Kokas-Forrás

Page 1

KOKAS FORRÁS

A KOKAS KLÁRA ALAPÍTVÁNY HIVATALOS HÍRLEVELE 2021. I. évfolyam 2. szám

KOKAS-TEAD É LUTÁN SAJÁT É LM É NYE Földi Anita és Solymos Éva beszámolója a teadélutánon tartott sajátélményről

Ú J ZENETAN Í TÁSI

MODELLEK A KODÁLYKON C EP C I Ó SZELLEM É BEN

BESZÁMOL Ó AZ I. ONLINE SZAKMAI NAPR Ó L Bán Tamás írása a szakmai nap eseményeiről

Farnadi Tamara beszámolója 2021. március zenepedagógiai

Ü NNEPI REZG É SEK

konferenciáról

Minden Kokas-foglalkozás egy kis

27-én tartott

külön ünnep, mégis akadnak olyan foglalkozások, amikor valami különös rezgés hatja át a résztvevőket. Németh Anikó írása


2021. 2. szám

Bevezető

Áprilisban megtartottuk az első online szakmai napunkat, amelyre a jelentkezőknek előre kellett regisztrálniuk. Örültünk a nagy érdeklődésnek, rendkívül gyorsan beteltek a helyek, ami miatt

Szkubán Judit

többen várólistára kerültek. Nem akartuk őket sem

KKSZK elnök

teljesen kihagyni a programból, ezért elküldtük nekik a napról készült felvételeket. Bán Tamás

Nagyon köszönjük az első hírlevélre írt sok

beszámolója segít felidézni ezt a sikeres eseményt,

pozitív visszajelzést, mert ezek megerősítenek,

illetve bepillantást enged azoknak, akik nem tudtak

hogy jó úton járunk, de számítunk (ha vannak) a

bekapcsolódni.

kritikus észrevételeitekre és a javaslataitokra is. Törekedtünk arra. hogy ebben a hírlevélben is

A közeljövőre vonatkozó terveink

sok érdekes írást olvashassatok:

Július 5-9-ig ismét óvodás és kisiskolás gyerekeket

beszámolunk az elmúlt három hónapban

várunk a 14. Dallamvarázs táborba a Bakony

történt eseményekről, tanfolyami

hegység lábánál lévő Ugod településen. A táborhely

képzésekről,

egy 2 hektáros bekerített parkban található,

megosztjuk veletek két kollégiumi tagunk,

amelyben az Árnyaserdő Vendégház ad otthont

Klingler Katalin és Papp Cseperke sikerét,

nekünk. Ezen a linken nézhetitek meg a helyszínt:

Németh Anikó egy Kokas órán átélt vizuális

Árnyaserdő vendégház a Bakonyban | 40 - 100 fős

élményét osztja meg veletek,

bakonyi turista szállás (arnyaserdo.hu)

és tájékoztatunk benneteket a nyári programjainkról.

A tábor a Kokas pedagógiára épít, és a sok sétának, természetközeli játéknak köszönhetően erősíti a

Az elmúlt hónapok programjai

gyermekekben a természethez való kötődést is.

Márciusban folytattuk a teadélutánokat.

Naponta többször lesz éneklés, tánc és

Örömmel tapasztaltuk, hogy ismét sokan

zenehallgatás, dramatikus elemekkel átszőve. Ezek

döntöttek úgy, hogy szeretnének egy kicsit

lebonyolítását időnként a szabadban szeretnénk

kikapcsolódni, és velünk töltötték azt az estét. A

megtartani.

járvány miatt még mindig nem lehetett személyesen találkozni, ezért online zajlott le az esemény. Újdonság volt benne, hogy nem Kokas–oktatók vezették a sajátélményt, hanem felkértük a Kokas Szakmai Kollégium egy tagját, Földi Anitát, hogy egy általa választott társsal együtt vezesse ezt le. Anita elvállalta, és maga mellé hívta segítségül volt csoporttársát, Solymos Évát. Természetesen felajánlottuk segítségünket, konkrétan Fejes Tímea állt melléjük, és mentorként sok hasznos tanáccsal látta el őket. A visszajelzésekből láttuk, hogy sokan feltöltődtek a zene birodalmában való kalandozás alatt. A következő oldalon olvashatjátok el, hogyan élte meg Anita és Éva ezt a foglalkozást. Mivel ekkor még mindig online térben zajlott az életünk, Blaschke Zsuzsa a sajátélmény után bevezetett minket a zoom alkalmazás rejtelmeibe, és számos technikai tanáccsal látott el minket. 1. OLDAL


2021. 2. szám

Azt tervezzük, hogy gyermeket nevelő szülők számára is elérhetővé tesszük a Kokas foglalkozásokat. Egy, a Kokas Kódex szellemében kitalált társasjátékra várjuk az érdeklődő szülőket, hogy egy kicsit jobban bevonjuk ezzel őket a Kokas-pedagógia világába. A játékot egy közösségi oldalon fogjuk meghirdetni.

Bízom benne, hogy felkeltettem az érdeklődését, és szívesen olvassátok új hírlevelünk írásait.

