy sokkolt ez az esemény, nem kifejezés. Úgy néz ki, fel kell készülnünk egy „új világ ra”, ahol eddig elképzelhetetlennek hitt dolgok fognak megtörténni. 2022. február 24-én egy új korszakba lép tünk át. Egy még bizonytalanabb, még kiszámíthatat lanabb korba.

Szívből remélem, hogy csak én látom túl borúsan a dol gokat, és tévedni fogok.

Tomás Varga rendezés I.

Pál Alexandra festménye

karton, vegyes technika

Sérv

Hajnali négy, famintás konyha, az asztalon művi rág-csokor, mellette Juci feketében, Mari zöld pongyo lában, piros pöttyökkel.

MARI Részvétem.

JUCI Köszönöm.

MARI Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan.

JUCI Mit gyorsan? Négyszer műtötték.

MARI De nem sérvvel ment be?

JUCI De.

MARI De akkor hogy? Egy sérvbe hogy lehet?

JUCI Hagyjad már, igyad a kávét.

MARI Köszönöm.

JUCI El kellene intézni a koszorút, nem tudok már bemenni érte előtte. Jönnek az Éviék, ötkor akarják kezdeni a virrasztást.

MARI De kilenckor kezdődik.

JUCI Tudom, de ilyen a famíliája, ezeket ő elhagyta, de a testvérei nagyon ilyenek. Meg kell adni a halott nak, ami jár az Évi szerint.

MARI De mit kell annyi ideig nézni?

JUCI Most hogy mondjam, hogy szerettem a férjem, de elég lesz ott a kettő is.

MARI Itt egyet szoktak.

JUCI Hát az Éviéknél, úgy látszik, négyet.

MARI Hát de hogy nézhet ki négy műtét után?

JUCI Szétszabdalták, érted? Teljesen. Az arca az meg tiszta sárga, hát a végén már a mája is.

MARI Igen? Ezt nem is mondták bent.

JUCI Nem, mert műhiba volt.

MARI De biztos ez? Azért a Sárosi ilyen hibát nem csinál.

JUCI Hát nem tudom, hogy te mikor vagy bent, de eddig mindenki azt mondta, hogy egy hentes. A Gézá nál végig a szívvel volt a baj, mondta a Sári, de egyre hajtotta neki a Sárosi, hogy nem, mert a tüdeje.

MARI De tényleg a tüdeje volt.

JUCI Kisugárzott a fájdalom, biztos.

MARI Nem működött neki az egyik, a jobb.

JUCI Jó, okoskodsz itt, aztán egyszer se szóltál sem mit, hogy előbb vegyék.

MARI Mert a Sári a szívét erőltette, amikor az orvos mondta, hogy ne.

JUCI Ért hozzá a Sári, az egészségügyiben végzett.

MARI Mint kozmetikus.

JUCI Hát éppen, hogy nem, hanem mint gyógymasz szőr.

MARI De megműtötték végül.

JUCI De a tüdejét.

MARI És jobban is lett.

JUCI Rá fél évre meghalt.

MARI Mert elkapta a vírust.

JUCI A Gyurka nem kapta el, mégis meghalt. Négy

szer, érted? Be se mehettem megnézni.

MARI Nagyon odafigyelnek.

JUCI Szarok rá! Szemét szar az egész.

MARI Minden szabályt betartanak, csak mindenki tü relmetlen.

JUCI Hallod, Mari, ne basszál fel. Novemberben ment be a Gyuri sérvvel, megműtötték, hazajött, és rá két hétre megint nem tudott felállni.

MARI Szépen mondta neki a doktor, hogy feküdjön. Ő meg ment tapasztani a harmadik szomszédhoz.

JUCI Meg voltunk szorulva.

MARI Ugyan, Juci, bent a városba bérbe van három lakásotok, a Gyurka meg sérvvel megy tapasztani.

JUCI Nem erről volt itt szó.

MARI Persze, hogy nem. Nem bírt megmaradni itt hon.

JUCI De érted, mindegy, mert amikor bement, hogy kinyílt a seb, akkor úgy kötözték, hogy másnapra befe ketedett. Valami fertőzés volt itt a dologba.

MARI Az nem lehet, ilyen hibát nem csinálnak.

JUCI Dehogynem! És amikor visszament, akkor mondta a Sárosi, hogy megint meg kell műteni. Pedig csak a sebet kellett volna kitisztítani.

MARI Ezt a Sári mondta?

JUCI Nem, ott az egyik nővér, ő látta.

MARI Ki?

JUCI A Kinga.

MARI A főnővér?

JUCI Az. És akkor megműtötték másodszor. Ott vala mit már elbasztak, akkor volt az ötórás műtét.

MARI Sérvre?

JUCI Igen. És akkor mondta a Sárosi, hogy maradjon bent, mert holnap megint megműtik. És akkor har madszor valami dudort talált.

MARI Micsoda dudort?

JUCI Hát most te értesz hozzá vagy én? Dudort, azt mondta.

MARI És addig nem vették észre?

JUCI Hát mondom, hogy egy hentes, egy utolsó köpe dék az az ember!

MARI És akkor hazaengedték?

JUCI Haza. Mert nézegették ott hetekig, hogy milyen dudor van ott.

MARI Ő meg nem lehetett bent?

JUCI Így is csak a virológián volt szabad ágy. Érted, ez is, ott műtötték két ajtóval odébb, ahol köhögtek meg haldokoltak az emberek.

MARI Lehet, ez volt a baj?

JUCI Hát én nem tudom. De akkor szóltak, hogy rosz szindulatú, de nincs baj, mert még kezdeti a stádiuma.

MARI Láttam, amikor jött be. Mitől volt betörve a feje?

JUCI Hát nekibiciklizett ott a házak közt az alsó te

raszoknak.

MARI Hogy?

JUCI Hogy, na hogy? Jött haza, és nem vette észre.

MARI Fényes nappal?

JUCI Igen, na, volt a Pistánál hajat vágatni, és onnan.

MARI Hát elég rossz híre van annak a borbélyságnak.

JUCI De mikor bement, nem látták el, ott basszák meg, rögtön tolták a műtőbe.

MARI Kitisztították, láttam.

JUCI Ki? Biztos olyan nagyon jól, hogy azért is meg kellett műteni. Mindegy. Mikor vége lett a műtétnek, mondta, hogy nincsen jól, hogy nagyon nyom.

MARI Bementél?

JUCI Nem, felhívott.

MARI Biztos nem bírta a szervezete.

JUCI A főnővér mondta, hogy a műtétnél elszámolta magát a doktor úr, és valamit elbaszott.

MARI Kirúgták, tudtad?

JUCI A Sárosit?

MARI Nem örülnél neki?

JUCI Hát kevés így is az orvos, na.

MARI A Kingát egyébként.

JUCI A Kingát? Ki van akkor most a helyén?

MARI Közülünk választanak majd valakit. Elég nagy rá az esélyem. Jól dolgozok, szorgalmasan. A doktor úr nagyon szereti a munkához való viszonyulásom.

JUCI Sok sikert. Akkor elhozod a koszorúkat? A pap hoz kell mennem lassan, nagyon sok dolog van még. Mit is adjak ugye rá?

MARI Anyagilag bírod?

JUCI A pap meg a koporsós a drága. Őrülten drága, ezerötszáz.

MARI Mert tudnék segíteni.

JUCI Te?

MARI Mondta a Sárosi, hogy ha a vírusba halnak bele az emberek, akkor adományoz a kórház a családnak kétezer eurót.

JUCI De a Gyurkát a Sárosi ölte meg, nem a vírus.

MARI De mondtad az előbb, hogy a fertőzöttek mellett műtötték. Kétezer eurót adományoz a kórház.

JUCI A kórháznak honnan van erre pénze? Omlik a vakolat.

MARI Hát igen, a múltkor még a csap tekerőjét is lel opta egy dolgozó, kellett neki otthon, és na, Juci, segí teni akar.

JUCI De ne adjanak úgy, hogy közbe meg sorra hal nak meg a betegek. Fektessék csak be a kórházba. A Gyurkát a Sárosi ölte meg, nem a vírus.

MARI Juci, a Sárosi akar segíteni.

JUCI Micsoda? Miért?

MARI Mondta a Kinga, hogy jelentsd fel gondatlansá gért, vagy nem mondta?

JUCI Hát a telefonba megemlítette.

MARI És? A Némethnél nem voltál még?

JUCI Csak megérdeklődtem, mik a lehetőségeim, mik az esélyeim.

MARI Háromezernél többet nem ítélne neked a bíró ság. Kivédi a Kamara.

JUCI Nekem négyet mondott a Németh.

MARI A Sárosi négyezer-ötig megy el.

JUCI De ha a Kinga bejön tanúnak, akkor talán ötöt is.

MARI Juci, ad hatot, és kifizeti a temetést.

JUCI Ezt mondta? De az egészet?

MARI Igen.

JUCI Az tíz kereken.

MARI Tíz? Nem hétezer-öt?

JUCI Mondta a Kinga, hogy voltak más esetek is. Ha sonlók.

MARI Nem kapnál többet akkor sem, mint nyolc.

JUCI De ha én indítom a pert, akkor igen.

MARI Elvinné az ügyvéd bére.

JUCI Van egy ismerős ügyvéd, a Sári unokatestvére, az olcsóbban dolgozik, mert ismerős.

MARI Kilenc van nálam.

JUCI Most?

MARI Igen.

JUCI Akkor még egy ezrest hozz majd holnap.

MARI Tízért?

JUCI Hatvanhat volt a Gyurka. Még várt rá vagy tíz év, legalább.

MARI De a fertőzöttek mellett műtötték?

JUCI Igen, meg egyébként köztük feküdt. Ott volt hely, mit lehet tenni, cudar ez a helyzet. Ő egyébként is tüdőbajos volt. Hajlam.

Némedi Emese drámaírás m. I.

Eltáncolt Csáth Géza-történetek

Adorjáni Kincső, Baróti Kiki, Ferencz Evelin és Pósa Fruzsina harmadéves koreográfia szakos hallgatókkal beszélgetettem a vizsgaelőadásaik ról, illetve tapasztalataikról.

András Lóránt osztályvezető tanárotokkal ebben a fél évben Csáth Géza-novellákat állítottatok színpadra. Hogy esett a választás a szerzőre?

Ferencz Evelin: Ahogy felmerült, hogy novella adaptációkat szeretnénk, eszünkbe jutott, hogy ta valy Kincsőnek rendezés tantárgyból volt egy Csáth Géza-novellája, amit nagyon megszerettünk. Elkezd tünk olvasgatni tőle, és ebben maradtunk.

Mindannyian választottatok egy-egy Csáth-novellát, amit aztán mindenki a saját elképzelései alapján vitt színpadra. Meséljetek, kérlek, melyik művet választot tatok és miért?

