A lorem ipsum (lipsum) egy, a nyomdászatban használt latin helykitöltő szöveg, amelyet a tipográfia és az elrendezés be mutatására használnak. A betűk és betű közök ritmikus, jelentéses szöveget imitá ló keveredése utal egyetemi hallgatóink és oktatóink diverz összetételére, illetve arra is, hogy az újság terve nem öncélú: arra vállalkozunk, hogy közös platformot biztosítsunk a különböző szakokon létre hozott színes és változatos tartalmaknak.
Lipsum.uat
IV. lapszám, 2022. április
Fotó: Egységben a természettel
Magyari Botond
Vers: A nőd; idegenforgalom; Farkasvak
Vajda Boróka
Tanulmány: Szűkülő ideológiai és intézményes keretek, a kulturális miniforradalom hatásai
Novák Csaba Zoltán
Beszámoló: Kiállítottunk!
Kovács István a médiások és a bábszínészek közös workshopjáról
Vers: Mi, akik nem vagyunk pszichopaták; Tündéből is celeb lett
Purosz Leonidasz
Beszámoló: Filmeket zsűriztünk!
Fellegi Balázs a MediaWave-ről
Interjú: „Egész nap éneklek otthon”
Buta Árpád Attilát Kernetzky Hanna kérdezte Elek Ágota, Fellegi Balázs, Homlok Bertalan, Sipos Áron, Tar Erik, Tóth Kristóf Attila
Debüt: Megalakult a _______ zenekar
Vers: Testvérem, Káin; Ha hallom a zajt a harangköveken
Molnár Flóra
Ajánló: Mondj egy jó filmet!
Adorjáni Nagy Zoltán, Erőss Noémi, Nagy Csaba, Szász Attila
Brouwer Marloes-Kincső
Gyermekkorom óta érdekel a természet, az élővilág. 2016-ban fogtam neki fotózni ezeket a szépségeket, amikor megkaptam az első, komolyabb kamerával ren delkező telefonomat. Mivel falun élek, szabadidőmben a dombokat és a mezőt jártam, és mindig figyeltem arra, amit magam körül láttam: a hangyabolyokat, a gyönyörű tájakat, az emlősöket. Minden érdekelt. Az évek során különböző DSLR fényképezőgépekkel és más-más lencsékkel ismerkedtem meg, elsajátítottam a fotózás alapjait, könyveket vásároltam, és rengeteg ehhez kapcsolódó internetes tartalmat fogyasztottam.
2019-ben kezdtem el az egyetem média szakára járni, ahol a fő érdeklődési köröm természetesen a fotózás lett. Itt is rengeteg új és érdekes dolgot sajátíthattam el Jakab Tibor tanár úrtól, a természetfotóimat egy kis művészi vonallal kezdtem gazdagítani. Jelenleg har madéves vagyok, ezért sajnos nincs már annyi időm ezzel foglalkozni, de igyekszem hetente legalább egy szer meglátogatni a természetet, mert számomra fel töltődés a nehéz napok után. Ez az a hely, ahol kien gedhetem a gőzt, és erőt gyűjthetek a következő hétre.
Azt javaslom, hogy nektek is legyen valami, amit szen vedélyként tudtok csinálni, és egy olyan hely, ahol megnyugvást tudtok találni, szerintem ez létfontossá gú a mindennapi életünkben.
A képen egy barázdabillegetőt látunk. Fontos tud ni, hogy általában tavasszal lehet belőlük a legtöbbet megfigyelni. Ennek tudatában kell felkészülni a fotó zásukra. Én is így tettem, amikor egy nap billegetőket mentem fotózni. Mivel nem feltétlen kerülik az ember társaságát, egészen közel engednek magukhoz. Láthat juk a fotón is a nagy mélységélességet, ami az előbb em lített közelségről árulkodik. A kismadár itt épp a rova rokban gazdag talajon vadászik. Ha a téma közel enged magához, viszonylag nyert ügyünk van.
Számomra ez a fotó nagy értékkel rendelkezik, ugyanis ez az első sikeresebb gólyás képem. Elég sokat pró bálkoztam gólyákat fotózni, ám valahogy sosem jött össze, amikor terveztem. Egy tavaszi délután sétából hazafele jövet megláttam ezt a példányt, s kértem, hogy maradjon egy fotóra. Egész sokáig a közelében tudtam lenni, és igazából ő sem látszott zavartnak. Én meg csak kértem, hogy maradjon. Egy szintre helyez kedtem ővele, és megszületett a fotó. Nem profi fotó, de számomra nagy mérföldkő.
Ez a fotó egy téli napon készült, bár nem sugall téli han gulatot. Nem volt hó, ilyen lett a hangulat. Szerencsém volt a szép idővel, jó fényekkel, és persze az alanyom mal is. Szépen megmutatkozik a sárga-kék kontraszt, amit a természet vívódásaként is értelmezhetünk. A rengeteg kesze-kusza ág egy stabilan álló madárhoz ve zet. A kép üzenete, hogy minden kilátástalan helyzet nek stabil, céltudatos vége lesz.
Az egyik kedvenc fotóm az elmúlt hat évből. Egy nap pali felvétel, amin ez a gyönyörű bagoly úgy meglepő dött a fotózásán, hogy el sem akart menni. Egészen közel engedett magához, és sikerült szép megvilágí tással, jó kompozícióval eltalálni. Nem voltak zavaró háttérelemeim sem. Hálás vagyok a sorsnak a képért. A hatalmas bagoly a nagyságot, feltörekvést és a ma gabiztosságot szimbolizálja.
Az őzfotóim kicsit túlsúlyban vannak. A közel -20 fo kos napsütötte hidegben, eme sztyeppés környezetben nem volt olyan egyszerű éles képet készíteni. Meleg barna ruhába bújtam, a növényzet segítségemre volt a kúszásban. A fényképezőgép fagyos lett, amint a talajt elérte, ám állta a sarat. Megközelítőleg 30 méter távol ságból már-már a család tagjának érezhettem magam röpke 15 percre. A kép elkészítése előkészületekkel együtt körülbelül egy órát vett igénybe, de elégedett voltam az eredménnyel. Itt éreztem előszőr, hogy kez denek megszokni az állatok, és már nem félnek a jelen létemtől.
Egy gyönyörű tavaszi napon egy gyönyörű állatot sike rült lencsevégre kapnom. Az őz és a világ kapcsolata bontakozik ki itt. Címe lehetne ,,Felnőtté válás” is. A vetés vonalai a különböző életutakon való elindulást rejtik. Az alany gondolkodik. Mindannyian így tennénk a helyében, hogy egy végső jó döntést meghozzunk.
Magyari Botond média III.
Kedves, nekem nincs egyetlenem, hozzád szólok, de nem neked. Bimbók százai mozdulnak meg dobbanásaimban. Nő vagyok, formátlan áttetsző anyag. Otthon. Ajakszirmom kolduskísértés, testem az üres tér öröme. Átharapom magam a távolságokon. Egyetlen pont van mindennek a közepén, ott gubbasztok, üvölt belőlem a hiány.
Én duzzadni jöttem: öntözni a gyengét, ölelni a túlérettet. Átfolyni felásott görcsök rögein. Igenre nemet, nemre igent dobni, hogy a döntés pillanatában ne maradjak egyedül. Hiába puhítom bőrömmel az eget, ha nem fekszel föl rá.
Pupillámba torkoll a tekinteted. Mit keresel? Kit keresel? Bennem átutazóban vannak a bizonyosságok. Ha egy ágyon ülünk meztelenül, ketten csendben, akkor kerülök legközelebb a valósághoz.
vannak férfiak akik zsebre teszik a lenyugvó napot vannak akik a késeket megfenik vannak akik nem szaggatják le a szirmokat vannak férfiak akik őzekkel beszélgetnek akik mellett nem félsz apád árnyékától vannak akik a huzatban hagyják nedveiket akik félelem nélkül leszólítanak akik belefeledkeznek a szavak értelmébe akik ha bogozgatják szálaikat nem sértik meg a tiédet vannak akik bámulják a holdat és nem gondolnak semmire vannak akik rád gondolnak de nem vallják be senkinek
vannak nők akik a napból néznek le a földre vannak akik őzhúst vágnak fenetlen késekkel vannak akik olyan mélyre ültetik bájaikat, hogy nem érnek meg őszig vannak démonok akik magukat őzre szelidítik vannak nők akik apáikkal kibékültek akik nem vetik meg az ágyat minden reggel vannak akik csak azért mennek közterekre, hogy valaki végre leszólítsa őket akik belefeledkeznek a szavak hangzásába akik nem értik miért kell szakítani, ha holtomiglan lehet bogozni vannak akik bámulják a holdat és sírnak vannak nők akik magukra és rád egyszerre gondolnak
nem tudni hol vannak ők hova járnak holdat nézni, mikor mennek őzet vágni hogy miért nem tudnak találkozni, nem tudni
Még nem felejtettem el fütyülni, de a madarak nyelvén már nem értek.