Kokas képzés - kapcsolódunk, kapcsolódunk... Online-ból a jelenlétbe

A Bogáncs haladó csoport volt a következő, aki Németh Anikó tanfolyamvezetésével, ismét birtokba vehette az Infok Irodaház kellemes, csupa üveg konferenciatermét, pazar rálátással a Budai hegyekre. Vendég előadónk, Pásztor Zsuzsa néni meg is jegyezte méltó helyszíne van

Fejes Tímea Képzési igazgató

a Kokas képzésnek. Így van! A Bogáncs csoport 5. alkalomra jött, ők júniusban be is fejezik a 90 órás képzést. .Izgalmas volt a következő csoport érkezése is, a

Mindannyian tudjuk, hogy a Kokas-pedagógia különleges módszer, különleges ajándék a foglalkozás vezetőnek, és a résztvevőnek egyaránt. Elmondhatjuk ezt a képzéséről is. Ennek a pedagógiának egy érdekes sajátossága a kapcsolódás: Kapcsolódás egymáshoz, önmagunkhoz, a mindenséghez a zene rezgésén a dalos játékon, az alkotáson keresztül. A digitális oktatási szakaszban megismerhettük az online kapcsolódás érzést ugyanezekhez,

Tátika kezdő csoport. Szintén Anikó vezeti ezt a csoportot. Mikor szerveztük e csoport indulását, reméltük, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi a jelenléti indulást, de nem így történt. A Tátika csoport is online keretek között kezdett, amit a csoport egyáltalán nem bánt, mert elindult a képzés. Így most a második alkalomra érkeztek Budaörsre! Hú micsoda csoport !– örülte Anikó. Ők is június végén zárják a kezdő képzés 30 óráját.

működött, jó tapasztalás volt, beszámoltunk már erről. Az online időszakban az is jó volt, hogy az étvágyunk fokozódott a jelenléti kapcsolódáshoz, vágytunk rá. És elérkezett! Május 10-től a rendeletek lehetővé tették a jelenléti oktatást. Első ilyen szerencsés csoportunk a Sármány kezdő csoport volt. Záró alkalomra érkezett a csapat Budaörsre az Infok Irodaházba. Mennyire izgultam, tanfolyamvezetőként megismerem-e őket, hogy kapcsolódunk majd egymáshoz ilyen távolságtartós időszak után, … Aztán minden úgy ment, mintha 2 jelenléti alkalom után találkoztunk volna. Hatalmas élményeket éltünk meg.

2. OLDAL

Az online időszakban az is jó volt, hogy az étvágyunk fokozódott a jelenléti kapcsolódáshoz, vágytunk rá. És elérkezett!


2021. 2. szám

A márciusban két képzési alkalommal online kapcsolódott Pitypang haladó csoportunk is jelenlétben örülhetett egymásnak és Anikónak a 3 alkalommal júniusban. Nekik még messze a vége, szeptemberben zárják a haladó képzés 60 óráját. Júniusban még a Gyurgyalag kezdő csoport zárt, akik két képzési alkalmat végeztek már velem online kapcsolódással. Érdekes tapasztalás volt, hogy olyan csoportnál, ami viszonylag régen kezdett, nehezebb volt a jelenléti kapcsolódás. A Gyurgyalag csoport még tavaly 2020 őszén indult, két alkalmat élt meg online, és úgynevezett online fenntartó alkalmakkal igyekeztünk fenntartani a teljes figyelmet a kezdő képzésben. De igen, ez hosszú idő volt. Tapasztalat arra, hogy a képzést nem jó hónapokig el-elhúzni, a pandémiának köszönhetően most a Gyurgyalag csoportnál így történt. Látszott a záró alkalmon, hogy a kapcsolódás nehezebb volt. Kíváncsian várom, hogy a győri kezdő csoportunk a Zengőerdő ezt majd hogy éli meg, ők júliusban zárják a 30 órát. Kihívások elé állította a Kokas képzéseket a vírushelyzet okozta helyzet, de a visszatért

Beszámoló a Kokas Teadélután sajátélményéről

jelenléti kapcsolódás azt bizonyította, hogy jól tettük, hogy elindítottuk a képzéseket online.

Földi Anita és Solymos Éva

Rengeteget tanultunk ebben a helyzetben, amit

Kokas-foglalkozásvezetők

jól fogunk hasznosítani a következő képzések indítása során. Ősszel egy kezdő és két haladó képzést fogunk

Földi Anita:

indítani jelenléti oktatással, ahol már a digitális képzésben tanultakat be tudjuk építeni.

Amszterdami tartózkodásom kezdetén ért a korona-vírus járvány, amikor is a kinn élő magyar közösségből kaptam

Továbbra is kapcsolódunk, kapcsolódunk.

egy szülői kérést, hogy tartsak online dalos-zenés foglalkozásokat egy kislánynak. Az anyuka még gyerekként járt Klári néni foglalkozásaira. Ez a tény biztonságot és bátorságot adott ahhoz, hogy belevágjak a kihívásba. Eleinte azt gondoltam, hogy lehetetlen lesz egy Kokas-órát, ami a személyes kapcsolódásra épül, online térben levezetni, és ez maga lesz a fából vaskarika. Az, hogy minden nehézség vagy hiányosság ellenére sikeres lesz az együttműködés, engem is meglepett.

3. OLDAL


2021. 2. szám

Örömmel töltött el, hogy az alapítvány is

Éva dalának meditatív hullámzása a

megszervezte az online találkozókat, és

zenabefogadásnál, Debussy zenéjében csúcsosodott

lehetőséget adott saját élmény foglalkozásokra.

ki, ahol is az intsrukciókban a bővülés, a szelíd

Nagyon megtisztelő volt a felkérés a foglalkozás

áradás, egyfajta növekevő átváltozás képzetével

vezetésére, de ijedtséget is éreztem, hiszen én

játszottunk.

csak gyerekekkel foglalkozom. Tímea mindannyiunkat biztatott arra, hogy keressünk magunknak egy társat, akivel támogatni tudnánk egymást. Így kértem meg egykori margarétás csoporttársamat Évát, hogy vezessük a találkozást együtt.