F.E.: A Találkoztam anyámmal egy halott anyának az élő fiával való találkozása. A problematika a bűntu dathoz való viszonyulás volt. Együtt lehet-e élni vele vagy nem, mik a feltételei annak, hogy le lehessen küzdeni, vagy visszük egy életen át magunkkal? Azt kerestük, hogy egyénileg ez kire milyen hatással van, és mennyiben határozzák meg az egész életünket ezek a traumák. Párszor újra kellett választanom a novel lát. Nehéz volt olyan verziót kitalálni, ami adaptáció formájában működik a színpadon. Kerestem, hogy mi fog meg a történetben, mit indít el bennem, van-e sze mélyes kötődésem hozzá. Meg hogy mennyire tudtam elképzelni hozzá látványvilágot és sztorit.

Pósa Fruzsina: Az Erna címszereplője az eredeti tör ténetben egy budapesti lány, akinek a művészi haj lama a zongorázásban nyilvánul meg. Ő egy furcsa lány, akinek nem nagyon vannak udvarlói. A lányok is furcsán viselkednek vele. Van benne azonban valami megmagyarázhatatlan, ami miatt mégis figyelnek rá az emberek. Az eredeti novellában csak egy alternatív jövőt vázolnak fel, hogy milyen lett volna, ha Erna hoz zámegy az egyik kérőjéhez. Nálam ezt továbbvittük, és megmutattuk a túlzott önbizalommal teli oldalát is. Ez két nagyon meghatározó férfival való találkozással történt meg, az első férfiban csalódott, a második pe dig egy nagy szerelem volt az életében, amit végül ő utasított vissza, és ez vezetett ahhoz, hogy átment egy túlságosan magabiztos művésznőbe, aki aztán egyedül marad. Én sem elsősorban a színrevitel lehetőségeiben gondolkodtam, hanem az volt a fontos, hogy a történet tel és a karakterrel azonosulni tudjak. Nekem az első

választásom volt az Erna, mert foglalkoztatott ennek a lánynak a története, az önbizalomhiánya, annak túl zásba vitele, az ebből fakadó problémák, meg ez a fur csa karakter, amit megfogalmazott Csáth Géza.

Baróti Kiki: Nekem is első választás volt a Nyári bál. Én cím után mentem, és ez izgalmasan hangzott. Ahogy elolvastam, egyből beugrottak képek és érzetek, nem is feltétlenül színpadon láttam, de van egy érzék letes képi világa, ami nekem nagyon megtetszett. A történetet nehéz volt megfogni, mert mélyen volt, és fel kellett hozni a felszínre, és hogy megfejthessük. Az eredeti Csáth Géza-novellában az egész nagyon rejté lyesen, misztikusan volt megfogalmazva, nem lehetett rájönni, ki az a lány, mit keres ott, miért véres. Ennek próbáltunk a mélyére ásni. A színpadra állított vál tozatban a lányok nővé érését mutattuk meg, az első találkozást a férfiakkal, illetve a maturandus bálok ritualitását. Témája még a párcsere, az, ahogy fiatal korban az emberek cserélgetik a párjaikat, aztán végül megtalálják azt, akivel szeretnének lenni.

Adorjáni Kincső: Engem is nagyon megfogott a Nyári bál, de végül a Történet a három leányokrólt válasz tottam, abból kifolyólag, hogy átlátható volt. Úgymond könnyű dolgom volt ilyen szempontból, mert elég köny nyen lehetett követni a novella történetének a vonalát, láttam a fejemben. Ehhez elég hasonló lett az előadás is. Három lányról szól, akik tökéletes harmóniában és boldogságban élnek, aztán megismerik a szerelmet, és elkezd romlani a boldogság, amiben élnek. Belekóstol nak az életbe, és csalódások veszik át a helyét annak a nyugalomnak, ami az elején volt. A szerelem megisme rését és a felnőtté válást is szimbolizálja ez a történet. Meséljetek arról, hogy nézett ki ezeknek az előadások nak a próbafolyamata. Külsősök is szerepeltek bennük, ez milyen hatással volt a munkátokra?

F.E.: Ezeknek a vizsgáknak a funkciója elsősorban a li censz előadásokra való felkészítés volt. Eredetileg húsz perces előadásoknak indultak, csak aztán belejöttünk, és így születtek 45-50 perces produkciók. Amikor oda kerültünk, hogy gyakorlatban megcsináljuk az előa dásokat, beosztottuk a félévet. Így mindenkinek egy három hetes idősávja lett próbálni, aminek a végén be mutattuk a kész produkciót. Az is egy pedagógiai cél volt, hogy majd amikor oda jutunk, hogy egyedül kell megcsináljunk egy előadást, akkor ne legyünk annyira elveszettek, legyen valamilyen alapunk, hogyan kell összerakni fényekkel, kellékekkel, drámai helyzetek kel és koreográfiákkal. Úgy gondolom, hogy az összes próbafolyamat alatt egyben volt az osztályunk. Mindig együtt kacagunk és szenvedünk, ez most is így volt. Persze mindenkinél felmerültek a saját problémái az előadások kapcsán. Az én esetemben egy nagyon re alista vonalat kellett összehozni egy nagyon szürrea listával. A dimenzióugrásokat nehéz volt megcsinálni, illetve a viszonyok ábrázolása is kihívást jelentett.

F.E.: A külsősökkel való munka kapcsán szeretném még megemlíteni, és egyúttal köszönetet mondani a próbák alatt már-már tiszteletbeli osztálytársunkká vált Kányádi Gyurinak, aki nagyon sokat segített ne künk a tapasztalatával és jelenlétével.

B.K.: A próbafolyamat húzós volt, vasárnap este lejárt a premier, és hétfő délután már fogtunk is neki a kö vetkező előadás koreográfiáit gyártani. A Nyári bálban 11-en voltunk, ebből 7 külsős, ami nagyon feldobta a hangulatot. Ugyanakkor furcsa is volt ennyi emberrel dolgozni, féltem, hogy fogok én ennyi embert instruál ni, megértetni velük, hogy mit akarok, felügyelni, ren det tartani. Viszont ez a próbafolyamat volt a legjobb három hetem a két és fél év egyetem alatt. Új energiák jöttek, és sokat viccelődtünk. Ott szerettünk meg iga zán az egészen kontaktozni, így, hogy láttuk, milyen ezt férfi partnerrel csinálni. Megtapasztaltuk végre, hogy ez milyen is kell legyen, mert azelőtt csak egy mással kínlódtunk. Nyilván voltak nehézségek is: ami a forgatókönyvben működött, az a színpadon nem min dig. Ilyenkor jött Lóri és segített. Vagy jöttünk megol dásokkal és segítettünk egymásnak.

A.K.: Mindenkinél először a forgatókönyv született meg, ami alapján megcsináltuk a koreográfiákat. Egy más után raktuk a táncokat, ahogy mi jónak láttuk. Ez nagyjából egyhetes munka volt. Ezután megmutat tuk Lórinak, majd vele közösen dolgozni kezdtünk az előadáson. Ilyenkor derült ki, hogy mi az, ami csak pa píron működik, milyen kellékekre lesz szükség, plusz koreográfiák, ilyesmi. Ebben a fázisban jöttek a vál toztatások.

P.F.: Megemlíteném, hogy az alkotófolyamatnak a for gatókönyvek megírása is szerves része volt, egy külön féléves stúdium, amikor azon dolgoztunk, hogy a no vellákból forgatókönyvek legyenek, amik megállják a helyüket egy táncelőadásban. Az enyémhez például új történetet kellett írni, Kikinek ki kellett bogozni a szürrealitásból magát a sztorit. Ezeken is mind-mind együtt vergődtük át magunkat, és nagyon sokat ta nultunk az egymáséiból is. Egymás munkáiban is részt vettünk, végig közösen alkottunk. Folyamatosan meghallgattuk egymás tanácsait, megfigyeltük, mik a problémák, mert tudtuk, hogy ezekből mind tanulhat az ember. Izgalmas volt a külsősökkel dolgozni, nagyon feldobott bennünket, ugyanis mi egy nagyon pici csaj közösség vagyunk.

F.E.: Lánykoli…

P.F.: Igen, egy lánykoli. Felpezsdítette a munkát, hogy új emberek kerültek közénk, érdekes dolgokat hoztak, és kihívás volt, hogy már nem csak egymást kell inst ruáljuk.

Ezeket az előadásokat a mostani koronavírus-helyzet miatt bejött megszorításoknak eleget téve adtátok elő egy elég kis létszámú, belsős közönségnek. Hogy érzi tek végzősként, így, hogy három éve belátásotok van az egyetem kínálta lehetőségekbe, mennyire segített meg titeket az egyetem?

P.F.: Szerintem most mind egy dologra gondolunk. Egy külön szárny kellene a koreó szaknak az egyete men. Mindig teremproblémáink vannak. Nagy szüksé günk lenne osztályonkénti külön termekre, mint ahogy a színész szakosoknak van. Sajnos egy teremre van be osztva három osztály. Ezért mindig küzdelmek voltak, hogy abban a térben próbálhassunk és díszletezzünk, ahol aztán játszunk.

B.K.: Ebből a szempontból utolsó éven kicsit több sze rencsénk volt, mivel végzős évfolyamként prioritást élveztünk, szóval könnyebben bemehettünk a 8-as terembe. A Nyári bálnál az is probléma volt, hogy 11 előadónak az a tér nagyon kicsi, főleg úgy, hogy a néző be tudja fogadni az összképet. Azon viccelődtünk, hogy a 8-as és 7-es termek közti falat ki kellene ütni, így létrejönne a jóval nagyobb 87-es terem.

F.E.: Nézőtér-kérdés a többi előadásnál is volt, hogyan rendezzük be azt a kicsi teret, hogy jól be lehessen fo gadni a produkciót. Két problémánk szokott lenni: a tér és az idő. Vagy ezeknek a hiánya. Jó lenne az is, ha több éves lenne a képzés. Úgy érzem, hogy a három év nem elég.

B.K.: Egy év ugye pont kiesett a koronavírus miatt, de pont azzal az évvel érezném, hogy teljesen eljutottam valahova. Most kis hiányérzetem van, lehet, hogy az egy év elveszett „online oktatás” miatt. Ha négyéves lenne a képzés, sokkal teljesebb lehetne, kevésbé zsú folt.

A.K.: Az órarenden is lehetne változtatni, hogy például mindennap legyen balettünk vagy tánctechnika óránk. Hetente egy balett óra és egy kortárs óra nem hiszem, hogy elég. A sport-divattáncra sincs elég idő az órarend miatt. Ezeket a dolgokat nem lehet ennyi idő alatt úgy megtanulni, hogy azt utána rendesen fel tudjuk hasz nálni.

