„Egyszerre felrázó és megrázó. Pofon üt és szíven üt. Néha úgy érzed, elönt a szóözön, de ha engeded, hogy átfolyjon rajtad, végül minden letisztul és megnyugszik benned.” (Péter)
„Hálás vagyok a verseiért, amelyek őszinteséget, alázatot és emberszeretetet tükröznek. És valahogy átsüt rajtuk Isten emberszeretete is.” (Eszter)
„Fantasztikus és lenyűgöző távlatokat nyitnak a verseid, erőt, bátorságot adnak.” (László)
„Valami egyetemes, egyszerű, de mégis lelket simogató van ezekben a versekben, ami felemel, két kézzel tartja a szívemet, hogy úgy érzem, nincs veszve még semmi!” (Mária)
Jézus sosem gördeszkázott volna a kicsinyekkel. Vagy mégis? Istennek annyi dolga van, meghalni sem ér rá. Vagy mégis? És pont énértem? Akarunk moldvai zenére táncolni a Szentháromsággal? Vagy kitekerni a kegyelmeket Isten kezéből, ahogy az ovis küzd a kismotorért? Lackfi János „jóéjtpuszijai” tűzzel, szenvedéllyel szólnak a hitről, és szédítő száguldásra invitálnak Isten kalandparkjában.