Csallóköz - 2013/24.szám

Page 2

2

Csallóköz

Tudósítás

A szombati nap az eperről szól A név és a hagyomány kötelez POZSONYEPERJES – A régiónk határain túl is méltón népszerű Eperfeszt idén június 15-én, vagyis e hét szombaton délután három órától nyitja meg kapuit. Immáron harmadszor kerül sor az eper ünnepére, melyen az eperlekvár főzésén kívül gazdag program várja az érdeklődőket (részletek a 21. oldalon). Mivel Pozsonyeperjesen a

zéséről. Eszerint az 1460-as évek környékén a helyi erdőkben vadásztak Mátyás király katonái, s az itt lakó lányok frissen szedett eperrel kínálák őket. Lehet éppen így született meg a községünk neve. Ami pedig a szombatot illeti, a vendégeket a saját lekvárunkkal is szeretnénk megkínálni. Iskolánk diákjai, s a középiskolások már múlt péntek óta szedik az alapanyagot a közeli Pozsonyvezekényen, amelyből majd asszonyaink a dzsemet készítik. Az elmúlt évben ötszáz üveget főztünk, idén szeretnénk ezt a számot megduplázni. Az ebből származó bevételt a településünk fejlesztésére fordítanánk, elsősorban a járdák felújítására és kiépítésére, valamint játszóterek kialakítására. Emellett örülnénk annak, ha ennek a rendezvénynek köszönhető-

en újra kialakulna nálunk az eper termesztésének hagyománya. Be-

gyermeknapot külön nem ünnepelték, így a legkisebbeknek is színes kínálattal készültek, tehát a családokról sem feledkeztek meg. Csiba Jarmila polgármestertől megtudtuk, a rendezvénnyel olyat próbálnak nyújtani évről évre, amiből a környéken hiány van. Az eper mellett azért döntöttek, mert a gyümölcs a község nevében is szerepel. „Létezik egy kevéssé valószínű információ a településünk megneve-

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 23. számban közölt feladványért (Az sosem csal. – Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor: A mellrák lelki hátteréről 6.) Kohút Szilvia (Hodos) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Ez viszont nem igaz.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: június 14.

széltünk erről a Pöstyén melletti Vígvár (szlovákul Veselé) községben élő barátainkkal is, ahol nagyon közkedvelt a gyümölcs. Éppen ezért a fesztiválon is részt vesznek az ottani termelők és palántákat, valamint finom epret is kínálni fognak. A rendelkezésre álló tér is megnövekedett, a tavalyival ellentétben már két jurta várja a vendégeket. Az egyikben a hagyományos munkaeszközök, fegyverek, történelmi tárgyak kiállítása lesz megtekinthető. A másikban ugyanakkor a régi mesterségek lesznek bemutatva” – mondta el a polgármester asszony, aki szeretne minél több helyi lakost, szervezetet bevonni a népszerű rendezvénybe. Vladislav Kmeť Fogas Ferenc felvételei

A régi ízek is felbukkantak SZILAS – A múlt szombaton megrendezett falunap érdekes színezetet kapott a lángossütés versenyszámnak köszönhetően. A népszerű étel eredeti receptjét a kedves olvasó onnan ismerheti fel, hogy a tésztába nem kerül tojás és tejszín, legfeljebb megfőtt lereszelt krumpli, mint a kenyérbe, a tésztát pedig vízzel gyúrják. Éppen ilyen, hagyományos lángosok készítésébe kezdett hét csapat, amelynek tagjait főként nyugdíjasok alkották. A zsűri szakmaiságára nem lehetett panasz,

hiszen azt magyarországi profi szakácsok alkották. A szoros versenyben végül a gelléri nyugdíjas hölgyek bizonyultak a legjobbnak, mögöttük a hazai aszszonyok végeztek. Az ünnepélyes eredményhirdetés a falunap megnyitójával egy időben zajlott. Ezen a kulturális programot a dunaszerdahelyiek színpadi játéka nyitotta. A rendezvény során Madi Irén volt diákjainak osztálytalálkozója is zajlott, s az estet a V-Tech együttes fellépése zárta. Vladislav Kmeť A szerző felvétele


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.