F.E.: A tanáraink viszont nagyon támogatóak voltak a különböző workshopokon való részvételben. Kiemel ném Rusu Andor workshopját, aki egy brémai társulat koreográfusa, tőle is rengeteget tanultunk. Az online workshopokon való részvételben támogatott az egye tem is, nagyon örültünk, amikor kaptunk egy vetítő vásznat és egy projektort, és ezek segítségével érdem ben részt tudtunk venni a foglalkozásokon.

Milyen színházi közeg lenne számotokra az ideális a jö vőben, illetve a koreográfia mely irányzatai állnak hoz zátok a legközelebb?

A.K.: Én a kortárs tánccal mennék tovább. Rengeteg tánctechnikát akarok tanulni, modern technikákat, ebben az irányban fejleszteném magam. Nagyon sze retnék majd egy társulatnál táncolni, és addig csinálni ezt, amíg csak tudom, és majd csak utána foglalkozni a koreografálással. Egyelőre inkább a táncra fektet ném a hangsúlyt, úgy érzem, van mit fejlődni bőven, és ameddig fiatal a testem, ki kéne használnom.

F.E.: Én mindenképp szeretnék valamilyen formában színházban elhelyezkedni, akár koreográfus asszisz tensként, akár, ha egyszer úgy adódik, koreográfus ként is, de azt gondolom, hogy ehhez nagyon sokat kell fejlődni technikailag, és sok tapasztalatot kell szerezni külsősökkel. Ehhez jó lehetőséget kínáltak a rendezős vizsgák, amik az egyetemen vannak. Nagyon jó, hogy van ilyen, és felmerül a kollaboráció az osztályok kö zött.

P.F.: Én is nagyon várom, hogy színházban dolgoz hassak. Remélem, hogy miután lejár ez az év, lesznek olyan lehetőségek, amikben meg lehet mutatkozni, akár castingok társulatoknál, akár darabszerződések.

Első körben a táncban gondolkodom, mert ahhoz, hogy az ember jó koreográfus legyen, idő kell és sok-sok fejlődés. Remélem, lesz lehetőségem még minél több workshopra is elmenni, mert azokon rengeteget lehet fejlődni.

B.K.: A szívemhez nekem is a kortárs tánc áll a leg közelebb, mert azzal tudom kifejezni azt, amit szóval nem, mert nem vagyok a szavak embere. A hip-hop is nagyon közel áll a szívemhez, kell nekem az azzal járó nagy „durranás”, és a csapatszellem, ami a hip-hopban megvan. Viszont a kortárs táncra is szükségem van az önkifejezéshez. Szeretnék a jövőben tanítani, mert ré gen én is nagyon sokat kaptam, főleg Macaveiu Blan kától. Az általa tanítottak segítettek abban, hogy elfo gadjam a testemet, meg önmagamat kívül-belül. Ezt én is szeretném megadni másoknak, tinédzsereknek, akik nem tudják elfogadni magukat. Hasonló dologra vágyom, mint amilyen a Navarra Dance volt nekem, amit végül is nevezhetünk társulatnak, de én inkább a csapat szót használnám. Az osztályomat is ennek ne vezném. Olyan emberekre van szükségem, akik egyben a barátaim, együtt csináljuk a hobbinkat, azt, aminek élünk.

Segédkoreográfusként dolgozatok Kovács Márton mel lett a Mohácsi János rendezte Parasztoperában. Milyen volt ez a munkafolyamat a számotokra?

P.F.: Elsőre nagy kihívás. A munka nagy része néptánc volt, amiben nem vagyunk annyira jártasak. Külön ku tatómunkát végeztünk, hogy létre tudjunk hozni egy mozgásanyagot. Legtöbbször prima vistára alkottunk, egyre jöttek az újabb és újabb instrukciók, de nagyon kellett pörögjön az agyunk. Jó volt, hogy négy oldalról jöttek az ötletek. Élveztünk a színészekkel dolgozni, hamar felvették a fonalat, és jó hangulatban telt a kö zös alkotás.

F.E.: Az első olyan helyzet volt, ahol mind a négyen egyszerre egy rendezővel és egy szakmabeli koreográ fussal dolgoztunk. Ha több minden történt egyszerre a színpadon, akkor felosztottuk a részeket, ki melyik felét nézi a térnek. Nagy biztonságérzetet adott, hogy

ott voltunk mind a négyen, főleg egy olyan stílusban, ami annyira nem áll közel hozzánk.

B.K.: Azért is jó volt ez a beosztás, mert így volt, aki a lány részt, volt, aki a fiú részt csinálta. Mindenkinek megvolt a feladata. Jó volt, hogy együtt tapasztalhat tuk meg azt, hogy mire kell odafigyelni, ha majd egye dül leszünk.

A.K.: Végre tudtunk színészekkel dolgozni, akik nem elsődlegesen a tánc világában mozognak. Érdekes volt a színészek instruálása, hogy hogyan, miket mondj ne kik, hogy megértsék a mozgásokat, hogy mit tudnak és mit nem tudnak megcsinálni. Magunk között ez már nyilván megszokott módon működik, szóval izgalmas volt.

niévadunk. Ez azt szolgálná, hogy lássák az emberek, hogy miket csinálunk mi itt ebben az osztályban. Le szeretnénk játszani az összes előadásunkat, és nagyon reméljük, hogy sikerül is megvalósítanunk.

Talán Vanda teatrológia III.

Fotók (sorrendben): Szövérffi Adrienn, Deák Csenge Éva, Rab Zoltán, Veress Szabolcs

Az egyetem mennyire támogat abban, hogy titeket meg mutasson, segítsen nektek a jövőbeli elhelyezkedési fo lyamatban?

A.K.: Ha mi nem próbálkozunk, akkor… Szeretnénk elmenni a csíkszeredai Unscene fesztiválra, de ezt sem a tanárok ajánlották. Nem úgy tűnik, mintha abban gondolkodnának, hogy megmutassanak minket a szak mának. De amilyen programunk van most az egyete men, nem is lenne időnk arra, hogy valami más pro jektben részt vegyünk, ahol esetleg láthatnak minket külsősök is.

P.F.: Reméljük, hogy majd legalább egy valamit sike rül elvinni az Unscene-re. Régi vágyunk, hogy eljus sunk egy ilyen fesztiválra.

B.K.: Egy jobb járványügyi helyzetben szükségünk lenne egy nagyobb térre, ahol több embernek meg tud nánk mutatni magunkat. Ahova mind a szakma, mind a szórakozni vágyók is el tudnak jönni, meg tudnak nézni. Jó lett volna a Csáth Géza-előadásokat is reper toárszerűen játszani.

F.E.: Akkor most bejelenteném, hogy reményeink szerint lesz nekünk júniusban egy egy-két hetes mi

Nyaralás Montenegróban

Tengerparton, reggel, fák alatt.

ORSI Légyszi, kend be a hátam.

JÁNOS Nincs is nap.

ORSI Az mindegy, attól még nyugodtan leéghetek a „mittudoménmilyen” sugarak miatt.

JÁNOS Még csak kilenc óra, Orsi, azért ilyenkor még nem annyira veszélyes.

ORSI Itt a fenyő alatt ülve nem, de be akarok menni a vízbe, amíg el nem lepi a partot az összes turista.

JÁNOS Jó, jó, bekenem. (keresi a naptejet) Nem lát tad valahol?

ORSI Ott van melletted. Kiveri a szemed.

JÁNOS Kiveri?

ORSI Anya szokta mondani, bocs.

JÁNOS Hát, ne legyél olyan, mint az anyád.

ORSI Miért, mi bajod van az anyámmal?

JÁNOS Mit bámul az a csávó?

ORSI Mi bajod az anyámmal?

JÁNOS Semmi, Orsi, semmi. Tökre bírom anyukádat.

ORSI Remélem is.

JÁNOS Nem zavar, hogy folyamatosan téged néz az a faszi?

ORSI Hadd nézzen. Megszoktam.

JÁNOS Mi az, hogy megszoktad?

ORSI Engem mindig néznek. Mint a múltkor az a ta xis csávó, tudod.

JÁNOS Milyen taxis csávó?

ORSI Nem mondtam?

JÁNOS Nem, nem mondtad.

ORSI Akkor mindegy.

JÁNOS Egy frászt. Most már el fogod mondani.

ORSI Mikor sétáltunk fel a partról, tudod, azon a kes keny utcán… ahol a taxisok szoktak állni a végén…

JÁNOS Igen, tudom, tudom.

ORSI Amikor az egyik taxis mellett elsétáltunk, be mutatott.

JÁNOS Miért nem szóltál?

ORSI Hogyhogy miért?

JÁNOS Akkor kellett volna mondanod.

ORSI És mégis hogy?

JÁNOS A fülembe súgod.

ORSI De még nézett, nem tudtam volna.

JÁNOS Mi? Te még szemeztél is vele?

ORSI Úristen, nem. Nem tűnt fontosnak.

JÁNOS Komolyan mondod?

ORSI Nem gondoltam, hogy ennyire ki fogsz akadni.

JÁNOS Hogyne akadnék ki? Én vagyok megalázva.

ORSI Te?

JÁNOS Én is.

ORSI Úgy csinálsz, mintha megcsaltalak volna.

JÁNOS Megmondtam a múltkor, hogy ha ilyesmi tör ténik, azonnal szólj nekem.

ORSI Miért, mit akarsz csinálni?

JÁNOS Odamegyek és leverem.

ORSI Na ezért nem mondtam.

JÁNOS Azt hiszed, nem tudom megverni?

ORSI Nem hiszem el, hogy ennyire kiborít egy gyökér kis taxis csávó hülyesége. Nehogy már emiatt csesszük el a nyaralásunkat!

JÁNOS Az enyémet már elcseszte.

ORSI Tényleg ez a bajod, vagy valamit nem mondasz el?

JÁNOS Mit mutatott pontosan?

ORSI Hát ezt.

JÁNOS De ez azt jelenti, hogy meg akar baszni!

ORSI Mit tudom én, hogy a montenegróiaknál ez mit jelent!

JÁNOS Nem érted, hogy ezzel engem alázott meg?

Most azt hiszi, hogy egy csicskagyerek vagyok.

ORSI Nem csináltam semmit.

JÁNOS Hát ez az! Ezért lehet veletek mindent megcsi nálni, mert tűritek!

ORSI És mi lenne, ha ti férfiak nem csinálnátok többet ilyen szarságokat?! Ehhez mit szólsz?

JÁNOS Ez butaság.

ORSI Mert mi van, ha én megszólalok?! Picsogó picsa, ezt mondják. Mit ugrál itt ez a leszbi?! Jól meg kéne dugni, aztán mindjárt befogná a száját!

JÁNOS Vagy szólsz, hogy mi történt, és majd én elin tézem a csávóval.

ORSI Hagyj már ezzel!

JÁNOS Így hogy legyek férfi, ha nem hagyod?