Egy rozoga faasztalnál ülök, távolban templomtorony. Közelemben színes napozószékek: kék, zöld és narancssárga. Közöttük vadmálnás, az asztal fölött napernyő. Este kilenc van, farkasvakság. Mindent kékre mázolt a telitüdejű nyár. Kifeszül a pillanat, hirtelen egy vonatfütty hasítja át.
Gyerekkorom robog ki a nyár alagútján. Édesanyám keze betonfal, nekem csinálta ezt a tölcsért rézdrót ujjaiból, hogy védjen az erős fények ellen: „Még kicsi vagy, nem értheted.”
Akkor még nem volt bűn vaknak lenni, felnőttként talán ezért vonz hajthatatlanul a farkasvakság. Kék massza takarja mulasztásaimat, félbehagyott felelősségvállalásaimat. Nem az én bűnöm, nem az enyém, mindenkié.
Valaki állandóan kopácsol a csontokon, számon tartja a kilométereket. Én csak visszhang vagyok, nem az én bűnöm! A málnabokrok sírnak, a templomok hallgatnak.
Ha senki nem formál tölcsért ujjaiból, kirobbantom a hegyek belét.
Hétévesen is ugyanennek az alagútnak a szájában ülök, mindegy, hogy hol szállok fel vagy le: a még nincs semmid és a már nincs semmid ugyanaz.
Itt lebeg előttem az első görkoris sérülés, a megalázottság érzése a többi gyerek előtt, amikor hétévesen bepisiltem, mert már nem bírtam és amikor munka után bőgöm el magam, mert már nem bírom, bármennyire is igyekszem jónak maradni.
Amikor már nem bőgök, mert muszáj bírni, akkor az alagút elején a felismerhetetlenné gázolt gyerek sem sír.
Azt mondják, hétévente az ember összes sejtje lecserélődik, de ezek a nedvek mindig ugyanonnan fakadnak.
Nedves ágyneműk és alsóneműk, besózott térden a genny, az első menstruációs vér és könny ugyanabból a forrásból ered.
Anyuka nem takarja le a szemem, ha olyan férfira nézek, aki miatt a sínekre vetem magam, nem ránt vissza, ha összekeverem a sípot a rigófüttyel.
Anyuka két kezébe hajtanám minden nap végén a fejem, nem tehetem, karja két gallyacska, letörném gondolataimmal.
Vagonról vagonra cipelem az ágy alatt rejtőző szörnyemet, együtt szívtuk el az első cigarettát, egyszer-kétszer meghúztuk a vészféket, szétnyitottuk combjainkat a magánynak, elvicceltük saját nyomorunkat, nagyokat hánytunk utána.
Este kilenc van, az utolsó fénypászmákat is elnyelte a horizont. A napozószékekben volt szerelmek cigarettái világítanak. Egy hétéves kislány jön felém az alagútból, leszed nekem egy szem málnát, az dobogni kezd. Szembeül velem, és csillagokat sírunk erre a vak égre.
Vajda Boróka színész m. II.
A versek eredeti megjelenése: SZIFONline 2022.02.09.
(Részlet A kulturális életre és a színházra vonatkozó politikai-ideológiai keret alakulása a Ceaușescu-rendszer első évtizedében című tanulmányból)
A ’70-es évek elejére Nicolae Ceaușescu már megerősí tette hatalmát. Sikerült eltávolítania politikai ellenfe leit, és merész külpolitikájának köszönhetően nagyon megnövelte a népszerűségét mind belpolitikai, mind külpolitikai téren. Az 1968-as közigazgatási reform so rán az ország területét megyékre osztották, amelyeket a párt iránt lojális helyi főtitkárok vezettek. A különbö ző nemzetiségű munkások szervezetei, a Magyar Nem zetiségű Dolgozók Tanácsa (MNDT), a Szocialista De mokrácia és Egység Frontja által a társadalmi kontroll új formáit hozták létre, ugyanakkor ezek a szervezetek új mozgósítási csatornát is jelentettek a párt számára. Az 1969-ben tartott X. Kongresszus Ceaușescu teljes győzelmével ért véget. Minden feltétel adott volt, hogy felgyorsuljon a társadalmi és gazdasági reform gran diózus terveinek gyakorlatba ültetése, amelyet elméle ti síkon már a ’60-as években megfogalmaztak: az ipa rosítás, a városok és falvak rendszerezése, a homogén szocialista nemzet megvalósítása.
Az esetleges ideológiai és kulturális váltás lehetőségé nek előszele már az RKP 1969-es, X. Kongresszusának anyagában is fellelhető. A kulturális életet ért kritikák és új utasítások már előrevetítették a pártvezetés elé gedetlenségét. „Meg-megtörténik viszont, hogy egyes irodalmi-művészeti alkotásokat annál emelkedetteb beknek és értékesebbnek tartanak, minél kevésbé el érhetőek és érthetőek a közönség, a nagy tömegek szá mára, minél inkább eltávolodnak az élet problémáitól, az általunk belakott világ realitásától. …Persze mi a szabad alkotás úttörői vagyunk, és szocialista beren dezkedésünk teljes mértékű kibontakozást biztosít az íróknak, művészeknek és a haza tehetségeinek. De mi az alkotási szabadságot a marxista filozófia alapján ér telmezett történelmi szükségszerűségként fogjuk fel.”1
Az írókhoz, művészekhez intézett felhívás már előre vetítette a művészeti alkotások témáinak egyre kor látozottabb terét: „Amit kérünk önöktől, elvtársak, az az, hogy férkőzzenek be a nép létének mélységébe, és megértvén törekvését, vágyait, erőfeszítéseit és hősies harcát, alkossák meg a szocialista Románia grandiózus freskóját. A művészet gyönyörű hangján mutassák be a nép alkotó potenciálját, amely hősies munkája révén megváltoztatja az ország kinézetét és önmagát is. Sose feledjék, hogy a mi művészetünknek rendeltetése az,
hogy az embert nemesítse, hogy új, nagyszerű tettek re ihlesse a szocializmus és kommunizmus ideáljainak megvalósítása érdekében.”
Az RKP Központi Bizottságának 1971. júliusi plenáris ülésén, Nicolae Ceaușescu nagyszabású beszédet tar tott a politikai-ideológiai tevékenységről, amely a „júli usi tézisek” néven maradt a történelemben. Ceaușescu a Központi Bizottság 1971. július 6-i ülésén mutatta be téziseit. Ez volt „kulturális miniforradalom” kezde te Romániában. Az új irányvonal a politikai-ideológiai élet erőteljesebb kontrollját vetítette előre: kiterjed tebb és elmélyültebb ideológiai képzés, a propaganda újragondolása, a párttagok szigorúbb megválogatása, a társadalmi mozgósítás növelése, a nyugati filozófiai és kulturális irányzatok kizárása a nemzeti sajtóból és a szocialista cenzúra szigorítása.
Az RKP Központi Bizottságának 1971. november 3–5-i ülését szinte kizárólag a kulturális életnek szentelték. Meghatározták a fő ideológiai vonalakat és a keretet, amely szerint a pártvezetés elképzelte a kulturális életet. Beszédében Ceaușescu azt hangsúlyozta, hogy 1971–1975 között az ország új korszakba lépett, a sok oldalúan fejlett szocializmus korába, és ennek megfele lően mindent, beleértve a kultúrát is, alá kell rendelni ezen új korszak kihívásainak. Hangsúlyozta, hogy az országban megszűnt a polgárság, létrejött a szocialis ta gazdaság, a társadalom jelentős változásokon ment keresztül, egy igazi kulturális forradalom zajlik, amely során mindent alá kellett rendelni az új ember megal kotásának.
