A hiszékenység „spiri” vámszedői

Búza Judit

A hiszékenység „spiri” vámszedői

Szeretném előrebocsájtani, hogy nem ítélkezem. Nem áll szándékomban senkit megbántani, és ha találva érezné magát bárki, előre is megkövetem. A szándékom az alábbiakkal pusztán csak a gondolatébresztés, semmi több és a magánvéleményem tükrözi.

Kaotikus, gyorsan változó és rohanó világban élünk.

Ember legyen a talpán, aki ma minden helyzetben meg tudja hozni az optimális döntéseit, miközben a külvilág folyamatosan arra törekszik, hogy horogvégre kapja, nyilván a saját érdekei mentén.

Sokat dolgozom, kutatok, tanulok és mára már szinte teljesen elfelejtettem milyen az, ha az ember „semmit tesz” és bizony hiányzik a csendes szemlélődés, ami kívülről tétlenségnek látszik. Pedig nem az. A legjobb gondolatok, a legteljesebb felismerések tere. De ki ér rá erre?

Valahol pedig muszáj, legalább kis időre, a soha véget nem érő tennivalóktól bevonzott gondolatfolyamokat bezsilipelni.

Találékonyak vagyunk, ki a képernyőre mered, legyen az tv, short videók a Youtube-on, vagy bármi más, ami kiragad a taposómalomból.

Én játszom esténként elalvás előtt. Kártyajátékokat, mahjongot és néha azon kapom magam, hogy közben magamban számolok, így akasztva meg a gondolatfolyamokat.

Vagy szörfölgetek a neten, bár ez a legritkább. Így akadtam rá, látszólag véletlenül egy Youtube csatornára, ahol a műsorban alanyként egy régi személyes ismerősöm nézett a kamerába.

Nézzék el nekem Kedves Olvasók, hogy ezúttal kivételesen nem nevesítek, mert nem erre, hanem egy kialakulóban lévő tendenciára szeretném a történeteken keresztül felhívni a figyelmet.

Az ember kíváncsi lény, nyilván ez a fejlődés egyik mozgatórugója, de olyan pályán, ahol addig nem járt és nincsenek ismeretei, bizony könnyen megvezethető. És ezzel vissza is lehet élni.

A riportalany saját dicsfényében fürdőzését, még néhány burkolt, isteniségére célzó mondatát hallva a riporter kis félelemmel vegyes és álmélkodó arckifejezését látva, elvesztettem a közömbösségem, magyarul, kis híján majd szétvetett a harag és nem tudtam tovább nézni, hallgatni. De szó nélkül elmenni mellette sem tudok.

Szóval van az igazság és van a hazugság egy lineáris vonal két végén, a közepén a féligazsággal, ami roppantul veszélyes. Attól az, hogy van igazság alapja, ám a félinformáció az, ami lehetővé teszi a manipulációt.

És van még egy szintje ennek minőségében, hogy a félinformáció féltudásból vagy szándékos tudatosságból ered-e.

Tudom, hogy nagy tudás van mögötte, amit meg is osztott, még úgy 20 éve én is ott ültem a hallgatói közt, álmélkodva, nem kellett hinnem semmiben, mert tapasztaltatott és minden működött. Fogalmam nincs, hogy az akkori önként vállalt szegénységben hogyan teremtődött meg hónapról-hónapra az az akkoriban nem kevés pénz hozzá, de elképzelhetetlen volt, hogy ne legyek ott, mert tanulni akartam. Egy elfelejtett világunk kapuját nyitotta ki bennünk, amiért végtelenül hálás voltam és vagyok ma is. Használható tudás volt ez és én használtam is, ezer apró tapasztalás pedig erősítette bennem, segítettem vele, ha kérték és felfedeztem magamban egy hasznos határvonalat is, amit sosem szabad átlépnem, mert emlékeztem rá, nem mindegyik előző életemben volt így. Akkor hiányzott az alázat, ami nagyon fontos, hogy csak akkor működjön a befolyásom „ha az a természet teremtő törvényeivel nem ellenkezik.” Tehát nem ronthatsz, nem avatkozhatsz be kéretlenül, nem árthatsz, nem manipulálhatsz, nem nézheted csak a magad javát.

Ami feldühített igazából a riportot nézve, azt a veszteség érzetem okozta. Látva, honnan indultunk és ahová érkeztünk. Ahogy láttam évről évre a változást, hogy homok került a gépezetbe és a megélést, hogy mit keresek én itt? Már nem tartozom ide és nem egyszer ez másoknál is megesett, akiket követtem, egy ideig… Tudom, nagy kihívás a népszerűség, a hatalom érzete, és hogy van az az emberi gyengeség, aminek nehéz ellenállni, de ezt szemlélni nem épp felemelő érzés.

