NAPFOGYATKOZÁS – Kiút az érzelmi kiégés csapdájából. 3. rész

Kovács Katalin

NAPFOGYATKOZÁS – Kiút az érzelmi kiégés csapdájából. 3. rész

Vannak időszakok, amelynek során a Hold a megfigyelő számára részben vagy egészen eltakarja a Napot. Ha nem tudnánk, hogy ez a jelenség a napfogyatkozás, bizonyára megijednénk a mindent beborító sötétségtől, s akár hihetnénk azt is, hogy a Nap nem létezik. A tudomány szerint jót tesz, ha nevet adunk a dolgoknak. Ezzel foglalkozunk ebben a fejezetben. S ha valamit felismersz és nevén tudod nevezni, máris kezedben az eszköz, hogy átvedd a hatalmat felette.

II. rész - Az igazi ellenség

1. A manipulált játék

Tegyük fel, hogy egy erőszakos, személyi sérüléssel járó bűncselekmény történik. A kórházi protokoll szerint ilyen esetben fő prioritás a légzés és keringés stabilizálása, a vérzés elállítása. Az I. részben leírt eszközök szó szerint megmentik az életedet. Képes vagy lezárni a stresszválasz ciklust, kezelni a felügyelődet, és kapcsolatba lépni a Valami Nagyobbaddal, mert ezek az erőforrások benned vannak. De beszélnünk kell arról is, mi és ki okozta a sérülést, azaz az ellenségről és széles spektrumú fegyverarzenáljáról.

Ha nő vagy az iparosodott Nyugaton, akkor az ellenségek egy bizonyos csoportjával fogsz találkozni, akik újra és újra megpróbálnak majd a helyedre tenni, s közben a képedbe hazudnak, mondván, mindez a te érdekedben történik, és hálásnak kellene lenned a segítségükért.

A magyarázathoz nézzünk meg néhány, patkányokon végzett kutatást. Szóval: képzelj el két patkányt. Az 1-es számú patkány, nevezzük Ralpnak, egy dobozban van, amelynek a padlója rendszeresen megrázza a lábát. Az áramütés nem fájdalmas, de kellemetlen. Ralph utálja, ha áramütés éri, és minden alkalommal ki akar jutni onnan. Szerencséjére amint elkezdődnek az áramütések, rövid időre kinyílik egy ajtó, és ő ki tud szaladni. A dopaminszintje megduplázódik, mivel a felügyelő gyorsan megtanulja, hogy a menekülés elérhető cél, hogy képes változtatni a helyzetén. A 2-es számú patkány, nevezzük Colinnak, sőt, legyen Colin Firth, mert miért is ne? – nem dobozban van, hanem egy víztartályban, ahol „kényszerúszástesztet” végeznek rajta. Colin tud úszni – megtette a Büszkeség és balítélet sorozatban is -, de nem szereti eme tevékenységet, szeretne mihamarabb kijutni a vízből. Így hát úszik és úszik és úszik… és soha nem éri el a szárazföldet. Ahogy folyamatosan kudarcot vall, egyre frusztráltabbá válik, majd kétségbeesik. És végül Colin felügyelője a potenciálisan elérhetőről elérhetetlenre állítja a célja értékelését. Tehetetlennek érzi magát. És itt jön talán a legszomorúbb része a dolognak, ha kivesszük Colint a vízből, megszárítjuk és betesszük a dobozba, meg sem próbál elmenekülni az áramütések elől, pedig az ajtó ott van az orra előtt. El tudna menekülni, ha megpróbálná, de nem képes megpróbálni. Az agya megtanulta, hogy a próbálkozás nem működik, és hogy bármit is tesz, az nem változtat semmin… és így elvesztette a képességét a próbálkozásra. Ezt a jelenséget tanult tehetetlenségnek nevezik. Azok az élőlények, az embereket is beleértve, akik újra meg újra olyan rossz helyzetbe kerülnek, amelyből nem tudnak kiszabadulni, még akkor sem próbálnak menekülni, ha erre lehetőségük van. Ez nem racionális döntés, ez már kitörölhetetlenül bevésődött az idegrendszerükbe.