A pártvezető erős kritikával illette a korábbi évek kul turális életét: az irodalmi-művészeti tevékenység irá nyításában sok volt a hiányosság, a kulturális élet sok esetben elrugaszkodott a nép életétől, merev, burkolt, formalista megnyilvánulásokra került sor, csekély mű vészi színvonalú és oktatási-ideológiai szempontból romboló tartalmú filmek és egyéb művészeti alkotások jutottak be az országba.5 A pártvezető teljes mértékben szakított a korábbi évek megengedő politikájával, és militáns, sztálinista módon vont szigorúbb határokat a művészetnek és kultúrának. „Olyan művészetre van szükségünk, amely a mi nemzetünk realitásából táp lálkozik, amely a nép lelkéből vétessen. …az emberek a
Az RKP X. Kongresszusa, 1969. augusztus 6-12. Politikai Kiadó, Bukarest, 1969. 73. p.
Novák: Aranykorszak? … i.m. 64-72. p.
RKP KT-nak plenáris ülése 1971. november 3-5. Politikai Kiadó, Bukarest, 1971. 11-24. p.
25-27. p.
regényekből, versekből, színdarabokból, énekekből azt akarják megtudni, hogyan harcoltak a kommunisták, más antifasiszták és demokraták, hogyan élték túl a börtönöket, lágereket, hogyan szálltak szembe a ha lállal is a nép felszabadítása érdekében…”6 A színház számára ajánlották, hogy a forradalom üzenetét közve títse: „A mi színházainkban, az operában helye kell le gyen minden műfajnak, de jelenkori műveknek is teret kell biztosítani, amelyek jellege forradalmi, mozgósító, és ezáltal hozzájárul a mi haladó hagyományaink szel lemében a nagy tömegek okulásához.”7
Dumitru Popescu, a kulturális élet első számú felelő se azt hangsúlyozta, hogy megengedhetetlen, hogy a művész „a fantáziája ingyenjátékának foglyává vál jon.”8 Az egyik legkonformistább kulturális vezető és drámaíró, akinek műveit Románia majdnem minden színházában játszották, Aurel Baranga, gyorsan felis merte az új kihívásokat, és beszédében hangsúlyozta, hogy a nép megveti a steril intellektuális szinkópákat, a brutalitást, erőszakot és intoleranciát, és azt nyilat kozta: „Nekünk a nép számára olyan hősmodelleket kell javasolnunk, akiket érdemes követni, és be kell mutatnunk azok ellentétét is, azaz olyan lecsúszott és felháborító embertípusokat, akiket száműznünk kell a saját és embertársaink lelkiismeretéből, még mielőtt ott gyökeret vernének.”9
Pár évnyi fellélegzés után a szocializmus bástyáiról azt a felhívást intézték az irodalom és művészet mű velőihez, hogy állítsák meg mindazt, ami ellentmond a szocializmusnak. 1971-től kezdődően Ceaușescu fo kozatosan új gazdasági-társadalmi és politikai célokat fogalmazott meg, új irányt határozott meg, a hivata los elvárások szerint pedig a kultúrának követnie, szolgálnia kellett mindezt. Ezzel egyértelművé vált, hogy a pártvezetés nem tűri meg, hogy két típusú kul túra, művészet (ideologikus és hagyományos) létezzen ugyanazon szocialista állam területén. A júliusi tézi sek egy újabb kulturális ördögűzés kezdetét jelentették a romániai kulturális életben. A párt innentől kezdve reális veszélynek tekintette, hogy a diákok, egyetemis ták kikerülhetnek a kommunista ideológia gyámsága alól, engedhetnek a „reakció” szirénhangjának. Elmúlt az idő, amikor hibákról, önkritikáról lehetett beszélni, a hetvenes évek második felétől a munkásélet egyszerű kellékei határozták meg azokat a kereteket, amelyeket tematizálni lehetett: tömbház, lakónegyed, focicsapat, üzem.10
Az ideológia őrei és egy színházi társulat közötti első konfliktusra Bukarestben kerül sor, és nem a perifé rián. 1972. szeptember 30-án a Scânteia lehozott egy közleményt, amelyben jelezték, hogy a SzMNT úgy döntött, felfüggeszti A revizor11 című darabból készült, Lucian Pintile által rendezett előadást és megtiltja, hogy ebben a formában bármely más romániai szín házban bemutassák, és intézkedéseket hoz, hogy ilyen jellegű megnyilatkozásokra többé ne kerüljön sor a ro mániai kulturális életben.12 A színdarabot azért tiltot ták be (1971-ben a Szovjetunióban is), mert a hivatalos meglátás szerint kritizálta a pártvezetést, és utalt a pártvezetők munkalátogatásaira. Ez az eset gyakorla ti terepként szolgált a júliusi tézisek értelmezésére és alkalmazására. Az incidens után hozták meg a tézisek megjelenése utáni első, a színházakra vonatkozó nega tív előjelű döntéseket.
Október 5-én az RKP Központi Bizottságának titkár sága a „revizor-eset” után ülést hívott össze. Ceaușes cu elégedetlen volt azzal, ami a Bulandra színházban történt. Ingerült hangnemben fejezte ki nemtetszését a SZMNT tevékenységével kapcsolatban, amely szerinte nem tette megfelelő módon magáévá az 1971-es plená ris ülésen megállapítottakat. „Nem tolerálható tovább a színházakban kialakult helyzet. Ebben a tevékeny ségi szektorban nem került sor a kívánt minőségi ug rásra, egyszer s mindenkorra le kell számolnunk ezzel az elvtelen szűklátókörűséggel.”13 Elégedetlen volt a játszott román színdarabok számával, és megemlítette azt is, hogy ideje lenne áttérni, a rigai színház példája alapján, a színházi önfenntartás rendszerére. Az ügy ben vétkesek névsora hosszúnak számított: a fő felelős, Dumitru Popescu, a Bulandra színház párt alapszer vezetének titkára, Toma Caragiu, a színház igazgató sága, a rendezői stb. Az RKP vezetőjének végső követ keztetése sötét felhőket vetett a romániai színházakra. Íme néhány a végkövetkezetésekből: Gogol műve hala dó, de hamis módon vitték színre, igazgatói állásba ne csak színészeket nevezzenek ki, vitafórumok szervezé se a színházak vezetőivel, a színházi intézményekben a munkahelyek számának csökkentése, a színházak önfenntartási problematikája, a cenzúra szempontjá ból pedig elhangzott: „vezessék be azt a gyakorlatot, amely szerint minden egyes új előadásnak előpremi ert tartsanak a további kellemetlenségek elkerülése végett, ezeken pedig legyen jelen a pártszemélyzet.”14
Ioan Stanomir: Un pământ numit
românesc
[Kutatások
[Románia
Cernat, Ion Manolescu, Angelo Mitchievici, Ioan Stanomir: Explorări în comunis
román
Polirom, Bukarest, 2004.
p.
darabját a bukaresti, Liviu Ciulei által vezetett Bulandra színházban Lucian Pintilie rendezésé ben.
revizor
12 A Gogol-darabot kortárs kontextusba helyező, így a pártnomenklatúrát kifigurázó Pintile később elhagyta az országot, a darabban szerepet kapó, népszerű színészt, Toma Caragiut pedig leváltották a színház pártbizottságának éléről. Cristian Vasile: Viaţa intelectualã şi artisticã în primul deceniu al regimului Ceauşescu 1965–1974 (Az értelmiségi és művészeti élet a Ceaușescu-rezsim első évtizedében). Humanitas Könyvkiadó, Bukarest, 2016. 86-118. p.
