Kokas Forrás 2023/2.szám

Page 1

KOKAS FORRÁS

A KOKAS KLÁRA ALAPÍTVÁNY HIVATALOS HÍRLEVELE 2023. III. évfolyam 3. szám

JEGYZETELNI? MINEK?

ANYÁS KOKAS CSOPORT EGYIK NAPSUGARAKÉNT

Pantner – Juhász Noémi írása

KOKASFOGLALKOZÁS

BUDAPESTEN A KPMG RENDEZVÉNYÉN

Hanza Rolanda beszámolója

Fejes Tímea írása a képzésről

SZAVAK NÉLKÜL ÉRTHETŐBBEN

Megyesi Zsófia írása

Bevezető

Szkubán Judit

KKSZK elnök

Kedves Olvasó!

Otthon, valahol nyaralás közben, netán a Balatonon vagy a tenger partján is kellemes kikapcsolódást kínálhat a reggeli tea vagy kávé mellé az új Kokas Hírforrás. Színes

beszámolókkal tarkított újságunkban szinte mindenki találhat magának valami érdekeset. Beszámolunk az utóbbi hónapok eseményeiről, és tudósítást olvashattok két júniusi táborunkról is, amelyekből kiderül, hogy milyen élményekkel gazdagodtak az ezekben résztvevők. De szokásunkhoz híven adunk egy rövid előretekintést is a közeljövőben várható rendezvényeinkről

Íme, a rövid tartalom

Eddig, mint minden alkalommal most is megörvendeztet titeket egy színes írással Fejes Tímea, képzési igazgató. Írásában a jegyzetelés fontosságáról fog nektek mesélni Meggyesi Zsófia, aki márciusban kapta meg a tanúsítványát, leírta, hogyan ismertette meg a Kokas-pedagógiával a ménteleki iskolába járó diákokat

Április hónapban rendeztük meg a hagyományos Kokas-szakmai napot Antal Kata segítségével idézzük fel ennek a rendezvénynek az eseményeit

Örömmel osztjuk meg veletek Az Új Nő nevet viselő szlovákiai magazinban megjelent cikk anyagát is, amelyben Hanza Rolandát Novák

Zita kérdezte

Hanza Rolanda a KPMG (Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága) gyermeknapi rendezvényén is elbűvölte a gyerekeket az általa vezetett foglalkozáson Ő maga írt nekünk az ott történtekről

Az Ötpacsirta Szalonban egyre nagyobb sikere van a Kokas rendezvényeknek Júniusban a gyerekfoglalkozást Drabb Lilla és Bán Tamás, a felnőttekét Badruddin Panna és jómagam vezettem A résztvevők egy emlékkönyvbe írták le az élményeiket, ezeket most megosztjuk veletek Az Ötpacsirta Szalon is beszámolt ezekről a foglalkozásokról, ezen a linken tudjátok elolvasni a tudósítást: https://m.facebook.com/story.php?

story fbid=pfbid02pMNmQ7ZJLbuLzHsdLnMYu SAiW2poQ9tvXYCBDjMCTYjaFkLbYzE2bRqrnW L4eWxGl&id=100064305204926&sfnsn=mo Nagy örömünkre Németh Anikó ismét megörvendeztet titeket egy nagyon olvasmányos írással a vizuális technika alkalmazásáról, amelyben az agyag használatáról mesél nektek Az Ötpacsirta Szalonban és a képzéseken is tapasztaltuk, hogy a Kokas–pedagógia nem csak a gyerekeknek, hanem e felnőtteknek is nagy élmény Horváthné, Kiss Katica, aki Pestszentlőrincen édesanyáknak is tart foglalkozást, írta le, hogy zajlik nála egy ilyen esemény.

2023.III.évfolyam 3. szám OLDAL 1

Ezzel kapcsolatban megkértük PantnerJuhász Noémit, hogy ő is meséljen a felnőttfoglalkozások befogadó oldali

tapasztalatairól, élményeiről. Noémi Katica foglalkozásaira járva, annak hatására iratkozott be a képzésünkre.

Bán Tamás mindig szívesen beszél a Kokas–pedagógiáról olyanoknak, akik sosem találkoztak ezzel a pedagógiával Legutóbb egy online konferencián tartott angolul egy

rövid előadást az érdeklődő tanároknak és diákoknak. Beszámolójában ő maga

emlékszik vissza erre az eseményre

Koór Gréti írásából megtudjátok, hogy mi

történt az általa vezetett táborban

Horváthné Katica táborát a szülők megnyilvánulásaiból ismerhetitek meg

A nyáron mi is pihenünk egy kicsit, de ígérem, szeptemberben folytatjuk, amit elkezdtünk

Szeptember elején egy csapatépítő sétára

hívjuk a Kokas foglalkozásvezetőket A helyszínéről és pontos időpontról majd a Facebook oldalunkon értesülhettek

Szeptember 29-én ismét az Ötpacsirta

Szalonba várjuk az érdeklődőket. Akkor egy kendőlengetős koncertre és egy

felnőtteknek tartandó foglalkozásra várjuk az érdeklődőket Fontos, hogy aki részt kíván

venni, mindenképpen regisztráljon az Ötpacsirta Szalon honlapján (Egyébként minden hónap utolsó péntekén ott leszünk a szalonban!)

Október 7-én Szegeden tartjuk az őszi Kokas szakmai napot

Novembertől folytatjuk teadélutánjainkat az online térben

Mindenkinek tartalmas pihenést, igazi, feltöltődést nyújtó kikapcsolódást kívánok a nyárra!

Egy általam nagyon kedvelt Kokas Klára idézettel zárom a bevezetőmet:

„De ugyanígy szeretünk kilépni a mindennapok egyformaságából, ünnepelünk, kirándulunk, új tartalmakat keresünk, kíváncsian Magunkban is E kettő egyensúlyából születik a tanítás művészete.”

(Kokas, 1998:31)

(Kokas, 1998:31)

2 OLDAL
2023.III.évfolyam 3. szám
„„De ugyanígy szeretünk kilépni a mindennapok egyformaságából, ünnepelünk, kirándulunk, új tartalmakat keresünk, kíváncsian. Magunkban is. E kettő egyensúlyából születik a tanítás művészete.”

2023.III.évfolyam 3. szám

Jegyzetelni? Minek?

Fejes Tímea képzési igazgató

SNem szeretek írni. Diszlexiás, diszgráfiás vagyok, nehezen megy az írás, még gépen is Kézzel szinte semmit nem írok, és ha muszáj, akkor tollal, de az olvashatatlan, ezért jegyzetelni csakis grafittal szoktam

Őszintén megértem azt, aki így érkezik a tanfolyamra: Minek jegyzetelni? Ez az úgynevezett számonkérés?

De mégis miért készülnek jegyzetek a tanfolyami hétvégékről?

Mert ilyenkor több szempontból is végig gondolhatjuk, a hétvégén velünk történteket, ezt a különösen izgalmas témát Újra és újra visszaolvasva visszaidéződnek az ott átélt élmények Miközben olvasom a leadott jegyzeteket, aközben figyelem magam, hogy mi történik velem Tanulok belőle; élményt ad; olvasás alatt más a tér az idő; látom a betűket és láttat; képzeletem szárnyal; ha ismerős, újraéled, és még mennyi minden van, ami az olvasó szempontjából öröm. Tanfolyamvezetőként így élem a jegyzetek olvasását.

Kokas Klára örökségéhez tartozik, hogy a képzésen a jegyzetelésnél semmi mást nem kért tőlük: Írd le, hogy mi zajlott veled a hétvégén! Mit éreztél, hogyan hatott rád? Mert ez is egyfajta sajátélmény. Éppen ezért mi sem kérünk mást, mi sem teszünk másként.

Kezdetben nem értik, mire jó ez, minek egyáltalán?

A kezdő tanfolyam végére már van pár pozitív gondolat is a jegyzetelésről Hogy szólt erről Kokas Klára?

„K: Mit jegyeznek fel magukról?