ORSI Ez neked a férfias? Hogy leverem? Miért mindig oda lyukadunk ki, hogy én vagyok a hibás? Miért? Nem tudsz leállni? Itt van a kurva nagy probléma veletek férfiakkal, hogy nem tudjátok bevallani, ha hibáztok.

JÁNOS Miben hibáztam én?

ORSI Nem így értettem.

JÁNOS Hát hogy?

ORSI Mindegy.

JÁNOS Én neked ugyanolyan vagyok, mint a többi férfi?

ORSI Nem vagy ugyanolyan.

JÁNOS És mi van Tibivel?

ORSI Mi van Tibivel?

JÁNOS Csinálja még?

ORSI Nem, de… miért neked kellett beszélned vele? Miért csak téged vett komolyan?

JÁNOS Az a lényeg, hogy nem csinálja.

ORSI Mindegy, nem fogod megérteni soha, mert nem vagy nő.

JÁNOS Most az a bajod, hogy férfi vagyok?

ORSI Nem is figyelsz arra, amit mondok.

JÁNOS Nem, vagyis igen, csak túlnőtt rajtam a téma.

ORSI Mennyire nőtt túl?

JÁNOS Elfáradtam.

ORSI Mikor kezd igazam lenni, mindig elfáradsz.

JÁNOS Kéne valami kaja.

ORSI Meg éhes vagy. JÁNOS Rám szálltál?

ORSI Bemennék most már a vízbe, és még be sem ken ted a hátam.

JÁNOS Nem tudom, mi köze van ennek az egész hisz tinek a taxishoz.

ORSI A hátkenésnek?

JÁNOS Na jó, elegem van.

ORSI Hová mész? Jó akkor menj oda este, megmuta tom, hogy melyik az, és leverheted, és azt a szerencsét lent is verd meg, aki szerinted úgy megbámult engem!

JÁNOS Ennyit fogtál fel az egészből?

ORSI Hogy beszélsz te velem?

JÁNOS Felbasztad az agyam.

ORSI Akkor menjél.

JÁNOS Úgyis a levegőben volt már egy jó kis szakítás. ORSI De én nem akarok szakítani.

Zeck Julianna drámaírás m. I.

Pál Alexandra festménye

50x50 vászon, akril

Telekhatár

H. István és B. László a szinkronúszók összeszokott ságával törölték meg homlokukat, hanyag mozdulattal festékes tálcájukra dobták a festőhengert, majd sört bontottak, és büszkén emelték tekintetüket egész na pos, kemény munkájuk gyümölcsére, a frissen festett birtokukra.

Mármint mindketten a sajátjukéra. H. István háza és udvara kék – egészen pontosan KIRÁLYKÉK –, B. Lászlóé pedig piros – nem akármilyen, hanem TŰZPI ROS – színben díszelgett. Önelégülten pásztázták végig szeretett hajlékukat a kéménytől a küszöbig, a fészertől a postaládáig. A sört szájukhoz emelték, és egyszer csak mindketten megálltak.

Ebben a pillanatban H. István és B. László tekintete sajátjukéról egymás házára tévedt, majd innen tovább vándorolt szomszédjuk alakjára, aztán arcára, végül pedig egymás szikrázó szemébe vájták tekintetüket, olyan mélyen, hogy kristálytisztán látták a másik gon dolatát. H. István B. Lászlóét, és B. László H. Istvánét. A nyártól teljesen idegen, fagyos szellő söpört végig az utcán, majd a következő pillanatban mindketten be csapták a kertkaput, és méltóságteljesen visszavonul tak, ki-ki a saját házába. Másnap reggel H. István elszántságtól éberen lépett ki királykék otthonából, kezében a festőhengerrel, és vaskos léptekkel indult a kertkapu felé. Ott aztán min den tétlenkedés nélkül fogott hozzá, hogy királykékké változtassa a kerítés előtt húzódó járdarészt. Ezúttal fikarcnyit sem lepődött meg, mikor észrevette szom szédját, amint tűzpiros festéktől ázott festőhengerével lázasan munkálkodott a betonon. B. Lászlót sem zavar ta meg a szomszéd, amint végzett a járdával, visszaro hant a garázsba, és pillanatokon belül egy felmosóval és újabb vödörnyi festékkel tért vissza. Teketóriázás nélkül az úttestre öntötte, és nekilátott, hogy a felmo sót ecsetként használva újabb felületet borítson tűzpi rosba. Ahogy a túlsó padkához ért, kárörvendőn háta mögé pillantott, ám a mosoly lefagyott arcáról, mikor meglátta az utcasarkon álló STOP táblát, melyről ki rálykék cseppekben csöpögött a festék. „Ez a hányin gerkeltő kék!” – gondolta, majd új erőre kapcsolt. Talán nem meglepő, hogy pár órán belül az utca, ami ben B. László és H. István lakott, teljes hosszában, járdástól, úttestestől, fástól, fűszálastól, a bokrokon keresztül az utolsó jelzőtábláig mind tűzpiros, vagy éppen királykék lett. De sem B. László, sem pedig H. István nem elégedett meg az eddig meghódított felü letekkel. Vérszemet kaptak. A kezdetben békés ház festés hamarosan ádáz versengéssé, nemsoká pedig kíméletlen háborúvá fajult. A festést épp csak annyira hagyták abba, amíg verejtéktől csillogó homlokukat megtörölték. Az egyik utcasarkon egy tűzpiros konté

ner jelent meg, a következőn egy királykék telefonfül ke. Ahol egyikük felfedezte a másik nyomát, ott saját színével hagyott üzenetet. Így került „AZ ÉG SZÍNE IS KÉK!” felirat az immáron tűzpiros hivatal falára, vagy tűnt fel a „TŰZPIROSRA A VILÁGOT!” szlogen egy királykék adótorony lábán.

Ahogy a két férfi újabb és újabb vödör festéket bontott, és a nap lassan nyugodni kezdett, a város egyre jobban veszítette el eddig ismert arcát, és változott át a tűzpi ros és királykék birodalmává.

Mígnem váratlanul H. István és B. László megdermed tek, tartózkodó lassúsággal a kézfejükre pillantottak, és kimerülten fordultak mindketten az ég felé.

Akár egy karmester intésére dördült el az ég. Először csak egy csepp, majd tíz, és a következő pillanatban olyan kíméletlen zivatar zúdult nyakukba, amilyet sem H. István, sem B. László nem látott még. A szom szédok szétnéztek maguk körül, és döbbenettől tátott szájjal figyelték, ahogyan az eső mosni kezdte a vá rost. A királykék és tűzpiros festék leolvadt az utcák ról, a házakról, a növényekről, és együtt folytak el a csatornába. De nem csak ezt a két színt vitte magával a zápor. Mire az utolsó esőcsepp is lehullott, az egész város színtelenné vált a hivataltól az adótoronyig, a te lefonfülkétől a konténerig, a fészertől a postaládáig, B. László kéményétől egészen H. István küszöbéig.

Fellegi Balázs média I.

Kényelmetlen színház. A válsághelyzettől az észlelés politikájáig

(részlet)

A Krétakör Színház 2004-ben bemutatott, sms-hírekre alapuló FEKETEország című előadásának egyik utolsó jelenete az iraki Abu Ghraib börtönökben történt fo golykínzásokat dolgozta fel. Miközben a teatrális ke retet mindvégig érzékelő néző tudta, hogy a színpadon látott abúzus „mintha” történik, és az őröket alakító színészek nem okoznak valós fizikai sérülést a foglyo kat alakító színészeknek, saját teste mégis irtózással reagált a másik test kínjaira. Amikor az egyik börtö nőrt alakító színész valakit a közönségből arra kért, hogy tartsa a videokamerát, amellyel a színpadi szi tuáció szerint a foglyok megaláztatását filmezték (és felnagyítva, a pucér testekre ráközelítve kivetítették a díszletszoba falára), akkor kettős minőségében szólí totta meg: mint nézőt és mint társadalmi lényt.

A néző előtt két lehetőség állt. Elfogadja a kamerát, és együttműködik a kínzókkal, vagy az előadott ször nyűségek elleni tiltakozása jeléül visszautasítja azt. Jól nevelt nézőként aláveti magát a rendezésnek, vagy játékrontóként tönkreteszi azt, esetleg szabotálja a helyzetet, például átveszi a kamerát, de nem a színé szekre irányítja az objektívet. Vajon eldönthető-e tel jes bizonyossággal, hogy egy ilyen szituációban mi az, amit a rendezés tőlünk elvár? Engedelmességet vagy cselekvést? És mi a fontosabb: hogy a minket vendégül látó alkotók elvárásának megfeleljünk, bármi legyen is az, vagy hogy a színházi előadás többi szereplőjét, szí nészt, nézőtársat ignorálva felrúgjuk a színházi alap helyzetet, és magunk is cselekvővé váljunk? Ez esetben viszont vajon nem járunk-e úgy, mint az az egyszeri néző, aki meg akarta menteni Desdemonát az őt foj togató Othellótól? És ellenkező esetben nem esünk-e a néma cinkosság bűnébe? Mérlegelésre nem volt idő. Az általam (a wrocławi Dialog Fesztiválon 2005. ok tóber 8-án) látott előadáson megszólított néző azonnal elfogadta a kamerát, az előadás zavartalanul folyt to vább. A belül érzett zaklatottság azonban az előadás után is elkísért, pedig nem én voltam, akihez a bör tönőrt alakító Nagy Zsolt odalépett. Felháborodást éreztem, amiért a rendezés így kiszolgáltatta nézőit a színházi illemtannak, és ezért rossz előadásnak gon doltam a FEKETEországot. Később rádöbbentem, hogy a néző morális felelősségét felébreszteni anélkül, hogy az előadás a direkt moralizálás unalmába fulladna, ta lán csak így, a teatrális helyzet sajátosságait kijátszva lehet. A rendezés nem kényszerített ránk egy bizonyos véleményt, még csak nem is sugallta, hogy mi lenne a „jó”, az alkotók által helyesnek gondolt döntés. Meg változtatott anélkül, hogy megmutatta volna, milyen né kell válnom. Olyan helyzetbe hozott, amelyben ön

magamat kellett meghatároznom. Identitásválságba sodort.

