arag
| AKTUÁLIS |
– A felvázolt állapot hasonlít arra, amelyben mi vagyunk – fűzi hozzá a lelkész, utalva arra, hogy Jeruzsálem a választott népnek olyan, mint a szeme fénye. Templomuk a népnek reménységet adott, ugyanúgy, ahogy az ő gyülekezetüknek. – Biztos vagyok benne, hogy ez a tragédia, amely most a lelkünket és a szívünket átjárja, gyülekezetünk javára fog szolgálni, erősebb lesz a közösségünk, mint volt – teszi hozzá. A prédikáció közben folyamatosak a sóhajtások, van, aki szipogva nyeli a könnyeit, másvalaki némán törölgeti azokat. A férfiak is. Az istentisztelet hangulata visszaadhatatlan, inkább hasonlít temetésre, mint hagyományos vasárnapi liturgiára.
ELOLVADTAK A HARANGOK Ezt a hangulatot tovább erősíti, amikor a lelkész bejelenti, hogy a gyülekezet most együtt kivonul a temetőbe, ahol a harangláb állt. A „gyászoló család” némán megy az utcán. Óvatosan lépnek, aszfalt nincs, csak jég. A temető bejárata egy székely kapu – a lelkész megjegyzi, ez alatt nem fért be a tűzoltóautó, valaki más hozzáteszi, ezen mindenképp változtatni kell a jövőben. A domboldalon felkapaszkodik a tömeg, közben fel-feltekintenek, emlékezetükben még látják, hol kellene állnia a haranglábnak. Ami maradt: koromfeketére égett gerendák és a harangot tartó szerkezet. Minden használhatatlanná vált, a tűz olyan pokolian forró volt, hogy még a harangok is szétolvadtak benne. A lelkész az üszkös gerendák fölött idézi a Szentírást: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.” (2Kor 4,8–9) A gyülekezet a 90. zsoltárt, a magyar, majd a székely himnuszt énekli. A temetési hangulatot két néni erősíti meg, akik azt mondják, tényleg úgy érzik magukat, mintha közeli családtagjukat veszítették volna el. Erzsébet és Etelka felidézik: gyerekkorukban szüleikkel, nagyszüleikkel és dédszüleikkel közösen mentek templomba ebben az irányban, a harangláb mellett. Gyerekként itt játszottak, itt szedtek ibolyát. – Ez volt a falu jelképe, borzasztó, ami történt, nagy veszteség ért minket – mondja egyikük, míg a másik így fejezi ki magát: – Olyan, mintha kiszakítottak volna egy darabot a szívünkből.
ELDÖNTÖTTÉK, ÚJRAÉPÍTIK A lelkész kérésére a gyülekezet visszatér az imaházba. Kivétel nélkül együtt marad mindenki, hisz fontos dolgokat kell megbeszélniük. Nagy az egyetértés köztük: úgy határoznak, újra kell építeni a haranglábat, és abban is egyetértenek, hogy a régivel megegyező kinézetűt szeretnének. Ahogy ezt kimondják együtt – szinte közfelkiáltással –, némi megkönnyebbülést érzünk rajtuk. Van remény, hogy az élet visszatér a régi kerékvágásba. 2020. február 16.
Reformátusok Lapja
9