Reformátusok Lapja 2021/14-15. szám

Page 54

FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) – Elkéstem? – jajdult bele a kórházi folyosó csendjébe egy hang. – Elkéstél – hangzott a válasz, és a következő pillanatban két asszony kapaszkodott egymásba. Siratták az édesapát, a testvért. Majd előkerült egy fekete zsák, benne az elhunyt személyes dolgaival. Mereven néztem a sötét batyut, és arra gondoltam, hogy földi javainkból, szerzeményeinkből életünk utolsó szakaszában félzsáknyi is elég, sőt a legvégén már az is sok. A halál közelében, mint annyiszor, eszembe jutott a régi bölcsesség: „A halotti leplen nincsen zseb. Nem hoztunk semmit a világába, nem is viszünk magunkkal semmit.” A halotti lepel fájdalommal tölt el, különösen nagypénteken. Életünk egyes eseményei kikerülhetetlenül szembesítenek a ténnyel: utunk egyszer véget ér. Mindaz, amit magunk mögött hagyunk, jellé lesz valaki(k) számára. A húsvéti ünnepkörben e világ és az eljövendő határai átjárhatóbbnak tűnnek, még inkább emlékeztetve a kérdések kérdésére: mit ér az életem a valós és maradandó értékek mérlegén, és mi számadásom mértéke. A lélekben felfelé kapaszkodó ember válaszában hittel tekint Urára, akire szabad és lehet építeni – életet, holnapot, jövendőt.

LAPJA

REFORMÁTUSOK

A halotti lepel nagypénteki üzenete

LXV. ÉVFOLYAM, 14–15. SZÁM, 2021. ÁPRILIS 4–11. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 800 FT

„…mert én élek, és ti is élni fogtok.” (János 14,19)

9 771419 856007 21014

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet…” (Jn 11,25) Az ember a kezdetektől igyekezett a magasba emelkedni, akár felfelé szökő építményeivel, mint a Bábel tornya, akár Ikarosz módjára magának szárnyat növesztve. A halandó a lét határait feszegető kíváncsiságával, alkotó, teremtő képességének birtokában egyre messzebbre jutott. A felfedezni akarás erőterében kiszélesedett a horizont. A gyakori útonlét, az elvágyódás, a nyughatatlanság, a valóságtól menekülni vágyás sajátosan jellemzi a kereső, lelki útjának fontosságát feledő (poszt-)posztmodern embert, akiben napjainkban kiváltképp tudatosul, felerősödik létének bizonytalansága, sérülékenysége. Eszébe jutnak gyermekkori imádságai, és talán hosszú idő után elkezd ismét befelé tekinteni. Olyan korban élünk, amelyben gyakran útveszejtő tanítások, eszmék versengenek értünk. Ki-ki megtalálhatja mindazt, ami neki tetsző és kívánatos. Ezer karjával nyúl felénk a „csak kövessük ezt vagy azt”. A különböző tanítások kakofóniájában a golgotai kereszt kétezer éve segíti a tájékozódást, az eligazodást. Utat mutat, amelyen nincs eltévelyedés, biztos a célba érkezés. Aki hitét a megfeszített és feltámadott Krisztusba veti, az a koronavírus-járvány idején a halál fenyegetésén túl az életet, az élet folytatását látja. 

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: ......................................................................................... Cím: ......................................................................................... .................................................................................................. Telefon (nem kötelező): ...........................................................

KRASZNAI ANDREA

Aláírás: ................................................................................... 54 Reformátusok Lapja

2019. január 6.

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

A (poszt-)posztmodern ember húsvétja


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.