Reformátusok Lapja 2019/43. szám

Page 11

| AKTUÁLIS |

volna teljesíteni az élete során rá bízott számtalan feladatot. Gyermekkorában családi okokból nem konfirmálhatott, úgy érezte, ezt pótolnia kell. Hazautazott Marosvásárhelyre, és a cserealjai gyülekezetben Varga László lelkésznél konfirmált. Utána csatlakozott lakhelye, Tata református gyülekezetéhez. Amikor először benyitott a templomba, meglepődött, mennyi ismerőse ott ül már a padokban.

TORONY KERÜL AZ IMAHÁZRA A gyülekezetben több helyen zajlik építkezés. A templom melletti gyülekezeti házat épp felújítják, a tóvárosi városrészben – amely valaha külön település volt – az imaház belül már megújult, és év végéig kívülről is megszépül az épület: a tetőszerkezetet kicserélik, és egy kis tornyot is építenek hozzá. Vadász Ferenc húsz éve, a fiai konfirmációja után került a gyülekezetbe. Ő is jól emlékszik az első alkalomra, amikor belépett az imaházba, hogy mekkora szeretettel fogadták: – A szeretetet lehet érezni egy gyülekezetben, aki belép, és nem érzi meg, az visszakozik.

TATÁRÓL KÖZVETÍT A KOSSUTH RÁDIÓ Október 31-én, a reformáció ünnepnapján a tatai református templomból közvetít majd istentiszteletet a Kossuth Rádió. A felkérés meglepte a lelkipásztort, hiszen néhány éve volt már innen közvetítés. A rádiós istentiszteletet szép és jó lehetőségnek látja arra, hogy a krisztusi üzenetet átadják az éteren keresztül – nemcsak a reformátusságnak, hanem valamen�nyi rádióhallgatónak, akiknek szintén épülésére szolgálhat. Mivel a reformáció ünnepén szól majd a közvetítés, kiemelt feladatnak érzik azt, hogy erről beszéljenek. – Fontos, hogy az egyház meg tudjon újulni, de azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy a személyes életünkben is szükség van megújulásra. Egyénenként is vannak hibáink, gyengeségeink, tévedéseink, amelyeket meg lehet bánni, ki lehet javítani, és Istennel újra lehet kezdeni – mutat rá Szabó Előd. Az istentiszteleten a Tatai Református Gimnázium diákjai ünnepi műsort adnak. – Kezükben tartják majd a Szentírást, ami jelzi, milyen nagy lehetőség számunkra, hogy mindennap anyanyelvünkön meríthetünk bátorítást Isten Igéjéből – teszi hozzá a lelkipásztor.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

2019. október 27.

Reformátusok Lapja 11


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.