V: Érzéseik rezdüléseit. Szavak megsúgják nekem, ha igazat írnak Nekik is, ha a magukét olvassák majd. Az érzések maradandók. Mélyebb jeleket vésnek, mint a tudás

K: Miért fárasztod akkor őket a jegyzetek szépítésével? Nem volna elég puszta jegyzet, mint mindenütt?

V: Nálam az átélt élmények nemcsak a mai mindennapjaikhoz nyitnak új ösvényeket. Talán történik bennük olyan változás, amely segítségükre lesz később, sokkal később. Az emlékezetéből kihullottakat felcsipegetheti a saját szavaiból Jól esik majd arra is emlékezni, hogyan fáradozott a szép felé. A szépségen nem csak a külalakot érte

K: Hanem?

V: A lelkük nyomait Úgy látszik, mint a madárlábaké a nedves homokon. Megfejtheti a tartalmát, aki érti, a jelrendszerét ”

Érdekes, hogy a jegyzetet többen nevezték dolgozatnak, pedig az én számat biztosan nem hagyta el ez a szó, kivéve egy esetben, amikor a záródolgozatról beszéltünk, ami mindennek az összefoglalása. A záródolgozat az akkreditációs „kritérium,” része a hivatalos értékelésnek A kezdő és a haladó képzés végén is le kell adni. Erre tudjuk azt mondani, hogy fekete vagy fehér, - igen megérezte, beitta a Kokas-pedagógia módszerét.

Kokas Klára is említette, és mi is mondjuk, hogy a jegyzet később a segítségükre lesz. Már a záródolgozat elkészítésében is nagy segítség, és ha majd később Kokas-foglalkozásvezetőként keres valamit, biztosan talál benne segítséget

Tapasztalatból is mondom, mert sok-sok éven át nyúltam vissza magam is a képzésen tanultakhoz, ákombákom és letisztázott jegyzeteimhez.

A záródolgozatokban azt is látjuk, hogy megérezték és megtanulták a Kokas jegyzetelési stílusát.

Örömöt ad nekik, mint az alábbi mondatban: „Úgy érzem, még napokig tudnám írni, mert mindig újabb és újabb gondolatokat ébreszt!” olvastam az egyik dolgozatban

Egy biztos, Kokast én is szeretek jegyzetelni Vajon miért? Mert az enyém, olyan a jegyzetem, mint én, a lelkem nyoma van benne, más is megfejtheti a tartalmát, mert ismeri, érti a jelrendszert – Kokas

A nyár derekán 20 záródolgozatot olvasok A

Bakcsó kezdő csoport 12, és a Gerle haladó csoport 8 hallgatójának az élményét Nagy örömöm van bennük Őszig még kapok egy-két haladó élményt, utána pedig új Kokas-foglalkozásvezetőket avatunk

A Bakcsók pedig folytatják a haladó tanfolyamot és újabb jegyzetek születnek majd, mindannyiunk örömére.

Mi lesz ősszel? Folytatjuk

3 OLDAL

Szavak nélkül érthetőbben

Megyesi Zsófia, Kokas-foglalkozásvezető

“ Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be ” /Kodály Zoltán/

Kokas Klára zenepedagógus, zenepszichológus, Kodály egyik tanítványa volt Egy olyan

komplex művészeti programot alkotott meg a totális zenebefogadáshoz, mely mai napig egyedülálló személyiségfejlesztő eszköz, hatalmas segítség a gyerekek lelki egészségének

ápolásában

A Ménteleki Általános Iskola idei tanévének második félévétől az énekkarosok között –egyelőre egy hónapban egyszer- bevezetésre kerül egy ilyen különleges zenei foglalkozás, a Kokas tanfolyamon frissen végzett Megyesi

Zsófia, karvezetőnk által

Itt a gyermek valami olyan maradandót kap a kreatív dalos játék, a komolyzenére való szabad mozgás és vizuális önkifejezés által, ami máshol ilyen összefonódó hármas egységben nincs (De mint foglalkozás, még talán bent a városban sem!)

Kilépve az iskolapadokból, a könyvtár szőnyegén a gyermekek ösztönös mozgás útján fogadják be a zeneirodalom remekműveit A szabad, improvizatív mozdulatok más idegpályákon futnak, mint a betanultak, tudattalan lelki tartalmakat is felszabadítva akár Ezek között maga az ihletett zene teremt rendet, amire a lelke mélyén mindegyikünk rezonál

Képzeletükben és táncukban lehetnek bármik: állatok, növények, természeti jelenségek, mesebeli lények vagy tárgyak Átváltozásaiknak ugyanakkor nincs mindig története, meséje, gyakran tárgya sem, s ez is rendben van “

Az átváltozás mennyországi előszoba Égbe kukucskálás ” /Kokas Klára/

A zenei mozgásos élményeket ezután festéssel, rajzolással, mintázással jelenítik meg a résztvevők, mely újabb továbbgondolásra ad alkalmat Középpontban a gyermek tisztelete, az öröm, a játék, nem pedig a megfelelés!

Ez a koncepció nem tudásalapú, hanem élményalapú Nincs számonkérés, félelem, osztályozás, összehasonlítás, versengés, válogatás a gyerekek között Megtanít egymás és a magunk értékeinek felismerésére. Ezek a gyerekek nem lesznek közönyösek a világ iránt, hanem empatikussá válnak egymás felé. Őszinte érdeklődést, teljes figyelmet kapnak, így ők is kíváncsiak lesznek majd, hogy a másik ember milyen különlegeset hozott magán keresztül a világra!

“ Az ihletett zenét a test felismeri Arra törekszik, hogy belebújhasson, megmerülhessen benne, és teljességében fogadja be Mert érzi, érzékeli, igényli. Fáradottnak enyhülés, sírónak vigasztalás, azaz prózára lefordítva: gyógyítás, terápia.” /Kokas Klára/

4 OLDAL 2023 III évfolyam 3 szám

Aki a zenét receptre írná fel

Új Nő Szlovák Magazinban

megjelent írás

Hanza Rolanda zenetanár párkányi tanodájában Kokas-módszerrel fejleszti a gyermekek érzelemvilágát

Hanza Rolanda zenepedagógus nevét sokan ismerik. Iskolai kórusával számos versenyen, Csengő énekszó fesztiválon vett részt, tagja a szlovákiai magyar tanítók énekkarának Nemrégiben zenei tanodát nyitott Párkányban.

Hosszú út vezetett odáig, míg Rolanda rátalált erre a módszerre, de azóta nem tud betelni vele. De mi is az a híres-nevezetes Kokas-módszer, amit Rolanda receptre írna fel minden gyereknek?

Egyszer a nyári egyetemen megkérdezték tőlem: Te a Kokas módszer szerint tanítasz? Pedig akkor még nem is hallottam róla – kezdi Rolanda. –Már a második diplomámat szereztem

karnagyként Pozsonyban, mikor találkoztam

Kokas Klára nevével a módszertani könyvekben

Azonnal rákerestem az interneten, majd azt mondtam: Heuréka, megtaláltam! Alapítványa éppen indított egy képzést, azonnal jelentkeztem. Már az első óra után tudtam, hogy én egész életemben ezt kerestem

A Covid-idején voltunk, az iskolában még voltak zeneórák, de a második hullámban már nem. Ezen sokat lamentáltam, hogy miért a zenét tolják félre, ami felszabadíthatná a gyerekeket De lapozzunk, beszéljünk inkább a Kokas csodáiról!

