Csallóköz 2012/41.szám

Page 31

31

Sport

2012. október 9. |41. szám

Férfi kosárlabda már Dunaszerdahelyen is Új színt szeretnének hozni a sportéletbe Idén áprilisban a kosárlabda három lelkes kedvelője: Martin Matula, Roland Krčmárik és Hanák Zoltán elhatározták, hogy ezt a remek labdajátékot Dunaszerdahelyen is megkedveltetik. Szponzorokat, valamint kosárlabdázókat kezdtek keresni. Edzőre is szükség volt. Felkérték Csóka Tibort, az egykori somorjai első ligás játékost, aki elvállalta és néhány hónapja heti három alkalommal 12–15 kosárlabdázó vesz részt a felkészülésben. Olyannyira, hogy a csapat bejelentkezett a bajnokságba, így Dunaszerdahely történetében először lesznek 2. ligás férfi kosárlabda bajnoki mérkőzések a városi sportcsarnokban. „Remélem, hogy a lendület és a lelkesedés hosszan tartó lesz. A csapat gerincét alkotó idősebb játékosok mellett vannak fiatalok, 15–16 évesek is, akik fokozatosan lehetőséget kapnak, hogy megmutassák, mit tanultak az eltelt pár hónap alatt. Az edzésseken kívül Bugár Ákos és Hodossi Péter pedagógusok segítségével toborzásokat tartunk iskolákban is, ahol a testnevelési órákon szóhoz jut a kosárlabda” – mondta el Csóka Tibor edző.

A szerző felvétele

Az első mérkőzés eredménye: Highlanders Komárom–DSG Team 81:70

Hanák Zoltán alapító tagtól megtudtuk, hogy 1997–1999 között Istria TE néven volt már egy 3. ligás kosárlabdacsapata Dunaszerdahelynek, de kis idő után szétesett. A játékosok zömmel amatőr bajnokságokban folytatták, ő maga Komáromban, majd Galántán játszott a városi ligában. A Dunaszerdahelyi DSG Team húzóembere Roland Krčmárik, aki sok éven keresztül kosárlabdázott Pöstyénben.

„Bízom abban, hogy új színt hozunk a dunaszerdahelyi sportéletbe, sokan járnak majd a mérkőzéseinkre és szurkolóinkat jó játékkal örvendeztetjük meg. A hattagú bajnoki mezőny közepén szeretnénk végezni. Sajnos, magassági előnyünk nem lesz, csupán egy magas játékosunk van, de ezt a hátrányt gyors mezőnyjátékkal akarjuk kiegyenlíteni” – tudtuk meg a csapatkapitány Krčmáriktól.

Végül az együttes tagjai: Roland Krčmárik, Hanák Zoltán, Köböl György, Martin Matula, Nagy Dávid, Hodossi Péter, Hulkó Tamás, Cseh László, Neilinger Péter, Dušan Pácál, Posztós Mátyás és Nagy Richárd. A Dunaszerdahelyi DSG Team el ső hazai mérkőzését október 13-án 20 órai kezdettel játssza az EXIT Nitra B ellen. Vladislav Kmeť

Tizennyolc év után ismét az élvonalban A hodosi férfi asztalitenisz csapata tizennyolc év elteltével szerepelhet újra a legfelső szlovák bajnokságban. Méghozzá az extraligából a 2. ligába kilépő Malacka helyét foglalta el. A csallóköziek természetesen alaposan erősítettek. Kriston Zsolttal Magyarországról, aki a legendás Klampár, Jónyer, Gergely trió társaságában világbajnoki ezüst- és bronzérmes volt, velük az Európa Bajnokságon is sikereket ért el. Továbbá Vími Roland olimpikonnal, a Japánban rendezett VB bronzérmesével. Október 5-én, pénteken mintegy hetven néző jött ki

A képen Kriston Zsolt a magyarországi erősítés

A szerző felvétele

az első hazai találkozóra. A kezdés azonban félresikerült. Kriston nem bírt ellenfeleivel, helyette Vími kapott szót. A vendég Galánta elhúzott 5:1-re, amikor drámai fordulat reménye csillant fel. A formába lendülő Robert Krajčík nagy csatában legyőzte a fiatal Bíro Bálintot, majd Jozef Wiltschkot, akit Vími Roland is megvert. A hazaiak 5:3-ra feljöttek, s mindenről a két veretlen, Robert Krajčík és Andrej Slováčik összecsapása dönthetett. Azonban a hazai játékos 3:1-es vereséget szenvedett. Eredmény: Hodosi SK–Gasto Metalfin Galánta 3:6 (Krajčík 2, Vími 1 – Sládeček 3,5, Bíro 1, Wiltschka 1,5). Vladislav Kmeť


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.