Nincs helyed a világban?

Huszka Zsuzsa

Nincs helyed a világban?

A felnőttkori magány és ami a hátterében áll

Eric Berne, a tranzakcióanalízis atyja szerint gyerekkorunkban olyan parancsokat kapunk, amelyek mélyen befolyásolják a gondolkodásunkat és viselkedésünket. Ma a "Ne létezz" parancsnak az önértékelésre és az élethez való alapvető hozzáállásra történő különösen erős hatásáról és egy történet kapcsán ennek megoldásáról olvashattok.

Ildikó története:

Ildikót (50+) szülei 6 hónapos korában a vidéki nagyszülőkhöz adták és csak 10 évesen került vissza a szüleihez. Elvált, két felnőtt lánya van, unokái külföldön élnek és nem tudnak magyarul. Az életét átszövő és megkeserítő magány érzésével keresett meg, amit egy előzetes ingyenes beszélgetés után egy SzomatoDráma játék keretében „dolgozott fel”.

Ebben a belső világunkat kivetítő, élményszerű, dramatikus folyamatban még 3 szereplő vett részt. A „Magány” szereplője mellé kiválasztotta ki legyen a „felnőtt Ildikó” és ki személyesítse meg a „gyermek Ildikót”. Játéka az életét szimbolizáló kerek szőnyegen zajlott, amit először kívülről nézett és akkor még úgy érezte nem érez semmit, bár a belső gyermek szereplője jelezte, hogy kirázza a hideg.

Elsőként a belső gyerek szerepébe lépett be. A felnőtt Ildikó szereplője valami jó hobbit javasolt, de Ildikó jelezte, hogy ezt már próbálta és csak pótlékként érezte, neki bizony Anyukája és Apukája ölelő, szerető karja hiányzik (de szereplőként nem akarta, hogy behívjuk őket). Kifejezte, hogy úgy érzi elveszett, rajta már senki nem tud segíteni.

Megszületett benne az igény, hogy átlépjen a „felnőtt Ildikó” szerepébe. Itt először egy mély szomorúságról és kétségbeesett érzésről számolt be, ugyanakkor szeretetet, gyengédséget érzett a gyermek Ildi iránt. Nagy nyomást érzett a fejében, torkában. A belső gyermekét elhagyott, gyenge, erőtlen gyereknek látta és már el se tudta képzelni, hogy ő a szeretetével fel tudná tölteni, megerősíteni, felszabadulttá tenni. A belső gyermek még továbbra is úgy érezte, hogy

● nem elfogadható,

● nincs értelme az életének,

● nincs benne érték,

● van a világban, de szinte feleslegesen. Viszont a felnőtt Ildi is ugyanezt érezte: „mintha olyat szeretnék megadni a gyerek Ildinek, ami nekem sincsen meg” - mondta.

Felhívtam a figyelmét, hogy lényeges, hogy kifejezze a szándékát és a felelősségvállalását, még ha úgy is érzi, hogy nincsenek meg az eszközei, hogy a kis Ildi úgy érezze, hogy

- van helye a világban

- nem kell azt éreznie, hogy a világ kiköpi őt

- lehet célja az életének és ezt meg is találja tartósan.

Játékvezetőként megkérdeztem, mi az a minőség, ami segíteni, támogatni, erőt adni tudna neki. Erre a válasz a „Remény” volt és így behívtuk a „Remény” szereplőjét is. Ildi a Remény felé is a reményvesztettségét tudta csak kifejezni:

- „kívülállónak érzem magam”

- „elveszettnek érzem magam”

Felajánlotta Ildinek, hogy mi lenne, ha együtt mennének közelebb a Magányhoz, a Remény kezét megfogva. Ildi így a Magány felé is ki tudta mondani, elkeseredett dühét: „egész életemen át itt ültél, csak negatívat adtál.”

Feltettem egy tálcára azt a lehetőséget, hogy nézhet úgy a Magányra, mint arra a részére, aki megélte ezt a magányt. Így már Ildi magától kimondta azt, hogy „hát, az életem része vagy, egész életemben végig kísértél, rövid időre húzódtál csak hátrébb, mostanra elfáradtam ebbe, szeretném, ha elmennél”.