Schilling Árpád rendezésének fent leírt jelenete őspél dája lett számomra a kényelmetlen színháznak. A ko rábban és azóta látott előadásoknak rendezőtől és da rabtól független közös jellemzője volt, hogy megadták a nézői passzivitás luxusát és az ezzel járó ártatlanság illúzióját. Előfordult, hogy helyet kellett változtatnom előadás közben, talán felvették velem a szemkontak tust a színészek, és természetesen arra is volt példa, hogy sokáig hordoztam magamban az előadás keltette gondolatokat és érzéseket. Abból a 19. században szen tesített színházi alaphelyzetből azonban, amelyben nekem, a nézőnek semmi más kötelezettségem nincs, mint csendben szemlélődni, asszisztálni a színészek által előadottakhoz, nem mozdítottak ki. A hitetlenség felfüggesztésére tett hallgatólagos nézői eskü egyre problémásabb abban a korban, amelyben észlelésün ket a média alakítja. Hiszen a hitetlenségünket füg gesztjük fel olyankor is, amikor háborús filmet nézünk vagy játékkonzolon lövöldözünk egymásra. Az élmény közvetettsége miatt nem sokban különbözik ettől az, ha valóságosan végbement tragédiákról értesítenek ugyanazok a képernyők. A színház térvesztése a mé dia javára a hitetlenség felfüggesztésével függ össze: a média produktumaiba könnyebb belefeledkeznünk. Az élmény erősebb, ám biztonságosabb is, mert ezeket a képsorokat kedvünk szerint leállíthatjuk, kiszállha tunk belőlük. Így végső soron önmagunkkal veszítjük el a kapcsolatot: nem tudjuk, mit éreznénk, ha például a kamerát kellene fognunk, miközben egy embertár sunkat kínozzák. Ebben a kontextusban a színház, amelynek kapuján belépve hagyományosan jó szóra kozást kívánunk egymásnak, ma már egyre többször választ olyan teatrális formát, amelyben épp az önfe ledtségről, egyszersmind öntudatlanságunkról, önál lótlanságunkról kell lemondanunk. Ez a fajta színház kilöki nézőjét az észlelés bizonytalanságába, mely a prédára és az önmaga épségére egyidejűleg figyelő ra gadozó éberségéhez hasonlít.

Boros Kinga oktató

(Eredeti megjelenés: Boros Kinga: Kényelmetlen szín ház. A válsághelyzettől az észlelés politikájáig, 2021, UArtPress–Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Marosvásár hely–Kolozsvár, 11–13.)

Gyere velem, találjunk vapitit!

(Boris Vian: Piros fű. Marosvásárhelyi Nemzeti Szín ház, Tompa Miklós Társulat, r.: Fehér Balázs Benő.)

Találjuk meg azt, amiért érdemes élni, hiszen „Ez a függöny, ez a ház, a fluppozás, a piros avar, a kék haj nal, a rikoltó holdfejő gébics, a sokszínű felhők, az éjfé li bányatavak, a rombuszkapcsoló, a csillagok…” nem elegek ahhoz, hogy intellektuális és érzelmi életünk ép legyen. Fehér Balázs Benő Boris Viantól kölcsönzött konklúziója ott lapang a Tompa Miklós Társulat kis termi előadásában: az egyszerűségben, a túlzott exp resszivitásban és a színpadi térbe integrált néző gon dolataiban is.

A néző legelőször egy beszélő, érző (és az sem elhanya golható, hogy László Csabához hasonlító) kutyával, Duponttal találja szembe magát. Egy életnagyságú mesefigurával, aki hamar a jámborság, egyszerűség négylábújává válik. Ő a révész, aki átvezet bennün ket egy olyan valóságba, melynek problémái igencsak hasonlatosak e világi létünk problémáihoz: miközben pengeélen táncolunk karrier és magánélet között, és futunk a kiégés ijesztő alakja elől, emberi kapcsola taink könnyen elértéktelenednek. Lábunk alatt piros padló fekete filccel rajzolt fűszálakkal, körülöttünk egy város, Wolf lakása és az árnyéktár. Wolf (Varga Balázs) és Zafír (Bartha László Zsolt) az árnyéktár beüzemelésén dolgoznak: ez egy olyan gépezet, amely lehetővé teszi az emlékek újraélését, az azokban való utazást. Az emlékutazás képlékennyé teszi a szereplők emberi mivoltát, a tudományban való elmélyedés pedig megnehezíti emberi kapcsolataik, leginkább szerelmi kapcsolataik kiteljesedését. Az előadás történetveze tése Wolf és Zafír kettős identitására (tudós és férfi), illetve a női karakterekhez, az intimitáshoz való viszo nyukra épül.

Fehér Balázs Benő, Laboda Kornél, Barcsai Bálint Bo ris Vian egyedi világát adaptálta színpadra. Egy olyan világot, ahol materializmus és idealizáció kéz a kéz ben járnak, ahol az asszociatív szókapcsolatok minden tárgyat, élőlényt magasztossá avanzsálnak. Ehhez az érzékeny világhoz különleges látvány dukál. Horváth Jenny díszlet- és jelmezterve az animációk vázlatosan megrajzolt figuráira, bútoraira emlékeztet, a vibráló színek és azok árnyalatai szépen kiegészítik egymást, így az előadás látványvilága mindvégig expresszív, de ugyanakkor ízléses marad. A színes fények váltako zásának észrevétlen beépülése többszörösen hozzáad az élményhez, így az előadás egésze egy vizuális él ménnyé válik. Az erős látványt Apostolache Kiss Zénó kellemes zongorajátéka, valamint a pontosan adagolt

hangeffektusok egészítik ki. Ezáltal kiemelt szerepet kapnak a fény- és hangtechnikusok (Trucza Samu, Ki lyén Zoltán) is, akik pontos munkájukkal gördülékeny nyé teszik az előadást. A Piros fű valahol a látvány- és a szövegcentrikus színház között egyensúlyoz. Üdítő látni, hogy az alkotók nem érezték feladatuknak, hogy alá-fölé rendelő viszonyban legyen a látvány és a szö veg: megőrizték Boris Vian nyelvi és a leírások által megteremtett képi világát is. E kettő kiegészíti egy mást, így létrejön egy olyan színpadi környezet, ahol az emberi karakterek fájdalma még szívbe markolóbb, felfokozott örömeik még hamisabbak. Már-már úgy tű nik, egyedüli vigaszuk az egyszerűség. Mivel a közel kétórás tragikomikus emlékutazás a boldogságkeresés problémája körül forog, a szereplők és a nézők is egy hullámvasút utasaivá válnak – ami hol leejt, hol fel dob, száguld, néha megáll.

A színészek néha előttünk, de javarészt körülöttünk játszanak. Interakcióra is kísérletet tesznek, de igazá ból csak befogadóként létezünk a térben. A karakte rek fizikai közelsége által a problémáik is feszesebben körvonalazódnak, így az alkotók arra invitálják a né zőket, hogy a színpadon megteremtett világot hétköz napi valóságuk, normalitásuk részeként kezeljék. Za vart kelt, hogy ennek ellenére a néző integrálásának szándéka nem érzékelhető a színészi játékban, hiszen az az eltávolítás eszközeivel dolgozik. Kérdéses, hogy a kisrealista játékmód egyáltalán megélne-e az előa dás stilizált játékterében. A nézőhöz való viszonyulás körüli zavar rosszabb esetben szorongást, ideális eset ben feszültséget kelt és annak érzetét idézi elő, hogy az előadás zárt terében bármi megtörténhet. Ha néző ként el tudunk vonatkoztatni attól, hogy nem tudjuk, pontosan mi is a szerepünk, a karakterek közelsége akár érzelmi közelséget is eredményezhet. Hasonlóan a nézőkhöz, a karakterek is egy zárt tér foglyai: a női karakterekben Ibsen Nórájához hasonló kitörés érlelő dik, Zafírt nem hagyja nyugodni a szürke öltönyös férfi, Wolf pedig saját magával, tükörképével, a társadalom nyomásával dacol. Dupont az egyedüli, aki tudja mit akar: egy vapitit. Ő a biztos pont a káoszban, nem csak a többi szereplőnek, hanem a nézőknek is. László Csa ba a kutyajelmez ellenére nem kutyaként gesztikulál, beszél, hanem szerepét és játékát a szolgálatkészség és őszinteség formálja.

Wolf egy idő után fanatikus utazójává válik az árnyék tárnak: emlékei között keresi Lillel (Kádár Noémi) való házasságának egyszerű boldogságát. Ez az a pilla nat, amikor nézőként is utazókká válunk: a játéktérre félhomály ereszkedik, egy piros fénycsóva és füst jelzi,

hogy az árnyéktár bekapcsolt, minden készen áll az utazáshoz. Mint ahogyan egy visszatekert film, Wolf teste is megrándul, a színpad egyik szegletére fény vetül, és belépünk egy emlékbe: Wolf az édesanyjával, Wolf Dupont születésnapján, Wolf és Lil első találkozá sa, első randijuk. Az emlékek folyamatos váltakozását meg-megszakítja Wolf egy-egy emlékhez való ragasz kodása. Például többször visszatekeri első csókjuk je lenetét, mintha azt keresné, vajon miért érezte magát boldognak akkor, vagy mit ronthatott el, hogy most ugyanazzal a nővel üresnek érzi magát. Az ismétlést kétségbeesés öleli körbe, Wolf frusztrációját lüktetően hangos zene egészíti ki. Az első felvonás végére tisztá zódik az alaphelyzet, kialakulnak a konfliktusok, tehát következhet az elmélyülés.

Új reggel, de ugyanaz az öltöny, ugyanolyan regge li fogmosás, ugyanaz az árnyéktár leselkedik Wolfra, hogy bekebelezze. Az előadás második felvonása Lil kérésével indul: sétáljanak együtt sokat-sokat. Hamar kiderül, hogy Wolf számára nem ennyire egyszerű egy kapcsolat életben tartása. Kijelenti, hogy a körülöt te levő világ, múltbeli tapasztalatai „nem lehet, hogy ennyi!”; hogy ennyi az egész élet, hogy jelenében és emlékeiben sem talál olyan pillanatokat, amelyek ér telmet adnának életének. Ebből a letargiából második felvonást indítani kihívás, az előadás mégis megkísér li: emlékutazás, városnézés, betekintés Zafír és Árpi dinka (Szabó Fruzsina) kapcsolatába, döntéshelyzet, majd annak következményei. Ezúttal Wolf esküvőjén járunk, amit addig pörget vissza az árnyéktár segítsé gével, hogy már mi sem, de ő sem tudja, mi igaz, mi hamis, ezért a városba megy Zafírral, hogy enyhít sen bezártságán. Ott találkozik két világjáró férfiúval (Galló Ernő, Kovács Botond), akiknek egyik legkedvel tebb szórakozása, hogy talpig eltakart, mégis meztelen lányokat szurkáljanak távolról. Nem közelről teszik, tehát jó mókának tűnik. Mindaddig, amíg Wolf kerül sorra: a lányok (Göllner Boró, Renczés Viktória, Karsai Dóra) csak azért nem esnek össze fájdalmukban, mert valószínűleg fizetik őket ezért. Wolf folyamatos lövése inek hangja, a lányok nyögései… azt hiszem, még egy ilyen stilizált térben sem lehet tovább fokozni a helyze tet, legalábbis expresszivitásban nem.

tusban a lány ártatlanságát, természethez való köze liségét, s végre megkapta azt az egyszerűséget, amire vágyott. Hogy miért beszélnek székely akcentussal? Utazunk az időben, s Bors igazából Lil, csak amikor a városba jött, Eliza Doolittle-hez hasonlóan levetkőzte erős akcentusát, és kimért hölgy lett belőle. Egy biztos, Wolf és Bors beszélgetése a sötétben annyira elvonja a figyelmünket, hogy amikor újra világosság lesz, olyan, mintha egy emlékből rángattak volna ki bennünket. S sajnos időnk sincs visszarázódni, hiszen következik az utolsó pár jelenet, ahol visszatérünk Wolf és Lil, Zafír és Árpidinka kapcsolatára. Mintha a városi jelenetnek semmi következménye nem lett volna, ugyanott foly tatjuk, ahol azelőtt abbahagytuk. Emiatt az utolsó pár jelenet következetlennek tűnhet, mintha muszáj lett volna betartani az előadás két óra körüli limitét. Mi vel nehéz újra rákapcsolódni és lezárásszagú cseleke detek, monológok követik egymást, sajnos a katarzis érzése is elmaradhat.