13 Vasile: P.C.R. și intelectualii în primii ani.... i.m. 324. p.
14 Uo. 328-329. p.
Elkészült egy ún. intézkedési terv az SzMNT, a színhá zi intézmények és a kulturális sajtó tevékenységének javítása érdekében: ideológiai tanácskozás a Bulandra színház teljes személyzetével; az SzMNT elemezni fog ja a végzett tevékenységet; a művészeti intézmények pártaktivájával tartandó vitafórumok; intézkedések meghozatala minden intézmény szintjén az ideológiai feladatok teljesítése érdekében; oktatóprogram min den intézményben az 1971-es plenáris ülés határozata inak bevezetése érdekében; az SzMNT elemezni fogja a színházak vezetőinek tevékenységét, és ahol esedékes, intézkedéseket hoznak; az SzMNT javaslatokat tesz a pártvezetésnek a színházak gazdasági-pénzügyi tevé kenységének javítására; munkaülések az összes mű vészeti kritikussal, iránymutatás számukra, valamint politikai és ideológiai kiképzés; ideológiai felkészítő a sajtó képviselőinek is; „az SzMNT hatékonyabban fogja ellenőrizni a műsorterveket, követni fogja a színreviteli koncepciót és annak véglegesítését is az előadásban. A közönségbemutató előtt minden intézmény előpremi ert szervez minden színházi, opera-, balett-, kabaré-, operettelőadás és minden új román művészfilm nyilvá nosság elé kerülése előtt, erre hivatalosak a párt- és ál lami aktivisták, a kultúra képviselői és a kritikusok.”15
Ezen első jelzések után a magyar színházakhoz közel álló személyek némelyike is tudomásul vette a meg változott helyzetet, és próbált alkalmazkodni. Íme a marosvásárhelyi állami színház igazgatójának, Csor ba Andrásnak az önkritikája: „A mi repertoárunk nak voltak gyengébb darabjai is, olyanok, amelyek, a marxista-leninista elvektől különböző filozófiából vétettek, darabok, amelyek perspektívája kispolgári, és amelyek világunkról fals képet festenek, és hely telen vagy alsórendű életfelfogást szemléltetnek… Mi tudatában vagyunk annak, és a pártdokumentumok emlékeztetnek arra, hogy a művészet végeredmény ben politikát jelent. Művészit létrehozni lényegében azt jelenti: politizálni” – hangsúlyozta az igazgató egy megyei pártbizottsági gyűlésen, amelyet Nicolae Ve reș megyei párttitkár vezetett. Ugyanezen gyűlésen a legismertebb romániai magyar drámaíró, Sütő András kritizálta Harag György értelmezési és rendezési mód szereit. „Beszéltünk egypár értelmezési problémáról is a színházak kapcsán. Itt van körünkben Harag elvtárs, aki megígérte, hogy Nagy István munkás témájú da rabjának16 rendezője lesz. Egy olyan színdarabról van szó, amelyről az ifjúság kijelentette, hogy az abszurd dráma remeke. Az idős író majdhogynem elalélt, ami kor azt olvasta saját művéről, hogy abszurd. Harag elvtárs úgy vélte, hogy jó ezt a darabot modern szem
15 Uo. 331-332. p.
lélettel megjeleníteni, úgy gondolta, hogy a realista láttatás már nem divat. Még vannak olyanok, az iroda lomban és a kritikusok között is, akik úgy vélik, hogy egy színdarab csak akkor sikeres, ha az emberek csak csodálkoznak, és nem értenek semmit” – hangsúlyozta Sütő.17 A Harag-féle rendezés, a jelenség, hogy a drá mai szöveg elvesztette a színpad fölötti uralmát amúgy valóban nemtetszést váltott ki az idős íróban, aki meg is jegyezte, hogy ehhez a rendezéshez más darabot kellett volna választani.18 Az ismert író és drámaiíró további kritikával illette a modern stílusú rendezése ket, a színészi játékot, kijelentette, hogy a színházak, a rendezők túloznak, amikor azt gondolják, hogy egy előadás csak akkor sikeres, ha nagy a költségvetése, és ha ismert személyiségek játszanak benne, valamint ha banketteket szerveznek az előadást követően.19
Szőcs Kálmánnak a Vörös Zászlóban a színházról 1972-ben megjelent ankétjából kitűnik a színház veze tőségének azon törekvése, hogy legalább retorikai szin ten alkalmazkodjon az új ideológiai követelményekhez. Csorba András azt nyilatkozta, hogy az új repertoárt gondosan állították össze, és figyelembe vették a párt dokumentumokat is. A „nézők” – akiket preferenciá ikról és elvárásaikról kérdeztek – retorikájában is a hivatalos narratíva elemeit találjuk. Bartha Pál köz tisztviselő olyan színdarabokra áhítozott, amelyben az ember a kollégáira ismer, a termelési eredmények is megjelennek, és elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a színház repertoárjából hiányoznak Baranga művei. Antal József munkás is belföldi meg klasszikus műveket látott volna szívesen. Borda Dorin könyvtáros nyilatkozata szerint a belföldi drámaírás a leginkább termékeny stádiumában van, „jó lenne, ha a drámaírók nagyobb figyelmet szentelnének a társadalmi és spiri tuális élet állandó változásainak.”20
Az első években a kultúra képviselői amolyan ideológi ai váltásként tekintettek a „júliusi tézisekre”, és nem egy teljes politikai fordulatként. Az értelmiség nagy ré sze ebben az első időszakban úgy gondolta, képes lesz formálisan alkalmazkodni az új ideológiai váltás köve telményeihez, hogy néhány szerkesztői húzással, pub likáció- és műsorpolitikai manőverrel sikerül eleget tenni az ideológiai követelményeknek. A tézisek hosz szútávú kihatásai azonban gyökeres szemléletváltást eredményeztek, amely a diktatúra politikai és gazda sági válságának elmélyülésével egyre nehezebb körül ményeket teremtett a kultúra és a színház számára.
16 Nagy István Özönvíz előtt című drámájáról van szó, amellyel az író 1936-ban elnyerte az Erdélyi Helikon pályázatát. A darabot néhány alkalommal játszották a két világháború közötti időszakban, de valójában Harag György élesztette újjá sajátos rendezői koncepciójával. A darab, amelyről televíziós felvétel is készült, a szakma és a közönség körében nagy sikert ért el.
17 Arhivele Istorice Naționale Direcțiea Județeană Mureș, Comitetul de Partid Județean Mureș, dos. 1971/2. 20-64. f.
18 Ungvári-Zrínyi Ildikó: Az erdélyi színház közelmúltjának filterezése. Szerkesztői előszó – koncepcionális kérdések. 22. o. https://www.academia. edu/45027941/Az_erd%C3%A9lyi_sz%C3%ADnh%C3%A1z_k%C3%B6zelm%C3%BAltj%C3%A1nak_filterez%C3%A9se
19 Arhivele Istorice Naționale Direcțiea Județeană Mureș, Comitetul de Partid Județean Mureș, dos. 1971/2. 20-64. f.
20 Vörös Zászló, 1971/206. sz.
A Ceaușescu-korszak kezdeti éveire jellemző viszony lagos liberalizációt az egyre kiteljesedő és fojtogató ideológiai kontroll időszaka követte. A drámaírásra és a színházi műsorpolitikára egyre nagyobb teherrel nehezedett rá a cenzúra, és a nyolcvanas évektől ko moly gazdasági problémák is jelentkeztek a kulturá lis és színházi világban. Nyilvánvaló, hogy a hetvenes évek közepétől egy új korszak kezdődött el a romániai magyar színházi életben is. Az ideológiai kényszer első körben egy alkalmazkodási kísérletet eredményezett, majd a párt kultúr- és kisebbségpolitikájának megvál tozásával a romániai magyar színház egy új helyzetbe került, ahol a tét már a túlélés lett.
Novák Csaba Zoltán oktató
(Eredeti megjelenés: A kulturális életre és a színház ra vonatkozó politikai-ideológiai keret alakulása a Ceaușescu-rendszer első évtizedében = Test – hatalom –intézmény: A színházi nyilvánosság szerkezetváltozásai Erdélyben, szerk. Kricsfaludy Beatrix–Ungváry-Zrínyi Ildikó, UartPress, Marosvásárhely, 2021., 240–247.)
március
A lassan hagyománnyá váló média és bábszínész sza kok közti kollaboráció ismét közös gyermeket hozott a világra. Március 21.-én a Bábszínházi világnap alkal mából fotókiállítás volt megtekinthető a Marosvásár helyi Művészeti Egyetemen.
De hol is kezdődött a történetünk? Máthé Rozália és Jakab Tibor – a két szak egy-egy vezető tanára – kez deményezésére született az első kiállítás 2018-ban, ezt követte 2019-ben egy újabb, majd egy év kihagyás után az egész 2021-ben online térbe költözött, amit a Kun stMatrix online galériájában a mai napig meg lehet tekinteni.