Van itt a házban szellem? - fordult hozzám a kérdéssel nemrégiben valaki.

Persze hogy van, nem is egy, jönnek-mennek, egy párhuzamos dimenzióban és a legkevésbé se érdekeljük őket. És olyan is van, hogy igen.

No, itt a pillanat, amikor mély levegőt kell vennem, mert nem is tudom, hol kezdjem, hogy érthető legyek. Azért is, mert a mindenhez képest vajmi keveset tudok a szellemvilágról, de annyit azért talán mégis, hogy ne legyek könnyen megvezethető, mint azok, akik még ennyit se tudnak…

Azzal kezdem, hogy az ember az az egyedüli teremtmény a világban, aki a test-lélek-szellem egységében létezik, spirituális lény. Amikor a test megszűnik működni, a lélek és a szellem elszakad a földi, átmeneti otthonától, de tovább él, egy energetikai testben, a tudat pedig továbbra is érzékel, ezért nincs halál, csak egy másik létforma.

Amíg a fizikai testben élünk, itt a harmadik dimenzióban a test, mint egy apró pont, van az energiák középpontjában és az energetikai testeink, a csakráinkhoz kapcsolódva kötnek össze a többi dimenzióval.

A földi síkokon istenítjük az agyat, a szív pedig már a negyedik dimenzióval áll összeköttetésben. És amúgy az véletlen–e, hogy a magzati fejlődés során a szív az első szerv, ami kifejlődik?

De erről már korábban és bővebben írtam A nagy átverés sorozatomban.

Tehát akkor szellemek (is) vagyunk? Igen, természetesen.

Mindennek van magyarázata és minden csak addig titok, amíg meg nem tudjuk, hogyan működik, ezért semmit nem szabad túlmisztifikálni.

Megesik, hogy amikor valaki fizikailag meghal, nem lép tovább valamiért, amire 42 napja van földi idővel mérve a tibetiek szerint. Erre sok oka lehet, félelem az elszámoltatástól, ami nincs is, valakihez, vagy valami szenvedélyhez való erős kötődés és megreked a harmadik és negyedik dimenzió közt. Átjárása van és sok mindenre rá is láthat, amire földi halandóként mi nem. Az idő megszűnik, a tér viszont végtelen számára. Energiára azonban szüksége van, ezért kapcsolódik azokhoz, akiknek van, hozzánk emberekhez. Ahhoz, aki miatt nem lépett át, vagy azokhoz, akiknek ugyanolyan szenvedélyeik vannak. És az is lehet, hogy valaki őket nem engedi el.

Ez azzal jár, hogy ilyenkor energiát adnak át a magukéból azok, akikhez kapcsolódnak és hoszszú távon ez nem jó senkinek. Az ember energiahiányossá válhat és megbetegedhet átmenetileg, a lélek pedig kimarad az újjászületés körforgásából és így nem fejlődik tovább. Az energia burkunk erős, jól van kitalálva, ártani nem tudnak nekünk, némi energia veszteséget leszámítva, annál inkább sem, mivel az ember

a test-lélek-szellem egysége, akinek a teremtett világ engedelmeskedik, ez is egy törvény

és a lélek elsegítésére is vannak módszerek, egyszerűbb mintsem gondolnánk.

Vagy 20 éve találkoztam egy energetikai módszerrel, a SHY-al (Spirituális Humán Yoga), Dang Mester vietnami volt és azt mondta, „ha magas az energiaszintetek, világítótornyokként működtök a láthatatlanban. Vonzani fogjátok őket és jelezni fognak, akik menni szeretnének. Elég egy szeretetteljes gondolat és a szándék, hogy megnyissátok nekik az utat”.

Az ember zsigeri szinten fél attól, amit nem ismer és ezzel visszaélni én úgy vélem, nem tisztességes.

Persze, „mindenkinek jogában áll azt tenni, amit akar, de vannak következményei”, ez is törvény. És a törvény alól, amit nem ember alkotott, nincs kivétel.

Csak mágia van, nincs fehér, meg fekete, csak Fehér Mágus meg Fekete Mágus van. - mondta Szepes Mária (és elnézést kérek a pontatlan, szabadon idézésért).

