A Független Lengyelország Sportcsillagai

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918–1939 A világháború közötti időszak, az 1918-1939-as évek nem vethetőek össze Lengyelország egyetlen más történelmi időszakával sem. A több mint száz év után visszaszerzett függetlenség intenzív erőtartalékokat és elkötelezettséget szabadított fel a társadalomban az élet minden terén. A lengyelek végre nem a harccal, a függetlenség és az autonómia apró darabjainak keserves megszerzésével foglalkoztak, hanem a saját szabályaik szerint kezdték felépíteni és megszervezni valóságukat. A 20-as évek optimista virágzása főleg a kultúrát és a művészetet érintette. Nagy népszerűségre tettek szert a Skamander csoport költő tagjai (közöttük volt többek között az Olimpiai Művészeti és Irodalmi Verseny aranyérmese valamint a Przegląd Sportowy főszerkesztője, Kazimierz Wierzyński is), az olyan színészek pedig, mint Adolf Dymsza, Eugeniusz Bodo vagy Jadwiga Smosarska, hatalmas tömegeket vonzottak a színházakba illetve az egyre népszerűbb mozikba, a fejlődő rádióban pedig a zene körülrajongott csillagai születtek meg.

A századfordulótól kezdve a sport Európában és az egész világon egyre gyorsabban növekvő népszerűségnek örvendett. Ez a tendencia nem kerülte el a lengyel földet sem - 1867-ben megalakult az első sportegyesület (Sokół Testnevelési Egyesület néven), sportágak egész sora lett egyre népszerűbb, a lengyel versenyzők pedig vagy a megszálló országok vagy az Amerikai Egyesült Államok színeiben indultak az olimpiai játékokon. Az újjászületett Lengyelországban a sport 1918 után nagy iramban kezdett el fejlődni. Azokban az időkben a sportnak kifejezetten a küldetés mivoltát hangsúlyozták – ahogy a modern kori olimpia atyja, Pierre de Coubertin hangoztatta: a sport a morális értékek formálásában különösen fontos szerepet tölt be, ezenfelül jótékonyan hat a társadalom általános egészségi állapotára.

A fiatal államok körében, amelyek közé Lengyelország is tartozott, nem kevésbé fontos szerepe volt a propagandafunkciónak, az országot ilyen módon népszerűsíteni lehetett a nemzetközi versenyek során. Az olimpiai játékokon való részvétel és az azokon megszerzett érmek legitimálták a nemzet létjogosultságát és függetlenségét.

Ennek fényében érthető, hogy a lengyel sportolók nagy számban és hatalmas motivációval indultak a nemzetközi megmérettetéseken. Ma már hozzászoktunk ahhoz, hogy a legkülönbözőbb területeken találkozunk lengyel versenyzőkkel, fontos és kevésbé ismert, nyári és téli sportágakban, az országban és külföldön egyaránt. Száz évvel ezelőtt ez ugyanakkor egy új keletű, friss és nagy jelentőséggel bíró jelenségnek számított. A stadionok hősei grandiózus álmokat és reményeket személyesítettek meg Lengyelország jelentőségének kapcsán a nagyvilágban, ezért csillagokká (ahogy ma mondanánk sztárrá, celebbé) váltak, ami mindezidáig a tömegkultúrában csak a művészeket illette. A sportcsillagok fényesen ragyogtak, a mindennapi beszélgetések témájává váltak, a társadalom minden rétege érdeklődéssel figyelte őket. Az újságok első oldalai tele voltak neveikkel és képeikkel, néha még a társasági rovatokban is megjelentek. A független Lengyelország sok sportolót nevelt, akikre máig emlékeznek szurkolók nemzedékei, és hiába a háború és a történelem sodrása, mai napig sok nosztalgiával tűzdelt emlék fűződik hozzájuk. Néhányuk alakját – a független Lengyelország igazi Sportcsillagait – ezen kiállítás hivatott bemutatni.

A kiállítás szerzői: Michał Polakowski, Piotr Banasiak Grafikai terv: Maciej Przybyszewski Fordítás: David Zeisky A kiállított tárgyak a Varsói Sport és Turisztikai Múzeum gyűjteményéből származnak A bemutatott fotók a Varsói Sport és Turisztikaiv Múzeum és a Nemzeti Digitális Archívum gyűjteményét képezik

Henryk Chmielewski

1914.01.08., L ódź – 1998.11.15., Hollywood (USA)

A háború közötti időszak egyik legjobb ökölvívója, Feliks„Papa”Stamm edző híres arany stafétájának egyik első képviselője, középsúlyú Európa-bajnok 1937-ben.

Kalandja a sporttal 13 évesen kezdődött el a łódzi Sokół Testnevelési Egyesület fészkében. Izrael K. Poznański textilgyárának alkalmazottjaként 1930-tól a gyári IKP Łódź egyesület színeit képviselte. Már egy évre rá, 17 évesen az egyik legfiatalabb lengyel könnyűsúlyú bajnok lett.

Néhány hónappal később középsúlyban indult és kezdett egyre nagyobb népszerűségre szert tenni. Három érmet is szerzett a lengyel bajnokságban: két aranyat (1933, 1936) és egy ezüstöt (1935). A középsúlyban már akkor a világ egyik legjobbjának számított, amit csak igazolt olimpiai szereplése Berlinben (1936) illetve a milánói Európa-bajnokságon (1937).

A lengyel sport legendáskönyvébe vésődött drámai küzdelme az amerikai James Clark ellen az olimpiai negyeddöntőben, amit Chmielewski végül pontozással nyert meg. A mérkőzést mindketten teljesen kimerülten fejezték be, a lengyelnek ezenfelül fájdalmas zúzódásai voltak a kezén.

Sajnos a sérülésekre tekintettel nem tudta felvenni a küzdelmet a norvég Henry Tillerrel az elődöntőben, a bronzmérkőzésen nem is lépett szorítóba.

Lengyelországban úgy gondolták, hogy az egészséges Chmielewski Berlinben elnyerte volna az aranyérmet, amit csak megerősített az 1937-es Európa-bajnokság. Milánóban már sem a sérülések, sem az ellenfelek nem tudták megállítani a łódzi fiatalembert és a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A lengyel csapat megnyerte a Nemzetek Kupáját is, kiharcolva két arany- és két ezüstérmet. Chmielewski ekkor járt népszerűsége csúcsán – a Przegląd Sportowy legjobb sportolót jelölő szavazásában a harmadik (1936) és a második (1937) helyet szerezte meg.