A dalokban az online térben esetleg idegenül mozgó kollégák feloldását, a játékosságot, a humor megteremtésének lehetőségét, majd a zenehallgatásra való felkészülés lehetőségeit kerestük, úgy hogy azokat később egy gyerekfoglalkozás is fel lehessen használni. Így esett a választásunk egy mondókára:

Olyan jó volt 11 év után újra együtt gondolkodni, létrehozni valamit közösen. Felidéződött egy régi foglalkozás élményem, amikor éppen Évával forgattunk képzeletben egy labdát vagy gömböt, forgattuk, mozogtunk, és közben vigyáztunk,

Kiskanál, nagykanál és két dalra: Elvitte a víz a szappant, Fehér liliomszál. Fogadjátok hát szeretettel a foglalkozást, használjátok jó egészséggel saját csoportokra átalakítva!

nehogy leejtsük. Arra gondoltam, hogy a személyes találkozások hiányában, az online Kokas események éppen így segíthetnek életben tartani azt az energiát, amit mi Klári nénitől vagy mások a későbbi Kokas tanáraiktól kaptak. A kényszerűség így vált hát lehetőséggé, a hátrány pedig előnnyé, ami nagyszerű.

Olyan jó volt 11 év után újra együtt gondolkodni, létrehozni valamit közösen. .

Solymos Éva: Amikor Anita megkeresett, örömöt éreztem, de közben elfogott a félelem is, mert a tanfolyam óta

A foglalkozás megtervezéséhez három

ritkán volt alkalmam Klári néni lelkületével

gondolattal álltunk neki: legyen benne átváltozás,

foglalkozást tartani. Egyrészt azonban Anita lelkes

növekedés, és a résztvevők lehetőség szerint

volt, és őszintén hitt abban, hogy ez menni fog

érezzék a megkülönböztetett figyelmet. Mivel a tavasz kezdetén voltunk, nem volt nehéz a

Másrészt azt is éreztem, hogy lehet, épp itt az ideje,

tavaszi újjászületésbe, megújulásba és a víz

hogy újra megmártózzam abban a szellemiségben,

témakörbe beleépíteni ezeket a gondolatokat.

amit Klári nénitől kaptam. Harmadrészt pedig

Ráadásul Évának volt egy saját, általa írt dala, ami

Tamara előző foglalkozásán olyan volt részt venni,

patak partján született.

mint egy megtisztító lelki fürdőzés. Szívesen kapcsolódtam be ebbe a folyamatba, amiben ilyen jót tehetünk - az online tér határait is átlépve - a megjelent emberekkel. Így belevágtunk.

4. OLDAL


2021. 2. szám

A víz témát nagyon hamar és nagyon nagy egyetértésben választottuk ki Anitával. Eszembe jutott a téma kapcsán egy dalom, amit egy patak muzsikáját figyelve írtam. Ezt használtuk felvezetésnek. A témába is illett és azt is kifejezte

A Kokas sajátélmény foglalkozás 2021. március 26. Kulcsszavak: víz, megújulás, tisztulás, növekedés. Solymos Éva és Földi Anita dalzene párosítása

számunkra, ami Klári néninek is fontos volt: az ember a zene befogadásán keresztül jobbá válik és ha még további alkotásra is inspirálja, akkor az gazdagítja őt is és azokat is, akik részesülhetnek ebből az alkotóerőből. Így a befogadott muzsikából gyakran csoda is születik az emberben, az emberből. Így fogadtam be én is a természet hangjait, hogy aztán verssé és zenévé formálódjanak bennem. Az általam szerzett ének után két játékos, humoros dal mellett döntöttünk, hogy a bezártsággal és elszigeteltséggel teli időszak terheit kicsit oldjuk. Ezután lecsitultunk, a “Fehér liliomszál”-lal és Debussy zenéjéhez a víz lelket kisimító, és kimosó képeivel adtunk instrukciókat. A képernyő kis kockáin keresztül is átjött, hogy a zene kiszabadított bennünket egy kis időre a hétköznapiból, és a lélek szárnyalhatott, szabadon. “Your spirit is free. Teach me! - A te lelked szabad. Taníts engem!” Ez a mondat jutott eszembe. Klári néni írta “A zene felemeli

1. Érkezés: a résztvevők fogadására egy Éva által írt dalt használtuk, ami egy patak partján született. Éva dala: https://youtu.be/mLjaKU4Z_9k 2. Ráhangolódás: bemelegítésre, a mozdulatok elindítására egy mondókás utánozójátékot játszottunk. A mondókára és az instrukciókra is egyszerű dallamot énekeltük. Kiskanál, nagykanál, minden gyerek így csinál: pl. simogasd meg az orrod, érintsd meg a füledet, borzold össze a hajad…..fürödjünk egy jó nagyot! 3. Kreatív dalos játékok - A dal szövegének improvizatív átalakításához, derűs hangulat kialakításához, névénekléshez, játékos mozgásokhoz: Elvitte a víz a szappant, utána küldték a kappant, míg a szappan ázott, a kappan elázott a folyóba.

kezeimet” című könyvében, hogy egy tanítványa ezt kérte tőle. Talán néha, amikor

- A zenehallgatás előkészítéséhez,

szabadon szárnyalunk a zenével, mi is elérjük

névénekléshez, egymás megszólításához, a

ezt, a lelkünk szabadságát.

dalszöveg improvizatív felbontásához:

Tímeától sokat tanultunk Anitával, az instrukciókról, a foglalkozás menetének

4. Zenehallgatás

tervezéséről, a kevesebb több elvéről, a

Esőcseppekből képzeletünkben patakká, majd

névéneklés finomságairól. Köszönjük.

erős, széles folyóvá változtunk.