A nőknek nap, mint nap szembe kell nézniük a nemi alapú stresszel is, ami folyamatosan jelen van...

Amikor ilyen tanulmányokat olvasol, egy részed önkéntelenül is szeretne odamenni a patkányhoz, és elárulni neki a titkot: „Colin, az egész dolog csak manipuláció! A tudósok szándékosan szórakoznak veled, hogy lássák, miként reagálsz!” Amikor embereken tanulmányozták a tanult tehetetlenséget, és a tehetetlen csoport valamely résztvevőjének megmutatták, hogy az előidézett szituáció manipulált és hogy a probléma megoldhatatlan, a tünetei megszűntek. Azaz már a manipuláció tudata is segíthet abban, hogy rögtön jobban érezd magad. Pontosan erre szolgál ez a fejezet, hogy megértsük, nem mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei, és nem ellenségünk a játékban résztvevő többi ember sem. Az ellenség maga a játék, amely pont az ellenkezőjéről próbál minket meggyőzni.

A patriarchátus

Ez a szó sokakban ébreszt kellemetlen érzést. Ha te is közéjük tartozol, az teljesen rendben van, nem kell elfogadnod a szót, vagy használnod ahhoz, hogy felismerd a tüneteket: benne élsz. Üzenetei úgy csengenek bennünk, mint egy dal, ami oly régóta szól a fejünkben, hogy már észre sem vesszük. A fiúk és lányok nevelése közötti különbség fokozatosan csökken ugyan, de az elvárásaink még mindig nagyon eltérőek a két nem tekintetében: elég, ha végignézünk a játékboltok fiús, ill. lányos játékokat kínáló polcain. Hatalom és tekintély – vajon melyik félnek jár?

A nőknek nap, mint nap szembe kell nézniük a nemi alapú stresszel is, ami folyamatosan jelen van, mint a forgalom zaja egy nagyvárosban. Az ilyesfajta „zajba” beletartozik például a testünkhöz való viszonyulás. A testképzavar és táplálkozási zavar a nőket aránytalanul és rendszeresen nagyobb mértékben érinti, mint a férfiakat, és ez a dinamika már az általános iskolában kialakul. De említhetjük ama tényt is, hogy a nők harmadával kevesebbszer jutnak szóhoz, mint a férfiak, és csak akkor beszélnek ugyanannyit, mint a férfiak, ha nők vannak többségben – azaz igen nehéz hallatni a hangjukat.

Az ilyen jellegű, mindenütt jelen lévő problémákat „krónikus, enyhe stressznek” nevezik. Minden egy kicsivel nehezebben elviselhető a kelleténél, így a túlélhető tehetetlenség apránként emészti fel. Egyik átkozott dolog követi a másikat, a kontrollálhatatlan stresszorok állandó, alacsony szintű áradata zúdul ránk napi rendszerességgel. A legtöbb dolog alig több egy bosszúságnál, de a test nem felejt, a stressz egyre csak HALMOZÓDIK!

A férfiak is küzdenek, való igaz. Ám a női és férfi biológia eltérően reagál erre a fajta stresszre. A nők keményebben küzdenek a nehézségek ellen, kétszer annyi időbe telik, amíg az agyuk tehetetlenségbe vált át. A nők gyakrabban kérdőjelezik meg hitelességüket és hozzáértésüket. Ne csodálkozzunk ezen, ha a külvilágból ékező következetes és kitartó üzenet azt sugallja – bármi baj van, a te hibád, nem próbálkoztál eléggé, nincs meg benned az, ami kell.

Patriarchális vakság 1#

Az Emberi Adakozó Szindróma (EASZ) középpontjában az a mélyen eltemetett, ki nem mondott feltételezés áll, hogy a nőknek mindenüket, életük minden pillanatát, minden csepp energiájukat mások gondozására kell fordítaniuk. Ebben az olvasatban az öngondoskodás valójában önzés, mert a személyes erőforrásokat az adakozó saját maga jóllétének előmozdítására használja fel, nem pedig valaki máséra. Az EASZ az a keret, amelyre a „második műszakot”, gyermekgondozásra és háztartásvezetésre fordított idejének és erőfeszítésének egyenlőtlenségét felfeszítették. Még azokban az országokban is, ahol a legkiegyensúlyozottabb a helyzet, a nők még mindig 50%-kal több időt töltenek ezzel a fizetetlen munkával, mint a férfiak. Az EASZ azért tesz vakká bennünket a patriarchátussal szemben, mert korlátozza, hogy helytelennek tekintsük a nemi alapú egyenlőtlenségeket. A nőkkel szemben egyértelműen mások az elvárások.