Ezek voltak Henryk Chmielewski nagy európai karrierjének utolsó akkordjai. Még a második világháború előtt az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol hivatásos karrierbe kezdett és végleg letelepedett.

Henryk Chmielewski ökölvívó kesztyűi, 1929

Henryk Chmielewski középsúlyú Európa-bajnoki öve, 1937

Henryk Chmielewski (balra) és az olasz Otello Binazzi küzdelme, 1938

A lengyel ökölvívó-válogatott az osztrákok elleni meccs előtt, Henryk Chmielewski balról a harmadik, 1937

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Bronisław Czech

1908.07.25., Zakopane – 1944.06.05., auschwitzi náci német koncentrációs tábor

A háború közötti időszak legsokoldalúbb síelője, országos bajnok hét versenyszámban, sokszínű tehetség: hegymászó, hegyi mentő, vitorlázórepülő-pilóta és művész.

Zakopanei születésűként a sílécekkel már kora gyerekkorában szoros barátságot kötött, nem egészen 19 évesen debütált a téli olimpián Sankt Moritzban (1928). Ez volt az első összesen három olimpiai indulásából, utána szerepelt Lake Placidban (1932) és Garmisch-Partenkirchenben (1936) is. Legjobb eredményét, a hetedik helyezést, az USA-ban, északi összetettben érte el. A zakopanei világbajnokságon (1929) még közelebb került került a dobogóhoz, itt ugyanebben a sportágban a negyedik helyet érte el. Összesen kilencszer indult világbajnokságon.

Bár nem szerzett soha érmet nagy nemzetközi versenyen, a XX. század 20-as és 30-as éveiben az országos bajnokságok legsikeresebb síelője volt, összesen 25 érmet szerzett síugrásban, sífutásban, északi összetettben és alpesi síben. Háromszor is országos rekordot állított fel síugrásban.

Hatalmas népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy hatszor került a Przegląd Sportowy legjobb lengyel sportolója szavazásának első tíz helyezettje közé (1927-1932), kétszer a második helyre kerülve. Ellenfelei rendkívüli módon tisztelték. A norvég olimpiai síugró bajnok, Birger Ruud, kezdeményezésére Bronisław Czech fényképe bekerült a híres oslói Holmenkollen síugró sáncon kialakított Símúzeum tárlatába.

Még aktív versenyzőként 1936-tól Czech a sífutók csapatát is edzette, akiket a Garmisch-Partenkirchenben rendezett olimpiára (1936) és a zakopanei világbajnokságra (1939) készített fel. Sajnos mielőtt ideje lett volna kinevelni az utódokat, kitört a második világháború, amit Bronisław Czech nem élt túl – miután konspirációs tevékenységért letartóztatták, az auschwitzi náci német koncentrációs táborban vesztette életét. Zakopanéban 1946-tól kezdve minden évben megszervezték a Bronisław Czech és Helena Marusarzówna Emlékversenyt, mely éveken keresztül nagyon sok kiváló versenyzőt vonzott az egész világról.

FIS Világbajnokság Zakopanéban, 1929 Téli olimpiai emlékérmek, az olimpiákon Bronisław Czech résztvevőként indult

Bronisław Czech ugrása a Wielka Krokiew-en ( Nagy Szarufán) Zakopanéban, 1930

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Olimpiai lovasok

A lovasság hosszú és gazdag hagyománya illetve az, hogy a világháború közötti időszakban a Lengyel Hadsereg, főleg az ulánusok, hatalmas tiszteletnek örvendtek, azt eredményezte, hogy a nemzetközi versenyeken eredményeket elérő lovasok a társadalom kivételes szimpátiáját élvezhették. Ezen időszak négy olimpiai érme kilenc lovas együttes munkájának köszönhető.

Adam Królikiewicz (1894-1966) - egyéni díjugrató kategóriában bronzérmet szerzett a párizsi olimpián (1924); négyszer nyerte meg a Nemzetek Kupáját (1925, 1926, 1927, 1928).

Adam Królikiewicz, 1926

Kazimierz Gzowski (1901-1986) - csapat díjugrató kategóriában ezüstérmet szerzett az amszterdami olimpián (1928); kétszer nyerte meg a Nemzetek Kupáját (1928, 1929).

Kazimierz Szosland (1891-1944) - csapat díjugrató kategóriában ezüstérmet szerzett az amszterdami olimpián (1928); a Nemzetek Kupájában lengyel rekorder - 23-szor indult és kilencszer nyert (1925-1935 években).

Michał Woysym-Antoniewicz (1897-1989) - az egyetlen 1939 előtti lengyel kétszeres olimpiai érmes lovaglásban - csapatszámokban ezüstérmet nyert díjugratásban és bronzérmet lovastusában az amszterdami olimpián (1928); kétszeres Nemezetek Kupája győztes (1927, 1928).

Karol Rómmel (1888-1967) - a világháború közötti időszak lengyel lovaglásának szimbóluma; csapat lovastusa kategóriában bronzérmet szerzett az amszterdami olimpián (1928); háromszor nyerte meg a Nemzetek Kupáját (1925, 1927, 1928).

Balról: Kazimierz Szosland, Michał Woysym-Antoniewicz, Kazimierz Gzowski, 1928

Józef Trenkwald (1897-1956) - csapat lovastusa kategóriában bronzérmet szerzett az amszterdami olimpián (1928); megnyerte a Nemzetek Kupáját (1931).

Zdzisław Kawecki (1902-1940) - csapat lovastusa kategóriában ezüstérmet szerzett a berlini olimpián (1936). Részt vett az ország védelmében 1939-ben, fogolytáborba került Kozielskoban, a szovjetek ölték meg Katyńban.

Seweryn Kulesza (1900-1983) - csapat lovastusa kategóriában ezüstérmet szerzett a berlini olimpián (1936); négyszer nyerte meg a Nemzetek Kupáját (1925, 1926, 1927, 1928).

Balról: Michał Woysym-Antoniewicz, Karol Rómmel, Józef Trenkwald, 1928

Henryk Leliwa-Roycewicz (1898-1990) - csapat lovastusa kategóriában ezüstérmet szerzett a berlini olimpián (1936); háromszor nyerte meg a Nemzetek Kupáját (1928, 1931, 1932). Részt vett az ország védelmében 1939-ben, majd a ZWZ-AK-ban (Honi Hadseregben) tevékenykedett. A varsói felkelés során, 1944-ben, a Kiliński Zászlóalj parancsnoka volt, többek között ő vezette a PAST (Lengyel Telekommunikációs Társaság) székhelyének visszafoglalására irányuló műveletet.

