| INTERJÚ |
Visszatért a nagyenyedi Bethlen-kastély Erdély kis Debrecenje – így nevezi Benkő József történetíró, teológus Nagyenyedet, Michael Bonbardi magyarországi topográfiája nyomán. Véleménye szerint „Enyed közönségesen a kis Debrecen névre hallgat, mivel mind lakosai számával könnyen felülmúlja a többi várost, mind a kálvinisták kiváló iskolájával is büszkélkedik, tudniillik innen sugároztak szerteszét az egyházi tanok Erdély más részeibe is.” A középkorban szászok és magyarok által lakott mezőváros koronaékszere a középkori vártemplom és annak egyik ékessége, a Bethlen-kastély. Ez az épület hallgatagon figyelte a Kollégium épülését, a város fejlődését, a téli zsinatolást és az enyediek szórakozását. A nehéz időkben, 1940–1945 között a magára maradt Dél-Erdély magyarsága innen, az irodaházzá átalakított épületből merítette a megmaradás reményét, ez volt akkor Erdély politikai-oktatási-gazdasági szíve. Éppen ezért számít mérföldkőnek, hogy a bukaresti Restitúciós Bizottság a romániai magyar egyházakat érintő többrendbeli jogcsorbítása után olyan épületet szolgáltatott vissza, amelyik 1564-ben a református egyház születésénél is bábáskodott.
AZ ERDÉLYI TÖRTÉNELEM ŐRE Kevés olyan épület van, amelyről elmondhatjuk, hogy Erdély történelmi sorsát meghatározó események tanúja lehetett. A Bethlen-kastély ilyen. 1437-ben itt leltek menedékre az őket ostromló nemesség elől a lázadó Budai Nagy Antal és társai. 1447-ben a várkastélyban időző Hunyadi János innen keltezi egyik adománylevelét, és 1551-ben itt volt magyar kézben utoljára a Szent Korona, mielőtt a Habsburgok birtokába került. Kastélya őrzi Dávid Ferenc református püspökké választásának mozgalmas történetét és a protestantizmus etnikai törésvonalak mentén való erdélyi osztódását. 1629-ben Bethlen Gábor fejedelem az épületet az egyháznak adományozza. A református oktatás Nagyenyedre költözésével 1662 októbere után az erdélyi magyar értelmiség itt pallérozza elméjét. 1704 gyászos virágvasárnapján, március 14-én Tiege labanc ezredes ágyúit a kastély kapuinak szegezte. Ekkor vonul vissza „Behemótnak” nevezett falai alól Pápai Páriz Ferenc professzor vezetésével a diákság a Kollégiumba és a pusztulásba, amelyből kitörve „a nagyenyedi két fűz” segítségével egyszerre vállalták a hősi halált és a közösségmegtartó küzdelmet. Miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, Gyulafehérvár a dél-erdélyi katolikus magyarok, míg Nagyenyed 22 Reformátusok Lapja
2021. december 12.
a református egyház szellemi központja lett. A kastély termei benépesültek, és 1940–1945 között Erdély egyházait, gazdaságát, közművelődését és megmaradását szolgálták. 1948ban államosították, és városi történelmi múzeummá alakították. Itt tárolták és állították ki gondosan recenzeálva a román történetírás szempontjából elfogadható anyagokat.
AZ IRODALOM, SZÓRAKOZÁS ÉS OKTATÁS SZOLGÁLATÁBAN A kastély körüli események és maga a kastély is három jelentős irodalmi művet ihletett. Jókai A nagyenyedi két fűzfa című művében emlékezett meg a hősi halált halt, majd a Kápolnadombon eltemetett bátor diákokról. Móricz Zsigmond az Erdély-trilógiájában írta le a kastélyban időző Izabella királyné búcsúját Erdélytől. Apafi Mihály fejedelem 1662-ben döntött a kollégium átköltöztetéséről, ezután vásárolták meg a kastéllyal szemben levő Váradi-féle házat oktatási célra. Emellett igénybe vették a Bethlen-kastélyt is a vártemplom udvarán levő református paplak helyén levő házakkal együtt. 1940 után a Bethlen-kastély a dél-erdélyi magyarság irodaházává változott. Nagy Ferenc tövisi lelkész, dél-erdélyi református püspökhelyettes innen látta el egyházszervező munkáját. Mintha a kastély évszázados védelmét keresték volna a népművelést, erdélyi gazdasági életet szervező, könyvkiadást működtető magyar szervezetek is. Az addig kihasználatlan komor, vaskos falú irodái élettel telítődtek meg. Az új dél-erdélyi magyar irodalmi élet (Szövetkezés, Erdélyi Gazda) Kacsó Sándor