A Magány visszajelezte, hogy nehéz ezt hallania. Felvetettem Ildinek azt a lehetőséget, hogy lehet, hogy nem az a megoldás, hogy kitagadja a Magányt, hanem hogyha befogadja. Megkérdeztem, tudná-e a Magányban önmagát meglátni, azt a pici babát, akinek nem jött az anyukája amikor sírt – és már Ildi folytatta a mondatomat: „aki elment, aki kiközösített”.

Visszajeleztem Ildinek, hogy eddig pont ő is ugyanúgy kiközösíteni akarta a Magányt, mint ahogy őt az anyukája. Erre Ildi még inkább rázendített: „Nagyon nem kellesz nekem, csak keresztezed az utamat, lefoglalsz, még a legjobb pillanataimban is előbukkansz”.

Sok kísérlet volt a szereplők részéről is, hogy Ildi kizökkenjen a tehetetlen, reménytelen, kiszolgáltatott és magányos állapotából, Ildikó szerepcserék révén a többi szereplő bőrébe és érzelemvilágába is belebújhatott. Magányként megélte és átérezte, hogy kívülről bosszantó, hogy nem áll a sarkára. Ebből a nézőpontból már azt üzente önmagának, hogy „a Reménnyel szövetkezve találj magadnak célt, feladatot, mozdulj!”, de a vissza-csere után ezután se érezte úgy, hogy mozdulni tudna. Megláttam, hogy a keze ökölbe szorítva van; bíztatásomra ki tudta fejezni a dühét Édesanyja felé. Bár Édesanyja 7 éve nem tartja vele a kapcsolatot (és viszont), mégis úgy érezte, hogy ő határozza meg az életét. Felvetettem Ildinek azt a lehetőséget, hogy kipróbálhatná milyen érzés, ha ő dönt az Édesanyjával való kapcsolatról és nem csak elszenvedője Anyja döntésének. Ez is lendített rajta, de a Magányt is ki akarta még mindenáron rakni, a Remény se érezte jól magát, de nem tudott igazán segíteni.

Végül, amikor megkérdeztem, hogy ki tudná-e mondani a Magánynak és a belső gyermekének, hogy „Bármi is van, én fogom magam és beállok az életem közepébe. Az én életemnek pedig a Magány az ára”, Ildi még mindig próbált elkerülni, máshogy fogalmazni. Majd újra megkérdeztem ki tudja–e ezt mondani.

Ildi ekkor már ki tudta mondani és rögtön jelezte, hogy „hű, most ez nagyon kavarog”, de pár másodperc után már arról számolt be, hogy megnyugvást érez, nem érzi már annyira ellenségesnek a Magányt, sőt kis hezitálás után meg tudta érinteni a Magányt és akkor már a Remény támogatásával ki is tudta mondani a Magány felé”: „úgy érzem, hozzám tartozol”. Ildi csodálkozó szemekkel mondta a Magány és a Remény társaságában: „tök jól vagyok itt”, a Magány is nyugalom érzéséről számolt be. Még egy ígéretet tett a belső gyermekének, hogy a legjobbat kihozza az életéből és erre már a Belső gyermek is közéjük bújt és egy nagy ölelés jelezte, hogy Ildi megérkezett a SzomatoDráma játékának végére, egyben az életének egy új fejezetéhez érkezett.

Mit jelent a "Ne létezz" parancs?

A Ne létezz paranccsal találkozhattál például, ha érzelmileg vagy fizikailag elhanyagoltak. Ha a szüleid nem tudtak vagy nem akartak hosszabb időn keresztül saját maguk nevelni, vagy bántalmazók voltak, esetleg úgy érezted a te dolgod, hogy biztosítsd a boldogságukat.

Átvitt értelemben azt a direkt vagy nem direkt üzenetet kaptad ilyen helyzetben, hogy a létezésed nem kívánatos, sőt, talán problémát vagy terhet jelent a szüleid vagy a család számára. Hogyan hat a "Ne létezz" parancs a felnőtt életre, amennyiben érintett vagy?