Balról: Seweryn Kulesza, Henryk Leliwa-Roycewicz, Zdzisław Kawecki, 1937

A győztes csapat: Kazimierz Szosland, Adam Królikiewicz, Michał Toczek látogatáson Ignacy Mościcki köztársasági elnöknél, az elnyert Nemzetek Kupáját prezentálják az elnöknek, 1926 Ezüsttálca patkókkal; a lengyel csapat díja, melyet a New York-i Nemzetek Kupájában nyert, 1926 Michał Woysym-Antoniewicz amszterdami olimpián megszerzett érmei, 1928

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Jadwiga Jędrzejowska

1912.10.15., K e c i w o t a K , . rakkó – 1980.02.28

A lengyel tenisz legendája, a XX. század 30-as éveiben a világ egyik legjobb női játékosának tartották, több Grand Slam-torna döntőjében játszott. A nemzetközi teniszközösség körében nagy tisztelet övezte, többek között vegyes párosban a svéd király, V. Gusztáv partnere volt.

Gyerekként kezdte kalandját a tenisszel, a krakkói AZS (Egyetemi Sportegyesület) versenyzőinek adogatta a labdákat, és gyorsan résztvevője lett a felnőtt versenyeknek is. A lengyel bajnokságban 15 évesen debütált (1927) és bár egyéniben kiesett az első körben, de párosban aranyat, vegyesben pedig ezüstérmet nyert. Első egyéni címét 1929-ben szerezte és ettől kezdve sok éven át nem talált legyőzőre az országban. A második világháború kitöréséig összesen 24 egyéni, páros és vegyes lengyel bajnoki aranyérmet szerzett.

A XX. század 30-as éveinek kezdetétől Jadwiga Jędrzejowska részt vett az ismert Grand Slam-tornákon, amelyekben évről évre egyre jobb eredményeket ért el. Főleg az 1937-es szezon volt számára sikeres, amikor is a világ leghíresebb tornájának döntőjében lépett pályára Wimbledonban, ezt az eredményt pedig a US Openen is megismételte. Két évvel később a Roland Garros döntőjében játszott. Bár mindegyik meccset elvesztette, a szurkolók és a szakértők körében kivételesen népszerűvé vált. Első lengyel nőként szerepelt Grand Slam-torna döntőjében (sikerét csak Agnieszka Radwańska tudta megismételni 2012-ben), ebben az időben a világ öt legjobb játékosa között tartották számon. Az országban rendkívüli rajongás vette körül, 1936-ban és 1937-ben megnyerte a Przegląd Sportowy legjobb sportolója díját, 1937-ben állami Nagy Tiszteletbeli Sportdíjjal tüntették ki. Nemzetközi sikereinek és különös bájának köszönhetően a tenisz nagy rajongójának, V. Gusztáv svéd királynak volt társa vegyesben.

A második világháború alatt a király felajánlotta segítségét a németek által megszállt Lengyelország elhagyásához, amire Jędrzejowska nemet mondott, mint ahogy arra a német ajánlatra is, hogy a Harmadik Birodalom színeiben játsszon. A háború után folytatta karrierjét, utolsó lengyel bajnoki címét 47 évesen, 1959-ben szerezte meg.

Jadwiga Jędrzejowska és V. Gusztáv svéd király a Raz dwa trzy (Egy kettő három) sport hetilap borítóján, 1936

A wimbledoni Grand Slam torna döntő mérkőzése, 1937

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Halina Konopacka

1900.02.26., Rawa M azowiecka – 1989.01.28., Daytona Beach (USA)

Sokoldalú tehetséggel megáldott nő, aki sok területen valósította meg önmagát – nagyszerű sportoló, művészlélek, társadalmi aktivista. A történelem mindenek előtt az első lengyel női olimpiai bajnokként tartja számon.

A sport gyermekkorától életének szerves része volt, így amint elkezdte tanulmányait a Varsói Egyetemen, beiratkozott az Egyetemi Sportegyesületbe és gyorsan megvillantotta hatalmas tehetségét. Még ugyanebben az évben, 1924-ben, diszkoszvetésben lengyel bajnok lett, hétéves karrierje során pedig 26 címet szerzett – a diszkoszvetésen kívül bajnok volt gerelyhajításban, futásban, magasugrásban és többpróbában is.

Ezekben a sportágakban összesen 56 országos rekordot állított fel.

A nemzetközi színtéren is kiváló sikereket ért el: két aranyérmet (diszkosz) és egy bronzérmet (súlylökés) szerzett a női világbajnokságon (1926, 1930), és ami a legfontosabb, ő lett az első lengyel női olimpiai bajnok. Az amszterdami olimpián megnyerte a diszkoszvetés versenyszámát és új világcsúcsot állított fel (39,62 m; összesen hét világcsúcs fűződik a nevéhez), mindamellett az Olimpia Szépe címet is neki ítélték.

Az amszterdami siker az egész társadalom kedvencévé tette, bár már korábban is hatalmas népszerűségnek örvendett. Megnyerte a Przegląd Sportowy legjobb sportolója díját 1927-ben és 1928-ban, és az állami Nagy Tiszteletbeli Sportdíjjal is kitüntették. Nemcsak az atlétikát érezte magáénak, hanem síelt, teniszezett, kosárlabdázott, sőt, az akkoriban ritkaságnak számító autóversenyzést is űzte. Sporttehetsége mellett írói és képzőművészi vénája is megmutatkozott. Verseskötetet adott ki Któregoś dnia (Valamely napon) (1929) címen, neves lapokban publikált, többek között a Wiadomości Literackie-ban (Irodalmi Hírek), kedvenc festői motívumai pedig a virágkompozíciók voltak.

Az aranyat nem csak az amszterdami győzelem kapcsán emlegetik Konopacka nevével együtt. A kitört a második világháború kitörésekor részt vett a Lengyel Bank vagyonának kimenekítésében, amit férje, Ignacy Matuszewski ezredes szervezett. Halina Konopacka vezette az egyik teherautót Románia felé, ahonnan a szállítmány tengeri úton Franciaországba került. 1941-ben az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le.

A Przegląd Sportowy legjobb sportolója díja, 1927

Halina Konopacka verseskötete, 1929

Halina Konopacka egy versenyautó kormánya mögött, 1928

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Wacław Kuchar

1897.09.16., L ańcut – 1981.02.13., Varsó

Reneszánsz ember, a lengyel történelem legsokoldalúbb sportolója.

Több sportág bajnoka és kiemelkedő válogatott játékosa volt, emellett a Pogoń Lwów szimbóluma, a klub létezése során mindvégig annak elválaszthatatlan képviselője.

