Reformátusok Lapja 2020/37. szám

Page 27

| GYERMEKEKNEK |

A lehúzott saruk Ruth még hajnal előtt hazaérkezett a mezőről, ahol Bóázzal beszélt. Szíve egész úton a torkában dobogott. Nem is érezte a vállán a kendője súlyát, pedig Bóáz jól megpakolta árpával. Naomi ébren várta otthon. – No, mi az? Mi történt? – kérdezte ő is izgatottan. – Minden úgy történt, ahogyan mondtad – válaszolta Ruth. – Reggel elmegy a vénekhez a városkapuba. Mit gondolsz, miért kellett Bóáznak a vénekkel beszélnie? a.) Ahhoz, hogy egy adásvétel sikeres legyen, a városkapuban a vénekkel együtt kellett elfogyasztani egy kupa bort. b.) A véneknek fizetni kellett azért, hogy Bóáz elvehesse Ruthot. c.) A vének voltak a falu bírái, kérdéses vagy peres ügyekben mindig őket kérdezték. – Akkor minden rendben lesz – bólintott Naomi. – Bóáz megtartja a törvényt. Most nem tehetünk mást, menjünk aludni. Majd reggel minden kiderül. Ruth bólintott. Ő is szívesen aludt volna, de nem tudott. Mert habár Móáb földjéről származott, ő is ismerte Mózes törvényeit. Amelyet ha valóban betart Bóáz, akkor nemcsak gondoskodik róluk, hanem feleségül is veszi őt. Annyi kell csupán, hogy a legközelebbi rokona lemondjon róla, meg persze a földjükről is. Az élete, a sorsa függött attól, hogy mi történik reggel a kapuban. Bóáz valóban kiment a kapuba, és leült a vének közé. Vajon felismered, melyik lehet Bóáz?

– Megveszem én Elímelek földjét szívesen – pattant fel Eleázár, a legközelebbi rokon. – Jó föld az, kár, hogy évekig bevetetlenül állt. – Ohó! Nem addig van az! – mordult fel a kapuban az egyik vén. – De nem ám! – toldotta meg Bóáz is. – Nemcsak a földet kell megvenned, hanem feleségül kell venned Ruthot, és gondoskodnod kell Naomiról is. – Azt már nem tudom vállalni! – csattant fel Eleázár. – Van nekem saját családom, akikről gondoskodnom kell! Vedd meg a földet inkább te! És vedd el Ruthot is. És ekkor Eleázár valami egészen furcsa dolgot csinált. A képen az üzletkötés pillanatát látod. Vajon mit adott át Bóáznak, hogy hivatalossá tegye az üzletkötést? Karikázd be azt a képet, amelyik a jó megoldást ábrázolja! Ekkor azt mondta Bóáz a véneknek és a körülöttük állóknak:

Bóáz odahívta a rokonait is, hogy megbeszéljék Ruth és Naomi ügyét. – Mindannyian ismeritek Naomit – kezdte Bóáz –, Elímelek felesége volt, fiakat szült neki, majd elmenekültek Móáb földjére. Naomi most visszajött az egyik fia özvegyével. Mivel szegények, szeretnék eladni Elímelek földjét. Ám az Úr törvénye szerint azt a legközelebbi rokonnak kell megvenni, hogy Izráel földje ne kerüljön idegen kézre.

– Ti vagytok a tanúim, hogy én ma megvettem Naomitól mindazt, ami Elímeleké és fiaié volt. A vének bólintottak, mert tudták, hogy Naomi és Ruth sorsa jó kezekbe került. A megfejtéseket a lap alján találod. Ha kíváncsi vagy a részletekre, olvasd el a Bibliából Ruth könyve negyedik részének 1–10. igeversét!  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2020. szeptember 13.

Reformátusok Lapja 27

Megfejtések: c.); Balról a negyedik Bóáz; Eleázár a saruját adta át Bóáznak


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.