Lefestik a zenét

Gyerekek, akik lefestik a zenét Kokas Klára zseniális felismerése a mozgással kísért zenehallgatás hatásáról mégis csak az utóbbi időben kezd teret nyerni A Kokas -tanítványok, akik évtizedekig vele dolgoztak, ma különböző műhelyekben tanítják a módszerét. A Kokasterápia segít a figyelemzavaros és problémás gyerekek feszültségeinek a levezetésében

Kezelhetetlen kamaszok is élvezik (akik nem szeretik az énekórát) A módszer beiktatható óvodai foglalkozásokba, de helye lenne a középiskolákban is – ahol az énekoktatást nehéz megvalósítani, mert a tanulók elutasítják A kezelhetetlen kamasz fiúk viszont gyönyörű mozgásimprovizációt tudnak bemutatni egy

Mozart darabra

"A felnőttek többsége már tele van gátlással, nem mer felállni és spontán mozogni. Nekik

nehezebb átényegülni, mert belül már nem olyan szabadok, mint a gyermekek" – mondja Rolanda És nálunk? Szlovákiában egyelőre még csak Hanza Rolanda párkányi tanodája működik

Kokas-módszerrel Azonban több hazai óvónő és zenepedagógus is elvégezte a Kokas Alapítvány képzését, s az ott tanultakat alkalmazza az óráikon

A zeneteremben zongora, a falon rajztábla, a sarokban színes hangszerek, gitár, tatamiszőnyeg. Itt aztán a gyerekek nincsenek gúzsba kötve Mozart-zenére mozognak, de nincs szó betanult mozgásról, ahogy a gyerek érzi a zenét, úgy mozog rá. Majd rajzlapokra festik a hangulatot, amit a zene kiváltott belőlük, vagy épp agyagoznak rá, és a végén simogatással mondanak hálát a tanító nénink az élményért... Mi ez a módszer, s miért kivételes?

Kokas Klára összekapcsolja a zenét a rajzzal és a mozgással Ma már azt mondom, hogy csak így érdemes zenét tanítani. A zenehallgatásnál eddig arra fókuszáltam, amit az egyetemen tanítottak velünk, hogy például milyen hangszereket lehet hallani – s nem arra, hogy mit érez közben a gyerek A Kokas-módszer meg éppen erről szól Hallom a zenét, és az mit tesz velem? Először csak a szempillámat rebegtetem vagy az ujjaimat próbálgatom, majd saját örömömre mozgok egyet, mozgással fejezem ki, hogy a zene milyen érzéseket vált ki belőlem

A gyerek ilyenkor magától kezd mozogni?

Finom instrukcióka adunk a gyerekeknek, ezzel a testtudatot is építjük bennük Mozart zenéjére táncolni nagy élmény, de Vivaldi zenéjét is szeretem használni

5 OLDAL 2023 III évfolyam 3 szám

A képzés alatt sok hasznos információt kaptunk, hogyan válasszuk ki a zenét, hogyan vágjuk meg Addig elképzelni sem tudtam, hogy a számítógép előtt üljek, és vágóprogramot kezeljek... Ezzel új távlatok nylítak meg előttem De ami a legnagyobb hatással volt rám: a Kokas-módszer biztonságos teret teremt a gyerek számára. Itt mindent szabad Örülök, hogy itt vagy, és úgy szeretlek, amilyen vagy, és azt csinálsz, amit éppen szeretnél -- ez a fontos Ha a gyereknek bukfencezni van kedve, azt is megteheti.

Szétrakom a matracot a teremben, és szabad a mozgás Ez oldja a blokkot és a feszültséget A három évnél fiatalabb gyerek a szülővel vesz részt a foglalkozásaimon: ez a szülő-gyerek kapcsolatot is el tudja mélyíteni A finom simítás, amit a zene lehetővé tesz, rendkívüli érzéseket szabadít fel

Most mesélj kicsit a Tanodádról, vagyis a helyszínről, ahol ezek a csodaórák folynak!

Egy hétvégén nagyon erősen feléledt bennem a vágy, hogy: kell egy hely Ez lett a Vox Canto

Tanoda

Helyileg pontosan hol találjuk?

A párkányi Kiwi Gyermekfejlesztő Központban működünk Ma már ez a munkahelyem Az iskolai órakeret ugyanis nemigen teszi lehetővé a Kokas-módszer minden mozzanatának megélését Ezért alapítottam a tanodát

Miből lehet ma létrehozni egy ilyen zenetanodát, ki segített?

Támogatásból és saját erőből A véletlen szerencse, vagyis " a szerencse, ami nem olyan véletlen" is segített. A Kóta zenei egyesület – ők Magyarországon működnek –, küldött egy emailt, hogy elismerik az eddigi karnagyi munkásságomat, és szívesen támogatnak Ez és a családi hozzájárulás alapozta meg a tanodámat. Először hangszereket, rajzeszközöket, tornamatracokat vásároltam: a minőség fontos, nálunk még a ceruzák sem akármilyenek. A színes hangszerekkel örömmel játszanak a gyerekek Énekkarunk is van, egy kis csoport lelkes gyerek. Ma már a tanoda a fő foglalkozásom, de továbbra is képzem magam

Most kicsit magadról is mesélnél? Mióta tudod, hogy a zenének hatalma van?

Óvodáskoromban a tükör előtt próbálgattam a hangomat, szerettem énekelni. Falusi gyerek voltam, zeneiskolába csak ötödikbe kerültem Először furulyázni kezdtem, majd jött a trombita: tíz éves voltam már, s valahogy illett hozzám Néptánccsoportban is énekeltem, a szülőfalum, Kisgyarmat a híres kurtaszoknyás faluk egyike. Kántorkodni kezdtem, először csak a magam módján kalimpáltam a zongorán...

S mikor jött az igazi felismerés?

Évek múlva jöttem csak rá, hogy én eddig mindenben, mindenhol a zenét kerestem.

Később énekkarban énekeltem, mellette zongorajátékot tanultam Az énekből nagy szerelem lett...

Mint óvodáskorodban?

Igen Öröm volt, hogy tudtam használni a népdalénekesi hangomat, ami nagyon erős A templomban is ki tudtam engedni a hangomat.

Az énekórákon megtanultam technikásan

énekelni Halla Mária és Kiss Magdaléna énektanároktól tanultam a hangképzés alapjait: ők olyan nagy hatással voltak rám, hogy zene szakra jelentkeztem Nyitrára Az ének volt a fő tárgyam, s ott ismerkedtem meg a karvezetéssel. A kórusmunka elvarázsolt. Tetszett az az aprólékoság és finomság, amiből aztán megszületik a pillanat csodája Az egyetem után alapiskolában tanítottam éneket, kórust alakítottunk az énekes tanítványokból Mi kell ahhoz, hogy a gyerek énekhangja megmaradjon?

Lehet szép a hangszín, de ha nincs jól kezelve, talán el is kallódik A zeneórákon arra törekedtem, hogy az az óra élmény legyen és öröm. Annyi minden múlik azon a 45 percen!

Kodály Zoltán is azt tartotta, hogy a zenetanárnak hatalmas felelőssége van abban, hogy mit ad át. Ezt én is így érzem. A kórusmuzsika is akkor születik meg, ha minden egyes kórustag 100 százalékosan teljesít Minden pillanatban

6 OLDAL 2023 III évfolyam 3 szám

Mai fejjel hogy látod, mi kell ahhoz, hogy egy zenetanár sikeres legyen?

Egy jó iskolavezetés például Mikor iskolát váltottam, az Ady Endre Alapiskolában az akkori vezetőség fantasztikus hátteret biztosított számomra Megtapasztaltam, milyen az, mikor minden megoldható – zongora, kotta, egyenruha, bármi Az iskolának ugyanis régi vágya volt, hogy a kórusuk újra induljon Lett is egy kicsinyek kórusa. Annyira lelkesek voltak a kicsi gyerekek! Akik később maradtak a gyerekkórusban is, azokkal már komoly, kórusmunka folyt Ott már nemcsak a hangulat,volt fontos, hanem a sok gyakorlás

utáni szép hangzás

Ha jól értem, a tanodával ennek vége szakadt Semminek nem lett vége, csak a tempón lassítottam Két kórust vezettem, szólóéneket tanítottam, a pedagógusok énekkarának összpontosításaira is eljártam, népdalversenyre készítettem fel a gyerekeket... Emellett három kisgyermekem volt otthon Nehezen ért meg a döntés, mert kötődöm a diákjaimhoz De a Kokas-fejlesztéssel kinyílt egy új kapu, a munkám során mindig is kerestem az új módszereket

Végül még elárulnád, hogyan folyik a Kokas fejlesztő foglalkozásod?