Rendkívül sportos családból származott, amit mit sem mutat jobban mint az, hogy a Pogoń Lwów színeiben számos versenyszámban indultak a Kuchar fivérek, a hat testvérből négy lengyel bajnoki címet nyert.

A legnagyobb sikereket a negyedik legidősebb, Wacław, érte el. Az egész országban nagy népszerűség vette körül, elsőként nyerte meg a Przegląd Sportowy év sportolója díját (1926), leginkább azonban Lembergben rajongtak érte, ahol csak és kizárólag a becenevén szólították: Waceknek.

Az első versenyen 11 évesen vett részt, második helyet ért el műkorcsolyában. Sok éven keresztül a korcsolya állt életének központjában, a gyorskorcsolyázás volt a specialitása, amiben 22-szer lett országos bajnok.

A Pogoń Lwów jégkorong-csapatának szintén tagja volt, mellyel lengyel bajnoki címet nyert (1933). Mindkét sportágban képviselte Lengyelországot az Európa-bajnokságon: gyorskorcsolyázóként hetedik lett többpróbában (1925), jégkorongozóként ezüstérmet szerzett (1929). Nagy sikerrel indult atlétikai versenyeken is (kilenc országos bajnoki aranyérem), de leginkább labdarúgóként emlékeznek rá a lengyelek. 24 évig játszott a Pogoń színeiben, akikkel 1922 és 1926 között négy bajnoki címet szerzett.

A lembergi klubnak összesen 1052 meccsén játszott és 1065 gólt szerzett.

A lengyel válogatott színeiben 26-szor szerepelt, többek között 1921-ben, a nemzeti csapat történetének első meccsén (Magyarország-Lengyelország 1:0), illetve három évvel később a párizsi olimpián.

Fiatalkora nagyon viharos időszakra esett, nemcsak a sportpályákon harcolt, de a csatatereken is: az első világháború idején osztrák katonaként, később a Lengyel Hadsereg soraiban Lemberget védte 1918-ban, ezután pedig a lengyel-szovjet háborúban harcolt. A második világháború után, amikor Lemberg Lengyelország határain kívülre került, először Szilézia területén, majd Varsóban telepedett le.

Wacław Kuchar (balról) a Pogoń Lwów Warszawiankával játszott bajnoki meccse közben, 1925

Az Állami Sport Érem, Wacław Kuchar elismeréseképpen, amit ő maga hordott, a XX. század 30-as évei.

Wacław Kuchar esküvőjére ajándékozott szobrocska, a Lembergi Körzeti Labdarúgó Szövetség ajándéka, 1925

A párizsi olimpia résztvevőjének, Wacław Kucharnak, átnyújtott oklevél, 1924

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Janina Kurkowska-Spychajowa 1901.02.08.,

Staro sielce – 1979.06.06., Svédor szág

Lengyelország valaha élt legjobb női íjásza, a világbajnokságok történetének legsikeresebb részvevője: összesen 19 világbajnoki érmet nyert. Sajnos nem adatott meg neki, hogy olimpián álljon dobogóra – karrierje csúcsán az íjászat nem szerepelt az olimpiai számok között.

Fiatalkorában egyéb sportágakat űzött, az íjászattal későn, 25 éves korában kezdett el foglalkozni. Ennek ellenére ez nem akadályozta meg abban, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön, annál is inkább, mert az ehhez oly szükséges türelmet, összpontosítást és pontosságot a lövészeti edzések során már korábban volt alkalma kifejlesztenie.

Az első lengyel női bajnoki címet 1930-ban szerezte. A II. Lengyel Köztársaság fennállása során összesen hét bajnoki címet nyert. 1931-től, amikor Lwówban megalakult a Nemzetközi Íjász Szövetség és megszervezték az első világbajnokságot, Kurkowska-Spychajowa nemzetközi versenyeken is elindult, amiken a mai napig tiszteletet parancsoló sikereket ért el. A második világháború előtt négy világbajnoki címet nyert egyéniben (1933, 1934, 1936, 1939; az ötödiket 1947-ben nyerte meg), illetve négyet csapatban, ezenfelül négy ezüst- és hat bronzérmet szerzett – ez az íjászat történetében senki másnak nem sikerült. A különböző kategóriákban ös�szesen 60 érmet nyert. Neve bizonyára jóval szélesebb körben ismert lenne, ha indulhatott volna az olimpián, az íjászat azonban sajnos csak 1972ben került be a programba.

Amikor közeledett a második világháború, Janina Kurkowska-Spychajowa úgy döntött, hogy trófeái egy részét, a világbajnoki ezüstkupákkal együtt, felajánlja beolvasztásra a Nemzeti Védelmi Alap javára. „Felhívom az összes lengyel sportolót arra, hogy értéket képező trófeáikat áldozzák fel a Haza légvédelmi megerősítésének érdekében” – írta levelében a Honvédelmi Minisztériumnak. A háború után, melynek során kényszermunkára vitték Németországba, hazajött és sikeresen folytatta íjász karrierjét.

Kitűzők a Nemzetközi Íjász Versenyekről, 1931, 1932

Janina Kurkowska-Spychajowa, Ludmiła Dubajowa és Kazimiera Świtelnicka - többpróba világbajnoki csapat, 1938

Janina Kurkowska-Spychajowa, Ludmiła Dubajowa és Kazimiera Świtelnicka világbajnoki aranyérme - világbajnoki többpróba csapat, 1938

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Janusz Kusociński

1907.01.15., V y r i m l a P , arsó – 1940.06.21.

Az első lengyel férfi olimpiai bajnok, a háborúk közötti időszak egyik legkiválóbb futója. Bár halála óta nyolc évtized telt el, mind a mai napig a lengyel sport egyik legnagyobb legendája.

Számára a sportkarrier mint életút egyáltalán nem volt egyértelmű, szülei ugyanis ellenezték ezt. Elvégezte az Állami Kertészeti Középiskolát és kertészként dolgozott a varsói Łazienki Królewskie parkban, végül mégis a sportpályát választotta.