Na és most, 2022. március 21-én az egyetemünk elő csarnokában nyitottuk meg a Bábjáték nem gyerek játék, hanem műfaj! című kiállításunkat, amit pár huzamosan online galériában is megjelenítettünk a KunstMatrix felületén. A megnyitó alkalmából a má
sodéves és a mesteri elsőéves bábos hallgatók részletet játszottak a Ké(s)z dolgok című előadásukból. A meg nyitón a fizikai kiállítás és az online kiállítás mellett a résztvevők ízelítőt kaptak egy slide-show formájában a következő, média és bábszínész szak közti kollabo rációról is.
A kiállítás legjobban sikerült képei közül többet is köz lünk a Lipsum áprilisi lapszámában.
Kovács István média II.de tudjuk, amit egy pszichopata tud, úgy birtokoljuk a tudást, mint atomfegyverét egy békés nagyhatalom.
Mondjátok el, mi bánt titeket.
Van labdaérzékünk és sármunk, törzshelyünk és történeteink. Ti nem szerettétek a gyűjteményt, amivé akkor kezdtünk nőni.
Mondjátok el, tényleg, sajnos alig emlékszünk valamire. Koleszpatkányok! Bocs, rég volt. A szobátokban kuksoltatok mindig.
Mondjátok el, mi bánt titeket.
Még mindig féltek tőlünk?
Milyen vicces, félénk lányok, és simán rátok bíznak egy irodát! Belőlünk meg… Mindegy.
Oké, legyünk teljesen őszinték. Tudtuk, hol a gyenge pont, mert nektek szerepeltünk végig. Most még fel is nőttünk pluszba.
Mondjátok el, mi bánt titeket.
És milyen szépen megnyugodtunk! Régen órákig üvöltöttünk bármiről. Máig megállítanak az utcán, hogyhogy nem ment hírünk?
Hát, így. Nagy, dühös álmaink születésnapi kívánsággá szelídültek, oda a zsongás, a mindenre kontra, dac nélkül bámuljuk a holdat.
Mondjátok el, mi bánt titeket.
Persze, vannak még projektjeink. Strandbérlet, gitár, kispálya, terasz. Tízéves kislányunkkal egy pingpongcsapatban verni el az unokatesót.
A medence mélyére ereszkedni, hasunkat az aljzathoz nyomni, tempózni, amíg csak tart a levegő. Klóros vízben kinyitni a szemünk.
Mondjátok el, mi bánt titeket.
Miért nem hirdettek eredményt? Dehogy élnénk vele vissza! Elmagyaráznánk a tévedéseinket, és magunkhoz emelnénk a vesztest.
Szépen megnyugodtunk, igen. Tempózni, amíg csak tart a levegő. Ha nem verseny az élet, mire jó, hogy ilyen boldogok vagyunk?
Mondjátok el, mi bánt titeket.
Eredeti megjelenés: Alföld, 2022/1.
Lakótársam sorozatszínész, celebek járnak hozzánk inni, meglepően udvariasak, és nem tudják, mit csinál egy korrektor, kevésbé meglepő, hogy szépek, megint méricskélem magam, egy korrektor egész nap csak ül és javítja az idézőjeleket, olyan, mint egy sminkes, könyv a lakótársam régi életéből, bemutatnak, körbeadogatnak, a hibáimnál nyílok, de hát ki olvas itt egyáltalán, keverik a kokaint a speeddel, igyekszem nem kijavítani semmit, lakótársam megölel, tartalmi kérdésekben nem vagyok kompetens, bele fogok sárgulni vagy inkább meg fogok sárgulni, emlékszel, mikor Tünde anyukája vitt minket színjátszóra, és a hátsó ülésen Tünde csillogó szemekkel hallgatta a, nem, nem és nem vagyok kíváncsi a tartalomra, mindjárt itt van, új szereplő, mennyire szerelmes volt beléd, remélem, hogy nem ismer meg, vagy legalább ő lesz, aki lesüti a szemét, rám mosolyog, szia.
Eredeti megjelenés: Híd 2021/7–8.
Purosz Leonidasz drámaírás m. I.
Március elején az egyetem képviseletében uta zott Magyarországra, Kiscsőszre a média szak öt évfolyamának hat diákja Szigeti Szenner Szilárd kíséretében, hogy segítsenek kiválogatni az idei MediaWave nyertes filmjeit.
Az 1991 óta létező fesztivál programjában a zenei kí nálat mellett a fókusz természetesen a filmeken van. A versenyprogramba pályázó, és a szervezők által előválogatott, szűkített lista alkotásait öt kategóri ában, tíz különböző egyetem diákjai zsűrizték és dí jazták egy pici, Győr-közeli sorfaluban. Élményeiket, tapasztalataikat Gáspár Attila (elsőév magiszteri), Magyari Botond (harmadév), Komesz Szilva (harma dév), Nagy-Lázár Mikolt (másodév) és Fellegi Balázs (elsőév) osztották meg.
GA: Én magától az értékeléstől az elején féltem. Nem tudtam, mi lesz abból, hogyha hetven diák Magyar ország és Erdély területeiről összeül, hogy majd ők zsűriznek, és mindenki máshogy fog látni mindent. Éreztem emiatt valami nyomást magamon, ez azonban nagyon könnyen elszállt, ahogy nekifogtunk.
MB: Én a dokumentumfilmeken belül is a rövid-do kumentumfilmeknél zsűriztem. Körülbelül 15 filmet néztünk meg a többiekkel közösen. Nagyon vagány volt, utána mindig körbeültünk, mindenki elmondta a véleményét, megismerhettük a zsűritársainkat, és új dolgokat sajátíthattunk el egymástól.
Nagy Lázár Mikolt: Én a kisjátékfilmeknél voltam. Nagyjából 20 filmet vetítettek le ebben a kategóriában. Kiemelkedő volt számomra az, hogy hihetetlenül jól meg voltak csinálva – legfőképpen technikailag. Na gyon szép plánok, szép kameravezetés volt, jó volt néz ni őket. Rengeteg film pedig a tartalom szempontjából is jó volt.
MB: Többségében érdekes filmeket láttunk, és egy pár unalmasabbat is. Néhány olyan is volt, ami szerintem nem illett a kategóriánkba, és inkább egy természetfilm besorolásba mehetett volna, de mindegyiknek gyönyö rű képi világa volt, és a legfontosabb, hogy mindegyik nek volt valamilyen története, ami adott valami pluszt a nézeteinkhez.
Gáspár Attila: Az, hogy lerobbant a buszunk, hogy metrópótlóztunk, hogy rossz vonatra szálltunk, és hogy végül 16 óra alatt tettünk meg egy 8 órás utat, nagyon sokat erősített minket, nem csak egyénileg, de mint csapatot is. Bízom benne, hogy ennek meglesz a hatása akkor is, amikor majd a májusi fesztiválra megyünk.
Fellegi Balázs: Összeszámoltam. A pesten való át szállásokkal együtt végül 9 járművel utaztunk csak oda. Így utólag, ha elképzelem, hogy mindezt az utat egyetlennel kellett volna megtennünk, igazából kicsit unalmasnak hangzik.
Magyari Botond: Kalandos utazás volt, de inkább pozitív, összerázó jellegűnek látom. Talán csak annyi negatív volt benne, hogy az utazás végére, azt hiszem, mindnyájan elfáradtunk.
FB: A kisjátékfilmeknél végül „legjobb film” gyanánt egy spanyol filmet, „legjobb alakítás” címszó alatt egy belga alkotást, „legjobb forgatókönyvként” pedig egy iráni filmet díjaztunk. Nekem ezek közül személy sze rint a belga volt a kedvencem, ami lényegében egy ál dokumentumfilm volt. Egy olyan, perifériára szorult, kissé bolond, drog- és alkoholproblémákkal küzdő nő hétköznapjait követte nagyon nyers stílusban, aki tün dérnek tartja magát, és még az állásinterjúra is egy nagy, poros varázskönyvet visz magával referencia ként. A film nagyon szépen mosta össze az álomszerű en csupajó tündéreket a kitaszított, társadalom által elutasított emberekkel, egyedi humora volt, és nagyon megérintette a befogadót.