Az egész arra épül, hogy a gyerekek átélik az éneklést Az elején a nevüket éneklik Az, hogy hogyan énekli a gyerek a saját nevét, sokat elárul róla Az érintés is fontos, főleg a mai gyors világban Volt olyan kisfiú, akit nem lehetett megérinteni. Kokas Klára egyszer azt mondta, hogy minden, ami belőled jön, azért szép, mert a tiéd Ha a fiúk bokszolni akarnak, azt is lehet, játékból A lényeg az, hogy ne maradjanak bennük az érzések. Adjanak ki mindent magukból A Kokas-foglalkozásnak négy pillére van Az első az éneklés, majd következik a zenehallgatás: ez mindig komolyzene. Ezután jön a mozgás Miután befogadtuk a zenét, megpróbáljuk a testünkbe átvinni, megmozgatva minden porcikánkat. S miután kimozogtuk magunkból, papírra vetjük az élményeinket vagy épp agyagozunk Így megfogható, materiális végeredménye is van egy foglalkozásnak

Ki volt Kokas Klára és az ő mozgásos zenéje? Kokas Klára 13 éve hunyt el Kodály Zoltán tanítványaként végzett, majd a pszichológiával –és a gyerekekkel kezdett foglalkozni. Rájött, hogy a gyerekek a mozgás által ki tudják fejezni azokat az érzelmeiket, amikre szavakban nem képesek. Amikor eltáncolják vagy lefestik az örömüket, bánatukat, álmaikat, attól megkönnyebbülnek és elengednek egy problémát. Kokas Klára zenepedagógus volt, aki tanításával jócskán megelőzte a korát. Nem véletlen, hogy annyit tanított a nyugati egyetemeken, mert itthon még hiányzott ehhez a nyitottság. A nyolcvanas években azonban a szülők Magyarországon már neki drukkoltak, vitték a gyerekeiket a foglalkozásaira

Novák Zita

Kokas

Antal Kata

Kokas-foglalkozásvezető

2023. április 22-én tartotta Csiszolatlan gyémántok című szakmai napját a Kokas Klára Agape ZeneÉletöröm Alapítvány Budapesten. A napunk –ahogy ilyenkor lenni szokott – saját élménnyel indult Buda Sára és Nyitrai-Erdős Georgina vezetésével Már a terembe lépve mindenki személyre szóló “Koshi-fürdőt” vehetett Sára jóvoltából, ami igazán jóleső volt Ezt a boldogságot bennem tovább fokozta, hogy a foglalkozás elején annak ellenére, hogy meglehetősen sokan gyűltünk össze, mégis mindenki nevét dalba foglalta

7 OLDAL 2023 III évfolyam 3
szám
Szakmai Nap beszámolója

Ezzel számomra egy szeretettel bélelt Kokasfoglalkozás vette kezdetét Óriásit mókáztunk a közös éneklésben és mozgásban, a zenebefogadás és vizuális alkotás pedig kinek-kinek a saját világába és annak kifejezésébe kísérte és segítette a résztvevőket

Kis pihenés után megkezdődtek az előadások, amelyek témái egy olyan – számomra és szerintem sokunk számára – új megközelítésbe és mélységbe (vagy magasságba :) helyezték a Kokas-pedagógiát, amit hol tátott szájjal, hol könnyes szemmel néztünk és hallgattunk.

Luca tapasztalatai egyértelműen megmutatják, hogy a zene hozzájuk is elér, általuk is befogadásra és kifejezésre kerül és éppúgy gyógyírül szolgál az ő lelküknek is, mint a miénknek Nagy örömmel hallottam egy ilyen tapasztalatokkal és tudással rendelkező embertől azt a számomra is fontos gondolatot, hogy itt az ideje átértékelni az intelligenciahányados mérését és az eredményekből való messzemenő következtetések levonását

Elsőként Tisza Luca tapasztalatait csodáltuk meg a Módszertani adaptációk és kutatásaink súlyosanhalmozottan fogyatékos zenerajongókkal című előadásában. Luca az ipolytölgyesi Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonában folyó munkájába engedett bepillantást, ahol középsúlyos értelmi és súlyosan-halmozottan sérült emberekkel foglalkozik. Ha csupán egy mondatot írhatnék, akkor Kodály híres gondolata jut eszembe: “A zene mindenkié.” Egyszerre volt megható és felemelő nézni a zenebefogadásról készült felvételeket azokról az emberekről, akikről bizonyos sztereotípiák szerint azt gondolják, esetükben nem beszélhetünk érdemi mentális képességekről vagy érzelmi megközelíthetőségről.

A következő előadást Szabóné Nagy Bernadett hozta számunkra A hangok bűvöletében, avagy a zene életre kelti a szunnyadót címmel. Az én szívemnek különösen kedves, szakmai körökben új úton kezdte alkalmazni Betti a Kokaspedagógiát Az idősekotthonában szerzett tapasztalatairól mesélt nekünk. A legfontosabb üzenet, amit magammal hoztam az előadása hatására, hogy sosincs késő ahhoz, hogy olyan élményeket adjunk és kapjunk, mint amilyenek a Kokas-foglalkozás alatt megszületnek. Az ő munkája is megerősített abban, hogy kellő elhivatottsággal, kreativitással, rugalmassággal és szeretettel az “átlagtól” eltérő körülmények között is megtalálható a Kokas-pedagógia útja. Számunkra pedig nagy kincs, hogy valaki elkezdte kitaposni ezt az ösvényt és bátran fordulhatunk hozzá segítségért, ha valaki hasonló irányba indulna.

8 OLDAL
2023.
III.évfolyam 3. szám

2023 III évfolyam 3 szám

Rózsavölgyi Rita előadása a VarázsdobozKiemelt gondoskodást igénylő gyermekek integrációja Diósdon címet viselte. Rita a gyógypedagógiai munkájában használja remek eredményekkel a Kokas-pedagógiát Két Kokas-csoportot vezet, 90 perces foglalkozásokat tartva Rita előadása számomra abban volt megerősítő és jó példa, hogy mennyire nagy segítség lehet, és hozzáértő vezetővel milyen jól alkalmazható a Kokaspedagógia kifejezetten kiemelt gondoskodást igénylő gyermekek csoportjában is. Emellett érdekes és hasznos játék ötleteket is kaptunk tőle, amiket mi magunk is kipróbálhattunk

A szakmai nap zárásaként Koór Grétától megtudhattuk, melyek A Kokas-pedagógia mai alkalmazásának tapasztalatai egy gyakorló zenetanár nézőpontjából Gréta nem kisebbre vállalkozott, minthogy Kokas Klára 1987-ben készült óramondásai közül válogatva megvizsgálja, hogyan hatnak ezek a foglalkozások a mai kor gyermekére az ő csoportjában és ezt összehasonlítsa azzal, ami a feljegyzések szerint a néhány évtizeddel ezelőtti tapasztalat volt e téren A gyermekek védelmében - ez az alcím született meg bennem Grétát hallgatva, akiből áradt a gyermekek szeretete, tisztelete és a feléjük érzett bizalma. Szerette volna megdönteni azokat a mindenki által jól ismert sztereotípiákat, mint például: “Ezeket a mai gyerekeket semmi sem érdekli.” Tapasztalataién azt gondolom - bátorító mosolyt küldenek mindenki számára Mert bár igaz, hogy a 21 századi gyermekek komoly nehézségekkel terhelt környezetben élnek és ez súlyos következményekkel jár a figyelmük, a fantáziájuk és önkifejezésük területén, de ahogy Gréta fogalmaz: “ ott lapul bennük a kreativitás magja”. Néhány hónap elég volt ahhoz, hogy komoly fejlődést tapasztaljon a gyerekeknél minden említett területen Egy nagyszerű napot töltöttünk együtt. Köszönöm a szervezőknek és az előadóknak, hogy létrehozták ezt számunkra Én hálás vagyok, hogy ott lehettem és ennyi megerősítő útravalót kaptam

Kokas - foglalkozás Budapesten a KPMG rendezvényén

Hanza Rolanda, Kokasfoglalkozásvezető

A Superar Magyarország Zeneművészeti Alapítvány június 2-án meghívást kapott a KPMG gyermeknapi rendezvényére, melyen 3-10 éves gyermekek részére tartottam Kokas-foglalkozást

A gyermekeket békabrekegés imitálásával csábítottuk a terembe. Ehhez egy fa békát használtam. Majd Bárdos

