__MAIN_TEXT__
feature-image

Page 1

LAPJA

REFORMÁTUSOK

LXV. ÉVFOLYAM, 14–15. SZÁM, 2021. ÁPRILIS 4–11. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 800 FT

„…mert én élek, és ti is élni fogtok.” (János 14,19)

9 771419 856007 21014


| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Milyen dicsőség az, óh, örökkévaló Atya Úristen, hogy szent Fiadat, aki téged dicsőített földön, és aki azért, hogy elvégezze a munkát, amelyet rá bíztál, sokat fáradott, szenvedett, gyaláztatott, meg is öletett, és a halottak közé számláltatott, nem hagytad abban a gyalázatos és nyomorult állapotban, nem hagytad lelkét a koporsóban, és nem engedted, hogy teste rothadást lásson, hanem nagy hatalommal és dicsőséggel kihoztad őt a halálból, és ezáltal megbizonyítottad, hogy ő a te Fiad.  SZIKSZAI GYÖRGY: KERESZTYÉNI TANÍTÁSOK ÉS IMÁDSÁGOK (1786)

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

8

10

31

43

Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Helyettes felelős szerkesztő: Farkas Zsuzsanna (farkas.zsuzsanna@reformatus.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra (balogh-zila.teodora@reflap.hu), Feke György (feke.gyorgy@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x. Címlapfotó: Kalocsai Richárd

INTERJÚ • 8. Hitvalló imádság orvosokért, ápolókért | Bella Violetta győrszemerei lelkészt kérdeztük REFORMÁTUS SZEMMEL • 9. Nincs már szívem félelmére | Géresi Róbert vezércikke AKTUÁLIS • 10. Isten kezében van a biztonságunk | Balog Zoltán és Molnár János zsinati lelkészi és presbiteri elnökökkel beszélgettünk REFORMÁTUS ÉLET • 31. Egymás hite által erősödni | Pápáról hangzik a rádiós istentisztelet-közvetítés húsvéthétfőn INTERJÚ • 43. „Kagylókürttel harangozni” | Petrőczi Éva írót, József Attila-díjas költőt, irodalomtörténészt kérdeztük

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel. A következő lapszámunk április 18-án jelenik meg. 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja

3


| AZ IGE MELLETT |

IV. 4. VASÁRNAP Húsvétvasárnap

IV. 5. HÉTFŐ

Húsvéthétfő

IV. 6. KEDD

IV. 7. SZERDA

4

STEINBACH JÓZSEF

(5) „Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott.” (4Móz 16) Mózes és Áron ellen lázadás tört ki, mert a lázadók szerint Isten népe fölé emelték magukat. Kétszázötvenen tartottak a szervezőkkel, akik magukat okosabbnak, tehetségesebbnek tartották Mózesnél és Áronnál. Csakhogy az okosság és a tehetség egyrészt relatív, másrészt önhittség fakadhat belőle, és ez gyakran hitetlen és önmegvalósító utakra visz. Más a tehetség és más Isten elhívása egy feladatra, amelyre az Úr alkalmassá is tesz. Mózes és Áron sem voltak tökéletesek, Isten mégis melléjük állt, nem engedte felborítani azt a rendet, amelyet az ő tökéletes kiválasztása és elhívása határozott meg. A bűn: lázadás Isten ellen (12–19). Döbbenetes a lázadók büntetése: elnyelte őket a föld, a hozzájuk csatlakozókat pedig a tűz emésztette meg (31–35). Éppen itt szólít meg bennünket a húsvéti örömüzenet. Jézus Krisztus elhordozta a mi lázadó, ítéletre érett életünk büntetését. Meghalt és eltemették, de harmadnapon feltámadott (1Kor 15,20), legyőzte a rajtunk lévő jogos ítéletet. Örök életünk van, amely minket új életre indít, hogy a magunk helyén, az Isten rendjében éljünk és szolgáljunk. Nem vagyunk különbek senkinél, de az Úr megtartó kegyelme különbbé tett bennünket. Jn 20,1–18  187. dicséret (13) „…megszűnt a csapás.” (4Móz 17,1–15) Miközben az elégedetlen nép Mózes és Áron ellen zúgolódott, ezalatt ők engesztelést végeztek értük (11). Nem húzódtak félre a saját népüktől, akik ellenségekké lettek, hanem imádkoztak értük (10). Az Úr dicsősége betöltötte a szent hajlékot (7), és elfogadta az engesztelő áldozatot, meghallgatta a könyörgést, megszüntette a csapást (11–13). Ez a húsvéti evangélium: megszűnt a csapás! Még zajlik körülöttünk a halálosnak tűnő csata, de hitben már miénk a győzelem a halál felett. Isten elküldte értünk egyszülött Fiát, tökéletes engesztelő áldozata levette rólunk engedetlen, zúgolódó, széthúzó életünk bűneinek jogos büntetését. Jézus Krisztus meghalt és feltámadt: megszűnt a csapás. Új élet kezdődik ott, ahol az Urat elfogadták. Soha nem vagyunk illetéktelenek az Isten elé járulni, ha belátjuk a magunk nyomorúságát, és őelőtte leborulva, segítségért, szabadításért fordulunk hozzá (1–5). Éljünk ezzel az áldott lehetőséggel naponta: ő meghallgat, hiszen ő él (Mk 16,11), feltámadott (1Kor 15,20), velünk van (Mt 1,23) minden napon (Mt 28,20). Jn 20,19–29  356. dicséret (20) „…vesszeje ki fog hajtani.” (4Móz 17,16–28) Minden törzs nagycsaládjának kellett egy vesszőt vinni a bizonyság sátra elé. Áron nevét Lévi vesszejére írták. Akié legelőbb megered és kivirágzik, azt igazolja az Úr, hogy lecsendesedjen végre a zúgolódás. Áron vesszeje kivirágzott, bimbót fakasztott, virágot növelt és mandulát érlelt (16–24), Isten igazolta kiválasztott szolgáját, megmutatta, hogy az ő akarata, elhívása szerint kinek hol van a feladata, a szolgálata. Hitben járva egyre inkább értjük, hogy milyen fontos a vita és zúgolódás nélküli engedelmesség – Istennek és aztán istenfélelemben egymásnak is. Csak ebben az áldott rendben virágzik ki az emberi élet. Jézus Krisztusban kivirágzik az emberi élet, és gyümölcsöt terem, amely másokat is táplál. Őbenne a tűzre való vessző is életre kel. Jézus Krisztusban zúgolódó és halandó életünk kiválasztott, üdvözült, szolgáló, Isten rendjébe tagozódó életté lesz, ahol mindenki örömmel teszi a dolgát. Isten mellénk állt, igazolt bennünket, szolgálatára hívott el minket a magunk hivatásában. Abbahagyhatod a zúgolódást, örülhetsz, hálát adhatsz, lecsendesedhetsz (25–28). Jn 20,30–31  185. dicséret (7) „Ajándékul adom nektek…” (4Móz 18) Ez az igevers akkor a papoknak és a lévitáknak szólt. Ma is nagy ajándék az Urat hivatalosan is szolgálni, ugyanakkor Jézus Krisztusban minden hívő ember öröme ez a megajándékozottság. Teljék meg a szívünk hálával, életünk és szolgálatunk mennyei erővel (7)! Jézus Krisztus levette rólunk a büntetés terhét, de a szolgálat felelős öröme továbbra is a miénk. Ez a felelősség nem félelmetes teher, mert Jézus Krisztussal együtt hordozzuk azt. Ez a felelősség azt jelenti, hogy mindent megteszek a magam helyén az Úrtól kapott talentumokkal, hűséggel, miközben tudom azt, hogy az eredmény, az áldás az Úr ajándéka. Ez a hűséges, odaadó felelősség az Úr cselekvő kegyelmére hagyatkozva könyörög áldásáért (1–7). Isten gondoskodott az ő szolgáinak megélhetéséről is. A papok és a léviták az Úrnak szánt felajánlásokból részesültek (8–24). Isten gondviselő szeretete gondoskodik földi életünkről, szükségben is ad annyit, amennyi szükséges, bőségben is ad alázatot (Fil 4,12), miközben oltalmaz és megtart. Isten legnagyobb gondviselése azonban a megváltás Jézus Krisztusban. Jn 21,1–14  348. dicséret

Reformátusok Lapja 2021. április 4–11.


| AZ IGE MELLETT |

(19) „Hintse meg a tiszta a tisztátalant…” (4Móz 19) Az az ember, aki az Úr színe előtt él, tudja, hogy két nagy, emberileg megoldhatatlan problémája van, amelyből az összes többi baja fakad: a tisztátalanság és a halál. Nem véletlen az sem, hogy Isten Igéje a mai szakaszban összekapcsolja a kettőt egymással – mert aki találkozott a halállal, aki halottat érintett, az tisztátalanná lett (11–14) –, amit az Újszövetség így fogalmaz meg: „a bűn zsoldja a halál...” (Róm 6,23) Akinek probléma a bűn és a halál kérdése, akit félelemmel tölt el az, ha a saját bűneire és halálára gondol, és aki szánakozni tud mások vétkein és halálán, azt az embert már kézbe vette az Isten. A megoldás itt úgy olvasható, hogy a vétekáldozatként elégetett vörös tehén hamvából vettek egy adagot (1–10), vizet öntöttek rá, majd az így keletkezett tisztító vízbe izsópot mártva meghintették mindazokat, akik holttest miatt tisztátalanná lettek (14–22). Isten Igéje ezzel a paranccsal rámutatott a végső, egyetlen, egyszer s mindenkorra érvényes megoldásra: Jézus Krisztus megváltó vére megtisztít bennünket minden bűntől, megszabadít a halál rabságától, és Isten örök szeretetével megtart bennünket az ő közelében, valamint Isten látható népének szolgáló közösségében. Ebben a világban soha nem leszünk tökéletesek, Jézus Krisztusban mégis szentek vagyunk (Ef 1,7); ebben a világban marad számunkra a halálfélelem, mégis bizonyosságunk van, hogy Jézus Krisztus él, őáltala mi is élünk (2Kor 13,4). Jn 21,15–19  350. dicséret (7) „Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr…” (4Móz 20,1–13) Látjuk itt a vezetők felelősségének súlyát, hiszen ők irányítják, táplálják testileg és lelkileg a népet. A felelősség abban áll, hogy merre vezetik őket, juttatnak-e a sokaság számára a pusztaságban enni- és innivalót, megteremtik-e a létfeltételeket. Igen nagy felelősség az is, hogy milyen szellemi tartalom határozza meg ezt a vezetést. Folyamatos küzdelem ez sok munkával, erőfeszítéssel, idegi megterheléssel, és baj esetén kegyetlen számonkéréssel. Amikor szomjas vagy éhes a nép, vagy beteg, akkor a vezető hibáztatható. Bizony, mindenki dühös, ha hiányt szenvedünk. Jólétben természetesnek vesszük a luxust is, és annak hiányát is perelhetjük. Bármikor bármi történhet: válságok, éhínség, járványok, természeti katasztrófák. Mivel felelős vezetőről beszélünk itt, kimondhatjuk, hogy azért is ő a felelős, aminek kialakulásáról nem is tehet. Mindig ő a bűnbak, és sok munkájáért nem várhat köszönetet. A vezetésnek azonban folyamatos kísértései vannak. Még Mózes is elkövette azt a hibát, hogy az Úr cselekvését magának tulajdonította, mintha ő fakasztana vizet a sziklából (10). A vezető gyakran elfelejti azt, hogy ő csak szolga, egy ideig másokért helyezte őt az Isten mások fölé. A vezető legnagyobb nyomorúsága az, amikor magának tulajdonítja a dicsőséget, önhitté válik, csakis gyarló érdekek mentén tájékozódik, és szánalmassá lesz, amikor ideje letelik, de nem tud félreállni. Imádkozzunk a vezetőkért! Jn 21,20–25  347. dicséret (14) „Mózes követeket küldött… Edóm királyához…” (4Móz 20,14–29) Mózes bizonyossággal tudta, hogy noha nem mehet be az Ígéret földjére, de Isten szeretetétől, kiválasztó kegyelmétől senki nem választhatja el őt (Róm 8,38–39). Ez a bizonyosság elég volt arra, hogy tovább vezesse népét, amíg teheti, amíg Isten engedi (14). Ez a bizonyosság újra hitvallóvá tette őt, és mindenkor Isten szabadító cselekvéséről szólt (15–16). Ez a bizonyosság adott neki erőt ahhoz, hogy magát megalázva többször is kérlelje a testvérnépet, Edómot, adjanak engedélyt az országukon való békés áthaladáshoz (17–19). E bizonyosság miatt nem csüggedt el Mózes akkor sem, amikor ki kellett kerülniük Edóm országát, mert nem kapták meg az engedélyt, sőt, fegyverrel vonultak ki ellenük (20–21). Ez a bizonyosság vértezte fel őt akkor is, amikor az Ígéret földjének határán meghalt Áron, és a fia, Eleázár vette át a papi szolgálatát (22–29). Noha e világban Mózes nem érhetett célhoz, nem teljesedhetett ki a küldetése, mégis tette a dolgát még nagyobb hűséggel, ameddig csak tehette, mint aki világosan látja a célt és látja a láthatatlant (Zsid 11,27). Áldott legyen az Isten, hogy minden nyomorúságunk ellenére mi is csak így tehetünk: itt mindig az ígéret földje előtt, de hitünkben már úgy, mintha az ígéret földjén lennénk. ApCsel 1,1–14  358. dicséret

IV. 8. CSÜTÖRTÖK

IV. 9. PÉNTEK

IV. 10. SZOMBAT

2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja

5


| AZ IGE MELLETT |

IV. 11. VASÁRNAP

IV. 12. HÉTFŐ

IV. 13. KEDD

IV. 14. SZERDA

6

(4) „De útközben elfogyott a nép türelme…” (4Móz 21,1–9) A nép türelmetlen lett az újabb kerülő miatt, unják a céltalannak tűnő, egyhangú és ugyanakkor veszélyes vándorlást, visszavágynak a fogságba, hergelik, rémisztgetik egymást. Végül eljutnak a legmélyebbre, azt mondják, hogy szívből utálják azt a helyzetet, amelyben most vannak. Más szóval: utálják azt, amit az Úrtól kaptak. Gondoljunk bele, hányszor vagyunk türelmetlenek, amikor kimondatlanul mi is lejutunk ilyen mélységekig (1Kir 19,4). Ez a türelmetlenség, hergelés és ijesztgetés, a közös imádság és bátorítás helyett, kárhozatos. Pedig hányszor műveljük ezt egymással, hányszor engedünk a gonosznak! Jogos az Isten ítélete rajtunk (6). Mózes az Úrhoz fordult, imádkozott népéért, közbenjárt értük, könyörgött megtérésükért. A rézkígyó készítése és az arra feltekintés csak segítette a felfelé tekintést. Az embernek, gyarlósága miatt, gyakran kellenek ilyen mankók az Istenre tekintéshez, de ezek soha nem lehetnek hiedelem tárgyai, bálványok (2Kir 18,4). A rézkígyó az érettünk felemeltetett Jézus Krisztusra mutat (8–9). Maga a mi Urunk magyarázta ezt a történetet így nekünk (Jn 3,14). Nézzünk fel Jézus Krisztusra (Zsid 12,2)! ApCsel 1,15–26  16. zsoltár (10) „Azután elindultak Izráel fiai...” (4Móz 21,10–35) Érdemes térképen nyomon követni azt az útvonalat, amelyet a szentíró elénk tár (10–15): az edómi, hegyvidékes területeket délre és keletre megkerülték, majd a móábiak keleti területein – amelyeket korábban már az emóriak elfoglaltak (26–30) – haladtak keresztül, és ezután legyőzték az emóriak két királyát, Szíhónt (21– 25) és Ógot (31–35). Ezek a területek a mai Egyiptom északkeleti részén, a mai Jordánia délnyugati területein és a mai Izrael déli részein vannak. Tehát Edóm népe nem engedte át Isten népét saját területén, ezért kerülőt kellett tenniük. Isten sokszor kilátástalannak tűnő kerülőket ad. Urunk, adj erőt, világosságot, reménységet, hogy mindenkor láthassuk, javunkra lesz a nyomorúság is (Ézs 38,17)! Az öldökléseket mi Jézus Krisztus felől nézhetjük. A honfoglalás itt azon az áron történhetett meg, hogy mindenkit kiirtottak, aki eléjük került (1–3; 21–35). E világban nincs „foglalás” áldozatok nélkül, ezért gondoljuk meg, mire van szükségünk: valójában csak egyre, amihez nem kell „ölni”, amit ajándékba kaptunk az Úrtól (Lk 10,42). Akinek a mennyben van polgárjoga (Fil 3,20), az itt nem bánt senkit földi javakért. A hit él és élni hagy. Megtérés kellene! ApCsel 2,1–13  374. dicséret (11) „…ellepte a föld színét. Jöjj tehát, és verd meg rontással…” (4Móz 22) Bálám próféta először ellenáll, hiszen nem átkozhatja meg azt, aki áldott (12). Ez részéről fontos döntés volt, amelyet Istentől kért el. Aztán mégis rábeszélik, hogy egy nagyobb összeg fejében menjen el Bálákhoz. A történetből kiderül, hogy Bálám az Istenre hivatkozik, amikor mégis elindul, noha ebben az indulásban már ott van a kísértés: elmegyek, de csak azt mondom, amit az Isten mond. Világos a történet kiszólása, hiszen az Úr megharagudott Bálámra, amikor a kinccsel megkísértve, őrá hivatkozva mégis elindult (22). Ezért állt az Úr angyala kivont karddal a szamara elé, hogy feltartóztassa a veszélyes úton (31–33). Bizony, Isten eseményeken, embereken, állatokon, dolgokon keresztül is megszólít – mint Bálámot a szamara által –, figyelmeztet, hogy vigyázzunk. Amikor olyan keservesen mennek a dolgaink, ne dühöngjünk, miként Bálám jól elverte a szamarát, hanem higgadjunk le, mert nem jó úton vagyunk, „forduljunk meg” (22–35)! Bálám nem átkozza meg azt, aki áldott (12). Viszont aki áldott, annak figyelnie kell arra, hogy tényleg ne ő lepje el a földet, hanem általa az Isten evangéliumi üzenete (11). ApCsel 2,14–28  375. dicséret (20) „Áldásra kaptam parancsot…” (4Móz 23) Bálám első próféciája azt hangsúlyozza, hogy nem lehet megátkozni azt, akit az Isten megáldott, nem lehet kárhoztatni azt, akit az Isten nem kárhoztat. Isten megáldott minket a Jézus Krisztusban, és ezt senki, soha el nem veheti tőlünk (Róm 8,38–39). Senki nem bánthat, senki nem kárhoztathat bennünket (Róm 8,1.38 –39), az üdvösség győzelmét senki el nem veheti tőlünk. Közben bizonyosak vagyunk abban, hogy az Úr gondviselő és megtartó szeretete őriz minket, és nem próbál minket erőnk felett (7–10). A második prófécia azt hirdeti, hogy amit Isten megígért, azt beteljesíti. Megerősíti népét az Úr a baj idején, velük lesz szabadításával, ujjongással és erővel ruházza fel őket. Nagy bizonyosság megtapasztalni, hogy adott helyzetben a legerőtlenebb gyermekét is megerősíti az Úr. Bálám ebben a fejezetben végig vergődik a Bálák-féle pogány kultusz és az élő Isten Igéje között (1–6; 11–16). Nem mondhat mást, mint amit az Úr adott a szájába, de itt részt vesz egy

Reformátusok Lapja 2021. április 4–11.


| AZ IGE MELLETT |

pogány varázslási szertartásban (24,1), amott pedig találkozik az élő Istennel. Nem lehet két Úrnak szolgálni (Mt 6,24)! Akit az Isten megáldott, a Jézus Krisztusban, az áldásra kapott parancsot (20), azaz arra, hogy általa megtapasztalják Isten áldásának gyönyörűségét sokan e világban (1Móz 12,3). ApCsel 2,29 –36  110. zsoltár (2) „…rászállt az Isten Lelke…” (4Móz 24) Bálám a harmadik próféciától kezdve nem vergődött többé Bálák hatása alatt (11–13), nem vett többé részt a „varázslásaiban”, hanem betöltötte őt az Isten Lelke, megnyílt a szeme, és leborulva mondta azt, amit az Úr rábízott (1–4). Ilyen az, amikor az embert megszabadítja az Isten: nem vergődünk többé ide-oda, hanem őelőtte leborulva, nyitott szemmel és szívvel szólunk, élünk, szolgálunk. Bálám próféciájának áldó szavai olyannak látják Isten népét, mint a víz, amely kicsordul a medréből. Isten hatalmas dolgokat tett és tesz népéért, naggyá teszi őket a népek között. Ez a nagyság más népek javára kapja az áldást és a hatalmat, vagyis mindig áldó, mások számára is áldást hozó az Istentől való hatalom. Csak ha éltünk már halálos káoszban, akkor tudjuk meg igazán, hogy e világban nincs nagyobb áldás, mint a rendet tartó, de uralmával nem visszaélő hatalom (6–9). Istennek ez a megváltó, üdvösséges isteni rendre újjászülő szeretethatalma jött el közénk a Jézus Krisztusban. Bálám próféciája szól arról a csillagról, amely felragyog majd Jézus Krisztus születésekor (17). Ez a prófécia hirdeti azt a királyi pálcát, amely támad Izráelből, és ítéletet tart minden nép felett. Isten ítélete áldott védelem, fegyelem, megtisztulás, az istenfélőknek kegyelem és üdvösség. ApCsel 2,37–47  379. dicséret

IV. 15. CSÜTÖRTÖK

(1) „…meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira.” (4Móz 25) A környező idegen népek folyamatosan kísértették Isten népét a maguk szokásaival, látványos és érzéki vallási cselekményeikkel. Most Móáb és Midján népe tette ezt, amikor meghívták Isten népét isteneik áldozatára (2). Ennek következményeként az egyik izráeli férfi midjáni feleséget hozott haza magának (6). Nem szabad keveredni, veszélyes minden nyitottság, mert saját identitásunk feloldódik egy nagy emberi masszában, és aztán az erősebb nép legyőz bennünket, ránk erőltetve a maga vallását, szokásait, mi pedig eltűnünk. Mások pedig, akár a krisztusi szeretetre hivatkozva, a mindenki iránti nyitottságot várják el tőlünk. Isten hűséget követel népétől, és a paráznaság minden fajtáját tiltja, mert meg akarja őrizni őket szabadító szeretetében. Mi az Úr tulajdonai vagyunk. Visszahullunk a halálba, ha őt elhagyjuk. Istenünk féltőn szerető, ezért szigorú (4–5). Ez üdvösségkérdés, nem csak identitáskérdés. Ki kell mondani: nem lehetünk mindenki felé nyitottak, mert az halálos veszélyeket és kísértéseket hordoz. Ugyanakkor Krisztusi szeretettel mindenkin segítünk, akin csak tudunk, amíg erőnk engedi. Ez a szeretet határtalan, de az ember részéről az Úr iránti hűségnek e világban pontosan kijelölt határai vannak, amelyeket Jézus Krisztus is mindig világosan hangsúlyozott. Áldott legyen az Isten, hogy majd odaát ezeket a kérdéseket végérvényesen megoldja az ő örökkévaló szeretete (1Kor 15,28). ApCsel 3,1–10  9. zsoltár

IV. 16. PÉNTEK

(2) „Vegyétek számba…” (4Móz 26) Az Úr színe előtti számadásra hív ez az Ige. Tekints vissza a megtett útra (5Móz 1,31; 5Móz 8,2)! Amikor Isten népe elindult a Sínai-pusztából, népszámlálást kellett tartaniuk. Most, amikor az Ígéret földjének határán állnak, az Úr parancsa szerint ismét így tettek. A létszám alig kevesebb (51), mint az induláskor (1,46). Ez azt mutatja, hogy az Úr megtartó kegyelme hordozta a pusztában vándorló és gyakran engedetlen népét. A szentíró megemlíti azt, amikor Kórah és a vele lévők fellázadtak a nép vezetői ellen, valójában az Úr ellen, és sokan meghaltak a lázadók közül (8–11). Megremeg-e a szívünk, amikor a visszatekintésben szerepelnek olyan események, amelyeket szégyenfoltként emlegethetnek még halálunk után is? Minden lázadásban van valami Istent támadó, még akkor is, ha úgy tűnik, a lázadónak igaza van. Visszatekintve a megtett útra azt látjuk, hogy egy nemzedék kihalt közben (64). Eddig szólt Mózes és nemzedékének küldetése, az Ígéret földjét más veszi birtokba, de aki – minden gyarlósága ellenére is – hitben járt, az Úr pusztában megtartó kegyelmére hagyatkozhatott, annak mennyei öröksége van. ApCsel 3,11–26  353. dicséret

IV. 17. SZOMBAT

2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja

7


| INTERJÚ |

Nem vagyok egészségügyi dolgozó, nem estem át a Covidon, és hála az Úrnak, a szűkebb családi-baráti körben sem történt súlyosabb megbetegedés, sem halál, mégis érzem, hogy Isten – azokon keresztül, akikkel az elmúlt időszakban kapcsolatba kerültem – a szívemre helyezte a csoport indítását. Hogyan kell, hogyan lehet a Facebookon imádkozni? Az tény, hogy furcsa a Facebook nyilvánossága előtt imádkozni. És ez semmiképp sem pótolja a személyes imádságainkat. Viszont kár lenne kihagyni, csak mert mások előtt gátlásaink vannak. Remélem, hogy egymás imáit látva felszabadulunk a teher alól. Nem csak a legügyesebb szavainkkal megírt, vagy a legdiplomatikusabban megfogalmazott ima jó. A Lélek erősít, segít, és könyörög – a mi botladozó szavaink mellett vagy épp ellenére is.

Hitvalló imádság orvosokért, ápolókért Imacsoportot indított a Facebookon Bella Violetta győrszemerei református lelkész, mert látja, hallja, hogy az orvosok, a nővérek a koronavírus-járvány miatt a teljesítőképességük HEGEDŰS MÁRK határán vannak. Tartsuk számon, hordozzuk imádságban az egészségügyben dolgozókat, fáradozásaikat – erre buzdít ez a kezdeményezés.

Kik alkotják a csoportot? Már csaknem hatszázan vagyunk, egyelőre főleg reformátusok, de a csoport ökumenikus nyitottsággal indult. Vannak közöttünk egészségügyi dolgozók is. Kértem azokat az ápolókat, orvosokat, akiket személyesen ismerek, mondják el a kollégáiknak, akik belefáradtak, csüggedtek, hogy imádkozunk értük, és ha nyitottságot tapasztalnak, ajánlják nekik a csoportot. Szeretném, ha látnák, hogy vannak, akik imádságban hordozzák őket.

Miért indította a csoportot? Mert a járvány első hullámában jó volt látni az egészségügyben dolgozókért indult összefogást: az emberek szíveket ragasztottak az ablakokra, pizzát, kávét vittek a kórházakba, megörvendeztették az ott dolgozókat, tartották bennük a lelket. Viszont ebben megfáradtunk. Ma már nem ilyen kézzelfogható a társadalom támogatása, pedig a kórházak terhelése a több mint egy éve tartó járvány alatt most a legnagyobb. A férjem győrújbaráti gyülekezetében látom, hogy a közösséghez tartozó orvosok, egészségügyi dolgozók egyre leterheltebbek, a családjaiknak is egyre több áldozatot kell hozniuk, egyre nagyobb rajtuk a lelki nyomás.

Bárki írhat fohászt? Ennek örülnék a legjobban. Néhány hete indultunk, gyűlnek a spontán imádságok, de felkérésre is készülnek könyörgések. Írt már például Horváth Gergely rádiós és Dejcsics Konrád pannonhalmi szerzetes is. Hiszem, hogy a közösségi médiában megosztani egy saját szavainkkal megírt imádságot nemcsak kiállás a járvány miatt nehéz helyzetben dolgozó orvosok, ápolók, szakdolgozók, kórházlelkészek mellett, hanem egyben hitvallás is.  FOTÓ: SZARVAS LÁSZLÓ

IMARÉSZLET A CSOPORTBÓL „Mennyei Édesatyánk, tavasz van, mégis, akik a városban lakunk, lassan többet halljuk a szirénát, mint a madarak énekét. Minden vijjogó élesen arra figyelmeztet, hogy újabb és újabb emberi életért zajlik a küzdelem. Már nem tudjuk elfordítani fejünket, ezért feléd és hozzád fordulunk: Mennyei Atyánk, minden élet ura te vagy! Könyörgünk mindazok életéért, akik e pillanatban is a kórház felé tartanak, vagy már ott vannak, mindazokért, akik segítségre szorulnak: te mentsd, őrizd és gyógyítsd őket! (…) És egyként könyörgünk itt azokért, akiket segítségül küldesz: a mentősökért, az ápolókért, az orvosokért, azokért, akik életeket mentenek vagy életveszélyt előznek meg, vagy helytállnak a maguk helyén a gyógyításban, mások segítésében. (…) Könyörgünk értük nemcsak mint fontos szakmai feladatot ellátókért, hanem mint magánemberekért, akik családok tagjai, fenn- és összetartói, akik anyák és apák, fiúk és lányok, testvérek és barátok. Mennyei Urunk! Ilyen testi-lelki terheltségben gyorsan fogy az emberi erő. Téged kérünk: a te erőd, vigasztalásod és reményadásod legyen minden egészségügyi dolgozóval is. (…) Ámen.” (Horváth Gergely református rádiós, a Klasszik Rádió műsorvezetőjének imádsága a csoportban)

8

Reformátusok Lapja 2021. április 4–11.


| REFORMÁTUS SZEMMEL |

GÉRESI RÓBERT

Nincs már szívem félelmére A szerző a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke

A Szentírás lapjain sok más üzenet mellett régi történetekkel is találkozunk. A keresztyén ember azonban nem csupán a múltban megtörtént események leírásaként értelmezi ezeket a bibliai részeket, hanem a mai helyzetre és életre vonatkozó üzeneteket is meghall belőlük. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy az Ige megszólít bennünket. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy amikor a Szentlélek vezetése által a Biblia könyvei megíródtak, már akkor is ugyanez volt az alaphelyzet. Az akkor élő embereket Isten szólította meg a bibliai történeteken keresztül.