Patriarchális vakság 2#

Ellenszél/hátszél aszimmetria az a fajta torzítás, amivel az emberek hajlamosabbak észrevenni az őket hátráltató ellenszelet, mint az őket segítő hátszelet. Ezért történik, hogy jobban emlékszünk a leküzdött akadályokra, mert az akadályok leküzdése több erőfeszítést és energiát igényelt, mint túljutni a könnyű részeken. Vajon tényleg mindenkinek egyformán sík az út, ahogyan azt egyes domináns csoportok állítják?

De van egy egyszerű valóságpróba, amely segít ellensúlyozni ezt a torzítást. Az életünket alakító előnyöket és hátrányokat egy természeti környezethez hasonlóan képzelhetjük el. A nyílt, sík területen növekedő fa egyenesen, magasra tör, a domboldalon álló viszont meredekebb szögben nő. Mindkettő ahhoz a környezethez alkalmazkodott, ahol cseperedett, s fordítva is igaz, alakjából következtethetünk arra, milyen volt a kiinduló környezet, ahol növekedésnek indult. A fehér férfiak nyílt, sík mezőn nőnek. A fehér nők sokkal meredekebb és egyenetlenebb terepen. Csoda-e, hogy nem boldogulnak egyenlő feltételek mellett?

Együttérzés-kimerültség

Gyakran vesszük át mások stresszét, és jellemző, hogy azt elhanyagolható mértékűnek tekintjük, vagy egyszerűen nem is veszünk róla tudomást. Az adakozók éveket tölthetnek azzal, hogy odafigyelnek mások szükségleteire, miközben elutasítják a saját stresszüket. Az elbagatellizálás és a szélsőséges kötelességtudat eredményeként megszámlálhatatlanul sok lezáratlan stresszválasz ciklus halmozódik fel a szervezetükben. Ez vezet az együttérzés-kimerültséghez, ami a kiégés egyik fő oka.

Igazán jó lenne, ha a világ nem sulykolná belénk állandóan, mennyire hibásak és tökéletlenek vagyunk, de nem kell a világ megváltozására várnunk ahhoz, hogy ne érezzük így magunkat. Most rögtön elkezdhetjük. Első lépés: legyünk tisztában azzal, hogy a játékot manipulálják, és az egyenlőtlen bánásmód mellett vakká is tesznek bennünket a szabályok igazságtalanságával szemben. Következő lépés a könyv első három fejezetének alkalmazása: (1) A ciklus lezárása, magának a stressznek a kezelése. (2) A tervszerű problémamegoldás és pozitív átértékelés alkalmazása, hogy a felügyelő elégedett maradjon. És (3) kapcsolat a Valami Nagyobbaddal, ami gyógyítja az Emberi Adakozó Szindrómát.

Amikor a tanult tehetetlenséget az élet tapasztalatai idézik elő, meg kell tanítanod az idegrendszeredet, hogy nem tehetetlen. Hogyan? Tégy meg valamit! Tégy meg bármit, a lényeg: cselekedj. Ne tereld el a figyelmedet és ne zsibbaszd el magad, inkább kertészkedj, vagy vidd el sétálni a kutyát. Rakj rendet, önmagadban is! Senki sem tud mindent, de mindenki tud valamit. Ragadd magadhoz, lépj, mozgasd a tested! S a tanács, ami engem leginkább megérintett és cselekvésre késztetett: „Fogd az összetört szívedet, és alakítsd művészetté!” Nekem a kezem mozdul először, serényen rovom a szöveg-hosszokat, s ahogy kötődik kezeim alatt a szöveg-pulóver, úgy bogozódik a stresszgombolyag kifelé. Minden egyes szó távolabb söpri, és ajtót nyit neki, hogy tovaszállhasson. Helyére megnyugvás és friss levegő áramlik. Befejezed a ciklust. Dolgokat teszel a testedet használva, hogy emlékeztesd magad, nem vagy tehetetlen. Már csak egy dolgod maradt: Zúzd szét a patriarchátust! Azzal zúzod szét, hogy értelmet és értéket teremtesz, olyan módon kapcsolódsz a Valami Nagyobbaddal, hogy az gyógyítsa az Emberi Adakozó Szindrómát. Azt hiszed talán, itt és most fellélegzhetsz, hisz becsülettel elvégezted a munkát. De még nem végeztünk, van még egy ellenséged, akivel minden nap szembesülsz: a Bikiniipari Komplexum.

