Reformátusok Lapja 2020/46. szám

Page 30

| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Faragó Csaba dunaharaszti lelkipásztort kérdeztük.

Faragó Csaba 1998 óta szolgál Dunaharasztin, 2001 óta vezeti az egyházközséget. Felesége hittanoktató a gyülekezetben, életüket Isten három gyermekkel áldotta meg.

1

Gyermekkorától kezdve lelkipásztornak készült? Testnevelő tanárnak készültem, hogy mégis a lelkipásztori hivatást választottam, két meghatározó eseményhez köthető: a megtérésemhez és az elhívásomhoz. 1991-ben, egy nyári táborozás után átadtam Jézus Krisztusnak az életemet. Amikor jelentkeztem a pécsi Janus Pannonius Egyetemre, nem éreztem a helyemen magamat. Ebben az időben olvastam a következő igét: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” (Péld 16,9) A Szentlélek ezen keresztül tükröt tartott elém: láttam magamat, mint aki nagy elszántsággal akarja a maga útját megvalósítani, miközben Jézus Krisztus másfelé szeretné vezetni. Úgy éreztem, hogy ő hív erre a szolgálatra, ezért – sok kétséggel és félelemmel a szívemben – jelentkeztem a teológiára.

2

Ugyanabban a gyülekezetben szolgál, ahol felnőtt. Nagyobbak ilyenkor a követelmények egy lelkész számára? Van olyan gyülekezet, amelyben az embert évtizedek múltával is csak vasárnapi iskolás kisgyermekekként látják. A dunaharaszti gyülekezetre azonban ez a mentalitás soha nem volt jellemző. Már az elődöm – édesapám – is itt nőtt fel, és ahogyan az ő szolgálatát elfogadták az itt élők, úgy az enyémet is. Általában szerencsésebb, ha a lelkész nem 30 Reformátusok Lapja

2020. november 15.

a küldő gyülekezetében szolgál, de a saját bőrömön tapasztalom, van úgy, hogy Isten Lelke arra hív: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten.” (Lk 8,39) Visszatekintve látom, hogy esetemben az Úr előkészítette ezt az utat. Már teológuskoromban is ifjúsági csoportot vezettem, ez a helyzetem segített abban, hogy a közösségünk fiatalabb és idősebb generációja is elfogadjon lelkipásztoraként.

3

Gyakorlatias vagy inkább lelkigondozó típusú lelkésznek tartja magát? Habár gyakorlatias embernek tartom magam, lelkészként mindkét oldalon törekszem a magam képességei és lehetőségei szerint helytállni. Nekünk, lelkipásztoroknak legelőször az emberek lelkéhez van küldetésünk, de közben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az éhezőknek enni kell adni, és a fagyoskodóknak ruházatra van szükségük. Emellett fontos, hogy a ránk bízott közösséget vezessük, lelkileg élő igével tápláljuk, pásztorai legyünk, és a lelki otthonukat is rendben tartsuk.

4

Melyik életének legmeghatározóbb igéje? Az életem több pontján is helyezett a szívemre a Szentlélek egy-egy igét, amely aztán lámpásként világított, és utat mutatott. Ezek közül talán a Mt 4,4-et emelném ki: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Áldott emlékű keresztapámtól kapott első Bibliámba volt ez a vers beírva. Azóta is naponként tapasztalom az igazságát.

5

Az aktív vagy a passzív kikapcsolódás tölti fel jobban? A mozgás iránti szeretetet az Úristen mélyen belém ültette, ezért a teljes és tökéletes kikapcsolódást leggyakrabban így élem meg. Rendszeresen járok kerékpározni, úszni, és nagy örömmel kapcsolódom be gyülekezetünk ifjúsági röplabdameccseibe is. Ilyenkor rendszerint megáll az idő körülöttem, és megtelik a szívem örömmel, hálaadással, Isten-dicsőítéssel.  JEZSOVICZKI NOÉMI


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.