Köszönöm a lehetőséget!

Claude Debussy: Arabesque No.1 https://www.youtube.com/watch? v=qDQUEhS8t6k

5 OLDAL


2021. 2. szám

Kokas-foglalkozások Münsterben, Németországban Klingler Kata Kokas-foglalkozásvezető Nézek a gyerekekre és csak várok némán…semmi reakció, kérdésemre nem érkezik válasz. Mígnem hirtelen a nagy csöndből egy kilencéves kisfiú, Atam hozzám közelebb hajolva, bizalmas hangon szólal meg: „…Katalin, nem értettük pontosan, amit

Kíváncsiságomat csak fokozta, hogy férjemtől

mondtál nekünk, de bármit megteszünk, amit

megtudtam, Klári néni anyósom közeli barátnője

mondasz!“ – Èpp egy kurzus legutolsó óráján

volt, és fiatal korában sokat vendégeskedett náluk

hangzott el ez a mondat, egy kilenc éves kisfiú

Kecskeméten, amikor kurzusokat vezetett a

szájából.

Kodály Intézetben.

Ez volt az egyik legmeghatóbb visszajelzés,

Ezért is látogattam el Kokas Klára 90.

amelyet egy gyermektől kaphattam, amióta Kokas-

születésnapjára, Budapesten rendezett

foglalkozásokat tartok. Az egész alkalmat átlengte

emléknapra. Itt indult csak minden: bevonzott.

egyfajta ünnepélyesség, amelyet érdekes módon a

Klári néni mély mondanivalója, és lelkének

gyerekek is éreztek: együtt eveztünk hajóinkkal és

tisztasága bejárta egész lelkem, és vágytam rá,

végre kikötöttünk, – velük együtt én is – Kokas

hogy hasonló elszántsággal vessem bele én is

Klára új, minden lelket megindító, felfedező

magamat a módszer megismerésére, hogy egy új

világába.

utat fedezhessek föl.

Tekintettel a tavalyi évi foglalkozások sikerére, idén is elindíthattam két újabb Kokas-foglalkozás

Ezzel a lelkesedéssel kezdtem meg

sorozatot két németországi általános iskolában

tanulmányaimat a Bogáncs kezdő (2020) és a

(Grundschule Franz von Assisi, Grundschule St.

Bíbola-Bodza haladó (2019) csoportjaiban, ahol

Ambrosius, Ostbevern). A projektet az ostbeverni

rengeteg tapasztalatot szereztem, és csodálatos

gyermek- és ifjúsági szervezet kezdeményezte és a

embereket ismerhettem meg. A gyakorlati Kokas

Münster Kerületi Kormánya finanszírozta. A linkre

órák alkalmával rátaláltam arra a minőségre,

kattintva olvasható erről magyar nyelven egy

amelyet, mint művész-pedagógus egész életemen

újságnak adott riportom:

át kerestem. Mi volt ez a minőség? Egyaránt

https://www.facebook.com/katalin.klingler/posts/

jelentette számomra a táncosi-énekesi, játszós-

4687498747943904?

mesélős szabad jelenlétet éppúgy, mint a

notif_id=1620243260763522&notif_t=feedback_re

magasabb értékeket közvetítő zenei kultúrát,

action_generic&ref=notif

amely megmozgatta, megindította lelkemet

Hogyan is kezdődött az én kis történetem? Dr.

belülről.

Kokas Klára munkája és személyisége magával ragadott már a kezdet kezdetén, amikor „zöld“ könyvét (A zene felemeli a kezeimet- szerk. megjegyzése) először forgattam otthon, Münsterben, (Németországban), ahol máig is élek családommal.

6. OLDAL


2021. 2. szám

Miért is volt ez annyira fontos? Màr egész kicsi

Azóta is ezt a megnevezést kapja minden egyes

korom óta az éneklés, mint önmagam megélése

foglalkozásom. Természetesen, ha van rá

volt a legfontosabb számomra: dalban éreztem

lehetőség, ezzel együtt bemutatom Kokas Klára

magamat boldognak a fák tetején. Egy budai,

személyét és zenepedagógiai hitvallását is egy

zenei általános iskolában Kodályon nőttem fel és

álatalam készített videós prezentációban.

rendszeres énnekkari fellépéseink során megszerettem a színpadi szereplést. Emellett a

A sikeresen összehozott felnőtt próba órát tavaly

tánc is éppúgy életem részévé vált: ennek

egy csodálatos helyszínen tartottam meg: egy

„éltem-haltam“!

templommal összenyitott két oldalról ablakokkal

Ìgy váltam később színésszé, amely hosszú

körülvett nagy teremben mozoghattunk éppen

évekre meghatározta az életemet. Már akkoriban

akkor, amikor különben a legnagyobb

érdekelt, vajon létezik-e „összművészeti

elszigeteltségben éltünk. Nagy meglepetésemre

padagógia“-, a tanításnak egy olyan speciális

pedig azt tapasztaltam, hogy egyesek milyen

fajtája, ahol megélhetem mindazt, ami vagyok,

szépen megélték önmagukat, és ráéreztek a

összekapcsolhatom másokkal, és amelyben még

lényegre.

lelkileg is növekedni tudunk. Sokat kerestem,

Ők saját élményeiket még papírra is vetették

próbálkoztam és bár a magán ének tanítás

később nekem. Azt gondoltam, ezeket a

hasonló attitűdöket öltött magára, legteljesebb

szívszorító és értékes pillanatokat valamilyen

igényeimet hosszú évekkel később mégis Kokas

formában rögzíteni kell, hogy az emlékezetben

Klára komplex zenepedagógiája elégítette ki.

megmaradjon, és ettől kezdve minden egyes Kokas-órámat képi és videó anyaggal rögzítettem.