2. A Bikiniipari Komplexum (BIK)

Elvárásaink a testünkkel szemben és azzal kapcsolatban, hogy milyennek kellene lennie -tökéletesen helytelenek. Azt hisszük, hogy a jóllétünket a megjelenésünkön mérhetjük le. Ám ez korántsem igaz.

Születésünkkor a legtöbbünket olyan burokszerű, védelmező szeretet fogad, amely testünk minden négyzetcentiméterét megtartja és ápolja. Gyermekként ebben a szeretetteljes közegben hibátlannak és gyönyörűnek érezzük magunkat. De aztán… Aztán megfertőződünk az Emberi Adakozó Szindrómával, amely rákényszerít, hogy mindig szépek, boldogok, nyugodtak és mások szükségleteit szem előtt tartók legyünk. Hatéves korukra a lányok fele aggódik amiatt, hogy kövér. Tizenegy éves korra ez az arány eléri a kétharmadot, és a serdülőkor végére már szinte minden lány megpróbálta már valamilyen módon kontrollálni a súlyát. Ez azért történik, mert a kultúránk ezt kényszeríti ránk. Ennek okán pedig testünket kizárólag annak megjelenési formája alapján ítéljük meg.

Ez az a fejezet, ami megtanít arra, hogyan szeresd a testedet.

A Bikiniipari Komplexum – így nevezte el Emily és Amelia a vállalkozások több százmillió dollár értékű csoportját, amely abból húz hasznot, hogy elérhetetlen „elérendő ideált” állít elénk, és meggyőz minket arról, hogy muszáj megfelelnünk ennek, majd hatástalan, de hihető stratégiákat ad nekünk az eléréséhez. A médiában minden azért van, hogy eladják neked a soványságot. Hatalmas nyomás nehezedik ránk, hogy megfeleljünk ennek az elvárásnak. A testsúlyalapú megbélyegzés olyan mélyen gyökerezik, hogy még kutatók is hajlamosak arra a megalapozatlan feltételezésre, hogy a sovány a jó, a kövér pedig a rossz. Pedig a kutatások ennek épp az ellenkezőjét támasztják alá. Testsúly és egészség nem ugyanaz a dolog, vannak, akik alacsonyabb BMI-vel a legegészségesebbek, mások magasabb BMI-vel azok. A BMI önmagában vizsgálva, mint a személyes egészség mérőszáma egyszerűen értelmetlen, és tévesen minősít normálisnak vagy túlsúlyosnak.

A Bikiniipari Komplexum viszi a pénzünket, rabolja az időnket, és krónikus, alacsony szintű stresszt okoz. Minél inkább elégedett vagy önmagaddal, annál erősebben ordítja az arcodba: „Állj vissza a sorba!” A problémakör a diszkriminációban gyűrűzik tovább: a nagyobb testű gyerekek több zaklatást tapasztalnak az iskolában, mint sovány társaik, s a negatív kivételezés felnőtt korukban is tovább folytatódik pl. a munkahelyek megszerzése során gyakran kerülnek hátrányba a normál súlyú jelentkezőkkel szemben. Végül ott van az emberi egészségben megfizetett ár is: a fogyókúra olyan változásokat okoz az agy működésében, amelyek növelik az inzulin- és leptinrezisztenciát, és ez tényleges betegségek kialakulását okozza. A soványság ideálja megbetegít bennünket. A nők idejét, pénzét, mentális energiáját, lehetőségét, egészségét és életét rabolja el a „jobb” test végeláthatatlan hajszolása. És mégis, ki kap több kritikát a kultúrától? Természetesen a nők, kétszer annyit, mint a férfiak.