KOMESZ SZILVIA: Ismeretterjesztő és tévés doku mentumfilmek kategóriában zsűriztem. Érdekes volt látni, ahogy az alkotók elképzeltek egy-egy filmet. Megtanultam ez idő alatt, hogy mit érdemes, és mit nem képernyőre vinni, és azt is, hogy azt hogyan jó tá lalni.
Ha valaha dokumentumfilmekkel foglalkoznék, szíve sen gondolnék vissza azokra, amiket itt láthattam.
FB: Nagyon sokat lehetett tanulni magából a zsűri zésből, abból, hogy megfogalmazzuk a magunk kriti káját egy-egy alkotásról, és mindezt lehetőleg minden különböző szempontból tegyük. A mi csoportunknál ez különösen sok fejlődésre adott lehetőséget, volt ná lunk ugyanis egy szerb, illetve egy portugál diák is, így mindezeket a beszélgetéseket angolul kellett, hogy le folytassuk.
MB: Az államvizsgám egy részét dokumentumfilm-ké szítésből írom. Úgy érzem, hogy ez a zsűrizés nagyon sokat adott hozzá a tapasztalataimhoz és a szakmai fejlődésemhez.
N-LM: A szervezők igyekeztek nagyon közvetlenné tenni ezt a hétvégét. Volt egy „közösségi asztal” nevű program, amikor minden résztvevő és szervező hozott magával valamilyen ajándékot az otthonából, ami le hetett étel, ital, vagy valamilyen szellemi termék. Na
gyon pozitív élmény volt látni, hogy különböző embe rek különböző helyekről ennyire össze tudnak tartani, és ennyire összehozza őket a filmezés világa.
GA: Közösen ettünk, közösen ittunk, közösen beszél tük meg a filmeket. Nagyon jó hangulat alakult ki. Amit bántam kicsit, az az, hogy kevesen voltak külföldi diákok, akik voltak, azok is véletlenül, mert épp itt vol tak az Erasmus miatt. Nagyon fontosnak látom, hogy ha már a fesztivál sok külföldi filmet beválogat a prog ramba, akkor jöjjenek külföldi diákok is. Azok, akik ott voltak, személyes tapasztalatom szerint nagyon sokat hozzátettek a diskurzushoz.
KSZ: Nagyon jó társaság gyűlt össze ott, és az egyetem ről is rendkívüli csapattal mentünk, így sem az utazás, sem az ottani események nem okoztak csalódást. Sőt, felülmúlták minden elvárásomat.
Fellegi Balázs média I.Fotó (sorrendben): Gáspár Attila, Szigeti Szenner Szilárd
Molnár Csaba
Dr. Buta Árpád Attilával, a Kolozsvári Gheorg he Dima Zeneakadémián végzett lírai előadómű vésszel, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zene tanszékének énektanárával beszélgettem énektanulásról, vásárhelyi zenei ízlésről, az éneklés közösségformáló hatásáról és egyebek ről.
Mindenkinek fejleszthető az énekhangja?
Mindenképp fejleszthető az éneklés, az énektechnika. Viszont hogyha nem születünk egy bizonyos „adottság csomaggal”, ami bennünk van, csak még nincs kiak názva, akkor nagyon nehéz ezt fejleszteni, sőt szélma lomharc lesz. Telnek az évek, kínlódunk és gyakorlunk, de nem látszik igazi fejlődés. Ilyenkor kell a tanárnak bátran kimondania, hogy „nézd, ez nem neked való, ezt hagyjuk, és inkább keress valami olyat, amiben biztos, hogy jó tudsz lenni”.
venni, hogy az emberi hang nagyon hosszasan mutál. Egy férfi hangja körülbelül 38-40 éves korára érik meg. A fejlesztésnek, fejlődésnek viszont mindig van helye. Előadásmódban például ez egy végtelen út. Felmérni a közönséget, felmérni a darabot, hogy mit akar monda ni, milyen rejtett üzenetei lehetnek még. Technikában is lehet fejlődni, viszont az elég véges dolog. Bizonyos szinten felül azt már nem lehet fejleszteni.
Mi különbözteti meg a profi énekest az amatőrtől?
Az első dolog, ami eszembe jut, az az előadásmód. Nem hiába, annak, aki elvégzi a zenekonzervatóriumot, annak az áll a diplomájában, hogy előadóművész. Ez elmond nagyjából mindent. Például, hogy a dal előadá sakor lemásolunk valakit, vagy először is utánanézünk a dal hátterének: ki írta, mikor írta, miért írta, miről szól, ezt követően pedig „átmossuk” a saját érzelmi vi lágunkon is, így adjuk elő.
Én két évig jártam hozzád énekórákra, és nagyon sze rettem, mert mindig jó hangulatban telt az idő, és so kat tanultam tőled. Mi a titkod, mitől eredményesek az óráid?
Akinek nincsen zenei hallása, azt nagyon nehéz fej leszteni, de lehetséges. Vannak rá gyakorlatok, zenei példák, amiket lehet hallgatni. Zenei egyetemre menni hallás nélkül, azt viszont nem ajánlom senkinek, mert az nem csak fárasztó munka, hanem a hallás keveset is korrigálható ezalatt a három vagy három plusz kettő év alatt.
Te nemcsak oktatsz, hanem rendszeresen énekelsz is rendezvényeken, nemrég volt fellépésed a Kultúrpalotá ban. Te is fejlődsz még énekesként?
Minden előadás után szigorú önkritika van. Mindig azt kell nézni, hogy hol vagy magadhoz képest, hogy adtál elő egy éve, hogy adsz elő most. Azt is számításba kell
Örvendek, hogy így látod. Líceumos korom óta szeret tem volna tanár lenni, soha meg nem fordult a fejem ben, hogy ne ezzel foglalkozzak. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy mindig jó énektanáraim voltak, akik nem az utánzás elve alapján tanítottak, hanem értelemmel megmagyarázták, hogy mit miért kell, és akkor érdekes volt az egész tanulási folyamat. Nagyon élvezem a szakmámban azt, hogy egyfolytában új da lokkal és új diákokkal találkozom. Ez mindig új kihívá sokkal jár, mert mindenkinek más nehézségei vannak. Az, hogy különböző emberek vagyunk, visszatükröző dik az éneklésben, az énektechnikánkban, a gondok ban, amiket le kell küzdeni ahhoz, hogy ki tudja fejezni magát az előadó. Úgyhogy én itt keresném a választ, hogy mivel még bennem is annyira elevenen él ez az egész, annyira szeretem, talán ezt adom át a diákok nak is.
Miért fontos neked, hogy jó énekeseket nevelj?
Az éneklésnek vannak nagyon jó hatásai, többek kö zött közösségformáló is. Egy családon belül például sok pozitív hozadéka lehet annak, hogyha a gyerekkel együtt éneklünk. Minden szempontból sokkal gyorsab ban, jobban fejlődik a gyerek. Ezt tudományos kutatá sok is bizonyítják. Ezen kívül azt gondolom, hogy mi nél több ember énekel jól egy társadalmon belül, annál
többen és jobban fogják tudni értékelni a magas szintű előadásmódot is.
Neked három kiskorú gyereked van. Őket is tanítod éne kelni?
Nagyon vigyázok arra, hogy nehogy megutáltassam velük az éneklést. Nem állítom oda őket szigorúan, hogy „gyakoroljatok”, vagy „gyertek, mutassam meg, hogy kell”, hanem észrevétlenül történik az egész. Én is egész nap éneklek otthon, ők is. Úgy tudtam elérni, hogy egy-egy tanácsot adhassak nekik, hogy például beengedtem az egyik órámra a nagyobbik lányomat, a kisebbeket még nem. Számára annyira érdekes volt, annyira kíváncsivá tette, hogy aztán ő kérte, hogy „apa, én is akarok vokalizálni”. De nem ez a mérvadó, nem így tanulnak meg énekelni. Inkább az, amit már említettem, hogy otthon egyfolytában éneklünk.
Hozzád melyik műfaj áll a legközelebb?
Vannak könnyűzenei műfajok, amiket szeretek hall gatni, de hiába próbálom meg leénekelni, mert nem ilyen adottságaim vannak. Ismerem a fizikai határai mat, tudom, hogy hiába szeretem nagyon Rod Stewar tot, azon a rekedtes hangon nem tudok énekelni. Tu dom, hogy milyen stílusokra van az én hangom, és azokat szerencsére szeretem is.