Most pedig nagyot ugrok az években: a Kokastanfolyam sikeres elvégzése után céltudatosan vágtam bele a munkába Münsterben. Àm meg kell hagyni nem volt könnyű feladatom: Németországban nem hallottak még sosem Kokas Kláráról (és Kodály nevét is csak a zenetanárok közül ismerték néhányan), ráadásul a pandémia is kitört. Az iskolákban még nem volt lehetőség gyerekeket tanítanom, tehát eleinte csak privát (ismeretségi körből összehozott), felnőtt csoportban gondolkozhattam, akik talán később is kedvet kapnak egy rendszeres Kokas-foglalkozásra. Hogy mindenki számára érthető legyen, hogy miről is van szó: KOKAS nevét, hűnek maradva pedagógiájához kicsit újragondoltam, közérthetővé tettem német nyelven: KOKinderOrientierte (Gyermekorientált), KKreativ, A-Aktiv, S-Selbstförderung (Önfejlesztés).

7. OLDAL


2021. 2. szám

Ìgy örökítettem meg online gyermek

Kokas-pedagógia konduktor

foglalkozásom élményei és elbeszélései is,

hallgatók körében

amelyben ráleltem egy-egy megszületendő anya-gyermek „kokasos“ pillanatra, a zene mély befogadására. Igaz, a képernyőn keresztül

Papp Cseperke

nagyon nehéz volt a kapcsolattartás a

Kokas-foglalkozásvezető

résztvevőkkel, de mégis, ezek az apró momentumok reményt adtak arra, hogy a

2020-ban végeztem Szkubán Judit Bíbola-

munkámat igenis érdemes folytatnom.

Bodza csodálatos csoportjában. A Semmelweis Egyetem Pető András Karán

Szerencsés embernek mondhatom magam és

tanultam konduktor szakon, melyet

hálás vagyok, hogy sikerült Németországban –

szintén tavaly végeztem el.

talán elsőként – megismertetnem a Kokas-

Idén már hivatásomban elhelyezkedve, 13

pedagógiát. Remélem „magjai“ jó talajba esnek

különleges gyermeket fejlesztek Győr

és teremnek is majd gyümölcsöt.

szívében. Konduktorként a központi idegrendszer sérült gyermekek/fiatalok

Végezetül pedig az alábbi linkre kattintva itt egy

élete a szívügyem, és mikor elkezdtem a

kis megható történet, amely két fiúról szól, akik

Kokas-tanfolyamra járni, erősödött

tavaly részt vettek az első tanfolyamon:

bennem az érzés, hogy kipróbáljam

https://www.facebook.com/103683851941492/ph

gyakorlataimon is Kokas Klára

otos/a.103704065272804/103688141941063/

pedagógiáját. Szakdolgozatomat emiatt a Kokaspedagógia konduktív csoportban való

...vajon létezik-e „összművészeti padagógia“-, a tanításnak egy olyan speciális fajtája, ahol megélhetem mindazt, ami

alkalmazási lehetőségeiről írtam. Ennek kapcsán, intézetünkben 8 Kokasfoglalkozást volt szerencsém tartani. Az eredmények magukért beszéltek, az érzelmi töltet pedig mind bennem, mind a sérült gyermekekben elsöprő volt. Idén azt a felkérést kaptam a volt

vagyok, összekapcsolhatom

gyakorlatvezetőmtől, hogy a „Kokas-

másokkal, és amelyben még

varázs”-t, melyet a konduktív

lelkileg is növekedni tudunk.

csoportomban megszülethetett, szeretnék még szélesebb kőrben megismertetni a hallgatóikkal is. Lehetőséget kaptam hát, hogy a Semmelweis Egyetem Pető András Karára visszatérve tartsak egy előadást konduktor hallgatóknak, az újonnan indult Pedagógiai Rehabilitáció Specializáción.

8.OLDAL


2021. 2. szám

Sajnos a pandémia az előadás újratervezését követelte, de a gyakorlatot, az egyéni és

„Az én hajam olyan

csoportos élményt mindenképpen szem előtt

legyen, mint a Luca

tartva, a foglalkozás személyesen kerülhetett

haja, még annál is

megrendezésre május elején. Az előadást egy elméleti kerettel indítva, betekintést adtam a hallgatóknak a Kokas-pedagógia alappilléreibe, a módszertani keretrendszerébe, és videókkal színesítettem a „kokasi” szemléletet és

hosszabb, mint a Duna hossza, még annál is hosszabb, mint a világ hossza”

hitvallást. Ezután következett a saját élmény, amit nagy alapossággal készítettem elő, hiszen izgatott voltam a fogadtatás és a váratlan helyzetek miatt. A névéneklésnél mindenki megtalálta a saját nevének ritmusát, csettintve hangzását, a nevünk ritmusának egyszerre hangzását. A csettintéses ritmusokról eszünkbe jutott az eső, így az Ess, eső, ess című népdalnál

Ezután volt gyakorlatvezetőm (aki szintén velünk táncolt, rajzolt, és könnyes szemmel mesélt a kutatásom hatásairól) megkért, hogy minden évben adjam át ezt a tudást a hallgatóknak, akár, emelt óraszámban is. Mégis úgy érzem, a tíz hallgató csillogó szeme sokkal

megcsodáltunk mindenkit egyesével a kör

többet adott nekem ezen a délutánon, mint

közepére választva és megnéztük, hogy ki,

gondoltam.

kinek a haját csodálja 😊. Köszönöm az Alapítványnak és Szkubán „Az én hajam olyan legyen, mint a Luca haja,

Juditnak, hogy megmutatták az utat a Kokas-

még annál is hosszabb, mint a Duna hossza,

pedagógia felé. A szakdolgozatomat a

még annál is hosszabb, mint a világ hossza”.

közeljövőben a Parlando c. zenei folyóiratban is

Ezután a dalra pocsolyákba sétáltunk, esőben

szeretném megjelentetni.