„Nem a sír mélységébe kell a tekintetünket fordítanunk, hanem fölfelé nézve lássuk meg azt, aki úgy él, hogy legyőzte a halált.” A Megváltó feltámadását leíró Lukács evangélista három olyan emberi alaphelyzetet jelenít meg, amely akkor és most is nagymértékben meghatározza az emberi életet. Az első ilyen élethelyzet a tanácstalanság. A nyitott sírnál az asszonyok húsvét vasárnapjának reggelén tanácstalanul álltak. Volt egy maguk által meghatározott feladatuk, miszerint Jézus temetését be kell fejezniük, és nem találták ott a testet. Nem az emberi elgondolás szerint alakultak az események. Az asszonyokat a tanácstalanság kerítette hatalmába. A másik ilyen fogalom, amellyel a lukácsi igében találkozunk, az az értetlenség. Az emmausi tanítványok történetében azt olvashatjuk, hogy a korábban Jézust követő emberek csalódottan és szomorúan igyekeztek haza Jeruzsálemből, és értetlenül álltak a váratlan fejlemények előtt. Nem értették, hogy miért történtek úgy az események, ahogy az a Mesterrel megesett. Önmagukban már lezárva a történteket, mégis értetlenséggel a szívükben haladtak hazafelé. A harmadik ilyen alaphelyzet a félelem. A tanítványok egy jeruzsálemi házban, félelemmel a szívükben tekintettek a jövőbe, és ez az érzés bénítóan hatott rájuk. Nem tudták, mit tegyenek. Volt mitől félniük. Sok korábbi példa azt mutatta, hogy a hatalom ilyen esetekben a mozgalom vezetőjének

eltávolítása után a meghatározó személyeket is megbüntette. Jézus elfogása után Pétert már fel is ismerték, hiába menekült a tagadásba. A hatalom bármikor elővehette őket. A tanítványok féltek. Az evangélium lejegyzésének idején az akkori keresztyén gyülekezetek életében sok esetben a tanácstalanság, az értetlenkedés és a félelem érzése is felütötte a fejét. A korabeli egyház sokszor tanácstalanul állt egy-egy meg nem valósult elképzelés után, nem tudva, mitévő legyen. Abban az időben is sokakat az értetlenség határozott meg. A félelem pedig a keresztyének üldözése során bizonyosan a mindennapjaik részévé vált. Ha önmagunkat szemléljük, a mi életünkben is ugyanezeket az emberi alaphelyzeteket látjuk. Már egy éve a világjárvány hatásaival kell szembenéznünk. A Kárpát-medence református gyülekezeteiben az állami rendelkezésekhez igazítottan folyhat az élet. A Felvidéken a templomok újévtől folyamatosan zárva vannak, és jelen sorok írása idején nem úgy tűnik, hogy a feltámadás ünnepén az istentiszteleteket közösségben tudnánk megtartani. Imádkozunk azért, hogy ha nálunk nem lesz is lehetséges, a magyar református egyház más kerületeiben megnyílhassanak a templomok. Hiányoznak a személyes találkozások. Mindeközben a járvány elérte közösségeinket. Egyre többen betegednek meg, és sajnos megnövekedett a temetések száma is. Mondjuk ki őszintén: sokszor tanácstalanok vagyunk. És értetlenek is. A félelem pedig beköltözött a szívekbe, a családokba, az egész emberi jelenvalóságba. Az ige üzenete a ma élő embert is megszólítja. „Miért keresitek a holtak között az élőt?” – hallották a sírhoz igyekvő asszonyok. Nem a sír mélységébe kell a tekintetünket fordítanunk, hanem fölfelé nézve lássuk meg azt, aki úgy él, hogy legyőzte a halált. Szívünk balgaságát szüntesse meg az a Megváltó, aki mellénk szegődik a mi földi élet­ utunkon. És ezen a húsvéton szólítson meg bennünket a feltámadott Úr Jézus Krisztus: „Békesség néktek!” A feltámadás ünnepe azt hirdeti nekünk, hogy minden ellenség legyőzetett. Látjuk Jézus példájából, mi lehet a holtak porából. Legyen áldott ünnepünk az élet és az örök élet reménységében!  2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja

9


| AKTUÁLIS |

Isten kezében van a FARKAS T. NÉMETH ZSUZSANNA LÁSZLÓ

A közösen meghozott döntéseket és a keresztyén hitből fakadó értékek melletti kiállást tartja a legfontosabbnak Balog Zoltán dunamelléki püspök és Molnár János tiszántúli főgondnok. A XV. zsinati ciklus elején és húsvét ünnepére készülve a Zsinat elnökeit a református közösségről, a járványról és ökumenikus kapcsolatainkról is kérdeztük.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján milyen irányokat tartanak a legfontosabbaknak az egyházvezetésben, készül-e majd ciklusterv, és melyek lesznek az előttünk álló időszak kiemelt feladatai? Balog Zoltán: Ciklusterv készítése előtt és helyett azt kell együtt megkérdeznünk, hogy mire kaptuk mi együtt onnan felülről a ránk váró hat évet. Az elmúlt hetek intenzív munkával teltek az Elnökségi Tanácsban. A négy főgondnokból és négy püspökből álló testület tagjai egyetértettek abban, hogy a legfontosabb döntéseket mindig nyolcan, közösen hozzuk meg. Az elmúlt időszakban sikerült kizárólag konszenzusos döntéseket hozni. Nemcsak nekünk – akiket elnöknek választottak – kell feltennünk a „mire kaptuk” kérdést, hanem az egyházkerületekben, egyházmegyékben, gyülekezetekben is át kell ezt gondolni. Püspöktársaimmal nyolc, kiemelten fontos feladatot határoztunk meg. Az első helyen a lelkipásztori egzisztencia megerősítése áll. A második a gyülekezetek helyzetének átgondolása a népmozgalmi változások figyelembevételével és a világ átalakulásából következő szükséges módosításokkal. Fontos feladataink lesznek az intézmények, a misszió és a gyülekezetek 10 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

összekapcsolásában. A lelkészképzés megújítása is sürgető feladat. Az énekeskönyvet, amely már majdnem végleges formájában elkészült, közkinccsé kell tenni. Molnár János: Ami eddig jó volt, azt meg kell tartani, amin pedig szükséges változtatni, azt módosítani fogjuk. A koronavírus-járvány már több mint egy éve jelentősen meghatározza az életünket. A nehézségek mellett azonban új lehetőségeket, megoldásokat is hozott az életünkbe, munkavégzésünkbe, amelyeket a későbbiekben tovább vihetünk. Itt az internetes kapcsolattartás formáira is gondolok – és nem csak a gyülekezetek szintjén. A személyes találkozások fontosak, de van, amikor nem feltétlenül szükségesek. A járványhelyzet azt is megmutatta nekünk, hogy bármikor jöhet az életünkbe olyan rendkívüli helyzet, amelyre nem számítottunk. Tehát nem érdemes hat évben gondolkozni? Molnár János: De igen, mert mindig kellenek rövidebb és hos�szabb távú tervek. Balog Zoltán: Fontos, hogy a célkitűzéseink lelki dimenzióját tartsuk szem előtt. Elnöktársammal abban is egyetértünk,


| AKTUÁLIS |

biztonságunk hogy azokat a kifejezéseinket, amelyeket a Biblia és az egyházi hagyományunk ad, ne felejtsük el, hanem használjuk. Mert ha szervezetfejlesztési, szervezetszociológiai szavakkal érvelünk, akkor kimarad belőle az a lelki tartalom, amely minket egyházzá tesz. Óvatosabban, kritikusabban kell használni a teológia melletti különféle segédtudományok, például a pszichológia szakkifejezéseit. A Biblia és a reformátori teológia fogalmain kell megmérnünk őket. Molnár János: A lényeget már kétezer évvel ezelőtt megkaptuk, az összes többit pedig nap mint nap hozza az élet. Nekem az egyházi választással kapcsolatban is voltak gondjaim. A választásnak nem arról kell szólnia, hogy a kampányidőszakban ki és mit mond. A lényeg az, hogy a jelölt mit tett, amíg odáig eljutott, hogyan ismerték meg őt, mit várnak és várhatnak el tőle. Nagyon fontos, hogy tisztázzuk, mit várhatunk magunktól, és mire tehetünk ígéretet. Püspök úr egykori miniszterként, főgondnok úr pedig aktív polgármesterként lett egyházi vezető. Hogyan reagálnak az ezzel kapcsolatos kritikákra, és jelent-e ez valamit az egyház közéleti szerepvállalására nézve? Molnár János: Ez a megbízatás és lehetőség minőségi ugrás: a polgármesteri feladataimnak köszönhetően komoly tapasztalatokat szereztem, amelyek sokat segítenek egyházi vezetői szolgálatomban is a következő időszakban. Emellett gyülekezeti tagként és presbiterként ismerem a gyülekezeteket, a berekfürdői Megbékélés Háza konferencia-központ vezetőjeként töltött harminc év alatt pedig sok hazai és külhoni gyülekezeti taggal, lelkésszel, egyházi vezetővel találkozhattam, a különböző látás- és gondolkodásmódok megismerése sokat tett a munkámhoz. Balog Zoltán: A politika világában is lehet jót tanulni. Mindazt, ami abban segít, hogy egyházunk jobban tudja teljesíteni küldetését, használni fogom. Azt a rosszat pedig, amit láttam, megpróbálom nem beengedni az egyházba. A kritikus hangok inkább kívülről jöttek, olyanoktól, akik megpróbálnak éket verni az egyházon belül. Elszántak vagyunk abban, hogy ne engedjük be az egyházba a politikának, bizonyos médiumoknak a szétszakító, egymással szembefordító, démonikus erejét. Akinek okkal vagy akár ok nélkül fenntartásai vannak a közélettel szemben, annak megpróbáljuk tetteinkkel megnyerni a bizalmát. Döntéseinkkel kizárólag egyházunk ügyét fogjuk szolgálni. A döntésekkel kapcsolatban az utóbbi hetekben már mindketten jelezték, hogy szeretnék, ha „világi elnök” helyett a „presbiteri elnök” megnevezést használnánk egyházunkban.

Balog Zoltán: Ezt együtt fogalmaztuk meg, nem is tudjuk már eldönteni, melyikünk mondta ki először. Ha valakit világinak nevezünk, a végén még azzá is válik, mi azonban azt szeretnénk, hogy az egyházi vezetők egyháziak maradjanak. A presbiteri elnök megszólítás sokkal helyénvalóbb. Szeretnénk, ha törvényeinkben is megjelenne ez. Éppen ezért ez lesz az első közös javaslatunk a Zsinatban. A zsinat-presbiteri elvben nem történik változás, csupán nyelvileg is megfelelünk majd a tisztség értelmezésének, hiszen a presbiterek a szó eredeti jelentése szerint a gyülekezet legtekintélyesebb tagjai, akiket vezetői feladatra választunk. Főgondnok úr az egyházkerületi székfoglaló beszédében úgy fogalmazott, hogy a református lelkiség erősítése az egyik legfontosabb célja. Mit tehetnek ezért a presbiterek, gondnokok, főgondnokok? Molnár János: Fontos, hogy gyülekezeti tagokként is feltegyük magunknak a kérdést, mitől vagyunk reformátusok, és hogyan tudjuk ezt továbbadni. Úgy kell élnünk, hogy mások is lássák rajtunk keresztyénségünket – de nem hivalkodva. Többféle feladata is lehet egy református gyülekezeti tagnak, presbiternek és főgondnoknak a gyülekezetben, azonban mindent meg kell előznie a református lelkiség erősítésének. Ezt a bibliaolvasás, az imádság, az Igével élés, de mindenekelőtt a gyülekezeti közösségben való élés segíti a legjobban. Püspök úr a székfoglaló beszédében hangsúlyozta, hogy a hit védelmével kapcsolatban ne csak reagáljunk, hanem kezdeményezzünk is. Ez mit jelent a mindennapokban? Balog Zoltán: Világméretű ideológiai küzdelem zajlik, nem szabad elveszíteni a bátorságunkat. A hit megvallása sohasem csak védekezésből születik, hanem azt a fajta aktivitást, kezdeményezést jelenti, hogy vállaljuk a hitünket – nemcsak szavakkal, hanem életvitelünkkel is. Amikor mások úgy gondolják, hogy az a korszak már lejárt, ahol egy édesanya és egy édesapa, valamint az általuk nevelt gyermekek jelentik azt a fajta boldogságot, amely a teremtési rendben gyökerezik, akkor a tiszta, felszabadult, örömben megélt család és párkapcsolatok önmagukban is hitvallást jelentenek. Ugyancsak a teremtési rendben gyökerezik az emberi méltóság, amely szerint minden ember Isten képére és hasonlatosságára van teremtve. Az is hitvallás Isten szeretett teremtménye, az ember mellett, hogy a saját világunkban más hangon beszélünk egymással és egymásról. Fontos, hogy amikor valakire nézve elmarasztaló döntést hozunk, a kritika forrása és alapja nem lehet más, mint az összetartozás Jézus Krisztus egyházában. 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 11


| AKTUÁLIS |

Várható, hogy a következő években a Zsinat tanítói szerepe is hangsúlyos lesz a törvényhozói feladatok mellett? Állásfoglalásokat is közzétesznek majd aktuális kérdésekben? Balog Zoltán: Ezt a társadalmi környezet és a zsinati tagok döntése határozza majd meg. A magyar reformátusság egyik sajátossága a testületi vezetés. Elnöktársammal az Úristen után a Zsinatnak tartozunk számadással, főgondnokként és püspökként pedig az egyházkerületi közgyűlésnek. Ha születik olyan közös szándék a százfős zsinatban, hogy egy adott ügyben megnyilvánuljunk, mert szükség van a magyar református keresztyén hangra, akkor ezt meg fogjuk tenni. Azonban ne külső elvárásoktól tegyük függővé a megszólalásunkat, hanem attól a belső meggyőződéstől, amely figyel a világ történéseire is. Említette a magyar reformátusság sajátosságát. A legutóbbi zsinaton úgy fogalmazott, hogy „mutassuk meg a keresztyén hit református, magyar arcát”. Milyennek látják ezt az arcot? Balog Zoltán: Öntudatos, bátor és mégis alázattal él. Azt kimondani, hogy egyedül Istené a dicsőség, rendkívüli alázatot és vis�szafogottságot jelent. Bár a mai világban úton-útfélen neveznek mindent „isteninek” és „imádnak” mindent, a keresztyén ember tisztában van azzal, hogy egy Istenünk van, és az igazán „emberi” éppen elég megbecsülés. Mi egyedül az élő Istent imádjuk. Nem imádjuk magunkat, a kisgyermekünket, a fagyit és a tévéműsort sem. Ha ebben a viszonyrendszerben élek, akkor tudom, hol van a helyem. Minél inkább a Mindenható Istentől függök egyedül, annál szabadabb vagyok a világban. Ebből származik az öntudatom, a biztonságérzetem, a bátorságom. Ezt üzeni nekünk az ősi református bibliai mondat: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31) Ebből nem gőg, nem arrogancia, nem a másik letiprása következik, hanem az a fajta bátor magabiztosság, hogy mi végső soron Isten kezében vagyunk. Ezzel a bátorsággal lehetünk ott az élet legkülönbözőbb területein. Ezt Bethlen Gábortól kezdve egészen a huszadik századi protestáns hitvallókig sokan megvallották és megvalósították az életükben. Molnár János: A keresztyénségem óriási szabadságot ad. Látszólag egyre jobban megkötöm magam, valójában mégis egyre inkább felszabadulok. Erre példaként édesapám egyik régi prédikációjának példázatát idézném fel: a fa villanyoszlopokon úgy dolgozik a villanyszerelő, hogy a lábán mászóvas van, a derekát pedig odakötözi az oszlophoz. Ha nem köti oda magát, akkor a kezével kapaszkodnia kell, és nem tud dolgozni. Ha azonban biztonsággal odaköti magát, akkor szabad a keze. Az Istennel való kapcsolat is ilyen, amely felszabadít minden alól. De ha a kapcsolatom megszakad vele, akkor lezuhanok. Az „odakötözöttség” az alapja a keresztyénségemnek. A reformátusságomnak pedig fontos része az örökös visszatérés. A reformáció nem azt jelenti, hogy mindig valami újat akarunk, hanem azt, hogy ha a krisztusi alapoktól eltértünk, akkor oda kell visszatérnünk. Mindennap eltávolodunk tőle, de újra és újra vissza is kell térnünk ahhoz, hogy adott élethelyzetben mire tanít a Biblia, mit mond Jézus. 12 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Jelenleg istentiszteleti alkalmaink online térben zajlanak, idén húsvétkor sem találkozhatunk gyülekezeti közösségben. Mi az egyház feladata, felelőssége a mostani járványhelyzetben? Molnár János: Fontosnak tartom, hogy a jelenlegi súlyos járványhelyzetben példát mutassunk. Óvatosnak kell lennünk abban, nehogy tévesen hivatkozzunk hitünkre. Kevés annyit mondani, hogy „imádkozzunk, és majd megsegít az Isten”. Nagy szükség van az imádságunkra, azonban amit a szakértők javasolnak és jónak tartanak, nemcsak elfogadnunk, hanem támogatnunk is kell. Úgy lesz majd, ahogy Urunk akarja, de nekünk is van feladatunk. Balog Zoltán: Meg kell értenünk, mit jelent ebben a helyzetben az isteni figyelmeztetés mindnyájunknak személyesen, egyházunk, Magyarország és az egész világ számára. Meg kell újulni istentiszteleti alkalmainknak is. Amikor az elmúlt évben az online térbe kényszerültünk, sokan megkérdezték önmaguktól: Érthető, követhető a mondandóm az emberek számára? Szívesen hallgatnak? Megszólít ez bárkit? Nincs benne valamiféle mesterkéltség, amely elidegenítő? Ezek látszólag formai kérdések, de belülről jönnek, és arra irányulnak, mennyire fontos számomra az, aki a képernyő előtt vagy a templomi padban ül. Az eddigi életmódunk kérdésessé vált: valóban azt kell várnunk, hogy korábbi életünk visszatérjen, vagy érdemes lenne elgondolkoznunk azon, miben kellene máshogy élnünk, mint azelőtt? Válaszaink csak akkor lesznek hitelesek, ha magunk is megértjük Isten Igéjének üzenetét. Mert mi nem a világhelyzet önkényes elemzéséből tájékozódunk, hanem látva a minket körülvevő eseményeket, azt próbáljuk megérteni, mit üzen ezen keresztül Isten. Ehhez együtt és külön-külön is szükségünk van a Szentírásra. Biztonságot ad, hogy tudjuk: Isten kezében vagyunk. Ez olyan tanítása ennek a különleges helyzetnek, amely mindig érvényes, azonban most különösen fontos, hogy továbbítsuk a reményt, a bizonyosságot, valamint az isteni gondviselésbe vetett bizalmat. A Károli Gáspár Református Egyetem az egyik olyan intézménye egyházunknak, ahol a még nem keresztyén fiatalok is könnyen kapcsolatba kerülhetnek egyházunkkal. Mi az oka, hogy márciustól bevezették a kancellári rendszert az intézményben? Balog Zoltán: A kancellári rendszer jobb. Világosan megkülönbözteti egymástól az oktatási és tudományos, valamint az üzemeltetési és gazdasági feladatokat. Ez bevált más felsőoktatási intézményekben, ezért úgy gondoljuk, hogy itt is jobb és hatékonyabb működési rendszert biztosít majd. Miben látják a Károli-egyetem szerepét? Balog Zoltán: Az egyetem egyházunk szellemi és kulturális zászlóshajója lehet. A református keresztyén hitünknek intellektuális összerendezettsége van, és ezért kulturális, szellemi kisugárzása lehet. Ha van olyan egyetemünk, amely nemcsak


| AKTUÁLIS |

„Úgy vagyunk benne a nagypénteki életben, hogy közben azt a reménységet hordozzuk, amelyet a feltámadás erői adnak nekünk.” (Balog Zoltán) képzési hely, hanem szellemi műhely is, akkor az is a feladata, hogy az egyházunkra bízott hitkincseket és az ezekből fakadó magatartásformákat a tudomány különböző területein képviselje. Ez nemcsak a teológiára vonatkozik, hanem az összes ott tanított tudományra – az a cél, hogy ilyen módon teremtse újra és erősítse a református értelmiséget. Minden tudománynak van „keresztyén olvasata”. Ezt kifejteni fontos szolgálat a tudományok világában. Ide tartozik az is, hogy az egyetemen minden hallgatónak legyen lehetősége találkozni a bibliai református hit vonzerejével. Hogyan látják ökumenikus kapcsolatainkat és a keresztyénség helyzetét a világban? Balog Zoltán: Még nem próbáltuk ki elég elszántan, hogy a történelmileg, kulturálisan, politikailag, földrajzilag különböző helyzetben élő keresztyén közösségek valóban tudják-e úgy igénybe venni a krisztusi alapot, hogy az több megértést hozzon létre közöttünk, mint amit az élet más területein a keresztyénség nélkül meg lehet teremteni. Én bízom benne, hogy ez lehetséges. A kereszténység állapotával kapcsolatban három dolgot

látok: üldözöttség, elgyengülés és gyarapodás. Mindhárom tanít minket valamire, és ezt a tanítást kell megértenünk. A keresztyénség a hagyományos nyugat-európai formájában gyengül, de nem felejthetjük el, hogy erősödik olyan helyeken, ahol korábban nem voltak gyökerei. Nagy büszkeséggel, örömmel és kíváncsisággal tekintünk mindig Dél-Koreára, ahol ma a világon a legtöbb református él. Érdekes látni, hogyan tudott egy 16–17. századi megújulás a 20. században hitet ébreszteni és embereket Krisztushoz vonzani – olyan embereket, akik teljesen más kultúrában élnek, mint a 16–17. századi reformátorok, és másban, mint a 20. századi európai vagy amerikai emberek. Emellett az elmúlt években sok pozitív lépés történt az üldözött keresztyének melletti kiállásban, amely fontos ügy számunkra. Ha nem lesznek olyan keresztyének, akik még mindig Jézus anyanyelvén imádkozzák a Miatyánkot, akkor olyasmi fog elveszni a világkeresztyénségből, amiben a mi felelősségünk is tagadhatatlan. Én magam is jártam ezekben a közösségekben, és nagyon sok többletet kaptam az üldöztetést átélők hitéből. Molnár János: Nem szabad elmosni a hitbeli különbségeket a különböző felekezetek között, azonban olyan ügyekben, 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 13


| AKTUÁLIS |

„A reformáció nem azt jelenti, hogy mindig valami újat akarunk, hanem azt, hogy ha a krisztusi alapoktól eltértünk, akkor oda kell visszatérnünk.” (Molnár János)

nunk, mindig azt kell megnéznünk, mit mond Jézus Krisztus és a Biblia – nekünk ez az alap, függetlenül attól, mit állít a média, a politika vagy a nyugati világ. Balog Zoltán: Főgondnok úrral egymástól húsz kilométerre töltöttük a gyermekkorunkat, mindketten lelkészcsaládban nőttünk fel. Nem felejtjük el, hogy a kommunizmus alatt azért tanulhattunk a körülményekhez képest gond nélkül középiskolában, mert holland keresztyének segítették az itt élő református közösségeket – ráadásul családjainkat ugyanaz a holland család támogatta. Ma hiányzik a nyugatiakkal az a testvéri közösség, amely ebből a segítségből származott. Szomorúan látom, hogy ezekkel az emberekkel, az ő gyermekeikkel, unokáikkal mára eltűnőben van az a közös nyelv, a hit nyelve, amelyet akkor beszéltünk. Újra meg kell találnunk a testvéri kapcsolatokat, de közben nem engedhetünk annak, amit a nyugati kereszténység egyes körei a társadalmi kérdésekben tőlünk mint modernt és korszellemnek megfelelőt elvárnak.

amelyekben együtt fel tudunk lépni, fontos, hogy összefogjunk. Mostanra Európában elsősorban nem az életünk van veszélyben, hanem erkölcsi értelemben érezzük az üldözöttséget. Láthatjuk, hogyan szorítanák ki a keresztyénség erkölcsi tanítását, és próbálják megszégyeníteni azokat, akik megvallják hitüket. E mögött a nyugati világ pénzközpontúságát látom: ha a pénz, a hatalom vezérel bennünket, akkor elveszünk. Öngyilkosságba rohan az az irány, amely erre épít. Ennek ellen kell állnunk. Ilyen esetekben állást kell foglalnunk, de nem aszerint, mit vár el a világ, hanem a krisztusi alapokon. Az ember szereti azt megfogalmazni, amit elvárnak tőle, amiért dicséretet kap, de nekünk nem szabad másokhoz igazod14 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

2021 húsvétján mit hangsúlyoznának különösen? Balog Zoltán: A jelenlegi embert próbáló helyzetben talán jobban át tudjuk élni nagypéntek mélységét, azt, hogy mit jelent az emberi és az értünk vállalt krisztusi szenvedés. Ne felejtsük el, hogy nagypéntek nem egyszer történt meg: nagypéntek valósága velünk van – ott van velünk azoknak az embereknek a halálában, akiket elveszítettünk a járványban, azoknak az embereknek az életében, akik a legkülönbözőbb okokból ma is szenvednek, valamint a saját egyéni emberi tragédiáinkban is. De a feltámadás valósága is itt van velünk. Úgy vagyunk benne a nagypénteki életben, hogy közben azt a reménységet hordozzuk, amelyet a feltámadás erői adnak nekünk. S ebből teljes élet lehet a beszorítottságban is. Molnár János: Vigasztalást és reménységet kívánunk mindenkinek.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ


| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Világhírűvé vált egy ikerpárról készült fénykép 1995-ben. Csoda történt, racionálisan megmagyarázhatatlan jelenség. Az egy kilogrammos testsúllyal, a worcesteri Umass Memorial Kórházban született testvérpár a vártnál tizenkét héttel hamarabb jött a világra. Az újszülötteket a helyi protokoll szerint külön inkubátorba tették, nehogy megfertőzzék egymást. Óráról órára küzdöttek életükért. Egyikük szépen gyarapodásnak indult, a másik azonban súlyos légzési és szívproblémákkal egyre rosszabb állapotba került, hamarosan kétségessé vált életben maradása. Amikor állapota válságosra fordult, alig kapott levegőt, már kékülni kezdett, a nővér, akire rá volt bízva, utolsó kísérletet tett. Más megközelítésű terápiát javasolt a kétségbeesett szülőknek, akik természetesen beleegyeztek ebbe, hiszen mindent meg akartak próbálni, hogy megfordítsák a végzetes folyamatot, és megmentsék gyermekük életét. Ezt a terápiát Európában már alkalmazták ebben az időben, de az Egyesült Államokban még nem volt ismeretes. Az ápolónő a jól fejlődő babát odatette haldokló ikertestvére mellé az inkubátorba. Ekkor történt a csoda: az egészséges baba közelségében a beteg légzése megnyugodott, véroxigénszintje emelkedni kezdett, újra kapott levegőt. Kyrie, a jobb állapotú csecsemő ezután hihetetlen dolgot tett: kinyújtotta pici karját és átkarolta beteg testvérét. Brielle szívverése ettől hamarosan stabilizálódott, testhőmérséklete normális szintre tért. Szűk volt a hely kettőjüknek, de a haldoklóba visszatért az élet, és szervezete gyors fejlődésnek indult. Az ikrekről készült fotó bejárta a világot. A szenzációs, megható képet ezzel a címmel közölték az újságok: megmentő ölelés. Orvosilag nincs magyarázat. A lélektan viszont ismeri a jelenséget: a testi közelség, az érintés, simogatás gyógyítóan hat az emberi szervezetre. Az ikerpárok szülei szerte a világban tapasztalják gyermekeik szoros összetartozását, érzelmi, lelki kapcsolatát, a tudomány azonban teljességében nem tudta még feltérképezni, milyen mélységeket és lehetőségeket rejt ez a kapcsolat. Ma is folyik ennek megfigyelése, kutatása. A rendkívüli történetnek teológiai üzenete is van: ha egy újszülött baba ilyen gyógyító erőket tud beindítani, mozgósítani ikertestvérében, mekkora hatalom lehet a mindeneket teremtő és mozgató Isten szeretete?! A testnek és a léleknek szüksége van érintésre, gyógyító közelségre, ölelésre. Ha emberek között történnek csodák, akkor Istennél még inkább! Aki Jézust föltámasztotta a halálból, minket is megment és föltámaszt szerető ölelésével, „mert Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). 

IMÁDKOZZUNK!

Lehajtott fejjel, összetört szívvel térdelünk a sír mellett, és lassan könnyeink is elfogynak. Úr Jézus Krisztus, te látod, milyen veszteségek felett gyászolunk, mi miatt kiált, háborog a lelkünk. Gyászoljuk azokat az emberek, akiket elvesztettünk. Fáj naponta átélni a hiányukat és a tehetetlenséget, dühöt, kiszolgáltatottságot a halállal szemben. Siratjuk az idejében ki nem mondott „szeretlek”, „bocsáss meg”, „büszke vagyok rád” szavainkat. Siratjuk az elmaradt találkozásokat, hiányzó öleléseket, családi születésnapokat, boldog babaringatásokat. Várjuk a hajnalt, amikor a te halált legyőző feltámadásod utat tör a mi szívünkbe is. Segíts nekünk, hogy tekintetünket felemeljük a lepecsételt sírról, és meglássunk téged, aki ott állsz, és a kezedet nyújtod felénk! Ámen.  HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Százötvenhárom hal János evangéliuma csodálatos, éltető és vigasztaló találkozásokat ír le a feltámadott Úrral. Az asszonyok, majd Péter és a „másik tanítvány” nem csupán az üres sírt, a szépen összehajtogatott kendőt látta, és hitt (Jn 20,1–10), hanem az Úr megjelent a magdalai Máriának, és a hét első napjának, a feltámadás napjának estéjén elment a bezárkózott tanítványokhoz. Egy hét múlva pedig külön Tamás miatt is megjelent nekik a zárt ajtók mögött (Jn 20,11–29). Később hét tanítvány egy sötét éjszakán a Tibériás-tengernél, a Jézussal való korábbi találkozás élményéből táplálkozva hiába fáradozik a halászattal – a reggel szomorkás ködfelhője lelkük belső rezdülésének lehangoltságát is jelenthetné, ha nem az élő Úr állna a parton. Szeretettel beszél hozzájuk, de nem tudnak neki ételt adni. Szavára újból kivetették a hálót, „de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt” (Jn 21,6). Péter a vízbe vetve magát úszott, sietett a partra Urához, akit azelőtt háromszor elárult. A parázson együtt halat sütöttek, miután Péter „kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló” (Jn 21,11). Ez a húsvéti reggel más és csodálatosabb, mint az az egykori napfelkelte, az első találkozás Jézussal, amikor az éjszakai hiábavaló fáradozás után szintén sok halat fogtak, de szakadoztak a hálók (Lk 5,1–11). A mindenkori egyház örök húsvéti reménységének és látásának története ez az elbeszélés. A százötvenhárom halat sokan és sokféleképpen magyarázták, némelyek szerint a világ népeinek korabeli számát jelképezi. A Feltámadottal vagyunk közösségben, apostoli szolgálatunkat nem miattunk és magunkért végezzük. Ebben az immár második rendhagyó húsvéti ünnepünkben hozzon megújítást, megerősítést az élő Úrral való találkozás.  PAP FERENC 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 15


| INTERJÚ |

A keresztyén élet középpontja FARKAS ZSUZSANNA

– Az úrvacsora kifejezi, hogy Jézus Krisztus összeköt és testvérekké formál bennünket: nemcsak azokkal, akikkel együtt vesszük magunkhoz a szent jegyeket, hanem azokkal is, akik ezen a földön bárhol Krisztust vallják életük megváltójának – a járványhelyzetben töltött második húsvétra készülve, nagycsütörtök alkalmából Gonda László egyházkerületi főtanácsossal, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) oktatójával az úrvacsoráról és ökumenikus kapcsolatainkról is beszélgettünk.

„Amilyen valóságosan a testünk részévé lesz a kenyér és a bor, olyan valóságosan vagyunk közösségben a feltámadt Krisztussal a Szentlélek által – ő velünk van, ahogy ígérte.”