A Sarmata Warszawa labdarúgójaként kezdte, majd 1928-ban a Warszawiankába igazolt, ahol már az első szezonban lengyel bajnok lett 5000 m-en és terepfutásban. Karrierje során különböző távokon tíz bajnoki címet nyert és 25 országos rekordot állított fel. A legnagyobb hírnevet a nemzetközi versenyek hozták meg neki, ám élete formáját 1932-ben érte el. A Los Angeles-i olimpiai játékokra készülve két világrekordot is felállított, 3000 m-en és 4 angol mérföldön, mindkét rekordot a híres Paavo Nurmitól vette el. Az amerikai olimpián a kizárt finn nem indult, de Kusociński 10 000 m-en megmérkőzött a finn honfitársainak seregével. A legveszélyesebb ellenfelek mégsem a finnek voltak, hanem „Kusy” egészsége, aki a rosszul megválasztott cipő által okozott hatalmas fájdalom ellenére nyerni tudott és olimpiai rekordot állított fel. Sajnos a mély sebek lehetetlenné tették 5000 m-en való indulását. Talán ő lehetett volna és nem a vívó Witold Woyda (1972), aki első lengyelként nyer két aranyat az olimpián.

Az USA-ban elért sikere Kusociński karrierjének csúcsa volt. Két évvel később még megnyerte 5000 m-en az Európa-bajnokság ezüstérmét, de a berlini olimpiára (1936) sérülés miatt csak sajtóriporterként utazott. Az olimpiai pályákra való visszatérést 1940-ben, Helsinkiben a második világháború kitörése akadályozta meg. Janusz Kusociński sorsa, nemzedéke sok más tagjához hasonlóan, megpecsételődött. Testvére, Zygmunt, az első világháborúban vesztette életét, másik testvére, Tadeusz, a lengyel-szovjet háborúban esett el – Janusz maga 1939-ben részt vett Varsó védelmében, a kapituláció után földalatti konspirációs tevékenységet folytatott. Egy német ügynök feljelentése után Palmiryben végezték ki 1940-ben.

A Los Angeles-i Olimpia oklevele, 1932 Janusz Kusociński a Warszawianka színeiben, 1934

Longines márkájú stopperóra, a varsói Testnevelési Központ ajándéka az általa szervezett terepfutás háromszoros megnyeréséért, 1931

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Maria Kwaśniewska 1913.08.15., L ódź – 2007.10.17., Varsó

A XX. század 30-as éveinek egyik legjobb női atlétája, bronzérmes olimpiai bajnok, többszörös lengyel bajnoki érmes. A háború során nagy hősiességet tanúsított, még magával Adolf Hitlerrel szemben is.

Szinte egész karrierjét a Łódzki Klub Sportowy-ban töltötte, ahol még tinédzserként kezdte pályafutását. A gerelyhajítás volt az erőssége, de sokoldalú sportoló volt. A második világháború előtt 13 lengyel bajnoki aranyérmet szerzett, különböző atlétikai számokban tíz országos rekordot állított fel, a ŁKS kézilabdacsapatával három lengyel bajnoki címet szerzett, kosárlabdázóként válogatott is volt.

Karrierje csúcsát a berlini olimpián érte el (1936), bár ekkor még nagyon fiatal és tapasztalatlan volt. A gerelyhajítás volt az olimpia első atlétikai versenyszáma. Kwaśniewska a legjobb eredményét már az első kísérlet során elérte (41,80 m), ez a bronzérmet jelentette számára, csupán két német versenyző tudott nála jobb lenni. A három sportolót páholyába hívatta a III. Birodalom kancellárja, Adolf Hitler. Meglátva Kwaśniewskát azt mondta neki: „Gratulálok a kis lengyelnek”, mire ő bátran azt válaszolta a kancellárnak: „Nem érzem magam kisebbnek Önnél”, ami a házigazdát és teljes társaságát megdöbbentette. A berlini siker a fiatal gerelyhajítónak nagy népszerűséget hozott, ezenfelül ő lett az olimpia legszebb versenyzője is. Ebben az évben a Przegląd Sportowy szavazásán a kilencedik helyezést érte el.

Amikor kitört a második világháború, a bátor szavakat hősies tettek követték. 1939-ben részt vett Varsó védelmében, 1944-ben pedig a varsói felkelés után számos embert kimenekített a pruszkowi átmeneti táborból, úgy, hogy az őröknek megmutatta Hitlerrel készült olimpiai fotóját, ezzel megtévesztve őket. A háború előtti sportolók közül utolsó olimpiai érmesként, 2007-ben hunyt el.

A III. Birodalom Propagandaminisztere, Joseph Goebbels ajándéka Maria Kwaśniewskának, egy emlék fejkendő, 1936

Maria Kwaśniewska (jobbra) a berlini olimpia pódiumán, 1936 A berlini olimpia oklevele, 1936

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Stanisław Marusarz

1913.06.18., Z e n a p o k a Z , . akopane – 1993.10.29

A háborúk közötti időszak legjobb síelője, többszörös országos bajnok több kategóriában, az első és egyetlen lengyel, aki 1939 előtt világbajnoki érmet szerzett síelésben. Az ő nevét viseli a leghíresebb lengyel síugró sánc, a zakopanei Wielka Krokiew (Nagy Szarufa).

A fiatal fiúk többségéhez hasonlóan nagyon szeretett gyerekkorában sportolni. Mivel Zakopanéban a téli sportágak domináltak, ezért legszívesebben síelt, azon belül is főleg a síugrást kedvelte. Még csak 13 éves volt, amikor elindult az első felnőtt versenyen a Wielka Krokiew-en, ezt fel is jegyezte, dicsérve képességeit, a Przegląd Sportowy.

Hamarosan a XX. század 30-as éveinek egyik legjobb lengyel síelőjévé vált, ebben az időszakban 15 országos bajnokságot nyert síugrásban, északi összetettben, sífutásban és alpesi síben (további hatot pedig a háború után). Sikerrel indult nemzetközi versenyeken, lengyelként a két világháború közötti időszakban a legjobb egyéni eredményt érte el téli olimpián, amikor 1936-ban ötödik lett síugrásban Garmisch-Partenkirchenben (előtte 1932-ben is indult Lake Placidban, majd a háború után Sankt Moritzban és Oslóban). Legnagyobb sikerét 1938-ban aratta, amikor Lahtiban megszerezte Lengyelország első világbajnoki ezüstérmét síugrásban. A bírók igazságtalanok voltak vele szemben, bár ő ugrotta a két legnagyobb távolságot és megdöntötte a sánc rekordját is (67 m), a bajnok végül Asbjoern Ruud lett, aki összességében 5,5 m-rel kevesebbet ugrott. A norvég sportszerűen át akarta nyújtani a lengyelnek az aranyérmet, ő azonban visszautasította. Az országban sikere nagy vis�szhangot keltett, a Przegląd Sportowy szavazásán az év sportolójának választották és az állami Nagy Tiszteletbeli Sportdíjjal tüntették ki.