áztunk, gumicsizmát húztunk, futottunk az esőbe, majd fáradtan hazatértünk. Corelli g-

Mindenkinek ilyen csodás élményeket kívánok a

moll Concerto Grosso részlete alatt

továbbiakban is!

esőcseppenként élesztettek minket újra a hangok, és a végén esőtáncként zárult a saját élmény, ami persze mindenkinek mást-és mást jelentett. Ez a pastell rajzokon is látszódott, melyeknek a lányok szívesen adtak különleges címeket. A foglalkozás végén a szakdolgozathoz készített felvételekből mutattam nekik jeleneteket, és erősítettem bennük azt a szemléletet, miszerint a konduktorok munkáját kiemelkedően nagy mértékben erősíti Kokas Klára pedagógiája, hitvallása varázslata.

9. OLDAL


2021. 2. szám

Beszámoló az I. Online Szakmai Napról -2021.04.24 Bán Tamás Gyurgyalag csoport Igazán különlegesre sikeredett az április 24-én megrendezett szakmai napunk: online térben először, az alapítvány történetében pedig immár huszadik alkalommal vehettek részt az érdeklődők a Kokas Klára Szakmai Kollégium ilyesfajta eseményén, ráadásul éppen Kokas Klára születésnapján került erre sor. Annak ellenére, hogy a járványügyi helyzet miatt a rendezvény átkerült az online térbe, nagy népszerűségnek örvendett – ezt már előzetesen is lehetett sejteni, hiszen gyorsan elkeltek a regisztrációhoz kötött résztvevői helyek. A szakmai napot Szkubán Judit, a KKSzK elnöke énekkel, majd rövid beszéddel nyitotta meg, melyben többek közt azt is kiemelte, hogy kollégái nagymértékű összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg ez a rendezvény. Az esemény technikai hátteréről Blaschke Zsuzsanna ügyvezető igazgató és Badruddin Panna gondoskodott. A nap programjai a Zoom alkalmazáson keresztül voltak nyomon követhetőek, melyek sorát Blaschke Zsuzsanna és Fejes Tímea képzési igazgató kezdte meg egy plenáris előadással. Kokas 2.0 – Kokaspedagógia a digitális világban címmel az oktatás megváltozott helyzetéről, valamint a Kokasfoglalkozásvezetők digitális formában történő képzéséről, a képzés hatékonyságáról és (elsőre talán meglepő) személyességéről számoltak be. Ezután a sajátélmény foglalkozás következett; a résztvevők három kiscsoportra szétosztva tapasztalhatták meg a Kokas-pedagógia varázsát. A csoportokban a párhuzamosan zajló foglalkozásokat egy-egy páros, név szerint Fejes Tímea és Farnadi Tamara, Szkubán Judit és Pauer Erika, illetve Eisenmann Tünde és Bán Tamás vezette.

A legtöbb jelenlévő először vett részt online Kokasfoglalkozáson, a reakcióik azonban tovább erősítették, hogy a Kokas-pedagógiának így is van létjogosultsága. Ezután rövid szünet következett, majd három izgalmas, szintén kiscsoportokban zajló előadással folytatódott a délelőtt. Demel Eszter szolfézstanár arról mesélt, hogy a Kokas-pedagógiát milyen módon lehet belecsempészni a szolfézsórákba, hogy azok mind a tanulók, mind tanáraik számára újabb és újabb élményt jelentsenek. Pálfiné Bánki Melinda workshopjában arról beszélgetett a résztvevőkkel, hogy a Kokas-pedagógiát milyen területeken lehet használni. A számtalan alkalmazási lehetőségből a kollégákkal való tudásmegosztás, az iskolai és tábori gyermekfoglalkozások kaptak itt kiemelt szerepet. Németh Anikó zenetanár pedig az ünnepek kokasos megélését választotta előadása témájául. Hallgatóival megosztotta, milyen szempontok alapján választ dalt, zenét és vizuális eszközt, hogy a foglalkozás során a gyermek és a pedagógus is eggyé válhasson az aktuális ünnep csodájával. Mivel a workshopok is egyidejűleg zajlottak, mindhárom előadó kétszer tartotta meg saját beszámolóját, hogy minden érdeklődő két előadáson is részt vehessen. A szakmai nap utolsó harmada egy újabb rövid szünet után vette kezdetét, némi programváltozással. Eredetileg Töreki Imre mesélt volna Kokas Klára falujának, Szanynak kulturális kincseiről, melynek egy hatalmas tudást tartalmazó könyvet is szentelt, ám sajnos úgy alakult, hogy a Bokréta táncegyüttes vezetője nem tudott részt venni az eseményen.