Noha egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a különböző testalkatú és méretű emberek is lehetnek egészségesek, a testalkattal kapcsolatos megbélyegzés életünk minden területét áthatja. És a BIK hazudik neked, azt mondja képes lennél megfelelni, ha keményebben dolgoznál, ha fegyelmezettebb lennél és így tovább, amíg a stressz szépen beléd szivárog. Még azok is átélik ezt, akik többé-kevésbé megfelelnek az elérendő ideálnak. Arra tanítottak bennünket, hogy a testünk az erkölcsünk, sőt az emberi értékünk tükre. Tehát óriási a tétje annak, hogy megfeleljünk. Mi az új fogyási célod? - szegezik neked a kérdést újra meg újra. Mindennapos harcot kell vívnod a BIK—el szemben, de fel a fejjel, neked is vannak fegyvereid! A szerzőpáros megmutat négy, a valós életben is alkalmazható stratégiát, amelyekkel átvészelhető a küzdelem!

1. A zűrzavar elfogadása: Ahelyett, hogy a test elfogadására törekednél, inkább gyakorold a zűrzavar elfogadását. Fordulj kedvesen és együttérzően a zajos, ellentmondásos gondolatok és érzések káosza felé. Most már tudod mi az igazság, nem a testméreted szabja meg az egészségedet, de attól, hogy tudod mi az igazság, még nem gyógyulsz meg varázsütésre. Amikor testmozgást végzel, tudod, hogy jót tesz, mert lezárja a ciklust. Feltétlenül mozgasd a tested és mosolyogj a zűrzavarra!

2. Te vagy az új dögös: A módszer nem más, mint a szépség újradefiniálása. Ezzel a stratégiával megtanítjuk magunkat arra, hogy elengedjük a testünk kritizálását, és átállunk arra, hogy kedvesen viszonyuljunk önmagunkhoz. Azt mondjuk, hogy az a gyönyörű, amilyen a tested most, e pillanatban. Talán nem úgy nézel ki, mint régen, vagy ahogy szerinted ki kellene nézned, de ahogy kinézel MA, az az új dögös. Igen te, az új cicanacidban, a nevetőráncaiddal, a puhán rezgő hasaddal.

3. Mindenki az új dögös: Amikor olyan testet látsz, amiről eddig azt tanították neked, hogy ellenszenvvel kell rátekintened, próbáld ki az adott test szépségének gondolatát. Örömforrássá válik ítélkezés nélkül szemlélni más, nem ideális testeket. Nézd, milyen dögös, ő és ő és ők is. Mind azok vagyunk.

4. Szia, test, mire van szükséged? Végül fordítsd a figyelmedet a tükörről és mások testéről a belsődre, és figyeld meg, mit érzel a saját testedben. Fogadd a belső érzéseidet ugyanazzal a kedvességgel, melyet a testedre gondolva gyakoroltál. A testünk különféle jelzéseket küld nekünk, de csak a fejünkben lévő zajra figyelünk, és kizárjuk belső tapasztalásaink másik 95%-át. Ahelyett, hogy megnéznéd a testedet, hogy felmérd jóllétét, fordulj befelé és kérdezd meg hogyan érzi magát, mire lenne szüksége Meg fogod kapni a választ.

Emily Nagoski és Amelia Nagoski tovább biztat titeket:

Az I. részben azokkal az erőforrásokkal indítottunk, amelyeket magunkkal viszünk ebbe a csatába, és amelyek elállítják a vérzést. Itt, a II. részben ismertettük, milyen trükkös természetű az ellenség, aki arról próbál meggyőzni minket, hogy a szövetségesünk, miközben bordáink közé döfi a tőrt. A III. részben konkrét részletek megadásával írjuk le, hogyan győzhetünk. Leírjuk, hogyan néz ki és milyen érzés ez a mindennapi harc egy kicsivel több területért, egy kicsivel több békéért. És elmondjuk, milyen személyes, gyakorlatias és mindennapos dolgokat tehetsz önmagadért.

Ha te is győzni szeretnél, találkozzunk a következő lapszámban!

kép: Flux-Image.com