16 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.


| INTERJÚ |

Habár nagycsütörtök nem munkaszüneti nap, egyházunkban ünnep. Mire emlékeznek a keresztyének ezen a napon? Valóban fontos ünnepnap, amelyen az utolsó vacsora emlékét idézzük fel, mi magunk is tanítványokként emlékezünk Jézus Krisztus akkor elmondott szavaira. Jézus és a tanítványok nagycsütörtökön a páska ünnepére gyűltek össze, hogy az Egyiptomból való szabadulásra emlékezzenek – ahogy ezt a mai napig megteszik a zsidó közösségek. Jézus azonban azon az estén magára vonatkoztatta az étkezésben megjelenő kenyér és bor jelét, amikor azt mondta: „ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik” (1Kor 11,24) és „e pohár amaz új szövetség az én vérem által” (11,25) – ugyanakkor azt is hozzátette: „ezt cselekedjétek”. (11,25) Ezért nagyon fontos ünnep nagycsütörtök: emlékeztet bennünket közösségünk megélésére. Az elmúlt egy év virtuális tapasztalatai arra késztetnek, hogy mélyebben foglalkozzunk hitünk alapjaival. Mit jelent nekünk, reformátusoknak az úrvacsora? Sajátos helyzetben vagyunk jelenleg, sokan azt mondják, úrvacsorai böjtben élünk. Fájdalmas, hogy ezen a húsvéton sem találkozhatunk egymással személyesen az istentiszteleti közösségben, de az emberi életek védelme ezt most szükségessé teszi. Habár most nem élhetjük meg személyes jelenléttel az ünnepet, református egyházunk tanításával összhangban magam is azt vallom, hogy az úrvacsora kiemelt jelentőségű hitéletünkben. Olykor kevéssé figyelünk erre, de ebből indul ki és ebben koncentrálódik a hitünk: ekkor éljük meg közösségünket Krisztussal és az ő egyházával. Amilyen valóságosan a testünk részévé lesz a kenyér és a bor, olyan valóságosan vagyunk közösségben a feltámadt Krisztussal a Szentlélek által – ő velünk van, ahogy ígérte. Emellett az úrvacsora kifejezi, hogy Jézus Krisztus összeköt és testvérekké formál bennünket: nemcsak azokkal, akikkel együtt vesszük magunkhoz a szent jegyeket, hanem azokkal is, akik ezen a földön bárhol Krisztust vallják életük megváltójának – és hitünk szerint azokkal is, akik az üdvözültek seregében már Krisztussal vannak, így ilyenkor a mindenkori egyházzal is közösségbe kerülünk. Ebből a közösségből indulhatunk hétköznapjainkba, innen indul az a szeretet, amelyet képviselünk. A járványhelyzetben felértékelődtek a testvéri kapcsolataink, ugyanakkor keresztyén közösségünkben sem tud minden felekezet együtt úrvacsorázni. Aki megérti, átérzi jelentőségét és erejét, annak fájdalmas dolog, hogy a Krisztust uruknak valló, de más felekezetekhez tartozókkal nem tudjuk együtt ünnepelni az úrvacsora közösségét. Vannak szép és fontos előrelépések ezen a területen, a református és evangélikus közösségek Európában például korlátok nélkül lehetnek együtt úrasztali közösségben – még akkor is, ha vannak felfogásbeli különbségek közöttünk. Azonban ebben a pillanatban római katolikus, görögkatolikus és or-

todox testvéreinkkel ezt nem élhetjük meg. Ez a szakadás az egyházban komoly seb. A tervek szerint idén Budapest ad otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház az úrvacsora évének nyilvánította a 2020–2021es esztendőt, emellett az elmúlt években a DRHE és a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány is szervezett ökumenikus konferenciát az úrvacsora témakörében. Mik a párbeszéd eddigi tapasztalatai? Már maga a párbeszéd is nagyon fontos, hiszen messziről indultunk, traumatikus a múltunk. Az ökumenikus eszmecsere feladata, hogy gyógyítsa a múltban egymásnak okozott sérüléseket. Ezen az úton muszáj beszélnünk az eucharisztia kérdéséről, mert nem vitatható, hogy vannak különbségek. De sok ponton közelebb állnak egymáshoz a nézeteink, mint gondolnánk. Nem mondhatjuk, hogy a párbeszéd azonnal elvezet a határok átlépéséhez, de közelebb visz, és emlékeztet: az úrvacsora minden keresztyén életének középpontjában áll és ott is kell maradnia. Milyen úton érdemes közelednie ebben a kérdésben a református és a római katolikus egyháznak? Komoly nézet- és felfogásbeli, illetve dogmatikai különbség van közöttünk, de azt mondhatjuk, van miről beszélgetnünk. Jó, ha katolikus testvéreink látják, hogy mi sem emlékvacsoraként gondolunk az úrvacsorára, hanem valljuk Krisztus jelenlétét és a vele való találkozást a Szentlélek által. Nem alkotunk elméleteket arról, hogy miként kapcsolódik a szent jegyekhez Krisztus, de hisszük, hogy a Szentlélek által valóságosan jelen van közöttünk az úrvacsora alkalmával. Emellett katolikus testvéreinkkel való kapcsolatunkban van egy érzékeny pont, mégpedig egyházunk egyik hitvallási irata, a Heidelbergi Káté 80. kérdés-felelete, amelyben súlyos megfogalmazás vonatkozik a misére: kárhozatos bálványimádásnak nevezi a római katolikus úrvacsora gyakorlatát. Többször szó esett már arról, hogy ez fájdalmas mondat katolikus testvéreink számára. Ezért európai testvér­ egyházaink közül többen úgy döntöttek, az 1563-as történelmi szöveget megőrizve, valamilyen formában – megjegyzésben vagy lábjegyzetben – jelzik, hogy a mai ökumenikus kapcsolatok összefüggésében nem helyes ez a bántó megfogalmazás. Mi az oka annak, hogy ez a megfogalmazás így került a Heidelbergi Káté szövegébe? III. Frigyes pfalzi választófejedelem megbízásából készült a hitvallás az 1560-as évek elején, amikor heves hitviták folytak az úrvacsoratannal kapcsolatban – egyszerre a lutheri és a helvét irányzat között, illetve a protestánsok és a katolikusok között. Mindkét oldalon kemény állítások hangzottak el. Ebben a környezetben kérte a helvét irányhoz tartozó uralkodó, hogy készüljön egy pedagógiai célú összefoglalás hitünk 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 17


| INTERJÚ |

teológiai kérdéseiről, amelynek első változatában még nem is szerepelt ez a radikális megfogalmazás. Az később került ebbe a szövegbe, és a hitviták hevében született formula az irat része maradt. A 80. kérdés-felelet hitvallási iratunkba foglalását nem tehetjük meg nem történtté. De jelezhetjük, hogy habár továbbra is fennállnak teológiai különbségek a reformátusok és a katolikusok között az úrvacsora kérdésében, ilyen erős és bántó megfogalmazás nem tükrözi azt az ökumenikus állapotot, amelyben jelenleg vagyunk. Remélem, hogy a mi egyházunkban is megvalósulhat a módosítás, ez előrelépés lenne. A római katolikus egyházban történt hasonló, fogalmazásbeli pontosítás valamely területen? Örömteli, hogy a megigazulásról szóló közös nyilatkozat – amelyhez 2017-ben a Református Egyházak Világközössége is csatlakozott – egyik záradéka úgy szól, hogy az ebben a kérdésben megfogalmazott egykori elítélő formulák már nem érvényesek. Emellett a II. Vatikáni Zsinat döntései értelmében elfogadott liturgiai reformnak köszönhetően a liturgikus szövegekben ma már nem beszélnek a protestánsokkal szembeni kiközösítésről. Ugyanakkor vannak nekünk, protestánsoknak fájdalmas kortárs római katolikus iratok, amelyek nem stílusukban, hanem tartalmukban problematikusak. Ilyen például a Hittani Kongregáció 2000-ben elfogadott „Dominus Iesus” kezdetű nyilatkozata, amely teológiai alapon elvitatja a protestáns egyházak egyház voltát. Mégis fontos hangsúlyozni, hogy a közeledés kiemelt pontja lehet az úrvacsoráról folytatott párbeszéd, amely alapjának a bizalomnak kell lennie, és annak, hogy saját identitásunkban szilárdan állva tiszteljük egymás nézeteit, ne pedig elítéljük azokat. Jól látható, hogy apró, de fontos lépések segítik a közeledést, és mivel a történelemben sok olyan eset volt, amely nekünk okozott fájdalmat, fontos arra törekednünk, hogy mi ne így tegyünk. Maga az úrvacsora jelentősége változott valamit a reformátusok számára az évszázadok során? Kálvin János maga is szorgalmazta, hogy minél gyakrabban éljünk vele, és habár voltak időszakok, amikor ez talán nem volt annyira hangsúlyos, ma már egyre többen látjuk, mennyire fontos az úrvacsora ünneplése. A gyakorlattal kapcsolatban voltak változások, de az örök, hogy valljuk: az úrvacsora alkalmával éljük meg közösségünket Krisztussal és az egyházzal. Az elmúlt századokban a református gyülekezetekben a nagy ünnepekhez kezdett kapcsolódni és ritkább lett, miközben ez az alkalom maga is ünnep. Jó lenne, ha a gyülekezeti tagok a hitvallásainkon és saját tapasztalataikon keresztül értenék meg jelentőséget, így erősödve református identitásukban – ami az ökumenikus párbeszédhez is elengedhetetlen. Mit tanulhatunk református identitásunkról ebben a járvány okozta helyzetben? 18 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Ez az időszak – ahogy minden nagy kataklizma – sok dologra tanít bennünket. Az emberi közösségünket érő megpróbáltatásnak és szenvedésnek elcsendesedésre, magunkba szállásra, Isten előtt való bűnbánatra, kegyelem és irgalom iránti könyörgésre kell irányítania a figyelmünket. Rávilágít, hogy a sokszor szokásokban élő, elvilágiasodott, külsőségek építésére koncentráló egyházi életünket revideálnunk kell. Nemcsak a forráshoz, hanem Istenhez is vissza kell térnünk. Az ő szeretetébe kell ajánlanunk saját magunkat és egymást – ez a szenvedés legfontosabb üzenete. Ez a sajátságos böjt, amelyet megélünk, amikor nem tudunk találkozni egymással, emlékeztet, milyen különleges ajándék, ha Krisztus hívei közösségben lehetnek. Remélem, megtanít minket a járvány, mennyire nem magától értetődő megélni ezt a közösséget, és amikor Isten elfordítja felőlünk ezt a veszedelmet, talán még jobban meg tudjuk majd becsülni az istentiszteleteinket, az úrvacsorát és a találkozások lehetőségét. 


| AKTUÁLIS |

Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára „…mert én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19b)

KEDVES HÚSVÉTOT ÜNNEPLŐ TESTVÉREK JÉZUS KRISZTUSBAN! „Kívül harc”: járvánnyal, anyagi ellehetetlenüléssel, betegséggel és halállal; „bennem félelem”: reménytelenség, bizalmatlanság, fogyatkozó hit és közöny, és bizonyára egyre többekben türelmetlenség. „Feljött a halál az ablakainkba, bejött a palotáinkba…” – siratta népét Jeremiás próféta (Jer 9,21), és ebben a mostani időben közülünk is egyre többen siratják szeretteiket. Mégis, húsvét ünnepére készülünk, Krisztusnak a halál feletti győzelmét akarjuk ünnepelni. Közben azt kérdezzük: lesz-e még valaha olyan ünnepünk, amikor félre tudjuk tenni gondjainkat, nehézségeinket, a világ baját körülöttünk, és felhőtlenül tudunk örülni az együttlétnek, a családunknak, a természet megújulásának, a templom áhítatának, az úrvacsorai közösség Istennel és egymással összekötő szentségének? Mégse tegyük félre, ne próbáljuk meg elfelejteni azt, ami az életünk terhe, a világ baja, hanem inkább vigyük Isten színe elé! Várjuk úgy, tartsuk meg úgy az ünnepet, hogy miközben imádságban Isten elé tárjuk minden bajunkat, kérdésünket, kérésünket, engedjük neki, hogy átformálja gondolatainkat, erőt adjon csüggedt lelkünknek, megújítsa életünket! Jézus első tanítványaiban, Péterben, Jánosban, Tamásban és a halott Krisztus sírjához siető asszonyokban sem volt több reménység és erő. Személyes belső küzdelmükben az életmentő választ nem maguk találták meg, hanem ajándékként megkapták Istentől. Ez a húsvéti titok mint éltető ajándék lassan tárult fel előttük. A temetői sírbolt „nagy kövét” nem ők hengerítették el. Az életüket továbbvivő találkozásokat nem ők, hanem maga a feltámadott Úr készítette elő. A zárt ajtók megnyílhattak, és ők újra fellélegezhettek az evangélium jó hírét átélve. Idő kellett, míg eljutott a jó hír mind a tizenkét apostolhoz, újra találkozhattak az élettel, és elmondhatták: nemcsak ő él, hanem mi is. A hit és a bizalom, amelyet bennük akkor Mesterük felébresztett, elég volt arra, hogy abba a reménytelen és hamis reményekkel teli világba új életet hozzon. Ezt a személyes, de egyben közös élményt és meggyőződést nem hallgatták el, hanem közreadták. A saját hitet és reményt közkinccsé tették. Mi kétezer év elteltével is ebből élünk, ebből élhetünk. S ahogy ők továbbadták az örömhírt: „Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!”, úgy bátoríthatjuk és erősíthetjük mi is egymást 2021 húsvétjának ünnepén. Annak ellenére is, hogy számos ajtó zárva maradt, hogy szívből várt és kívánt találkozások nem valósulhatnak meg. Vigyük be otthonainkba a templom áhítatát! Teremtsük meg az időt, a helyet, a megfelelő körülményeket arra, hogy szeretteinkkel elolvassuk a nagypénteki és a húsvétvasárnapi evangéliumot! Ha személyesen nem lehetünk is jelen a templomban, a telekommunikációs eszközök lehetővé teszik, hogy részesüljünk az igehirdetésben és együtt imádkozzunk. Ápoljuk és őrizzük a kapcsolatot ezen az ünnepen is a magyar református közösségen belül, hiszen minket személyesen, családban, gyülekezetben, egyházunkban, nemzetünkben, határok felett is egyben tart és őriz közös hitünk, kultúránk és történelmünk. Hamarosan újra találkozhatunk! Imádkozva gondolunk ezen a húsvéton azokra, akik most veszteségeiket veszik számba, vigaszra várva. Könyörgünk azokért, akik kitartó munkával a gyógyításban és ápolásban, az élet rendjének fenntartásában, életeket mentve fáradoznak. Hálát adunk azokkal, akik meggyógyulhattak. A feltámadott Úrba vetjük együtt bizalmunkat, aki azt ígérte: „…mert én élek, és ti is élni fogtok.” Áldott húsvéti ünnepet kívánunk! 2021 húsvétján Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok (Dunamelléki Református Egyházkerület) Steinbach József püspök és Nemes Pál főgondnok (Dunántúli Református Egyházkerület) Kató Béla püspök és Tőkés Zsolt főgondnok (Erdélyi Református Egyházkerület) Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok (Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház) Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok (Kárpátaljai Református Egyház) Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok (Szerbiai Református Keresztyén Egyház Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház) Pásztor Dániel püspök és Molnár Pál főgondnok (Tiszáninneni Református Egyházkerület) Fekete Károly püspök és Molnár János főgondnok (Tiszántúli Református Egyházkerület) 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 19


| GONDOLATOK |

Jézus temetése Az emberi lét örök rendje, hogy a halált a temetés követi, és ez történik Jézus kereszthalála után is, amelyről a négy evangéliumban olvashatunk. Az ezzel járó teendőket sietve kellett elvégezni, mivel a páskaünnep kezdetéig nem sok idő volt hátra. A helyzetet csak nehezítette, hogy a kivégzettekre másfajta előírás vonatkozott: őket csupán elföldelték minden szertartás nélkül. Jézusra is ez várt volna, amikor az ismeretlenség homályából felbukkant egy ember, aki döntően befolyásolta az eseményeket. Kicsoda ez az ember? A Jeruzsálemben lakó arimátiai József, aki Jézus halála után engedélyt kér Pilátustól az elhunyt eltemetésére. Miután az engedélyt megkapta, Jézus testét gyolcsba göngyölve, illatszerekkel megkenve saját üres sírboltjába helyezte el, majd azt egy kővel lezárta (Jn 19,38–42). Pilátus minden bizonnyal ismerhette, vagy legalábbis hallhatott arimátiai Józsefről, mert minden huzavona nélkül teljesítette a kérést. Arimátiai Józsefnek tekintélyes személyisége és gazdagsága mellett azonban volt egy másik jellemző tulajdonsága is: Jézus tágabb tanítványi köréhez tartozott, és maga is várta az Isten országát. Ugyanakkor a zsidó nagytanács tagja volt, ezért nyíltan nem követhette Jézust. Ezekben a nehéz órákban tűnt fel Nikodémus is, aki kegyelete jeléül száz fontnyi drága kenetet is hozott Jézus holttestének bebalzsamozásához. Ő is érdeklődött Jézus tanításai iránt, és egyszer éjszaka meg is látogatta (Jn 3,1–11). Nikodémus szintén a nagytanács tagja volt, de sok mindenben nem értett egyet a többiek döntésével. Arimátiai József és Nikodémus személyében a Szentírás újfajta tanítványtípust állít a bibliaolvasók elé: a titkos tanítványokét. Ők azok, akik Jézussal és tanításaival rokonszenvező emberek, azonban rejtve, titokban értenek egyet vele. Nem állnak ki Jézus mellett, hitüket nem nyilvánosan gyakorolják. Bizonyára kényes ügy lett volna mindkettőjüknek nyíltan vállalni a közösséget Jézussal, így csupán a temetésekor tűntek fel, hogy a holtteste ne jusson olyan sorsra, mint a gonosztevőké. Ilyen emberek manapság is vannak. Olyanok, akik névtelenek, a háttérben maradnak, de amikor kell, segítenek. Mit üzen az egykori titkos tanítványok magatartása a mai bibliaolvasóknak? Jó, hogy vannak 20 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

ilyenek. Ha nem tűnik fel arimátiai József, bizonyára akkor is feltámadt volna Jézus, de csak egy félreeső helyen földelték volna el. Egy titkos tanítvány azonban gondoskodott arról, hogy Jézus holtteste méltó helyre kerüljön. Az idén negyvenéves fennállását ünneplő külső-kelenföldi templom építésekor történt, hogy egy fontos ügyben magasrangú tisztségviselőnél kellett eljárnom. Előadtam a kérést, az illető nagy figyelemmel hallgatott, majd jegyzetelésbe kezdett. Azt hittem, adatokat jegyez fel a beadvány kapcsán, ám ő diszkréten elém csúsztatott egy kis cédulát, amelyre ez volt írva: én is református vagyok. Egymásra néztünk – ezt a pillantást azóta is őrzöm emlékezetemben –, és legnagyobb meglepetésemre az ügyünk egy hét alatt el volt intézve. Amikor pedig megkaptuk a használatba vételi engedélyt, egy volt gimnáziumi osztálytársam írta alá, aki akkor Budapest főépítésze volt. Számomra akkor lett nyilvánvaló, hogy lehet néha így is vallást tenni a meggyőződésünkről. Titkos tanítványok is vihetik előbbre a Krisztus ügyét, de jó tudni, hogy ő nem ezt tárta követendő példaként elénk (Mt 10,32–33). Keresztyén hitünk, bár személyesen gyakoroljuk, nem magánügy. Az evangéliumokban olvasható leírások arról is tudósítanak, hogy a két titkos tanítvány temetéssel kapcsolatos teendőinek tanúi is voltak: asszonyok, akik eleinte csak szemlélői voltak az eseményeknek, majd később a feltámadás hírnökei lettek (Mk 15,47; 16,1–10). Ez a csoda ma is megtörténhet. Ahogyan akkor angyal szólította meg az asszonyokat, és ennek ők engedelmeskedtek, úgy válhatunk mi is nagyszombati tisztességtevőkből húsvéti hírnökökké – a Szentlélek által. Az egyház missziója és a mi feladatunk azóta is az, hogy a titkos tanítványokból bizonyságtevők, a bizonyságtevőkből pedig apostolok váljanak. Imádkozzunk is ezért!  KOVÁCS MIHÁLY


| GONDOLATOK |

JAKAB-KÖVES GYOPÁRKA

Tükrök

A szerző író

Illusztráció: Kalocsai Richárd

Társas lények vagyunk, Isten közösségre teremtett bennünket a kezdetek óta. A társadalmat, a közösségeinket úgy építjük fel, hogy nem testetlen intézményeket hozunk létre, hanem emberi kapcsolatokat. Világ-építő folyamat ez, amelyben közös valóságot hozunk létre. Aki elszigetelődik ettől, az elveszíti a valósághoz fűződő kapcsolatát is. Az emberi kapcsolatban pedig minden esetben ismerkedünk: próbáljuk megérteni és jól megismerni magunkat és a másikat is. Egymás tükrei vagyunk. Ez pedig lehet építő folyamat, és lehet rombolás is. Hiszen nem mindegy, mit mutat és mire tanít meg minket a másikban tükröző-

dő fény és árnyék. Mélyre tud-e hatolni, vagy csak felszínes játéka a ragyogásnak és színeknek? Elmosódottságában tud-e összképet adni? Tud-e részleteket megvilágítani? Egyáltalán, önmagunkat látjuk-e a másikban, vagy valami torzképet? Milliónyi széttört szilánkot, amelyekből soha nem lesz egész, soha nem lesz méltóságában megbecsült ember? Azt az időt éljük, amikor alig van egy-egy tiszta, ép tükör. Számtalan törésnyom, repedés rontja a látást. Ködös foltok mindenütt, amit a bizonytalanság, a biztos tudat hiánya okoz. Nincs tiszta tükör akkor, ha a foncsor megrongálódott, vagy soha nem is került fel egyenletesen. Pedig minden tekintet valójában visszatükröz valamit Isten valóságából. A kérdés, hogy Isten dicsősége ragyog-e ebben a visszaverődésben? Mennyire homályosítja ezt a képet önnön fénytelenségünk, az a sötét-

ség, amely beárnyékolja a létünket? Mennyire tud érvényesülni a tükörben Isten világossága? Pál apostol azt mondja, Isten a szívünkben gyújtott világosságot, mégpedig arra, hogy Krisztus arcán keresztül részesei lehessünk az ő dicsőségének. Krisztus arca az a tükör, amely homály és a bűn sötétsége nélkül, tisztán ragyogja vissza Isten szeretetét és hatalmát. Krisztus arca az egyetlen tükör, amelyben bizonyosságunk lehet, amely soha nem csal meg minket, soha nem töri apró szilánkokra a valóságot, az igazat. Általa rendet teremthetünk önmagukban. Ami addig egy kupac kép és tapasztalat, ismeret és élmény, meghatározatlan érzés és kibogozhatatlan érzelem volt, azt most renddé tudjuk építeni. Tudjuk, mi hová kapcsolódik és miért. Megfelelő helyre kerül az, ami alap, és amire rákerül minden a maga értéke és fontossága szerint. A maguk szerepe szerint lesznek oszlopai ennek az épületnek, és lesznek díszekké a különböző elemei, amelyekből összeáll tudatunk és személyiségünk. Húsvét nagy ajándéka, hogy Krisztus arcát szemlélve mi is tükrözhetjük Istennek ezt a dicsőségét. Mások is élvezhetik fényét és erejét. Mások is lehetőséget kapnak, hogy felépítsék önmagukban Isten igazságának rendjét. Akiben mi visszatükrözzük Isten világosságát, az ugyanúgy éhezni fogja majd Isten közelségét, mint mi. Ugyanaz a nyugtalanság hajtja majd, amíg ő maga is tisztán és világosan meglátja Krisztus arcát. Krisztus arcát szemlélve az Isten képére teremtettségünk áll helyre. Újra kezdünk arra formálódni, amire Isten szánt minket. Krisztus emberként való eljövetele azért is a kegyelem nagy ajándéka volt számunkra, mert emberként az embert keressük még az isteniben is. Végességünkben képtelenek vagyunk igazán befogni a végtelent. Ám Krisztus arcára tekintve mégis lehetségessé válik ez, és egyszer eljutunk majd a színről színre látásig. Mindez olyan gyönyörűen bomlik ki a húsvéti történetben. A feltámadott Krisztus arca egyszerre volt ismerős és ismeretlen. De aki csak megismerte a feltámadott arcát, már többé nem volt ugyanaz. A Krisztust követők új gyülekezete már magán hordozta ezt a dicsőséges tekintetet, és így tudott ezreket és ezreket meggyőzni ezzel a világossággal és ragyogással. Krisztus arcára tekintve új világ épül kívül, egy új teremtés első lépéseként, és új világ épül belül, az emberben.  2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 21


| INTERJÚ |

22 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.


| INTERJÚ |

Ez az óvatosság húsvétja lesz

HEGEDŰS BENCE

Ez lesz a második olyan húsvétunk, amelyet templomi közösség helyett otthoni csendességben ünneplünk majd. A képernyők előtti úrvacsoráról, valamint Jézus Krisztus utolsó vacsorájáról és annak jelentőségéről Balla Ibolya református lelkésszel, a Pápai Református Teológiai Akadémia Biblikus Intézetének docensével beszélgettünk, aki azt is elmondja, miből merít erőt a koronavírus-járvány harmadik hullámában.

Jézus és tanítványai páskavacsorára gyűltek össze a nagypéntek előtti estén. Mit érdemes tudni erről az ünnepről? A legkorábbi feljegyzés az utolsó vacsoráról Pál korinthusiaknak írt első levelében olvasható (11,23–26), és a szinoptikus evangéliumok szerint az valóban páskavacsora volt (Mt 26,20–29; Mk 14,17–25; Lk 22,14–20). A tény, hogy ezt több forrás is megőrizte, azt mutatja, mennyire fontos volt az utolsó vacsora az őskeresztyének számára. A páskavacsora mozzanatait Mózes második könyvében, az Egyiptomból való szabadulás történetéből ismerhetjük. A könyvben a tíz csapás leírása között olvasható rendelkezés erről és a kovásztalan kenyerek ünnepéről. Innen és más forrásokból tudjuk, hogy a páskavacsorára szánt bárányt az első hónap tizennegyedik napján kellett levágni. A következő nap, tizenötödike már a kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt. A páskaünnep estéjén egyéves, hibátlan hím bárányt kellett feláldozni. Itt két rítus kapcsolódik össze, amelyek fontosak a szimbolikájuk és a jelképes cselekedetek miatt. Az egyik a rituális vacsora, a másik a vér rítusa. Melyek voltak ezek a jelképes cselekedetek? A rituális vacsorán a páskabárányból minden családtagnak részesülnie kell. Amelyik családban kevesen vannak, ott a legközelebbi szomszéddal együtt kell levágni a bárányt, és velük

együtt kell elfogyasztani a vacsorát, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel, ahol ez utóbbi a szolgaság keserűségét, nyomorúságát szimbolizálja. Ez az egyik jelképes cselekedet. A másik, hogy felövezve, saruval a lábon és bottal a kézben, sietve kell enni a bárányból. Ez jelképezi azt, hogy a család készen áll az elindulásra, a kivonulásra. Ez tulajdonképpen az engedelmesség jelképe is. A kovásztalan kenyér is egyfajta készenlétet jelent: bármikor elindulni. Itt kapcsolódik össze a páska és a kovásztalan kenyér. A vérrítus abból áll, hogy az izráelieknek a levágott páskabárány vérével be kell kenniük a ház ajtófélfáit és a szemöldökfát. A Szentírás szerint amikor Isten átvonul Egyiptomon és megöli az elsőszülötteket, átugorja azt a házat, amelynek ajtaján meglátja a vért. Ebből ered a páska szó is, a héber pászah ige egyik jelentése az, hogy átugrani. Ebből a szempontból a vér egyfajta védelem a családnak, a háznak és a háztartásnak. A páska ünnepével összefonódott a kovásztalan kenyerek ünnepe. Mit jelképez a kovász a Bibliában? A hozzá kapcsolódó képzetek között található az, hogy úgy is tekintettek rá, mint romlásra, erjedésre. Ebből következik, hogy több esetben negatív értelemmel használják a Bibliában, de azért társul hozzá néhány pozitív kép is. A kovász és a kovásszal 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 23


| INTERJÚ |

„Már az Ószövetségben is megjelenik a bárány, mint az engedelmesség, szelídség jelképe, ez pedig közelebb visz bennünket a messiási képhez.” készült kenyér időigényes, így a kivonulással összefüggésben nincs idő várni, késlekedni, mindig készen kell állni. Fontos még, hogy az áldozati vért nem szabad kovászos étellel együtt áldozni, az ezzel kapcsolatos tilalmat a 2Móz 23,18-ban találjuk. Az Újszövetségben is feltűnik a kovász mint jelkép. Jézus több esetben is inti a tanítványait a farizeusok és a szadduceusok „kovászától”, azaz az ő tanításuk megronthat másokat is. Pál apostol is használja a korinthusiakhoz írt első levelében (5,6–8), amikor arra figyelmezteti a gyülekezetet, hogy a kovász tulajdonképpen valami régi, ami az új tésztát tönkreteheti. Az apostol, összekapcsolva a paráznasággal, szembeállítja a rosszaság és gonoszság kovászát a tisztaság és igazság kovásztalanságával, ahol a megtértek a „kovásztalanok”. Krisztus rajtuk kéri számon a megújulást, és a régi, bűnnel teli élet elvetését. De hogy említsek pozitív példát is: a kovász a jézusi példázatokban úgy szerepel, mint ami megkeleszti a tésztát, amely itt az Isten országának jelképe (Mt 13,33; Lk 13,21). Lehet, hogy most még kevés látható jele van, de a kicsi kezdet is naggyá tud válni. Milyen párhuzamok vonhatók a páskavacsora és a megváltás mozzanata között? Bár vannak különbségek a leírásokban, főleg a különböző kifejezésekben, de a lényegében mindegyik megegyezik: az utolsó vacsorán Krisztus a megtört kenyeret az ő halálra adandó testéhez, a bort pedig a kiomló véréhez köti. Mindegyik hagyomány egyértelműen leírja azt, hogy ezzel Krisztus azt jelezte, hogy készen áll erre a halálra, és elfogadja az Atya akaratát. Amikor Pál úgy fogalmaz a korinthusi levélben, hogy „én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek”, akkor ezzel arra utal, hogy ami a leírásban ezután következik, az közvetlenül az Úrtól, magától Jézus Krisztustól való. Ez fontos dolog az őskeresztyének szempontjából is. Lényeges még, hogy Jézus a földi életében utoljára és a legnyomatékosabban ekkor adja a tanítványok tudtára, hogy megváltó halál vár rá, amelynek javaiban már ők is részesülhetnek azáltal, hogy élnek az utolsó vacsora jegyeivel. Mi utal arra, hogy a vacsorán fogyasztott bárány messiási előkép? Itt megint vissza kell térni az Ószövetséghez. Az ókori Izráel életében jellemzőek voltak a mezőgazdasági képek, hasonlatok. Tudjuk, hogy a juhtenyésztésnek fontos szerepe volt Izráelben, ahol ezek az állatok egyfajta gazdagságot jelentettek. Már az Ószövetségben is megjelenik a bárány, mint az engedelmesség, szelídség jelképe, ez pedig közelebb visz bennünket a messiási képhez. Igaz az is, hogy az ószövetségi messiáspasszusokban a messiáseszme inkább királyeszmékkel fonódik össze – például Ézsaiásnál, Mikeásnál és Zakariásnál –, a pásztorképpel 24 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

összekapcsolódva először Jeremiásnál jelenik meg, de még itt sem bárányként, hanem mint dávidi sarj és új vezető. Az Ézsaiás könyvében található, az Úr szenvedő szolgájáról szóló négy ének közül különösen is az utolsóban tűnik fel a helyettes szenvedés gondolata (52,13–53,12). Isten szolgája másokért szenved, másokért hal meg, az Úr pedig majd megjutalmazza ezért. Itt jelenik meg a szelíd bárány, akit vágóhídra visznek, de nem tiltakozik, nem nyitja ki a száját, és feláldozza magát mások bűneiért. Ez az a kép, amelyet az őskeresztyének Jézus Krisztusban láttak beteljesedni. Erre találunk utalást Márk evangéliumában (10,45) és az apostolok cselekedeteiről írott könyvben is (8,32). A megváltás és a bárány képe János evangéliumában már egyértelműen összekapcsolódik, amikor Keresztelő János ezt mondja Jézust meglátva: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” Így hivatkozik rá Pál apostol is az első korinthusi levélben, amikor a kovászról beszél: „…a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott.” (5,7) Kereszthalála után Jézus három napig feküdt a sziklasírban. Van – akár szimbolikus – jelentősége ennek a három napnak? Most is az Ószövetségre kell visszautalnunk. A három napnak a zsidó nép időhöz fűződő viszonyához van köze. Amikor Isten valami fontos eseményt jelez előre Izráel történelmében, akkor ők általában úgy gondolkodnak erről, hogy az egy bizonyos időpontban, az alkalmas, Isten által elhozott időben következik majd be. Erről az időről sokféleképpen vélekedtek az Ószövetségben, és sokszor a hármas számot használták. Azaz, ha valami bekövetkezik, akkor három napon belül történik meg. Ezt nem feltétlenül szó szerint értették, nem háromszor huszonnégy órára gondoltak, ez inkább szimbolizmus volt: arról szólt, ami hamarosan bekövetkezik. A közelmúltra többször úgy utaltak, hogy tegnap és tegnapelőtt, a közeljövőt pedig sokszor a harmadik napnak vagy két nap utánnak hívták. Több ószövetségi passzust fel lehetne sorolni most, de ami talán a leginkább releváns, az Hóseás próféta könyvének hatodik fejezetében található. Ott azt olvashatjuk, hogy Isten megbünteti a bűnei miatt Izráelt, és a nép két napig olyan állapotba kerül, mintha halottak lennének, majd harmadnapra feltámasztja őket (Hós 6,2). A verset a maga történeti kontextusában értelmezve itt még nem az egyén feltámadásáról beszélünk, amivel az Újszövetség foglalkozik, de a harmadik nap itt is fontos szerepet játszik. Ezt szokták, ha közvetetten is, ös�szefüggésbe hozni Jézus feltámadásával. A mostani húsvét lesz a második a koronavírus-járvány alatt, amelyet valószínűleg most sem ünnepelhetünk meg templomainkban. Hogyan készüljünk az otthoni húsvétra és a képernyők előtti úrvacsorára?


| INTERJÚ |

szokott módon úrvacsorát venni: előkészítve az úrasztali jegyeket és követve a liturgiát a televízióban, ahogy szerintem nagyon sokan tették. Milyen aktuális üzenete lehet a húsvétnak 2021-ben? Minden ünnepen, így húsvétkor is fontos, hogy az ember hálaadással tekintsen mindenre. Az ünnepi készülődés az Ószövetségben, az Újszövetségben és a mai keresztyén ember életében is arra való, hogy a hálaadás megérlelődjön, hogy fel tudjunk készülni arra, amit az ünnep jelent számunkra. Az Ószövetségben az ünnepek fontos motívuma volt, hogy összekapcsolódtak Isten nagy tetteinek elbeszélésével. Például a páska ismételt megünneplése az egyiptomi szabadulás elbeszélésével és az azért való hálaadással. Miért adhatunk hálát most? Sok mindenért. Például azért, hogy ha nem a hagyományos keretek között is, de részt tudunk venni az istentiszteleteken. Én azért, hogy ha nem olyan egyszerűen is, de tudom még folytatni az egyetemi tanítást. Hálát adhatunk az egészségünkért, aki átesett a fertőzésen, az a felgyógyulásért. Miből merít még erőt a koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt? Az elmúlt időszakban egy kommentár írása miatt sokat foglalkoztam zsoltárokkal, így ezeknek az üzenetéből. Sokszor elolvastam a 46., illetve a 42. és a 43. zsoltárt is, amelyek valószínűleg régebben egybetartoztak. A két utolsó mű központi témája, hogy a hívő annak a nyomorúságát érzi, hogy nem mehet el a templomba. Az nem derül ki, hogy miért, de az igen, hogy

„Az úrvacsorában legfontosabb a közösség, az Istennel és az őt értünk kiengesztelő Jézus Krisztus mai tanítványaival, hívő testvéreinkkel megélt asztalközösség.” Ugyanúgy kell készülnünk a húsvéti ünnepre, mint minden korábbi ünnepre, de az biztos, hogy csendes húsvét lesz, az óvatosság húsvétja. Böjt negyedik vasárnapján a János evangéliuma 14. részéből a másik Pártfogó ígérete volt az a Bibliaolvasó kalauz szerinti alapige, amely előretekintést adhat ebben. Az úrvacsorában legfontosabb a közösség, az Istennel és az őt értünk kiengesztelő Jézus Krisztus mai tanítványaival, hívő testvéreinkkel megélt asztalközösség. Ha az utóbbiban nem lehet is részünk, most pontosan megérthetjük Krisztus másik Pártfogóról szóló tanításának egyik jelentőségét: Szentlelke segítségével ez a közösség most is megvalósul, és reménykedhetünk abban, hogy a legközelebbi ünnepet már a templomban, együtt tudjuk tölteni. Itthon mi most is úgy készülünk, mint eddig, amikor nem lehetett a

gyötrődik, és a refrének ezt a gyötrődést, ugyanakkor a reménységet is tükrözik. Mire elérünk a zsoltárok végére, a bizonyosság hangja váltja fel a kétségbeesést. Lehet, hogy most azt látja, hogy bizonytalanság van körülötte, de nagyon jól tudja, hogy el van készítve számára a szabadítás. A 46. zsoltár pedig nem is lehetne aktuálisabb, ezért ez most sokszor jár az eszemben: „...ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe.” (3. vers) A zsoltár írója arról vall, hogy nem fél, pedig minden, ami körülötte van, ami biztosnak tűnik, megrendül. Most, a mi életünkben is minden megrendülni látszik, és úgy tűnhet, nincs semmilyen kapaszkodó. A zsoltárosra gondolva nekem mindig eszembe jut az, hogy talán most még nem látjuk, de tudjuk, hogy készen van, és remélhetőleg minél hamarabb meglátjuk és megtapasztaljuk a szabadítást.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 25


| GONDOLATOK |

A nagyszombati csend szükségszerűsége

HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE

Kell a csend! Hogy ami felgyülemlett, az kitisztulhasson. Kell a csend! Hogy a jó és a rossz, az öröm és a bánat, amely – egyaránt – felzaklat, lerakódhasson.

„Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,16–17) Szeretnél megváltozni? Rossz szokásoktól megválni? Elrontott, elromlott helyzetekből kilépni? Ellaposodott, kiüresedett hitéleti kliséket magad mögött hagyni? …és krisztusi hittel lángolni, lobogni: Lélek szerint? Megijedek, borzong a hátam, amikor erre néhány pontba szedett „receptet” kapok egyik-másik kegyes brosúrában. De akkor hogyan lehetséges? Hogyan lehetséges a változás, a megújulás, a megelevenedés? Amikor a régiből, amely lehet, hogy valamikor jó volt, vagy legalábbis jónak tűnt, létrejön az új, a krisztusi, a Krisztus szerinti? „Erről az oldalról”, ezt már annyiszor be kellett látnom, aztán persze újra meg újra nekiveselkedtem, de újra meg újra be kellett látnom, hogy „erről az oldalról” erre nincs megoldás. Ezekre a kérdésekre „innen közelítve” nincs válasz. Sőt! A legjobb, ha csendben maradok. Ha a magam folytonos szövegelését beszüntetem és hallgatok. Odahallgatok. Oda, ahol van, ahonnan jön a válasz. Csend. Csendben vagyok. És odafigyelek. Oda, ahonnan a válasz jön. És az ige megszólal: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! (Zsolt 46,11) Mert történnek dolgok: az események sodrában sokszor számomra vagy számunkra érthetetlenül. Annyi lelkesedés, annyi hitbeli megtapasztalás után, miközben várnánk, hogy a győzedelmes Krisztus hatalma diadalmaskodik már ma, sőt már most a világ istentelensége fölött, nem jönnek be a számításaink. Nagypénteki kontraszt. Ha innen nézem, ha most nézem, ha nincs meg, ha nem adatik meg az „idő feletti látás”, akkor innen nézve: vereség. Kudarc, szégyen, csalódás. És nekünk mennyi, de mennyi az „innen nézett” nagypéntekünk… A sírva, a panaszosan, a megmagyarázottan hordozott nagypéntekünk. Kérdéseink vannak, vi-

26 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

tába szállunk, érvelünk. Pro és kontra. De bárcsak csendben maradnánk! Nagyszombati csend. Kevés dolog áll távolabb a mai kor emberétől, mint a nagyszombati csend. Benne vagyunk a nagypénteki – emberi – érzéskavalkádban. Szitkozódunk és fogadkozunk. Áldunk és átkozunk. Dicsőítünk és megtagadunk. Ráadásul ez valahogy úgy egyszerre történik, megy végbe, kavarog bennünk. És a húsvétvasárnap eufóriája sem áll távol tőlünk. Az elragadtatás. Némi talajvesztéssel. Amikor belevetjük magunkat az örömbe, de mindeközben kapaszkodó nélkülivé is válik ez az öröm. Kell a csend! Hogy ami felgyülemlett, az kitisztulhasson. Kell a csend! Hogy a jó és a rossz, az öröm és a bánat, amely – egyaránt – felzaklat, lerakódhasson. Minden a maga helyére. Ahol a helye van. Ha bennem, akkor bennem, ha kívül kell kerülnie, akkor belőlem kikerülve. Ha nincs igazi csend, nincs igazi lelki tapasztalat. Ha nem csendesedek el, nem „tudom meg” Isten valóságát – pedig az idézett zsoltár erről beszél. Hogy saját tapasztalat és Isten-tapasztalat között ott van, ott kell legyen a csend. Mint természetes közeg. Mint ami a kettő között nem csak az összeköttetést, de a szintézist biztosítja. „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,16–17) Nagypéntek eseményeihez is és húsvét eseményeihez is kell a nagyszombat eseménytelensége. Hogy a hitemet ne az eseményekhez mérjem. Hanem Krisztusban találjak – önmagamra. Amiben és ahogyan ő az én Megváltóm akar lenni. A teljes, az elengedő, az odaadó, a megnyíló, a ráhagyatkozó csendben. Ahogyan ő felszakítja, kitisztítja a régit. Ahogyan ő gyógyít, békít. Ahogyan ő teremti meg – nem is bennem, hanem a régi önmagam helyén – a krisztusit. Új életet hozva. A halálból életre támadva. A halálból életre támasztva, újjáteremtve – engem. 


| INTERJÚ |

Belépés az öröklétbe Beszélgetésünk idején hazánkban már csaknem tizennyolcezren estek áldozatul a koronavírusnak. Gecse Attila Príma-díjas kórházlelkész, gyászterapeuta, a miskolci FEKETE ZSUZSA Erzsébet Hospice Alapítvány alapítója azt mondja, ebben az időszakban még jobban felértékelődött a kísérés szerepe. A református lelkipásztorral a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház kápolnájában beszélgettünk súlyos kérdésekről: gyászról, gyerekek és felnőttek haláláról, valamint arról, mi lehet a reménységünk a nehéz helyzetben. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány hónapjaiban egy generáció hal meg úgy, hogy nem lehetnek mellettük a szeretteik. Valóban áthidalhatatlannak tűnő távolság alakul ki a kórházba kerülő beteg és családja, barátai között, mert nem lehet látogatókat fogadni. A járvány kitörése óta naponta tapasztalom ennek a nehézségét és fájdalmát. Jó esetben a telefon marad az egyetlen kapocs, de a beteg állapotától függően sajnos a mobil sincs ott minden esetben. A 21. századra természetessé vált, hogy folyamatosan tudunk egymással kommunikálni, de a járvánnyal hirtelen annyi minden megváltozott körülöttünk. Talán felértékelődött a kísérés szerepe is. Saját bőrünkön érezzük a hiányát, hogy nem lehetünk együtt a beteg szeretteinkkel. Nem lehetünk ott azokkal, akikkel feladatunk lenne együtt menni a nehézségben is, de lássuk be, hogy nem mindig kísérünk akkor sem, ha erre adott minden lehetőségünk. Úgy érti, hogy nem kísérjük méltó módon az elmenőket akkor sem, ha tehetnénk? Az utolsó percekben mindenki a saját szerettei kezét szeretné fogni. Fontos lenne tudatosítani magunkban, hogy mindannyian kísérők vagyunk. Az öregek, a betegek, a haldoklók nem az önkéntesekre, az ápolókra, hanem ránk, a családtagjaikra, a barátaikra vágynak. A házastársat, a gyereket, az unokát, a barátot nem pótolhatják az egészségügyi dolgozók és a szociális munkások akkor sem, ha a leglelkiismeretesebben végzik a munkájukat. Hogyan lehet jól kísérni valakit, aki búcsúzik az élettől? Van két egyszerű kérdés, amelyre meg kell adnunk a választ önmagunknak. Az egyik, hogy mi nekem az élet? A másik, hogy mi nekem a halál? Írjuk le erről a gondolatainkat, és vegyük elő 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 27


| INTERJÚ |

„Amikor valaki tisztába kerül azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg, és tudja, hogy esetleg már nem éli meg a következő ünnepet, szeretné bejárni az élete stációit.”

ötévente a füzetet, majd ismételjük meg a válaszainkat. Más lehet a feleletünk húszévesen és nyolcvanévesen, egészségesen és betegen, és másként fogalmazhatunk, ha például áttétes rák miatt közelebb kerül a halál. A válaszaink nagyban meghatározzák, mennyire tudunk hitelesen viselkedni, amikor ott vannak mellettünk az életből kilépő szeretteink.

utolsó időszakában ott lenni a szerettünk mellett. Végül, ha már elment, hogyan intézzük a búcsúztatást? Mi történik egy temetésen? Nemrég az egyik elhunyt orvosunk gyermekei jöttek hozzám megbeszélni a temetés részleteit. Ezek a fiatalemberek tanácstalanul álltak, mert soha nem hallottak arról, hogyan zajlik ez a folyamat, pedig ez is az élet része.

Egy felmérésben olvastam, hogy az emberek többsége nem kórházban, hanem otthon szeretne meghalni. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a legtöbben mégis valamilyen egészségügyi vagy szociális intézményben hunyják le végleg a szemüket. Ezer középiskolás bevonásával én is készítettem felmérést életvégi kérdésekben. Az adatok egyeznek az ön által említettekkel, hiszen a fiatalok is azt fogalmazták meg, hogy otthon szeretnének majd egyszer meghalni. Látni kell azonban, hogy szinte semmilyen szempontból nem vagyunk felkészítve arra, mit jelent az élet végén ott lenni az elmenő mellett. Egy kisgyereknek gond nélkül levágjuk a körmét és tisztába tesszük, de az idős házastársunknál vagy szüleinknél ez valahogy nem természetes. Már fiatalabb korban is érdemes lenne elgondolkodni: milyen lesz, ha már nem tudunk kézen fogva együtt sétálni a házastársunkkal, vagy mit tudok tenni a másikért az élete utolsó időszakában? Mindig megdöbbenek, amikor megkérdezik tőlem egy-egy elhunyt hozzátartozói: „Tiszteletes úr! Nem mondta a kórházban a párom, hogy hová temessük? Mi volt a kívánsága?” Ezek a kérdések a kommunikáció teljes hiányát mutatják.

Kórházlelkészként sok haldoklóval találkozik. Miről beszélnek az elmenők? Nagy vágy ég bennük, hogy beszélhessenek az életükről. A katolikus egyház használja az „életgyónás” fogalmát. Amikor valaki tisztába kerül azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg, és tudja, hogy esetleg már nem éli meg a következő ünnepet, szeretné bejárni az élete stációit. Keresik azt a lelkészt, vagy lelkigondozót, akivel megoszthatják mindezt. Ha valaki őszintén le tudja tenni az életét és érzi, hogy megbocsáttattak a bűnei, nyugodtan hunyja le a szemét. Ez jóval fájdalmasabb folyamat lehet akkor, ha a haldokló még fiatal, aki előtt ott lehetett volna az élet, mégis el kell fogadnia, hogy már nem ünnepelhetnek közösen a gyereke diplomaosztóján vagy esküvőjén, hogy soha nem ölelheti meg az unokáját, és nem lehet a családja támasza.

Kinek kellene felkészítenie a fiatalokat arra, hogy eljön az idő, amikor lesz dolguk az öregséggel és a halállal? Egyszerű lenne azt mondani, hogy a családnak, de ez ritkán történik meg. Érdemes volna beszélgetni a témáról akár a hittanórákon is. Jó lenne, ha mindenki megértené, mit jelent az élet 28 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Talán a legsúlyosabb terhet mégis azok viszik, akiknek meghal a gyerekük. Ön a Lélekmadár táborban évről évre olyan családokat táboroztat, akik elveszítették egy vagy több gyereküket betegség vagy baleset miatt. A halál emberileg elfogadhatatlan, és mindig spirituális kérdés. Sokaknak furcsának tűnhet, hogy létezik olyan tábor, ahová jöhetnek a gyászoló családok: együtt a szülők, a nagyszülők, a testvérek, a keresztszülők, a nagybácsik, a nagynénik. Gyakran olyan családokkal vagyunk ott együtt, akik éveken át tartó küzdelem után veszítik el akár az egyetlen gyermeküket, pedig minden áldozatot meghoztak, hogy életben maradjon. A gyá-


| INTERJÚ |

szolók ezzel a mély fájdalommal élnek, de fontos, hogy megértsék: a gyermeket hosszabb vagy rövidebb időre ajándékba kapták. Előfordul, hogy Isten egy-egy gyermeket visszakér, mégis jó látni, hogy mennyi mindent adott rajta keresztül a hozzátartozóknak. Van a gyerekeknek haláltudatuk? Az ovisok már magabiztosan használják az informatikai kütyüket. Ismernek olyan játékokat, ahol a főhősnek több élete van. Szembesülhetnek azzal is, hogy elveszíthetnek valakit a családjukból. A gyerekek nyitottak, érdeklődnek, és csak rajtunk múlik, hogy mire akarjuk őket megtanítani az életről és a halálról. El lehet mondani egy haldokló gyereknek, hogy meg fog halni? Sokszor nem kell mondani semmit. Ha őszinte kommunikáció zajlik a családban, akkor a gyerekek úgyis éreznek mindent, és tudják, mi történik. A csendből és a félszavakból is érthetjük egymást, de ha kérdez, feleljünk neki őszintén, engedve, hogy ő adjon majd jelzést a folytatásra. A Lélekmadár táborban a négy-öt évesek gyakran beszélnek arról, hogy mit jelentett számukra a testvérük elvesztése. Ezek a kicsik szinte koravénekké válnak, olyan orvosi kifejezéseket ismernek, amelyeket talán soha nem kellett volna megtudniuk. Maradtak meghatározó mondatai haldokló gyerekektől? Súlyos betegségben megváltozik a gyerekek spiritualitása, másképpen néznek az égre, megjelennek a gondolataikban az angyalok. Keresik a másvilágot, az országot, amelyről Jézus beszélt. Sok esetben csodálatos bizonyságot tesznek Istenről, és álmaikban elhunyt rokonokkal találkoznak. Az is gyakran előfordul, hogy a romokban heverő családot a haldokló gyerek vigasztalja, biztatja a szülőket, hogy ne féljenek. Ismertem olyan tizenéveseket is, akik megköszönték a szüleiknek, testvéreiknek, hogy az emberileg rövidre szabott életükben men�nyi jót kaptak tőlük. Ezek végtelenül mélyről jövő mondatok. A gyász nagyon meggyötör minket, olyan is van, hogy valaki elmegy a szerette után. A lelkileg meggyengült ember gyakran testileg is elerőtlenedik. Ezt leginkább az időseknél tapasztalom. Ha valaki leélt egy életet a házastársával, előfordul, hogy akár napokon, heteken belül utánamegy, még akkor is, ha ezt az egészségi állapota egyáltalán nem indokolta. Nemcsak vágyódik a másik után, hanem képes utánamenni. Meghatározzák az utolsó perceink az öröklétet? Az öröklétet inkább az egész életünk határozza meg. Szokták mondani, hogy az öregek arcán ott van az életük. A súlyos betegektől tanultam, hogy a bűnök nem akkor fájnak igazán, amikor elkövetjük őket, hanem az életünk végén. Ezért is lenne jó sokkal megfontoltabban élnünk.

Mit tanult még az elmenőktől? Felesleges a veszendő dolgokra törekednünk, mert amit megehet a moly vagy a rozsda, az egyáltalán nem fontos. Sok ember feláldozza az életét, a családját, hajszolja magát az anyagi javakért, nagyobb lakásért, autóért, de az életük utolsó pillanataiban elértéktelenednek azok a dolgok is, amelyekre akár hetekkel korábban még büszkék voltak. A végén mindig a lelki kincsek és javak válnak fontossá. Mire gondol, amikor lelki kincsekről beszél? A legfontosabb a hit, a remény és a szeretet. Arra gondolok, hogy szeretetet adhatok és kaphatok. Lehet, hogy valamiért nagyon sokat dolgoztam, de felszabadító érzés azt megosztani a másikkal. Lehet, hogy külsőleg úgy tűnik, nekem kevesebb maradt, de belül többé váltam, mert adtam. Isten is ezt tette: nekünk adta egyszülött Fiát. Az lehet a szép halál, amikor az ember meg tud békélni Istennel és az emberekkel? Ez pontosan így van, hiszen akkor lehet békés, ha elfogadja mindazt, amit az Istentől kapott. Megérti, hogy semmi nem volt véletlen az életében, hiszen amin átment, az a saját nemesedését szolgálta vagy szolgálhatta volna. Tudom, nehéz felfogni, vajon mi lehet jó a halálban, hiszen egy szerettünk elvesztése után egyedül kell tervezni a jövőt. Visszanézve azonban láthatjuk, hogy az életnek és a halálnak is van értelme. Nehéz felfogni ésszel azt is, hogy Jézus a saját halálával ajándékozott életet nekünk, embereknek. Azért nehéz, mert ezt csak hittel lehet megragadni, racionálisan nem. Hogy lehetne azt észérvekkel elmagyarázni, hogy egy fiatal ember az életét adta értünk, és ahogyan történt, abban sokkal több volt a borzalom, mint a szépség. Az életnek megvan a maga mélysége és a magassága. Nagy mélység volt, amikor Jézus megmutatta ennek a nehéz pillanatait. A magassága pedig éppen a húsvét. Jézus kereszthalálával és feltámadásával felragyoghat a reménység, hogy nincs vége mindennek! Tudunk továbbmenni, az Úristen készít nekünk új feladatokat és találkozásokat. Az ünnepeinken közösségben vagyunk együtt. A járvány miatt ez most lehetetlen, nem tudjuk megérinteni, megölelni a másikat. Milyen lesz így 2021 húsvétja? Valóban nem lesz most nagy családi, baráti összejövetel, de talán pont az lehet a szépsége ennek a húsvétnak, hogy külsőségek és pompa nélkül, egyszerűségben és akár magányunkban lehetünk együtt Jézussal. Talán hiányzott is az életünkből egy bensőséges találkozás vele. A húsvét a reményről és az életről szól. Szeretném, ha az ünnep ezt az örömet hozhatná meg mindannyiunknak.  FOTÓ: VÉGH CSABA 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 29


| | GONDOLATOK INTERJÚ |

Nézzük – de látjuk is? MÉSZÁROS ILDIKÓ

Beteg ez a világ fizikailag, mentálisan, lelkileg. De ő azt ígéri, meggyógyul a lelked, a gondolkodásod, a világról, Istenről és az emberekről alkotott véleményed. Még mindig csak kívülről akarod szemlélni a húsvét misztériumát, vagy Jánossal együtt belépsz, látsz és hiszel?

Sokféle nézés és látás van. Nézünk egy takaros, tornácán virágokkal díszített házat. Az üzletember az értékét látja. Az építész azt, hogy milyen szerkezeti elemekkel épült a ház. És van, aki egyszerűen csak rácsodálkozik, milyen szép. Hogyan nézünk, mit látunk az idei esztendő húsvétján? Az első húsvét történéseiről János evangélista izgalmasan, egyszerűen, és mégis különleges módon számol be. A hét első napján, korán reggel három ember van a nyitott sírnál. Hogyan látja Mária, Péter és János a feltámadás csodáját? Mindhárom előtt ugyanaz a kép bontakozik ki a kora reggeli virradatból: az elhengerített kő. A döbbenet, a félelem, az értetlenség szemüvegén keresztül nézik a megnyílt sírt. És mindhárman másképp látják. Magdalai Mária csak annyit észlel, hogy valami történt. A kő nincs a helyén. Nézi, de nem látja a történések mögött a csodát. Felszínesen éppen csak odapillant, de hogy mi történt, valójában végig sem gondolja. Elfut és közben a tanítványoknak tényként, bizton állítja: „Elvitték az Urat a sírból…” (Jn 20,2) Nem jut el addig, hogy Jézus feltámadott – annak ellenére, hogy személyesen tőle hallotta a haláláról és a feltámadásáról szóló tanításokat. Milyen sokan néznek ma is így húsvét titkára! Felületesen, felszínesen, csak a külsőségeket látva. Mindent beszereznek, ami szerintük elengedhetetlen az ünnephez. Nem gondolják végig, hogy mit és kit is ünneplünk húsvétkor, mi a jelentősége, hogy kétezer éve minden esztendőben megemlékezünk arról, hogy Jézus feltámadott. Szaladnak az ünnep előtt, hogy minden tökéletes legyen, és utána is szaladnak tovább: vissza a szürke hétköznapokba. Lelkükben ürességgel, hátat fordítva a csodának. Kiábrándultan, mert nem úgy sikerült az a néhány nap, ahogyan ők elképzelték. Az elmúlt évek alatt olyan sokszor hallottam – főleg háziasszonyoktól, fiatal leányoktól –, hogy nem szeretik a húsvétot, a locsolkodást. Az idei már a második alkalom, amikor átélhetjük, hogy nincsenek a megszokott hagyományok, a családi összejövetel. Mi tölti be a szívünkben és a lelkünkben ezt az ürességet, ezt a hiányt? Meglátjuk végre a Feltámadottat, vagy megelégszünk a felszínességgel?

30 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Mária megállapítása megdöbbenti Pétert. A saját szemével akarja látni, hogy mi történt. Nem elégszik meg azzal, hogy csak kívülről nézze a sírt: bemegy. Boncolgatja, gondolkodik a tapasztaltakon, megpróbálja kikövetkeztetni, hogy mi is történhetett. Míg az asszony csak egy pillantásra méltatta a nyitott sírt, Péter már keresi, igyekszik rájönni a titok nyitjára. Sokszor mi sem vagyunk jobbak Péternél. Vágyunk a meggyőződésre, egy érzésre. Nem fér a fejünkbe, mert a józan ész logikájával akarjuk megérteni az elménkkel felfoghatatlant. Vitatkozunk, megvan a magunk kreálta elméletünk, eljutunk valameddig a titok megértésében, de a nagy igyekezetünkben kívül maradunk a húsvét igazi lényegének elfogadásában. Kinek a szava számít, kire hallgatsz? A kétségbeesett Mária lemondó és csüggedt felkiáltására, vagy Jézus önmagáról tett kijelentésére: „Én vagyok a feltámadás és az élet…” (Jn 11,25) Kire hallgatunk mi a mai napon? A félelmeinket erősítők károgására, hogy minden összeomlott, nem tudjuk kezelni ezt a lehetetlen helyzetet? Vagy az élő, feltámadott Krisztusra, aki azt mondja: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyulsz.” (Lk 8,50) Beteg ez a világ fizikailag, mentálisan, lelkileg. De ő azt ígéri, meggyógyul a lelked, a gondolkodásod, a világról, Istenről és az emberekről alkotott véleményed. Még mindig csak kívülről akarod szemlélni a húsvét misztériumát, vagy Jánossal együtt belépsz, látsz és hiszel? Mert János meglátta a láthatatlant, megragadta a lényeget. Ő a hit szemével szemléli a csodát. A szeretett tanítvány nem megfejteni, felfogni, megmagyarázni akarja a titkot. Ő látja és hiszi, hogy Jézus Krisztus él, legyőzve a halált. Megérteni nem lehet – de hittel átélni, megélni igen. A hit látásával megáldott húsvétot kívánok minden kedves testvéremnek. 


| REFORMÁTUS ÉLET |

Egymás hite által erősödni HEGEDŰS BENCE

Hálás feladat vár a pápai gyülekezetre húsvétkor, ugyanis az ő templomukból közvetít istentiszteletet az ünnep hétfőjén a Kossuth Rádió. A pápai reformátusok összetartók, fontos számukra, hogy ne csak egymás között, hanem a városukban is szolgáljanak és példát mutassanak. Óvodájukban a protestáns és a környezettudatos nevelés kéz a kézben jár, ami szintén példamutató.

Márciusi hóesésben érkezünk Pápára, ahol a református egyházközség gyülekezeti központjában találkozunk a volt és jelenlegi vezetőkkel, hogy a húsvéthétfői rádiós istentisztelet apropóján jobban megismerjük a dunántúli reformátusság központjában élő közösséget. Nyolcan ülünk körbe a tágas teremben, megtartva az előírt távolságot, a maszk miatt pedig kicsit tompábban halljuk egymást.

isteni célnak rendelik alá minden programjukat, feladatukat. Megerősíti ezt ifjabb Márkus Mihály is, aki 2002 szeptembere óta szolgál a pápai református gyülekezetben. Ez év januárjáig ő volt a lelkészi elnök, de esperessé választása után átadta Szakács Gergelynek ezt a pozíciót, nehogy hátrányt okozzon a közösségnek az egyházmegyei szolgálata. Elmondja, hogy a gyülekezet tenni akarása mögött valóban az a kérdés, hogy „Isten mit akar tőlünk ebben a városban, és hogyan akar rajtunk keresztül jelen lenni, útmutatást adni az embereknek”. Szerinte a kérdésre adott válasznak része az is, hogy 2017-ben átvették a város egyik óvodáját.

A pápai református újtemplom Magyarország negyedik és a Dunántúl legnagyobb református temploma, tornyai ötvennégy méter magasak. Az 1941-ben felszentelt, 2019-ben kívülről megújult, neobarokk, neoreneszánsz és szecessziós stílusjegyeket ötvöző épületben nemcsak a pápai református gyülekezet, hanem a Pápai Református Teológiai Akadémia és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma is rendszeresen tart alkalmakat.

NYITOTT ÉS BEFOGADÓ KÖZÖSSÉG Böröczky Zoltán tiszteletbeli főgondnok elmondja, hogy az utolsó ciklusban már azért nem vállalta a jelölést, mert, ahogy ő fogalmaz, „meg kell érni arra is, hogy az ember a szolgálatot abbahagyja”. A presbitérium egykori vezetője huszonnyolc évig volt tagja a grémiumnak, és huszonegy évig vezette azt. Meglátása szerint ma a pápai gyülekezet nyitott és befogadó, a közösség tagjai pedig életükkel, beszédükkel, cselekedetükkel az Úristen dicsőségét próbálják szolgálni. Parola Csaba kántor szintén részt vesz a beszélgetésben. Ő a közösség zenei életéért felelős, és úgy látja, jó zeneiséggel megáldott, aktív és pezsgő életű a pápai református gyülekezet. Szakács Veronika, a helyi nőszövetség vezetőhelyettese szintén csatlakozott a „kerekasztalhoz”, ő a közösséget többek között céltudatosnak és cselekvőnek látja. Gyimóthy Lajos jelenlegi gondnok tapasztalata szerint az utóbbi hat-nyolc évben megnőtt a fluktuáció a tagok között, de ennek ellenére ő is céltudatosnak látja a közösséget, amellett, hogy igyekeznek építkezni is, ha erre lehetőségük van. Kisantal Zsuzsa hatodéves teológushallgató, óvodalelkész az Édenkert Pápai Református Óvodában. 2020 szeptembere óta vesz részt a gyülekezet életében, és bár szerinte a koronavírus-járvány eléggé megnehezíti a közösségi életet, mégis látja az apró jeleit annak, hogy a tagok szeretik egymást, figyelnek a másikra, és tartják a kapcsolatot a nehézségek ellenére is. Szakács Gergely 2014 óta megválasztott lelkésze a pápai gyülekezetnek, korábban pedig segéd- és beosztott lelkészként szolgált ugyanitt. A vezető lelkipásztor úgy véli, amellett, hogy a gyülekezet céltudatos, az elmúlt évtizedben fontossá vált számukra, hogy Istennek mi a terve a közösséggel, és ennek az

SZÁMOK Az esperes szerint nagyjából kettőezer-nyolcszáz református élhet Pápán. A pápai gyülekezet vezetősége kettőezer-kettőszáz reformátusról tud, de például a hittanos gyerekek szülei sokszor nem is kerülnek bele a nyilvántartásba, mert addigra már meg is szakad a kapcsolatuk az egyházközséggel. – Az elmúlt tizennyolc év alatt ezerkétszázról nyolcszázhetvenre csökkent a névjegyzékben szereplők száma. Ennek két oka is van. Egyrészt sokan távoztak a gyülekezetből a minden élők útján, másrészt sok olyan gyülekezeti tagunk volt, akik csak a fenntartói járulék fizetésével voltak jelen a gyülekezetben. Időközben megváltozott a járulékfizetési rendszer, emiatt kerültek ki a nyilvántartásból – magyarázza ifjabb Márkus Mihály. Hozzáteszi, hogy most már inkább az aktívak vannak jelen a gyülekezetben. A pandémia előtti időszakban egy átlagos vasárnapon közel kétszázan, egy-egy húsvéti vagy karácsonyi alkalmon pedig akár hétszázan is részt vettek a templomi istentiszteleten. Márkus Mihály tájékoztatása szerint évente harminc-harmincöt keresztelőt tartanak, a konfirmandusok száma pedig évről évre változik. – Az előző évben tizenegyen voltak, idén húszan lesznek, jövőre pedig várhatóan tizennyolcan. Az esküvők száma esetleges, tizenöt-húsz körül van egy évben, de a járvány miatt több elmaradt az utóbbi időben. Ravatalnál közel negyvenszer állunk meg egy év alatt – sorolja az esperes. 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 31


| REFORMÁTUS ÉLET |

TÁBORRAL AZ ÉPÜLÉSÉRT A pápai református gyülekezet munkáját az elmúlt nyolc-tíz évben a missziói központú szemlélet határozza meg, ami tulajdonképpen válasz arra a kérdésre, hogy mit vár Isten a reformátusoktól Pápán. Jellemzően sok a kiscsoport, amelyek többsége az Alpha kurzusból nőtte ki magát. – Ezen a tizennégy hetes kurzuson a „kezdő” keresztyéneket próbáljuk elindítani az úton számos modern eszközök – prezentáció, kisfilm, csoportos játék, éneklés, zene – segítségével. Akik tovább szeretnének jönni velünk, azoknak ott az Útra kelők című kurzus, amely tizennyolc hétig tart, és tulajdonképpen az Alpha folytatása. Ha valaki eddig kibírta, az már valóban szeretne tőlünk valamit – mondja tréfásan ifjabb Márkus Mihály és hozzáteszi: – Nekik felajánljuk, hogy a több mint fél év alatt összekovácsolódott kis közösségük önálló gyülekezeti csoportként éljen tovább. Így jött létre a számos kiscsoportunk, de ezek mellett léteznek még klasszikus csoportjaink is, mint a baba-mama kör, a férfikör vagy a nőszövetség, ezenkívül ott van még többek között az ifi és a Séllyei István Énekkar is. A gyülekezetépítésben a kurzusok és a csoportok mellett nagy szerepe van a többgenerációs nyári tábornak is, amelyet tavaly tizennegyedik alkalommal tartottak volna meg, de a koronavírus-járvány ebbe is közbeszólt. – Ebben a nagy létszámú táborban három éve kétszázhúsz résztvevő volt, tavalyelőtt százhetven, és tavaly is legalább ennyien lettünk volna – mondja az esperes, aki szerint ez a nyári alkalom sokat jelent azoknak, akik már tagjai egy-egy kiscsoportnak, és elindíthat olyanokat is az úton, akik eddig nem voltak aktív tagjai a gyülekezetnek. Szakács Gergely szerint pont a vírushelyzet mutatta meg a kiscsoportok jelentőségét. Tapasztalata szerint a hetente, kéthetente találkozó kisebb közösségek, akik most az inter32 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

net segítségével jönnek össze, ezután is megmaradnak. – Az, hogy ilyen gyakorisággal találkozunk, és egymás hite által erősödünk, épülünk, egymás terhét hordozzuk, egyrészt az egyéni istenkapcsolatra is erős hatással van, másrészt az emberi kapcsolatokat is erősíti. Közvetve pedig azt eredményezi, hogy ezek az emberek nem maradnak el – magyarázza a lelkipásztor. Hozzáteszi, hogy vannak olyan gyülekezeti tagok, akiket már több mint egy éve nem láttak, mert hiába volt néhány hónap, amíg lehetett templomba jönni, ők nem mertek közösségbe menni. – Több ilyen emberről is tudunk, aki talán a rádió és a televízió segítségével néha elér egy-egy istentiszteletet, de velünk szinte megszűnt a kapcsolata. Viszont akik ilyen kiscsoportba tartoznak, azok között megmarad a kapcsolat és az aktív hitélet is. Éppen ezért célunk az, hogy a gyülekezeti tagokat a „vasárnapi keresztyénség” helyett a hétköznapi, megélt hitű keresztyénség felé tereljük.

