| AZ ÜNNEP FÉNYE |
Isten terve mint rossz hír és jó hír Adventi sorozatunkban beszéltünk Jézus első eljöveteléről, az első karácsonyi testet öltésről; Jézus személyes eljöveteléről még életünkben, a keresztyén megtérésről; és Jézus eljöveteléről halálunk pillanatában. A sorozat utolsó részében Jézus második visszajöveteléről olvashatunk, amikor az Úr jelenlétében érkezik meg maga az emberi történelem. Az emberi terveink és maga az emberi élet a mérhető időhöz kapcsolódik. Mérjük azt, hogy mennyi idő telt el a születésünk óta, a tanulmányaink kezdete óta, a munkába állás vagy a nyugdíjas időszak megkezdésétől. Miközben az idő múlásával elérünk dolgokat, veszteségünk is keletkezik. Ha más nem, fogy az időnk, amit itt, ezen a földön felhasználhatunk. Emberi időszemléletünkben meghatározó, hogy az idő fogy, és vele együtt mi is. A Bibliában azonban másfajta időszemléletet is látunk. Időpontok beteljesedéséről és az azokhoz kapcsolódó események megvalósulásáról olvasunk. Az idő beteljesedése az, amikor a történelemben is megvalósul, láthatóvá válik Isten terve. Ezt látjuk világ teremtésénél: „a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” (Zsid 11,3) Szintén így olvasunk Isten emberré válásáról és az ő váltsághaláláról: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki as�szonytól született a törvénynek alávetve.” (Gal 4,4) Az Isten menetrendje szerint beteljesülő idő hangsúlyozza számunkra, hogy Isten igaz és mindenható: mert előre megmondja, hogy mi következik, és van hatalma teljesíteni azt. Az a tény, hogy a történelem Isten terve szerint alakul, egyszerre rossz hír és jó hír.
ISTEN TERVE MINT ROSSZ HÍR Paul Washer, egy amerikai evangélista egyszer egyetemisták előtt beszélt. Tudta, hogy furcsán fognak rá nézni, és nagyon ellene lesznek annak, amit mondani fog. Miközben a pulpitus
felé tartott, bölcsességért imádkozott. Majd így kezdte beszédét: „Most meg fogom veletek osztani a Biblia legszörnyűbb igazságát.” Figyelmeztette őket, hogy nagyon koncentráljanak, mert ezt nem lesz könnyű elhordozni. Hiszen mindjárt meghallják a legfélelmetesebb dolgot, ami Istenről megtudható. Amikor már mindnyájan tűkön ülve várták, rájuk nézett és ezt mondta: „A legrémisztőbb igazság az egész Bibliában, hogy Isten jó.” Abban a pillanatban mindenki elkezdett kuncogni, nevetni és értetlenkedni, és ezt kérdezgették: mi ezzel a probléma? Mások hangosan odakiáltottak: mi a baj egy jó Istennel? Mitől lenne ez a hír félelmetes vagy rémisztő? De a lelkész így folytatta: rémisztő és félelmetes azt tudni, hogy Isten jó, mert mi nem vagyunk azok. Mit tesz egy jó Isten az olyan emberekkel, mint mi? Mit tesz a lázadókkal, akik a jósága és igazsága ellen lázadnak? Akik ezzel vétkeznek Isten ellen, a másik ember ellen, a teremtett világ ellen? Ha a világ Isten terve szerint alakul, akkor a legfontosabb ebben a világban Isten mércéje. Ebben az esetben az Isten által felállított mércén megbukó ember nem csak tökéletlen teremtmény, hanem egyben lázadó is. És mivel Isten jó, Isten szent, Isten igazságos, és az igazsággal, szentséggel és jósággal szembemenni igazságtalanság, ezért Isten jósága az emberre nézve a legrosszabb hír, amit életünkben hallhatunk! Az ószövetségi próféták a világ rendetlensége és tapasztalható igazságtalansága közepette sokat beszélnek az Úr eljövendő nagy napjáról, amikor Isten eljön, és végleg igazságot tesz a földön. Jóel próféta például a következőket írja: „Resz-
„Mielőtt azt mondanánk, hogy ez az ítélő Isten az Ószövetség távoli és idegen istenképe, amin mi már túlléptünk, amit nem is ismerünk annyira és nem is szeretünk annyira, ne felejtsük el, hogy ugyanennek az Istennek az igazságáról olvasunk az Újszövetségben is.”
18 Reformátusok Lapja
2021. december 19–26.