A második világháború és a német megszállás idején Stanisław Marusarz hősies módon a lengyel ellenállás tátrai futáraként tevékenykedett.

Ennek során többek között bravúros módon sikerült megszöknie a Gestapo krakkói börtönéből is. A háború után több szezonon keresztül folytatta karrierjét, később is megtartotta kiváló fizikai állapotát, 54 évesen tiszteletbeli előugró volt a Négysáncversenyen.

Stanisław Marusarz (balról) átveszi a Nagy Tiszteletbeli Sportdíjat, 1939

Józef Klukowski a Versenyző koszorúzása című szobra, a Nagy Tiszteletbeli Sportdíj kitüntetettjének díja

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Helena Marusarzówna

1918.01.17., Za kopane – 1941.09.12., Pogórska Wola

Fiatal kora és rövid karrierje ellenére a háborúk közötti évek legjobb női síelőének tartják számon. Sajnos a háború drámai eseményei miatt ma inkább tragikus halála, és nem sportsikerei miatt emlékeznek rá.

Gazdag, sportos hagyományokkal rendelkező családból származott, amelynek leghíresebb képviselője öt évvel idősebb bátyja, Stanisław volt, aki síugrásban világbajnoki ezüstérmet nyert. Helenában hasonlóan nagy tehetség szunnyadt és gyorsan meg is mutatkozott, 16 évesen megszerezte első lengyel bajnoki érmét, lesiklásban bronzérmet szerzett. Nagy reményű karrierjének a második világháború kitörése vetett véget.

Az 1936-1939-es években Helena Marusarzówna volt Lengyelország legjobb női síelője, ebben az időszakban alpesi síben tíz lengyel bajnoki címet nyert: lesiklásban, szlalomban és váltóban is tündökölt, a háborúk közötti időszakban ő szerezte a legtöbb érmet. Sérülése miatt nem vehetett részt a zakopanei 1939-es világbajnokságon, ahol esélyesként indulhatott volna, hiszen előtte a márciusi német Feldbergben rendezett versenyen második lett szlalomban, harmadik lesiklásban és váltóban is. Marusarzówna növekvő népszerűségét nemcsak sportolói kvalitásainak, hanem kivételes szépségének is köszönhette. A zakopanei világbajnokság előtt, 1938 őszén modellként vett részt egy Varsóban rendezett divatbemutatón, ahol a versenyre készült ruháját mutatta be: kék sínadrágot, kabátot és góral kalapot viselt. Fotói megjelentek az újságok reklámjaiban is.

A második világháború kitörése után konspirációs műveletekben vett részt, tátrai futár volt. Sajnos 1941-ben a németek letartóztatták és kivégezték. Zakopanéban 1946-tól kezdve minden évben megszervezték a Bronisław Czech és Helena Marusarzówna Emlékversenyt, mely éveken keresztül nagyon sok kiváló versenyzőt vonzott az egész világról.

Helena Marusarzówna a Hala Kondratowán rendezett szlalomversenyen, 1935

A XI. Bronisław Czech és Helena Marusarzówna Emlékverseny plakátja, 1956

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Adam Papée

1895.07.21., L z c z s o g d y B , . emberg – 1990.03.06

Kardvívó, a lengyel vívás úttörője és atyja. A két világháború között mind a négy olimpián részt vett, a két olimpiai érmet szerző kilenc sportoló elitcsoportjába tartozott.

A sporttörténelem a háború közötti időszak egyik legjobb vívójaként emlékezik rá, ugyanakkor pontatlanság volna csak a versenyeken elért eredményeire koncentrálni, személye ugyanis a lengyel vívás igazi „intézménye” volt. Bár szívesebben lépett pástra versenyzőként (az edzéseket 13 évesen kezdte el), hasonlóan jó eredményekkel jeleskedett a szervezői munkában is. Az AZS Kraków aktív játékosaként és képviselőjeként részt vett a Lengyel Vívó Szövetség alapító gyűlésén 1922-ben, majd annak elnöki posztját töltötte be (1926-1930) illetve sportkapitányi szerepet is vállalt (1930-1933). A XX. század 30-as éveiben tagja volt a Lengyel Olimpiai Bizottság vezetőségének.

Versenyzőként mind a három fegyvernemben jónak számított, specialitása ugyanakkor a kard volt, ennek a versenyszámnak köszönheti összes nemzetközi sikerét: azaz két olimpiai bronzérmet (Amszterdam, 1928, és Los Angeles, 1932) illetve egy Európa-bajnoki bronzérmet (1930), mindegyiket csapatban. Mindkét olimpiai torna során a lengyel csapat kulcsembere volt, ő nyerte a legtöbb mérkőzést. Egyéniben kardban négyszer volt lengyel bajnok, tőrben háromszor második lett.

Adam Papée mindkét világháborúban harcolt. 1914-ben a Lengyel Légióhoz csatlakozott az 1. Tüzérezred katonájaként, kétszer tüntették ki a Bátrak Keresztjével. A második világháború alatt, 1944-ben, részt vett a varsói felkelésben (két lányával együtt). A háború után több vívónemzedéket felnevelt.

Adam Papée olimpiai igazolványa az 1924-1936 évekből A Lengyel Vívószövetség emléktáblája, ajándék az olimpiai érem megnyeréséért, 1932

Az amszterdami olimpia bronzérmesei, balról: Władysław Segda, Adam Papée, Tadeusz Friedrich, Bela Szombathely edző, Jerzy Zabielski, Kazimierz Laskowski, 1928

Adam Papée lengyel bajnoki aranyérme, 1927

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Roger Verey

1912.03.14., L ausanne (Svájc) – 2000.09.06., Krakkó

A háborúk közötti időszak legsikeresebb lengyel evezőse, olimpiai bronzérmes, az egyetlen aki ebben az időszakban megszerezte az Európa-bajnokság mindegyik színű érmét.

Francia-lengyel házasságból született, egész gyerekkorát Svájcban töltötte. Lengyelországba, anyjának szülőhazájába, 1929-ben érkezett édesanyjával apja tragikus halála után. Néhány héttel később, meglátogatva az AZS kikötőjét, beleszeretett az evezésbe, ennek szentelte később egész életét. Hamarosan megmutatkozott hatalmas tehetsége, a XX. század 30-as éveiben nem talált legyőzőre az országban. 1931 és 1939 között az egypárevezős kategória verhetetlen lengyel bajnoka volt, mind a kilenc címet megnyerte, kétpárevezős egységben pedig Jerzy Ustupskival négy aranyérmet is szerzett. Mindkét versenyszámban nagy sikereket ért el a nemzetközi porondon is.