ÁTÖLELŐ KÖZÖSSÉG Ifjabb Márkus Mihály úgy látja, a kiscsoportok és a többgenerációs nyári tábor a gyümölcse az elmúlt nyolc-tíz évnek. – Ez számunkra megerősítés. Új felnőtt tagokkal, elkötelezett emberekkel tudjuk megtölteni a gyülekezetet. A 21. században sokkal meghatározóbb az, hogy erős közösségi élményt megtapasztalva indul el valaki a hit útján, hogy először a „már idetartozom” élménye van meg, majd a miértre a választ abban találja meg, amit itt, közöttünk megkap. Éppen ezért kell az, hogy átölelő közösséget találjanak nálunk. Az esperes ezért is tartja fontosnak a kiscsoportokat, mert azokban tovább él az egymás felemelése, lelkigondozása, támogatása és segítése, és úgy véli, ennek a munkának az eredménye már látszik is a gyülekezetben.


| REFORMÁTUS ÉLET |

ÉDENKERT, A ZÖLD ÓVODA A Pápai Református Egyházközség négy éve fenntartója a Veszprémi úton álló óvodának, ahová jelenleg száz gyermek jár. – Akik most ide járnak, már kiscsoportos koruk óta református óvodában nevelkednek. Ezzel egy időben egyre aktívabbá váltak a szülők és a gyerekek is a hitéleti alkalmakon. Persze ebbe az óvodába nem csak a gyülekezetünk tagjainak gyermekei járhatnak. Itt is missziós cél vezérel bennünket: az óvodában találkozva a szülők között elkezdhetjük a magvetést – magyarázza a lelkipásztor. – Óvodánk 2017. szeptemberi indulását hatéves, nehéz, de igazán gyümölcsöző ciklus előzte meg – mondja Tunnerné Buzás Éva óvodavezető, aki személyesen nem lehet jelen a beszélgetésen. Megtudjuk tőle azt is, hogy 2012-ben adták be a pályázatot a Zöld Óvoda programra. Ez nemcsak a nehéz helyzetbe került intézményt mentette meg a bezárástól, de új irányvonalat is adott a falak között zajló nevelői munkának. Az átvétel után a környezettudatos nevelés kiegészült a protestáns szemlélettel is. – A gyülekezet biztosított bennünket arról, hogy a megmentőprogramot folytathatjuk. Két hét alatt az is kiderült, hogy a protestáns elvek párhuzamosak a mi környezetvédelmi szemléletünkkel – részletezi Tunnerné Buzás Éva. Kiderül, hogy az óvoda a tízéves pályázat utolsó ciklusában van, és már csak egy pályázati beszámoló választja el az intézményt az Örökös Zöld Óvoda címtől. Kisantal Zsuzsa óvodalelkész szerint munkája az Édenkertben izgalmas, mert több területet foglal magában. A lelkész amellett, hogy csoportfoglalkozásokat tart a gyerekeknek, rendszeresen tart bibliaórákat az óvoda munkatársainak is, havonta egyszer pedig „lélekemelő” alkalomra várja a dolgozókat. – A bibliaóra munkaidőben van, ezért arra nem tud mindenki eljönni. De ezt a havi egyszeri alkalmat várják és szeretik a munkatársak, ezen ott van a gyülekezet lelkésze is, nem csak én. A munkám harmadik területe a szülőkért végzett szolgálat, amelyet eléggé megtépázott most a korona-

vírus. Voltaképpen ez most meg is szűnt, mivel pillanatnyilag az óvoda is bezárt.

KORONAVÍRUS A Covid-járvány nem csak az óvodai munkát, hanem a gyülekezeti életet is megnehezítette. Ezt megszenvedi a Séllyei István Énekkar is, amelynek vezetését 2015 januárjában vette át Parola Csaba. – A járványhelyzet kezdetéig fokozatosan fejlődő csapat voltunk, a tizenöt fős átlaglétszám az évek alatt ötvenre nőtt. A koronavírus-járvány a fejlődésünket és a kórus életét évekkel visszaveti – jellemzi a helyzetet a karvezető, és hozzáteszi: – Nagyon várjuk, hogy minél hamarabb újrakezdhessük. Persze nem állt le teljesen az élet a kórusban. Virtuális hangversenyt adtak az interneten úgy, hogy tagjai otthon, szólamonként felénekeltek egy kórusművet, amely később a technika segítségével egy műként szólalhatott meg. – Az országban az elsők között voltunk, akik ilyen típusú karanténvideóval mutatkoztunk be – említi Parola Csaba, aki 2019-ben önálló szerzői esten is bemutatkozott a pápai református ótemplomban. A gyülekezet a rá jellemző módon a koronavírus-járványban is meglátta a missziói lehetőséget. Az istentiszteleteiket tavaly március óta közvetítik az interneten, és ezt akkor sem hagyták abba, amikor pünkösd után újra kinyitottak a templomok. – A közvetítésekkel olyan sok embert érünk el, hogy novemberben úgy határozott a presbitérium, továbbra is lehet online követni az istentiszteleteket. Éppen ezért most végleges közvetítési rendszert építünk ki a templomban.

IGE AZ ÉTERBEN Március közepén kapta meg a felkérést a gyülekezet arra, hogy húsvét hétfőjén a pápai református újtemplomból szóljon majd Isten Igéje a Kossuth Rádió hullámhosszán keresztül. Az április 5-én, délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten ifjabb Márkus Mihály esperes lesz az igehirdető.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 33


| | GONDOLATOK INTERJÚ |

FUTÓ ZOLTÁN

„Nem azt várom,

hogy majd valaki másban tovább élek. Nem azt várom, hogy beleenyészem a természetbe, hogy ott valamilyen formában tovább »legyek«. Nem azt várom, hogy majd valahol a csillagok között élek, vagy a felhők szélén ülve nézek le a világra. Azt várom, amit Isten Szentlelke így üzent meg Pál apostol által: »…ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.« (1Thessz 4,13–14)

Megvigasztalódva várakozni „Várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet.” A Nicea-konstantinápolyi Hitvallás utolsó sorát sokszor olvastam és mondtam már egyedül, valamint gyülekezettel együtt, de még mindig megremegteti a szívemet. Szeretem az Apostoli Hitvallás megfogalmazását is: „Hiszem (…) a test feltámadását és az örök életet.” De számomra sokkal többet mond ez: „Várom…” Várakozni lehet izgatott cselekvéssel, és lehet „csak” a készenlét feszültségével. De akár így, akár úgy tesszük, meghatározó az, amire vagy akire várunk. Így határozhatja meg a gondolkodásunkat, az életfelfogásunkat, az életutunkat, az életformánkat is az, hogy Jézus Krisztusban várjuk a feltámadást és az eljövendő örök életet. Szeretteim sírjához régóta tudatosan úgy állok oda, hogy várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet. Nem emlékszem, hogy pontosan mikor alakult ez ki bennem. De áldom az Istent szüleimért, akik kisgyermekkoromtól kezdve tanítottak rá, hogy a halál nem – csak Isten örökkévaló. Ha hangosan nem is, de magamban már általános iskolásként tiltakoztam, amikor azt hallottam: „Ott nyugszanak a sírban örökké…” Én mondtam magamban: „Nem örökké!” Egyszer – talán egy ökumenikus istentiszteleten – a Nicea-konstantinápolyi Hitvallást mondtuk, amikor belém hasított, mennyire meghatározó ez a „várom” a temetőben és a mindennapi életben. Azóta is magával ragad. Aki várja a halottak feltámadását, annak a halál nem lehet végső megsemmisülés. Az nem készít „örök lakhelyet” a temetőben a halottainak vagy önmagának. Az talán a gyász fájdalma, küzdelme közben is hamarabb érti meg Isten vigasztalását. Az több vigasztalást nyer, amikor öregedő, romló testével vívja harcait. Mert nemcsak az van a szemünk előtt, ami itt, a földön közelít hozzánk, hanem az is, amit a feltámadásban készít nekünk a mi Megváltónk, a feltámadott Úr Jézus Krisztus. Várom a halottak feltámadását: nemcsak az elmúlás ősze és a halál tele van előttem, hanem az újjáteremtés tavasza is. Azt is várom! Arra is készülök!

34 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Azt nem tudhatom, hogy mit hoz a következő nap – de várom a halottak feltámadását. Nem azt várom, hogy majd valaki másban tovább élek. Nem azt várom, hogy beleenyészem a természetbe, hogy ott valamilyen formában tovább „legyek”. Nem azt várom, hogy majd valahol a csillagok között élek, vagy a felhők szélén ülve nézek le a világra. Azt várom, amit Isten Szentlelke így üzent meg Pál apostol által: „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1Thessz 4,13–14) Ez a várakozás ott van a gyászomban, a haláltól való félelmemben, a temetőbe járásomban és a hétköznapi életemben is, amikor felteszik vagy felteszem a kérdést: mi az életem értelme? Várom a halottak feltámadását! Milyen más így kimenni húsvét hajnalán a temetőbe, és ott ünnepelni a Krisztus Jézus feltámadását! És várom az eljövendő örök életet! Az élet java még előttem van. Még ezután érkezik, és soha el nem múlik. Hányszor megkísért ebben a világban, hogy „egyszer élünk”, „csak most élhetünk”! Ha várom az eljövendő örök életet, már kevésbé szorít, hogy minden földi jót most akarjak megszerezni magamnak. Kevésbé szorít a félelem, hogy lemaradok valamiről, kimaradok az életből. Szabadabban élek azzal, amim van, hiszen nem (csak) erre a földi életre gyűjtök. Áldott legyen Isten a földi életért! De legyen ezerszer áldott, hogy Krisztusban megajándékozott az eljövendő, örök élettel! Ezért akár bőség, akár szükség jönne is, az előbbiben alázattal, Isten dicsőségét keresve, az utóbbiban reménységgel, Istenben bízva várom az eljövendő örök életet. Húsvétkor, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén mondjuk hittel, hálával, örömmel, megvigasztalódva: én is várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet. 


| REFORMÁTUS ÉLET |

Kiküldetésben a járvány idején Egyházunk legrégebbi hagyományai közé tartozik a legáció, amelynek során a lelkésznek készülő teológushallgatók nagy ünnepeken kiküldetésbe mennek egy-egy gyülekezetbe. A cél kettős: gyakorlatot szereznek, és ápolják a teológiák és az egyházközségek között fennálló különleges kapcsolatot. BALOGH-ZILA Hiszen különleges, dinamikus kapcsolat ez: a gyülekezetekből kerülnek ki azok a fiatalok, akik a több TEODÓRA száz éves alma materek falai közt az évek során lelkészekké válnak, majd később visszatérnek, hogy ha nem is saját gyülekezetükben, valahol a térségben építsék a református egyházat. Körképünkben annak jártunk utána, hogyan érinti a lelkészhallgatók gyakorlati képzését és a legáció rendszerét a járványhelyzet. Ahogyan a másik három teológián, úgy Budapesten sem küldték ki a lelkészhallgatókat gyakorlatra tavaly húsvétkor, pünkösdkor. – Karácsonykor éltük meg először, milyen a járvány idején legációba menni – mondja el Filotás Bálint, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara (KRE HTK) hallgatói önkormányzatának vezetője, azaz szenior teológusa. Beszámolójából megtudjuk, a karácsonyi gyakorlat rövid, inkább helyettesítésnek beillő volt, és hasonlóra készülnek most húsvétkor is.

SEMMI SEM RETTENTHET MEG – Én a biai gyülekezetben szolgáltam. Reggel kilenc órára mentem a lelkészi hivatalba, gyorsan átnéztem a prédikációt, majd megbeszéltük a lelkipásztorral. Körülbelül a templom negyede telt meg hívekkel aznap, de az igehirdetésemet kamera is rögzítette. Istentisztelet után még nagyjából egy órát beszélgettünk a tiszteletes úrral, utána már jöttem is haza – mondja el Filotás Bálint. Mások azt sem élhették át, hogy igehirdetés közben néhány szempár rájuk szegeződik, hiszen voltak kizárólag online formában megtartott istentiszteletek is. – Azt hiszem, a mostani helyzetben nem az a legrosszabb, hogy kamerának beszél az ember, hiszen eddig is voltak olyan istentiszteletek, amelyeket felvettek. A legnehezebb, hogy nem látjuk a hívek reakcióját, nem tudjuk felmérni, hogy megértették-e az üzenetet vagy sem, pedig ez a prédikátor legnagyobb kérdése, főleg, ha még tanulja hivatását – véli a teológushallgató. A felkészítés a legációra ez évben sem maradt el a Károlin. A megszokott gyakorlathoz képest csupán annyi változott, hogy online formában tartották meg az előadásokat. Az alsóbb évesek általában mintaprédikációk alapján készülnek a legációra, azonban arra is volt már példa, hogy egyes gyülekezetekben a helyi lelkipásztor segített az igehirdetés megfogalmazásában, kidolgozásában. A hallgatók harmadévtől készíthetik el saját beszédeiket. Ebben az évben a legációs hely kiválasztása is másképpen történik, mint korábban. A koronavírus-járvány miatt kevesebb gyülekezet kér fiatal igehirdetőt, és a diákoknak sem kötelező legációba menni. – Járványidőn kívül sok gyülekezet kér legátust,

kíváncsiak a teológusokra, és lelkészek is szívesen tekintenek be ilyenformán képzésünkbe – magyarázza a budapesti szenior. A sátoros ünnepeken végzett szolgálat azonban nem csupán a gyülekezetekkel való ismerkedés és a gyakorlat szempontjából jó: a lelkésznek készülő hallgatókat az egyházközségek anyagilag is támogatják ilyenkor. Mivel a perselyadományok között az elmúlt egy évben még nagyobb volt az eltérés, a budapesti hallgatói önkormányzat legációs határt szabott meg: aki bizonyos összegnél többet kap, tizedet fizet a hozzá érkező adományból, így a befolyt pénzből azokat a hallgatókat is tudják segíteni, akik kisebb támogatásban részesülnek. – Ha a szándék ott van valakiben, hogy kiálljon az evangéliummal, és ezt felkészülten ki is tudja fejezni, akkor semmi sem rettentheti meg. Nem azon gondolkodik, mi van körülötte, csak feladatára fókuszál: hogy átadja az üzenetet – mondja Filotás Bálint. Ugyanakkor tapasztalata szerint ahogyan mindenkinek, a teológusoknak is hiányzik a közösség, az éjszakai kollégiumi beszélgetések, az eszmecsere, a tapasztalatok megosztása. – Várjuk, hogy újra közösségben lehessünk, viszont fölösleges kockázatot nem vállalunk – foglalja össze a szenior teológus.

MAJDNEM ÖTSZÁZ ÉVE MŰKÖDŐ RENDSZER A koronavírus első hullámának elültével a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata, élén Zágonyi Markó Tamás szeniorral, elkezdte előkészíteni a karácsonyi kiküldetést. – Október végén szoktunk hozzákezdeni a karácsonyi legáció szervezéséhez, hogy a lehető legtöbb, legátust igénylő gyülekezetbe tudjunk teológust küldeni. Amikor bejelentették az újabb korlátozásokat, átláttuk, hogy az ünnepi szolgálat veszélybe került. Egyetemünk 1538-as megalapítása óta működik a legációs rendszer, lehetővé téve a gyülekezetek és a teológia szoros kapcsolatát és a lelkészi hivatást választók támogatását. A húsvéti és pünkösdi elmaradó legációk tapasztalatának birtokában elkezdtünk valamilyen pótló megoldást keresni – mondja el a szenior teológus. 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 35


| REFORMÁTUS ÉLET |

Debrecenben a hallgatói önkormányzat az intézmény vezetőségével és a fenntartóval közösen pályázati rendszert dolgozott ki, hogy a teológusok ne essenek el a szokásos gyakorlatukkal járó támogatástól, ugyanakkor szolgálati lehetőséget is kapjanak az ünnepi időszakra. Hogy a találkozások számát és az utazás szükségességét a lehető legjobban csökkentsék, a lelkészhallgatók saját anyagyülekezetükben végeztek lelkészük által rájuk bízott feladatokat. A tanulmányokhoz, palástvásárláshoz és más felmerülő költségekhez azonban jelen helyzetben nem a gyülekezetektől várták az anyagi segítséget. – Jól látjuk, hogy a koronavírus miatt országszerte nehezebb helyzetbe kerültek az egyházközségek, ezért nem szerettük volna terhelni őket a legáció költségeivel – fejti ki Zágonyi Márkó Tamás. A teológusok a prédikációírást a homiletikai kurzusokon tanulják, amelyeket általában harmadév végén teljesítenek, ezután készíthetik el saját igehirdetéseiket az ünnepi gyakorlatokra. Az elméleti és gyakorlati homiletikai tárgyakat már abszolváló negyed- és ötödéves hallgatóknak most is saját beszédet kellett alkotniuk, amelyet – ösztöndíj reményében – pályázati anyagként nyújthattak be a vezetőséghez. Az alsóbb éves hallgatók hagyományosan a kifejezetten legációra készült prédikációsgyűjteményből választják igehirdetéseiket, amelyeket ellenőrző tanár segítségével értelmeznek, gyakorolnak. A mostani helyzetben az ünnep lényegét igei részekkel megragadó, meditatív jellegű diasort készíthettek, amelynek révén hatvanezer forintos támogatást nyerhettek el. – A pályázati rendszer bevált karácsonykor, így hasonlóan készülünk a húsvéti ünnepre is – mondja el a hallgatói önkormányzat elnöke. Debrecenben igyekeznek minél inkább összetartani a teológusok közösségét, hiszen a hallgatóságot megterheli a személyes kontaktus hiánya. A hallgatói önkormányzat önkéntesek és az egyetem vezetősége segítségével az egyetem hallgatóságát egyesével megkeresi, hogy senki se érezze magát egyedül. Emellett online közösségi programokat: társasjátékozást, nagyheti beszélgetéseket, interjúkat is szerveznek a fiatalok számára. – A járvány okozta helyzet mindannyiunkat megvisel, de erőt ad az, hogy a reggeli áhítatokon és az istentiszteleteken is együtt lehetünk az internet segítségével. Az akadémián alapvetően nincs sok hallgató, mindig megtaláljuk egymást, és így távolról is közösségben vagyunk – erősíti meg az elmondottakat Molnár Zsolt negyedéves esküdtfelügyelő hallgató.

SZEMÉLYES MENTORÁLÁS A VÍRUS IDEJÉN IS Pápán minden évben az ünnepekhez közel, de még szorgalmi időszakban rendezik meg a hallgatók közös felkészítését a legációra. Az általános tudnivalókon túl az egyetem régi hagyományának köszönhetően személyre szabott vezetést is kapnak a teológusok: ki-ki saját személyes oktatójától, tutorától. Amikor a fiatalokat felveszik az akadémiára, személyes vezetőt kapnak, aki tanulmányaik során segíti és ellenőrzi a diákok munkáját. 36 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

– Néhány éve tantervi reformot hajtottunk végre, így a negyedéves ünnepi legáció egyben a homiletikai gyakorlati tárgy teljesítésével ér fel – mondja Barta Zsolt, a Gyakorlati Teológiai Intézet docense. – Ez azt jelenti, hogy teológusaink negyedéves legációjára intenzívebben odafigyelünk. Ilyenkor nemcsak a tutor, hanem a homiletikatanár számára is el kell küldeni az igehirdetést, illetve annak felvételét, valamint a gyülekezeti lelkipásztor is értékeli a legátus munkáját – fejti ki az oktató. – Karácsonykor a Dunántúlon újranyitottak a templomok, így hallgatóink elvégezhették szolgálatukat. A tutori rendszer tovább működött, bár előkészítőket nem tartottunk. Az volt a cél, ahogyan most húsvétkor is az, hogy mindenki a saját egyházközségébe menjen, azonban senkit sem kötelezünk a szolgálat felvételére – hangsúlyozza a docens. A járvány nagy mértékben hat a gyakorlati oktatásra, eltolódtak a hangsúlyok, tudjuk meg az intézetvezető beszámolójából. – Mindenki érzi, tudja és tapasztalja, hogy a digitális kísérletezés nem alternatívája az egyházi létnek. Pál apostol azt mondja, szánjuk oda testünket „élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. (Róm 12,1). Ez a vers rávilágít arra, hogy a testi, személyes találkozás az istenkapcsolat és az egyházi lét nagyon fontos része – fogalmaz Barta Zsolt. – Jól látjuk, hogy a jelenlegi helyzetre nem nagyon tudunk felkészíteni senkit. Bár lehetne olyan új kurzusokat indítani, mint a kiadványszerkesztés, a képszerkesztés és a digitális kommunikáció, de ki tudja, meddig marad fenn a mostani állapot. Fontosabbnak tartom, hogy a különböző új helyzetekhez való alkalmazkodókészség tudatosabb kialakítására vezessük rá hallgatóinkat. Ezt csakis a lelki neveléssel, a közös hitbeli érlelődéssel segíthetjük. A másik fontos tényező, hogy tudatosítsuk bennük: jó, ha közösségben végzik szolgálatukat a lelkipásztorok. A teológia évei alatt fontos, hogy a teológusközösség egymásban a szolgatársat megtalálja. Ez nálunk jól működik, hiszen a pápai teológia kis közösség, szinte mindenki ismer mindenkit, ezért is olyan nehéz hallgatóink számára ez a mostani időszak – hangsúlyozza az intézetvezető.

A KISKÖZÖSSÉG EREJE – A lelkészjelöltek gyakorlati munkára készítése hatesztendős folyamat. A teológiai oktatásban, meggyőződésem szerint, minden diszciplína ezt a tevékenységet segíti – hangsúlyozza Hős Csaba, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Tudományok Intézetének megbízott intézetvezetője. Az oktató úgy látja, ez azért fontos, mert a lelkészhallgatók nem csupán a kiemelt, jó helyzetben lévő városi gyülekezetek életét ismerhetik meg, hanem a többségében még mindig vidéki, falusi meghatározottságú reformátusságot is. – Patakon meggyőződéssel valljuk, hogy a lelkészi munkára nemcsak oktatni kell a hallgatókat, hanem nevelni is kell őket a lelkipásztori életre. Ez számos tanár mentalitásában alapvetően jelen van, hiszen sokunk gyülekezeti lelkipásztorként is szolgál – számol be Hős Csaba.


| REFORMÁTUS ÉLET |

A helyettes intézményvezető, aki teológiai munkája mellett a Felcsúti Református Missziói Egyházközség lelkipásztora is, úgy véli, a legáció a lelkészképzés legkomplexebb időszakos gyakorlata. Egyszerre szól az evangéliumhirdetésről, mis�szióról, az igehirdetési gyakorlatszerzésről, de a teológusok ugyanakkor belekóstolhatnak a lelkipásztori és családi élet valóságába, gyülekezeteket és egyházvidékeket ismerhetnek meg, miközben segítséget is nyújtanak lelkipásztoroknak. Sárospatakon 2020 húsvétjától nem tartották meg a szokásos legációkat. A Gyakorlati Teológiai Tudományok Intézetének vezetősége úgy látta, a legáció intézménye annyira ös�szetett, hogy teljes egészében nem helyettesíthető. – Számos hallgatónál magától pótlódott a hiány azzal, hogy kényszerű otthon tartózkodásuk során visszacsöppentek anyagyülekezetük életébe, és aktív szolgálattal veszik ki a részüket a helyi munkából. Sokszor felkeresnek bennünket, hogy odahaza elmondott igehirdetéseik kapcsán segítsünk a felkészülésben – fogalmaz az oktató. A teológusok támogatását továbbra is a gyülekezetek végzik. – Amire rálátok, az egyfelől a saját falusi gyülekezetem, amely jelen helyzetben is megtalálja a közösségében élő hatodéves teológus támogatásának módját. Másfelől Patakon odafigyelünk, hogy diákjaink között soha ne legyen nélkülöző – szögezi le Hős Csaba. A digitális tanrendre zökkenőmentesen állt át az intézmény, de ahogyan mindenütt, itt is hiányoznak a személyes találkozások. – Tapasztalatom szerint többet ért egy rosszalló tekintet homiletika-gyakorlaton, mint egy e-mail. Semmiség a weben történő hosszas beszélgetés ahhoz képest, mint így tavasz táján a kollégiumudvaron eltöltött este a diákjaimmal. Ezért hát imádkozunk, hogy mihamarabb vége legyen ennek az időszaknak. Tesszük a dolgunkat, az őrhelyünkön állunk – fejezi be az oktató. 

2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 37


| GONDOLATOK |

Húsvéti óvóhely PÁLINKÁS GYULA

Húsvét után a csoda, a titok és a tekintély sarkallja arra az apostolokat és minden kor tanítványait, a keresztyénséget, hogy együtt maradjanak.

„Három erő, csupáncsak három erő van a földön, amelyek képesek örökre legyőzni és rabul ejteni e tehetetlen lázadókat, épp a boldogításuk végett – ezek az erők: a csoda, a titok és a tekintély.” Az idézet Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényéből való, amelyben az egyik főszereplő, Iván Karamazov egy Sevillában, a tizenhatodik században, az inkvizíció legszörnyűbb időszakában játszódó, elképzelt történetet mesél testvérének, Aljosának. A történetben Jézusnak „kedve támadt megjelenni, ha csak egy pillanatra is, az őt gyermekien szerető nép között”. A csodától meghatódott sokaságot azonban az odaérkező, tekintélyes agg inkvizítor lecsendesíti, majd számonkéri a Megváltót, amiért hajdan a pusztában való kísértéskor elvetette a fent említett három hatalmi erőt, amely előtt az ember örökre térdet hajthatna. Valóban, Jézus a kísértésben nem él vissza a csoda, a titok és a tekintély erejével, de húsvét után immár két évezrede megtérésére és követésére hívja, Isten kegyelme által, választott gyülekezetét. A hívő ember ugyanakkor alázattal és boldogan meghódol Krisztus csodái, titka és tekintélye előtt. Így tesz Fülöp, aki gyermeki boldogsággal mondja Nátánaélnek, hogy „megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben” (Jn 1,45). Majd az örömteli kiáltást meghalló, fügefa alatt elmélkedő Nátánaél is azonnal felismeri, kivel áll szemben: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!” (Jn 1,49) Így volt ezzel Tamás is, akit első kételkedésében, a kikövetelt bizonyosság után észhez térített a feltámadás csodája, Krisztus tekintélye és megjelenésének titka. Hasonlóan rogynak le az egykedvűen halászó tanítványok, az apostollá lett Saul, majd az első gyülekezetek, az üldöztetésben is bátor, hitvalló keresztyének, vértanúk, hithős történelmi személyek, hívő családok, gyülekezetek, nemzetek. Meghajlunk Krisztus csodái, titka, tekintélye előtt. Ebben a vágyunkban pedig mindig ott van, hogy akik nem „ítéljük el” Jézus Krisztus természetes jelenvalóságát, vágyunk az összegyülekezésre, az istentisztelet bennünket „legyőző és rabul ejtő”, lélekmelegítő közösségére, a templom áhítatára. Húsvét után a csoda, a titok és a tekintély sarkallja arra az apostolokat és minden kor tanítványait, a keresztyénséget, hogy együtt ma-

38 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

radjanak. Mert hitünket nem jó egyedül megélni, csakis közösségben ápolható. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a huszadik század háborúiban az emberek a bombázások elől az óvóhelyekre menekültek, összegyülekezve, egymást támogatva. Az óvóhelyen nincs gyűlölet, nincs egyéni érdek, nincs ellentét, csupán egyetlen cél létezik: a megmenekülés. Ma, a világjárvány idején az összegyülekezési vágy mindennél erősebb, hiszen lelki óvóhelyre van szükségünk. Emlékszem, amikor néhány hete újabb szigorítások következtek, megjelentek a sajtóban olyan vélemények, amelyek így követelőztek: „Ha be kell zárni mindent, akkor zárjanak be a templomok is!” Dacos megnyilvánulása ez annak a léleknek, aki talán soha nem tapasztalta meg a lelki óvóhely biztonságát és a szabadulás csodáját. Természetesen tudjuk jól, hogy mi keresztyén és állampolgári kötelességünk. Csupán vágyunk áldott lelki óvóhelyeink, templomaink, gyülekezeteink, ünnepeink biztonságot nyújtó oltalmára. A legnagyobb óvóhely azonban felette áll minden bezárható épületnek, templomnak, gyülekezeti háznak, imádkozó közösségnek. Ez pedig maga a feltámadás csodája: „Krisztus feltámadott, kit halál elragadott. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, alleluja!” – énekeljük a száznyolcvanötödik dicséretünkben. A húsvét ünnepe, üzenete áldott óvóhely a világban. Lehet, hogy most elszigetelve, inkább belső szobánkban, bizonyos korlátozások között válik azzá, de így is boldogan, lélekben sok millió keresztyén testvérünkkel együtt meghallhatjuk a megmenekülés áldott üzenetét, és befogadhatjuk Krisztus feltámadásának csodáját, titkát, tekintélyét. 


| REFORMÁTUS ÉLET |

Üde színfolt a Sajó partján A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóvelezd vadregényes kis település. A Sajó folyó jobb partján nyugalom és békesség árad a helyiekre és a vendégségbe érkezőkre KOCSIS JULIANNA egyaránt. A Sajóvelezdi Református Egyházközség tagjaiból is ez a békesség árad – jó velük beszélgetni, köztük lenni. Családként határozzák meg magukat, és a különböző generációkhoz tartozó gyülekezeti tagok ennek megfelelően élik életüket, szerepüket a közösségben. Április 11-én az ő templomukból közvetít istentiszteletet a Duna Televízió, ennek kapcsán látogattuk meg őket. Ha a sajóvelezdi gyülekezetről kérdezik, Kotó Mihálynak legelőször az építkezés jut eszébe. – Visszatekintve az elmúlt húsz-harminc évre, örökös építkezésben voltunk és vagyunk, alig volt egy-két év szünet. Fizikálisan is: az épületeink megújultak, újak jöttek létre – például a gyülekezeti termünk –, és lelkileg is: sok fiatal csatlakozott, a környező településekhez képest a presbitériumunk is fiatal – fogalmaz a gondnok. De nem csak az elöljárók között vannak többségben az ifjabbak, az egész közösségre nézve nagyobb arányban vannak jelen az időseknél. Ez pedig egyáltalán nem szokványos jelenség – ezen a vidéken pedig különösen nem az.