1. Az érzés, hogy nincs helyed a világban

o A gyermekkorban belsővé tett "Ne létezz" parancs arra késztethet, hogy felnőttként is úgy érezd, hogy nincs jogod létezni. Ez abban nyilvánulhat meg, hogy folyamatosan kétségbe vonod a saját értékeidet, és azt éled meg, hogy nincs helyed a világban.

o Például az ilyen parancsot hordozó emberek gyakran úgy érzik, hogy bármilyen társas közegben "kilógnak" vagy "zavarnak". Még ha fizikailag jelen vannak is, érzelmileg és pszichológiailag elidegenedettnek érezhetik magukat másoktól.

2. Amikor nem találod az élet értelmét

o A "Ne létezz" parancs gyakran együtt jár azzal az érzéssel, hogy az egyén létezése értelmetlen. Ha a gyermekkorban azt tanultad meg, hogy a létezésed nem számít, akkor felnőttkorban nehéz lehet valódi célt és értelmet találni az életedben.

o Gyakran érezheted, hogy hiába próbálkozol, az életed semmilyen formában nem számít. Ez az érzés depresszióhoz, kilátástalansághoz vagy akár krónikus szorongáshoz is vezethet.

3. Amikor bűntudatot érzel a puszta létezés miatt

o Az "élet jogosságának" belső megkérdőjelezése miatt bűntudatot érezhetsz önmagad iránt, mintha a világ számodra egy tehertétel lenne. Ez az érzés gyakran önszabotázsban, önmagad elhanyagolásában vagy a sikerek elkerülésében nyilvánulhat meg.

4. Ha távol áll tőled az intimitás

o A "Ne létezz" parancs gyakran vezet az intimitástól és az emberi kapcsolatoktól való tudattalan félelemhez. Érezheted úgy, hogy mások nem fogadnak el olyannak, amilyen vagy, vagy hogy nem akarnak téged az életükben. Ezért esetleg gyakran kerülöd a mélyebb kötődést, hogy megvédd magadat az esetleges elutasítástól.

Zárógondolat

A "Ne létezz" parancs mély, tudattalan mintázatokat hozhat létre, amelyek hosszú távon akadályozhatják a felnőtt élet boldogságát és kiteljesedését. Azonban a tudatosítás, az önismereti munka és a belső gyermek gyógyítása révén felül lehet írni ezt a romboló üzenetet. Az élethez való jog és az önértékelés megerősítése által képesek vagyunk megtapasztalni, hogy nemcsak jogunk van létezni, hanem az életünk értékes és fontos. A történetben bemutatott Ildikóhoz hasonlóan te is kezdd egy ingyenes 30 perces beszélgetéssel velem, amire itt jelentkezhetsz:

https://huszkazsuzsa.hu/#uzenet

Huszka Zsuzsa Jól-Lét mentor

SzomatoDráma játékvezető szakember, Gyászfeldolgozás módszertani specialista, funkcionális életmód mentor, valamint közgazdászból lett coach vagyok.

Munkám során azt látom, hogy a tudattalanul tárolt érzelmek, események rendkívül nagy hatással vannak és meghatározóak az életünk különböző területeire. Vízióm, hogy tüneteinket, problémáinkat, konfliktusainkat nem hordozzuk sokáig. Egy test-fókuszú módszerrel, a SzomatoDrámával segítek, hogy a testbe ragadt érzelmek, tünetek felszabaduljanak, helyükre találjanak, így kiteljesedettebb, könnyedebb életet éljünk.

Érzékenységemet és figyelmemet strukturált és lényeglátó gondolkodásom egészíti ki, ami biztonságos közeget teremt, mély és gyakorlatban is hatékony megoldásokhoz juttatja a változtatásra nyitottakat. 33 év közgazdász alkalmazotti lét, vezetői beosztás után teret adtam annak, hogy szívből tegyem a dolgom.

Különös adottságom van arra, hogy másokból előcsalogassam az igazi lényeget, a szépséget és a természetes egyéni ragyogást. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy biztonságban, elfogadva és támogatva érezd magad. Legkedvesebb visszajelzéseim összecsengenek: „a veled való munkának köszönhetem, hogy merek önmagam lenni, ami felszabadító érzés”.

Elérhetőségeim:

https://huszkazsuzsa.hu/