Hogy néz ki az énekoktatás a Marosvásárhelyi Művé szeti Egyetemen?
Én annak vagyok a híve, mivel nem ének főszakosok, hanem zenetanárok lesznek, hogy általános zenével foglalkoznak nálunk a diákok, a három év alatt minél több műfajjal találkozzanak, és próbálják is ki magu kat bennük. Mindig a népdaltól indulunk, akivel lehet, azzal eljutunk egészen a klasszikus zenéig, az operáig, de a musical is nagyon kedvelt irány, az operettet is sokan szeretik, és még a magyar nótát is.
Milyennek látod a marosvásárhelyi fiatalok zenei ízlé sét?
A Zene Intézet keretein belül szerencsém van nagyon sok diákot megismerni, és felmérni, hogy az éneklés folyamata milyen stádiumban van a fiatalok köré ben. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan változnak a korral a diákok, a zenei stílus, az éneklés, és annak követelményei, meg hogy mekkora befolyást gyakorol nak rájuk a közmédiában látott énekversenyek, ame lyekkel mindenki telítődik. Különbséget kell tennünk a zenés színházi előadások és a szórakoztatóipar által közölt előadások között. Megfigyelhető, hogy a fiatalok nagy százaléka csak a szórakoztatóipar által adott mu zsikára kíváncsi, sok esetben meg is vannak győződve, hogy az a művészet. Nem szándékom leírni ezeket a műfajokat, mert nincs olyan, hogy rossz vagy jó műfaj,
csak jó vagy rossz előadásmód. Az viszont tény, hogy klasszikus zene iránt egyre kevesebben érdeklődnek. Ez adódhat abból is, hogy városunkban nincsen ope raház. Van egy filharmóniánk, amelynek a kórusa na gyon ügyesen es jól ápolja a klasszikus zene műfaját. Ennek ellenére akadnak fiatalok, akik nem is tudnak a létükről. Ez szerintem elgondolkodtató.
Kernetzky Hanna teatrológia III.
Sziasztok, sziasztok! Köszönjük, hogy ennyien eljötte tek!
Szóval, megalakultunk, ám bármennyit is gyötörtük magunkat az égető kérdéssel, még nem sikerült bele szeretnünk egyetlen névbe sem, amit a magunkénak éreznénk. Ezzel a bemutatkozóval együtt tehát sze retnénk titeket is bevonni a gondolkodásba. Amennyi ben megihlet benneteket a bemutatkozásunk és ahogy ránk nézel, megszületik benned egy pofásan hangzó név, arra kérünk, fotózd le ezt az anyagot és az általad javasolt névvel együtt küldd el nekünk a bandanevke resok@gmail.com címre.
Ha bármilyen beteges szándékkal vagy szimpla szor galomból betértek néha az egyetemre vasárnapokon, akkor előfordulhat, hogy hallhattatok már minket, ahogyan zajongunk a hangszereinkkel a 26-os terem ben.
A különös felállás mellett érdekességeink közé sorol hatjuk azt is, hogy nem játszunk feldolgozásokat. Az első pillanattól kezdve csak saját dalokkal dolgozunk. A másik pedig, hogy úgy döntöttünk, fölösleges egyelő re meghatároznunk azt, hogy milyen stílust játsszunk, így hát azt csináljuk, ami jön. Ebből nagyon sokszínű és izgalmas dalok születtek meg már most is, amik ben a legközhelyesebb punk-rock akkordoktól kezdve a balladisztikus kocsmaszonetteken át az über vagány jazz hangzásokig mindent is csinálunk. Ezekben talán némi kohéziót teremt a szövegek világa, meg persze bí zunk abban, hogy a mi lényünk és az egyre inkább egy bandává kovácsolódó csapatunk is. Már javában dol gozunk az utolsó dalokon is, hogy végre egy koncert csokornyit a nyilvánosság elé tárhassunk belőlük. Ha a terveink szerint halad minden, májusban már meg hallgathattok minket egy különleges élő találkozás ke retein belül.
Fellegi Balázs média I. Elek Ágota Homlok BertalanIgazából a zenélésre való szándék már tavaly megmu tatkozott bennünk, ami akkor egy Tóth Kristóf, Elek Ágota, Sipos Áron, Tar Erik és Homlok Berci alkotta bizonytalan formációban öltött testet. Ez a test válto zott meg, amikor megérkezett közénk Fellegi Balázs, és a zenekar céljai az első próbától új szinten kezdtek formálódni. A változással együtt a zenekar összetétele is átalakult némiképp, így maradt a következő felállá lás:
Jelenleg Kristóf a fő-fő frontember, aki a szövegírás jelentős része mellett a legtöbbet énekel, illetve szaxo fonozik, Ágó szintén az énekesi frontot erősíti, de van, hogy hegedül vagy épp ukulelézik, Sipi adja a basszust, Erik a szájával köpködi a beateket a mikrofonba, Bazsi pedig elsősorban gitáron játszik, de néhány számban énekel, és nagy részt vállal a dalok szövegének, vagy zenei alapjának megszülésében.
Szereted Káint, mert nem beszél hozzád. Jelen van. Érzékeny, buta és tapasztalt. Köp, ha köpnie kell, nyög, ha megtolja az ekét, néha int, hogy hozz még fát, vagy a baltára mutat. Eszik, iszik, alszik, a parázsra vizel, de nem mondja, hogy állj fel, menj arrébb, és azt végképp nem, ha valami fáj neki.
Egy nap hozzád fordul majd, megkér, hogy vedd fel a legszebb kabátodat.
Ölébe vesz, autójába ültet, kirándulni visz, mondja.
És nem érted majd, miért húz valaki nyáron kesztyűt, meg bakancsot, de azt tudni fogod, hogy anyátok épp ilyen fázós volt szüretkor, hogy a szeretetlenség olyan, mint megfúlni a jég alatt.
És akkor megörülsz majd, mert rájössz, hogy szerszámai közül éppen a csákányát hozta aznap magával.
Megint előjött.
Akkor már láttam, hogy nem képes meghalni, mert még vánszorog benne az élniakarás. Egészen vékony, ablaküvegszerű lény volt.
Repedezett, de valamiért nem tudott ketté törni. Egyébként síküveg teste a hasrésznél domborodott, kissé meg is görbült.
Kezei és lábai hosszúak voltak, arcán hunyori szemek, résnyire nyílt ajkakmintha egy múmia volna.
Háton fekszik, már alig mozog, de ha futna, négykézláb tenné, kifordított végtagokkal, az égre tekintve.
A táborban ráugráltunk a lécekre, hogy tűzifa legyen belőlük. Vajon hány embernek kell rajta ugrálnia, hogy ez a valami is végleg összetörjön?
Eredeti megjelenés: Negyed 2021/1.
Ha hallom a zajt a harangköveken Bőröm remegő zuzmódobogás Rókafüleket hegyezek a neszre Szemem berepedt, keresztes, koronás.
Óriás, fehér lomb alatt élek. Én nem tudtam, hogy itt akarsz hagyni. Szűkajkú öreg, vak ember Nyugatról jövünk, meg fogunk fagyni.
Követni a közöny ropogását Két kabát műanyag ellenállása Márvánnyá szűkülő ütőerek Sikító tüdő, rézkarc babácska
Ha hallom a zajt a harangköveken Bőröm remegő zuzmódobogás Óriás üvegmedúza alatt élek Hova a vérem, ha meddő dadogás.
Eredeti megjelenés: Műút 2021/081
Molnár Flóra média I. teatrológia I.
Wes Anderson neve ismerősen csenghet a legtöbb fil mkedvelő számára, ugyanis olyan filmeket rendezett, mint például a Grand Budapest Hotel, ami több jelölést is kapott a 2015-ös Oscar-díj gálán, vagy a Holdfény ki rályság. Meghatározó szereplője az amerikai független filmes életnek, és egyedi stílusával kivívta elismerését a kritikusok és a nézők körében is. A Kutyák szigete egy 2018-as, teljes terjedelmében stop-motion techni kával készült animációs film, egyedi látványvilággal, komoly társadalomkritikával, tele fekete humorral. A műfaj kedvelőinek kötelező darab.