És hogy mi mindannyian képesek vagyunk rá, erre tanított – „aki gondolkodik, mágiázik”, vagyis teremt. Teremtők vagyunk, ha tudjuk a tudatosságból, ha nem, a tudatlanságból tesszük, a pozitív vagy negatív végeredmény is láthatóvá válik előbb- utóbb. Érdemes elolvasni Szepes Mária A mindennapi élet mágiája című könyvét és mert én a tapasztalati tudás erejében bízom, lehet bátran kísérletezni az olvasottakkal, mert működik és pozitívan.

Az ember a kíváncsiságon túl tart a változástól, az ismeretlentől, ezért bizonytalan és késztetést érez, hogy bekukkanthasson a fátyol mögé, a nem láthatóba vagy a jövőbe. Erre régen voltak beavatottak, sámánok, látnokok, jósok, ugyan nem sokan és a közvetítéseik, ha homályosak és talányosak is voltak, de azt lefordította az ember arra, amire képes volt az értelme határain belül.

Ma, kis túlzással, eldobsz egy féltéglát és pár ezerért máris jósol neked, akit megtalál. Időnként kérdezik, ismerek-e megbízható látót? Nem, nem ismerek és mindjárt óvva intenélek is, hogy keress. Hogy miért? Elmondom.

Idővonal.

Kevés jós, látó vagy érző kezdi azzal a szeánszot, mert talán nem is tudja, hogy:

Figyelj, van itt egy törvény. Az, hogy ahol most tartasz az életedben, ahogy gondolkodsz és teszel, kirajzol egy lehetséges jövőt a számodra az idővonal mentén. Én erről tudok némi információt adni. Ha egy óra, egy nap, egy hét múlva, hozol egy kardinális döntést és változtatsz, új idővonal indul, más lehetőségekkel és abba én nem látok most bele.

Ha ezzel kezdi, jó és talán segít eligazodni, de még mindig ott van a következő nehézség.

Az értelmezés.

Nyilván olyat szeretnénk hallani, ami nekünk jó, ez már befolyásolja azt, hogyan is értsük azt, amit hallunk. És nyilván a megértésnek is van egyéni határa, ha valami olyat mondanak, amiről még fogalmunk sincs, ilyenkor jól félrehallunk és rosszabb esetben azt még meg is valósítjuk, ezt nevezzük önbeteljesítő jóslatnak.

Jártam egy vidéki látónál, még gyakorlatlan időszakomban az út elején, ahol minden csodaként hat, szívtam mindent magamba, mint a szivacs. Hozzáteszem a mai tudásommal is azt mondom, nem volt egy kókler és minden bizonnyal volt egy jó szándékú segítője.

Főzte az ebédjét a konyhában, én ültem az asztalánál, ő két kavargatás közt beszámolt nekem magamról, nagyjából az addigi főbb eseményeimről, úgy első látásra.

Már hogy a viharba ne hittem volna később, minden jövőmre vonatkozó szavát. Hittem is, de jól félre is értettem.

Nem mentett meg semmitől - ha így visszanézek, csak futottam egy felesleges kört, aminek meg kellett történnie megtörtént, de nem ettől, hanem mert minden változáshoz meg is kell érnünk, ezért nem is érthettem jól - és a szeánsz végére olyan fáradt lettem, mint aki vagont rakott ki az éjjel.

Erre később még visszatérek.

Egy másik történetem, a kártya olvasással.

Magadnak sose - mondja, aki valamelyest ott van a szeren -, mert nagyon profinak kell lenni ahhoz, hogy kizárd a szubjektumodat. Amúgy, ha másnak olvasol, akkor is tanácsos.

Történt, hogy zűrös időszakomban, gyorsan költözni kellett, segítséget reméltem a „merre menjek” kérdésre. Ismét egy profit sikerült megkérnem erre. A lényegi kérdésre ugyan nem kaptam választ, nyilván, mert magamnak kellett döntenem, egy figyelmeztetést viszont igen, ügyeljek a balesetveszélyes helyzetekre.

Kisebb gondom is nagyobb volt ennél, elfelejtettem. Azaz nem teljesen, mert óvatosan létráztam pakolás közben.

Ám a legnagyobb munka közepette hátraléptem a pincelépcsőn. Megúsztam egy sarokcsont töréssel, némi zúzódással és hat hét gipsszel a lábamon… és amúgy ezzel egy esélyt is kaptam, hogy sok mindent átértékeljek, megértsek a kényszerpihenőm alatt.

Nem kerülhettem el, mert aminek meg kellett történnie az megtörtént!

És akkor végül pár szó a szellemvilág közvetítőiről.

Nyilván vannak közöttük hitelesek, de sokkal több, aki azt gondolja magáról, hogy az. Hogyan is van ez?

