Gertrúdot, mert az levetkőztetett és a fehér szőrmére ültetett, amit bizonyára Kampa úr nyújtott át neki szolgálatkészen. Valószínűleg kiabálva ellenkeztem, mert egy lábasfedőt nyomtak a kezembe játékul. És éppen annak a hideg fedőnek az érintése meztelen hasamon, a lámpa vakító fénye az állványról, a gép szeme, ami célba vett, és a rám összpontosult nagy figyelem hatására életemben először, még ügyetlenül, bizonytalanul tántorogva, de megálltam rajtam kívül, és annak az objektívnek a szemével néztem magamra, az eddigitől eltérő módon, olyan nézéssel, ami nem volt egészen a sajátom, hidegen, távolról és közömbösen. Később ez a pillantás fogja érzékelni kezem mozdulatait, szemhéjam remegését, a szoba fülledtségét, és a gondolatokat – mindegyiket, még a befejezetleneket, semmirekellőket is. Attól fogva egyre gyakrabban fogok erre a rajtam kívüli nézőpontra kerülni, mígnem az elkezd megváltoztatni, mert elvesztem a bizonyosságot afelől, hogy ki is vagyok, hol van a középpontom, ami köré minden egyéb szerveződik. Ugyanazokat a dolgokat minden alkalommal másként fogom látni. Először el fogok veszni ebben az egészben, megrémülök. Kétségbeesve fogom keresni az állandóságot. Míg végül belátom, hogy az állandóság, bár létezik, messze rajtam kívül helyezkedik el, én pedig áramlat vagyok, az a kis Nowa Ruda-i folyó, aminek időről időre megváltozik a színe, és az egyetlen dolog, amit magamról elmondhatok, az az, hogy egy történés vagyok, ami saját magammal esik meg, átfolyok
32