A film cselekménye a nem olyan távoli jövőben, Japán ban játszódik. Megasaki városában elterjed egy veszé lyes vírus, ami kivétel nélkül minden kutyát megfertőz, és bár a tudósok keményen dolgoznak az ellenanyag kifejlesztésén, a helyzet annyira reménytelen, hogy a város polgármestere, Kenji Kobayashi a közeli Sze mét-szigetre száműzteti az ember négylábú barátait. A Szemét-sziget nem véletlenül kapta nevét, ugyan is teljes „domborzata” az emberek által felhalmozott szemétből épül fel, így ebben a szürreális, különleges látványvilágú környezetben zajlik az események nagy része. Főszereplőink egy ötfős falka, név szerint Chief, King, Duke, Boss és Rex, akik a többi kutyatársukkal együtt a szigeten tengetik napjaikat, élelem híján sze
méten és maradékon élve, amiért mindennaposak a kegyetlen harcok. Egy nap felfigyelnek egy lezuhanó repülőgépre, és amikor átvizsgálják a roncsokat, rá találnak Atari Kobayashira, a polgármester fiára, aki azért indult a veszélyes útra, hogy megmentse kutyá ját, Spotot. A falka megszavazza, hogy segítenek a bá tor gyereknek, és kezdetét veszi a kaland.
A film látványvilága zseniális, a fények és a színek pompás harmóniában vannak egymással, minden je lenet tökéletesen van komponálva, a hátterek és a karakterek pedig a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva, olyannyira, hogy még a kutyák szőre is lo bog a szélben. Bár a történet eléggé reménytelennek tűnik, egy percig se érzi kényelmetlenül magát a néző, mivel a karakterek olyan lazán és olyan nyugalommal kezelik a helyzetet, hogy azzal mindig oldani tudják a feszültséget, és ehhez van egy nagyon erős fegyverük, a már fent említett fekete humor. A zenék hangulatosak és illenek a film távol-keleti atmoszférájához. Érdekes ség, hogy míg a kutyák angolul, az emberi szereplők ja pánul beszélnek, amihez gyakran feliratot se kapunk, ezzel rásegít a rendező, hogy tényleg a kutyák szem szöge érvényesüljön.
Nagy Csaba média m. II.A kutyák szigete (犬ヶ島) (Wes Anderson, 2018.)
Beépített hiba (Inherent Vice) (Paul Thomas Anderson, 2014.)
Az Inherent Vice Thomas Pynchon azonos című regé nyéből készült 2014-es krimi Paul Thomas Anderson rendezésében, Joaquin Phoenix főszereplésével. A kri mi besorolás senkit ne tévesszen meg. Ez a film szá momra az elmúlt tíz év egyik leghumorosabb filmje. A történet Larry „Doc” Sportello magánnyomozó szemén keresztül mutatja be a ’70-es évek Los Angelesét, ahol már nem divat a hippiség, miután a Manson család ámokfutásba kezdett, de még akad pár hátramaradt „füves”. Doc Sportello is közéjük tartozik, de miután megbízást kap volt barátnőjétől, kénytelen lesz felven ni az új rendszer ritmusát. Doc útja, mint a magyar népmesékben, rengeteg különböző karakteren át ve zet, találkozik többek között gazdag feleséggel, perverz házvezetőnővel, thai masszőrrel és egy náci motoros bandával. A rendező (akinek az összes filmjét melegen ajánlom) számomra legkedvesebb sajátossága a nem hétköznapi jellemek szerepeltetése, és pontosan ezért ajánlom a filmet mindenkinek, aki már unja a megszo kott amerikai sztereotip történetek sablonos karakte reit. Mindegyikük tele van humorral, misztikummal és meglepetéssel. A film központi eleme a főszereplő Doc és a mellékszereplők közti kapcsolat, az általuk teremtett atmoszféra, ami mellett másodlagos a törté net. Sokadik nézésre sem tudtam eldönteni, hogy ezt a filmet komolyan kell-e venni vagy sem, követni kell-e az amúgy követhetetlen sztorit vagy sem, de szerintem pontosan ez az ellentét adja a film varázsát, misztiku mát.
Adorjáni Nagy Zoltán színész m. II.
Életvonat (Train de vie) (Radu Mihaileanu, 1998.)
Háború. Kelet-Európa. Menekültek. Lehetne egy szép történet a közösség megmentő erejéről. Lehetne egy történet a hit és igazságosság győzelméről. Lehetne egy szép, közös utazás egy szimbolikus vonaton, szim bolikus tájakon.
Ma Radu Mihaileanu Életvonat (Train de vie) című ho lokausztfilmjét ajánlom, amelyet 1998-ban mutattak be, és fogalmam sincs, hogy miért, de most is aktuális nak érzem. Ha holnap kellene filmet ajánlanom, való színű más filmet javasolnék. Szóval az Életvonat egy tragikomédia, amely inkább naiv és hullámzó tréfának tűnik, ahol végül egyetlen pillanat alatt mindent telje sen maga alá gyűr a szögesdrót mögötti valóság. Az is merős történelmi kontextus, a meseszerű cselekmény, az elkopott viccekből ismert zsidó, német, cigány, náci és kommunista sztereotípiákat erősítő karakterek és a mindent átszövő és összefogó zene (Goran Bregovici) egyszerre nyújt felemelő és lesújtó filmélményt.
Úgy nevetünk az életen, hogy közben arcunkra fagy a mosoly. Fájdalmas szinte happy end. Egyébként az Életvonat a szakirodalomban egy másik, jóval ismer tebb holokauszt-tragikomédia, Roberto Beningni La vita e bella (Az élet szép) című filmje mellett szerepel. Ha már mindkét film megvan, lehet folytatni egy má sik Mihaileanu-filmmel: A koncerttel. Tartalmas filmnézést!
Szász Attila oktató4 hónap, 3 hét, 2 nap (4 luni, 3 saptamani si 2 zile) (Cristian Mungiu, 2007.)
A 4 hónap, 3 hét, 2 nap Cristian Mungiu egyik legna gyobb sikernek örvendő filmje. Ceaușescu Romániáját mutatja be, közvetve érintve a kommunista rezsim té máját. Két egyetemista lány, Otilia és Gabita a fősze replők, az ő szemszögükön keresztül láthatjuk ezt az időszakot, amiben az emberek megpróbáltak normáli san élni, úgy, hogy nem hagyták nekik. Otilia terhessé gét szeretné megszüntetni, ebben segít neki szobatár sa, Gabita. Szobát bérelnek ki, oda hívják Bebe urat: ő fogja illegálisan elvégezni az abortuszt, ami ebben az időszakban borzasztó bűncselekménynek számít.
A film látványa csodálatosan visszaidézi a régi múltat, amiről talán csak a szüleinktől hallottunk. Nosztalgi kus hangulatot ad a vacsorajelenet, ahol minden kis dísztárgy az asztalon vagy a lakásban azt az érzést adja, hogy a nagymamád lakásán biztos találsz hason lót.
A filmben üresjáratokkal és kegyetlen csendekkel dol gozik. Ezek abban segítenek, hogy az amúgy is jelen lévő hatalmas feszültséget még tovább fokozza, és a néző már levegőt se akarjon venni a film nézése köz ben. Ez nem az a film, ami után boldog vagy, és utána rá se gondolsz. Romániaiként, aki rengeteg hallottam erről az időszakról, bennem mély nyomot hagyott. Mi vel nem egy szimpla dokumentumfilmbe nyomja hoz zám, hogy igen, ez történt akkor, hanem két velem egyidős lány életébe csöppentem bele. Egy olyan élet be, ahol, ha az ember nem talpraesett és erős, nincs semmi esélye.
Erőss Noémi bábszínész II.VI. lapszám, 2022. április
Főszerkesztő, korrektor
Purosz Leonidasz (drámaírás m. I.)
Állandó munkatárs
Fellegi Balázs (média I.)
Göllner Boróka (színész m. I.) Kertvéllesy András (teatrológia II.)
Tördelő-képszerkesztő Kovács István (média II.)
Borító Váradi Tímea (látványtervezés II.)
Design Pál Alexandra Bakó Borbála Balázs-Bécsi Anna Égei Emília
Olti Angyalka (látványtervezés II.)
HÖK-kapcsolat Antal Ádám (teatrológia II.) Erőss Noémi (bábszínész II.)
Studium Prospero Alapítvány Studium Kiadó
lipsum.uat@gmail.com