Ahogy minden dimenzió, a lakói is itt vannak körülöttünk egy párhuzamos világban.

Aki nagyon érzékeny és ezzel dolga van, valamint alkalmassá is tette magát rá, ami azért rögös út, kapcsolódhat velük.

De mert ez a nem látható világ tartománya, a tisztelet mellett az éberségről se tanácsos megfeledkezni. Játszadozni pedig végképp nem. Mert felkészületlenül, könnyen válhat valaki még a jó szándéka ellenére is egy itt rekedt lélek játékszerévé.

Ezzel kapcsolatban is egy élményem idézem ide, nem volt enyhén szólva se pozitív megélés, de nagy tanítás, ami elvitte a gőgöm utolsó morzsáját is, bízom benne.

Volt egy tévhitem, amihez ragaszkodtam, ami így szólt:

„nekem nincs közöm a „sötét oldal” -hoz, azon már túl vagyok, ezért nem érinthet meg”. Nos, az élet hamar meghozta a tapasztalást.

A hölgy a hamincas éveiben járt, tűzről pattant vidéki menyecske, aki egy akkor közismert gyógyító-tanító előadásain halászott az emberekre. Jó közeg a sok beteg, segítségre váró ember közt.

Nem én mentem hozzá, mint a másik látóhoz, ő igyekezett bekeríteni és közvetetten, az akkori páromon keresztül, aki lelkendezve mesélte: képzeljem el, odament hozzá, hogy már várta és elmondta róla az életkörülményeit, a négy gyereket és hogy úton van, nagy energiákkal gyógyít. És nekünk el kell mennünk hozzá.

Az első szemtől szemben találkozáskor viszont éreztem, valami nagyon nincs rendben. Lassan és céltudatosan vonta össze a hálót, amiből én újra és újra kiugrottam.

Rávette a párom egy kétnapos elvonulásra, ahol a csali a gyógyító-tanítónk előadása, azt követően pedig a szállásunkon az ő közvetítői szereplése lett volna az est fénypontja, ahová sok embert elhívott.

Velem viszont nem boldogult és napközben bedurvult a történet. A legérzékenyebb pontomon a gyerekeimmel kapcsolatban „közvetített”, kéretlenül olyanokat, amiről nem tudhattam, de nagyon féltem tőle. Hogy miket nem tehetek és miket kell megtennem, egyfolytában nyomasztott, hogy kis híján összeomlottam.

Ehelyett viszont egy ponton felállt bennem a lázadó énem, vele a haragom és kitessékeltem az ajtón.

Úgy tett, mint aki feladja, amit a „megmondta az Atya, hogy ellenem fogsz fordulni” mondattal summázott.

Persze nem adta fel, az előadáson a leghátsó sorba, de mögém ült és éreztem, manipulál.

A szünetben viszont megérkezett a segítség egy fiatalember személyében, aki szintén látóként véget vetett a mulatságnak, amire én kértem meg. Egyszerűen elküldte a hölgy „vendégét”, aki innentől visszavonult és fejfájására hivatkozva lemondta az esti szeánszot.

És az a lényeg, hogy ő valóban hitte, hogy az „Atya” szól rajta keresztül és ő egy „kiválasztott”.

Ami pedig számomra volt tanulság, hogy ha valamiről azt hiszem, hogy biztosan tudom, az a gőg bennem.

És, hogy nincs tisztán fény meg sötétség és nem elválaszthatók - mert ember hiba nélkül nincsen -, ebben a dimenzióban az ellentétek energiájának dinamikája működteti a dolgokat. De választani lehet, hogy hova tartozom a gondolataimmal, az érzéseimmel és a tetteimmel.

Mindezekkel azt szeretném kihangsúlyozni, hogy bízz magadban, vállald fel a saját felelősséged és ha kétségeid vannak, csendesedj el és magadból meríts, ne kívülről várd és másokra hagyatkozva hozz döntéseket. Ha nagy a szükség, a segítség is mindig megjön.

Mind magunk írtuk meg a vázlatot az életünk feladatairól és írjuk meg itt a történeteinket.

Tágítsd a látóköröd, kutass, kérdezz, ne érd be a féligazságokkal és hallgass a megérzéseidre. Mindannyiunk képessége ez és jól működik, egyre jobban.

Az emberiség tudata ébredőben van, ez folyamat és hogy az meddig tart, amíg láthatóvá, végül életformává válik és mi mindennel jár, az a jövő, de ígéretes jövő és bízom benne még én is látok valamit belőle.

Megéri tenni érte.

Kívánok hozzá kitartást, sok erőt és jó egészséget.