Fehér Balázs Benő precízen adaptálta színpadra Bo ris Vian világát, a Piros fű technikás előadás mind látvány, mind színészi játék szempontjából. Ha törté netvezetésben zavaros is, a színészek és a környezetük közti összhang szépen lekerekíti az előadást.

Marton Orsolya teatrológia II.

(Eredeti megjelenés: Játéktér 2021/4.)

A gyors impulzusokkal teli jeleneteket felváltja az inti mitás, az előadás ritmusváltással fókuszál. Wolf és Za fír találkozik két áruslánnyal, Borssal és Ananásszal (Kádár Noémi, Szabó Fruzsina), akik székely akcentu sukkal leveszik őket a lábukról. Hogy miért beszélnek székely akcentussal? Az előadás lokalizálni próbál. Elismerem, Boris Vian világa sokszínű, de a székely lányok valahogy mégis idegennek hatnak benne. Hogy miért beszélnek székely akcentussal? Ehhez a ma gyarázathoz szükséges pár háttérinformáció: miután megismerkednek Ananásszal és Borssal, Wolf és Bors kifekszenek egy mezőre, majd ott beszélgetnek az élet egyszerű dolgairól. Wolf meghallotta a székely akcen Fotó: Bereczky Sándor

JELENET

Erdő

Történik Géza kocsmájában.

ERNŐ ’napot.

GÉZA Nade milyet?

ERNŐ Minden nap ugyanolyan, Gézám. Hát milyet is kívánnék? Beszélni jöttem veled.

GÉZA Nocsak.

ERNŐ Mondanivalóm van.

GÉZA Iszol-e előtte?

ERNŐ Hát hogyne. Csend. Mit akarok mondani –GÉZA Ezt csak te tudhatod. Otthonról?

ERNŐ Honnan máshonnan? Onnan szok’ jönni ilyen kor. Csend. Milyen nap van?

GÉZA Szombat.

ERNŐ Basszameg.

GÉZA Nade, mit akartál te itt tulajdonképpen?

ERNŐ Hát hogy mit?

GÉZA Azt mondtad, mondani akarsz valamit.

ERNŐ Mondanék, ha hagynád.

GÉZA Hagyom én. Erdővel mi van?

ERNŐ Ma megkergetett egy medve. Vagy egy cigány.

GÉZA Most medve volt vagy cigány?

ERNŐ Nem tudom, nem láttam tisztán. Óriási volt.

GÉZA Óriási?

ERNŐ Úgybiz’. Nem tom, mi volt, elszaladtam, úgy rohantam, tisztára feldagadt a lábam, én mondom. Gondolkodtam is, mit keres errefelé egy ilyen böhöm nagy állat.

GÉZA De akkor medve volt?

ERNŐ Vagy cigány.

GÉZA De a cigány nem állat.

ERNŐ Ezt én igazán nem tudom szaladás közben ha tékonyan megállapítani, Gézám.

GÉZA Te hülyeségeket beszélsz, Ernő, azt mondod, kergetett téged valami, aztán azt se tudod, mi volt az.

ERNŐ Ne moralizáljál velem, Gézám, mert kijön az idegzsábám.

GÉZA Hagyjál engem a te idegzsábáddal.

ERNŐ Én hagylak, Gézám, te hozod kifelé belőlem.

GÉZA Én?

ERNŐ Mondom. Csend. Te, Géza, te jártál-e az erdőn mostanában?

GÉZA Hát mit keresnék én ott?

ERNŐ Gondoltam, te olyan nagy vagy.

GÉZA Asszed, én vagyok az a medve? Vagy cigány? Hülyeségeket beszélsz, Ernő, hát van ideje a faszom nak kora reggel kergetőzni.

ERNŐ Ne haragudj, Gézám, én nem gyanúsítgatni akartalak, én csak az ideggyengeségem miatt beszélek néha hülyeségeket.

GÉZA Te mindig ideggyenge vagy, Ernő!

ERNŐ Honnan tudod?

GÉZA Ismerlek.

ERNŐ Azaz, Gézám. Jó vendéglátó vagy te, ismered a vendégeid.

GÉZA Ha te idegi alapon beszélsz hülyeségeket, akkor tényleg folyton idegbajos vagy, Ernő, mert te állandóan hülyeségeket beszélsz.

ERNŐ Hagyjál már a faszomba, Gézám. Alig van már erdő. Nincs mit őrizni, mert viszik.

GÉZA Viszik?

ERNŐ Viszik. Vagy felkötik rája magukat.

GÉZA Megint?

ERNŐ Mostanában már nem is kell hívnom a doktort, ha látja, hogy megyek az erdő felé, már készenlétbe’ van. Odajön, segít leszedni az embert a fáról, megvizs gálja, megmondja, hogy halott, aztán megyünk tovább. Csend. A legjobbak mennek el, Gézám. Csend. Két hete a Lengő Tibi, aztán a Szaros Csabi. Múlt héten a te lá nyod, a Zsófi. Tegnap a Féreg Karcsi. Basszameg, már felsorolni is sok. Ennyi gyászt én nem bírok idegileg. GÉZA Istenem…

ERNŐ Traumatikus, hogy úgy mondjam. A fákra néz ve.

GÉZA Nem csak a fákra nézve.

ERNŐ Én mondom, nem ezt mondanád, ha egy fa len nél, Géza. Csend. Kiszáradtam.

GÉZA Ne beszélj annyit.

ERNŐ Mi vagy te, logopédus? Vagy mit foglalkozol az zal, hogy én beszélek-e, mi? Na, hadd locsoljam meg a torkomat.

GÉZA Fizetni mikor fogsz, Ernő?

ERNŐ Jaj, Gézám, ne csináld már ezt velem, mikor volt olyan, hogy én nem fizettem?

GÉZA Megint új füzetet kellett vennem miattad. Amíg nem fizetsz, nem kapsz semmit.

ERNŐ Kifizetem én a füzet árát…

GÉZA Ez nem a füzetről szól. Idejössz, iszol, aztán el mész, én meg győzöm írni. Egész ínhüvelygyulladást kapok, mire jössz.

ERNŐ Majd fizetek. Vagy majd beküldöm az asszonyt.

GÉZA Beküldöd. Az remek lesz. Berendezést ismét tervezi szétverni valami baromság miatt, vagy ezúttal elkerülhető ez a kis botlás?

ERNŐ Jaj, Géza, folyton ezzel jössz.

GÉZA Csődbe visztek, Ernő, az van. Kurvára csődbe visztek. Legszívesebben egyszer kimennék én is az er dőbe, aztán lennék a delikvensed a következő szomba ton.

ERNŐ Gézám, ilyet még viccből se. Csend. Csak egy sörikét adj nekem, elszopogatom, aztán megyek.

GÉZA Utolsó, Ernő. Kurvára az utolsó. Örülj, hogy nem küldtelek el, amikor idejöttél.

ERNŐ Erről van itt nagyba’ szó. Nagybaszó. Kell ne

kem az idegeim végett, tudod. Hát értesz te engem, Gézám. A sör – fertőtleníti az idegzsábámat. Eskü szöm, beküldöm az asszonyt, fizetni fog, ne aggódj.

GÉZA Fizetni, persze.

ERNŐ Fene a jó dolgát. Nem tanulta meg az erkölcsöt. GÉZA Kitől kellett volna megtanulnia?

ERNŐ Jaj, Géza, megint ezzel jössz. Tessék, akkor itt van, ennyi van most nálam kápéban, jön a fiam holnap, majd kérek tőle még. Most legyen ez elég.

GÉZA Tudsz te, ha akarsz, Ernő.

ERNŐ Magány, az meg tudja ölni az embert. Én csak nem értem ezt, miért kell ezt ilyen feltűnően… ott az a bükkfa, példának okáért, az szerinted hány ilyet nézett végig? Nem tisztelik a fákat az emberek, pedig ott nő nek negyven éve… Csend. Te jól vagy, Gézám?

GÉZA Jó, hogy kérdezed. Nem. Fiad?

ERNŐ Jön, én mondom.

GÉZA Ne jöjjön.

ERNŐ Jaj, Gézám, most ezt mire mondod? Ennyire eleged van a családunkból?

GÉZA Miért is lenne elegem? Te idejössz hülyeségeket beszélni a felkötöttekről, a feleséged szétveri nekem a berendezést, mielőtt távozik, a fiad meg –

ERNŐ A fiam?

GÉZA Hagyjuk.

ERNŐ Na, most már fejezd be a mondatot.

GÉZA Inkább hagyjuk. Igyál.

ERNŐ Iszom én az engedélyed nélkül is, hiába vádas kodsz.

GÉZA Nem vádaskodtam.

ERNŐ Dehogynem vádaskodtál. Te vérbíró.

GÉZA Vérbíró a kurva anyád, Ernő.

ERNŐ Nem tehet róla az Ottó. Miért tehetne róla?

GÉZA Enni kérsz-e?

ERNŐ Ha már így kérdezed. Egy melegszenyót, ha van.

GÉZA Persze, hogy van. Telefoncsörgés.

ERNŐ Halló. Ottókám, fiacskám, épp rólad volt szó. Hogy mi? Nem? Miért nem? Ahogy érzed. Ja. Minden jót! Leteszi a telefont. Az Ottó nem jön.

GÉZA Kár. Nagy kár.

ERNŐ Na, na, na, Gézám, ne kezdjük ezt el. Mi cim borák voltunk mindig. Na, szendvics. Eszik. Kolbászos. Finom. Eszik. Fura íze van.

GÉZA Mi fura?

ERNŐ Mi van ezzel a kenyérrel?

GÉZA A kenyérnek semmi baja. Idejössz, kritizálsz?