10. OLDAL


2021. I. szám

Élményben azonban nem maradt hiány, Farnadi

Eredményeinkről az MTA-LFZE Aktív Zenetanulás

Tamara és Fejes Tímea csodálatos rábaközi képet tárt

Kutatócsoport zárókonferenciáján számolhattunk be,

a hallgatóság elé, két helyi népdallal fűszerezve azt.

melyet az alábbi linken érhetnek el az érdeklődők:

Garamszegi Valéria és Demel Eszter pedig legszebb

https://www.youtube.com/watch?v=xkjROXqWuxA

„Kokas Klára-élményüket” osztották meg a

A Dinamikus énekzene-tanulás modell bemutatása az

résztvevőkkel, ezzel emlékezve a Tanítóra

alábbi részletekben történik:

születésének 92. évfordulóján.

ELŐADÁS (1:20–1:37) – A Dinamikus modell

A hagyományoknak megfelelően a huszadik Kokas

áttekintése (Deszpot G.)

Klára Szakmai Nap is gyertyaénekkel zárult. A

BEMUTATÓK (3:11–3:57) – A Példatár és a

meghitt közös éneklés során a résztvevők elbúcsúztak

módszertan elemeinek bemutatása, gyakorlati

a szervezőktől és egymástól.

megvalósítása (Deszpot G., Farnadi T., Buda S.) KEREKASZTAL hozzászólások (5:19–5:22; 5:26–

Az első online szakmai nap sikerének kulcsa a

5:33). (Tóth T., Deszpot G., Farnadi T.,

közösség erejében rejlett. Annak a kokasos közösségnek, melynek szerves részét képzik a KKSzK

Bemutatónkat a Kokas-módszertan emblematikus

és a Kokas Klára Agape Életöröm Alapítvány

elemei mentén állítottuk össze, szem előtt tartva az

munkatársai, minden már végzett és még tanuló

élmény-adást, a kíváncsiság és a teljes figyelem

Kokas-foglalkozásvezető, valamint minden olyan

fenntartását, a mozdulatok, az énekes improvizáció

érdeklődő, aki figyelmével megtisztelte ezt az arra

szabadságát. Ezáltal a hallgatóság beléphetett egy

igazán méltó, különleges rendezvényt.

különleges, kokasi atmoszférába, miközben komoly szakmai előadást hallhatott a Dinamikus énekórák

Új zenetanítási modellek a Kodály-

felépítéséről, annak kidolgozott rendszeréről. Mivel e konferenciát sok ének- és zenetanítással foglalkozó

koncepció szellemében

pedagógus és szakember kísérte figyelemmel, nem

-zenepedagógiai konferencia

titkolt szándékunk volt, hogy a Kokas-pedagógiát

2021. március 27

nem ismerő közönséget is megszólíthassuk és ezzel még több kollégát segíthessünk a Kokas-képzéshez.

Farnadi Tamara

Eredményeinkről további információk szerezhetők a

Kokas-oktató

Kodály Intézet honlapján

Nagy örömmel tudatom a Kokas-pedagógiával élőknek és tanítóknak, hogy egy hatásmérő kutatás keretében csapatunkkal kidolgozhattuk új modellünk, a Dinamikus énekzene-tanulás alapvető módszertani elemeit, mely a Kokas-pedagógiát hivatott integrálni közoktatásunk ének-zene tantárgyába. Sok éves énektanításom során (Kokas Klára kezdeti útmutatásaival) a Kokas-pedagógia lett az, mely munkámban a kodályi rendszernek, „módszernek” és filozófiának vivő és tápláló erejévé vált. Így a sok gyakorlati tapasztalat által a két mester tudása és hitvallása forrhatott eggyé és válhatott beépíthetővé a közoktatási rendszerbe: Dinamikus énekzene-tanulás néven.

11. OLDAL

(https://kodaly.hu/kodaly_mta-lfze/kutatasieredmenyeink-117672) valamint Tóth Teréz Parlandóban megjelent konferencia összefoglalójából (http://www.parlando.hu/2021/2021-3/Toth_Terezbeszamolo.pdf). A Dinamikus modell lényegét a Parlando 2021/3. számában Deszpot Gabriella által írt cikk foglalja össze (http://www.parlando.hu/2021/20213/Deszpot_Gabriella-Kokas.pdf). Elkészült a modell tanári kézikönyve. Erről Tóth Teréz recenziója itt olvasható: http://www.parlando.hu/2021/2021-3/Dinamikus.pdf. Az Aktív zenetanulás példatárai webhelyen (https://aktivzenetanulas.hu) elérhetővé tettük a Dinamikus modell iskolai alkalmazását bemutató multimédia gyűjteményünke


2021. 2. szám

Kidolgozott programunk elsősorban Kokas-képzésben részt vett ének-zene tanároknak, tanítóknak, zenetanároknak lesz nagy segítségére, mert mindent megtalálnak benne ahhoz, hogy tanításukban a Kokaspedagógiát hivatalosan, szakmailag alátámasztva is alkalmazhassák. Munkacsoportunk célkitűzése megegyezik a Kokas Klára Alapítvány küldetésével: „…a Kokas-pedagógia szemléletének terjesztése a kreatív zenepedagógiában és általában a művészeti nevelésben, oktatásban, továbbá a tehetséggondozásban.” „…terjeszkedés elsősorban a köznevelési rendszerben, a Kokas-módszer alkalmazása… általános iskolai területeken.” (https://kokas.hu) Távolabbi célunk a Kokas-zenepedagógia még szélesebb körben való kiterjesztése, illetve a magyar pedagógusképzésbe való beépítése. A kutatócsoport nevében: Farnadi Tamara, Kokas-oktató