KEGYELEM ÉS HŰSÉG – Kihaló gyülekezetekről beszélünk ezt a régiót nézve – vagy legalábbis gyakran erre gondolunk. Sajóvelezd e tekintetben üde színfolt – állítja Pásztor Dániel lelkipásztor, és sietve hozzáteszi: – Ez egyáltalán nem az én érdemem. Nekem először két szó jut eszembe a gyülekezetünkről: kegyelem és hűség. Kegyelem, hogy az Isten gondoskodott rólunk, és „nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége” (Zsolt 100,5). Ez esetünkben azt jelenti, hogy a tagok többségének már a szülei is ide tartoztak, rajtuk keresztül kerültek hozzánk. Sok-sok meghallgatott imádság van amögött, hogy ők – és most már az ő gyermekeik is – itt vannak vasárnaponként. A lelki építkezés fontosságát hangsúlyozza Szegediné Ablonczy Tímea is, aki szerint ha ezt nem tapasztalnák, talán nem is tartoznának ide. – Felér egy lélegzetvétellel: a gyülekezetben levegőhöz jutunk. Nem csupán tagok, hanem jó barátok is vagyunk. Ismerőseinknek szoktuk mondani, hogy nekünk nincs szükségünk pszichológusra, mert itt van lelkigondozási lehetőség – mi is emberek vagyunk, rászorulunk arra, hogy kibeszéljük magunkból a dolgokat. Gyakran érezzük úgy a prédikációk után: ezt én is pont így gondolom, nekem szólt ez az üzenet – mondja a hitoktató, és hozzáteszi: – Szeretünk itt lenni. Ha valaki hiányzik az istentiszteletről, azt észrevesszük és szóvá tesszük, vajon 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 39


| REFORMÁTUS ÉLET |

mi lehet vele. Szerintem összetartók vagyunk. A legfontosabb pedig az Ige és az igehirdetés. Az egyik gyülekezeti tagunk erről így fogalmazott: a lelkészeink úgy prédikálnak, hogy az egyszerűbb és a tanultabb ember egyaránt megérti azt.

TERVVEL A JÖVŐÉRT

Sajóvelezden körülbelül négyszáz református él, közülük kétszáztíz aktív tagot tartanak nyilván. Vasárnaponta átlagosan huszonöt-negyven, ünnepekkor hatvan-száz fő körül van az istentiszteleten résztvevők száma. Nem tagadják: az örömök MINT EGY CSALÁD mellett őket is érik küzdelmek. – Mint minden családnak, nekünk is vannak nehézségeink, de ezek néha jó irányba fordulnak Az elhangzottakat Molnárné Kövér Erzsébet gyülekezeti tag véát. Például amikor annak idején a tiszteletes úr elmondta, hogy leménye is alátámasztja. – Olyanok vagyunk, mint egy család, itt püspökhelyettes lesz, önzően arra gondoltunk: akkor velünk mi úgy érezzük, mintha hazaérkeztünk volna. Már akkor is éreztem lesz? De azután jött Ilona, és az ő igehirdetéseivel még gazdaezt, amikor általános iskolás koromban először kezdtem a gyülegabbak lettünk. Jól jöttünk ki a „rossznak” induló helyzetből – kezetbe járni. Ez azóta is így van: tudom, hogy ide bármikor nyumutat rá Kotó Mihály. Pásztor Dániel pedig a kisgyülekezeti lét godtan jöhetek, és akár bajom, akár örömöm van, megoszthatom „hogyan tovább” félelmeit említi. a tagokkal. Hálás vagyok azért, hogy részese lehetek ennek, és – Azt szoktam mondani a lelkészekhogy a gyerekeinket is sikerült a gyülekeKÖZVETÍTÉSSEL ISTEN ORSZÁGÁÉRT nek: jó, ha készítenek tervet, mivel százet viszonylag aktív tagjaivá tenni. Április 11-én a sajóvelezdi református molhatnak a gyülekezetükben öt-tíz Arról, hogy ez a családias hangulat templomból szól majd a televíziós év távlatában. Ilyenkor a kisgyülekezea nem tősgyökeres sajóvelezdiekre is közvetítés. A gyülekezet ugyan tek esetében felvetődik a kérdés, hogy átragadhat-e, Kovács Ilona vall. Habár valószínűleg nem lehet személyesen jelen, lesz-e utánpótlás. Az idősek részéről a beosztott lelkipásztor maga is ebből de örülnek, hogy tőlük szól majd Isten Igéje. Pásztor Dániel bevallja, kicsit azért újra és újra felbukkanó félelem: „Ha mi az egyházkerületből származik, mégizgulnak: – Óriási lehetőség és felelősség, meghalunk, utánunk már senki sem iscsak újként, „kívülállóként” érkezett hogy sok-sok emberhez szólhatunk – marad.” Emlékszem, ezt hallottam haride. – Immár a hatodik évet töltöm itt. ennek súlya van. minc évvel ezelőtt is. Most, 2021-ben Azt tapasztaltam, hogy a sajóvelezdiek talán valóban kevesebben vagyunk, befogadók: végtelen szeretettel vettek de ez abból is ered, hogy a faluközösség is csökkent. Az akkor körül érkezésemkor. Ezért nagyon hálás vagyok. Kitartó, a hitben ezerkétszáz-ezerháromszáz lelkes Sajóvelezden ma már csuélen járó, bibliaolvasó közösségről van szó, amely Isten útján akar pán nyolcszáz fő él. Meg kell tanulnunk Isten kezébe letenni a járni – fiatalosan, lendülettel, őszinte ragaszkodásból. Nem megjövőt – és megtenni mindent, amit ő tőlünk elvár – mutat rá szokásból jönnek, hanem mert ide, egymáshoz akarnak tartozni. a lelkipásztor, aki arra is kitér, a kis közösségek a templomaik, HÁROM ÉVTIZED különböző épületeik sorsáért is aggódnak. – Örülök, hogy az épületeinket rendbe tudtuk tenni. A közösségünk ebben néhány Pásztor Dániel messzebbre tekint vissza – ahogy ő fogalmaz, évvel ezelőtt nagy áldozatot hozott. Ma már más a helyzet: be „elég régóta” szolgál a településen. – Ha Isten engedi, akkor okkell látni, hogy a gyülekezeteink anyagi teherbíró képessége tóberben lesz harminc éve. Ez az idő elegendő volt arra, hogy nem engedi felújítások kivitelezését. sok dolgot – nehéz időket és nagy-nagy örömöket, csodákat is átéljek itt. A velezdi gyülekezet szerintem olyan, amilyennek egy MINŐSÍTETT IDŐ ideális családnak kell lennie. Ahol őszinték lehetünk, nem kell szerepeket játszani, nem kell azon gondolkodni, hogy elmondA koronavírus-járvány miatti gondok a helyieket sem kerülik hatunk-e valamit vagy sem. Tudunk együtt örülni és terheket el, de amennyire csak tudnak, alkalmazkodnak a helyzethez. A hordozni. Az istentiszteleti és egyéb alkalmak mellett mi le tugondnok megjegyzi: nem tudnak arról, hogy bárki a közösségdunk ülni együtt szalonnát sütni, beszélgetni, megélni a csaben kapta volna el a fertőzést. – Arra törekszünk, hogy az isládi életet – fogalmaz a lelkipásztor. Rámutat: jó, hogy Kovács tentiszteletekről készült felvételek felkerüljenek a YouTube-ra. Ilona és ő bizonyos mértékben hasonlítanak, és nem klisékA zárt Facebook-csoportunkban visszanézhetők a felvételek, ben gondolkodnak. – Ebben a harminc évben az istentisztelet a régebbiek is elérhetők. Az a gond, hogy a legidősebbek csak számomra sosem azt jelentette, hogy én, a lelkipásztor felmeakkor tudnak hozzáférni ezekhez, ha a gyermekek, az unokák gyek a szószékre, elkezdem hirdetni az Igét, mondom-monsegítenek ebben, és a személyes találkozásra most nincs lehedom, a többiek meg csak hallgassák, tanuljanak – ez nem erről tőség – féltjük a szülőket, nagyszülőket. De azt is tapasztaltuk, szól. Nekem is feltöltődés látni a gyülekezeti tagokat a padsohogy amikor a korlátozások engedték, betartva az óvintézkedérokban: hihetetlen, megfoghatatlan energiát kapok tőlük. Azt seket sokan közülük ugyanolyan lelkesen eljöttek az istentiszgondolom, hogy ez pont a családias, lelki kapcsolatból ered, teletekre, mint azelőtt – mondja Molnár Gábor presbiter. amely pedig Isten Lelkének munkája. Jó így Igét hirdetni – állítja Pásztor Dániel szerint Isten különös helyzetbe engedte a vimosolyogva Pásztor Dániel. lágot a járvánnyal. – Talán többek között arra is szeretne meg40 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.


| REFORMÁTUS ÉLET |

„A tagok többségének már a szülei is ide tartoztak, rajtuk keresztül kerültek hozzánk. Sok-sok meghallgatott imádság van amögött, hogy ők – és most már az ő gyermekeik is – itt vannak vasárnaponként. ” (Pásztor Dániel)

tanítani, hogy értékeljük, becsüljük a közösséget, azt, amikor együtt lehetünk. A találkozás, az élő érintkezés hiányzik, van, amikor a szó szoros értelmében is: egy kézfogás, simogatás, ölelés – ezekben sokkal több van, mint gondolnánk. Sokan kérdezik tőlem: mikor fogunk ugyanúgy élni, mint a járvány előtt? Nekem az a vágyam, hogy éljünk másképpen, mint azelőtt, megtanulva mindazt, amire Isten ebben a helyzetben szeretne megtanítani. Jó lenne a kapott napokat, dolgainkat átértékelve folytatni az életünket a járvány után – fogalmaz a lelkész, és ki is fejti ezt: – Az időt most minősített időként élem meg. Gyakran gondoljuk, hogy huszonnégy óra sem elég, annyi dolgot szeretnénk megtenni. Illetve, hogy ha nem mi csináljuk, akkor nem lesznek elvégezve a feladatok – mert mi olyan fontosak, pótolhatatlanok vagyunk. Önmagunkat szorítjuk az idő rabságába. A helyzet megoldására apró, de fontos lépéseket javasol a lelkipásztor: – Jelöljünk ki egy napot, amely a családé. Persze tudom, ez „kegyes papi szövegnek” tűnhet, sokan gondolhatják, hogy ezt képtelenség megcsinálni. De a mostani helyzet pont azt mutatja meg, hogy ha akarjuk és fontos nekünk, akkor igenis meg lehet tenni. Sok esetben csak rajtunk múlik, hogyan alakítjuk az időnket. Ennek felismerésére azért van szükség, mert a járványhelyzet megmutatta, mennyire gonoszok a napok (Ef 5,16).

A FALAKON TÚL Amit a vírusmentes időkből még nagyon hiányolnak, azok az évente megrendezett szabadtéri, szeretetvendégséggel összekötött zenés istentiszteletek a Sajó partján. – Erre a dubicsányi gyülekezetből is eljönnek, sőt a helyiek közül is többen vesznek részt rajta, mint általában – mondja Pásztor Ildikó gyülekezeti

tag, a lelkipásztor felelesége rámutatva: ha kilépünk a templom falai közül, többeket lehet elérni. – Van, aki ilyen program után kapcsolódott be a lelki életbe – egészíti ki a lelkész. Emellett kirándulásokat, kötetlen közös programokat is szerveznek. – A szabadidőnket is együtt töltjük, és most már a gyermekeink is összejárnak – mondja a civilben informatikát oktató Molnár Gábor. – A gyermekek vasárnaponként gyermek-istentiszteleten találkoznak. Ez azért nagyon fontos, mert helyi iskola hiányában a hétköznapokon Putnokra, Kazincbarcikára és más helyekre járnak. Itt, ezeken az eseményeken találkoznak, ezek fogják össze őket – csatlakozik az elmondottakhoz felesége, Molnárné Kövér Erzsébet.

PÜSPÖK LETT A LELKÉSZ A sajóvelezdieknek – más gyülekezetekhez hasonlóan – a járvány miatt nehéz előre tervezniük, ráadásul új felálláshoz kell alkalmazkodniuk: ettől az esztendőtől lelkészük egyben az egyházkerület püspöke. Habár a helyzet új, a csapat bizakodó. – Szerintem megtaláljuk az egyensúlyt. Ha pedig épp nélkülöznünk kell őt, akkor büszkék vagyunk rá, hogy innen indulva, a mi lelkészünk végzi e feladatot. És nem vagyunk magunkra hagyva: itt van nekünk Ilona – vélekedik Szegediné Ablonczy Tímea. – Nem szeretném feladni a családomat: ha csak tehetem, továbbra is szolgálok, prédikálok itthon – teszi egyértelművé Pásztor Dániel, aki az egyházvezetői feladatot csak úgy vállalta, hogy nem kell elhagynia a települést. A püspök hisz a csapatmunkában, a tennivalókat megosztva szeretné elvégezni a munkatársaival: – Nem kell mindent a vezetőnek csinálnia. Ez tévedés.  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA

2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 41


| GONDOLATOK |

Holtak között az élőt CSAHOLCZINÉ KÁDÁR MARIANNA

Ti eddig valamit kerestetek, talán egy letűnt élet árnyát, de mostantól valakit keressetek, mégpedig az élő Jézus Krisztust!

„Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta… Ekkor visszaemlékeztek szavaira.” (Lk 24,5–8) Legalább olyan szükségünk van a húsvéti angyalok emlékeztető szavaira, mint egykor a Jézus sírjánál bolyongó, tanácstalan asszonyoknak volt, akár tudjuk, akár nem. Kétségbeesetten keressük az Életet, valamikori lüktető, dinamikus életünket, múltban hagyott vágyainkat, hitünket, elfelejtett reményeinket. Megfásult érzéseink tárában kutatunk, levelek, fényképek által őrzött emlékeket vallatunk. A holt betű, a fakuló fénykép, emlék és belül az üresség, a betegség, a gyász mind visszahúz a jelenbe, s azt üzeni lelkünknek: „Itt nincs élet, nincs remény! Talán nincs holnap se! Már semmi nem lesz olyan, mint volt, se a világ, se a sorsunk, legfőképp mi magunk! Zavaros világban, békétlen országban, útját vesztett Európában élünk, magunk mögött hagyott értékekkel, kiürült hittudattal, erkölcsi tartás nélkül.” De mielőtt végképp feladnánk, jön a fényes ruhás, nem is egy, hanem kettő, és hozzánk szól: miért keresitek a holtak között az élőt? Nem jót és nem jól kerestek! Nem jó helyen kutattok válaszokat. Ne a halált faggassátok életetek üres vermében, ne magatoktól várjátok, ne is az emlékektől és ne más emberektől a válaszokat, amelyek újra életre vezetnek, vagy kihúznak gyászotok, depressziótok mélyéből! Hallgassatok az angyalra, aki azt mondja: „Nincsen itt, hanem feltámadt!” Ti eddig valamit kerestetek, talán egy letűnt élet árnyát, de mostantól valakit keressetek, mégpedig az élő Jézus Krisztust! Aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. (Zsid 13,8) Emlékezzetek vissza, minden úgy lett, ahogyan mondta! Megint láthatjátok az életet, amikor az élővel találkoztok. És visszaemlékeztek szavaira ezek a bánatos, gyászos lelkű asszonyok. Reményvesztettségük ekkor feloldódott, sírásuk örömre fordult. Még ugyan személyesen nem találkoztak a sírkertben a feltámadottal, de a jó hírt hallották, szavaira visszaemlékeztek: „az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.” (Lk 24,7) Ettől megéledtek az asszonyok és bizonyosság költözött beléjük.

42 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Ez a mozzanat igen nagy üzenet számunkra, mert testi szemeinkkel nekünk sincs módunk látni a feltámadt Jézus Krisztust, urunkat, de a hírt hallhatjuk róla. Ezért van jogosultsága a mindenkori igehirdetésnek, amely az örömhírt adja tudtul. Kiváltság, hogy az igehirdető azt a szerepet töltheti be, amelyet egykor az angyalok vagy az első hírvivő asszonyok, tanítványok. Minden húsvét örömünnep, és minden alkalom, amikor hirdetik Jézus halálát és feltámadását, újraéledésünk, dermedtségünkből való életre kelésünk, talpra állásunk napja lehet. Minden imádkozásunkban, igeolvasásunkban, igére figyelésünkben, úrvacsorában, éneklésünkben és egész ünneplésünkben az élő Jézus Krisztussal érintkezhetünk: nemcsak hallhatunk róla, de eggyé válhatunk vele. Mint ahogyan ezt szép húsvéti és úrvacsorai énekeinkben megénekelték eleink, s azóta mi is énekelhetjük: „Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled.” (RÉ 438,7) Az, hogy halálának és feltámadásának részesei lehetünk, a halálra és az utána következő életre is biztatást ad: „Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk” (RÉ 348,2) – énekeljük. Vagy máshol: „Nincs már szívem félelmére...” (RÉ 347,3) Igék hosszú sorát idézhetnénk akár az evangéliumokból, akár az apostoli levelekből. Most mégis az énekek legyenek vezetőink, hiszen amikor a közösségi lét hiányáról beszélünk ezekben a hónapokban, akkor sokszor a közös gyülekezeti éneklésre gondolunk, és csak remélhetjük, hogy ezt hamarosan visszakapjuk. Addig is otthonainkban maszk nélkül dicsérhetjük Istent nagyheti, húsvéti és kedves úrvacsorai énekeinkkel. Így is emlékezve Jézus szavaira, ígéreteire, és reménységünk életre kelhet. 


| INTERJÚ |

„Kagylókürttel harangozni” T. NÉMETH LÁSZLÓ

Már kétévesen összetett költői képeket tudott alkotni. Főz a családnak, ha kell, kenyeret süt. Négy gyermeke van, nyáron születik a hetedik unokája. A Károli-egyetemen tanított, most a digitális térben tart előadásokat. Tudományos munkát végez, és két cikk között Covid-verseket ír, fordít. Az április hetedikén hetvenéves Petrőczi Éva író, József Attila-díjas költő, irodalomtörténésszel beszélgettünk, a lassan két évtizede tartó munkatársi kapcsolat miatt barátias, tegező formában.

A minap jelent meg legújabb köteted a válogatott verseidből. Férjemmel, Szabó András irodalomtörténésszel együtt válogattuk a kötet anyagát. Szigorú rostálás után szedtük össze azokat a költeményeket, amelyek minden időben megállhatnak a versolvasó emberek előtt. Így majdnem ötszáz oldalt állítottunk össze az elmúlt negyvenhárom év verseiből. A kötet címe is az egyik költeményt idézi. A Könyörgés, márciusi hóban tavaly jelent meg a Mértékadóban, nagyon szép pécsi grafika kíséretében. Ezt a versemet az elmúlt év márciusában írtam egy régi otthoni legenda alapján. Amikor sok száz évvel ezelőtt pestisjárvány volt Pécsett, akkor – csakúgy, mint 2020, sőt, 2021 márciusában – esett a hó. A havazás után mintha elsöpörték volna a pestisjárványt. Szülővárosom lakói már előre fogadalmat tettek, hogy ha megszűnik a járvány, akkor a hátukon és a kezükben hordanak fel köveket a Kakasdombra – és valóban így épült fel a havihegyi templom. A vers könyörgés, hogy az Úr most is adja meg ezt a havazást nekünk. Azóta, sajnos, eltelt több mint tizenkét hónap, és még mindig nyakig vagyunk a járványban. Ezt a nehéz helyzetet csak sok imádsággal, munkával, amikor lehet, akkor humorral, mozgással lehet elviselni. Fontos üzenete van a költemény végének: „Épüljön Neked hálatemplom. Nincs bennem egyéb gondolat.” Nem az szerepel itt, hogy jaj, miért hoztad ránk ezt a vírushelyzetet, hanem a hálaadás. Hogy lehet az embernek ilyen erős hitbeli ismerete? Életem során rengetegszer voltam „halálra ítélve”. Már az is csoda volt, hogy veszélyeztetett anyám magzataként egészségesnek születtem. De később is előfordultak olyan élethelyzetek, amikor az Úristennek köszönhettem, hogy életben, egészségben megmaradtam. Ha visszatekintesz az elmúlt évtizedekre, miért vagy még különösen hálás? Az egyik legfőbb dolog, hogy felnevelőimnek, de különösen nagyszüleimnek nagyon sokat köszönhetek. Nagyapámtól

olyan nagy adag nyugalmat kaptam, amely – bármilyen érzékeny vagyok is – vészhelyzetben mindig bekapcsol. Mindenféle orvosi beavatkozásra úgy megyek, hogy viszem magammal a legszeretettebb családtagjaim fényképét és a nagyszüleim, keresztapám leveleivel kibélelt Bibliámat. Nagymamám télen a közelében lévő pécsi piacra – akármennyire fázott ő maga is – forró levest, teát és kávét vitt ki a kedvenc kofaasszonyainak. Ezért bennem is mindig ott van az a reflex, hogy valamit valamikor valakinek átadjak, legyen az akár csupán egy rövidke vers. A keresztyén embernek ez kötelessége. Nem szeretem az önmegvalósítás szót. Úgy érzem, hogy az Úristen eddig is kihozta belőlem mindazt, amit lehet és kell. Hit és humán kultúra egyaránt, együtt fontos számomra. Nem büszke, hanem hálás vagyok azért, hogy az elmúlt hónapokban, ezalatt a bezártság-év alatt sok műfajban több száz írást tettem le az asztalra. Többek között két könyvet, négy hosszú egyháztörténeti tanulmányt, több lapnak is rengeteg önkéntes munkát. Dolgoztam a sárospataki Rákóczi Múzeumnak, segítettem nyomdakésszé tenni egy idős írótárs könyvét, és szinte mindennap az élet és a hit irányába mutató írásokat teszek közzé a közösségi médiában. És hosszú ideje a Reformátusok Lapja munkatársaként is dolgozol. Kálmán C. György a legújabb kötetedben úgy fogalmaz, hogy „tudós költő” vagy. Egy tudós költő miért ír rendszeresen egyházi hetilapba? Nem tudom elfogadni és megbecsülni sem azt a magatartást, ha valaki a gőggel párosítja tollforgatói készségeit, képességeit, azt, hogy sok műfajban tud írni, megszólalni. Ne értsük félre, ilyenkor én nem lehajlok embertársaimhoz, hanem odahajlok feléjük – és ez óriási különbség. Lázár Ervin barátomat kivéve – aki röviddel halála előtt hozzájárult egy karácsonyi írásának közléséhez – széles körben ismert alkotókat, köztük olykor hívőket sem tudtam meggyőzni arról, hogy írjanak a Reformátusok Lapjába. Fiatalon egy akkor nagyon híres előadóművésszel estet tartottunk egy falusi gyülekezetben. Sokan jelezték, hogy nem tudnak az adott időpontban eljönni, 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 43


| INTERJÚ |

az esti fejés miatt. Napfényes május volt, másnap jött anyák napja. Az ottani asszonyok azt mondták, hogy akkor kimennek édesanyjuk sírjához a temetőbe. Kérdezték, hogy elmennék-e velük és mondanék-e nekik ott verseket. Szebb és megerősítőbb élmény az életben nem ért. Amikor Washingtonban vagy kétezren tapsoltak meg, az sem ért fel azzal, mint amikor ezek az asszonyok könnyes szemmel öleltek meg a versmondás végén. Manapság rengeteg helyre adok, küldök, részben meghívásra, részben ajánlatra online anyagokat, és így most is tudok találkozni az emberekkel. Hogyan? Például interneten keresztül tartottam könyvbemutatót a dédszüleimről írt regényről. De a digitális térben a tavalyi költészet napja programjának szolnoki és pécsi alkalmán is részt vehettem, rádióműsorok készültek velem, a József Attila-emlékházzal is készítettünk beszélgetős műsort, valamint nemrég húsvéti versműsort küldtem a százhalombattai könyvtárnak. Amennyire tudok, igyekszem helytállni. Megkértem Molnár Piroskát, a nemzet színészét, hogy három legfontosabb Covid-versemet és ráadásként egy negyediket mondja el a saját 44 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

kis házi stúdiójában, így ezek bármikor meghallgathatók, megnézhetők az interneten. Az Ida és Gyula – Dédszüleim története című családregényemnek elkészült a drámaváltozata és hangjátékfelvétele is, ugyancsak Piroskával. A dédszülők történetéről írt családregénynek ezen túl is igen komoly utóélete lett. Miért? Talán az ösztönös és nem kiszámított, zsigeri ökumené miatt. Mert ugyanolyan hangsúllyal szerepelnek benne a zsidók, a katolikusok és a reformátusok is. Köztük egy csodálatos gyomai református esperes, Garzó Gyula, akinek az én katolikus dédapám gyűjtötte össze a tehetősebb helybeliektől a síremléke költségeit. Gyoma így egyfajta szeretnivaló modellt jelenít meg, ahol különböző felekezeti hátterű emberek mindenféle feszültség nélkül tudtak együtt élni. Például Gyula napon délelőtt a református esperest, majd délután a katolikus papot köszöntötték fel együtt. A felekezetek együttélésének tehát voltak szép példái, amikor nem sebezték, hanem segítették egymást. Ez is mutatja, hogy senkinek nem kell kirekesztettnek éreznie magát. Gyermekkorom óta mindig Isten teremtményeinek az oldalán álltam, mindenféle megkülönböztetések nélkül.


| INTERJÚ |

Molnár Piroskával hogyan kerültél kapcsolatba? 1988 februárjában Jancsó Adrienne szerkesztésében, a népszerű Vers és dal a Várban sorozatban előadott egy valóságos kis „monodrámát” a verseimből. Akkor mi nagyon összebarátkoztunk, és azóta is kölcsönös szeretetben és megbecsülésben vagyunk. Jánosi Antal rólunk készített családi portréműsorában Piroska tizenkét versemet mondta el a háttérben, és a 2019-es könyvfesztiválon ő olvasta fel az Ida és Gyula előszavát. A Ráday Könyvtárban is több kötetem premierjén szerepelt. Hálás vagyok azért is, hogy számos könyvem megjelenésének támogatója volt. Nemes gesztus, hogy nem csupán színésztársakat segít, hanem más művészeti ágak képviselőit is. Várható következő tudományos munkád? A tizennegyedik tudományos kötetem szinte már elkészült. A téma továbbra is a puritán irodalom és lelkiség, de azon belül a tanulmányok egyharmada most a járvány, betegség, gyógyítás és keresztyénség kérdéskörével foglalkozik. Ez a téma ma nagy mértékben átjárja az életünket. Mire tanítanak minket a puritánok? Többek között arra, hogy aki vallásos ember, ugyanakkor író is, nem tarthatja maga elé azt a pajzsot, hogy bármilyen ros�szul ír is, azt el kell fogadni, mert hívő. A magyar puritán szerzők legjobbjai – mint például Medgyesi Pál vagy Pápai Páriz Ferenc – kezdték el irodalomként művelni az írást. A puritanizmus az egész élet minden cselekedetét átható hit mellett azt is jelenti, hogy a csillogó külsőségekről könnyedén le lehet mondani, azok nélkül is tudunk boldogok lenni. A puritánok ráadásul nagyon találékonyak voltak. Az első generációik még földönfutó szegénységben, szinte reménytelen helyzetben éltek az Újvilágban. Erről vall egy igaz történet: mivel templo-

muk és harangjuk eleinte nem volt, egy-egy megtért indiánnak a kezébe adtak egy nagy kagylókürtöt, harangszó helyett azzal hívta istentiszteletre az embereket. Ezért lett az egyik kötetem címe a Kagylókürttel harangozni. Az egész életem, de különösen az írói létem kagylókürttel harangozások sora, mert sokszor reménytelennek tűnt egy-egy kötetem kiadása. A puritánok olyanok voltak, mint az aranymosók: a mindennapok hordalékából ki tudták szitálni a valódi aranyat. A költészetedben fontos visszatérő elem a szülőfölded. Mit jelent számodra Pécs és Baranya? Mindig az Ormánság volt a szívem csücske. Kákicsi Kiss Géza monográfiája már tizenéves koromban nagy hatással volt rám. Szeretem a baranyai templomok virágos-madaras ornamentikáját, az asztalosmesterek remekeit. Pécs Magyarország egyik igazi zenei paradicsoma volt az ötvenes-hatvanas években. Nagyon sokat jelentettek nekem keresztapám, Nemerey Péter sebészorvos és oratóriuménekes felejthetetlen koncertjei. Ő zömében egyházi zenét énekelt, a negyedik évemben jártam, amikor a Psalmus Hungaricusban megkapta a tenorszólót. E Kodály-remekmű Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltárából vett szövegének különösen egy sora, „Az igazakat te mind megtartod” mindig nagy bátorítást és vigaszt adott nekem. Idén húsvétkor mivel ajándékozol meg minket? Az ünnepre megjelenő Reformátusok Lapja- és Mértékadó-írásaimon túl még nagyon fiatal koromban megírt, Virágszombat című versemmel: „Mert / virágszombaton / születtem, / feszület-erdős évben, / ötvenegyben: / virág-árnyat / látok / minden kereszten. / Mert / virágszombaton / születtem, / Golgotáimtól / Menekednem / mindig segítettél, / Uram.” 

„ARCÁRÓL MEGNYUGVÁS SUGÁRZIK”

Éppen két esztendeje annak, hogy egy tévéforgatásra várakozva megismerhettem Dávid Norbert festőművészt, aki nem csupán az egykori pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem egyik legsikeresebb és az alkotói pályáján őt elindító városhoz mindmáig hűséges neveltje, hanem mára – gazdag és változatos életművel – a nemzetközi hírű Dávid Galéria alapítója is. Róla és művészetéről mégsem azért emlékeztem meg több alkalommal a Reformátusok Lapjában és a Mértékadóban, mert világi mércével mérve egyértelműen „sikeres” ember. Számomra, s minden hívő szemlélő számára munkásságának szakrális, bibliás vonulata a legértékesebb. E képeinek sorában kitüntetett helye van a 2019-ben készült A vihar szeme – Krisztus című, vászonra festett nagyméretű olajképnek. Az alkotó – aki szépírói igénnyel elemzi saját alkotásait is – így vall erről a sok szempontból nem mindennapi nagypéntek-ábrázolásról: „Ezen a festményen nem maga a keresztre feszítés a lényegi elem, hanem az üzenet. Jézus elfogadta sorsát, tudja, hogy így kell lennie. Arcáról megnyugvás sugárzik. Jobb kezét még elhívásra emeli, a ballal pedig már kapcsolatban van az éggel. A színek kavalkádja a világ forgatagát testesíti meg. Jézus középen uralja az elemek viharát. Ő nyugodt és átszellemült.” Eddig a szerzői elemzés. Ehhez legfeljebb még annyit tehetünk hozzá, hogy a szenvedést, a Krisztus kiontott vérét is jelző színek, a töviskorona, a lehunyt szemű arc, a meggyötört test és a tomboló vihar látványát nagyon finoman, miniatürizált méretekben, de tökéletesen ellensúlyozza a Krisztusnak a földi világtól s annak minden fájdalmától búcsúzó tenyerében szinte „elfészkelő” ég-darabka. Ez egyben azt is jelzi, hogy a sokat szenvedett Megváltó távozása nem végleges. Velünk van és lesz a világ végezetéig, minden élethelyzetben, viharok, jó és rossz lázak, kétségbeeséseink és félelmeink örvényében. A festészet nagypéntek-ábrázolásainak sorában ezért érzem most rendkívül vigasztalónak és mozgalmasságában is inkább megnyugtatónak, mintsem felkavarónak Dávid Norbert alkotását. Köszönet a morzsányi kékségért, a vörös villódzásokból való gyógyulásaink ígéretéért. Mindez Teremtőnk érdeme, de egy, az ő életének történéseire figyelő művész közvetíti számunkra 2021 „a boldog feltámadás reménye alatt” megélt húsvétjának napjaiban.  PETRŐCZI ÉVA 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 45


| | GONDOLATOK INTERJÚ |

Korona NÉMETH ÁRON

…a töviskoszorúban minden bűnünk, minden nyomorúságunk, minden betegségünk, ez a mostani vírushelyzet is benne van. Jézus fejére helyezték, karikatúrát gyártottak belőle, pedig »a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta« (Ézs 53,4). Ma is akadnak, akik a vírushelyzet és a megváltás metszéspontjában a kigúnyolható Jézust látják.”