Lajos: Békák c gyermekkari mű kezdősorait énekeltük: “Brekeke, brekeke, kicsi kocsi kereke Urak, urak jó reggelt, ébred a tó feneke.” Ahogy érkeztek a gyerekek, mindenki nevét megénekeltük A szöveget úgy formáltuk, hogy az összes gyermek, a bátortalan is, be tudjon kapcsolódni a játékba: Brekeke, brekeke kicsi kocsi kereke, gyerekek hát jó napot, köszönjük egy jó nagyot! Leutánoztuk egymás mozdulatát, köszönését

A résztvevők a békacsapat vezéreiként is kipróbálhatták magukat Egy – egy dal erejéig őket követve kerülgettük az akadályokat, vagy éppen a képzeletbeli köveken ugráltunk Brekeke, brekeke kicsi kocsi kereke, kövessük most kedves Lillát, ő visz minket a sáson át, a köveken át, a réten át, az ösvényen át

A tóvizét kémlelve meglestük kik laknak még itt a közelben Brekeke, brekeke kicsi kocsi kereke, ki lakik a tóban lenn, ki lakik a közelben? Bátran sziszegtünk, kelepeltünk, halként beszélgettünk, rákként jártunk Szúnyog, dongó, méhként zümmögtünk Lepkéket kergettünk.

Amikor elfáradtunk, kerestünk egy kellemes és biztonságos zugot, és itt vártuk a tücskök, békák, bogarak esti koncertjét. Ekkor érkezett Yann Tiersen: Comptine D’un Autre Été lágy zenéje Ujjainkkal érintettük a víz felszínét, a fű simogatta lábunkat, lépdeltünk, szökkeltünk a virágok között, az anyukával találkoztunk és a kezébe rajzoltuk a zenét, barátokat kerestünk és velük táncolunk, majd páros táncokat mutattunk be Ezt követte az önfeledt zsírkrétás rajzolás. A rajzlapokon megelevenedtek a megénekelt álatkák, patakpartok, virágos rétek, kedves családok. Ennyi türelmes gyereket ritkán látni egy helyen! Az élménybeszámolónál figyelmesen meghallgattuk egymás történetét és finom kézsimogatással jutalmaztuk a mesélőket.

Búcsúzásként a tanult dal részletét énekeltük: “Brekeke, brekeke, kicsi kocsi kereke, mondjuk együtt Viszlát, integessünk Viszlát! Ezt követően vidám mosollyal távoztak a résztvevők

9 OLDAL

Gyermek és felnőtt foglalkozás az Ötpacsirta Szalonban

Résztvevői visszajelzések

Gyerek foglalkozásról:

Köszönjük szépen a foglalkozást, nagyon kedves és figyelmes a csapat A férfihang is külön öröm, újdonság. Nagyon tetszett, hogy odajöttek hozzánk az előadók, és foglalkoztak

külön velünk is pár percet, ez bónusz

kedvesség Adri

Köszönjük a kedves légkörű foglalkozást!

Nagyon jól éreztük magunkat Jövünk

legközelebb is! Enna és nagymamája

Nagyon köszönjük a mindig varázslatos és szeretetteljes légkört, amivel fogadtok

mindannyiunkat! Fantasztikus élmény látnom, hogy az eleinte meglehetősen tartózkodó kicsi

lányom 5 perc után boldogan és elképesztő

felszabadultságban örvendezik! Köszönöm

Nektek! Bogi, Blanka, Bodza

Nagyon köszönjük, jól éreztük magunkat.

Külön öröm számomra, hogy egy kisfiú, aki beszédhibája miatt jött el, folyamatosan beszélt Vilmos, Andris, Vince

A következő alkalmat nagyon várjuk. ÉLMÉNY

VOLT! Erika néni, Dóra, Péter, Imike

Felnőtt foglalkozásról:

Köszönöm szépen ezt a sokszínű foglalkozást.

Először az elején zavarban voltam, gátlásos Ám amikor az éneklésre mozogni kezdtünk, feloldódtak a gátlásaim, egyre könnyebben tudtam kapcsolódni a többiekhez, és valódi közös pillanatok születtek. Én úgy éreztem, gyorsan jön fel az önvalóm, tör ki belőlem a játékos gyerek. Viszem haza magammal ezt az élményt Köszönöm szépen Nektek: Márta Köszönöm, hogy kicsit kint tudtam hagyni a mindennapi gondjaim, és befelé tudtam figyelni, még akkor is, mikor kicsit nehezebb volt kapcsolódni a zenéhez A közösség, a tánc, és a rajz, mindig átlendített Öröm volt! Lia

Térbe zárt világ

Első találkozás az agyaggal

Németh Anikó, Kokas-oktató

A ceruza, a vízfesték és a szén rejtelmei után egy igen érdekes és a gyerekek számára nagyon izgalmas technikát szeretnék bemutatni: az agyagot, az agyaggal való első találkozást

Mi is ez az anyag?

Az agyag „ragadós földanyag; a talaj több méteres mélységű rétegeiben található, több sziklaféle finom szemcsékre mállásából képződött talajféle anyag, ami nedves állapotban szívós és ragadós, ennélfogva gyúrható és alakítható, kiszáradva pedig kőszerű anyaggá keményedik ” /agyag

https://hu wiktionary org/wiki/agyag/

10 OLDAL
2023
III évfolyam 3 szám

2023.III.évfolyam 3. szám

„A földpát vagy ezt tartalmazó kőzetek elmállásából keletkezett, (házi)ipari célokra alkalmas, könnyen gyúrható, formálható anyag, mely a vizet nem ereszti át ” /agyag | A magyar nyelv értelmező szótára | Kézikönyvtár agyag https://www arcanum com/hu/onlinekiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelvertelmezo-szotara-1BE8B/a-a-1BFAF/agyag1C4DE/

„Az agyag víztartalmú alumínium szilikát, mely a földpát vagy a földpátot tartalmazó kőzetek elmállásakor keletkezik A víz és a levegő széndioxidjának oldó hatása alatt kioldódik a földpátból a kálium- és nátriumszilikát és képződikagyag az agyag szubsztancia, melynek teoretikus képlete Al2O3.2SiO2+2H2O. Ez megfelel százalékban: Alumínium oxid (Al2O3)

39,56, Kovasav (SiO2,) 46,50, Víz (H2O) 13,94 összetételnek ”/A Pallas nagy lexikona (oszk.huhttps://mek.oszk.hu/00000/00060/html/ 001/pc000176 html /

Mindezek a szakszerű meghatározások is kifejtik, hogy az agyag maga a föld A vele való munkálkodás egy természetes anyaggal, egy ősi elemmel való találkozás Jelentőségteljes pillanatok ezek számunkra is és a gyerekek számára is

1. osztályban karácsony előtt, decemberben került sorra a tanmenetben ez a technika Mindenki körülbelül egy kb. 5X5 cm-es méretű agyagdarabkát kapott, amit könnyen kézbe tudott venni, meg tudott formálgatni. Damil segítségével jól vágható és darabolható az agyag, ha kellően nedves. Nagyon puha és finoman szemcsés a tapintása Az agyag gyúrogatása, formálgatása közben a képi világ formaivá alakul. 2017-ben készültek azok az alkotások, amelyeket szeretnék most bemutatni Érdekes, hogy a gyerekek jobban szeretik a térbeli formákat megmintázni, plasztikát készítettek inkább, nem domborművet

Az 1 képen különleges, fejhez hasonló forma alakult az agyagból Készítője alkalmazta a benyomkodás és kihúzogatás technikáját is, sőt bizonyos részeknél a hozzátapasztást is megpróbálta Ilyenkor érdemes a gyerekeket ösztönözni arra, hogy inkább a nagy tömbből való kihúzást használják, mert a hozzátapasztás a száradás során könnyen letörik, és akkor nagyon szomorúak szoktak lenni az alkotók Ha tapasztunk, akkor mindig használjunk vizet, így tartósabbá tehető a plasztikánk

A 2. képen már egy igazi fej látható. Mackóé vagy cicáé? Készítője remekül formálta meg a szemüregek benyomását, az orr és a fülek kihúzását. Nincs hozzátapasztott felület, nincs letörhető testrész, nincs szomorú alkotó.