Az 1932-es évtől egészen a második világháború kitöréséig minden főbb versenyen érmet szerzett: hetet nyert az Európa-bajnokságon: két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot egypárevezősben, egy aranyat és egy bronzot pedig kétpárevezősben; illetve egy bronzérmet az olimpián, Berlinben (1936). Szkiffes karrierjét egészségügyi problémái nehezítették meg, az egyik verseny elődöntőjében rosszul lett, bár ő volt az abszolút favorit. Később megnyerte az egyetemi világbajnokságot (1937) és második helyen végzett a nagy presztízsű Gyémánt Evező regattán, Henleyben (1939). Karrierjének legjobb éve az 1935-ös év volt, amikor aranyérmes lett a kontinensbajnokságon egypár- és kétpárevezős egységben is. Ekkor választották meg az év sportolójának is a Przegląd Sportowy szavazásán, és kitüntették az állami Nagy Tiszteletbeli Sportdíjjal is.

A második világháborút Krakkóban vészelte át, utána még kilenc lengyel bajnoki címet nyert, sportolói karrierje befejeztével az edzőmunkának szentelte magát. A Lengyel Evezős Egyesület 1999-ben, az egyesület 80 éves történetének második legjobb versenyzőjének ismerte el, Teodor Kocerka után.

A kétpárevezős egységben, Jerzy Ustupskival megszerzett olimpiai bronzérem, 1936

Roger Verey (jobbról) társával, Jerzy Ustupskival, XX. század 30-as évei

Roger Verey az állami Nagy Tiszteletbeli Sportdíjjal a Raz Dwa Trzy sporthetilap borítóján, 1936

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Jadwiga Wajsówna

1912.01.30.,

Pabianice – 1990.02.01., Pabianice

A háborúk közötti időszak egyik legjobb női diszkoszvetője, a történelemben első nőként dobta túl a 40 méteres távolságot. Stanisława Walasiewicz mellett az egyetlen nő, aki 1939 előtt Lengyelországnak két egyéni olimpiai érmet szerzett.

Az edzéseket már nyolc éves korában elkezdte a pabianicei Sokół Testnevelési Egyesületben. Az atlétikával akkor kezdett el foglalkozni, amikor megihlette Halina Konopacka Amszterdamban kivívott olimpiai aranyérme (1928). Gyorsan fejlődött, és már húsz éves kora előtt az ország egyik legjobb női diszkoszvetőjének tartották, amit be is bizonyított a lengyel bajnokságban. 1931-ben még veszített példaképével, Konopackával szemben, és a második helyre szorult, de később már nem talált ellenfélre, hat egymást követő idényben nyert aranyérmet. A második világháború előtt összesen 15-ször volt lengyel bajnok, a diszkoszvetés mellett súlylökésben és magasugrásban is. Tizenkét országos rekordot állított fel diszkoszvetésben és súlylökésben.

A XX. század 30-as éveinek elejétől Wajsówna a világ egyik legjobb női diszkoszvetőjének számított. 1932-ben olimpiai bronzérmet, 1936ban pedig ezüstérmet szerzett, a két siker között diadalmaskodott a Női Világbajnokságon (1934) is. Az 1932-33-as években ötször döntötte meg a világrekordot. Bár sosem nyert olimpiai aranyérmet, példaképét, Halina Konopackát méltón követve a szurkolók szívét is elnyerte, akik négyszer szavazták meg az év sportolójának a „Przegląd Sportowy” szavazásán, kétszer pedig másodikként végzett (1933, 1934). Megkapta az állami Nagy Tiszteletbeli Sport díjat is (1934, 1936).

A második világháború után, amit a németek által megszállt Lengyelországban töltött, visszatért a sportpályára. A 40-es években még Európa-bajnoki bronzot (1946), illetve öt országos bajnoki címet is szerzett.

A berlini olimpia diszkoszvető verseny női érmesei: Gisela Mauermayer, Jadwiga Wajsówna, Paula Mollenhauer, 1936

Jadwiga Wajsówna az olimpiai diszkoszvető verseny közben Berlinben, 1936

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Stanisława Walasiewiczówna

1911.04.03., W ierzchownia - 1980.12.01., Cleveland (USA)

A XX. század első felének legkiválóbb lengyel női atlétája, egyike Lengyelország háború előtti három olimpiai bajnokának. Ő volt az egyetlen, aki 1939 előtt négyszer nyerte meg a Przegląd Sportowy az év legjobb lengyel sportolója szavazását.

Bár egy apró faluban született Kujáviában, nem sokon múlt, hogy érmeit az Amerikai Egyesült Államok színeiben szerezze meg, hiszen családja az első világháború előtt ott telepedett le. Az amerikai edzők szívesen látták volna a válogatottban az amszterdami olimpián (1928), de nem volt amerikai állampolgársága , így nem került be a válogatottba. Úgy döntött, hogy Lengyelországot fogja képviselni, melyet csecsemőkorában hagyott el.

Először 18 évesen látogatta meg hazáját, de a lengyelek azonnal megszerették, ő pedig nagyszerű eredményekkel hálálta meg a rajongást. Összesen 24 országos bajnoki címet szerzett (ebből hatot a második világháború után): síkfutásban, gátfutásban, távolugrásban, gerelyhajításban és többpróbában, ezen felül 45 országos rekordot állított fel különböző kategóriákban. Hosszú időn keresztül az egész világon nem talált legyőzőre. Karrierje csúcsát az általa jól ismert amerikai földön élte meg, a Los Angeles-i olimpia (1932) során száz méteres futásban bajnok és világrekorder lett (egész karrierje során 14 világrekordot állított fel). „Mindig lengyelnek éreztem magam, vágytam arra, hogy nekem és Amerikába kivándorolt honfitársaimnak Los Angelesben eljátsszák a lengyel himnuszt és felvonják a lengyel zászlót” - mesélte. Négy évvel később Berlinben Walasiewiczówna sérülései ellenére ezüstérmet szerzett. Gazdag nemzetközi sikereinek gyűjteményét négy arany-, két ezüst- és egy bronzérem gazdagította, melyeket a Női Világbajnokságokon nyert (1930, 1943), emellett szerzett még két arany- és két ezüstérmet az I. Női Európa-bajnokságon (1938) is. Sikereit nemcsak a szurkolók tartották nagyra, de az állami intézmények is. Négyszer nyerte meg a Przegląd Sportowy szavazását (1930, 1932, 1933, 1934), az állami Nagy Tiszteletbeli Sportdíjjal pedig kétszer tüntették ki (1932-ban és 1933-ban).