A szavak értelme olykor megváltozik. Kifejezések, amelyeket talán évszázadok óta használunk, új kontextusba kerülve, különböző kulturális és szubkulturális hatásokra, az irodalomban vagy éppen a szlengben új értelmet nyernek, esetleg kétértelművé, pejoratívvá válnak; népszerű nevek lehetnek tabuvá hírhedt viselőik miatt. Így lett a lábbeli után az engedelmes férj is papuccsá, a férfiöltözék után a csúfos vereség is zakóvá, a szőrmekabát után az elcsalt meccs is bundává. Ha kimondjuk ezeket a szavakat, nem tudhatjuk, ki mire gondol. Ugyanakkor ha ma azt mondjuk: korona, akkor mindenkinek ugyanaz jut eszébe – és az nem a királyi fők míves ékszere, az uralkodói hatalom évezredes jelképe. De még a fogpótlásra vagy a fák lombjára is hezitálva gondolunk, hiszen jól tudjuk, mit jelent napjainkban elsősorban e kifejezés. Ha beírjuk egy internetes képkeresőbe, akkor elsőként azt a kékes-lilás gömböt látjuk, amelyet pár éve még talán kutyalabdaként azonosítottunk volna, és amely apró csápjaival inkább aranyos, mint fenyegető – mégis messziről felismerjük benne aktuális ellenségünket: a koronát. A vírust, amely megnehezítette az életünket, amely tömegeket betegített meg, sokak halálát okozta, amelytől munkahelyek szűntek meg. Egy felemás emlékű karanténhúsvét után ismét a járvány árnyékában kell ünnepelnünk. Ebben az ünnepben pedig a korona is ott van – és most nem a vírusra gondolok, hanem a szimbólumra. Nincs húsvét korona nélkül, ezért az ünnep napjaiban másként kell forgatnunk ezt a szót, és keresnünk kell annak jó ízét, bibliai üzenetét. A töviskorona a gúny szimbóluma volt, negatív hitvallás arról, hogy a názáreti Jézus nem király, nem az Isten felkentje, nem Krisztus. Ebben a töviskoszorúban minden bűnünk, minden nyomorúságunk, minden betegségünk, ez a mostani vírushelyzet is benne van. Jézus fejére helyezték, karikatúrát gyártottak belőle, pedig „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta” (Ézs 53,4). Ma is akadnak, akik a vírushelyzet és a megváltás metszéspontjában a kigúnyolható Jézust látják. Ma is világszerte többségi véleménynek számít, hogy Jézus nem a Krisztus. Ugyanakkor vannak, vagyunk, akik a töviskoronában saját bűneiket és (alap)betegségüket látják meg, Jézusban

46 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

pedig a „fájdalmak férfiát” (53,3), aki miattunk viselte ezt a fájdalmas fejdíszt, és értünk vállalta a keresztet. Nagypéntek koronája és keresztje a gúny és a halál eszköze volt, nekünk pedig a megváltás és a gyógyulás szimbólumai lettek. A töviskorona nagypénteken betöltötte történelmi küldetését, hogy átadhassa helyét egy másiknak. A Jelenések könyve szenvedő keresztyénjei, akik hitük miatt életveszélyben és halálközelben élték mindennapjaikat, sokszor tekintettek rá. A látnok János úgy vigasztalja korának keresztyén közösségeit, hogy a gyülekezetek tekintetét az élet koronája felé fordítja: „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. (…) Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10) János apokalipszisében a korona az a szimbólum, amely életben tart, amely reményt ad, amelyet „fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád”, amely enged túllátni a jelen nyomorúságán, amely miatt érdemes kitartani a próbák között. A kifejezés ma a betegséget és a halált jelenti számunkra, a Biblia pedig éppen az ilyen kiszolgáltatott helyzetben lévőknek szól az élet koronájáról. A Jelenések könyve azzal vigasztal, hogy már uralkodik az, aki húsvétkor győzött, már egyedül az ő koronája számít. Ez a mostani húsvétunk örömhíre is, ez ad az élet nehezített pályáján is pozitív távlatokat. Említett szavunk nagyon megsínylette az utóbbi egy évet: összeugrik a gyomrunk, elmegy a kedvünk, félelem fog el, ha halljuk. De mielőtt teljesen száműznénk az optimista kifejezések szótárából, vagy hallgatási moratóriumot hirdetnénk felette, ezen az ünnepen fedezzük fel újra a töviskoszorú üzenetét és az élet koronájának ígéretét. Most, amikor a korona(vírus) ott van a levegőben, a nyálunkban, a vérünkben, a tüdőnkben és az izmainkban, azt a fejdíszt is jó látnunk, amely félre van téve a számunkra, és amely ma is lehet reménységünk forrása a győzelemre és az örök életre. 


| REFORMÁTUS ÉLET |

Örvendezek, vigadok, még ha egyedül vagyok is HEGEDŰS MÁRK

– Egy éve itt leng körülöttünk a halál szele, de a mi utunk a feltámadás felé tart. Idén húsvétkor is erre összpontosítunk – mondja Pintérné Tóth Ágnes, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon intézményi lelkipásztora. Ez évben újra csak „járványmódban” ünnepelhetnek, az egyetlen különbség, hogy mára a legtöbb lakójuk megkapta a koronavírus elleni védőoltást. Akkor miért zárkóznak be? Hogy érzik ettől magukat az idősotthon lakói? Hová látogatnának, ha tehetnék? És mit mondanak a hozzátartozók, akik hónapok óta nem ölelhették meg szeretteiket? Húsvétra készülve keressük a válaszokat.

Az idősotthonok – néhány nyári hetet leszámítva – egy éve zárva vannak, a járvány meghatározza a mindennapjaikat. A bentlakók nem jöhetnek ki, a látogatók továbbra sem mehetnek be, épp ezért arra gondoltunk, hogy telefonon érdeklődünk, először a lakókat megkérdezve, hogyan készülnek az ünnepre.

ELSŐ ÚTJA A TEMPLOMBA VINNÉ Horváthné Rigó Mária már mindkét védőoltást megkapta, semmilyen mellékhatást nem érzett, viszont azóta megnyugodott, és várja a nyitást. – Sajnos már nagyon régen ölelhettem meg és szoríthattam magamhoz az unokámat – teszi hozzá Mária

néni. Szerinte a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon látogatószobája nagy segítség, hiszen legalább láthatják egymást a szeretteivel: az üvegfallal elválasztott terem, a biztonságos találkozási lehetőség az érintést ugyan nem pótolja, mégis sokkal személyesebb, mint a telefonálás. – Így is nagyon várom a húsvétot – mondja. Remélte, hogy mostanra már enyhítenek a szabályokon, és kimehet az idősotthonból. Hogy pontosan hogyan ünnepelhetnek odabenn, még nem tudják. A járvány miatt hónapok óta nincs személyes istentisztelet, kihangosítva tartják meg az alkalmakat, hetente háromszor. Ezeket Mária néni mindig meghallgatja a szobájában, mert, ahogy fogalmaz, 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 47


| REFORMÁTUS ÉLET |

ezek nélkül gyöngének és magányosnak érzi magát, viszont az igehirdetések lelkileg feltöltik, felemelik. És hová menne mostanában látogatóba, ha tehetné? Az angyalföldi református templomba, húsvéti istentiszteletre – feleli, és meg is magyarázza, miért. Csaknem húsz éve elhunyt férjének urnáját ott helyezték el. Ámde a látogatásra, most úgy tűnik, nem lesz lehetőség, így a feltámadás ünnepe is főleg imádkozással és bibliaolvasással telik majd. Ahogy Mária néni fogalmaz: – Örvendezek, vigadok, még ha egyedül vagyok is.

A JÁRVÁNY ELLENÉRE IS BEKÖLTÖZNI Egy kívülálló szemével nézve nehéz döntést kellett meghoznia Farkas Istvánné Ica néninek, amikor 2020 végén beköltözött az otthonba. Azt gondolnánk, ilyenkor inkább távol maradna valaki: tavaly ugyanis sok idősotthon érintett volt mindkét hullámban, az őszi időszak erősen sújtotta a református otthonokat is. Ica néni azonban eléggé magányosnak érezte magát ahhoz, hogy lépjen. – Otthon állandóan egyedül voltam, csak a fiam látogatott meg – idézi fel. Még a járvány előtt keresgélni kezdett, hová költözne be szívesen. A legszimpatikusabb hely számára a Schweitzer-otthon volt, ezért a várólistára kérte magát. Egy év múlva meg is kapta az értesítést, hogy költözhet. Persze járványidőben a közösségi élet csekély, a közös istentiszteletet nem tartják meg imateremben, és együtt étkezni sem lehet, Ica néni mégis jól érzi magát: egyéni találkozásokra, beszélgetésekre ugyanis van lehetőség az otthonon belül. A húsvétra hangolódásról is kérdezzük: felidézi gyermekkorát, amikor még öt lánytestvérével várták a locsolókat, és versenyeztek, kihez jönnek többen. Ica néni az otthonban is feldíszíti majd a szobáját, hiszen a beköltözéskor hozott magával dekorációt, de elsősorban az Igével készül. A látogatója sem marad majd el, ide is gyakran jár a fia. Megölelni ugyan nem tudják egymást, de a látogatószobát jó megoldásnak tartják, amíg így a legbiztonságosabb. Ica néni beszélgetésünkkor még reménykedik, hátha jut húsvétra ölelés és személyes istentisztelet is, de átadja a telefont az intézmény lelkészének, aki elmondja, mivel van néhány aktív fertőzött az otthonban, közben meghozták a döntést: nem tartanak személyes istentiszteletet, és úrvacsorát sem osztanak majd.

GYENGE TÜNETEK, ÓVATOS ÜNNEP Ha a lakók és dolgozók be vannak oltva, hogyan lettek néhányan koronavírusosak? – Olyan kapta el a fertőzést, aki nem volt beoltva, de mivel a többség felvette az oltást, a beoltottaknál csak gyengék a tünetek – mondja Pintérné Tóth Ágnes intézményi lelkész. Így ezen a húsvéton lélekben tudnak közösen úrvacsorázni, a jegyeket pedig televíziós istentisztelet után vehetik magukhoz az otthon lakói. Emellett megtartják – minden szobába kihangosítva – a saját istentiszteleteiket is. 48 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

A FELTÁMADÁS A MI UTUNK Tavaly már hasonló korlátozások mellett ünnepelték a húsvétot. – Már nem szeretnék minden igehirdetésben a járványra reflektálni – mondja az intézményi lelkész arra a kérdésre, hogy mi az idei böjt és húsvét üzenete. Szerinte az istentiszteletek egy-egy órája szóljon másról, még akkor is, ha a húsvét üzenete örök, és kapcsolódik a ma gondjaihoz. Ahogyan a lelkész fogalmaz: – Egy éve itt leng körülöttünk a halál szele, de nekünk a feltámadás az, ami felé az utunk tart. Idén húsvétkor is erre összpontosítunk, mi másra lehetne, hiszen a feltámadás reménysége ad nekünk naponként erőt, járványidőn kívül is. Pintérné Tóth Ágnes úgy tapasztalja, a lakóik többségének szavaiból érezhető, még ha nem mondják is ki naponta, hogy keresztyén reménységben élnek. Hiába minden nehézség, rossz hír, nekik belső bizonyosságuk van az örök élet felől – és ez mindennél fontosabb.

MÉLYEBBEK A BESZÉLGETÉSEK Mi változott a hétköznapokban? – Semmi, és mégis minden – feleli Pintérné Tóth Ágnes. Hetente ugyanúgy három istentiszteletet tartanak, ám csak hangszórókon keresztül szól a „kegyelem néktek, és békesség”. Az intézeti lelkészek szobáról szobára látogatják a lakókat, beszélgetnek velük. Más a hangulat, a beszélgetések hamarabb jutnak el a mélységekhez, a szomorú valósághoz, hogy ki és mi


| REFORMÁTUS ÉLET |

hiányzik, aztán onnan a lényeghez. A lelkész visszaidézi, hogy amíg a bentlakók gyakrabban és kötetlenebbül találkozhattak a szeretteikkel, addig a lelkészekkel folytatott beszélgetéseik inkább élménybeszámolók voltak. Korábban lelki gondjaikról inkább célzottan, tematizálva lehetett beszélgetni, most viszont néhány mondat után már érezhető, hogy lelkileg elfáradtak, hiányolják a járvány előtti életüket. Pozitívum viszont az, hogy sokkal többször fejezik ki a hálájukat a dolgozók munkájáért.

„IMÁDKOZZÁL ÉS FUSSÁL” A gondozókra és az intézményben dolgozó lelkészekre is jobban támaszkodnak most az otthonban élő idősek. – Mi lettünk a család helyett a család, mi vagyunk az összekötő kapocs a külvilággal – mondja a lelkész. Miből tud erőt meríteni, hogy aztán ő tudjon napról napra bátorítani, erősíteni másokat? Pintérné Tóth Ágnes azt mondja, még nagyobb hangsúlyt fektet a saját egyéni csendességére. Emellett próbál lazítani, olvas és rendszeresen fut. – Tudom, fontos, hogy megőrizzem a lelki stabilitásom, mert most másoknak még inkább szüksége van rám, mint korábban – ös�szegzi az intézményi lelkész.

KIBÉKÜLTEK, DE NEM TALÁLKOZHATNAK Nagy szükségük van erre a törődő – a családot is pótolni igyekvő – szeretetre az idősotthonok, szociális intézmények lakóinak. Ezt erősíti meg az egyik hozzátartozó is, akinek, mint elmondja, anyósával erősen hullámzó volt a kapcsolata, de mára szeretetteljes, jó a viszonyuk. Pedig mélyről indultak, hiszen férjét gyermekkorában elhagyta édesanyja, ám épp az ő bátorítására rendezték a kapcsolatukat. Olyannyira, hogy anyósa gyakran a saját lányának hívja Gulyásné Mikes Zsuzsannát. Kérdésünkre Zsuzsanna azt mondja, a jó kapcsolatuk alapja egyértelműen Jézus Krisztus. A járvány persze az ő életüket

is megnehezítette. Az asszony egy évvel ezelőtt már naponta látogatta férje Alzheimer-kórral élő édesanyját, ebbe szólt bele a pandémia. A látogatási tilalom egyik napról a másikra elszakította őket egymástól. A körülötte élő, nála szellemileg frissebb lakótársai egyre kevésbé tolerálták az idős nő betegségéből fakadó tüneteit, például a felejtést és az ismételgetést. Tavaly márciusban anyósa már mindennap sírt, amikor telefonon beszéltek, és ez mindkettőjüket megviselte. A járvány első hullámát átvészelték, a nyári enyhítés talán kicsit segített, azonban az idős asszony állapota sokat romlott. A családnak lépnie kellett, ezért költöztették őt a Schweitzer központi intézményébe, ahol szakápolók segítik, és több hasonló állapotú lakótárs veszi körül. A látogatószobában az üvegfal két oldalán hetente találkozhatnak. Az egyik látogatás alkalmával az idős asszony azt mondta Zsuzsannának, hogy „kérlek, intézd el nekem, hogy innen már sehova se vigyenek, mert jó helyen vagyok”. Ennél nagyobb megnyugvást nem is kaphat egy hozzátartozó – mondja megkönnyebbülten az asszony, aki megköszönte az ápolóknak, hogy ilyen szeretettel bánnak a hozzátartozójával. Zsuzsanna azt mondja, jó lenne, ha ez az ünnep nemcsak arról szólna, hogy ki mit süt, főz, hogyan ünnepel, hanem valóban a feltámadás és a megváltás reménységéről. – A hitben járó embereknek úgy kellene beszélni az ünnepről, hogy a körülöttünk élő emberek meghallják, mi is a húsvét lényege.  A „BEÉPÍTETT” LELKÉSZ Mindkét bentlakó interjúalany szeretettel említette „Tatai Zsuzsát”. Azt mondják, mindennap meglátogatja őket, beszélget velük, és együtt is imádkoznak. Pintérné Tóth Ágnes intézményi lelkész igazít el. Kiderül, Tatai Zsuzsanna nyugdíjas lelkész, aki bent él az otthonban. – Mivel bent lakik, így ő is ugyanabban a cipőben jár, mint a többiek, épp emiatt nagy segítség is a lelkigondozói munkában – mondja róla kollégája. Megerősíti: Tatai Zsuzsanna mindennap minden szobát végigjár, beszélget, vigasztal, imádkozik. Amíg ki lehetett menni az intézményből, ő volt az is, aki ha valakiért mentő jött, éjszaka bepattant társa mellé a mentőautóba, és bekísérte őt a sürgősségire – mondja róla Pintérné Tóth Ágnes. Hozzáteszi: Tatai Zsuzsanna rendkívül szerény, szolgálatait Isten iránti hálából, az ő dicsőségére végzi évtizedek óta.

2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 49


| EGYHÁZI ÉLET |

„Feltámadt Krisztus, vigadjunk!” BALOGH-ZILA TEODÓRA

Húsvéti lapszámunkból nem maradhatnak ki az énekek. Különösen fontos ezekre figyelnünk, amikor templomaink zárva vannak, és csak otthon tudunk ünnepelni. Bódiss Tamást, a bővülő református énekeskönyvet szerkesztő bizottság titkárát arra kértük, válasszon három olyan éneket a készülő gyűjteményből, amely segíthet a húsvét lényegének megélésében.

– Az új énekeskönyvben kétszer annyi húsvéti ének szerepel majd, mint a mostaniban, de ez nem baj, hiszen ez olyan ünnepkör, amely ötven napon át, egészen pünkösdig tart. Ugyanakkor a feltámadásról minden vasárnap, azaz Úr napján énekelhetünk – fogalmaz Bódiss Tamás. Az általa választott különböző nehézségű énekek közül az első ismert magyar dallam. A második és a harmadik számunkra teljesen új, amelyeket azonban gyakran és szívesen énekelnek német, holland és angol nyelvű gyülekezetek. A „Krisztus, virágunk, szép termő águnk...” kezdetű ének egyszerűségéből fakad, hogy gyermekek is könnyen és gyorsan képesek megtanulni. Ebben a refrén segít: „Feltámadt Krisztus, vigadjunk, / Bűnünkből már feltámadjunk!” Ennek éneklésébe akár az egész gyülekezet bekapcsolódhat, a tizenegy versszak pedig igen hamar, nagyjából három perc alatt végigénekelhető. A „Mind jöjjetek, örvendjetek...” kezdetű ének szintén refrénes: itt a „Halleluja” felkiáltás ismétlődik, tehát ezt is könnyen énekelhetjük akár több száz fős közösségben. – Sokszor átéltük már e dal erejét, amikor a Református Zenei Fesztiválon a Nemzeti Múzeum lépcsőjén az ötszáz fős fesztiválkórus hangján csendült fel, többnyire fúvószenekar kíséretével. A dallam még a reformáció előtti időkből származik, ujjongó karaktere miatt mégis teljesen frissnek hat – emeli ki az énekeskönyvet szerkesztő bizottság titkára. 50 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

A harmadik talán a legösszetettebb. A tizenhetedik században keletkezett dallam eredetileg virágénekként terjedt el, majd később zsoltárszöveget kapott. A tizenkilencedik század végén azután egy angol szerző húsvéti szöveget írt hozzá, így keletkezett a ma is szívesen énekelt változat. – A dallamban meglepően sok hajlítás található, amely ugyan nem jellemző gyülekezeti énekeinkre, de úgy gondolom, hogy ha máshol bevált és kedvelt lett, a jobb hangú közösségek nálunk is megbirkóznak vele. A harmadik és negyedik strófa a mennybe vágyódó lélek vallomása, aki Jézusban reménykedik, hogy majd átsegíti őt a túlsó partra. Az ének refrénje minden versben ezt a reményt, ezt a hitet erősíti: „Ha Krisztus nincs velünk, hiába könny és bánat, úgy mit sem ér hitünk. De Krisztusunk feltámadt!” – emelkedik a refrén második felének dallama följebb és följebb, egyre energikusabban, nagyobb lendülettel hirdetve a húsvét üzenetét – magyarázza Bódiss Tamás, aki többek között azon munkálkodik, hogy a www.reformatus.hu oldalon mindennap egy-egy új ének váljék megismerhetővé az ősszel kézbe vehető énekeskönyvből. – Bármilyen helyen, bármilyen helyzetben érjen minket a húsvét, erősítse feltámadásba vetett hitünket e három ének, amelyek dallamát és szövegét, hangzóanyagát az ünnep első napjaitól kezdve egyházunk honlapján is megtalálhatják az érdeklődők – teszi hozzá. 


| INTERJÚ |

„Mindenre van erőm…”

Több mint negyvenhárom éven át volt a mindenkori dunamelléki püspök titkárnője, sokszor nemcsak fizikai tekintetben, hanem meghallgató türelmével lelkileg is az az „előszoba”, akin keresztül az egyházvezetőkhöz eljuthattak gondjaikkal, segítségkérésükkel a presbiterek, lelkipásztorok. Március 15-én egyházunk vezetőinek munkáját segítő több évtizedes tevékenysége, diakóniai munkája JEZSOVICZKI és közösségépítő szolgálata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitünteNOÉMI tést kapott. Tóth Gáborné Kathona Zsuzsannával, vagy ahogyan szinte mindenki hívja: Zsuzsa nénivel mozgalmas, nehézségekben és sok megtapasztalt áldásban gazdag életútjáról beszélgettünk. Nem mindenki tudja önről, hogy teológiát végzett. Szülői örökség, családi hagyomány hatására választotta a lelkészi pályát? Tősgyökeres református családból származom, a nagyapám a Budapest-Nagyvárad téri gyülekezet alapító presbitere volt, ott szolgált 1951-ig, a kitelepítésükig, édesapám pedig Kiskunhalason volt presbiter. Az életünkhöz tartozott, hogy minden vasárnap templomba megyünk. Édesapám volt Kiskunhalas utolsó polgármestere a háború előtt, majd utána osztályidegenné nyilvánították, elvették a diplomáját, és kitelepítettek bennünket a házunkból. Egyetlen gyermekként, akkor már igen szerény körülmények között, de nagy szeretetben neveltek a szüleim. Mivel a családunkat megbélyegezték, az általános iskola után nem mehettem a kiskunhalasi gimnáziumba, hiába voltam kitűnő tanuló. Másik városban kellett elkezdenem a tanulmányaimat, és ahogyan haladtam az érettségi felé, egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy nincs olyan főiskola vagy egyetem, ahol továbbtanulhatnék. A lelkipásztorom, Ulakcsai Anti bácsi azt mondta: „Te szereted a gyerekeket, jól érzed magad az egyházi közegben, jelentkezz a teológiára! Ha elvégzed, foglalkozhatsz a gyülekezet gyerekeivel.” Így aztán 1959-ben jelentkeztem a teológiára.

Nem sok női lelkipásztor van az ön korosztályában. Mekkora esély volt arra, hogy felveszik? Édesapám abban az évben, szeptember 1-jén meghalt szív­ infarktusban. 20-án lett volna a felvételi vizsgám, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom ott az édesanyámat. Ő azonban azzal biztatott, hogy édesapám is örülne neki, ezért mégis elmentem felvételizni. Ott azzal szembesültem, hogy az akkori egyházvezetés úgy döntött, nem vesznek fel lányokat, mert nem tudtak nekik egzisztenciát biztosítani. 1959-ben nem voltak önálló női lelkészek, nem volt hitoktatás, a gyülekezeti élet is igen összezsugorodott. Végül mégiscsak felvételt nyertem, de egyedül voltam lány az évfolyamon, az egész teológián pedig mindössze öten voltunk. Amikor 1964-ben megkaptam az első lelkészképesítő vizsga oklevelét, valóban nem tudtak elhelyezni. Egészen október végéig otthon voltam Kiskunhalason, már arra gondoltam, hogy ott maradok, és elfogadom a nekem felkínált jó állást, mert édesanyámnak sem volt biztos megélhetése, csak szerződéses állásai voltak. Hogyan került Tóth Károly dunamelléki püspök mellé 1977ben? 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 51


| INTERJÚ |

Végül 1964 októberének végén kaptam kirendelést a zsinati irodára, akkor még konventi iroda volt a neve, ott dolgoztam a jogügyi osztályon, ugyanis akkor már jól gépeltem tíz ujjal. Édesanyámnak megvolt a gyors- és gépírótanári képesítése, ő tanított meg rá. Így szippantott be engem az egyházi adminisztráció. Az iroda beiskolázott, megtanultam gyorsírni is, később pedig megszereztem a gyors- és gépírószaktanári képesítést. Két évet töltöttem ott, azután kerültem a Reformátusok Lapjához, ahol életem nagyon szép időszakát éltem meg. Ismerkedtem az újságírással, nagyszerű kollégáim voltak: Bolyki Jánossal, idősebb Zsengellér Józseffel, Sebestyén Jánossal dolgoztam együtt. Szerettem ott lenni, nem volt szándékom változtatni. Majd 1977-ben Tóth Károlyt választották püspökké, akinek akkor nem volt titkárnője. Átmeneti időre elkért engem az akkori főszerkesztőtől, amíg nem talál magának megfelelő munkatársat. Aztán ott ragadtam a püspöki hivatalban, püspök úr meg volt elégedve a munkámmal. Így lett a rövid időből több mint negyvenhárom esztendő. Nem is szolgált lelkipásztorként, mielőtt a dunamelléki püspöki hivatal munkatársa lett? Tíz évig végeztem és szerveztem a gyermekmunkát az angyalföldi gyülekezetben, asszony-bibliaórákon szolgáltam, még most is van egy olyan asszonykör, ahol időnként tartok áhítatot, de soha nem végeztem lelkipásztori munkát. Hívtak több helyre többször is Igét hirdetni, egyszer-egyszer el is fogadtam a meghívást, de a titkárnői teendőim miatt hétfőtől péntekig a püspöki hivatalban dolgoztam, a hétvégém a három gyermekemé volt, így aztán egy idő után egyáltalán nem vállaltam ilyen szolgálatot. Több mint négy évtizedig volt titkárnő Tóth Károly, Hegedűs Loránt, majd Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök mellett. Mi lehetett a titka, hogy a tisztújítások alkalmával újra és újra önt választották erre a bizalmi feladatra az egyházi vezetők? Talán egy idő után híre megy, hogy az ember hogyan végzi a munkáját és hogyan tud bánni másokkal. A munkám jelentős része volt, hogy presbiterekkel, gyülekezeti küldöttségekkel, lelkészekkel beszélgettem, majd őket meghallgatva tolmácsoltam gondjaikat, kéréseiket a mindenkori főnökömnek. Ezt látva elégedettek voltak velem, így nem alkalmaztak új titkárnőt, hanem folytatólagosan ott maradhattam. De nemcsak ebből állt a munkám, számon kellett tartani a püspökök programját, szolgálatait, a naptárukat naprakészen vezetni. Emellett sok prédikációt, előadást is legépeltem, főleg Hegedűs püspök úr és Szabó püspök úr idejében. Nagy örömmel végeztem ezt, mert közben lelkileg is épültem. Míg az önnel egyidős hölgyek nagy része amikor elérte a korhatárt, kihasználta a lehetőséget, hogy nyugdíjba vonul52 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

jon, ön még évtizedekig dolgozott tovább. Ennyire szerette a munkáját? Szerettem is, és szükségem is volt arra, hogy dolgozzam. Azonkívül, hogy szívesen végeztem ezt a feladatot, és a Jóisten erőt, egészséget adott hozzá, jó kapcsolatom volt a főnökeimmel, nagyon szerettem a munkatársaimat, és ez kölcsönös volt. Nem ugyanabból a generációból vagyunk, ezért kicsit anyai szeretettel voltam irántuk, ők meg sok kedvességgel viszonozták, megtiszteltek a bizalmukkal. Nagyszerű munkatársi közösség volt, és ez meghatározó volt az eljövetelem pillanatáig. Kötődtünk egymáshoz, jólesett a szeretetük. Ha a vírushelyzet megengedi, mindenképpen felkeresem őket. A reformáció emlékévében református óvodások érkeztek a püspöki hivatalba, hogy sikerüljön összegyűjteniük a kitűzött ötszáz ölelést. A munkatársak között önt is körbevették a gyerekek. Hiányoznak most, járványidőben az ölelések? Kedves alkalom volt, aranyosak voltak az óvodások Még oklevelet is kaptam arról, hogy megöleltek. Tizennégy unokám, van, akik között már van házas, született egy dédunokám is, így a gyermekek öleléséből nem volt soha hiányom. Már több mint egy esztendeje nem szoríthattam magamhoz sem a gyermekeim, sem az unokáim. Féltenek engem, és ha találkozunk, akkor is megtartjuk a távolságot. A második húsvétra készülünk, amióta a Covid–19 megváltoztatta az életünket, benne a templomba járásunkat is, hiszen egészen rövid ideig tudtuk csak közösségben ünnepelni a vasárnapokat. Hogyan telt a tavalyi és hogyan fog a mostani húsvétja? Tavaly húsvétkor a gyerekeimmel a városmajori parkban sétáltunk egymástól másfél méter távolságban, még a lakásomba sem jöttek fel, nehogy megfertőzzenek, mert akkor még nem volt oltás sem. Most már bátrabbak vagyunk, én megyek hozzájuk minden héten, mert akkor láthatok mindenkit. De akkor sincs ölelkezés, puszi. Már megkaptam az első oltást, a második után pedig, remélem, az lesz a húsvéti ajándékom, hogy több mint egy év után megölelhetjük egymást. Az, hogy véglegesen nyugdíjba ment, azaz az újonnan megválasztott püspök mellett már nem dolgozik, sok idejét felszabadította. Mivel telnek a napjai? Valójában három hétig még dolgoztam Balog Zoltán mellett, amíg az átadás folyt, így elmondhatom, hogy négy püspök mellett szolgáltam, de február közepe óta már ténylegesen nyugdíjas vagyok. Ezt az új életformát még meg kell szokni. Igyekszem jó napirendet kialakítani: felkelek, megtartom a csendességemet, amelyre most már több időm van, de egyre többen is szorulnak a közbenjáró könyörgésre. Délután sétálok a városmajori parkban, olvasok, egy héten három


| INTERJÚ |

„Jó kapcsolatom volt a főnökeimmel, nagyon szerettem a munkatársaimat, és ez kölcsönös volt.”

napot pedig arra szánok, hogy találkozzak a három gyermekemmel. Az unokáim arra biztatnak, hogy írjam meg az életem történetét a család számára. Úgy gondolom, hogy a mostani fiatalok sokkal jobb körülmények között élnek, mint én ennyi idősen. Nem tudják, hogy úgy is fel lehetett nőni, és annyi nehézséget is át lehetett vészelni, amennyiben nekem részem volt, mégsem lettem testi vagy lelki beteg. Nagy munka lesz, de szeretném megírni, mert jó, ha elolvassák, megtudják, hogy volt ilyen is, és legyenek nagyon hálásak a mostani körülményeikért. Ha visszatekint egészen fiatal lány koráig: az akkori Kathona Zsuzsanna elképzelései az életéről mennyire valósultak meg? Volt néhány, amelyik megvalósult. Például az, hogy legalább három gyereket szerettem volna. Nagy ajándék, hogy Isten megadta őket, mindhárman hívő emberek, presbiterként szolgálnak. Sok minden pedig egészen másképp alakult. Volt sok öröm az életemben, és voltak mélypontok is, amikor rá kellett néznem a hímzett igére a szobám falán: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4,13) Anyósom akkor hímezte, amikor a Felvidékről áttelepítették őket. Voltak olyan mélységei az életemnek, hogy nagy szükségem volt erre

a krisztusi erőre. Amikor a teológiára mentem, egyáltalán nem voltam elkötelezett hívő, csupán vallásos. Fokról fokra ragadott meg Krisztus, mire igazán hívő emberré lettem, és valósággá váltak számomra ezek a szavak. Most az életem vége felé, ha össze kellene foglalnom, hogy mit gondolok az elmúlt nyolcvan évről, elmondhatom, hogy hálát adok Istennek az érdemtelenül kapott sok jóért, örömért. Amikor az interjúhoz elkértem a telefonszámát a fiától, azt mondta, hogy „hálás vagyok Istennek édesanyám életéért”. A családban én vagyok Mózes, aki az ég felé tartja a kezét mindegyikükért, és ezt ők is jól tudják. Jó a kapcsolatom velük, a nagycsalád minden öröméből jut nekem. Az életnek ebben az utolsó szakaszában az embernek már készülni kell a hazatérésre, nem tudhatjuk, hogy az Úristen mennyi időt ad. Hatalmas ajándék az, hogy nyolcvanévesen testileg-lelkileg kapok annyi erőt, egészséget, hogy saját magamat el tudom látni. Amíg nem volt életünk része a pandémia, rendszeresen jártam a Schweitzer Albert Szeretetotthonba és a Lemberg utcai idősek otthonába, ahol régi munkatársaim élnek a püspöki hivatalból. Várom, hogy megszűnjön a karantén, és újra mehessek látogatni.  FOTÓ: FÜLE TAMÁS / PAROKIA.HU, BÖLCSFÖLDI ANDRÁS 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 53


FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) – Elkéstem? – jajdult bele a kórházi folyosó csendjébe egy hang. – Elkéstél – hangzott a válasz, és a következő pillanatban két asszony kapaszkodott egymásba. Siratták az édesapát, a testvért. Majd előkerült egy fekete zsák, benne az elhunyt személyes dolgaival. Mereven néztem a sötét batyut, és arra gondoltam, hogy földi javainkból, szerzeményeinkből életünk utolsó szakaszában félzsáknyi is elég, sőt a legvégén már az is sok. A halál közelében, mint annyiszor, eszembe jutott a régi bölcsesség: „A halotti leplen nincsen zseb. Nem hoztunk semmit a világába, nem is viszünk magunkkal semmit.” A halotti lepel fájdalommal tölt el, különösen nagypénteken. Életünk egyes eseményei kikerülhetetlenül szembesítenek a ténnyel: utunk egyszer véget ér. Mindaz, amit magunk mögött hagyunk, jellé lesz valaki(k) számára. A húsvéti ünnepkörben e világ és az eljövendő határai átjárhatóbbnak tűnnek, még inkább emlékeztetve a kérdések kérdésére: mit ér az életem a valós és maradandó értékek mérlegén, és mi számadásom mértéke. A lélekben felfelé kapaszkodó ember válaszában hittel tekint Urára, akire szabad és lehet építeni – életet, holnapot, jövendőt.