11 OLDAL
kép1. 2. kép

2023.III.évfolyam 3. szám

A 3. képen már egy igazi portré látható. Nagyon aprólékos a fej és a nyak kidolgozása, igen simára tudta alkotója kidolgozni ezeket a részeket. Érdekes a száj kiképzése, nagy odafigyeléssel tapasztotta oda készítője. Különleges a haj használata, hiszen egy különálló darabból került rá a fejre igen aprólékos kidolgozással. Még egy csat is került az oldalsó tincsre Ez a plasztika is úgy készült az előzőekhez hasonlóan, hogy meg lehessen állítani, tehát statikailag igen jól kidolgozott műveket alkottak az 1 osztályosok

A 4. képen különleges alkotás látható: már nem egy zárt fejforma, hanem egy nyitott, belül üres plasztika formálódott. Nagyon ügyesen került a tetejére a két szem, a nyitott formából pedig fogak mosolyognak ránk. Így, a fogai ellenére, egy nagyon szimpatikus és kedves béka rajzolódik ki előttünk.

Az 5.

is egy nyitott plasztika látható, viszont nem egy szájat, hanem egy kagylóformát vélünk benne felfedezni. Egy kagylót, ami kivételesen és különlegesen több igazgyöngyöt is tartogat számunkra.

A 6 képen mindez a lágyság eltűnik A nyitott forma egy ragadozó száját tárja elénk, amit igen félelmetessé tesznek az alsó és felső részletesen és aprólékosan kidolgozott fogak Furcsa, hogy alul 2 sorban is nőttek, s mindegyiket egyesével élesre és hegyesre készítette el alkotója A gyermekek érdekesen tudják ötvözni a lágyságot, a mesebeliséget és a félelmetest

12 OLDAL
3. kép 4. kép képen 5. kép

2023.III.évfolyam 3. szám

A 7. kép már korántsem ilyen ijesztő. Nagyon szépen, gondosan kinyomkodott kosárkát láthatunk, kissé dőlésnek indult már a sok beletett apróságtól Igen megpúpozta a gazdája

Aprólékosan, egyesével szép simára készített golyókat /krumplikat/ tett bele, igazi gazdaasszony lesz belőle! A gyerekek nagyon elmélyülten és aprólékosan tudnak dolgozni

Ennek a sok pici golyónak az ilyen gondossággal való elkészítése igen sok időt és munkát igényelt alkotójától

A 9. kép ismét egy kis remekmű. Mesterien ötvöződik benne a dombormű és a térbeli plasztika Én egy fát látok benne, aminek törzsét síkban érzékeltette az alkotója, a koronája pedig térben készült A levelek apró kis cseppek formájában jelennek meg. De láthatunk mást is: egy esernyőt érdekesen kidolgozott nyéllel, vagy egy kidőlt csigát, aki ebédidőben szundikál a kertek alatt

A 8. kép igazi különlegesség. Dinamikus, mozgásban lévő figura A fej fölé emelt karok táncos mozgást sejtetnek. Látható, hogy a karok tapasztással készültek, ami sajnos nem túl nagy stabilitást jelent, mert hamar letörhetnek. Ilyenkor a vizes kezelés időtállóbbá teheti a plasztikát A figurának másik érdekessége a kalapja, melyet nagyon szépen kidolgozott az alkotója Harmadik érdekessége, hogy apró lábai táncolnak a ruha alatt Igen sokrétű és sokoldalú figurát készített ez az 1 osztályos kis gyermek

A 10 képen az előzőhöz hasonlóan a dombormű és a plasztika ötvöződését láthatjuk. Miután decemberben készültek ezek az alkotások, és közeledik a karácsony, egy hurkapálcika vagy ceruza segítségével üzenetet is írt bele alkotója Nagyon plasztikus a fej, mely talán egy hosszú szőrű és fülű bárányra hasonlít, akinek még sipkája is van Karácsony-bárány, összefüggő szimbólumok

13 OLDAL
7. kép 8. kép 9. kép 10. kép

Az utolsó kép is a karácsonyi ünnephez kötődik A bepólyált kisbaba édesen ringatózik a biztonságot adó, tenyérhez hasonló bölcsőjében Szintén eszköz segítségével készült a szem, a pólya és a bölcső pedig nagyon aprólékosan kidolgozott, kisimogatott alkotás

Mindegyik bemutatott agyagplasztika igazi térbe zárt világ A zene csodája és a mozgás öröme a térben bontakozik ki és ölt különleges formát Az agyag nagyszerű lehetőség ennek érzékeny kifejezésére is Alkotójuk kis gyengéd lelkéről tanúskodik 11. kép

Horváthné Kiss Katica, Kokasfoglalkozásvezető

Három éve a három napos szülő-gyerek táborunk záró körében arról beszélgettünk az anyukákkal, hogy milyen jó lenne, ha csinálhatnánk még ilyen Kokasos alkalmakat csak magunknak, anyáknak. Hiszen annyira szükségünk lenne kéthetente 2 órára, amikor nem vagyunk anyák, feleségek, dolgozó nők Ahol nem kell a gyerekek, háztartás, főzés, munka logisztikáján gondolkozni. Helyette csak magunkkal és azokkal a dolgokkal lenni, amiket mindig csak felpakolunk a „polc tetejére”, hogy majd ha lesz időm foglalkozom vele magammal…!

Három hónap múlva már a szülőin találtam magam, ahol a gyerekeknek szóló csoportot hirdettem meg ééés egy induló anyás csoportot Nagyon izgultam az első alkalommal ( ez azóta semmit sem változott Na jó! átalakult izgatottsággá☺) , ahol tízen ültünk körben egy szőnyegen Rengeteget gondolkodtam a dalválasztáson, a zenén, az alkotásokon Hiszen egy anyás csoport merőben más, mint az ovis vagy az iskolás csoport Mind ezek ellenére sokszor bevállaltam a gyerekdalokat az anyukákkal, nagy meglepetésemre annyi nevetés és kacagás jellemezte azokat az alkalmainkat Oldódtunk és elkezdtük levetkőzni a „felnőtt bőrrétegeinket”

Felfedeztük a gyermeki énünket, és egyre mélyebbre ástunk magunkban Hasonlóan, mint a Kokas-képzéseink alkalmával. Ma is oly szívesen emlékszek vissza rájuk Voltak, akik két alkalom után úgy érezték, hogy nem ez az ő irányuk, de a 90% együtt maradt

14 OLDAL
2023.III.évfolyam 3. szám
Kokas Napsugarak

2023.III.évfolyam 3. szám

Abban az évben két csoport indult kéthetente, heti váltásban 4-4 fővel. Sírtunk, kacagtunk, rengeteget utaztunk a zenével

Az idei anyás csoport már más volt. Hárman a második évet kezdték és három új csatlakozott hozzánk. Nagyon megszerettük egymást. Egymás pszichológusává váltunk Megint közösen sírtunk kacagtunk… tanultunk… figyeltünk és

Napsugarakká váltunk Egymás napsugarává, akiktől fényt és erőt kapunk a hétköznapokhoz.

Sosem éreztem, hogy vezető lennék Egymást vezettük, illetve ők vezettek engem. Volt, hogy a dal vagy a zenemű a kezdés után 10 perccel teljesen átalakult, mert a csapat fele a szülői értekezletről jött és hát ismerjük ezt az állapotot ☺ !