ERNŐ Jólvanna. Evés közben: Namármost, az van, Gézám, hogy én kifejezetten sajnállak. Tényleg. Az egészet. Nagyon tisztellek is azért, hogy még mindig kinyitod ezt a kocsmát. Tökre megérteném, ha zárva lennél mondjuk hétvégén. Én tuti bezárnám hétvégén, amennyi idióta járkál ilyenkor. Nem dolgoznak, föl se keltek még, érted, pedig már délután egy óra. Majd idejönnek egy óra múlva, aztán lesz itt balhé, nyomják megint itt a témázgatást hajnalig, most ehhez képest mi az, hogy én itt eszek meg elsörözgetek, érted. Csak

beszélgetünk, Gézám, nincs abba semmi.

GÉZA Nem is akartam kinyitni ma.

ERNŐ Na, látod? Ezért vagy te egy jó vendéglátós. Szí vesen látod a vendéget. Köhögni kezd. Na, nézd már, torkomon akadt ez a kurva szendvics. Fuldokol. Mit tettél te ebbe, Gézám? Mi az isten ez? Egyre rosszabbul van. Hú, bazmeg. Izzadok.

GÉZA Talán ebből majd tanulsz, Ernő.

ERNŐ Miből?

GÉZA Küldd be a fiadat is.

ERNŐ Mi a fasz, te megmérgeztél, Géza? Mi van ve led, bazmeg? Azt hittem, jóbarát vagy.

GÉZA Barát, az. Ismerem a fajtádat, Ernő. Én elvesz tettem valakit. A lányom nincs többé, érted? Belehalt a szégyenbe, az Ottó miatt, mert a hülye fiad nem bírja ki, hogy ne tegyen tönkre mindent, érted? Megcsúfol ta őt, én mondtam a lányomnak, hogy vigyázzon vele, nem hallgatott rám, ha ő így boldog, hát legyen, men jen. És ment, Ernő. Elment vele. És soha többé nem jött vissza. Te ezt tudhatnád, te találtad meg azon a kibaszott bükkfán. Erre idejössz és azt mondod, nektek ehhez semmi közötök? Takarodj innen a picsába, Ernő. Az én Zsófimat nem fogja visszaadni senki.

ERNŐ Mit adtál nekem, te állat?

GÉZA Szendvicset, ahogy kérted.

ERNŐ Mi volt rajta, hm?

GÉZA Patkányméreg. Hívd a doktort, kimossa a gyomrodat, és semmi bajod nem lesz. Legalább egyszer találkoztok az erdőn kívül is.

ERNŐ Nem tudok járni…

GÉZA Maradj már, Ernő. Ma reggel még medve kerge tett, bírod te a tempót.

ERNŐ Vagy cigány.

GÉZA Nekem mindegy, hogy medve volt, vagy cigány, Ernő.

ERNŐ Nem vagy normális…

GÉZA Most még csak vért hánysz, szép lassan kicsi nálja a beleidet. Nem halálos. Hívd azt a kurva dok tort. Takarodj innen és ne is gyere vissza!

ERNŐ Fel foglak jelenteni.

GÉZA Nem fogsz, te geci. Hazamész szépen és örülsz, hogy megúsztad ennyivel.

ERNŐ Megúszni… Te megmérgeztél, Géza.

GÉZA Ne óbégass! Takarodj!

Ernő elmegy. Géza visszamegy a pulthoz, bont egy sört, iszik.

Csernai Mihály drámaírás m. I.

Mondj egy jó könyvet!

Murakami Haruki: Gyújtogató [Barn Burning] A Köddé vált elefánt c. novelláskötetben; ford.: Nagy Anita; Geopen, Bp., 2014.

Nem szívesen vallom be – főként a diákoknak :) –, de az az igazság, hogy az utóbbi években jóval ritkábban ol vasok szépirodalmi műveket, mint ahogyan szeretném. Az időm nagy részét a napi hírek, hírértelmezések fog lalják le, jobb esetben az elemzések, kritikák filmről, néha irodalomról. De amikor a Lipsum felkérését meg kaptam, nem kamu: tényleg éppen irodalmi művet ol vastam, igaz, nem pusztán a szépirodalmi értékeiért, hanem azért, mert film készült belőle, és nagyon érde kes példája a dramatizálhatóságnak.

Szóval Haruki Murakami Barn Burning c. novelláját olvastam éppen. Magyar nyelven is elérhető, a Geopen kiadó Köddé vált elefánt címmel (Nagy Anita fordítá sában) 2014-ben publikált a japán író fiatalkori no vellái közül egy kötetre valót. Ennek a válogatásnak része a Gyújtogató, amely egy szerelmi háromszöggel indít, majd átalakul kissé titokzatos thrillerré, a vég kifejlet pedig ismét a szerelmi háromszögek megoldá sához hasonlít. Mondanám, hogy misztikus jellege is van a történetmesélés módjának, de nem természetfe letti dolgokra gondolok, egyszerűen az emberi viselke dés titokzatosságát hozza előtérbe az író, azt a tényt, hogy a szereplők nem mindig azt teszik, ami logikus és elvárható lenne tőlük, hanem – csak számukra nyil vánvaló okok miatt – egészen mást. Persze gyanítható, hogy legalábbis az egyik szereplő komoly és patológiai szempontból is megfogalmazható személyiségzavarral küzd, de a maga zárkózottságával a másik két karak ter is furcsa ember. Mivel végül is nem derül ki ponto san, hogy mi történik valójában a hősökkel, az olvasó ott marad a nyitva hagyott narrációs szálakkal, a bizo nyosság nélküli gyanúval, ezért hosszú ideig foglalkoz tatják majd a történet és a szereplők.

Ebből a történetből készített két és fél órás filmet a dél-koreai Lee Chang-Dong rendező. A produkció (magyar felületeken Gyújtogatók címmel található) a Cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI-díjat nyert, és még néhány rangos nemzetközi fesztiválon szerepelt na gyon sikeresen. Bár filmként már a „misztikus dráma” műfaji besorolást kapta, Lee Chang-Dong rendezői el képzelésében a történet lényege ugyanaz, mint Haruki Murakami novellájának: három ember (két fiatal férfi és egy fiatal lány) furcsa viszonyának tragikus végki fejlete.

Izgalmas olvasmány a novella, és nagyszerű élmény a szövegből készült film is.

Kós Anna dékán, oktató

Ford.: Torma Péter; Animus, Bp., 2015.

Azokból a gondolataimból válogatom össze ezt, amik a könyv olvasása közben jöttek.

Tudom, hogy van valami szint, valami magasabb, és hogy ez még nem az, de kell lennie, amikor egyszer csak ténylegesen megértek majd valamit, ténylegesen látni fogom az összefüggéseket, és akkor majd meg értek valamit. Ez az, ami fontos. Így lehet az ember több önmagánál. Ebben hinni cselekvő hit. Ma már az ember nem bízza magát istenre, magára bízza, az em beriségre bízza. Erre a cselekvő hitre, mert válaszok kellenek.

Az első lépés a nemtudás megértése. Ez nagyon fontos, és nem tudom elmagyarázni, csak érezni, hogy több ez, mint pusztán tudni. A magadévá kell tenni. Nem tu dom, mi kell hozzá, valami tapasztalás, mondjuk olyan ismeretanyag szerzése, ami rávilágít dolgokra, amiket eddig is sejtettél, de nem értettél. Egy olyan írás, be szélgetés, ami tartalmazza ezt. Eleve nagyon nehezen tudok belegondolni, hogy ki is voltam egy bizonyos tu dás megszerzése előtt. Csak az új tudás fényében tu dom vizsgálni a múltbéli magamat. Nem tudom pél dául, létezik-e az a gyerek, aki voltam. Én már nem gondolkozom úgy, ahogy ő, persze emlékeim vannak, amikbe bele tudok helyezkedni, de úgy gondolkozni nem tudok. Csak a mostani énem fényében tudok be legondolni másvalakibe is, empátiát érezni, vagy meg érteni a gondolkozását. A gyerek, aki voltam, nem léte zik többé. Esetleg töredékesen, mintha néhol ki lenne lyuggatva, és ott áttetsző lenne. A fejlődés gyilkosság önmagunkkal szemben, ezért kell nagyon odafigyelve tenni azt.

Az egyik legijesztőbb dolog, hogy fogalmam sincsen, honnan jönnek ezek, amiket leírok. Egyszerűen nem tudom, honnan bukkannak fel. Szeretnék valamiről gondolkozni, mondjuk egy problémáról, és az agyam egyszer csak kidobja a megoldást. Nem én jöttem rá, nem levezettem papíron a képletet és kijött az ered mény, hanem kidobta a megoldást. Én annyit tudok tenni, hogy bedobok pár gondolatot a gépbe, és ha jókat dobáltam be, egyszer csak eredmény. Honnan? Honnan a fenéből? Van bent egy kis emberke, aki dik tál? Valószínűleg személy szerint annyit tehetek, hogy minél sokszínűbbé fejlesztem a háttértárat, és csak re mélni tudom, hogy ennek eredményeképpen majd ha tékonyabban működik a rendszer.

A nemtudás megértése tud csak segíteni fejlődni. En nek van egy nagyon közkedvelt ellensége, a miszticiz mus.

A miszticizmus többek közt az egyik legegyszerűbb át verése magunknak. Keresni a spirituális átlényegülést, vagy bármit, ami az a másik világ, ami, zsupsz, átrepít valahová, ami meghozza majd azt a valamit, egyszerű en leegyszerűsíti a kérdést. Könnyű utat kínál, mint a fogyókúra-tabletta, vagy a pénisznövelő szer. Fogyni étrenddel és sporttal lehet, párt találni a személyisé günkkel. A közkedvelt keleti módszer, a jóga is akkor jó, és az is a célja, hogy tiszta tudatállapottal tudjon az emberi gondolkozni és megérteni a reális valóságot. Fontos, a reálisat. Na abban van az igazi misztikum, misztikum, amit le kell győzni, fölé lépni eggyel és le nézni rá, uralni. Csak akkor lehet játszani vele, ha ér ted a szabályait. Neked nincsenek ilyen szabályaid, az átverés. Saját szabályok kialakításához előbb látni kell minden opciót, gondolkodásmódot, történelmet. Lehet, például a monogámiának semmi értelme a fogamzás gátlók óta. A nemeknek a klasszikus családmodell háttérbe szorulása óta. A vallásnak a kételkedés óta. Az idősebbel szembeni tiszteletnek a rohamos fejlődés óta…

Tóth Kristóf Zsolt színész II.

Yuval Noah Harari: Sapiens – Az emberiség rövid története [Sapiens – A Brief History of Human kind]

Ford.: Szieberth Ádám; Athenaeum, Bp., 2019.