LAPJA

REFORMÁTUSOK

A halotti lepel nagypénteki üzenete

LXV. ÉVFOLYAM, 14–15. SZÁM, 2021. ÁPRILIS 4–11. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 800 FT

„…mert én élek, és ti is élni fogtok.” (János 14,19)

9 771419 856007 21014

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet…” (Jn 11,25) Az ember a kezdetektől igyekezett a magasba emelkedni, akár felfelé szökő építményeivel, mint a Bábel tornya, akár Ikarosz módjára magának szárnyat növesztve. A halandó a lét határait feszegető kíváncsiságával, alkotó, teremtő képességének birtokában egyre messzebbre jutott. A felfedezni akarás erőterében kiszélesedett a horizont. A gyakori útonlét, az elvágyódás, a nyughatatlanság, a valóságtól menekülni vágyás sajátosan jellemzi a kereső, lelki útjának fontosságát feledő (poszt-)posztmodern embert, akiben napjainkban kiváltképp tudatosul, felerősödik létének bizonytalansága, sérülékenysége. Eszébe jutnak gyermekkori imádságai, és talán hosszú idő után elkezd ismét befelé tekinteni. Olyan korban élünk, amelyben gyakran útveszejtő tanítások, eszmék versengenek értünk. Ki-ki megtalálhatja mindazt, ami neki tetsző és kívánatos. Ezer karjával nyúl felénk a „csak kövessük ezt vagy azt”. A különböző tanítások kakofóniájában a golgotai kereszt kétezer éve segíti a tájékozódást, az eligazodást. Utat mutat, amelyen nincs eltévelyedés, biztos a célba érkezés. Aki hitét a megfeszített és feltámadott Krisztusba veti, az a koronavírus-járvány idején a halál fenyegetésén túl az életet, az élet folytatását látja. 

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név:......................................................................................... Cím:......................................................................................... .................................................................................................. Telefon (nem kötelező):...........................................................

KRASZNAI ANDREA

Aláírás:................................................................................... 54 Reformátusok Lapja

2019. január 6.

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

A (poszt-)posztmodern ember húsvétja


| MOZAIK |

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Református konyha Ezen a héten Ágostonné Szőcs Anna lelkészné, gasztroblogger ajánlott ro­va­tunkba ünnepi süteményt. EHETŐ HÚSVÉTI KERT Egy ilyen ehető dekoráció segíthet, hogy az ünnep igazi jelentésére figyeljünk, és ne vigyék el gondolatainkat az üzletekben mindenütt látható nyuszik. Készíthetjük gyerekekkel együtt, de ajándékba is adhatjuk másoknak. A képen látható ehető kert azt a bibliai részt mutatja, amikor asszonyok mennek Jézus sírjához, és angyal szól: „Mit keresitek a holtak közt az élőt? Nincs itt, mert feltámadt.” (Lk 24,5) Hozzávalók: 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, 10 dkg finomliszt, egy evőkanál kakaó, 5 dkg porcukor, 10 dkg margarin, kókuszreszelék, zöld ételfesték, szódabikarbóna, só. Elkészítés: 10 dkg teljes kiőrlésű és 10 dkg finomlisztet, egy evőkanál kakaót, csipet sót, kávéskanál szódabikarbónát, 5 dkg porcukrot összekeverünk, és elmorzsolunk benne 10 dkg margarint, majd kevés vízzel összegyúrjuk. Vékonyra nyújtjuk, és 8 cm átmérőjű kört vágunk ki belőle: ez lesz a sír szája. Egy 7 centiméter átmérőjű kis cserepet elfektetünk és beborítjuk egy téglalap alakú tésztával, majd több alaktalan „sziklát” formázunk. Egy nagyobb darabból lehet az egész alapja. A kert darabjait tepsibe helyezzük és kisütjük, majd egy kerek tálcán elrendezzük a díszletet. A kókuszreszeléket zöld ételfestékkel megszínezünk, ez szolgál „fű” gyanánt. Ropiból kereszteket, textilből és fogpiszkálóból pedig angyalt készíthetünk hozzá. A maradék tészta kiváló kekszalapanyag lehet.  ÁGOSTONNÉ SZŐCS ANNA, WWW. KORSOCSKA.BLOGSPOT.COM

56 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Reményik Sándor Nagypénteki szertartás című költeményéből idézünk két sort. Vízszintes: 1. Az idézet első része (Y, V, A, Z, A). 13. Az első nő. 14. Rokon. 15. Sopron része. 16. Bárányka. 18. Jászvásár román neve. 19. Fodrászkellék. 20. Népi hosszmérték. 22. Himfy névjele. 23. Ebbe a nyelvcsaládba tartozik a héber. 24. Forgatócsoport. 26. Tolna megyei település. 28. Kűrium vegyjele. 29. Kodály Zoltán. 31. Vörös …, viking utazó. 33. Vissza: klasszikus művészet. 34. Rác betűi keverve. 35. Kerti szerszám. 37. Arra a helyre ér. 39. Fafajta. 40. Ószövetségi próféta. 42. Betegség. 43. Cremonai hegedűkészítő család. 44. A MOL-ba beolvadt kiskereskedelmi vállalat betűszava. 45. Mintadarab. 47. Podeszt eleje! 48. Titán és kén vegyjele. 49. Sereg. 50. Elnyűtt. 52. Tiltószó. 53. Kicsinyítőképző. 54. Énekkar. 56. Ruhakapocs. 58. Nemez. 59. Közdarab! 61. Színész, szinkronszínész (Artúr). 63. A hasmenés orvosi neve. 65. Sziget horvát földrajzi nevekben. 67. Hasonlítószó. 68. Berlini nép! 69. Helyzetet feszültté tesz. 71. Részben vakkant! Függőleges: 1. Asszonynévképző. 2. Lombszőnyeg. 3. Régi, vastag pénzdarab. 4. Kettőzve: szülő megszólítása. 5. Csigafajta. 6. Testrész. 7. Itáliai költőfejedelem (Torquato). 8. Befizetés eleme! 9. A szabadba. 10. USA-elnök (Barack). 11. Kis Lajos. 12. Ítélet egynemű betűi. 16. Az idézet második része (R, E, E, Z, E, M). 17. Locus … a Deo factus est, ezt a helyet Isten készítette. 19. Zeusz testvére és felesége. 21. Szoros határidő jelzője. 23. Rövidnadrág. 25. Karbid fele! 27. Mezei …, vízhajtó hatású gyógynövény. 28. Francia színész (Michel). 30. Görög eredetű női név, jelentése: bölcsesség. 32. Papagájalakú madár. 34. Elzáró szerkezet. 36. Hideg eső jelzője. 38. Ószövetségi istenfélő férfi Úc földjén. 39. Hosszmérték, röv. 41. Cipészszerszám. 43. Dél-amerikai hegylánc. 45. Legyőzöttre kivetett adó. 46. Locsog páros betűi. 49. Téli csapadék a tavaszi olvadásban. 51. Muszlim vallástudós. 54. Varázslónő, Héliosz és Perszéisz leánya a görög mitológiában. 55. Megvilágítatlan. 57. Egy pillantásnyi idő, német eredetű szóval. 58. Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész és filmrendező (Peter). 60. Francia regényíró és kritikus (Émile). 62. Somogy megyei község. 64. Jód és ozmium vegyjele. 65. Idegen olaj. 66. Konyhakerti növény. 69. Kipling kígyója. 70. Cink vegyjele. Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: A mélységből hozzád kiáltok, alázott szívvel, elhagyatva.


| GYERMEKEKNEK |

Járjuk végig Jézus útját!

A rajzon Jeruzsálem térképét látod Jézus nagyheti útjának állomásaival. Mindegyik helyszínhez tartozik egy bibliai ige. Párosítsd össze az igéket a helyszínekkel! Ha elakadnál, használhatod a Bibliádat is! a. „…és akkor nyomban megszólalt a kakas.” (Jn 18,27) b. „És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22,19–20) c. „Elvégeztetett!” (Jn 19,30) d. „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.” (Jn 12,3)

e. „Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára.” (Lk 23,8) f. „»Az én házamat imádság házának nevezik «, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mt 21,13) g. „Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.” (Márk 15,46) h. „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) i. „Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” (Mt 21,9) j. „Keresztre vele!” (Mt 27,22) k. „Meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.” (Márk 14,62)  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

MEGFEJTÉS: 1.D, 2.I, 3.F, 4.B, 5.H, 6.A, 7.K, 8.J, 9.E, 10.C, 11.G. 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 57


| EMLÉKEZÉS |

Tehetett volna-e valamit Tisza István Trianon ellen? Tisza István meggyilkolása után Károlyi Mihályban is napok (de legfeljebb hetek) alatt tudatosult, hogy a hagyományos diplomáciai csatornákat, a politikai lobbizás, de még egy esetleges sajtóakció lehetőségét is direkt módon zárva tartják előtte. Ebben az elkeserítő helyzetben kérésekkel fordult az egyházakhoz. A kormányzati kérések azt is jelentették, hogy az egyházak társadalmi szerepének és állami támogatásának kérdéseit – a baloldal fokozódó elégedetlenségére – az 1919. februári balratolódásig érintetlenül hagyták. De milyen történeti bizonyítékunk van arra nézve, A protestáns kormánybiztos, Kováts J. István 1918. hogy Tisza tekintélye többet nyomott volna a november 15-e körül aktív szervező tevékenylatban, mint Károlyié? Az erre vonatkozó támségbe is kezdett, bár tudta, hogy elkésett és pontot egy második vonalbeli antant döneleve kudarcra ítélt vállalkozáson munkáltéshozó, Sir Hanns Vischer de Tscharner kodik. A 22-es protestáns bizottság nem (1872–1945) szavai nyújtják számunkra. ügyetlen módon a feleségek által meg Martha Vischer (Biberauer Richárdné) tudta szólítani a korban egyre nagyobb svájci születésű bátyja brit gyarmati erőre kapó protestáns nőegyleteket. szolgálatban, misszionáriusként 1906Az így megvalósuló – főleg Erdély ban a Szaharán keresztülvágva, együgyét zászlóra tűző – tömegrendezvészemélyes expedícióval sikeresen felnyek nem tudtak áttörést elérni. Nyuderítette a Csád-tótól a Földközi-tenger gat-Európában a keresztyén politizálás északi partvidékéig még mindig virágzó végleg visszaszorult a nemzetivel és a rabszolga-kereskedelmi útvonalat. Útjászociáldemokrata baloldalival szemben. nak földtudományi mellékeredményeiért a Az akkor ellentétes pályát befutó EgyeBrit Királyi Földrajztudományi Társaság tagsült Államok kivált az európai ügyek renjai közé választotta. A nigériai közoktatásügy dezéséből. A Károlyi-rezsim egyetlen valós megszervezéséért lovagi rangot kapott, kitündiplomáciai kapcsolatán, a vatikáni csatornán tette magát a világháborús kelet-afrikai keresztül 1919 elején már az az elkeserítő harcokban. Budapesti átutazásakor Konsinformáció futott be, miszerint az antantTisza István (Szenes Adolf, 1917) tantinápolyból tartott Londonba, ahol a volt hatalmak úgy akarnak kész helyzetet tenémet gyarmatok ügyét átvizsgáló bizottságban kapott helyet. remteni az ország feldarabolásához, hogy mindössze 40–50 Brit ezredesként öccse, a „szögesdrótbetegséget” (Stacheldezer négyzetkilométert hagynak megszállás nélkül. Egy fiatal, raht-Krankheit) először leíró Adolf Lukas Vischer (1884–1974) tehetséges kolozsvári teológiai tanár, Ravasz László egy errévén állt kapcsolatban a Vöröskereszt legbelsőbb köreivel. A délyi lelkigondozói-lelkipásztori lapban 1918. november 20-a „szögesdrótbetegséget” a katonaorvosok a Balkán-háborúkban körül kimondta a megsemmisítő ítéletet a magát nemzetinek tapasztalták először. A nagy háborúban azután általánossá vált nevező, az események hordalékaként felszínre vetett politikai jelenséget a tisztek gyakran gyávaságként, az orvosok fáradtszennyhab felett. Hogyan süllyedhettünk odáig, hogy oroszorságként azonosították. A tüzérségi zárótüzek és klausztrofób löszági módon ment haza a hadsereg?! A helyzet lehető legjobb vészárkok, tömegrohamok stresszéből, harci nyomásából eredő megoldása érdekében Károlyi Mihálynak kezdettől fogva válteljes lelki összeomlást jelentette, mely érzékelhető testi sérülés lalnia kellett volna a fegyveres önvédelem szükségességét, de nélkül is harcképtelenné tette az egyént, és rendkívüli módon talán még ekkor sem lett volna késő a kereszt(y)én(y)szociális megnehezítette társadalmi visszailleszkedését is. (agrár)gondolat önszerveződésének élére állnia, hogy azután  az új tömegmozgalom segítségével megszabaduljon a vároTémánk szempontjából annak a néhány órának lett forrásértékű si (értsd: budapesti) puccsista politizálástól, és kiszabadítsa jelentősége, amelynek során a brit gyarmati szakértő a Betheskormányát az internacionalista erők fogságából. Ez a politika da-kör szűk magjával rövid politikai megbeszélést is tartott. jelentette volna úgy mind az úri, mind a szociálrevolucionáris Hanns Vischer ugyanis a korai, de már tavasziasodó 1919-ben irányzattól való eltávolodást. annak hírét hozta, hogy „a hatalom azé lesz, aki megragadja, de  58 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.


| EMLÉKEZÉS |

meggyógyulni?” kérdésére a beteg a néphit szerint végül mégis az történik majd, amit az antant akar”. felelt: „Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz A bejelentés nyomán kibontakozó beszélgetés felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire ifjabb Biberauer (Bodoky) Richárd beszámoén odaérek, más lép be előttem.” Erre a Meglója szerint az alábbiakban rekonstruálható. váltó egy egyszerű mondattal gyógyította A magyarok szóvivője Vischer sógora, időmeg: „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat sebb Biberauer Richárd volt. H. V.: – Mivé (gyékényedet), és járj!” lett ez a magyar nép, amelyet fiatalko romban úgy csodáltam?! Rákóczi, SzéTisza Istvánt, aki emberileg szólva még chenyi, Kossuth népe. Egyetlen embere tehetett volna valamit a hazáért, 1918. sincs már, aki megmentse?! Gróf Káoktóber 31-én Károlyi aktív vagy passzív rolyi?! Ugyan! Ez az ország a vesztébe közreműködése mellett, szovjet (bolserohan. Azé a kormány, aki megragadja. vik) mintájú, szervezett katonatanácsi Hol a magyar Masaryk, hol vannak azok támogatással meggyilkolták. Az adott a magyarok, akiknek egyetlen és legfőbb pillanatban a magyar nemzetnek „nem volt céljuk az, hogy megmentsék a nép becsüembere”. Magyarország olyan későbbi, politiletét és az országból annyit, amennyit csak kailag tehetségesebbnek bizonyult politikusai, lehet?! Hát mindenki csak a maga érdekeivel mint Bethlen István vagy Klebelsberg Kunó sem törődik?! [Rövid szünet után Martha húga riadt voltak képesek az államférfihoz méltó csearcát látva némileg enyhültebben:] Ez az lekvésre. Bujkáltak, mint – a Szentírás szavai állapot nem tarthat soká. Nagyon nehéz Biberauer Richárd szerint – a sakálok a romok között. A helyzet idők, veszedelmes napok következnek, de tisztulását várták, és nem voltak képesek testükből a nép köré el fog jönni valamiféle kibontakozás. Addig is igyekszem segívédőfalat építve felhágni a töréshez, hogy „Izráel” megállhasson teni, ahogy tudok. Felhívom az antantmissziók és a Nemzeta harcban az Úrnak napján (Ez 13,4–5). Ebből a szempontból közi Vöröskereszt figyelmét a Bethesdára. Id. B. R.: – És az orHorthy Miklóst szó sem érheti, hiszen ő – dualizmus kori szoszággal mi lesz? H. V.: – Mi lehetne? Nagy területeit felosztják cializációjából eredően – mindössze annyit tehetett, hogy poliMasaryk Csehszlovákiája, Románia és Jugoszlávia (sic!) között. tikának alárendelt katonaemberként szolgálatait a Károlyi-korTalán még Ausztria is kap belőle. Hogy mekkora marad Mamánynak is felajánlotta. A „nem volt embere” helyzet azonban gyarország, az attól is függ, hogy mi történik Budapesten. Igen, nem jelentette, hogy a történelem Ura is elhagyta volna! Tisza még tehetett volna valamit. Neki a másik oldalon is volt  súlya. De ő már nem él. Nincs emberünk… M. V.: És Erdély? Id. A hívő nép a krisztusi jelenlétben a viharos tengert megtörő B. R.: – Erdély?! Erdély... Igaza van Kádár Gézának (Zilah reforszikla szilárdságát tapasztalhatta meg. Mindez sokszor olyan mátus lelkészének): Erdély elveszett...” emberek jóindulatában mutatkozott meg, akiktől az a legkevés bé sem lett volna elvárható. Hanns és Lukas Adolf figyelmének, A beszélgetésben kétszer is nyomatékosan előjön a „nincs emvalamint a Svájc és Kelet-Európa között átutaztukban gyakran bere”, „nincs emberünk” fordulat. Ez egy, a „Bethesda” névvel a Bethesdában megszálló vöröskeresztes tisztviselőknek hála, játszó fordulat. Megértéséhez némi bibliai háttérismeret szükKun Béla és a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusa, séges számunkra. A jeruzsálemi Juh kapunál fekvő Bethesda monsieur Burnier többször is tárgyalóasztalhoz ültek. A rossz hely neve a héber „kegyelem, irgalmasság háza” kifejezésből külpolitikai helyzet létszükséggé tette, hogy a Tanácsköztársaszármazik. Tavának vizét a korabeli néphit szerint angyal mozság azokat az utolsó köldökzsinórokat fenntartsa, amelyek őt a dította meg bizonyos időközönként. Erre az utóvulkáni eredetű külföldhöz kapcsolták. Ennek nyomán adták ki a Külügyi Népbizgyógytóra egyfajta főpapi csodabiznisz is rátelepült. A tónak tosság 31.046/1919 számú (április 11-i) határozatát, amelynek csodatevő erőt tulajdonító néphit messziről vonzotta a gyóbetartására a külügyi népbiztos májusban megismételt írásbeli gyulni vágyókat. Azon babonaság alapján, amely az angyali garanciát adott, hogy a Bethesda-kórház a benne található vöérintésű víznek feltétlen gyógyerőt tulajdonított, olyan gazdaröskeresztes alapítványi ágyakra tekintettel diplomáciai terülegok foglalták el a tóhoz közel eső pihenőszakaszokat, akik erős tenkívüliséget élvez. A régi világ összeomlásakor egy páratlan embereik által tudtak helyet szoríttatni maguknak, akik arról is kis világ érintetlen maradt: az, amelyet a hazai viszonyokhoz algondoskodtak, hogy gazdájuk gyorsan a vízbe érjen. Így érthető kalmazkodva, polgári szabályok szerint, éltető bibliai hittel hozmeg a názáreti Jézusnak az a kettős csodatétele, illetve a főtak létre, és amelynek küldetéstudatát az adta, hogy az Isten papi (szadduceus) párthoz intézett üzenete, hogy a Megváltó által fogságba ejtett lelkiismereti szavának engedelmeskedjen. egy harmincnyolc éve beteg, hátul fekvő szegényt választott ki magának. A beszélgetést Jézus kezdeményezte. „Akarsz-e  KOVÁCS KÁLMÁN ÁRPÁD, FOTÓ: PAROKIA.HU, WIKIPEDIA.ORG 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 59


| EGYHÁZI ÉLET |

APRÓHIRDETÉSEK Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

Palást, Luther-kabát, reverenda, Bocskai-öltöny készítése, javítása méret után. Tahy László egyházi és úri szabó. Tel.: 06-70-6309502, www.egyhaziszabo.eoldal.hu. Quasi-Modo Kft. Padfűtés (svájci fűtőfóliával), harangvillamosítás, toronyóra-felújítás, -kiépítés, programórák, hangosítás, dallamjáték, énekszámkijelző. Honlap: www.quasi-modo.hu, e-mail: kapcsolat@quasi-modo. hu, tel.: 06-30-940-8223 (Sárdi György).

Rozsdamentes, hosszú élettartamú

ÚRVACSORAI KISKEHELY GYÁRTÁSA

Várjuk szíves érdeklődését www.femnyomasfot.hu femnyomasfot@gmail.com 06-30-307-4818, 06-30-473-4129

Meghalt a daltulajdonos Életének hetvenharmadik évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros. Testvére, Dinnyés Ágnes tájékoztatása szerint a református művészt március 15-én érte a halál. Dinnyés József 1948. augusztus 4-én született Szegeden. 1963-ban kezdett énekelni, 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben lett országosan ismert Karrier című, Veress Miklóssal írt dalával, amellyel második helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó nagylemezt készíteni vele, akkor is cenzúrázták a címadó Határtalanul című dalát. A lemez megjelenése után öt évvel megjelent a Kín és dac című, harmincöt dalt tartalmazó albuma költők verseire. Ezt követte az Ezt nem fújta el a szél (1992), a Töretlen hittel (2000), továbbá tizennégy kazettán népballadák, zsoltárok, énekelt versek. Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvű költészetének verseiből előadássorozatot szerkesztett, aktív szerepet játszott a hagyományőrzésben. Szabadiskolát alapított, amelynek keretein belül a történelem, az irodalom és a zene hármasságát mutatta be. Igazi népművelőként járta a Kárpát-medencét, fellépett több református templomban és rendezvényen is. „Dalaimmal mindig az emberek tanulásba, megmaradásba, végső soron Istenbe vetett hitét akartam erősíteni – nyilatkozta nekünk a reformáció évében. – Bátorságot akartam és akarok adni az embereknek az élethez, hogy a templomok ne kiürüljenek, hanem megteljenek.”  FORRÁS: REFORMATUS.HU

PÁLYÁZAT

A Kaposvári Református Egyházközség pályázatot hirdet a Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15.) intézményvezetői munkakörének ellátására. A pályázatot postai úton két példányban, ajánlott küldeményként szükséges benyújtani a Kaposvári Református Egyházközség címére: 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 23. Kérik, hogy a borítékon tüntessék fel: „Intézményvezetői pályázat.” A pályázat benyújtásának határideje: április 26. A pályázati hirdetménnyel kapcsolatban további tájékoztatás kérhető a Lelkészi Hivatalban a +36-82-826-926-os telefonszámon, illetve Petró László lelkipásztortól a +36-30-384-0953-as telefonszámon vagy a kaposvar@reformatus.hu címen. A teljes pályázati kiírás megtekinthető a Kaposvári Református Egyházközség honlapján: www.refkaposvar.hu, valamint az intézmény honlapján: www.lozsu.hu. A pályázat elbírálásának határideje: május 20. 60 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.


| AKTUÁLIS |

Imádságos felelősséggel tartozunk egymásért A Zsinat Elnökségi Tanácsának március 26-i határozata A vírushelyzet alakulására, a kormányzati intézkedésekre és az egymás iránti felelősségre tekintettel egyházunk alkotmánya 173. § (1). felhatalmazása alapján a következő Elnökségi Tanácsi határozatot hozzuk. Fájdalommal kellett meghoznunk azt a döntést, hogy továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel, hiszen református keresztyén hitünk lényegéhez tartozik a közösség személyes megélése. Ezt a találkozást is ellehetetlenítette a vírus, és életveszély forrásává tette. Ennek a terhét kell most elhordoznunk. A halálon is győztes Jézus Krisztushoz fohászkodunk énekünk szavával: „Védelmezzed a te kicsiny bárkádat! / Benned bízik a te küzdő egyházad; / Te szent véred érette kiontottad: / Elmerülni ne hagyd, ha megváltottad!” (RÉ 381,6) Gyülekezeteinket arra kérjük, hogy a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit lehetőségeikhez mérten digitális eszközök segítségével tartsák meg. Szeretettel felhívjuk gyülekezeti tagjaink figyelmét televíziós istentiszteleti közvetítéseinkre. Nagypénteken a Duna Televízión 10 órától követhetik a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség istentiszteletét. A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán kapcsolódhatnak be úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe. A nyitás lehetséges időpontjáról a járványhelyzet alakulását és a kormányzati intézkedéseket figyelembe véve fogunk majd döntést hozni. Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akiket súlyosan érint a járványhelyzet! A mielőbbi viszontlátás reményében, Istenünk békét hozó szavainak erejével felvértezve hoztuk meg határozatunkat: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézs 43,5)   2021. március 26. Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok (Dunamelléki Református Egyházkerület) Steinbach József püspök és Nemes Pál főgondnok (Dunántúli Református Egyházkerület) Kató Béla püspök és Tőkés Zsolt főgondnok (Erdélyi Református Egyházkerület) Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok (Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház) Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok (Kárpátaljai Református Egyház) Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok (Szerbiai Református Keresztyén Egyház Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház) Pásztor Dániel püspök és Molnár Pál főgondnok (Tiszáninneni Református Egyházkerület) Fekete Károly püspök és Molnár János főgondnok (Tiszántúli Református Egyházkerület) 2021. április 4–11.

Reformátusok Lapja 61


| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Peleskey Miklós Péter a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának iskolalelkésze és vallástanára. képet vitték magukkal, amely bennük élt gyermekkoruktól, az ’56-os menekültek ebbe illeszkedtek be. A gyülekezetek önállóbbak. Ugyanakkor jellemző a fogyás, ennek okát a beolvadásban látom, amely minden nem elsőgenerációs magyarnak nagy kísértése.

A debreceni születésű Peleskey Miklós Péter tavaly szeptember óta végzi a pécsi intézményben a fiatalok lelki nevelését. Szolgálatában kiemelt fontosságot tulajdonít a zenének, amely megszólítja, építi és gyógyítja a lelket.

3

1

Honnan jött az elhívás a lelkészi pályához? A háttér, a család rendkívül meghatározó. Nekem gyermekkoromtól természetes volt a templomba járás és a református közeg. A hitet azonban nem lehet örökölni. Ezt igyekszem képviselni, amikor olyanokkal találkozom, akik nem ebben nevelkedtek. A belső elhívás Istentől jön. Gyermekkoromtól végzek kántori szolgálatot, amely még inkább megerősíti elkötelezettségemet. Amikor beiratkoztam a hittudományi egyetemre, arra gondoltam: ha kicsit is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a gyülekezeteink mind jobban hasonlítsanak a miskolci nyári kántorképző tanfolyamokon megtapasztalt közösségre, akkor már megérte, hogy lelkész lehetek.

2

Többször volt külföldön. Milyen tapasztalatokat szerzett? Nyolc évvel ezelőtt Washingtonba, másfél éve Torontóba szólt kiküldetésem. Ez utóbbit a pandémia sajnos kettétörte. Mindkét lehetőségért nagyon hálás vagyok. A washingtoni emlékek különösen kedvesek, mert nemcsak új diplomát szereztem, hanem a távolság ellenére a mai napig megmaradt a kapcsolat az ottani gyülekezetem tagjaival. Az amerikai magyar reformátusságban érezhető, milyen lehetett a református egyház a háborúk előtt. Ott nem volt kommunizmus, a ’45-ös menekültek azt a kiszolgáltatottság, üldöztetés nélküli egyház62 Reformátusok Lapja

2021. április 4–11.

Milyen áldások és kihívások kísérik iskola­ lel­készként? Elsőként a zenét említeném: szűk két hét alatt létrehoztuk az ifjúsági zenekarunkat, amely azóta is működik. A másik az öröm, amely diákjaink arcán megjelenik, amikor közelebb kerülnek Krisztushoz. A legnagyobb kihívást a gyökértelenség vagy a nép­egyházi gondolkodás adja, amelyből szeretnénk elmozdítani őket a hitvalló egyház irányába, és a gyülekezeti kötődést megerősíteni, ha még nincs, kialakítani. Az iskola nem gyülekezet, de a diákközösségnek ifjúsági gyülekezetté kell válnia.

4

Tapasztalata szerint mi az, ami hiányzik a fiatalok életéből, ami közelebb hozhatná őket Istenhez, egyházhoz, gyülekezethez? Igénylik, hogy a kommunikáció ne egyoldalú, hanem párbeszéd legyen. Szeretnék érezni, hogy kérdéseiket komolyan vesszük. Szükségük van olyan vezetésre, amelynek köszönhetően biztonságban lehetnek, hibázhatnak és újrakezdhetik. Nem kész válaszokat kell kapniuk, hanem segítséget megtalálni a saját útjukat. Akkor érzik magukat fontosnak, ha bevonjuk őket a szolgálatba.

5

Mi ad erőt, kitartást a szolgálatban? Isten Igéje. Nemcsak hirdetője, hanem hallgatója is vagyok. Én is erősödöm abból az igéből, amely rám van bízva, amelyet továbbadok. Sokat jelentenek a szakmai és baráti kapcsolatok, a közös szolgálatok, amelyek engem is feltöltenek. Különösen is feltöltenek szolgálataink a lelkészekből álló Pásztortűz zenekarral. Minden bátorító üzenetből, biztató visszajelzésből erőt merítek, jöjjön az a családomtól, lelkésztársaimtól, gyülekezetemből vagy a tengeren túlról.  KOMORNÉ CSERNÁTH ERZSÉBET


Profile for Reformátusok Lapja

Reformátusok Lapja 2021/14-15. szám