Hatalmas büszkeséggel tölt el az, hogy a hat anyukából ketten elmentek a Kokas Klára Agape

Zene Életöröm Alapítvány tanfolyamára Noémi már el is végezte, Tünde pedig most végzi Elza nagy tervében van, hogy zongoratanárként bevigye a szolfézs oktatás keretén belül a kerületünk zeneiskolai alaptantervébe

Egy szó, mint száz így emlékeznek vissza az anyukák az elmúlt időszakra

„ Nekem az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy úgy tudok megnyílni, beszélni fájdalmakról, vívódásokról, örömről, mintha ez a legtermészetesebb dolog volna, mert azt érzem, hogy értő fülekre és lelkekre találok. Ezért nagyon hálás vagyok, mert ez a világunkban egy igazi kincs! A zene csoda! Ahogy elindul egy gondolat és hogy az mivé formálódik, majd ehhez párosul a mozgás, ilyennel korábban sosem találkoztam, és bár nem mindig könnyű, de sok kokasos „utazásom” a mai napig tisztán él a fejemben. Ezek az alkalmak segítenek, hogy a mindennapok körforgásából teljesen kiszakadjak, jobban megismerjem magamat. Azt hiszem, ez mindent elmond ” - Orsi

„Az egyik legjobb dolog számomra a Kokasban, hogy nem mi választottuk egymást a foglalkozásokon, hanem összesodort minket oda az élet! Különböző

életszakaszokból, különböző helyzetekből érkezünk oda hétről - hétre, különböző korosztályok, es ez által, másmás szemmel és tapasztalattal a hatunk mögött

Mégis ez a több féle lélek, abban a másfél órában összekapaszkodik, es együtt éli át a másik jelenét, örömét, akár nehézségét Ez a foglalkozás képes arra, hogy kinyitogasson benned olyan részeidet, amiről nem is tudtál, vagy amit éppen csak kicsit elfelejtettel A mélységből a magasságba repít, ugyanakkor a legnagyobb boldogságodban is megtalál egy-egy olyan mély pillanat és érzés, amire aztán magad is még napokig rácsodálkozol, hogy honnan tört felszínre A zenén keresztül kapcsolódni, es alkotni! Olyan ötvözet ez a világunkban, amit receptre írnék fel minden ember számára a boldogsághoz. Szívből ajánlom mindenkinek, köszönöm, hogy a részese lehetek!”-Elza

„Egy nyugodt szigetet a mindennapok rohanásában. Egy helyet, ahol önmagamra figyelhetek, ahol fejlődhetek a saját gondolataim és a többiek gondolatai által Csodálatos és különleges emberekkel lehetek együtt Olyan emberekkel, akikkel az első pillanattól kezdve megajándékoztuk egymást a bizalmunkkal Hatunk egymásra, megszerettük egymást, és cinkosok lettünk. Csapattá forrtunk össze, és egymás segítőivé. Különleges kapcsolat ez, amit definiálni igazán csak a zene nyelvén lehetne. „-Zs.T.Éva

Kokas-pedagógia a PTE szakkollégiumának konferenciáján

Bán Tamás, Kokasfoglalkozásvezető

2023. június 19-én és 20-án került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Művészek a Művészetért Szakkollégiumának online konferenciája, melynek második napján, az angol nyelvű szekcióban volt lehetőségem előadást tartani Örülök, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is a számomra legkedvesebb témáról, a Kokaspedagógiáról mesélhettem a résztvevőknek Legutóbb saját tapasztalataimról számoltam be, melyeket az egyetemi hallgatótársaimnak tartott Kokas-foglalkozásokon szereztem Az idei prezentációmhoz az áprilisi szakmai napon elhangzott előadások adták az ötletet: a Kokaspedagógia rövid, általános bemutatása után a módszer különböző alkalmazási lehetőségeit ismertettem

15 OLDAL

2023.III.évfolyam 3. szám

Célom volt, hogy az előadásom érthető legyen azok számára, akik még sosem találkoztak Kokas Klára pedagógiájával, ugyanakkor fenntartsam az érdeklődést azok körében is, akik már rendelkeztek némi előzetes ismerettel A szakkollégium tagjai, valamint a PTE Művészeti Karának érdeklődő tanárai és hallgatói mellett iráni és lengyel vendégek is részt vettek a konferencián Bízom benne, hogy előadásommal többek érdeklődését felkeltettem a Kokaspedagógia iránt, és a jövőben szeretnék majd ezt a szellemiséget mélyebben megismerni, megérteni.

Anyás Kokas csoport egyik Napsugaraként

Pantner-Juhász Noémi, leendő Kokas-foglalkozásvezető

Különleges, saját élményű csoport, amelyben egy biztonságos, elfogadó közegben, felszabadultan önmagunk lehetünk. Több művészeti oldalról közelítve segít abban, hogy kifejezzük érzelmeinket. Feltölt, megerősít, boldoggá tesz.

Van bennünk valami közös: közel lakunk egymáshoz, és mind édesanyák vagyunk.

„Benned érték van!” – nem a hiányosságokra, hanem az értékekre koncentrál.

Eddig azt hittem, hogy az igazi, őszinte barátságok gyerekkorban, fiatal felnőttkorban köttetnek.

Azoknak van múltja, sok közös emlék, ami összefűz. Ennél a csoportnál azonban megdőlt az elméletem Azt érzem, hogy minket összekovácsoltak ezek az Anyás - Kokas alkalmak.

Katica mindig ránk szabta, pontosan nekünk tervezte meg az estét. Előfordult olyan, hogy utolsó pillanatban módosította a dalos játékot, vagy éppen a zenehallgatásra szánt művet, figyelembe véve aktuális hangulatunkat Vezette a foglalkozást, de velünk együtt rezdült ő is, egyszerre volt több szerepben

Mindannyiunk csak építőjellegű, pozitív megerősítést adott a társának, és a legfontosabbat: a kitüntetett figyelmet Szemkontaktust tartva, odafordulva hallgattuk végig egymás mondandóját Egyik alkalommal a kedvemért egy közös lepedőfestést is készítettünk

Ez lett a zárt csoportunk borítóképe, megerősítette összetartozásunkat. S ekkor született meg a csoportunk neve is: Napsugarak Fényt, erőt, energiát tudtunk adni egymásnak mindannyiszor. Ebben a zárt csoportban, két hetente rendszeresen találkozunk. Katicával együtt heten jól ismerjük egymást, kialakult a bizalom, a kötődés Önismereti úton megyünk végig, s megtapasztalhatjuk, hogy felnőttként, milyen érzés újra egy csapatban játszani, bevonódni, vagy egy folyamatot kívülről figyelni, tanulni, ismereteket szerezni önmagunkról és társainkról. Kokas Klárával készített filmek, interjúk, riportok alapján: nagyon hitelesen, sugárzó derűvel, átéléssel, csillogó szemmel meséli a gyerekekkel elért csodáit Magával ragadó: vigyük, adjuk tovább az ő tanításait, módszereit a mi saját kisugárzásunkkal

Mi fejlődik a Kokas foglalkozások alkalmával?

Figyelem, koncentráció, memória, türelem, empátia, önismeret, önkifejezés, kreativitás, képzelet, érzelmek kifejezésének képessége –külsővé tétele, önértékelés, reális önkép kialakítása, önmegvalósítás, zenei készségek: pl : ritmusérzék, zenei alkotókedv, társas kapcsolatok, beszédkészség, beszédkedv, verbális és nonverbális kifejezőkészség, kognitív képességek, mozgáskoordináció, térérzékelés, időérzékelés, testtudat, nagymozgások, finommotorika… stb. Katicát régről ismerem, az ELTE Óvóképző Főiskolai Karon évfolyamtársak voltunk. A Kokaspedagógiában a személyiségünkkel dolgozunk, és csak úgy érdemes, ha őszinte lelkesedéssel vagyunk képesek ezt a szemléletet továbbadni Ő is inspirált engem a tanfolyam elvégzésére. Szeretem képezni magam, törekszem a megújulásra, hogy gazdagítsam a módszertani eszköztáramat Alig várom, hogy a Kokas szemléletet, a saját csoportomban is alkalmazhassam a jövőben