A második világháború után Stanisława Walasiewiczówna sűrűn látogatott Lengyelországba, együttműködött a Lengyel Olimpiai Bizottsággal és a lengyel diaszpóra sportéletét népszerűsítette.

A berlini olimpián szerzett ezüstérem, 1936

Stanisława Walasiewiczówna futócipője az 1932-1936-os években

Stanisława Walasiewiczówna a 100 m-es olimpiai futó versenyszámban a Los Angeles-i olimpián, 1932

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Ernest Wilimowski

1916.06.23., Kat owice - 1997.08.30., Karlsruhe (Németország)

Életútja tökéletesen példázza a sziléziaiak azon generációjának összetett és ellentmondásos történelmét, melynek tagja volt. Egyrészt zseniális futballista volt, a világbajnokság hőse és a szurkolók kedvence, másrészt árulónak tartották, nevét sok évre kitörölték a történelemből, a mai napig erősen ellentmondásos személyiség Lengyelországban.

Sporttehetségére nagyon gyorsan fény derült. Még be sem töltötte tizennyolcadik életévét, amikor a Ruch Hajduki Wielkie (ma Chorzów) színeiben a lengyel bajnokság első osztályában és a lengyel válogatottban is debütált, és azonnal országos sztár lett. Első élvonalbeli szezonjában gólkirály lett, amit 1936-ban megismételt, és a háború miatt megszakított 1939-es szezon góllövőlistáját is fölényesen vezette. A lengyel első osztályban ös�szesen 86 meccset játszott, amiken 112 gólt szerzett, ami a második világháború előtt az örökranglista negyedik helyét jelentette számára. Ma ezen a listán a 16. helyet foglalja el, egyedüliként meccsenként egy gól feletti átlaggal (1,3). Senki más rajta kívül nem szerzett első osztályú meccsen tíz gólt.

A Ruch játékosaként négy lengyel bajnoki címet nyert, a nemzeti tizenegyben 21 gólt szerzett – csak nyolc játékos rúgott nála többet a történelem során.

Willimowski az egész világ futballtörténelmébe beírta magát. A franciaországi vb-n (1938) a drámai, hosszabbítással végződő Brazília-Lengyelország (6:5) meccsen lőtt négy gólja egy fél évszázadon keresztül rekordteljesítménynek számított, ezt az eredményt csak az orosz Oleg Szalenko döntötte meg 1994-ben. Az RSSSF szervezet statisztikái szerint Ernest Wilimowski karrierje során összesen 554 gólt szerzett, ezzel a valaha élt húsz legeredményesebb futballista között található. Góllövő érzéke „Eziből” a lengyel labdarúgás legnagyobb sztárját faragta, az ország egyik legnépszerűbb sportolója volt. Kétszer is bekerült a Przegląd Sportowy szavazásának tíz legjobb sportolója közé - a negyedik (1934) és a hetedik (1937) helyet szerezte meg.

Kétség sem fér ahhoz, hogy további rekordokat döntögethetett volna, de 1939-ben, amikor még csak 23 éves volt, kitört a második világháború.

Willimowski felkerült a volkslistára, Németországba ment és pályára lépett a III. Birodalom csapatában, ezért később hosszú évekre kitörölték a lengyel futball lapjairól. A háború után Németországban maradt, soha többé nem látogatott Lengyelországba.

Ernest Wilimowski (jobbról) gólt lő Stockholmban a Svédország-Lengyelország meccsen (4:2), 1934 Ernest Wilimowski (jobbról) a német PSV Chemnitz klub színeiben, 1941

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939

Franciszek Żwirko

1895.09.16., Ś więciany - 1932.09.11., Cierlicko Górne

Stanisław Wigura

1903.04.09.,

Varsó - 1932.09.11., Cierlicko Górne

Bár tragikus haláluk bekövetkeztekor csak 3 éve ismerték egymást, közös sikereik még életükben nagy hírnevet hoztak számukra és a repülés legendáivá tették őket a lengyelek nemzedékei számára.

Stanisław Wigura mérnök és Franciszek Żwirko pilótahadnagy 1929ben ismerték meg egymást Varsóban az Egyetemi Repülőklubban. Stanisław társalapítója volt a klubnak, Franciszek – a Lengyel Hadsereg katonájaként – összekötő tisztként került oda. Szoros barátságot kötöttek, pilótatársak lettek. Különböző RWD típusú modelleken repültek együtt, maga a repülő neve a tervezők – Stanisław Rogalski, Stanisław Wigura, illetve Jerzy Drzewiecki – nevéből összerakott mozaikszóként keletkezett.

Első említésre méltó sikerük Európa körberepülése volt 1929-ben, a közel 5000 km-es táv Németországot, Franciaországot, Spanyolországot és Olaszországot érintette. Rövidesen a legnagyobbra tartott lengyel sportcsapatot alkották, megnyerték az I. és II. Délnyugat-Lengyelországi Repülést (1929, 1930), a III. Országos Kisrepülőgépek Versenyét (1930) illetve a IV. Országos Sportrepülők Versenyét (1931). A nagy presztízsű nemzetközi Challenge versenyen, Németországban a Lengyel Köztársaság Repülőklubjának döntése alapján Żwirko és Wigura képviselte 1932ben Lengyelországot. Már második alkalommal szerepeltek a versenyen, két évvel korábban vissza kellett lépniük motorhiba miatt. Az RWD-6 repülőgép ezúttal nem mondott csődöt, a lengyelek pedig nyertek. A favoritnak tartott házigazda németek ellen aratott győzelem hallatára a lengyel társadalom eufórikus állapotba esett, az akkori feszült politikai helyzetben Żwirko és Wigura nemzeti hősökké váltak. A verseny utolsó napjának dátuma, augusztus 28, máig a Lengyel Repülés Ünnepe.

A két sportoló sajnos nem örülhetett sokáig a hatalmas sikernek. Két héttel később, úton a prágai repülőtalálkozóra, borzasztó időjárási viszonyok közepette gépük lezuhant Sląśk Cieszyńskiben. A tragikusan elhunyt pilóták tiszteletére az 1934-ben megnyitott, Varsó központjából az Okęcie repülőtérre vezető utat nevezték el róluk. Később több utca és iskola névadóivá váltak Lengyelországban.

Mauzóleumi emléktábla Cielickben, 1935

Franciszek Żwirko és Stanisław Wigura, a Challenge verseny győztesei és az RWD-6 repülőgép, 1932 Challenge társasjáték, a lengyel pilóták sikere után jelent meg, 1932

A Független Lengyelország Sportcsillagai 1918-1939