12. OLDAL


2021. 2. szám

Ünnepi rezgések Németh Anikó, Kokas-oktató írása Minden Kokas-foglalkozás egy kis külön ünnep. A sokszor unalmas iskolai létben Izgalmas a gyereknek, hiszen nem mindennapi dolgok történnek: széthúzzuk a padokat, szőnyegeket terítünk a földre, amin lehet feküdni, táncolni, játszani. Éneklünk, zenét hallgatunk, táncolunk, alkotunk. Ez a heti egy alkalom az, ami feltöltheti őket energiával, ahol kiadhatják a bennük rejlő problémákat, nehézségeket, örömöket, bánatokat. Mégis akadnak olyan foglalkozások, amikor valami különös rezgés hatja át a résztvevőket. IIyenkor megteremtődik az az összhang, ami a Kokas-pedagógia hihetetlen erejét adja. A dalos játék során felkészülünk a zenebefogadásra, a zenehallgatás során átéljük, megéljük mozgásban a zene felszabadító erejét. Ezeken az alkalmakon a gyerekek különleges alkotásokat is készítenek a vizuális kifejezés során. Egy ilyen ünnepi rezgésű Kokas-foglalkozást szeretnék bemutatni ebben a néhány sorban. 2017.01.27-én egy keddi napon az 5-6. órában tartottam az 1. c osztálynak Kokas-foglalkozást a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskolában. Ebéd után, a nap végén, az utolsó órákban nem könnyű a gyermekek figyelmét megragadni. A dalos játékunk a János úr készül némedi Bécsbe kezdetű gyermekdalra épült. Beénekeltük a neveket, valamint azt, hogy ki hová készül. Játszottunk tempó-és hangerőváltásokkal. A zenénk Mogyeszt Muszorgszkij: Egy Kiállítás képeiből a Tuileriák kertje – veszekedő gyermekek (Allegretto non troppo, capriccioso) tétele. Érdekes, hogy ezt a művet az utolsó pillanatban változtattam meg, eredeti elképzelésem egy klasszikus mű lett volna. Vizuális technikának a grafitceruzát választottam a zene aprólékos és finom mozgásai miatt. Ritkán történik az meg, hogy egy foglalkozás során a megszületett alkotások mindegyike szinte kiállítási darab lehetne. Úgy éreztem akkor is, és most is így 4 évvel később, hogy ezen az alkalmon megteremtődött az ünnepi rezgés. A zene időtartama 1 perc . Első osztályban szeretek rövidebb zenéket választani, jobban tudnak rá figyelni a gyerekek. Ebben a muzsikában rengeteg izgalom rejtőzik, amit a gyerekek a munkáikban meg is jelenítettek. A dalos játékban megszólaló készülődést a zene nagyon jól viszi tovább. Az 1. képen a satírozás bravúrját láthatjuk. Első osztályban nem mindennapi ennek a technikának az ilyen magas színvonalú elsajátítása. A mókus, aki őrzi odújában a makkot, igen különleges módon jelenik meg az alkotáson.

1. kép

13. OLDAL


2021. 2. szám

A 2. rajzon a zene elején megjelenő hangúlyváltásokat érzem megjelenni. A kemény és sötét vonalak és a lágy satírozás kontrasztja visszaadja a mű elején megjelenő motívumokat képben megfogalmazva.

2. kép A 3. képet rajzoló gyermek igen különlegesen használta az asszociatív és a figurális megjelenítést. 3. kép A 4. rajzon is a satírozás az uralkodó technika, s ezzel egy különleges formát /állatot ?/ hozott létre az alkotója.

4. kép Az 5. kép is sok érdekességet rejt. A két részre osztott rajzlap jelzi, hogy a zenében megjelenő 5. kép A 6. rajzon megjelenő bagoly és a 7. kép

kétféle hangulatot szeretné megjeleníteni. Az első felében egy keményebb, kontrasztosabb

kutyusai különlegesen kialakított háttérben

alkotás, a másikon egy kedves házikó

helyezkednek el.

gyönyörűen satírozott dombon.

6. kép 14. OLDAL

7. kép


2021. 2. szám

A 8. kép balettosaira még a felhő is mosolyog.

8. kép

A 9. rajzon a háttér igen érdekesen ábrázolódik. Egy négyszögű, erős kontrasztú körökkel határolt formába helyezte bele a kört, aminek lakója is van. Igen védett környezetben növekszik, nagyon szerethet ott lenni.

9. kép

A 10. képen megjelenő autó kiképzése teljesen egyéni. Nem egyszerűen a körvonalait rajzolta meg ennek a közlekedési eszköznek, hanem satírozva ábrázolta az alkotója. Minden mű egy külön kis csoda, egy nem mindennapi, különleges rezgés megjelenése a rajzlapon. A Kokas-pedagógia csodája.

10. kép

15. OLDAL


2021. 2. szám

Örömmel fogadjuk a magazinunkkal kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat a következő címen: judit.szkuban@kokas.hu Ide írhattok, ha ötletetek van, olyan cikketek, amit szeretnétek a Kokas-közösséggel megosztani.

Impresszum Felelős kiadó: Kokas Klára Agape Zene-Életöröm Alapítvány Székhelye: 2040. Budaörs, Baross utca 89 Ügyvezető: Blaschke Zsuzsanna Alapítvány e-mail címe: titkarsag@kokas.hu A szerkesztőbizottság tagjai: Szkubán Judit, KKSzK elnök; Fejes Tímea, Blaschke Zsuzsanna A magazin aktuális számának szerkesztése 2021. május 31-én zárult le.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.