16 OLDAL

Zengő Alkotótábor

Koór Gréta, Kokasfoglalkozásvezető

Idén került megrendezésre a második önálló táborom, mely a Zengő Alkotótábor nevet kapta Ebben az évben az apróbbaké volt a főszerep, a legkisebb táborlakó csupán négy, a legidősebb pedig hét éves volt. Számomra a természet és az alkotás elválaszthatatlanok egymásról, így fantasztikus élmény volt egy várostól távoli, állatokkal, növényekkel teli, csodálatos kis tanyán megrendezni a tábort idén is Minden nap kint voltunk a természetben, kertészkedtünk, állatokat etettünk, emellett minden nap voltak különböző zenei és képzőművészeti foglalkozások Az első nap nagyon energikusan telt Szép lassan, míg mindenki megérkezett játszottunk, zongoráztunk, tücsköt vadásztunk, pipit szelídítettünk Ezután körbe ültünk és egy kis labdát dobálva, különböző játékokat játszva megismerkedtünk egymással Nem is indulhatna jobban a hét, mint egy Kokas-foglalkozással A Pál Kata Péter kezdetű dalt énekeltük. Belefűztük egymás nevét, mindenki elénekelhette hogyan kelt fel és különböző állatok bőrébe is belebújtunk. Bevallom, nem volt egyszerű dolog 11 óvodást lecsendesíteni, de amikor sikerült megtalálnunk a csöndünket, megfürdőzhettünk Ligeti György no 1 A kapuban a szekér című zongoradarabjában. Első hallgatásra csak megízleltük a zenét, másodjára megtáncoltattuk az ujjainkat, majd táncra perdült egyenként a kezünk lábunk és az egész testünk, míg nem egy nagy közös mozgásban találtuk magunkat Ezt a dinamikus, energikus muzsikát olajpasztellel örökítettük meg, majd búcsúként, a gyertya köré gyűlve egy angol kánont énekeltünk:

Ó de szép e csöndes délután. Idén – az apróbbakra való tekintettel – ebéd után mindig volt csendespihenő, mesehallgatással. A hétfői pihenés után a fűben különböző hangszerekkel örömzenéltünk és énekeltünk, majd festettünk.

Kedden kertészkedéssel indítottuk a napot Kigyomláltuk a hatalmas gazokat majd megöntöztük a növényeket Utána sport délelőtt következett: szöcskevadászat, szaladgálás, ügyességi játékok A tízórait követően Luca segítségével lerajzoltuk majd megfestettük a körülöttünk lévő természeti jelenségeket, utána pedig dekorgumiból kutyás képet készítettünk. A gyermekek rajzoltak, vágtak, ragasztottak A délutáni mese-pihenő után, Gulyás Lili érkezett hozzánk egy fúvós hangszerbemutatót tartani Játszott is nekünk a csodálatos pikolóján és fuvoláján

Szerdán reggel befejeztük a viaszkarcainkat, majd utána egy kincsvadászat következett, melyet két kedves önkéntesem Andris és Dorka terveztek meg Volt sok térképolvasás, móka és nevetés Aztán kezdődött a mese jógaóra, melyet Szabina tartott Csuda jó hangulat kerekedett, nagyon élvezték a gyerkőcök. A csendespihenő alatt Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő meséit hallgattuk Az ébredés után mindenki megfestette az élményeit vízfestékkel, majd nekiálltunk a kis csörgőink elkészítéséhez.

17 OLDAL
2023.III.évfolyam 3. szám

2023.III.évfolyam 3. szám

A csütörtöki nap is kertészkedéssel kezdődött: befejeztük a gyomlálást és ismét megöntöztük a növényeket Felszedtük a hagymát és a fokhagymát Majd játszottunk, bukfenceztünk, hallgattuk a körülöttünk lévő természeti jelenségek hangjait, melyeket később meg is festettünk Ezután közösen daloltunk és készültünk a délutáni koncertre. Fantasztikus zenészek érkeztek hozzánk Czeglédi Katalin énekművész és Gál Csaba zongoraművész. A gyerekek szabadon mozoghattak a zenére és volt közös éneklés is. A koncert a gyermekek megörvendeztetése mellett, a négylábú barátaink tiszteletére is szólt, hiszen a koncertből befolyó összeget a csabai állatvédőknek adományoztuk

Pénteken pancsoltunk, játszottunk, állatokat simogattunk és egy nagy közös lepedőfestéssel búcsúztunk egymástól, ahol mindenki

megfesthette a tábori élményeit Csodásan éreztük

magunkat ebben az egy hétben, fantasztikus élményekkel gazdagodtunk mindannyian és egy szuper kis közösségé kovácsolódtunk!

Kokas - tábor édesanyáknak és gyermekeiknek

Horváthné Kiss Katica

Idén nyáron a gyermek tábor mellett kettő délutánt Pantner-Juhász Noémi társammal Anyagyerek mini tábort is vezettünk Csodás kapcsolódások és egymásra hangolódásoknak lehettünk tanúi Öt anyuka és gyermekük játszott, változott át és alkotott. Sokan nem ismerték egymást, nekem is kettő páros ismeretlen volt szinte, de mégis hatalmas nyitottság és szeretet vett körül Így ír három anyuka erről a két napról: "A tábor után azon gondolkodtam, hogy nem véletlen, hogy a régi- régi iskolarendszerben a dráma is a tantárgyak között szerepelt Bárcsak most is így lenne! Mennyi mindent megtapasztalhatnának a gyerekek kortól és nemtől függetlenül magukról és a körülöttük lévőkről Mindezt észrevétlenül A másik, ami eszembe jutott, hogy vajon mennyi újat fedeztünk fel egymásban a lányommal ez alatt a két nap alatt, vajon a táborban megéltek hogyan alakították tovább az így is izgalmas kapcsolatunkat " –Csilla

18 OLDAL

2023.III.évfolyam 3. szám

„A szülő - gyerek tábor alkalmával úgy érzem sikerült minőségi időt töltenem kislányommal és olyan élményt szerezni mindkettőnk számára, amire örömmel emlékszünk vissza és amit még sokáig fogunk emlegetni Az elkészült műveket kincsként őrizzük, a festmények kikerültek a falra Örülök nagyon, hogy részesei lehettünk ennek a rendkívüli foglalkozás-sorozatnak!”- Nikolet

„Meg kell osztanom, hogy Zenevarázs után (ugye mondtam, hogy a festés most nagyon jól esik), kikívánkozott belőlem egy kép Aztán jött a vizes nap, és akkor zenehallgatás alatt összeállt bennem, hogy lehetne lefesteni Tábor után mondtam a gyerekeknek, hogy festünk, mert festhetnékem van, és lefestettem. (Kértem Rékától festéket, mert nekem még az sincs, fogtam egy gépírólapot, mert az volt, és lefestettem Megosztottam egy tesóval, akivel sokat beszélgettünk arról a képről Azt mondta, ez kell a táborba. Úgyhogy azóta lett akvarell festékem meg hatalmas akvarell papírom, és megcsináltam nagyban ” - Kata

Nagyon sokat jelentenek nekem ezek az alkalmak Látni a kapcsolódásokat, amik szavak nélkül jönnek létre a szülők és gyermekeik között. Olyan intuitív módon, ami nagyon ritka manapság. Titkok ezek, amiknek én a csendes megfigyelője és részese lehetek Kincsek vagyunk egymásnak, amiket kicsomagolunk és felfedezünk magunkban, egymásban.

Legyél Te is Kokas-foglalkozásvezető!!

30 órás kezdő tanfolyamot indítunk 2023.augusztus 26-i kezdéssel.

Jelentkezés és további információa szövegre kattintva

19 OLDAL

Örömmel fogadjuk a magazinunkkal kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat a következő címen: judit szkuban@kokas hu

Ide írhattok, ha ötletetek van, olyan cikketek, amit szeretnétek a Kokas-közösséggel megosztani

KÉRÜNK BENNETEKET, HOGY AMENNYIBEN TEHETITEK, TÁMOGASSÁTOK A MUNKÁTOKAT

ADOMÁNYOKKAL, AMIT UTALÁSSAL A KÖVETKEZŐ BANKSZÁMLASZÁMRA TUDTOK MEGTENNI:

KOKAS KLÁRA ALAPÍTVÁNY

10402166-21619634-00000000

Impresszum

Felelős kiadó: Kokas Klára Agape Zene-Életöröm Alapítvány

Székhelye: 2040 Budaörs, Baross utca 89

Ügyvezető: Blaschke Zsuzsanna

Alapítvány e-mail címe: titkarsag@kokas.hu

A szerkesztőbizottság tagjai: Szkubán Judit, KKSzK elnök; Fejes Tímea, Blaschke Zsuzsanna

A magazin aktuális számának szerkesztése 2023 június 30-án zárult le

2023 III évfolyam 3 szám

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.