A kanadai író debütáló regényében érzékenyen ír az emberi pszichéről, a tudat, szabad akarat, kapcsola tok, magány és félelem variációiról. A történet nar rátora Jake megnevezetlen barátnője, akivel néhány hónapja vannak együtt, de a lány már a kapcsolatuk befejezésén gondolkodik. Beleegyezik abba, hogy elkí sérje Jake-et a szülei farmjára, ahol részt vesznek egy kínos és bizarr családi vacsorán. Ezzel párhuzamosan egy iskolában történő incidens bomlik ki előttünk, ami ről az ott dolgozók beszélgetéseit olvassuk a narráció ba tűzdelve. A visszafelé vezető úton Jake egy kitérőt tesz az említett középiskolába, ahol a narrátoron ad dig még soha nem tapasztalt szorongás uralkodik el. A regény meglepetésszerű befejezése döntő fontosságú a történet megértése szempontjából. Visszamenőleg kap értelmet sok okosan elejtett utalás. Azon kívül, hogy nagyon izgalmas és intenzív utazáson veszünk részt, olyan módon ír Iain Reid a legprivátabb gondolataink ról, amiért a regény bizonyos sorai az elolvasásuk óta folyamatosan eszembe jutnak.

Takács Réka drámaírás m I.

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek [I’m Thinking Of Ending Things]

Mindig oda a legérdekesebb benézni, ahová egyébként nincs lehetőségünk. Ha ezt magunkban végigfuttat juk, több helyzetre is asszociálhatunk az életünkből, de az egyik opció feltétlenül lehet a színészek szín padra lépése előtti, este hattól hét óra hét percig tartó időszaka. Trokán Nóra ennek a különleges, kizökkent időben töltött periódusnak szentelt egy egész albumot. Az ötletet egyébként Simon Annand angol fotós The Half című kiadványa adta, amiben több mint 25 évig gyűjtötte brit színészek portréit ugyanezen koncepció mentén. De ez végül is teljesen mindegy, miért is ne lehetne lopni? Főleg, hogy aztán Nóra egy önálló, képi leg és gondolatilag is magas minőségű albumot hozott össze, ahol a fekete-fehér képi világ, amit megteremt és végig is visz, rengeteget hozzáad az egyébként is érzelmileg teletöltött képekhez. Eleve kevés hálásabb feladatot tudok elképzelni, mint színészeket fényké pezni, pláne előadás előtt, valahol félúton önmaguk és a karakterük között elkapni őket egy igazán elmélyült, koncentrált pillanatukban. És ezzel be is engedi oda a nézőt, ahová egyébként senkinek nincs belátása. Nem egy fotós van velük, akinek bármilyen szinten meg felelni szeretnének vagy teljesíteni előtte, hanem egy barátjuk, vagy hát sorstársuk, ezáltal olyan őszinte, sűrű pillanatokat kaphatott el Nóra, hogy egyszerre vagy hálás, hogy láthatod ezeket, de magasfokú inti mitásuk miatt érdekesen kellemetlenül érzed magad, ha túl hosszan belemélyedsz. Emiatt nagyon inspiráló ak is, szinte bármelyik kép lehetne kezdő pillanata egy még el nem készült előadásnak vagy filmnek. Jó lenne megcsinálni ezt az albumkoncepciót minél gyakrabban és minél több város minél több színészével, addig is ezt és a másik említettet is megrendelhetitek, vagy nálam nyugodtan végiglapozhatjátok.

Muhi Zsófia rendezés I.

Trokán Nóra: Mielőtt – Színészek színpadra lé pés előtt KMH Group, Bp., 2021.

Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy [Canto jo i la muntanya balla] Ford.: Nemes Krisztina; Magvető, Bp., 2021.

Irene Solà regénye a francia határhoz közeli kis spa nyol faluban és a faluhoz közel élő tanyavilágban élő emberek sorsairól, családjaikról, generációkon átívelő történeteikről szól. Minden fejezetnek más elbeszélője van: egy idős nő, aki huszonöt év után újra hisz a sze relemben, egy spanyol polgárháborúban elveszett férfi vagy pedig egy ártatlan őz, aki az erdőben él. Ezt a sok különálló, mágikus, természeti jelenségekre apelláló történetet az olvasó össze akarja kötni, pedig csak jobb úszni az árral. Hiszen minden szál külön is megállja a helyét. Aztán rájövünk, hogy mégsem. A fejezetek szereplői egymásról és egymáshoz szólnak, segítik egy mást, és újabb értelmet és értelmezést adnak a törté neteknek. A tanya lakói mellett olykor a gomba, hegy, felhő is narrátorrá változik, ahogyan az ártatlan vízi tündérek is. Kollázsszerű regény? Novelláskötet? Ver seskötet? Rajzokkal illusztrált mesekönyv? Erotikától fűtött lírikus költemény? Az időt, teret, dimenziókat, élő és elhunyt (de evilágban itt maradt) embereket, lényeket, szellemeket, tárgyakat megszólaltató könyv azonban mégis követ – ha nem is kronologikusan – egy cselekményszálat. Domenéc családját követhetjük a hetvenes évektől napjainkig. A hölgy, Sió élete rögtön egy tragédiával kezdődik. Férje villámcsapás áldozata lesz. A villám mint motívum sokszor visszatér még ol vasás közben. Villamcsapásként megérkezik egy soha nem várt férfi, a villám öl, a villám életet ad, erőt, bi zonytalanságot. A természeti jelenségek köztünk él nek, velünk élnek, lelkük van. Csakúgy, mint az álla toknak. Csakúgy, mint a bennünk élő vadállatoknak: medvének, farkasnak. Hiszen mindenkiben lakozik egy állat. A katalán írónő pedig részletesen feltárja ezeket előttünk a maga finomságával, mesemotívu maival és őszinte durvaságával. Nyers fogalmazása az emberi test lírikus ábrázolásában is megjelenik. A spanyol polgárháború emlékét őrző térségben fejbelőtt, félkarú, féllábú emberek természetesen és méltósággal viselik a sorsukat. Ilyen érzékien az emberi ürülékről sem olvastam még, mint Irene Solà regényében, ahogy a boszorkányság, nőiség, szülés – ugyancsak visszaté rő motívum – ábrázolásában is magasan kitör az írónő zsenialitása és érzékenysége. Annak ajánlom ezt a re gényt, aki szereti az életet, és annak, aki nem. Kincses doboz minden egyes történet, életszeretet kapunk tőle, megborzongtat, kitágítja pórusainkat, és azt érezzük, hogy igazán élünk. Élünk, és ott vagyunk a gyönyörű Pireneusok világában, olyanokkal, akik beengedtek minket az életükbe. Legyen az egy kő, egy hegy, egy tündér, vagy egy háborútól sebzett apró kis közösség emberei.

Kovács Kata Milla színész m. II.

Carlo Rovelli: Az idő rendje [L’ordine del tempo] Ford.: Balázs István; Park, Bp., 2018.

Carlo Rovelli az időről és az elméleti fizika legújabb irányairól elmélkedik, miközben gyakran idézi Shakes peare-t. Előbb angolul olvastam a könyvét, aztán meg jelent a magyar fordítás is és később felfedeztem más írásait is, például a Hét rövid fizikaleckét. Gördüléke nyen és szenvedéllyel ír a fizikáról, miközben ugyano lyan értékesnek tartja a világ megismerésének és a tu dás kifejezésének olyan más módjait, mint az irodalom és a művészetek. Magyarázataiban gyakran átlépi a természettudományok és a humántudományok közöt ti határt, felismerve azt, hogy milyen ihletet adhat az emberi képzelet az egzakt tudományoknak is. Az az el képzelése pedig, hogy létezésünk sokkal összetettebb, mint amit érzékszerveink, elménk és eddigi tudásunk korlátai megismerni engednek, igazán megnyugtató. Az idő és a világ működésének megértésére törekedve ez a könyv azt a reményt táplálja, hogy az emberi ku tatás, szöveg, beszéd, írás és olvasás célt és értelmet ad az életnek. Bónusz: a Lipsum felkérésének köszönhető en megtudtam, hogy létezik egy hangoskönyv változat Benedict Cumberbatch előadásában.

Albert Mária oktató

Murakami Haruki: 1Q84 Megjelent három kötetben; ford.: Erdős György, Nagy Anita; Geopen, Bp., 2011–2012.

Murakami Haruki japán származású író. Fellelhetők saját kultúrájának elemei a regényeiben, mégis, saját elmondása szerint rá legnagyobb hatással az ameri kai élményei voltak, azon kívül Dosztojevszkij és Dic kens. A mágikus realizmus jegyében alkotó Murakami 1Q84 című regényét Orwell 1984-e ihlette, azt olvasta a történet kitalálása közben. Az 1Q84 alternatív va lóságban játszódó történet, amiben egy férfi és egy nő keresi egymást, akik 10 éves korukban elszakadtak egymástól. Egy új, misztikus világrend van kialaku lóban, amihez alkalmazkodnia kell a szereplőknek, és rengeteg megmagyarázatlan mágikus eseményen mennek keresztül. Egy számunkra idegennek tűnő vi lágba/dimenzióba vezet be, ahol egyszer csak két hold jelenik meg az égen. A mindennapi életünk mögött meghúzódó rendszereket kereső ember számára min denképpen ajánlom. Mindig izgalmas más kultúrából származó ember művével találkozni, és ezáltal meg ismerkedi azokkal a sajátságokkal, amik számunkra idegenek lehetnek. Murakami az 1Q84 világának rész letesen bemutatja a hétköznapjait, de még a bennük rejlő fétismániát is, ami nála fülfétisben jelenik meg, a női szépség megtestesítőjeként. Regényei általában tele vannak furcsa szexuális aktusokkal, szerinte a szex egy lelki elköteleződés, átjáró egymás világába. Ebben a regényben átjáró nyílik abba a másik világ ba, amit ezerkülöncszáznyolvannégynek nevezünk. A legmeghatározóbb számomra a regényben az, hogy az olvasása közben teljesen beleolvadok a leírt világba, és ami a hétköznapi élethez képest varázslatosnak hat, az az olvasás közben a fejemben természetessé válik.

Dobrovszki Dóra rendezés m I.

Pál Alexandra festménye

vászon, akril

LIPSUM.uat

III. lapszám, 2022. március

IMPRESSZUM

Főszerkesztő, korrektor

Kertvéllesy András (teatrológia II.) Purosz Leonidasz (drámaírás m. I.)

Állandó munkatárs

Fellegi Balázs (média I.) Göllner Boróka (színész m. I.)

Tördelő-képszerkesztő Kovács István (média II.)

Borító Pál Alexandra (látványtervezés II.)

Design

Bakó Borbála Balázs-Bécsi Anna Égei Emília

Olti Angyalka Váradi Tímea (látványtervezés II.)

HÖK-kapcsolat Antal Ádám (teatrológia II.) Erőss Noémi (bábszínész II.)

KIADÓ/NYOMDA

Studium Prospero Alapítvány Studium Kiadó

ELÉRHETŐSÉG

lipsum.uat@gmail.com