Igen, tessék! magazin október

Page 16

A szavazás minden állampolgárnak alapvető joga, így a betegség vagy mozgáskorlátozottság nem lehet akadálya ezen jogunk gyakorlásának. Éppen azért adott a mozgóurna igénylésének lehetősége. Az alábbiakban néhány információt foglaltunk össze annak érdekében, hogy megkönnyítsük az idős és beteg, illetve mozgásképtelen személyek szavazását.

Mozgóurna igénylése

1. Beteg vagy mozgásképtelen szavazók írott kérelem alapján, igényelhetik a mozgóurnát. Feltételek: • Az igénylést ahhoz a szavazókörzethez kell benyújtani, ahova tartozik a lakás, ahol a mozgásképtelen/beteg szavazó tartózkodik, azzal a feltétellel, hogy állandó vagy ideiglenes lakóhelye („flotant”ja) azon a településen legyen, ahol a szavazókörzet is található. • Az igénylést 2020. december 5-én (szombaton) 18–20 óra között lehet leadni (lehet kézzel írott vagy gépelt). • Az írott kéréshez mellékelni kell a betegséget vagy mozgásképtelenséget igazoló orvosi dokumentumok másolatát (ez lehet családorvos vagy szakorvos által kibocsátott igazolás, lehet krónikus betegséget igazoló irat, vagy mozgáskorlátozott személyek esetében az ezt igazoló bizonylat). Az igénylést az orvosi dokumentum másolatával együtt, bárki leadhatja az igénylő helyett!

Az írott kérésnek (mintát csatoltunk lentebb) tartalmaznia kell az igénylő: teljes hivatalos nevét, személyi számát (CNP), állandó vagy ideiglenes (flotant) lakóhely címét, személyi igazolvány adatait (seria și număr buletin), • a keltezést (kérelem dátumát) és az aláírást az igénylő KÉZZEL KELL írja. 2. Kórházban vagy idősek otthonában lévő mozgásképtelen szemé-

lyek is igényelhetik a mozgóurnát, amennyiben állandó vagy ideiglenes lakóhelyük az adott településen található. 3. Csatoltunk egy kérés mintát. Amennyiben további információra van szüksége, regisztráljon a www. szomszedok.ro oldalon, vagy keresse az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét a 0740-010678-as telefonszámon. Ne bízzuk másra a döntést, hiszen minden szavazat számít! (X)

Cerere de votare prin intermediul urnei speciale

Kérvény mozgóurnás szavazás igénylésére *

În atenția Biroului electoral al secției de votare nr. ____ din ________________________

__________________ településén létrehozott ____. számú szavazókörzet figyelmébe

Stimată doamnă/Stimate domnule președinte, Subsemnata/Subsemnatul _______________ ____________________ (nume, prenume), având CNP _________________________, cu domiciliul în _______________________ ________________________________ __________________________ (localitate, județ, stradă, număr, etc.), posesoare/posesor a/al cărții de identitate seria ____ nr____________, solicit prin prezenta votarea prin intermediul urnei speciale la adresa: _______________________ ________________________________ ________________________________. Anexez prezentei cereri copii ale documentelor medicale din care rezultă starea mea de boală/invaliditate. Data ____________ Semnătura _________________________

Tisztelt elnök asszony/elnök úr, Alulírott ___________________________ családnév, keresztnév) ___________________ személyi számmal rendelkező, _____________ _______________________________ ________________________________ ____ (helység, megye, utca, házszám) alatti lakos, a ___ ____________ számú személyazonossági igazolvány birtokosa szavazás céljából igényelem a mozgóurnát a következő címre: _____________ _________________________ _______ _________________________ _______. A kérvényhez mellékelem a betegségemet/mozgásképtelen állapotomat igazoló orvosi dokumentumok másolatát. Dátum: ____________ Aláírás ____________________________ * bemutató jelleggel (a kérést román nyelven kell leadni) Igen, tessék! magazin | 16


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Igen, tessék! magazin október by Igen, tessék! mozgalom - Issuu